Róma
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Olaszország
- foci
- Vatikán
- utazás
- tenisz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tudja, hogy miért verettek többször pénzt az Árpád-házi királyok uralkodásuk alatt?
A fizetőeszköz története gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, arra is van azonban példa, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Összeállításunkban - a Kis magyar pénztörténet tanulmány és az otpedia elemzése alapján - bemutatunk néhány érdekességet a korai magyar pénzek történetéből, az Árpád-házi uralkodók pénzkibocsátásáról.
Djokovic vert helyzetből búcsúztatta Cicipaszt a római tenisztornán
A férfiaknál első helyen kiemelt szerb Novak Djokovic nagy csatában búcsúztatta az ötödikként rangsorolt görög Sztefanosz Cicipaszt a római salakpályás tenisztorna pénteken kezdett és szombaton befejezett negyeddöntős összecsapásán.
2000 éve, a Vezúv kitörésekor elhunyt katona maradványaira bukkantak a régészek
- címkék:
- Róma
- Vezúv
- Herculaneum
- citybreak
- Címkefelhő »
Fucsovics mindössze két játékot vesztve győzött a római tenisztornán
Fucsovics Márton mindössze két játékot vesztve győzte le hétfőn a japán Nisioka Josihitót a római salakpályás tenisztorna férfi versenyének nyitófordulójában.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Róma
- tenisz
- Címkefelhő »
Rendkívüli felfedezés: az egész világ arról fog beszélni, amit ebben az olasz barlangban találtak
Kilenc neandervölgyi ember maradványát találták meg egy Rómához közeli barlangban - jelentette be szombaton Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.
Kilenc neandervölgyi ember maradványát találták meg egy Rómához közeli barlangban
Kilenc neandervölgyi ember maradványát találták meg egy Rómához közeli barlangban - jelentette be szombaton Dario Franceschini olasz kulturális miniszter. "Rendkívüli felfedezésről van szó, amelyről az egész világ beszélni fog" - hangoztatta a miniszter.
- címkék:
- Róma
- Neandervölgyi ember
- régészet
- Címkefelhő »
Így működik a Rómában üzembe helyezett pizzaautomata - videó
Három perc alatt a vásárló szeme láttára készít el egy kis pizzát Olaszország első pizzaautomatája, amelyet a római Bologna téren helyeztek üzembe.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- gasztronómia
- automata
- pizza
- Címkefelhő »
Így teszik az ókorihoz hasonlatossá a római Colosseum küzdőterét
Speciális, több mint háromezer négyzetméter alapterületű mobil-faburkolatot kap a római Colosseum híres arénája, ahol a gladiátorok és a vadállatok csaptak össze egykor erőszakos harcok során. Az újjáépítéssel helyreállítják azt a színpadot, ahol a gladiátorviadalokat tartották az ókori Rómában, ami egyfajta visszahúzható padlót kap.
Új padlószintet építenek a római Colosseumba - képek
A napokban újra megnyitották látogatók előtt a római Colosseumot, ahol 2023-ra egy könnyű szerkezetű, összecsukható színpadot építenek a gladiátorviadalok helyszínén.
Turisták a római Colosseumban
- címkék:
- Róma
- Colosseum
- utazás
- újranyitás
- Címkefelhő »
Töri érettségi gyorstalpaló: Róma megalakulása és a pun háborúk
Rögös út vezetett ahhoz, hogy a Római Birodalom a világtörténelem legendás szereplőjévé váljon. Első komolyabb nehézségeit a pun háborúknak és Hannibálnak köszönhette. No nem a kannibálnak, hanem a harci elefántosnak. És nem, a történet során senki nem sózott be semmit.
Fényárban úszik a születésnapos Róma
Cserbenhagyta Babos Tímeát egykori párospartnere
Babos Tímea a május 10-én kezdődő római salakpályás tenisztornán tér vissza a pályára közelmúltbeli koronavírusos megbetegedése után.
- címkék:
- Babos Tímea
- Róma
- tenisz
- Roland Garros
- Címkefelhő »
Rómában is lehetnek nézők a stadionban a foci-Eb meccsein
Az olasz kormány engedélyezi, hogy nézők előtt rendezzék meg a nyári labdarúgó Európa-bajnokság római mérkőzéseit.
- címkék:
- Róma
- foci
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Kidobott hűtőszekrényből alakítottak ki könyvtárat Rómában
Házasság Pompeius Magnus-módra - Fő a szerelem, de az sokszor
A történelem legrosszabb házasság-válás statisztikáját minden bizonnyal az ókori Róma hozta össze: ahogy fújt a politika szele, úgy házasodott minden politikus. Ez alól Pompeius Magnus, a híres-neves első triumvirátus tagja sem volt kivétel, aki bár szívügyekben viszonylag gyakran járt rózsaszín ködben, a sors többnyire elragadta tőle a boldogságot.
Műholdak és drónok fognak védeni egy Róma melletti fenyőerdőt
Műholdakkal, szenzorokkal és drónokkal fognak védeni egy ezer hektáros fenyőerdőt Róma közelében - jelentette be kedden az olasz főváros.
- címkék:
- Róma
- gyújtogatás
- műhold
- fenyő
- drón
- Címkefelhő »
Pompeii gyorsétterem: mit ettek a rómaiak, ha streetfood-ra vágytak?
A megkövült hamuba ágyazódott város felfedezése is véletlen volt, és az értékesebbnél értékesebb, tökéletesen fennmaradt leletek mellett a hely azóta is ontja magából a meglepetéseket. A legújabb egy gyorsétterem, amiből kiderül, hogy a nassolás az ókorban is olyan fontos volt, mint ma.
Napistennek képzelte magát a legzüllöttebb római császár
A római császárkor története nem mellőzte az excentrikus, különc, vagy éppen botrányos életvitelükről elhíresült bíborban született uralkodókat. Caligula, Néró, vagy a filozófus császár Marcus Aurelius fia, az atyja örökségére méltatlan Commodus mellett az egykori impérium leghírhedtebb princepsei közül is kiemelkedik a magát napistennek képzelő kezelhetetlen ifjú császár, Heliogabalus, akti i.sz. 222. március 11-én ért utol csúfos végzete.
Ezen az online túrán bebarangolhatjuk az örök várost
Áprilisban indul az első Covid-mentes vonat Olaszországban
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- teszt
- vonat
- covid-mentes
- Címkefelhő »
Újra látogatható Augustus császár mauzóleuma Rómában
Tizennégy évig tartó restaurálás után újra látogatható Augustus római császár (i.e. 63 - i.sz. 14) mauzóleuma, az antik világ legnagyobb köralakú síremléke.
Augustus császár mauzóleuma Rómában
- címkék:
- Augustus
- Róma
- Augustus-mauzóleun
- utazás
- Címkefelhő »
Újranyitották a tizennégy éve zárva tartó mauzóleumot Rómában
Újabb ókeresztény katakombát restaurálnak és nyithatnak meg Rómában
Restauráltatná és megnyitná a látogatók előtt a Vatikán a híres Commodilla-katakombát.
Az egyházfő Rómában, pápaként kíván meghalni
Fiatalkori tüdőműtétéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton. Az egyházfő ebben azt is megjegyezte, hogy Rómában, pápaként kíván meghalni.
- címkék:
- Ferenc pápa
- Róma
- Vatikán
- egészség
- pápa
- Címkefelhő »
Róma egyik történelmi terét a Bulgari adományából állítják helyre
Olaszországban húsvét alatt is maradnak a korlátozások
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások meghosszabbítását jelentette be legalább április 6-ig az olasz egészségügyi miniszter szerdán, miközben San Marino Köztársaság nemzeti oltási napot hirdetett meg a miniállamba megérkezett orosz vakcina beadásának elindításával.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- Milánó
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ezerötszáz év után derült ki: nem egy apostol ereklyéit őrzik Rómában
Ifjabb Szent Jakab, mint a Jézus által kiválasztott tizenkét apostol egyike ereklyéinek egy része halála után Rómába került, ahol a korábbi feltételezések szerint Fülöp apostollal egy sírban nyugszik. Ám egy új tanulmány szerint a csontdarabok nem származhatnak tőle.
Hadrianus császár reggeliző szertartása hatalma demonstrálásáról szólt
- címkék:
- Hadrianus
- Olaszország
- Róma
- reggeli
- régészet
- Címkefelhő »
Fedezze fel Raffaello falikárpit-vázlatainak legapróbb részleteit
A platán klón elfoglalta méltó helyét az egyik legszebb 17. századi római parkban
Egy 17. században ültetett fa klónjával gazdagodott egy római park
Egy 17. században ültetett keleti platán "klónjával" gazdagodott a híres római Borghese park (Villa Borghese).
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- fák
- növény
- klón
- fa
- Címkefelhő »
Új múzeum mutatja be az elpusztult város történetét
Új állandó múzeumot avattak hétfőn Pompejiben, az Antiquariumot, amely az antik romváros történetét tárja a látogató elé az i.e. 4. századtól egészen a település Vezúv általi elpusztításáig.
- címkék:
- Róma
- kiállítás
- múzeum
- Pompeji
- Címkefelhő »
Kedden lemond az olasz miniszterelnök
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden benyújtja a lemondását Sergio Mattarella államfőnek - közölte a kormányfői hivatal.
13 évnyi felújítás után megnyílik a híres római műemlék
Restaurálják Pompeji második világháborúban megsérült épületét
Restaurálják Pompeji második világháborúban megsérült épületének három oszlopát - közölte csütörtökön a régészeti park.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- restaurálás
- Pompeji
- Címkefelhő »
Nem is sejtették, hogy milyen szobor van a birtokukban, most egymillió eurót is érhet
Róma híres szökőkútját a benne úszkáló turisták rongálhatták meg
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- rongálás
- szökőkút
- szobor
- Címkefelhő »
Több száz madár pusztult el szilveszterkor Rómában
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- madárpusztulás
- madár
- Címkefelhő »
Madarak százai pusztultak el Róma belvárosában a szilveszteri tűzijátékok miatt - videó
Madarak százai pusztultak el Róma belvárosában szilveszter éjjel, vélhetően a tűzijátékok miatt.
- címkék:
- Róma
- szilveszter
- madár
- Címkefelhő »
A rómaiak idén sem engedték el hagyományos új évi szokásukat
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- hagyomány
- szokás
- új év
- Címkefelhő »
Valóban halálra kerestette a kis Jézust Heródes, Júdea királya?
Az újszövetségi Szentírásban Lukács és Máté evangéliuma emlékezik meg a legrészletesebben Jézus megszületéséről. Máté evangéliuma arról ír, hogy három napkeleti bölcs a betlehemi csillagot követve érkezett meg Jeruzsálembe, ahol Júdea királya, Nagy Heródes színe elé járulva jövetelük célját, a „zsidók újszülött királyának"megtalálását is felfedték az uralkodó előtt. Az evangéliumi hagyomány szerint a hatalmára féltékeny Heródes néhány nappal később elrendelte minden két évnél fiatalabb fiúgyermek meggyilkolását, hogy biztos legyen benne, nem marad életben az újszülött „zsidó király".
Ismét előadások színterévé változik a római amfiteátrum
Újraélesztik a római gladiátorok színterét, a Colosseum arénáját - újra megnyitja kapuit
Hamarosan újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a római Colosseum arénája - újjáépítik.
- címkék:
- Róma
- Colosseum
- újjáépítés
- Címkefelhő »
Augustus császár mauzóleuma márciustól ismét látogatható
A Vatikán idei betleheme kiverte a biztosítékot a nézőknél
Rómának nagy tervei vannak a Teverével
Kitiltják Róma utcáiról a turistákat fuvarozó fiákereket
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- turista
- tiltás
- lovas fogat
- Címkefelhő »
A római Szent Péter téren felállították a Szlovéniából érkezett fenyőt
Felállították hétfőn a Szlovéniából érkezett fenyőt a római Szent Péter téren. A 28 méter magas lucfenyő három napon át utazott a szlovéniai Kocevjéből.
Ez az első európai reptér, mely karanténmentes utazási folyosót nyit az USA-val
Visszaküldött egy ellopott római márványdarabot egy amerikai turista
Visszaküldött Rómába egy ókori márványdarabot egy amerikai nő, amelyet három évvel ezelőtt lopott el egy ott töltött vakáció alatt.
A Lego eddigi legnagyobb készletéből egy ikonikus műemléket lehet felépíteni
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- Lego
- játék
- Colosseum
- Címkefelhő »
Az olasz kormány tehetetlensége ellen tüntettek Rómában
Az olasz kormány szigorítást tervez többek között Milánó és Nápoly lezárásával, valamint a tartományok közötti mozgás leállításával. Az olasz fővárosban több tüntetést tartottak szombat este.
Lángokban áll Olaszország nagy része, zavargások törtek ki a szigorítások után, tovább növelve a járványveszélyt
Komoly politikai válság alakult ki Olaszországban, miután a Conte-kormány jelentős szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. Az ország több nagyvárosában is komoly zavargások robbantak ki az elmúlt napokban, amelyek során a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel: füstbombák, repülő üvegek és petárdák az egyik oldalon, vízágyú és könnygáz a másikon. Kaotikus állapotok alakultak ki, részben a járvány első hullámát látványosan rosszul kezelő baloldali kormány következetlensége, részben a baloldal belső megosztottsága miatt. A szigorításokat ugyanis élesen bírálta az egyik baloldali kormánypárt elnöke, Matteo Renzi korábbi mi ...
Bezárják éjszakára a vendéglátóhelyeket Olaszországban, nem lehetnek nyitva a mozik, a színházak és a sportközpontok sem
A vendéglátóhelyek este hat órai bezárását jelentette be a koronavírus-járvány elleni újabb szigorításként vasárnapi sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, arra kérve a lakosságot, hogy csak munkavégzés vagy iskolába járás miatt hagyják el otthonukat.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kijárási tilalmat rendeltek el Rómában
Több olasz tartományban is szigorú korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedése miatt.
Így bukott le a házasságban élő sztár: egy nála 19 évvel fiatalabb színésznővel kapták lencsevégre- Fotó
A Mamma Mia című musical sztárját, Lilly Jamest és a világhírű színészt, Dominic Westet félreérthető helyzetekben fotózták le a minap Rómában. A házasságban élő West felesége nemsokkal ezután reagált is látottakra.
Rómában megteltek a kórházak, szállodákban helyezik el a betegeket
Az olasz főváros legnagyobb járványkórházából szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket hétfőtől, miközben a kormány országos szigorításra készül, többek között a rokonok közötti találkozások korlátozásával is.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ez a dróthálóból készült templom mintha nőne az ég felé
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- barokk
- építészet
- public art
- Címkefelhő »
Rómában nem mindenki örül a hollywoodi sztároknak
Börtön is várhat a Colosseumot megrongáló turistára
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- Colosseum
- rongálás
- turista
- Címkefelhő »
Belevéste a nevét egy turista a Colosseum egyik oszlopába
Rómában letartóztattak egy ír férfit, aki belevéste a nevének kezdőbetűit a Colosseum falába. A turistát a kulturális örökség megrongálásával vádolják.
Rafael Nadal kikapott a negyeddöntőben a római tenisztornán
Rafael Nadal meglepetésre két szettben kikapott Diego Schwartzmantól, így a negyeddöntőben búcsúzott a római salakpályás tenisztorna férfi versenyétől.
Koronavírus-mentes járatokat indít az Alitalia
Hatalmas meglepetés: 18 éves olasz verte meg a háromszoros Grand Slam-győztest
Már az első körben búcsúzott a római salakpályás tenisztornától a háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinka.
Ennek az európai fővárosnak a repülőterét nyilvánították a legbiztonságosabbnak a világon
Babos Tímea a selejtező második fordulójában búcsúzott a római tenisztornától
Babos Tímea két sima játszmában kikapott a holland Arantxa Rustól a római tenisztorna női selejtezőjének második fordulójában, vasárnap.
- címkék:
- Babos Tímea
- Róma
- tenisz
- vereség
- Címkefelhő »
A borzasztó események után újra képes mosolyogni Babos Tímea
A világelső párost, Babos Tímeát és Kirstina Mladenovicot nemrég kizárták a US Openről, mert a francia teniszező kapcsolatba került a korábban pozitív koronavírustesztet produkáló Benoit Paire-rel. Az esetet nagyon megviselte a háromszoros Grand Slam-győztes teniszezőt, de úgy néz ki, már túl van rajta, és csak előre tekint.
- címkék:
- Babos Tímea
- Róma
- tenisz
- mosoly
- kizárás
- Címkefelhő »
Rómában tér vissza a pályára a korábbi top 10-es teniszező
Andrea Petkovic német teniszező a szeptember 14-én kezdődő római salakpályás tornán tér vissza makacs térdsérülése után.
- címkék:
- Andrea Petkovic
- Róma
- tenisz
- visszatérés
- Címkefelhő »
Több ezer járványtagadó tüntetett Rómában maszk nélkül
Koronavírus-járványt tagadók tüntettek szombaton Róma történelmi központjában a fertőzés terjedését akadályozó óvintézkedések ellen. Több ezren voltak, és egyikük sem viselt maszkot.
- címkék:
- Róma
- koronavírus
- járványtagadás
- Címkefelhő »
A hétvégén zárult minden idők legnagyobb Raffaello-kiállítása
Több mint 162 ezer látogatója volt a hétvégén zárult római Raffaello-kiállításnak. A szervezők nagy sikerként könyvelték, hogy a koronavírus-járvány ellenére ilyen nagy közönséget vonzott a tárlat, amit a Raffaello-életmű minden idők legteljesebb bemutatásaként hirdettek.
- címkék:
- Raffaello Sanzio
- Róma
- kiállítás
- Címkefelhő »
Hosszú Katinka karrierjének mérföldkövéhez érkezett - Fotó
Hosszú Katinka olimpikon úszó országunk egyik, ha nem a legnagyobb büszkesége, aki életének legmeghatározóbb pillanatát tette közzé az Instagram oldalán.
- címkék:
- Hosszú Katinka
- Róma
- úszás
- világbajnok
- Címkefelhő »
Koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikreket választottak szét a vatikáni kórházban
Sikeresen választottak szét egy koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikerpárt a Vatikán kórházában, Rómában.
- címkék:
- Róma
- Vatikán
- kórház
- ikerpár
- operáció
- sziámi iker
- Címkefelhő »
Sokkot kaptak a járókelők, amikor meglátták, mit eszik a sirály
A járókelők szeme láttára nyelt le egészben egy patkányt egy sirály Rómában. A hátborzongató esetről videó is készült.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- állatok
- videó
- Sirály
- állat
- patkány
- Címkefelhő »
A Circus Maximusba költözik nyárra a Római Opera, Barcelonában szobanövények előtt koncerteztek
A Római Opera a nyári évadra a Circus Maximusba költözik. Augusztus végén újra zenél a Berlini Állami Opera is, Barcelonában cserepes növények előtt adtak koncertet hétfő délután.
- címkék:
- Róma
- Barcelona
- Circus Maximus
- Címkefelhő »
Hazaköltözne Magyarországra Cicciolina
Hosszú ideje él Olaszországban Cicciolina, de saját bevallása szerint egyre kevésbé szívesen, aminek több oka is van.
Ókori római várost találtak egy olasz falu alatt
Fantasztikus képeket készítettek radarral egy ókori római városról
Ásás nélkül tárták fel egy teljes ókori római város részleteit Olaszországban: a talajba behatoló radar segítségével térképezték fel a föld alá rejtett Falerii Novit, ráadásul bámulatos részletességgel.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- radar
- ókor
- város
- földradar
- Címkefelhő »
Több ezer eurós kárt okozott egy őrjöngő migráns egy olasz kórházban
Az Il Giornale lapra hivatkozva írja a Ripost, hogy a Róma belvárosában található San Camillo Kórház sürgősségi osztályára ki kellett hívni a rendőrséget, miután a járványügyi szabályok miatt egy speciális elkülönítőbe helyeztek egy 44 éves Costa Rica-i bevándorlót. A férfit szombat este hat óra után szállították kórházba rosszullét miatt, ahol hirtelen elkezdett törni-zúzni.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- kórház
- migráns
- Címkefelhő »
A remény egyik jeleként értékelik a Colosseum újbóli megnyitását
Róma: hétfőtől újra látogatható a Colosseum
Hétfőtől újra látogatható a Colosseum, az ókori Róma hatalmas amfiteátruma.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- Colosseum
- Címkefelhő »
Mától újra látogatható a Colosseum
"84 napos zárva tartás után ismét nyitva a Colosseum, a mai nyitás az új kezdet és a remény egyik jele Olaszország számára" - mondta el újságíróknak Alfonsina Russo, a Colosseumon kívül a Forum Romanumot, a Palatinus-dombot és Néró császár aranypalotáját magában foglaló régészeti park igazgatója az ünnepélyes nyitáskor. A parkba csak előzetesen, online vett jegyekkel lehet belépni, egyszerre 14 embert engednek be, majd 15 percenként egy újabb csoportot, kizárólag kísérettel.
Európa legjobb repülőterén ezeket a szabályokat kell betartani
Tonnaszámra fogy a fagyi az olaszoknál, mióta vége a karanténnak
Újra kinyit a Vatikáni Múzeum: ezek a belépés feltételei
Újra kinyit június 1-jétől Rómában a Vatikáni Múzeum a koronavírus-járvány miatti csaknem háromhónapos kényszerű zárvatartás után - írja az MTI.
- címkék:
- Róma
- Vatikán
- Vatikáni Múzeum
- Címkefelhő »
Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát
A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában, és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt - közölte a Vatikán pénteken.
Hat film, amitől Olaszországban érezhetjük magunkat
Amikor utazni készülünk – függetlenül attól, hogy idén élünk-e az újranyitó országok kínálta lehetőséggel, vagy későbbre halasztjuk a terveinket –, nem elég csak a repülőjegyet, a szállást és a biztosítást elintézni. Lelkileg is fel kell készülnünk az útra. Például jó, ha vannak konkrét elképzeléseink, hogy miért megyünk oda, mit szeretnénk megismerni, vagy milyen változásra vágyunk az életünkben. Sokkal tartalmasabb lehet az utazás, ha előtte álmodozunk egy kicsit a helyről. De ehhez kell valami, ami beindítja a fantáziánkat. A szellemi felkészüléshez nincs is jobb módszer, mint megnézni néhány, az úticélunkhoz kapcsolódó hangulatkkeltő, ...
Megnyílt a föld Rómában, értékes leletek rejtőztek a mélyben
Egy víznyelő keletkezése miatt szakadt be az útburkolat a római Pantheon előtt, a gödör mélyén azonban értékes leletekre bukkantak a szakemberek: több mint ezer éves, a Római Birodalom idejéből származó útburkoló kövekre.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- történelem
- ókor
- víznyelő
- leletek
- Címkefelhő »
1900 éve vert ritka bronzérmét találtak Jeruzsálemben
A rómaiak elleni Bar Kohba-felkelés korából, csaknem 1900 évvel ezelőttről származó bronzérmét találtak Jeruzsálemben a régészek - jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
- címkék:
- Izrael
- Róma
- Jeruzsálem
- érme
- történelem
- Címkefelhő »
Földrengés sújtotta Rómát - Videó
3,3 erősségű földrengés rázta meg hétfő hajnalban Rómát.
- címkék:
- Róma
- földrengés
- Címkefelhő »
Olaszországban ezeket a repülőtereket nyitották meg elsőként
Járja be otthonról az idei év egyik legnagyobb kiállítását
Cicciolina rettegésben éli mindennapjait: "Lassan beleőrülök ebbe az egészbe"
Az egykori pornódíva lassan beleőrül a bezártságba, és az állandó félelem miatt reggelente a koronavírus tüneteit észleli magán.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- járvány
- vírus
- koronavírus
- Címkefelhő »