SZDSZ Országos Tanácsa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- Fodor Gábor
- Kuncze Gábor
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Négy szabolcsi álküldöttet találtak az SZDSZ-ben
Bíró Árpádné, szabolcsi küldött sem volt jelen az SZDSZ tavaly márciusi elnökválasztó küldöttgyűlésén, helyette más valaki szavazott - állítja a Hír TV. Közben még hárman állítják, hogy nem voltak ott. Így a négy borsodi mellett négyre nőtt a szabolcsi álküldöttek száma. Jüttner Csaba a borsodi ügyet vizsgáló szabolcsi elnök rendőrségi bejelentést tesz.
Megy a taktikázás a torzsalkodó SZDSZ-ben
Hiába javasolta kedden az SZDSZ vezetése az elnökválasztás megismétlését, továbbra sem csillapodik a hatalmi harc a párton belül. A belháború az után robbant ki, hogy kiderült, álküldettek szavaztak a párt tavalyi elnökválasztásán. Magyar Bálint szerint nem a csalások miatt lesz tisztújítás a pártban, hanem mert Fodor Gábor támogatói előre hozott elnökválasztást akarnak. A környezetvédelmi miniszter támogatói viszont már nem beszélnének arról, hogy kinek az érdekében történtek csalások.
Az MSZP nem döntött az egészségbiztosítási törvényről
Nem vonná vissza az MSZP-frakció az egészségbiztosítási törvényt, de a képviselőcsoport még nem döntött a jogszabályt érintő kérdésben. Az SZDSZ szerint szükséges a magántőke az egészségbiztosításban, mert az teszi hatékonnyá a rendszert, de a liberális párt nyitott olyan kompromisszumra, ami a magántőke mellett egyéb megoldást is megenged.
Újabb álszavazóra bukkantak az SZDSZ-ben
Egy, a Népszabadsághoz eljuttatott fotó tanúsága szerint Zagyvai Márton, Fodor Gábor kampánycsapatának egyik tagja is jogosulatlanul szavazott az SZDSZ tavalyi küldöttgyűlésén. Zagyvai elismerte hibáját, de azt mondta, csak egy, az alapszabályról szóló nyílt szavazáson voksolt más helyett, az elnökválasztáson nem.
Rendkívüli tisztújítást akar az SZDSZ vezetése
Lesz rendkívüli tisztújítás az SZDSZ-ben - döntött a párt vezetése Kóka János pártelnök szerint. A leendő küldöttgyűlésnek a pártelnökről, az ügyvivőkről és az Országos Tanács tagjairól is döntenie kell. Többhetes huzavona után határozott így az SZDSZ egy összevont frakció- és ügyvivő testületi ülésen. Kóka szerint ő mindig a teljes tisztújítás mellett volt.
Fodor nem megy el az SZDSZ keddi ülésére
Kedden összevont ügyvivő testületi és frakcióülést tart az SZDSZ. A tanácskozásra nem mennek el azok, akik a tisztújítú küldöttgyűlés késlekedése miatt felfüggesztették ügyvivő testületi tagságukat, így Fodor Gábor sem. Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es politikusok szerint elképzelhető, hogy kedden Kóka János pártelnök maga kezdeményez rendkívüli tisztújítást.
Meglepődött az újabb SZDSZ-es álküldött
Nem vett részt az SZDSZ tavalyi elnökválasztó küldöttgyűlésén Vass Albert gulácsi polgármester, holott az "aláírása" mégis szerepelt egy szavazólapon. Wass arról sem tud, hogy egyáltalán tagja lenne a pártnak.
Újabb álküldöttre bukkantak az SZDSZ-ben
A borsodi álküldöttek ügyét vizsgáló Jüttner Csaba megyéjében, Szabolcsban is volt olyan SZDSZ-küldött, aki helyett valaki más szavazott a tavalyi elnökválasztáson. Így Jüttner most a saját megyéjében vizsgálhatja tovább a pártszakadással fenyegető botrány további részleteit.
Fodor és pártolói felfüggesztik ügyvivői tagságukat
Fodor Gábor és támogatói pénteken bejelentették, hogy felfüggesztik tagságukat az SZDSZ ügyvivő testületében. A politikusok szerint az SZDSZ vezetése hiába ismerte meg az elnökválasztási csalásról szóló vizsgálati anyagot, a szükséges politikai döntést nem hozta meg. Kóka János szerint szükségtelen volt Fodorék lépése.
Egyre zavarosabb az SZDSZ-es csalás ügye
Hiába zárult le az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán történt csalásokat feltáró vizsgálat, a szabad demokraták mégsem tudnak pontot tenni az ügy végére. Nem jutottak dűlőre abban sem, hogy a vizsgálat alapján meg kell-e ismétleni az elnökválasztást. Kóka János pénteken azt mondta: bármilyen helyzetben kész megmérettetni magát. Több ügyvivő viszont azt mondta az [origo]-nak: a csütörtöki maratoni ügyvivői ülésen Kókáék szavazták le az elnökválasztás megismétléséről szóló javaslatot.
Nem döntött az SZDSZ az új tisztújításról
Több mint hét órán át tárgyalt az SZDSZ vezetése az elnökválasztáson történt csalások következményeiről, majd végül úgy döntött, nem dönt. Az új küldöttgyűlés összehívására ugyanis csak a párt országos tanácsának van joga, ez a testület pedig legközelebb április elején ülésezik. A csalásról készült jelentésben az áll, az álküldöttek - többek állítása szerint - nem Kóka János, hanem Fodor Gábor mellett voksolhattak, és érdemben befolyásolhatták a választás kimenetelét. Az SZDSZ a honlapján nyilvánosságra hozta a csalásokról készült vizsgálati jelentést.
A csalásra adható válaszon tanakodik az SZDSZ
Kinek az érdekében csaltak tavaly az SZDSZ tisztújításán? Befolyásolta-e ez az elnökválasztás kimenetelét? Össze kell-e hívni a tisztújító küldöttgyűlést? Marad-e a koalíció, vagy feláldozzák az egészségbiztosítási reform oltárán? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kell választ találniuk a liberálisok ügyvivőinek, akik csütörtökön megoldhatják a válságot, de még mélyebbre is taszíthatják magukat.
Gyurcsány szobájában egyeztettek a koalíciós pártok
Az egészségbiztosítási törvény módosításáról egyezettek csütörtökön a kormányfő dolgozószobájában a koalíciós pártok. A tárgyalásra azért volt szükség, mert az MSZP a népszavazás után felvetette: az egészségbiztosítási pénztárakat mégis állami tulajdonban kéne tartani. AZ SZDSZ viszont ragaszkodik a törvényben foglaltakhoz, vagyis a magántőke bevonásához.
Kóka: Ha nincs reform, értelmetlen a koalíció
Nincs értelme a koalíciónak, ha nincsenek reformok - jelentette ki Kóka János SZDSZ-elnök az egészségbiztosítási reformmal kapcsolatban. A reformról az SZDSZ "csak a hatalommal együtt" tudna lemondani. Kóka nem mondta ki egyértelműen a kérdésre, hogy kilép-e az SZDSZ a koalícióból, ha a szocialisták teljesen állami tulajdonban hagyják az egészségbiztosítást.
Fortyog az SZDSZ a csalás leple alatt
A tavalyi elnökválasztáskor elkövetett csalás részleteiről hallgat az SZDSZ, de úgy tűnik, nem is az álküldött-botrány a legfontosabb kérdése a pártban folyó önvizsgálatnak. A párton belül kemény hatalmi harc folyik. Gyanús pletykák, bántó szavak és sértődöttség miatt feszülnek egymásnak egyre keményebben Kóka János pártelnök és az elnökválasztáson vele szemben alulmaradt Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter támogatói.
Egy hónapon belül döntenek az SZDSZ-es polgármester fegyelmijéről
Az SZDSZ fegyelmi bizottsága harminc napon belül dönt Drávapiski szabad demokrata polgármestere, Mali Zoltán ügyében, akinek fegyelmi tárgyalására kedden került sor Pécsett. A polgármester az igenek mellett kampányolt.
Átadta a rendőrségnek a Jüttner-jelentést az SZDSZ
Cáfolta a Népszabadság állítását Jüttner Csaba SZDSZ-es politikus, miszerint válságtanácskozássá fajult volna a párt ügyvivőinek pénteki ülése. A liberális párt időközben átadta a BRFK-nak a Jüttner-bizottság jelentését.
"A Ferinek meg kell erősödnie"
Akad olyan az MSZP-ben, akit Medgyessy Péter utolsó napjaira emlékeztet a hangulat, de senki nem tartja reális lehetőségnek és elkerülhetetlennek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását. Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó szocialisták egy része az SZDSZ-re haragszik, míg mások arra emlékeztetnek, nincs más lehetőség, a miniszterelnöknek újra meg kell erősödnie.
A csalás biztos, megoldás még nincs az SZDSZ-nél
Négy borsodi küldött helyett mások szavaztak az SZDSZ tavalyi elnökválasztó ülésén - ez derült ki abból a vizsgálatból, amelyet pénteken ismertettek a párt vezetésével. A vizsgálatot vezető Jüttner Csaba szerint nem tudni, hogy a csalások befolyásolták-e az elnökválasztást, arról ugyanis nincs adat, hogy az álküldöttek kire voksoltak. A pártvezetés egyelőre nem döntött arról, hogy megismétlik-e az elnökválasztást.
Leszavazták egymást a fővárosi koalíciós pártok
Egymást szavazták le a koalíciós pártok a fővárosi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, amelyet azért hívtak össze, mert korábban nem sikerült elfogadni a budapesti költségvetést. Az MSZP hétfőn napirendre vette a fővárosi kórházak összevonásáról szóló javaslatát, amelyet össze akar kötni a költségvetés elfogadásával. Az SZDSZ ezt ellenzi, így az ellenzékkel megtámogatva leszavazta az MSZP-t.
A pénztárcára koncentráltak a pártok
A Fideszben pezsgőzni akart, és nyugalomra intette a rendőröket, Gyurcsány szerint "pénze csak az embereknek van", a fideszes Kósa Lajos pedig állította, most az MSZP-nél a labda. Az SZDSZ pedig megy tovább az úton. Az [origo] tudósítói az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz központjából tudósítottak.
Mellébeszélt Kóka a Fidesz vonulásáról
Az SZDSZ elnöke szerint Orbán Viktor a népszavazás éjszakáján az utcára viszi az embereket. Szíjjártó Péter, a Fidesz szóvivője elmondta, hogy pártja semmiféle gyűlést nem tart, amit a BRFK szóvivője is megerősítette.
Túlélőcsomag lehet az MSZP gigantikus kórházterve
Bár alig egy éve még Demszky Gábor főpolgármester is ezt akarta, most mégsem támogatja az SZDSZ fővárosi frakciója azt a szocialista javaslatot, ami a budapesti kórházak összevonásáról szól. Az MSZP azt szeretné, hogy egy holding intézze minden fővárosi egészségügyi intézmény gazdasági ügyeit, beszerzéseit, hogy a párhuzamosságok megszüntetésével pénzt takarítsanak meg. Az [origo] által megkérdezett közgazdász szerint a javaslat segítheti a több biztosítós rendszerben versenyhelyzetbe kerülő kórházakat, de maradi a szemlélete.
Pro és kontra a népszavazási kérdésekről
Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj betegadó, hiszen a társadalombiztosítási járulékkal megfizettük már egyszer az ellátás díját. Gyurcsány Ferenc viszont állítja, az egszségügy átalakítása nem a vizitdíjról szól, az csak egy pici szelete a rendszernek, de a felsőoktatás nagy kérdése sem a tandíj. Az SZDSZ a szocializmust idézi, így győzköd a három nem mellett. Orbán viszont a három népszavazási kérdés szimbolikus jelentőségét emlegeti, szerinte a kormány hazugságáról is döntenek az emberek. De mi az igazság, mennyire sarkítanak a politikusok? Szakértőket kérdeztünk pro és kontra a népszavazsi kérdésekről.
Nem tudtak megállapodni a Nabuccoról a pártok
Nem jutottak dűlőre a pártok sem a Nabuccót támogató javaslat szövegében, sem a gázvezetékek ügyével foglalkozó bizottság felállításával kapcsolatban. Sőt, arról is ellentétesen nyilatkoztak az egyeztetés résztvevői, hogy közel vannak-e a megállapodáshoz.
A Városháza fantomja súg Demszkynek
Még egy névtáblája sincs a városházi folyosón, mégis ő az egyik legfontosabb ember ma Budapesten. A vagyonát a Bahia-boltokkal megalapozó vállalkozó, Mesterházy Ernő évek óta Demszky Gábor fő bizalmasa, akár politikáról, akár üzletről, akár magánéletről van szó. Helyzetbe kerülése egyúttal egy szebb napokat látott főpolgármester és egy meggyengült párt hatalmi játszmákkal teli története is. Az [origo] utánajárt, hogyan jutott el az alternatív klubokból a hatalom előszobájába.
Nincs elmozdulás a fővárosi MSZP - SZDSZ vitában
Az MSZP és az SZDSZ is változatlanul kitart eddigi álláspontja mellett, így a fővárosi Koalíciós Egyeztető Tanács keddi ülésén aligha várható a költségvetés körül kialakult koalíciós ellentét elsimulása - tudta meg városházi forrásokból a távirati iroda.
Mérgesedik a viszony a fővárosi MSZP és SZDSZ között
Tárgyalni sem volt hajlandó a BKV paraméterkönyvéről a főváros városüzemeltetési bizottsága, mert a kormánypártiak szerint a testületnek nincs hatásköre leállítani a közlekedési cég járatritkítási terveit. Az ellenzék szerint a BKV megszegte a bizottság egy korábbi határozatát, amikor saját szakállára elkezdte az új menetrend terveinek egyeztetését. Demszky Gábor közben bejelentette, nem enged a szocialistáknak, akik a kórházak összevonásához kötik a költségvetés elfogadását.
A városházi káosz sem állja útját a járatritkításnak
Továbbra is érvényben van a BKV járatritkításáról szóló paraméterkönyv-tervezete, hiába jelentette be hétfőn az SZDSZ túlbuzgó közlekedési tanácsnoka, hogy leállíttatja az ezzel kapcsolatos munkálatokat. Dancs Gábor tanácsnok ilyet hatáskör hiányában nem rendelhetett el. Új paraméterkönyv mindenképpen lesz, bár jelenlegi formájában mindenki túlzásnak tartja azt: az egyik ellenzéki szakpolitikus egyenesen vérengzésnek nevezte, de még az illetékes bizottság elnöke is elismeri, hogy dolgozni kell még rajta, mert így kicsapja a biztosítékot.
Válságtanácskozást tartott az SZDSZ
Az elnökválasztás körüli botrány miatt informális válságtanácskozást tartott az SZDSZ a hétvégén - írja a Népszabadság. A lap névtelen informátoraira hivatkozva arról számol be, hogy a helyzet elmérgesedett Kóka János és Fodor Gábor hívei között, mintha újrakezdődött volna az elnökválasztási kampány.
MSZP-SZDSZ vita a BKV buszügye miatt
A fővárosi MSZP-frakció szerint az SZDSZ-frakció megsértette a koalíciós megállapodást azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés múlt pénteki rendkívüli ülésén nem a koalíciós partnerével, az MSZP-vel szavazott - közölték kedden szocialista politikusok. Dancs Gábor SZDSZ frakcióvezető-helyettes tudatta: szó sincs arról, hogy az SZDSZ megsértette volna a koalíciós szerződést.
Nyomoznak az SZDSZ-es elnökválasztás ügyében
A BRFK hétfőn nyomozást indított az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán történt állítólagos szabálytalanságok ügyében. A párt ellen egy civil szervezet és egy polgármester is keresetet nyújtott be. A Hír TV által korábban megszerzett jelenléti ív szerint álszavazók vettek részt a szabad demokraták tavaly márciusi elnökválasztásán.
Az SZDSZ nem támogatja az ombudsman-jelölteket
Nem támogatja Sólyom László köztársasági elnök ombudsman-jelöltjeit az SZDSZ - erről döntött hétfőn a párt parlamenti frakciója. Az SZDSZ azzal indokolta a döntést, hogy nem tudtak meggyőződni a jelöltek alkalmasságáról. A szabad demokraták kifogásolják, az államfő nem egyeztetett a jelölés előtt a pártokkal.
Kókának is gyanús az SZDSZ elnökválasztása
Bár maga mögött érzi a pártvezetést, vizsgálatot rendelt el a tavalyi tisztújító küldöttgyűlés miatt Kóka János. Az SZDSZ elnöke kész újra ringbe szállni, ha a vizsgálat után is gyanú maradna a testületek tagjaiban. A Hír TV és a Magyar Nemzet állítja, olyan küldöttek helyett is szavaztak, akik nem is voltak jelen.
Álszavazókat keres az SZDSZ
Belső vizsgálat deríti majd ki, valóban manipulálták-e az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, és így Kóka János álszavazatokkal lett-e pártvezető - jelentette be Fodor Gábor, aki továbbra is kiállt a jelenlegi elnök mellett, akárcsak Eörsi Mátyás, aki szerint az sem érintené Kóka pozícióját, ha kiderülne, hogy csalás történt. Továbbra sincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, a Fővárosi Bíróságon kívül máshol is megvannak-e a küldöttgyűlés jegyzőkönyvei, amelyekre az információt közlő Magyar Nemzet bizonyítékként hivatkozik.
A Hír TV szerint aláírás bizonyítja a SZDSZ-es csalást
Aláírási minták bizonyítják, hogy jogtalan szavazatokkal nyert Kóka János az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán - állítja a Hír TV. A hiányzó Borsod megyei küldöttek helyett állítólag mások szavaztak, mégpedig a megyei elnök, T. Asztalos Ildikó buzdítására, aki azonban közleményében minősíthetetlen vádaskodásnak nevezte az információkat. Az elnökválasztás vesztese, Fodor Gábor a párt belső ügyének tartja a kérdést.
Az SZDSZ ellen tüntettek Debrecenben
Közel harminc fő tüntetett Debrecenben az SZDSZ kihelyezett frakcióülésének helyszínén. A rendőrség szerint a demonstráció egy állandó területfoglalási engedély alapján szabályos keretek között zajlott.
Kóka cáfolta az ígéretet a privatizációs részesedéséről
Kóka János cáfolta, hogy gazdasági és közlekedési miniszterként ígéretet tett volna rá, hogy minden vasutasnak jár a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. Az SZDSZ elnöke erről az MTV AzEste című műsorában beszélt hétfőn.
Kóka elindította az SZDSZ népszavazási kampányát
Kóka János, az SZDSZ elnöke nyitotta meg szombaton délután a fővárosi WAM Design Centerben a párt népszavazási kampányát. A rendezvényt egy kisebb csoport bekiabálásokkal zavarta meg, de rendőri intézkedés nem történt - tudta meg az [origo] az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.
Tárki: már majdnem parlamenti párt az SZDSZ
Tovább csökkent az MSZP népszerűsége, akárcsak a Fideszé, ugyanakkor 4-4 százalékon áll az SZDSZ és az MDF - derül ki a Tárki januári felméréséből. A szocialisták támogatottsága egyik közvélemény-kutató cég által készítetett felmlérésben sem éri el a 15 százalékot.
Csak utólag vallott minden támogatásáról az SZDSZ
Nem adott valós képet gazdálkodásáról az SZDSZ, mivel a 2005-ről és 2006-ról szóló könyvelésében nem tüntette fel, hogy mennyi nem pénzbeli adományt kapott. A hibának nem lesz következménye, ugyanis idejében javított a párt.
Gusztos Péter is fehér port tartalmazó levelet kapott
Ismeretlenek az SZDSZ parlamenti képviselőjének, Gusztos Péternek is fehér port tartalmazó levelet küldtek. Az elmúlt hetekben mintegy kéttucat MSZP-s politikus kapott hasonló borítékot.
Visszavonul a vizitdíjellenes szocialista
A 2010-es országgyűlési választásokon már nem indul Tóth Károly MSZP-s képviselő, aki többször is felvetette, hogy el kéne törölni a vizitdíjat. A politikus szerint döntésének nincs köze az egészségügyi reformhoz, a visszavonulást már korábban elhatározta. Tóth újabb javaslatáról - amelyet a koalíciós szerződés megszegésének tekint az SZDSZ - várhatón a jövő héten dönt a szocialista frakció.
Hét és fél millióért világította át Mitnyan cége Kanizsát
A nagykanizsai MSZP és SZDSZ kifogásolja, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat a XII. kerület egykori fideszes polgármesterét bízta meg a város átvilágításával. A helyi ellenzék szerint a hét és fél millió forintba kerülő tanulmány semmitmondó és általános. A fideszes polgármester szerint a tanulmány konkrét, a képviselők azért kaptak kivonatot, mert a sokszorosítás drága.
Dióssy Gábor lehet a GKM új államtitkára
Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúan Dióssy Gábort jelölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új államtitkárának. Dióssy korábban is volt már gazdasági államtitkár, de a MÁV vezetői között is megfordult az utóbbi időben.
Molotov-koktélt dobtak Kóka épülő házára
Szombat éjjel ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak Kóka János SZDSZ-pártelnök épülő házára. A tüzet gyorsan eloltották, így nem keletkeztek komoly károk az épületben. A támadást az SZDSZ, a Fidesz és a kormányszóvivő is elítélte.
Az SZDSZ kritizálja a kormányzati negyed tervét
A SZDSZ szerint sem a pénz, sem az idő nem elég a kormányzati negyed eredeti elképzelésüknek megfelelő kivitelezésére, ezért arra kérik a kormányt: gondolják újra a beruházást. Eközben a terézvárosi ellenzék azt szeretné, ha a kerületi lakosok népszavazáson dönthetnék el: akarják-e a kormányzati negyedet.
Népszavazást akar az SZDSZ is
Igennel szavaznak a liberálisok a népszavazás kiírására, utána viszont a "nem" szavazat mellett fognak kampányolni. Az SZDSZ azt szeretné, ha még idén az Országgyűlés elé kerülne a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése.
A János Kórház főigazgatója irányítja a budai kórházakat
Várhatóan a János Kórház jelenlegi főigazgatója, Kázmér Tibor irányítja majd a január 1-től jogilag is összevontan működő budai kórházakat, a János Kórházat, a Margit Kórházat és a Budai Gyermekkórházat - nyilatkozta Szolnoki Andrea (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.