részvény

címke rss

Drágán venni, s még drágábban eladni

Gazdaság2016.07.12, 11:27

Noha az S&P 500 új csúcsra emelkedése sok elemzőt megijesztett, a Bank of America szerint egyáltalán nem kell félni a beszállástól. A bank szerint ugyanis még messze a rali vége.

Indul a szezon, éjszaka jelent az alumíniumóriás

Archívum2016.07.11, 14:06

Hétfőn az Alcoa tőzsdezárás után beindítja a második negyedéves vállalati jelentési szezont. A befektetőknek pedig készülhetnek a gyenge számokra és néhány új témára, amely feltehetően meghatározza majd a vállalati kommunikációkat.

Zöld jelzést adott a jegybank

Archívum2016.07.11, 09:23

A Magyar Nemzeti Bank mától visszaállította az OTT-ONE részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó eleget tett a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Buborékba menekülnek a befektetők

Archívum2016.07.09, 11:35

Egyre inkább félhetnek azok, akik eddig igyekeztek biztonságba vonulni az amerikai részvénypiacon. A klasszikusan „védekező" területként számon tartott közüzemi szektort ugyanis lassan kockázatos buborék fenyegeti.

Súlyos bukások a világ nagybankjainál

Gazdaság2016.07.08, 11:00

Az idei év kezdete óta a világ 20 legnagyobb bankja mintegy 465 milliárd dolláros piaci értékvesztést szenvedett el, ami a kombinált érték negyedének felel meg. Ráadásul nem is csak a brexit tehető felelőssé a durva adatért.

Távoli piacokban bíznak a bankok

Gazdaság2016.07.06, 10:50

Egyes elemzők szerint a brexitnépszavazást követő piaci felfordulás, kiegészülve a negatív kötvényhozamokkal, komoly vételi lehetőséget jelenthet a befektetőknek a feltörekvő piacokon.

Figyelmeztettek: most jön még csak a feketeleves a piacokon

Gazdaság2016.07.05, 10:13

Mindenkit figyelmeztet a Bank of America, aki már úgy gondolta, fellélegezhet a brexitet követő sokkhatás után. A bank szerint ugyanis csak idő kérdése, hogy az amerikai részvények újabb hatalmas pofont kapjanak.

Befűtöttek a tőzsdének júniusban

Gazdaság2016.07.04, 15:53

A nyári kánikula és szabadságolások ellenére erősödött a júniusi napi átlagforgalom a hazai parketten. A megnövekedett volatilitást elsősorban a brexit miatt kialakult intenzív kereskedés okozta. A BUX több európai indextől eltérően csak kissé csökkent, végül 26 325 ponton zárt június 30-án. A tőzsdetagok részvénypiaci forgalmi rangsorát a Concorde vezeti, majd az Erste és a Wood következik a dobogón.

Nagy lépésre készül az ALTEO

Gazdaság2016.07.01, 12:00

A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta az ALTEO Group anyavállalata, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. nyilvános részvény-kibocsátási tájékoztatójának közzétételét, ezzel megnyílt az út a smart energy management szolgáltatásokat nyújtó vállalat őszre tervezett nyilvános részvényértékesítése előtt. 

A brexittel az elit is nagyot bukott

Gazdaság2016.06.24, 12:21

Miután a csütörtöki népszavazáson a britek úgy döntöttek, hogy kilépnek az Európai Unióból, a brexitnek számos nyertese és vesztese lesz a jövőben. A Bloomberg összegyűjtötte, hogy a politikában és az üzleti életben mely szereplők mire számíthatnak.

Így omlik össze a piac, ha a britek kilépnek

Archívum2016.06.23, 06:59

Az egész világ feszült várakozással figyeli, miként alakul a csütörtöki brit népszavazás az EU-tagságról. A piacok folyamatosan reagálnak a legújabb közvélemény-kutatásokra, és mindenki azt számolgatja, a lehetséges kimenetelek milyen hatással lesznek az egyes eszközosztályokra. A Bloomberg éppen ezért készített egy teljes piaci körképet, amely átveszi a várakozásokat.

A vállalatok pusztítják a gazdaságot

Gazdaság2016.06.18, 16:43

Miközben a vállalatok igyekeznek maximálisan kiszolgálni a részvényesek igényeit, sokszor alig foglalkoznak a hosszú távú fejlődéssel. Egy friss jelentés szerint pedig ez a rövidlátó gondolkodás rendszerszinten is károkat okoz a gazdaságnak.

Erősödik a félelem a piacokon

Gazdaság2016.06.15, 13:14

Az amerikai és a nemzetközi befektetők kezdenek ráeszmélni, hogy a brexit valóságos kockázattal járhat. Erre utal a volatilitást jelző VIX index elmúlt napokban tapasztalt mozgása is, noha a részvénypiacok reakciója nem nevezhető átlagosnak.

Brexit: bevásárlás a nagy nap előtt

Gazdaság2016.06.08, 16:52

Ahogy egyre közeledünk a brit EU-tagságról szóló, június 23-án esedékes népszavazás időpontjához, a piacokon úgy fokozódik a feszültség. Van azonban olyan elemző, aki szerint éppen most érdemes bátornak lenni a brit piacokon.

A dollár egyszerre pusztít és felemel

Gazdaság2016.06.08, 06:11

Miközben a részvénypiaci befektetők elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövőbeni lépéseit számolgatják, a Goldman Sachs szerint jobban tennék, ha inkább a devizapiacra figyelnének. A dollár ereje a kínai jüannal szemben ugyanis sokkal érdekesebb tényező a bank szerint.

Nyolc éve nem volt ilyen a brit részvénypiacon

Gazdaság2016.06.07, 15:31

Annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy a britek elhagyják az Európai Uniót, a szigetország részvénypiaca mégis nyolc éve nem látott jó teljesítményt produkál. Úgy tűnik, a brit részvényeket nem mozgatják meg a hazai kockázatok.

Sikertörténet a gyűlölt papírok mögött

Gazdaság2016.06.06, 14:05

Miközben a világ befektetőinek jelentős része azon dilemmázik, hogy a jelenlegi kockázatos és gyorsan változó környezetben milyen megoldást válasszon, egy alapmenedzser egyszerűen csak megjátssza a leginkább gyűlölt európai részvényeket. Ezzel pedig mintegy 96 százalékot vert rá idén a riválisaira.

A kötvényguru rossz hírekkel szolgált a befektetőknek

Gazdaság2016.06.03, 09:59

A széles körben követett kötvényguru, Bill Gross szerint az elmúlt 40 év kötvény- és részvényhozamai különlegesnek számítottak, és megismételhetetlenek. Éppen ezért érdemes felkészülni egy teljesen megváltozott piaci környezetre.

A jegybank kezében vannak az amerikai részvények

Archívum2016.06.02, 15:12

Beüthet a nyár az amerikai részvénypiacoknak. Egyes tényezők, mint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése ugyanis komoly zuhanást eredményezhet az S&P 500 indexnek. 

Egy kis cég az amerikai piac királya

Archívum2016.06.01, 12:22

Van egy amerikai cég, melynek részvénye lenyűgöző fél évtizedet tudhat maga mögött. A LendingTree papírja ugyanis egészen 1 400 százalékot emelkedett az elmúlt öt évben, mellyel a széles S&P 1500 index legjobb teljesítőjének számít.

Beköszönt az év legrosszabb hónapja

Gazdaság2016.06.01, 11:14

Ahogy beköszönt a nyár, az EU-tagságról szóló brit népszavazás és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lehetséges kamatemelése óvatosságra intheti a befektetőket júniusra. Főleg úgy, hogy az alapmenedzserek szerint rendre ez a legrosszabb hónap a piacok számára.

A nyári melegtől még nem ébred föl a medve

Archívum2016.06.01, 05:20

Az amerikai részvénypiacon lényegében beköszöntött a nyári szezon, ami általában alacsonyabb kereskedési volumennel jár. Noha ez a hagyományos bölcsesség szerint az árfolyamok gyengülését is magával hozza, a valóság nem biztos, hogy ezt tükrözi majd vissza.

Nyáron a részvények is pihenni mennek

Gazdaság2016.05.25, 08:08

Bár a nemzetközi tőkepiacot erősen meghatározó amerikai részvénypiac május és október között általában nyugodtabb időszakát éli, a májusi eladás taktikájánál vannak jobb módszerek is a pihenőidőszak megjátszására. 

Erősödő nyugtalanság a részvénypiacokon

Archívum2016.05.23, 05:21

Az amerikai piacok látszólag nem állnak messze a mindenkori csúcsaiktól, mégis komoly aggodalmak övezik az USA gazdaságának állapotát. Az a különös helyzet állt elő, hogy míg régen ezeket a nyugtalanságokat a piac beárazta, most mintha az indexek eltávolodnának a valóságtól.

Részvényekbe fektette prémiumát a Telekom-vezér

Archívum2016.05.20, 13:48

A Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen 41 095 darab Magyar Telekom részvényt kapott a társaságtól a Kiegészített Részvényvásárlási Program keretében, május 20-án.

A bankok menekülnek a részvényektől

Archívum2016.05.18, 17:28

A Goldman Sachs semlegesre minősítette le a részvénypiacok következő 12 hónapra vonatkozó kilátásait, hangsúlyozva, hogy nincs különösebb ok arra, hogy a befektetők részvényeket tartsanak. A hitelpiaccal azonban egészen más a helyzet.

A saját részvény is ösztönző a cégnél

Gazdaság2016.05.17, 11:11

Bár Közép-Kelet-Európában ez még kevéssé elterjedt motivációs eszköz, egyre több vállalat dönt részvényjuttatási programok bevezetése mellett, Magyarországon pedig feléledt a munkavállalói résztulajdonosi program.

Nagyot koppanhatnak a befektetők

Archívum2016.05.12, 15:58

Alulértékelik a Brexit kockázatait a piacok, holott a részvénypiacok esetében akár az év eleji visszaeséshez hasonló 15-20 százalékos zuhanást is okozhat a britek kilépése. Ez pedig igencsak megterhelné a jelenleg egyébként is rendkívül érzékenypiacokat - figyelmeztetnek a K&H Alapkezelő szakemberei.

Gigászok csatája a netes fogyasztókért

Gazdaság2016.05.07, 15:09

Noha a kínai Alibaba és az amerikai Amazon a világ két legnagyobb gazdaságának két legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, a két cég között a számos hasonlóság mellett sok különbség is felfedezhető. Így néznek ki egymás mellé helyezve.

A munkavállaló és az üzletrész

Gazdaság2016.05.05, 11:29

Magyarországon sokáig jogi és adózási akadályokba ütközött, hogy a vállalatok tulajdonrésszel motiválják a munkavállalóikat. Az elmúlt néhány év módosításai azonban új lendületet adhatnak annak, hogy elterjedjenek a részvényprogramok.

Veszélyes játék a hozamvadászat

Gazdaság2016.05.04, 11:53

Számos befektető nem tudja reálisan felmérni a piaci környezetet, és olyan magas hozamokra vadászik, melyek veszélyesek is lehetnek – mondja az ezermilliárd dollárnyi eszközt kezelő befektetési vállalat vezérigazgatója.

Vagyonokat pusztított el az Apple

Gazdaság2016.05.04, 11:23

Bár a befektetők viszonylag sikeresen keresztülvergődtek a változékony áprilison, volt egy olyan egyéni szereplő a részvénypiacon, amely hatalmas pofonokat osztott ki az elmúlt időszakban. Az Apple ezzel kiérdemelte a múlt hónap fő bűnöse címet.

Durván büntetik a piacok az autógyártókat

Gazdaság2016.05.03, 10:57

Noha sokan gondolhatják, hogy az olajipari vállalatok vagy a bankok részvényeit utálják a legjobban a piacon manapság, van egy olyan terület, amely még ezeknél is jobban szenved. Valójában az autóipar a leginkább megvetett terület, annak ellenére is, hogy ez elsőre nem tűnik egészen logikusnak.

Visszafogták magukat a hazai befektetők

Gazdaság2016.05.02, 13:26

Az erős márciusi forgalmat követően kissé visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén forgó részvények forgalma, melynek összértéke így is 181 milliárd forint volt áprilisban. A részvénypiaci rangsor első helyét továbbra is a Concorde foglalja el, a második az Equilor, míg a Wood ezúttal a harmadik helyre futott be – derül ki a Budapesti Értéktőzsde közleményéből.

Idén elmarad a nyári pihenés

Gazdaság2016.05.02, 07:42

Néhány befektető esküszik arra a régi befektetési bölcsességre, amely szerint májusban érdemes eladni és kiszállni. Ez elvben alacsony kereskedési volumeneket, szűk likviditást és akár a nyárba is áthúzódó részvénypiaci eladási hullámot jelenthet a tavasz utolsó hónapjában. Ez a nyár azonban talán egészen máshogy alakul.

A guru is menekül az Apple-től

Archívum2016.04.29, 09:21

Kiszáll az Apple-ből a milliárdos befektetési guru, Carl Icahn, miután a vállalat a kiábrándító eredményei után egyre veszít az értékéből. Icahn elsősorban Kínát hibáztatja a rossz helyzetért.

Beborul az ég a megtakarítások fölött

Gazdaság2016.04.29, 07:03

A magasan szárnyalás időszaka után a következő 20 évben az amerikai és európai befektetési hozamok visszatérnek a földre – így foglalható össze a McKinsey Global Institute (MGI) átfogó elemzése, amely áttekintést igyekezett adni a két régió piacainak két évtizedes jövőjéről.

A jegybank megint odacsapott Norbiéknak

Gazdaság2016.04.27, 10:50

A Magyar Nemzeti Bank mától átmenetileg felfüggesztette a Norbi Update Lowcarb és az OTT-ONE részvények tőzsdei kereskedését, mivel mindkét kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A moratórium a jegybank által előírt rendszeres tájékoztatás kibocsátók általi közzétételéig marad érvényben – derül ki a jegybank közleményéből.

Kiábrándító évkezdés a technológiai szektorban

Gazdaság2016.04.22, 10:27

A terv szerint pénteken lép tőzsdére a Dell tulajdonában lévő kiberbiztonsági cég, a SecureWorks. Amellett, hogy ez lesz az év első technológiai tőzsdére lépése, a számok eddig eléggé kiábrándítók.

Különleges év előtt áll a részvénypiac

Gazdaság2016.04.22, 06:41

Most, hogy a Fehér Ház kulcsáért folytatott küzdelem egyre hevesebbé válik, a befektetőket ismét foglalkoztatni kezdte az elnökválasztás és az USA részvénypiacának összefüggése. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az Egyesült Államok piacának alakulása egy-egy elnök második ciklusának utolsó évében csökkenő tendenciát mutat, és arra is számítanunk kell, hogy a kampányretorika és a folyamattal járó bizonytalanságok rövid távú volatilitást idéznek elő a piacon – derül ki a Fidelity elemzéséből.

A jegybankoktól rettegnek az alapkezelők

Gazdaság2016.04.14, 13:00

A globális alapkezelők csökkentették kitettségeiket az európai és japán részvényekben, mivel attól félnek, hogy a jegybanki élénkítő programok el fognak bukni – derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss kutatásából.

Megszavazták az 567 forintos osztalékot a Molnál

Gazdaság2016.04.14, 15:17

Megszavazta 55 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék részvényenként elérheti az 567 forintot.

A bankok a jelentési szezon fekete bárányai

Gazdaság2016.04.12, 10:25

A Wall Street már előre felkészült egy 2009 óta nem látott rossz jelentési szezonra, de egy szektor különösen nagy hatással lehet a piacokra. Ez pedig a bankrendszer, amely a részvényárfolyamok mellett akár az egész gazdaság állapotát is befolyásolhatja eredményeivel.

A március a megkönnyebbülés hónapja volt

Gazdaság2016.04.06, 13:37

A március a fellélegzés hónapja volt: nemcsak a megjelenő kedvező makroadatok és az Európai Központi Bank további lazításai miatt, hanem legfőbbképp azért, mert az emelkedő olajár csökkentette a piacokat az utóbbi időben nagyon nyomasztó kockázatokat. 

Rekordprémiummal forognak a brit részvények

Gazdaság2016.04.06, 10:25

Noha az aggodalom egyre fokozódik azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britannia elhagyja-e az Európai Uniót, a szigetország részvénypiacai ebből semmit nem éreznek. Mi több, a részvények soha nem látott prémiummal forognak régiós társaikhoz képest. 

Megbüntette a jegybank a Norbi Update-et

Gazdaság2016.04.04, 16:40

Az MNB összesen 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re, mivel az több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban előírt rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének. A jegybank figyelmeztette továbbá a társaságot – a tőkepiac biztonságos és átlátható működését garantáló – tájékoztatási kötelezettségei jövőbeni betartására.

Jön a részvénypiaci hatalomátvétel

Archívum2016.04.01, 14:45

Egyre inkább előretörnek a fundamentális erejükhöz képest alulértékelt részvények, miközben az elmúlt éveket domináló nagy növekedési sztárok ereje gyengül. Az első negyedév a változás kezdetét jelezhette az amerikai részvénypiacon.

Kétéves rekord a pesti tőzsdén

Gazdaság2016.04.01, 14:20

A négy tőzsdei szünnap ellenére erős volt a márciusi részvényforgalom a Budapesti Értéktőzsdén. A vezető részvényindex, a BUX továbbra is felülteljesítőnek számított a világban. A szekciótagok forgalmi rangsorában az első helyet változatlanul a Concorde birtokolja, a második a Wood, a harmadik az Erste.

Vészjósló figyelmeztetés a szupersztárokra

Gazdaság2016.04.01, 11:54

Egyes sztárrészvények egykor a töretlen növekedéssel voltak egyenlők a befektetők számára, és mindenki rajongott a Facebook, az Amazon, a Google vagy a Netflix részvényeiért. Az első negyedév után azonban a JP Morgan vészjósló figyelmeztetést adott ki a szupersztárokra.

Úsznak a készpénzben az óriások

Archívum2016.03.26, 09:00

Az amerikai technológiai vállalatok királyai óriási készpénzmennyiségen ülnek, miközben az S&P 500 index cégeinek beruházásai csökkentek a közelmúltban. Úgy tűnik tehát, hogy egyesek csak fürdenek a készpénzben, mivel már azt sem tudják, mire költsék el azt.