elzárás

címke rss

Gyalogost gázolt el egy vezetéstől eltiltott sofőr Kecskeméten

Itthon2023.04.06, 14:42

Gyorsított eljárásban 60 nap börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, akit decemberben eltiltottak a vezetéstől, ennek ellenére februárban elütött egy gyalogost, aki súlyosan megsérült. Az ítélet nem jogerős.

Előzés közben balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről egy férfi Kecskeméten

Itthon2023.03.06, 18:49

Előzés közben elvesztette az irányítást egy 39 éves ceglédi férfi, és nekiütközött egy másik autónak, majd elhajott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy senki nem sérült meg, és nem szorulnak.e segítségre. A bíróság 90 nap elzárásra ítélte, és két évig nem vezethet.

Az M3-as autópályán sétálgatott egy többszörösen körözött fiatal nő

Itthon2023.03.03, 11:05

A 15. kerületi rendőrök az M3-as autópályán fogták el azt a 21 éves nőt, aki ellen a kunszentmártoni rendőrök négy körözést is kiadtak, mert nem kezdte meg egy korábban kiszabott büntetése letöltését.

Elfogták a rettegett kecskeméti tolvajbanda mind a négy tagját

Itthon2023.01.27, 13:13

Összesen 22 lopás miatt kell felelnie négy kecskeméti férfinak és egy nőnek, akik 2021 februárja és októbere között társasházi tároklókat és garázsokat törtek fel, ahonnan mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Brutálisan megverte előbb a feleségét, aztán a fiát a Nógrád megyei férfi

Itthon2022.12.01, 17:01

90 nap ezárás helyett egy év börtönt kapott az a 37 éves, büntetett előéletű Nógrád megyei férfi, aki tavaly tavasszal feleségére támadt, azután összeverekedett a fiával.

VV11: Egyfolytában iszik és agresszív - Súlyos büntetést kapott Lamin

Life.hu2022.11.27, 06:18

Vasárnap elindult a ValóVilág 11-es szériája, ami finoman szólva is sokkolja a műsor nézőit. Ám úgy tűnik, nem csak őket, ugyanis a készítők úgy döntöttek, hogy a villa legerőszakosabb, legagresszívebb lakója büntetést érdemel. 

Rátámadt az egyik rendészre egy nő a kaposvári kórház területén - Videó

Itthon2022.11.18, 12:51

Egy negyvenes éveiben járó nő szeptemberben a kaposvári kórház területén beült a bejárathoz közeli bódéba, ahol dohányozni kezdett. Mivel az a rendészek helye, azok rászóltak, hogy menjen el. Azt is mondták neki, hogy a kórház területén egyébként is tilos a dohányzás. Ezután esett nekik.

Összetörte áldozata autóját, majd egész egyszerűen elhajtott

Itthon2022.11.11, 16:56

Összeütközött egy másik autóssal, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről egy férfi Kecskeméten, karácsonykor. Mint kiderült, nem ez volt ez első bűncselekménye, jelenleg más ügyben fegyházbüntetését tölti, a cserbenhagyás miatt pedig újabb büntetés vár rá. 

Előző
Következő