Richard Branson

címke rss
Így utazunk a jövőben: földalatti alagúton, kapszulában, szuper gyorsan

Így utazunk a jövőben: földalatti alagúton, kapszulában, szuper gyorsan

Hamarosan útjára indul a Virgin Hyperloop One nevű tömegközlekedési rendszer, amely egy alagútban szállítja majd a kapszulában ülő utasokat hihetetlen sebességgel. Richard Branson, a Virgin alapítója ráadásul úgy gondolja, hogy az utazás ára annyi lesz, mint egy jegy a jelenlegi szupervonatokon.

Néhány héten belül fellőhetik az űrbe a szupergazdagokat

Gazdaság2018.10.10, 08:53

A brit milliárdos - Richard Branson - által irányított Virgin Galactic már nagyon közel áll ahhoz, hogy elindítsa az első turistákat a világűrbe. Branson szerint heteken belül megkezdődhetnek a tesztek az űrben, rövidesen ezután pedig már emberekkel a fedélzeten indul útjára a Virgin Galactic. Több híresség és milliárdos már korábban megvásárolta a jegyét, de állítólag továbbra is óriási a kereslet az utazás iránt.

Laborburger, műhús és más finomságok

Gazdaság2018.06.27, 13:21

Az Egyesült Államokban és Hollandiában közel járnak a mesterséges hús megalkotásához, amit az is bizonyít, hogy már az amerikai kongresszus is foglalkozik a kérdéssel. A képviselőház által benyújtott javaslatban azt szorgalmazzák, hogy a földművelésügyi minisztérium dolgozza ki a laborokból kikerülő állati szövetek forgalomba hozatalának feltételeit. Jövőre akár már az első mesterséges húst előállító gyár is megépülhet.

Indiában már épül a futurisztikus Hyperloop

Gazdaság2018.05.15, 14:55

Indiában már épül a Richard Branson nevével fémjelzett Hyperloop, amely egy új, forradalmi közlekedési formává nőheti ki magát és lényegesen olcsóbb lehet, mint a repülés. A futurisztikus Virgin Hyperloop One az utasokat egy földalatti, nagy csőrendszerben haladó kapszulában szállítaná a városok között.

Szaúd-Arábiában debütálhat a szupergyors csővonat

Gazdaság2018.04.07, 09:53

Mohamed bin Szalmán, Szaúd-Arábia koronahercege, amit egyszer a fejébe vesz, azt nagy valószínűséggel véghez is viszi. Most úgy döntött, hogy meglátogatja a Virgin cég vezetőjét, Richard Bransont, aki vevőket keres a Hyperloopnak. Úgy tűnik, hogy Szaúd-Arábia nagyon szeretne egyet a következő generációs gyorsvonatból az arab ország fővárosa és a tengerpart közé.

Újabb álomállást hirdettek a Karib-térségben – ön is jelentkezhet

Gazdaság2018.03.07, 10:11

A LinkedIn közösségi álláskereső portálon tűnt fel először a Virgin Group vezérének álláshirdetése: egy szerencsés pályázónak a magánkézben lévő szigetről kellene dolgoznia.

Indiában épülhet meg először a Hyperloop

Gazdaság2018.02.20, 11:57

55 milliárd dolláros beruházást hajthat végre a Virgin vállalat Indiában. A cég Mumbait köti össze egy másik indiai várossal egy futurisztikus cső segítségével, amelyben utazva a 150 kilométeres utat 25 perc alatt teszik meg az utasok. A beruházás három évtized alatt megtérülhet.

Szaúd-Arábia 1 milliárd dollárt fektet Richard Branson űrkutatási vállalataiba

Gazdaság2017.10.27, 14:47

A Szaúd-Arábia királysága 1 milliárd dollárt kíván befektetni a Virgin csoport űrkutatási cégeibe – jelentette be Richard Branson konglomerátuma.

Milliárdosok is beszálltak a föld alatti szupersztráda építésébe

Gazdaság2017.10.15, 17:59

Richard Branson milliárdos brit befektető és vállalkozó bejelentette, hogy Virgin Group cége befektet a Hyperloop One-ba, ami Elon Musk által elképzelt szupergyors közlekedési rendszert teszteli és építi ki az Egyesült Államokban.

Negyvenöt perces utat ígér Richard Branson London és Skócia között

Travelo2017.11.24, 13:49

Negyvenöt perces utat ígér Richard Branson London és Skócia között

Videó ajánlat

Kocsis Zoltán és A hallgatag asszony
Még több videó »
Előző
Következő