Stockholm

címke rss

A svéd főváros a hadsereg segítségét kéri, mert a baloldali kormány magára hagyta a koronavírus-járványban

Nagyvilág2020.12.15, 18:13

Svédország nem képes megbirkózni a koronavírus-járvány második hullámával, a fővárosban az intenzív ágyak 99 százaléka már foglalt, az egészségügyi dolgozók pedig tömegesen mondanak fel, 21 régióból 13-ban havonta átlagosan 500-an adják be a felmondásukat. A svéd baloldali kormánykoalíció hallgat, Stockholm megye jobbközép vezetése pedig a hadsereg segítségét kéri.

Svédország elvesztette az uralmát saját területe fölött

Nagyvilág2020.09.30, 18:29

Gyújtogatások, gyilkosságok, összecsapások, gumiégetések – mindezeket nem egy harmadik világbeli ország mindennapjairól szóló tudósítások között lehet olvasni, hanem a svéd mindennapokról szóló hírek között. A skandináv államban a 2015-ös migrációs válság óta jelentősen megnőtt a bűncselekmények száma, bizonyos városnegyedeket már egyszerűen képtelen uralni a rendőrség, miközben a hivatalos politika továbbra sem mer szembenézni a súlyos problémákkal. 

Múzeum nyílik a fiatalon meghalt világhírű DJ emlékére

Kultúra2020.06.10, 17:05

Múzeum nyílik jövőre Avicii svéd DJ emlékére szülővárosában, Stockholmban.

Készlethiányra hivatkozva állataltatókat használhatnak embereken Svédországban

Nagyvilág2020.04.14, 17:43

A svéd gyógyszerészeti ügynökség engedélyt adott rá, hogy általában állatokon használt altatókat embereken is alkalmazzanak, mivel a koronavírus-járvány miatt vészesen fogynak a készletek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

3 ezer muszlimnak strandot épít a svéd állam Stockholmban a koronavírus-járvány kellős közepén

Nagyvilág2020.03.25, 15:38

A svéd baloldali kormánykoalíció szerint ebben az időszakban is a muszlimok integrálása a legfontosabb feladat, ezért – közpénzből – egy szabadtéri fürdőt épít nekik közel Stockholm leghírhedtebb no-go zónájához, a Rinkebyhez. A létesítményt olyan víztisztító rendszerrel látják el, amely lehetővé teszi, hogy állítólag egészségügyi kockázat nélkül mindenki olyan ruhában fürödjön benne, amilyenben csak akar – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Elsősorban persze - a nők - burkiniben. És mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén gondolják fontosnak. Mint köztudott, Svédországban szinte semmilyen érdemi óvintézkedést nem hoztak, a kkormány ...

Nobel-díj - Stockholm szívében lesz az új Nobel-központ

Tudomány2020.02.07, 21:24

Új helye lesz a Nobel-díj tervezett központjának: Stockholm szívében, a tengerparton építik fel - jelentette be pénteken sajtótájékoztatóján a Nobel Alapítvány.

Több Salvador Dalí-művet loptak el egy stockholmi galériából

Kultúra2020.01.30, 13:03

Salvador Dalí mintegy 10 műalkotását, javarészt bronzszobrokat loptak el csütörtökre virradóra egy stockholmi galériából.

Újabb robbantások Svédországban: a hétköznapok részévé vált az utcai erőszak - videó

Nagyvilág2020.01.21, 12:04

Két újabb robbantás történt keddre virradóra a svéd fővárosban egymástól mintegy 500 méterre, néhány perc különbséggel. Több mint 50 embert kellett evakuálni az érintett lakótelepi tömbökből. A legutóbbi stockholmi robbantás óta alig több mint egy hét telt el, de a rendőrségnek nincs gyanúsítottja, bár egy kamerafelvételt is közzétettek a lehetséges östermalmi robbantóról. Ugyanakkor a fővárostól 500 kilométerre elfogtak két férfit, akik „nyilvános pusztításra készültek" - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Svédországban mára a bevándorlás miatt gyakorlatilag polgárháborús állapotok uralkodnak egyes városrészekben.

Robbanás egy stockholmi társasházban, evakuálják az épületet

Nagyvilág2020.01.13, 13:12

Óriási robbanás rázta meg Stockholm Östermalm városrészét hajnalban. A robbanásnak akkora ereje volt, hogy azt még több kerülettel távolabb is hallani és érezni lehetett. A társaház előtt parkoló autókban is kár keletkezett.

Magyar résztvevője is volt a fiatal tudósok szemináriumának

Tudomány2019.12.16, 12:53

Fiatal magyar tudós, Vámosi Flórián Balázs képviselte Magyarországot a Stockholmban tartott nemzetközi ifjúsági tudományos szemináriumon és az azt lezáró Nobel-díjkiosztási banketten, ahol együtt vacsorázott a svéd királyi családdal és az idei Nobel-díjasokkal - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel.

Palkovics László: A kutatás és az innováció kiemelten fontos feladat

Itthon2019.09.24, 08:38

A kutatás és az innováció kiemelten fontos a globális kihívások kezelése és a versenyképesség megőrzése érdekében - állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter svéd partnereivel hétfőn folytatott stockholmi tárgyalásain. 

Petíció az Asperger-szindrómás 16 éves Greta Thunberg kihasználása ellen

Nagyvilág2019.09.21, 19:05

Petíciót indítottak Greta Thunberg manipulálása és kizsákmányolása ellen. A felhívás indítója Gregory Roose francia, jobboldali gondolkodó a V4NA-nak elmondta, szerinte a 16 éves, Asperger-szindrómás lányt bizonyos érdekcsoportok politikai és gazdasági haszonszerzés céljából kihasználják, és ezzel veszélyeztetik testi és lelki épségét. A petíciót már több ezren aláírták.

Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma Stockholmban

Nagyvilág2019.09.13, 13:37

A svéd Mitt nevű hírportál hatósági statisztikákra hivatkozó beszámolója alapján, Stockholmban naponta átlagosan 5 nőt erőszakolnak meg. A valóságban ennél több nő is eshet áldozatul a nagyrészt migránsok által elkövetett nemi erőszakoknak, de azt nem merik jelenteni a hatóságoknak. Az erőszakolóknak átlagosan csak az 5 százalékát ítélik el.

Lövöldözések és robbantások: háborús állapotok Svédországban

Nagyvilág2019.07.22, 10:07

Mára gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki Svédországban, mindennaposak az utcai lövöldözések, az autógyújtogatások, a rablások. A bevándorlók által nagyszámban lakott Malmőben odáig fajult a helyzet, hogy az önkormányzat külön utasítást adott ki a dolgozóknak, hogy tudnak bizonyos városrészekből sértetlenül kijönni. A fősodratú média szerint nincsen nagy probléma, de a rendőrségi megszólalások is azt mutatják, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt sokan gondolnák.

Hosszú Katinka két aranyat nyert Stockholmban

Sport2019.04.13, 20:41

Hosszú Katinka a pénteki ezüst után szombaton két döntő megnyerésével folytatta szereplését a stockholmi nemzetközi úszóversenyen.

Robbanás Stockholmban: öten megsérültek

Nagyvilág2019.03.27, 10:03

Hatalmas robbanás volt szerda reggel Stockholm külvárosában, Vallingbyben. A robbanás egy hotelt is érintett. A detonációban öten sérültek meg, közülük ketten kórházba kerültek – közölte a The Sun.

Nemi erőszak és lövöldözés: elképesztő állapotok vannak Svédországban

Nagyvilág2019.03.13, 09:37

Jamaica, Costa Rica és Bolívia is sokkal jobb helyzetben van, mint a jóléti állam Svédország a nők elleni nemi erőszakok tekintetében. A migránsválság kezdete óta látványosan romlott a közbiztonság a skandináv államban, miközben a hatóságoknak egyre kevesebb esélye van arra, hogy sikeresen felvegyék a bűnözők elleni harcot. A bevándorláspárti baloldali kormány annyira megengedő a migránsokkal szemben, hogy még az Iszlám Állam harcosait is befogadnák. A közelgő EP-választáson nagy sikert arathatnak a bevándorlásellenes erők.

Felrobbant és kigyulladt egy svéd busz

Nagyvilág2019.03.10, 14:09

Felrobbant és kigyulladt egy csuklós busz a svéd főváros, Stockholm belvárosában vasárnap délelőtt, a jelek szerint baleset történt, nem terrorcselekmény - jelentette a helyi sajtó.

Az ABBA énekesnőjének bőrébe bújt Liptai Claudia – Fotó

Life.hu2019.03.06, 10:35

Régi álma vált valóra Liptai Claudiának: Stockholmban megnézhette az ABBA Múzeumot.

Dokknak ütközött egy svéd hadihajó

Nagyvilág2019.03.05, 20:09

Gyakorlatozás közben dokknak ütközött kedden egy svéd hadihajó a Stockholm-szigetcsoportban. A balesetben hét katona megsérült.

Hallotta már a víz és a szél dalát? Ezeken a helyeken hallhatja!

Travelo2019.02.22, 18:28

Amikor egy árnyék zenélni kezd, ott biztos, hogy valami nem mindennapi dolog történik. Csakúgy, mint amikor egy fa dalra fakad, a lépcsők pedig zongorabillentyűkké válnak. Bemutatunk néhány különleges, szabadtéri szerkezetet, melyek zúgnak, füttyögnek és duruzsolnak, ha külső hatás éri őket.

Amit mindig is tudni akart a vikingekről, de sosem mert megkérdezni

Travelo2019.02.15, 10:15

Folyamatosan ordító, és a vállukon döglött állatok bőrét hordó vademberekként gondol a vikingekre? Pedig ennél többet is lehet ma már tudni róluk. Skandináviában például bámulatos mennyiségű múzeum és skanzen őrzi a vikingek ezeréves emlékét, ugyanakkor Dániában hagyományos bemutatótérként működő és interaktív élményeket kínáló emlékhelyeket is találunk. Az összes helyet felsorolni egyetlen cikkben reménytelen vállalkozás lenne, de adunk egy kis ízelítőt abból, amit egy-egy ilyen viking hely nyújtani tud.

Ingyen lakhat ebben a svéd hotelben, ha le bírja rakni a telefonját

Travelo2019.01.31, 14:17

Szeretne ingyen lakni a svéd Göteborgban? Csak annyit kell tennie hozzá, hogy amíg ott van, pihenteti kicsit a közösségi felületeket, azaz nem nyomkodja a telefonját.

Itt a tíz legjobb úti cél a februári hétvégékre

[origo] utazás2019.01.27, 21:26

Sokan nyári műfajnak tekintik az utazást, pedig a tél is szuper lehetőségeket kínál a kikapcsolódásra. Ráadásul ilyenkor nem lepik el a helyszíneket a turisták, olcsóbbak a szállások, a repülőjegyek, általában könnyebben lehet egy-két nap szabit szerezni, és a városok is új arcukat mutatják szezonon kívül. A lehetőségek száma tényleg végtelen, kedvcsinálónak most jöjjön tíz város.

Elszabadult a bűnözés azokban az országokban, ahol sok a migráns

Nagyvilág2019.01.15, 16:07

A migrációs válság kitörése óta ugrásszerűen megnőtt a kézigránátos támadások száma a svéd nagyvárosokban. A szakértők szerint összefüggés van a Közel-Keletről érkezett migránsok és a támadások között. Nyugat-Európában a migrációs válság kezdete óta radikálisan megnőttek a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények, sőt a terrortámadások száma is megugrott.  

Megkezdődött hat terrorista pere Stockholmban

Nagyvilág2019.01.07, 17:27

Hétfőn megkezdődött annak a hat – öt üzbég és egy kirgiz – férfinek a pere Stockholmban, akiket terrorizmus finanszírozásával, illetve hármukat terrorcselekmény-tervezéssel is vádolnak. „Ha a terrorcselekmény megvalósult volna, az nagyon súlyos károkat okozott volna Svédországnak” – áll az ügyészi vádiratban. 

Rátámadt a közönségre, de végül a földre teperve végezte az énekes

Kultúra2018.12.14, 17:43

Újra összejöttek, hogy megünnepeljék egykori bandájuk 40 évvel ezelőtti indulását, de a turné botrányba fulladt. Az énekes Stockholmban akadt ki, és támadt a közönségre. Végül a biztonságiak teperték a földre a dühöngő zenészt.

Áder János: Magyarország közel 200 millió eurós vízügyi fejlesztéseket támogató alapot hoz létre

Itthon2018.08.29, 16:40

Közel 200 millió eurós kerettel tervezett, vízügyi fejlesztéseket támogató magyar befektetési alap létrehozását jelentette be Áder János köztársasági elnök, a Víz Világhét programján elhangzott előadásában Stockholmban.

A svéd nagyvárosokban a gyerekek 44%-a migránsok leszármazottja

Nagyvilág2018.07.10, 11:16

Gyorsan nő Svédországban a migráns gyerekek száma. Egy most nyilvánosságra hozott felmérés alapján az ország három legnépesebb nagyvárosi övezetében a nem svéd anyanyelvű diákok aránya 44%.

Durván lenyomhatja az Abbát az új svéd őrület

Gazdaság2018.07.02, 14:00

Svédországban mind népszerűbbek a bőr alá ültetett mikrocsipek, amelyek tulajdonosaik legfontosabb személyes adatait hordozzák. A Quartz összeállításából kiderül, annyian döntöttek már emellett a megoldás mellett, hogy Svédország komoly potenciált jelenthet már a biohekkerkedés számára is.

Eltemették Aviciit

Archívum2018.06.11, 14:15

Vasárnap a stockholmi Skogskyrkogårdenben örök nyugalomra helyezték a tragikusan fiatalon elhunyt Aviciit.

Óriásmecset épül Stockholm migránsgettójában

Nagyvilág2018.06.07, 20:28

5000 négyzetméteres, 18 dómmal rendelkező mecset épül nemsokára Stockholm Rinkeby nevű, nagyrészt muszlim migránsok lakta gettójában.

A börtönben fog meghalni a stockholmi gyilkos gázoló terrorista

Nagyvilág2018.06.07, 14:55

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Svédországban Rahmat Akilovot, a tavaly áprilisi stockholmi gázolásos merénylet üzbég elkövetőjét.

Tough Viking, a világ egyik legkeményebb erőpróbája

Fotó2018.05.14, 16:24

A Tough Viking elnevezésű skandináv akadályverseny, a világ egyik legkeményebb erőpróbája, ahol profi sportolók és lelkes amatőrök is lehetőséget kapnak arra, hogy saját határaikat feszegessék. A 8 kilométeres kihívás 26 kegyetlen akadályt tartalmaz, melyeket a Svéd Fegyveres Erők szakemberei terveztek. Szögesdrót, alagutak, sár, jég, tűz, elektromos áram, ez csak egy rövid felsorolás az elemekről, amikkel megküzdenek a résztvevők. A gyerekek sem maradnak ki a sorból, hiszen a rendezők számukra is készítettek pályákat, természetesen egyszerűsített feladatokkal. Az esemény nem csak a versenyzők számára nagy élmény. 2015-ben több mintt ...

Stockholmban is Avicii-számot harangoztak egy templomban

Kultúra2018.04.25, 15:12

A hollandiai Utrecht után Svédország is beállt a sorba. Kedden egy stockholmi templom harangjátéka a múlt héten meghalt világhírű DJ, Avicii dallamain szólt. 

Stockholmban is Avicii-számot harangoztak egy templomban - videó

Nagyvilág2018.04.24, 20:36

A múlt héten 28 évesen elhunyt svéd sztár DJ, zenei producer egyik legnépszerűbb számát játszották kedden a Stockholm központjában álló templom harangjai Avicii emlékére.

Újabb hosszú hétvége következik: vannak ötleteink!

Travelo2018.04.13, 15:47

Igen, sejtjük, hogy kétségbe van esve, mert már megint itt van négy nap, amikor el lehet utazni valahová. De hová? Szerencsére akadnak még jó helyek a tarsolyunkban, ahová könnyedén elugorhat.

Előző
Következő