szabálysértés

címke rss

TASZ: Börtönt érhet két tilosban parkolás a kormány tervezete szerint

Itthon2011.10.10, 12:41

Alkotmányellenes és a nemzetközi jogba ütköző rendelkezéseket tartalmaz a szabálysértések újraszabályozásáról szóló törvény tervezete mondják civil szervezetek. Közleményük szerint börtön járhat az ismétlődő gyorshajtásért is.

Magyar Nemzet: Már büntetik a lámpáknál koldulókat a fővárosban

Itthon2011.10.10, 07:40

Tött mint ötszáz esetben állított elő közlekedési lámpánál kolduló vagy árusító szabálysértőket a rendőrség az elmúlt két hétben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint az akcióval nem a hajléktalanokat üldözik, mivel mindenkit megbüntetnek, aki szabálytalanul az úttesten sétál - írja a Magyar Nemzet.

Rendelettel tiltotta ki a hajléktalanokat Józsefváros

Itthon2011.10.06, 22:07

Józsefvárosban hétfőtől szabálysértés lesz az utcán élni, miután a képviselő-testület a fideszes és a jobbikos tagok szavazatával elfogadta a polgármester által javasolt rendeletmódosításokat. Kocsis Máté a vitában azt mondta: a haléktalanellátás a főváros feladata, nem a kerületé, és a városrész már így is aránytalanul nagy terhet vállal.

Közmunkával is büntethetnék a kormány terve szerint a szabálysértőket

Itthon2011.09.30, 12:26

Elzárással is büntethető lenne az, aki bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját vagy formaruháját viseli, a közérdekű munka önálló, vagy mellékbüntetésként is kiszabható lenne, emelkedne a pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege és tettenérés esetén legfeljebb egy óra időtartamra feltartóztathatnák a hatóságok a szabálytalankodókat az új szabálysértési törvény tervezete szerint.

Meggondolta magát: mentelmi joga kiadását kéri a Szigetnél előállított Jobbikos

Itthon2011.08.15, 10:17

A jobbikos Zagyva György Gyula arra kéri az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát. Előállításakor a képviselő még nem akart lemondani mentelmi jogáról.

Él mentelmi jogával a pénteken előállított jobbikos képviselő

Itthon2011.08.13, 18:02

Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke a szervezet szimpatizánsaival pénteken akart bemenni a Sziget területére belépőjegy nélkül.

Népszabadság: A helyszíni bírságokra épít az új szabálysértési törvény

Itthon2011.07.20, 07:36

Már készül az új szabálysértési törvény tervezete, amely az  eddigieknél nagyobb szerepet szán a helyszíni bírság elrettentő hatásának - értesült a Népszabadság. A tervezet szerint jobban járnának azok, akik a helyszínen fizetnek, később ugyanis magasabb lenne a büntetés.

Távközlési szabálysértési eljárást indított az EU Magyarország ellen

Gazdaság2011.07.19, 14:05

Az Európai Bizottság gyanúja szerint az Európai Unió 27 tagállamából húszban nem ültették át a gyakorlatba a távközlési ágazatra vonatkozó új előírásokat, ezért az EB eljárást indított az érintett országok ellen. Magyarországot is vizsgálják az ügyben.

Százezer forintra büntethetik az engedély nélküli "közrendfenntartókat"

Itthon2011.04.22, 15:46

Megszületett az a jogszabály, amelynek alapján meg lehet büntetni azokat, akik felhatalmazás nélkül végeznek a közrend fenntartására irányuló tevékenységét. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint akár százezer forintra is bírságolhatják a szabályszegőket.

Okirat-hamisítás miatt feljelentést tett Gergényi ügyvédje

Itthon2011.03.03, 12:16

Gergényi Péter ügyvédje szerint valótlan az az irat, mely azt sugallja, hogy a volt rendőrkapitány utasítására tusolták el a rendőrök Juszt László gyorshajtási ügyét.

Még szigorúbb büntető törvényeket ígért Orbán

Itthon2011.02.26, 18:54

Már folyik az új büntető törvénykönyv előkészítése, és napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállítása - írta Orbán Viktor miniszterelnök szombati Facebook-bejegyzésében, amelyben a közbiztonság témakörében válaszolt a neki feltett kérdésekre. A kormányfő szerint már érezhető a közbiztonság javulása és az, hogy az emberek újra bíznak a rendőrökben.

Az elzárásra ítélhetők körét bővítené a Belügyminisztérium

Itthon2011.02.24, 16:16

A Belügyminisztérium növelné az elzárással sújtható szabálysértések körét, miközben a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint már így is túlterheltek a bíróságok: van, ahol a bírók dolgozószobájában tartanak meghallgatást, mert a tárgyalótermek tele vannak. A minisztérium államtitkára szerint nincs más eszköz a fiatalkorúak büntetésére, mint az elzárás, az ombudsman szerint viszont a gyerekbarát igazságszolgáltatás sérült.

A szabálysértések áldozatainak is jár állami segítség az ombudsman szerint

Itthon2011.02.20, 18:41

A szabálysértések áldozatait ugyanúgy megilleti azt állami védelem, mint a bűncselekmények áldozatait - közölte vasárnap Szabó Máté ombudsman, aki szerint jogszabállyal kellene orvosolni a helyzetet. Az állampolgári jogok biztosa szerint a hiányosság főleg a kisnyugdíjasokat sújtja, akiket egy szabálysértési határ - 20 ezer forint - alatti lopás is érzékenyen érint. Az ombudsman egy ilyen törvény megalkotását kérte a a közigazgatási és igazságügyi minisztertől.

Hólapáttolvaj kapott tizenöt nap elzárást Sátoraljaújhelyen

Itthon2011.01.12, 11:29

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság elkapott egy férfit, aki lopott hólapátokat árult. Az elkövető 15 nap elzárást kapott.

Tilos lesz kukázni a Józsefvárosban

Itthon2010.12.15, 19:12

Büntetik a kukázást jövő januártól Budapest VIII. kerületében. A Józsefvárosban guberálókat 50 ezer forintra is büntethetik.

"Meg kell regulázni a gyorshajtókat" - autósok a kétszáz traffipaxról

Auto2010.12.13, 15:41

Az autósok egy része a balesetek számának csökkenését várja attól, hogy a rendőrség kétszáz traffipaxot telepítene négyezer kilométernyi úthálózatra, mások szerint baromság, csak az állam könnyű pénzszerzését szolgálja. Videóriportunkból kiderül, a megkérdezettek többsége időnként gyorshajtó. 

43 évet vezetett jogosítvány nélkül egy svéd férfi

Auto2010.12.12, 17:38

Negyvenhárom éve vezetett jogosítvány nélkül egy svéd férfi, aki Magyarországra tartva bukott le Németországban.

Jogsértő a tinik elzárása az ombudsman szerint

Itthon2010.12.05, 18:53

Alkotmányos alapjogokat sért az állampolgári jogok biztosa szerint, hogy az új szabálysértési törvény alapján 18 év alatti gyerekeket őrizetbe lehet venni, illetve elzárással lehet büntetni. Szabó Máté ombudsman ezért azt javasolja Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy vizsgálják felül a pár hónapja módosított szabálysértési törvényt.

Elzárásra ítéltek egy mikuláscsomag-tolvajt Salgótarjánban

Itthon2010.11.26, 13:29

Negyven napot kell fogdában töltenie egy szlovák állampolgárságú nőnek, aki mikuláscsomagokat próbált ellopni egy salgótarjáni áruházból. Társát  80 ezer forint pénzbírságra ítélték a gyorsított szabálysértési eljárásban.

Mikuláscsomagokat dézsmáló tolvajbandát fogtak el Ózdon

Itthon2010.11.24, 15:03

Mikuláscsomagokat bontott fel és próbált ellopni öt szlovák egy ózdi hipermarketben. Az összedolgozó tolvajokat gyorsított eljárásban már el is ítélték.

900 forintos kárért vettek őrizetbe egy áramtolvajt

Itthon2010.09.29, 17:56

Őrizetbe került egy Szabolcs megyei áramtolvaj, aki 900 forint kárt okzott tettével.

Német bolti tolvajt kaptak el Zalaegerszegen

Itthon2010.09.28, 17:28

Egy üveg parfümöt próbált meg ellopni egy hatvanéves német nő Zalaegerszegen, a rendőrök őrizetbe vették. Augusztus közepe óta már a kisebb értékű lopásokért is elzárást lehet kiszabni.

A szabálytalankodó vagyona is befolyásolhatja a bírságoló rendőrt

Auto2010.09.28, 19:26

Idegesítőek, sőt veszélyesek, amikor egyesek indexelés nélkül váltogatják a sávokat, makacsul a legbelsőben araszolgatnak, vagy nem tartják be a követési távolságot. Pedig a rendőrök szó szerint milliószámra bírságolják a "közlekedési szabályok kisebb fokú megsértését". De hol a határ a pénzbüntetés és a figyelmeztetés között, és milyen mondatok elhangzása után fog vékonyabban a minket megállító rendőr tolla?

Hiányos bizonyítékok miatt elengedték a bezárt jobbikost

Itthon2010.09.27, 15:09

Hétfő délután állt a bíróság elé Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, akit vasárnap azért vettek őrizetbe, mert eltávolította a szocialista polgármesterjelölt plakátját. A bíróság azonban nem tudott gyorsított eljárásban dönteni a szabálysértésről, mert a rendőrök nem tudtak elegendő bizonyítékot szolgáltatni, pedig jelen voltak a plakát eltávolításánál.

Sikkasztót is fogtak a felvonuló bringások között szerdán

Itthon2010.09.23, 15:34

Száztíz szabálytalankodó kerékpárost büntettek meg a szerdai Critical Masson a rendőrök, akik több mint 800 ezer forintnyi bírságot szabtak ki. A szabálytalankodók közül egy embert őrizetbe is vettek, mivel kiderült, hogy sikkasztás miatt körözik.

Gyerekeiktől elszakított anyák is fordulnak a szexmunkás-érdekvédőkhöz

Itthon2010.09.01, 12:04

Durva különbségek vannak Magyarországon belül a szabálysértést elkövető szexmunkásokra kimért büntetések súlyosságában a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete szerint. A szervezet jogsegélyszolgálata rendszeresen találkozik olyan ügyekkel, amikor a bíró gyerekeiket egyedül nevelő anyákat akar elzárással büntetni, annak ellenére, hogy ez jogellenes.

Feladta a leckét a Debrecen az UEFA-nak

Sport2010.08.28, 18:53

Többször megesett már az európai kupákban, hogy egy klub jogosulatlanul szerepeltette valamelyik játékosát, az esetek többségében azért, mert megfeledkeztek egy korábbi eltiltásról. Ezek a figyelmetlenségek kivétel nélkül az eredmény megsemmisítését vonták maguk után. A Debrecen számára az jelentheti a reményt, hogy az általa elkövetett mulasztásra eddig alig akadt példa.

Tiltott kéjelgés miatt tíz napra bezártak egy 17 éves lányt

Itthon2010.08.27, 13:55

A szabálysértésekről szóló törvény augusztus 19-én életbe lépett módosítása értelmében és a korábbi gyakorlattal szemben a fiatalkorúakat is szabálysértési őrizetbe veheti a rendőrség, illetve a bíróság elzárást szabhat ki velük szemben. Borsod-Abaúj -Zemplén megyében az új szabály következtében kiszabta a bíróság az első elzárást egy 17 éves szikszói lányra.

A külföldi gyorshajtók megbüntetését követelik az osztrák autóklubok

Auto2010.08.07, 11:21

Nem tudják megbüntetni a külföldi rendszámtáblával közlekedő szabálytalankodókat az osztrák hatóságok, ugyanis egy 2005-ös európai uniós kerethatározat ellenére nem működnek együtt a külföldi - köztük a magyar - hatóságok az adatszolgáltatásban.

A rendőrök is olvassák a Babetta-blogot

Archívum2010.03.10, 14:39

Bő másfél hónapja jelent meg Tilosban parkolva őrzik a közrendet Terézvárosban című posztunk egy fotóval, amelyen egy megállni tilos tábla mögé parkolt, Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány feliratú járőrautó látható. Tudjuk, hogy sokan követik a Babetta-blog rezdüléseit, ám azt nem gondoltuk, hogy a VI. kerületi kapitányságon is vannak olvasóink. Pedig vannak: a rendőröket figyelmeztetésben részesítették.

Tilosban parkolva őrzik a közrendet Terézvárosban

Archívum2010.01.25, 11:52

A kép sötétben, telefonnal készült, ezért segítségképp idemásoljuk a kocsi oldalán olvasható feliratot: Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány. Ennél sokkal jobban látszik a megállni tilos tábla, amely mögé gondosan leparkolták az Astrát, amíg kiszálltak, hogy ellenőrizzék a közrendet Terézvárosban.

Szigorúbb büntetésre számíthatnak a gárdaegyenruhát viselők

Itthon2009.11.26, 06:55

Csütörtökön lép hatályba az a jogszabály-módosítás, amely világosabban tiltja és szigorúbban bünteti a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. Ötvenezer forintra lesz büntethető például, aki gárdaegyenruhában masíroz, de jogászok szerint a szabály könnyen kijátszható.

Jövő héttől büntethetik a gárdista egyenruhát viselőket

Itthon2009.11.17, 20:32

Úgy módosul a szabálysértésekről szóló kormányrendelet, hogy a jövőben büntethető lesz az, aki betiltott szervezet egyenruháját viseli. A jövő héten életbe lépő módosítás alapján eljárás indulhat a Magyar Gárda egyenruháját viselők ellen is.

Feljelentik a minisztérium elé tejet öntő tüntetőt

Itthon2009.11.05, 20:11

Szabálysértési eljárás indul az ellen a tejtermelő ellen, aki az alacsony felvásárlási árak elleni tiltakozásul tejet öntött az agrárminisztérium épülete elé. A rendőrség arra figyelmezteti a tüntető tejtermelőket, hogy a törvénytelen eszközök miatt akár kártérítést is követelhetnek tőlük.

Egy szürke villamos

Archívum2009.07.15, 14:18

Bár a BMW - sok más autógyártóhoz hasonlóan - még adós a teljesen villamos hajtású autóval, ennek az E36-os 3-asnak a tulajdonosa valamiért mégis azt gondolta, hogy nem gázolaj, hanem elektromos áram hajtja az autóját.

Kivételez a rendőrség a külföldi gyorshajtókkal

Itthon2009.06.10, 12:56

A magyar állampolgárok nem, csak a külföldiek nézhetik meg a traffipax felvételét, ha gyorshajtáson kapja őket a rendőr. Szabó Máté ombudsman szerint ez a gyakorlat jogsértő, hiszen mindenkinek joga van megismerni az ellene szóló bizonyítékokat. Az ORFK szerint a rendőrök gyenge nyelvtudása miatt kivételeznek.

Már lehet venni szilveszteri tűzijátékot

Itthon2008.12.28, 18:52

Vasárnaptól vásárolhatók a jogszabályban engedélyezett szilveszteri tűzijátékok, ezeket 31-én 18 órától másnap 6 óráig szabad felhasználni. A megmaradt termékeket január 5-ig vissza kell vinni az eladónak, mert a tárolásuk is szabálysértésnek számít.

5500 petárdát rejtegetett egy sárbogárdi boltos

Itthon2008.12.20, 16:59

5500-nál is több, mintegy 1,4 millió forintot érő petárdát találtak a rendőrök egy sárbogárdi trafikos boltjában. Pirotechnikai eszközök december 27-e előtt nem lehettek volna nála. A szállítólevél ennek megfelelően december 28-áról szólt. A rendőrség szállítólevél hamisítás és szabálysértés miatt jár el.

Lamperth hallgat a Zuschlag-perben előkerült emberéről

Itthon2008.12.10, 21:24

Nem hajlandó válaszolni a Zuschlag-perben érintett korábbi munkatársával kapcsolatos kérdésekre Lamperth Mónika MSZP-s politikus. Lamperth egykori miniszteri kabinetirodáján dolgozott Lusztig Péter, aki egy bíróságon lejátszott felvétel szerint segítséget ígért az ellene folyó nyomozás miatt aggódó Zuschlag Jánosnak. Lusztig jelenleg a rendészeti minisztérium munkatársa, de saját kérésére nem hosszabbítják meg év végén lejáró szerződését. Lusztig azt állítja: nem követett el szabálysértést.

Egy helyen fogtak 55 szabálysértőt a rendőrök

Itthon2008.11.24, 17:35

Tömegesen követték el az autósok ugyanott, ugyanazt a szabálysértést Debrecenben: a szembejövők sávjában próbáltak előrejutni a dugóban. A rendőrség összesen 55 szabálysértőt fogott hétfőn.

A rendőrség vizsgálja a húszezer forint alatti lopásokat

Itthon2008.10.13, 08:38

A rendőrség több esetben tett át a jegyzőkhöz szabálysértési értékre elkövetett, de bűncselekményeknek minősülő ügyeket húszezer forint alatti lopás esetén, írja a Magyar Nemzet. Az ORFK szerint ez olyankor fordulhat elő, ha a feljelentésekben nem szerepel, hogy a lopás bekerített helyről történt, a szabálysértést ugyanis ez minősíti bűncselekménnyé.

Gumikategóriákkal szűkítené alapjogunkat a kormány

Itthon2008.09.02, 12:26

Alakzat, egyenruha, félelemkeltésre alkalmas gyűlés, fizikai ráhatás - a kormány egy sor nehezen meghatározható cselekményt büntetne az eddigieknél keményebben. A probléma nem csak a megfoghatatlan kategóriákkal van: kétharmados többséget igénylő alapjogot szűkítenének egyszerű többséggel. A kormány hasonló tervei az elmúlt években többször fennakadtak az Alkotmánybíróságon.

Nyaralókat zártak be a horvát ellenőrök Makarska körzetében

[origo] utazás2008.08.30, 10:19

Makarska környékén idén nyáron 72 nyaralót zártak be a hatóságok, mert a tulajdonosok feketén szállásoltak el vendégeket. A horvát sajtóorgánumok beszámolója szerint a dalmáciai város környékén ebben az évben 840 ellenőrzést végeztek az állami hatóságok, 20 százalékkal többet, mint az elmúlt évben. Több mint 400 esetben tapasztaltak szabálysértéseket, ebből 212 alkalommal vádemelési javaslattal adták át az ügyet a helyi ügyészségnek.

Kemény törvényekkel készül őszre a kormány

Itthon2008.08.29, 17:38

A tojásdobálás is bűncselekménynek minősülhetne, akár három évet is kaphatna, aki balhét rendez egy bírósági tárgyaláson és pénzbírsággal lehetne sújtani a félelemkeltő egyenruhában parádézó csoportokat. Az igazságügyi tárca a büntető- és szabálysértési törvények módosításával készül az esetleges őszi zavargásokra, és tisztázna egy sor jogi kérdést, amelyek az elmúlt két évben merültek fel.

Ittas hajósok, hiányos hajónaplók a Dunán

Itthon2008.07.30, 17:27

Átfogó rendőrségi ellenőrző-akció folyt a Dunán július végén. A vízirendőrök több mint száz esetben találtak valamilyen szabálysértést. Töbnyire hiányos hajónaplókért és ittas vezetésért büntettek, de elfogtak kilenc körözött személyt is.

Rászállnak a szabálytalan gyalogosokra a rendőrök

Itthon2008.07.17, 14:57

Mivel a közlekedési balesetek egy részében a szabálytalanul közlekedő gyalogos a vétkes, Pécsett most rájuk koncentrálnak a rendőrök. Eddig 4 helyszíni bírság és 7 szabálysértési feljelentés történt a számtalan figyelmeztetés mellett. A szabálytalankodók többsége idős ember, aki azt hiszi, koránál fogva rá jobban figyelnek az autósok. Pénteken az ország több pontján is számíthatnak ellenőrzésre a gyalogosok.

Tucatnyi szombati rendbontót jelentett fel a BRFK

Itthon2008.07.09, 17:56

Tizenkét embert jelentettek fel a rendőrök hivatalos személy elleni erőszak miatt a szombati melegfelvonuláson történtekkel kapcsolatban. A melegek menetét erőszakos módon megzavarók közül eddig két ember kapott 30 ezer forintos bírságot. Három ember ellen közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt folyik eljárás.

Bliccelőket, lótifutikat szül a munkabüntetés

Itthon2008.06.24, 17:15

Aki tudja, próbálja megúszni, lehetne hasznos, sokszor mégis inkább csak áltevékeny piszmogás, a bírók rutinból szabják ki büntetésként, aminek a súlya a problémák miatt gyakorlatilag elvész - nagyjából így jellemezhető a nem önként vállalt közérdekű munka. Vannak persze sikertörténetek, de gyakoribb a bliccelés, ami se a munkát végzőnek, se a közmunkát előírónak nem igazán jó: se nem nemesít, se nem hasznos.