Suzuki
címke rss- kapcsolódó címkék:
- japán autó
- autós hír
- Suzuki Swift
- kisautó
- autóteszt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felfrissül a Suzuki SX4 szedán
Genfben mutatkozik be a négyajtós Suzuki SX4 frissített változata, nemcsak ráncait simítják ki, benzinmotorja is erősebb lesz.
Hibrid SX4-et készített a Suzuki
Az Új-Delhi Autószalonon több újdonság mellett a benzines-elektromos SX4 szedán tanulmányautó is bemutatkozott a Suzuki standján.
Egyterűt épített az SX4 alapjaira a Suzuki
Indiában, az Új-Delhi Autószalonon a Suzuki bemutatta R3 névre keresztelt hatüléses tanulmányát. Két év múlva kerül gyártásba.
A kétkerekűeket is megritkította a válság - 2010 motoros újdonságai
A gazdasági válság a motorgyáraknak sem tett jót; az eladások csökkenésével párhuzamosan a fejlesztések is jelentősen visszaestek, így a korábbi évektől eltérően 2010-ben jóval kevesebb újdonság közül válogathatunk. Panaszra azért így sem lehet okunk, hiszen jobbnál jobb motorok kerülnek idén is a szalonokba, csak legfeljebb a közeljövőben nem kétévente cserélik le a japán márkák a legújabb sportmotorjukat. Összegyűjtöttük a legfontosabb motoros újdonságokat.
Jön az új Suzuki Swift is - 2010 autós újdonságai
Nehéz évet zárt az autóipar 2009-ben, a gyártók rengeteg új modell bemutatásával próbálnak kitörni a válságból. Jön az új Suzuki Swift, a terepjáró Dacia, a hibrid Honda sportkocsi, az elektromos Mitsubishi és a kéthengeres Fiat. Lássuk a legjelentősebb modelleket!
- címkék:
- autós hír
- autógyártás
- autóbemutató
- Chrysler
- Alfa Romeo
- Volvo
- Dacia
- Toyota
- Aston Martin
- Infiniti
- Lexus
- Land Rover
- Jaguar
- Opel
- Seat
- Hyundai
- Jeep
- Kia
- Ford
- Citroën
- Peugeot
- Mercedes-Benz
- Renault
- Saab
- Suzuki
- Nissan
- Mini
- BMW
- Porsche
- Volkswagen
- Skoda
- Honda
- Mitsubishi
- Audi
- Fiat
- Mazda
- Dodge
- Címkefelhő »
Közös minit tervez a Suzuki és a VW
2700-3600 euro lehet az ára a Volkswagen és a Suzuki új, közös fejlesztésű városi autójának, amelyet India mellett Európában is piacra dobhatnak - jelentette az Economic Times.
V�ls�gh�rad�: a BUX, az OTP �s a forint is gyeng�lt, Amerika nyer�sben
Kicsit vesztett a BUX, de ann�l nagyobbat az OTP r�szv�ny, s a forint sem tudott ellen�llni. A magyar GDP 7,1 sz�zal�kkal esett a harmadik negyed�vben,�s ezzel a rosszabbak k�z�tt van Eur�p�ban, ahonnan sorban j�nnek a negat�v h�rek. Egyre nagyobb bajban vannak a Sciennet t�rzsv�s�rl�i. A Volkswagen megveszi a Suzuki 20 sz�zal�k�t. V�ls�gh�rad� cs�t�rt�k hajnalban.
A VW megveszi a Suzuki ötödét
Megveszi a Suzuki ötödét a német Volkswagen, hogy erősítse piaci pozícióit, első sorban Indiában. Tegnap az egyik, név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy a Volkswagen "könnyen" elérheti a több mint egyharmados részesedést a japán cégben.
Kémfotón az új Suzuki Swift
Németországból érkeztek friss kémfotók az új Suzuki Swiftről. Kivillant a lepel alól a hátsó lámpa.
Újracsomagolták a Suzuki Banditot
Meglehetősen olcsó, de annál látványosabban újdonságot mutatott be a Suzuki. A GSX1250FA nevű modell gyakorlatilag egy divatos formájú idomokkal felöltöztetett Bandit, amelyhez számtalan kiegészítőt lehet még rendelni.