robbantás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- merénylet
- kékfény
- Irak
- rendõrség
- iraki konfliktus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fel akarta robbantani a családját egy csongrádi férfi
Brutális kegyetlenséggel akart végezni a saját szüleivel egy Csongrád megyei férfi 2018 õszén. Mindent eltervezett. Eredetileg fel akarta robbantani õket saját magával együtt, de vitt magával egy vasrudat és egy pisztolyt is. A szomszéd akadályozta meg a családi tragédiát. A Csongrád Megyei Fõügyészség vádat emelt a férfival szemben, mert többek között egy házi készítésû robbanóanyaggal próbált elégtételt venni régi sérelmein.
Brutális támadások, robbantások, fülcsonkítás: tombol az erõszak Svédországban
Már nemcsak a bevándorlásellenes pártok beszélnek Svédországban arról, hogy a korlátlan bevándorlás súlyos károkat okozott az országnak, hanem a korábban még bevándorláspárti Mérsékelt Párt is kezdi belátni, súlyosan tévedett azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan lehet integrálni az idegen kontinensekrõl érkezõket. Idõközben egyre több olyan adat lát napvilágot, hogy a skandináv országban elszabaduló bûnözés hátterében egyértelmûen a mostani bevándorlók, vagy a korábban érkezõk leszármazottai állnak.
Pokolgép robbant egy pakisztáni mecsetben, 12 halott
Legalább tizenkét ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek egy mecsetben végrehajtott pokolgépes merényletben pénteken a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában - jelentették hatósági források.
- címkék:
- Pakisztán
- robbantás
- mecset
- Címkefelhõ »
Szomália szerint idegen hatalom segített megtervezni a mogadishui robbantást
Szomália azt gyanítja, hogy idegen ország tervezte, vagy legalábbis segített megtervezni a szombati mogadishui robbantást, amely mintegy száz ember halálát okozta - közölte Twitter-üzenetében az afrikai ország hírszerzési és nemzetbiztonsági ügynöksége, a NISA.
- címkék:
- Mogadishu
- Szomália
- robbantás
- Címkefelhõ »
Sokan meghaltak pokolgépes merényletben a szomáliai fõvárosban - videó
Pokolgépes merényletben legkevesebb 90-en meghaltak és több tucatnyian megsebesültek szombaton a szomáliai fõváros egyik forgalmas ellenõrzõ pontjánál - közölte egy Szomáliában jelen lévõ nemzetközi szervezet, amely kérte neve elhallgatását.
Profi magyar tolvajok robbantottak fel bankautomatákat Németországban
Magyar bankautomata-robbantókat fogtak el Németországban, de Magyarországon is gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit az üggyel összefüggésben - írta meg a Zsaru Magazin.
Két fivér fel akart robbantani egy repülõgépet, súlyos büntetést kaptak Ausztráliában
Összesen 76 év börtönbüntetésre ítélt kedden egy ausztrál bíróság két fivért, mert fel akarták robbantani az Etihad légitársaság egyik járatat húsdarálóba rejtett pokolgéppel.
- címkék:
- Ausztrália
- robbantás
- repülõgép
- Címkefelhõ »
Öngyilkos merénylõ robbantott az iraki Szamarra városában
Öngyilkos merénylõ robbantott csütörtökön az iraki Szamarra városában a bagdadi vezetéshez hû egyik síita milícia legalább hét tagját ölve meg - közölte az iraki hadsereg.
Pénzautomata fosztogató bandát számoltak fel a rendõrök
Magyar bûnözõk Németországban robbantottak fel automatákat. Közel száz magyar és német rendõr nyomozott együtt az ügyben, végül sikerült felszámolniuk a bandát.
- címkék:
- robbantás
- ATM
- bûnbanda
- krimi
- Címkefelhõ »
Robbantás, tûzharc a legnagyobb amerikai légitámaszpontnál Afganisztánban
Két autóba rejtett pokolgép robbant fel, majd tûzharc bontakozott ki szerdán Afganisztánban, a legnagyobb amerikai katonai támaszpontnál épülõ kórház mellett, a lövöldözés még nem ért véget, afgán hivatalos források egy civil halálos áldozatról és mintegy hatvan sebesültrõl adtak hírt.
Robbantással fenyegettek meg közintézményeket Oroszország-szerte
Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszország-szerte, a fenyegetett objektumok között van a szentpétervári Ermitázs és a pulkovói repülõtér is.
Élõben közvetítette, hogy felrobbantja a házát
Egy hajdúnánási férfi összeveszett a feleségével, majd a közösségi oldalán élõben közvetítette, ahogy kinyitja a gázcsapot, hogy felrobbantsa a házát.
- címkék:
- Hajdúnánás
- gázcsap
- közvetítés
- robbantás
- Címkefelhõ »
Egy máltai miniszter lemondott, egy másik pedig felfüggeszti munkáját az újságíró-gyilkosság miatt
Lemondott tisztségérõl Keith Schembri, a máltai miniszterelnök kabinetfõnöke Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolásával összefüggésben - közölte Joseph Muscat máltai kormányfõ kedden Vallettában. Nem sokkal késõbb Konrad Mizzi máltai turisztikai miniszter is bejelentette lemondását.
Leszámolások, robbantások: ezt tette a migráció Svédországgal
Egyre katasztrofálisabb állapotok uralkodnak Svédországban, mivel a különféle bûnbandák néhány nagyváros kerületeit gyakorlatilag háborús övezetté változtatták. A lövöldözések, a robbantások és a leszámolások mára a svéd mindennapok részévé váltak. Egyre kevésbé sikerül a helyi sajtónak eltitkolnia azt a tényt, hogy a bûnözõk között mára többségében vannak a migráns hátterûek. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy még a balliberális kormány is intézkedéseket jelentett be a helyzet kezelésére, bár sokak szerint ezek semmit sem érnek. A közvélemény is egyre kevésbé türelmes, közel 30 százaléknyian voksolnának egy bevándorlásellenes pártra.
Afganisztánban megölték az ENSZ egyik munkatársát
Kabulban kézigránátot dobtak az ENSZ egyik gépjármûjére vasárnap délután. Egy külföldi személy meghalt, öt másik ember megsebesült - közölték a helyi hatóságok.
- címkék:
- Kabul
- Afganisztán
- robbantás
- Címkefelhõ »
Egy befolyásos máltai üzletember állhat az újságíró-gyilkosság mögött
A máltai rendõrség letartóztatta az ország egyik legbefolyásosabb üzletemberét szerdán Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolásával összefüggésben - mondták el névtelenül nyilatkozó források.
Elfogtak egy zsinagóga felrobbantására készülõ férfit
Az Egyesült Államok szövetségi hatóságai Coloradóban õrizetbe vettek egy férfit, aki az állam egyik legrégebbi zsinagógáját tervezte felrobbantani a Denvertõl délre fekvõ Pueblo városkában.
- címkék:
- Colorado
- zsinagóga
- robbantás
- Címkefelhõ »
Svédországban mindennapossá váltak a migránsok által elkövetett robbantások
Már a konzervatív brit hetilap, a The Spectator figyelmét is felkeltették a Svédországban a hétköznapok részévé váló, nagyrészt migránsok által elkövetett robbantásos merényletek. A múlt héten egy éjszaka leforgása alatt, csak Stockholmban, három robbantásra került sor. Ekkor – többszöri próbálkozás után - egy szír ortodox keresztény templomot is fel akartak robbantani a vélhetõen muszlim migráns támadók, de szerencsére nem jártak sikerrel. A papíron „közszolgálati" SVT nevû televíziós csatorna a híradójában pedig már be sem számolt a legutóbbi robbantásokról.
- címkék:
- Svédország
- robbantás
- migráns
- Címkefelhõ »
Elfogták a merénylõket, akik felrobbantottak egy Ciszjordániában kiránduló izraeli családot
Súlyosan megsebesült egy ciszjordániai forráshoz kiránduló háromtagú zsidó család még augusztusban, amikor felrobbant egy kiránduló ösvényen elhelyezett házilagos robbanószerkezet. A negyvenhat éves apát és tizenkilenc éves fiát helikopteren vitték kórházba, tizenhét éves testvére viszont a helyszínen meghalt. Az izraeli biztonsági erõk elfogták a robbantásos merénylet feltételezett elkövetõit.
- címkék:
- Ciszjordánia
- robbantás
- Címkefelhõ »
A szavazóhelyiségek megnyitása után több robbanás is történt Afganisztánban
Afganisztánban szombaton elnökválasztást tartanak. A hatóságok szerint a fõvárosból, Kabulból, valamint Dzsalalabádból, Gániból és Kanadhárból is incidenseket jelentettek, alig valamivel a szavazóhelyiségek megnyitása után. Tucatnyi sérültet láttak el a kórházakban, eddig két halálos áldozatról tudnak.
Gyanús csomag miatt lezárták a manchesteri repülõtér vasútállomását
Kiürítették a manchesteri repülõtér vasútállomását hétfõn reggel egy gyanús csomag miatt, egy meztelenül rohangáló embert pedig õrizetbe vettek. A tûzszerészek ellenõrzött robbantást hajtottak végre a helyszínen.
Tûzijátékot robbantottak fel egy kutya szájában
Borzalmas állapotban találtak rá egy kutyakölyökre Mexikóban. Az állat fél állkapcsa szétrobbant, miután valaki tûzijátékot adott a szájába. Bár látszólag semmi esély nem volt rá, a kutya végül életben maradt, és az állapota is egyre javul.
Õrizetbe vettek egy svéd férfit a dán adóhivatalnál történt robbantás miatt
Dániában a rendõrség õrizetbe vett egy svéd férfit a dán adóhivatal elleni, augusztus elején történt robbantással összefüggésben - adta hírül szerdán a dpa német hírügynökség.
Robbantások, gyilkosságok: Dániában is csúcson a migránsbûnözés
Egyre több jel mutat arra, hogy a borzalmas bûncselekmények jellemezte svédországi állapotok Dániában is felütik a fejüket. A robbantások, a gyilkosságok és a szervezett bûnözõi csoportok számára a nyitott határok miatt egyre jobban elérhetõ Dánia is. Koppenhága éppen ezért kénytelen volt szigorítani a határellenõrzést a svédországi határain. A bûncselekmények mögött nagyrészt migránshátterû személyek állnak.
Autóba rejtett bomba robbant egy kórház mellett Szíriában
Autóba rejtett pokolgép robbant egy szíriai kórház közelében a Törökországgal közös határ mentén fekvõ ar-Rai városában. Legalább 10 ember meghalt, 15 megsebesült.
- címkék:
- Szíria
- bomba
- robbantás
- merénylet
- Címkefelhõ »
Terroristának mondta magát, megijesztette a vonat utasait
Hatalmas megbotránkoztatást és rettegést váltott ki egy Budapest felé közlekedõ utasaiból egy részeg férfi, aki, miután felszállt a vonatra, és látta, hogy elfogyott a hely, azt állította magáról, hogy terrorista, és hogy "felrobbantja Budapestet".
Egyre több ország tiltakozik a Soros-féle migránshajók ellen
Tovább romlik a helyzet a Földközi-tengeren a Soros György által finanszírozott álcivil hajók miatt. Olaszország továbbra sem engedi a migránshajók kikötését, így azok más országok felé próbálják venni az irányt, de egyre több állam jelzi, hogy nem kér az álcivil hajók által begyûjtött migránsokból. A szakértõ szerint semmiképpen sem menedékkérõkrõl van szó. A migráció persze nemcsak a Földközi-tenger térségében okoz súlyos problémákat, Nyugat-Európában egyre több a késes támadás, míg Svédországban a kézigránátos akciók száma nõtt meg.
Robbantás egy iraki piacon: négyen meghaltak a merényletben
Motorra szerelt bomba robbant al-Muszajab városában péntek este - adta hírül az iraki belügyminisztérium. A merényletben négyen meghaltak és sokan megsérültek.
- címkék:
- Irak
- robbantás
- Címkefelhõ »
Pokolgép robbant Észak-Írországban, az ír határ közelében
Pokolgép robbant Észak-Írországban, az Írországgal közös határ közelében, a hatóságok tájékoztatása szerint az akció célpontjai azok a rendõrök voltak, akiket elõzõleg egy csalinak szánt hamis riasztás miatt küldtek a közelbe, és szerencsések voltak, hogy nem haltak meg a robbantás során.
Hatvanhárom embert ölt meg egy esküvõn az Iszlám Állam öngyilkos merénylõje
Hatvanhárom halálos áldozata és több mint száznyolcvan sebesültje van annak az öngyilkos merényletnek, amelyet vasárnapra virradóra követtek el Kabulban egy esküvõn - közölték afgán hatósági források. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára.
Merénylet egy pakisztáni mecsetben, sok a halott
Legalább öten meghaltak, és több mint húszan megsebesültek a délnyugat-pakisztáni Kvetta egyik mecsetében elkövetett robbantásos merényletben pénteken - jelentették be a helyi hatóságok.
- címkék:
- Pakisztán
- robbantás
- mecset
- Címkefelhõ »
Letartóztattak egy repülõgép felrobbantásával fenyegetõzõ texasi tinit
A texasi hatóságok szerint a 17 éves fiatalember, Hector Fernando Fonseca, a Snapchaten olyan bejegyzést tett közzé, amelybõl arra lehet következtetni, hogy fel akart robbantani egy Houstonból Guatemalába tartó repülõgépet. A hatóságok terrorfenyegetésként kezelik az ügyet.
Õrizetbe vettek egy férfit a koppenhágai adóhivatalnál történt robbanás miatt
A dán rendõrség õrizetbe vett egy 22 éves svéd állampolgárságú férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanással összefüggésben, egy másik, 23 éves, szintén svéd férfi ellen pedig nemzetközi körözést adtak ki - közölték a helyi hatóságok.
- címkék:
- Koppenhága
- Dánia
- robbantás
- Címkefelhõ »
Felrobbantottak egy buszt Afganisztánban
Pokolgépes támadás ért szerdán egy civileket szállító autóbuszt Afganisztán nyugati részén, legkevesebb 34 ember meghalt, és 17-en megsebesültek - közölték helyi tisztségviselõk.
Ekkorát robban egy egytonnás világháborús bomba – videó
Az utóbbi idõben sok világháborús bombát találtak különbözõ munkálatok közben Budapesten és a környékén. Többek között a Bozsik Stadionnál, a BAH csomópontnál és Budafoknál is a Dunában. Ezek közül a tûzszerészek szakemberei ma négyet robbantottak fel az egyik vidéki telephelyükön. A legnagyobb akkorát robbant, hogy szó szerint megremegett alattunk a talaj.
- címkék:
- robbantás
- tûzszerészek
- bomba
- Címkefelhõ »
Négy bombát robbantottak fel Tatárszentgyörgyön
Négy, korábban Budapesten talált, már a helyszínen hatástalanított világháborús robbanótestet semmisített meg a Magyar Honvédség I. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Ezrede kedden Tatárszentgyörgyön.
- címkék:
- Tatárszentgyörgy
- robbantás
- bomba
- Címkefelhõ »
Többen megsebesültek egy chilei rendõrõrsön elkövetett robbantásban
Legalább nyolcan megsebesültek Santiago de Chile egyik külvárosának rendõrõrsén, ahol robbantottak csütörtökön.
- címkék:
- Chile
- robbantás
- Címkefelhõ »
Egy indonéziai házaspár követhette el a januári jolói merényleteket
Vélhetõleg egy indonéziai házaspár robbantotta fel magát egy katolikus katedrálisban a Fülöp-szigetek déli részén található Sulu tartomány fõvárosában, Jolóban januárban - közölte a Fülöp-szigeteki rendõrség kedden.
Lövöldözések és robbantások: háborús állapotok Svédországban
Mára gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki Svédországban, mindennaposak az utcai lövöldözések, az autógyújtogatások, a rablások. A bevándorlók által nagyszámban lakott Malmõben odáig fajult a helyzet, hogy az önkormányzat külön utasítást adott ki a dolgozóknak, hogy tudnak bizonyos városrészekbõl sértetlenül kijönni. A fõsodratú média szerint nincsen nagy probléma, de a rendõrségi megszólalások is azt mutatják, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt sokan gondolnák.
Bomba robbant a kabuli egyetemnél, sokan meghaltak
Pokolgép robbant péntek reggel a kabuli egyetem egyik bejáratánál, a merényletben legkevesebb hat ember meghalt és további 27 megsebesült - jelentették helyi rendõrségi és egészségügyi források.
- címkék:
- Kabul
- robbantás
- egyetem
- Címkefelhõ »
12-en meghaltak a tálibok támadásában Kandahárban
Legkevesebb 12 ember halt meg csütörtökön a radikális iszlamista tálibok által a dél-afganisztáni Kandahár városában elkövetett merényletben. A halálos áldozatok mellett több mint nyolcvanan sebesültek meg - közölték rendõrségi és kórházi források csütörtökön, hozzátéve, hogy a halottak között rendõrök és civilek is vannak.
- címkék:
- Kandahár
- robbantás
- Címkefelhõ »
Õrizetbe vették a manchesteri merénylet elkövetõjének fivérét
Õrizetbe vették a 2017-es manchesteri öngyilkos merénylet elkövetõjének fivérét Líbiából történt kiadatását követõen - közölte a brit rendõrség szerdán.
Autóba rejtett pokolgép robbant Afganisztánban, sok a halott és a sebesült
Az afgán biztonsági erõk legalább nyolc tagját megölték, és több mint 50 polgári személyt megsebesítettek tálib iszlamista fegyveresek, amikor gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak vasárnap az ország középsõ részén fekvõ Gazni tartományban.
- címkék:
- Afganisztán
- robbantás
- tálib
- Címkefelhõ »
Felrobbantotta magát Tuniszban egy bekerített terrorista
Felrobbantotta magát egy terrorizmussal gyanúsított 23 éves férfi kedden Tuniszban, hogy elkerülje elfogását - közölték a hatóságok szerdára virradó éjjel, négy nappal a tunéziai fõvárosban elkövetett öngyilkos merényletek után. A helyi média beszámolói szerint a gyanúsított azután léptette mûködésbe a testére erõsített robbanómellényt, hogy a biztonsági erõk õt üldözõbe vevõ tagjai bekerítették egy villamosmegálló közelében.
- címkék:
- Tunisz
- robbantás
- merénylõ
- öngyilkosság
- Címkefelhõ »
Egyenes adásban közvetítették az olasz híd felrobbantását
Több mint háromezer lakost evakuáltak az északnyugat-olaszországi Genova városában a tavaly augusztusban leomlott Morandi-híd talpon maradt két pillérének felrobbantása során, amire péntek reggel került sor egyenes olaszországi televíziós közvetítésben.
Robbantásokkal fenyegetõzõ férfit fogtak el Budapesten
Elfogtak és közveszéllyel fenyegetés bûntette miatt kihallgattak egy férfit, aki személyes bosszúból több épület felrobbantásával is fenyegetõzött az elmúlt két hétben – közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság a Police.hu-n.
- címkék:
- Budapest
- robbantás
- Címkefelhõ »
Kisebb földrengés volt az észak-koreai-kínai határon
Esetlegesen robbantás által kiváltott földrengést észleltek hétfõn a kínai-észak-koreai határon. A földrengés elõtt nem sokkal jelentették be, hogy a kínai elnök a héten hivatalos látogatásra Phenjanba utazik.
- címkék:
- Észak-Korea
- Kína
- földrengés
- robbantás
- Címkefelhõ »
Robbantások Szomália fõvárosában, nyolc halott
Két robbantás is történt Szomália fõvárosában, Mogadishuban a Parlament közelében. Nyolcan meghaltak, 16-an megsebesültek, többen súlyosan.
- címkék:
- Mogadishu
- Szomália
- robbantás
- Címkefelhõ »
Egy ember megsérült a Bond-film forgatásán egy rosszul sikerült robbantás során
Baleset történt az új Bond-film forgatásakor.
- címkék:
- James Bond
- forgatás
- Bond-film
- robbantás
- Címkefelhõ »
Autóba rejtett bomba robbant Afganisztánban, hat rendõr meghalt
A merénylõ célpontja a délkelet-afganisztáni Gazni tartomány rendõrségi telephelye volt. Egyelõre egyetlen szervezet sem vállalta magára a robbantást.
- címkék:
- Afganisztán
- robbantás
- Címkefelhõ »
Robbantások Nepálban, legalább négy ember meghalt
Három robbantás is történt Katmanduban, ahol legalább négyen meghaltak, és heten megsérültek – írja az ABC News.
- címkék:
- Nepál
- Katmandu
- robbantás
- merénylet
- Címkefelhõ »
Ez a férfi lehet a lyoni robbantó - fotó
Felvételt tettek közzé péntek este a lyoni robbantás gyanúsítottjáról a francia hatóságok.
- címkék:
- Lyon
- robbantás
- gyanúsított
- felvétel
- Címkefelhõ »
Több ember is meghalt két szomáliai robbantásban
Legkevesebb kilencen haltak meg és harmincnégyen megsebesültek kedden Mogadishuban és környékén az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia két robbantásos merényletében.
Felrobbantottak autójában egy török mérnököt Szomáliában
Felrobbantottak autójában egy török mérnököt Szomália fõvárosában, Mogadishuban vasárnap - közölte a helyi rendõrség.
- címkék:
- Szomália
- robbantás
- al-Shabaab
- Címkefelhõ »
Egy kávéautomata felrobbantásával fenyegetõzött egy férfi a Népligetben
A rendõrök perceken belül elfogták azt a férfit, aki ma délután azzal fenyegetõzött, hogy felrobbant egy kávéautomatát a Népliget buszpályaudvaron.
- címkék:
- Népliget
- robbantás
- fenyegetés
- krimi
- Címkefelhõ »
Összeomlás szélén Srí Lanka turizmusa
Feloldották a kijárási tilalmat Srí Lanka keleti részén
A hatóságok feloldották a kijárási tilalmat hétfõn reggel nyolc órától Kalmunai, Csavalakade és Szammanturaj városokban - írta az Ada Derena címû hírportál.
Felvonulást tartottak a milliárdos Srí Lankán elhunyt gyermekeinek emlékére
Anders Holch Povlsen, Dánia leggazdagabb emberének tartott milliárdos is elveszítette három gyermekét húsvétkor Srí Lankán. A tragédia óta elõször szólalt meg.
Srí Lanka-i merényletek: megrázó videón az egyik robbantás pillanata
A Kingsbury Hotel biztonsági kameráinak felvételei kerültek nyilvánosságra, amelyeken a merénylõ és a robbantás pillanatai is láthatók.
- címkék:
- robbantás
- videó
- Srí Lanka
- merénylet
- Címkefelhõ »
Videón az egyik Srí Lanka-i robbantás
A Srí Lanka-i Kingsbury Hotelrõl tett közzé a Sky News egy felvételt, ahol tisztán látható a pusztítás az iszlamista öngyilkos merénylõ robbantása után. A videóban többször mutatják a terroristát is. Ez a támadás is annak a robbantássorozatnak volt a része, melyet a szigetországban követtek el húsvétvasárnap, százakat megölve és megsebesítve.
Tizennyolcan haltak meg két robbantásban, Szíriában
Autóba rejtett pokolgép végzett egy emberrel Damaszkusz déli részén szerdán, és robbantást jelentettek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományból is, ahol a mentõalakulatok már tizenhét halottról számoltak be.
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- robbantás
- Címkefelhõ »
Srí Lanka-i robbantások: videón az egyik merénylõ, ahogy besétál a templomba
Elõkerült egy felvétel, amelyen jól látható, ahogy az egyik Srí Lanka-i merénylõ teljes nyugalommal besétál a Szent Sebestyén-templomba a robbantás elõtt – írja a BBC.
- címkék:
- Srí Lanka
- merénylõ
- templom
- robbantás
- Címkefelhõ »
Dánia leggazdagabb emberének három gyereke meghalt Srí Lankán
Dánia leggazdagabb emberének, Anders Holch Povlsennek négy gyermeke közül hárman meghaltak a Srí Lanka-i merényletekben – írja a The Sun.
Az Iszlám Állam egykori tagjai lehetnek az elkövetõk egy szakértõ szerint
Az Iszlám Állam terrorszervezet egykori, Srí Lankára visszatért tagjai vagy más beszervezettjei állhatnak a vasárnapi merényletsorozat mögött – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértõ az M1 aktuális csatorna reggeli mûsorában hétfõn.
Újabb robbanás Srí Lankán, egy templomnál
A BBC szerint újabb robbanás történt egy templom közelében Colombóban, Srí Lankán.
- címkék:
- Srí Lanka
- robbantás
- Címkefelhõ »
Terror Srí Lankán: biztonságosból veszélyessé vált az ország
Hét öngyilkos merénylõ robbanthatott tegnap Srí Lankán
Hét öngyilkos merénylõ követte el tegnap a Srí Lanka-i templomokban és hotelekben csaknem egyszerre végrehajtott hat támadást – mondta el egy kormányzati igazságügyi orvosszakértõ, Arijananda Velianga hétfõn.
Merényletek Srí Lankán - Jelentõsen emelkedett a halottak száma
Jelentõsen, 290-re emelkedett a Srí Lanka-i templomokat és szállodákat ért robbantásos merényletek halottainak száma – közölte a helyi rendõrség szóvivõje hétfõn.
Több tízezren menekültek el Tripoliból a harcok miatt
Több mint 30 ezren menekültek el Tripoliból a hónap elején kiújult harcok miatt - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap.
- címkék:
- Tripoli
- fegyveres harcok
- robbantás
- Címkefelhõ »
Srí Lanka-i robbantássorozat: sok gyerek van a sérültek között
Több mint egy tucat gyereket ápolnak az egyik Srí Lanka-i kórházban a támadássorozat után. Öt gyerek biztosan meghalt a robbantásban. A kórházba vittek olyan holttesteket is, amelyek annyira megégtek, hogy szinte lehetetlen azonosítani õket.
- címkék:
- Sri Lanka
- robbantás
- Címkefelhõ »
Srí Lanka-i robbantássorozat: 7 ember õrizetben
Szinte egy idõben történt robbantás három templomban és három luxushotelben Srí Lankán. Néhány órával késõbb még két helyen is voltak robbantások. Az egyiknél egy öngyilkos merénylõ robbantott, és három rendõr meghalt.
- címkék:
- Sri Lanka
- letartóztatás
- robbantás
- Címkefelhõ »
Videók: Teljes káosz és zûrzavar a Srí Lanka-i robbantások után
Legalább 207 ember meghalt, és 400 megsebesült, amikor felrobbantottak három katolikus templomot, három szállodát, és még két másik helyet Srí Lankán. Sokan telefonokkal készítettek videót a tragédia helyszínein.
- címkék:
- Sri Lanka
- robbantás
- Címkefelhõ »
Megrázó fotók a Srí Lanka-i terrortámadás-sorozatról
- címkék:
- Srí Lanka
- templom
- robbantás
- Címkefelhõ »
P. László, a Teréz körúti robbantó szökést tervezett: a családja segítségét kérte
A Teréz körúti robbantó szökést tervezett: egy kézzel írt levélben kérte arra egyik családtagját, hogy vigyen neki fegyvert és lõszereket.
Bomba robbant pakisztáni piacon, legalább 16-an meghaltak
Legalább 16 ember meghalt, harminc megsebesült, amikor pénteken bomba robbant egy pakisztáni piacon.
- címkék:
- Pakisztán
- iszlám
- merénylet
- robbantás
- Címkefelhõ »
Amerikai katonák haltak meg egy afganisztáni robbantásban
Három amerikai katona és egy szerzõdéses alkalmazott halt meg pokolgépes támadásban hétfõn Afganisztánban – tájékoztatott közleményében a NATO-vezette nemzetközi koalíció.
Tombol a keresztényüldözés a világban
Robbantások, erõszakos áttérítési kísérletek, falurombolások, emberrablások és nehezen megmagyarázható deportálások – így lehetne jellemezni 2019 elsõ hónapját abból a szempontból, hogy milyen súlyos támadások érték a keresztényeket világszerte.
Robbantottak az athéni orosz nagykövetségnél
Egy motoros vélhetõen kézigránátot dobott péntek kora reggel az Orosz Nagykövetség épületére. Egyelõre nem tudni, hogy ki és miért robbantott.
- címkék:
- Athén
- nagykövetség
- robbantás
- Címkefelhõ »
Többen meghaltak egy autóba rejtett bomba miatt Moszulban
Autóba rejtett bomba robbant Moszulban pénteken. Legalább ketten meghaltak, és tízen megsebesültek a merényletben.
- címkék:
- Moszul
- Irak
- bomba
- robbantás
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Negyven évet is kaphat a Teréz körúti robbantással vádolt P. László
A Teréz körúti robbantással vádolt P. László hosszú évtizedekre börtönbe kerülhet.
Terrortámadás történt egy autópályán Indiában, sok a halott
Robbantásos támadás ért csütörtökön az autópályán egy félkatonai gépkocsioszlopot Kasmír India uralta részén. A merényletben legalább 33-an meghaltak, és tucatnyian megsebesültek – adta hírül a helyi rendõrség.
- címkék:
- India
- robbantás
- terrortámadás
- Címkefelhõ »
Azt mondta a tûzoltóknak, hogy felrobbantja a karcagi kórházat
A 15 éves fiú tegnapelõtt reggel egy mobiltelefonról hívta fel a 105-ös segélyhívószámot. Azt mondta, hogy felrobbantja a karcagi kórházat, és letette a telefont.
- címkék:
- Karcag
- robbantás
- kórház
- Címkefelhõ »
Egy gyorsétterem felrobbantásával fenyegetõzött egy veszprémi férfi
Elfogtak a rendõrök egy férfit Veszprémben, aki a gyanú szerint egy helyi gyorsétterem felrobbantásával fenyegetõzött csütörtökön.
- címkék:
- Veszprém
- krimi
- robbantás
- Címkefelhõ »
A migránsválság óta tovább nõtt a fegyveres gyilkosságok száma a svédeknél
Tavaly tovább emelkedett a svédországi halálos kimenetelû lövöldözések száma a folyamatos bandák közti háborúzásnak köszönhetõen.
Jelentkeztek az észak-írországi robbantás elkövetõi
Egy magát IRA-nak nevezõ csoport jelentkezett kedden a második legnagyobb északír városban, Londonderryben végrehajtott pokolgépes merénylet elkövetõjeként a helyi Derry Journal címû lapnak eljutatott közleményben.
- címkék:
- Írország
- robbantás
- IRA
- Címkefelhõ »
Robbantások, szexuális erõszak - elborítja a migránsbûnözés Svédországot
Csak az elmúlt hetekben négy robbantás volt svédországi városokban, ahol az átlaghoz képest lényegesen több illegális bevándorló él. A skandináv országban egyre több a bûncselekmény, azon belül – a robbantások mellett – különösen a szexuális erõszakok száma nõtt. A frissen hivatalba lépett régi-új bevándorláspárti kormány szinte biztosan nem változtat majd az eddigi politikáján, így pedig a legfõbb problémák nem oldódnak meg.
Az Eiffel-tornyot is fel akarták robbantani a terroristák
Bizonyítékok vannak arra, hogy a 16 halálos áldozattal és 126 sebesülttel járó 2017. augusztusi spanyolországi merényletek elkövetõi néhány nappal korábban a párizsi Eiffel-tornyot akarták a levegõbe repíteni. A két terrorista néhány nappal a spanyol merénylet elõtt Párizsban járt, ezt biztonsági kamerákkal is rögzítették. A francia hatóságok ezért vették körül üvegfallal az Eiffel-tornyot.
Robbantás Damaszkuszban, sok a halott
Erõteljes robbanás rázta meg a szíriai fõváros, Damaszkusz déli részét vasárnap, többen meghaltak és megsebesültek – számolt be a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH).
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- robbantás
- Címkefelhõ »
Többen meghaltak, miután felrobbant egy autóba rejtett bomba Kabulban
Legalább öten meghaltak és több mint ötvenen megsebesültek egy merényletben hétfõn Kabulban, miután felrobbant egy autóba rejtett bomba. Vahidulláh Majar, a közegészségügyi minisztérium szóvivõje a Twitteren megerõsítette a sebesültek számát.
- címkék:
- Kabul
- robbantás
- merénylet
- Címkefelhõ »
Rá akarta robbantani a házat volt feleségére egy nyíregyházi férfi
Nem tudta feldolgozni, hogy feleségével elváltak, ezért akarta felrobbantani a házukat egy nyíregyházi férfi. Elõször még öngyilkos akart lenni, majd megnyitotta a gázcsapokat. Azt ordította a volt feleségének, hogy rá robbantja a házat.
- címkék:
- Nyíregyháza
- gáz
- robbantás
- családi vita
- Címkefelhõ »
Terrortámadás egy turistabusz ellen a gízai piramisoknál
Pokolgépes merényletet követtek el egy turistákat szállító autóbusz ellen pénteken Kairóban a gízai piramisok közelében, értesülések szerint legalább négy ember meghalt, és többen megsebesültek – jelentette a Sky News Arabíja pánarab hírtelevízió.
- címkék:
- Kairó
- robbantás
- turistabusz
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Többen meghaltak egy afgán terrortámadásban
Koldusnak álcázta magát egy merénylõ Afganisztánban, akinek az volt a célja, hogy pakisztániakat öljön meg. A támadásban hatan meghaltak.
- címkék:
- Afganisztán
- iszlám
- robbantás
- terror
- Címkefelhõ »
Autóba rejtett bomba robbant Irakban, legalább két ember meghalt
Autóba rejtett bomba robbant az iraki Tell-Áfárban. A város korábban az Iszlám Állam egyik fontos területe volt, de a terrorszervezet kiûzése óta nem történt merénylet. A támadásban legalább két ember meghalt, sokan megsérültek.
Robbantottak egy svéd iskolában, terrorgyanúval letartóztattak egy férfit
Egy hassleholmi iskolában robbantott egy férfi csütörtökön. A robbantót elfogta a rendõrség, terrorizmussal gyanúsítják. Az iskolában senki sem sérült meg.
- címkék:
- Svédország
- terrorizmus
- robbantás
- iskola
- Címkefelhõ »
Különleges manchesteri koncertre készül Ariana Grande
Jövõ nyári turnéján Manchestert is útba ejti Ariana Grande, hogy különleges koncerttel üdvözölje rajongóit a városban, ahol tavaly 22 halálos áldozattal járó terrormerényletet követtek el koncertje után a Manchester Arenában.
Robbantani akart az Iszlám Állam
Már most, a 2019-es májusi libanoni parlamenti választásokra megkezdte a bombák összegyûjtését az Iszlám Állam. A helyi rendõrség idõben akadályozta meg a terroristákat, akik imahelyeken és õrhelyeken akartak robbantani.
- címkék:
- Libanon
- robbantás
- terror
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Elfogták az asszonyt, aki robbantani akart egy francia bankban
Elfogták az a 60 év körüli nõt, aki azzal fenyegetõzött Alès városában, az LCL bankban, hogy bomba van a táskájában, és robbantani fog. Az asszonyt rövid tárgyalás után elfogták.
- címkék:
- Franciaország
- robbantás
- barikád
- Címkefelhõ »
Elítélték a dortmundi BL-meccs elõtt robbantó férfit
Tizennégy év börtönbüntetésre ítélték több ember ellen elkövetett gyilkossági kísérletért azt a férfit, aki 2017 áprilisában az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája-mérkõzésre tartó Borussia Dortmund buszának közelében három robbanószerkezetet is felrobbantott.
Emelkedett a mogadishui robbantások áldozatainak a száma
Ötvenre emelkedett a szomáliai fõvárosban, Mogadishuban elkövetett három robbantásos merénylet áldozatainak a száma, ötvennyolc embert pedig továbbra is kórházban ápolnak.
- címkék:
- Mogadishu
- Szomália
- robbantás
- Címkefelhõ »
Tudja, melyik volt a legtöbb áldozatot követelõ magyarországi merénylet?
A magyar történelem sem mellõzi a hosszú évszázadokra visszanyúló merényletek krónikáját. A középkortól a 20. század elejéig elsõsorban a koronás fõk, vagy az ország politikai életében befolyásos szerepet játszó fõrendek és államférfiak estek az ilyen-olyan cselszövések áldozatául. Ehhez képest az ártatlan, hétköznapi embereket célba vevõ terrorizmus már a modern kor, a 20. század „találmánya", amibõl természetesen Magyarország sem maradt ki.