részecskefizika

címke rss
Kvázirészecskék által hajtott szuperragyogó fényforrást állítottak elő fizikusok

Kvázirészecskék által hajtott szuperragyogó fényforrást állítottak elő fizikusok

Egy nemzetközi tudós csoport újragondolja a sugárfizika alapelveit azzal a céllal, hogy szuper-ragyogó fényforrást hozzanak létre. A Nature Photonics magazinban publikált új tanulmányban azt javasolják, hogy kvázirészecskék felhasználásával hozzanak létre fényforrásokat, amik olyan erősek, mint a létező legfejlettebbek, csak sokkal kisebbek. - írja a Rochesteri Egyetem honlapján.

Tudósok egy új típusú radioaktív bomlást figyeltek meg

Tudomány2023.09.05, 08:30

Nem minden körülöttünk lévő anyag stabil. Vannak anyagok, amik radioaktív bomláson mennek kersztül és stabilabb izotópokká alakulnak. A tudósok most, első ízben, megfigyeltek egy új típusú bomlást. Ebben a bomlásban az oxigén egy könnyebb formája, az oxigén-13 (8 proton és 5 elektron) 3 héliummaggá (egy atom elektronok nélkül), egy protonná, és egy pozitronná (az elektron antianyag változata) bomlik. - publikálja az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minsztériuma a phys.org-on.

Szupernehéz oxigén arra utal, hogy gond van a fizika törvényeivel

Tudomány2023.09.01, 07:03

Az oxigén egy példanélküli nehéz változata a vártnál jelentősen kevésbé stabil, ami azt sugallja, hogy valami probléma van a nukleáris erőkről való tudásunkkal. - írja a New Scientist magazin.

Egy új mérés megerősíti, hogy az elektronok rendkívül gömbölyűek

Tudomány2023.07.30, 07:54

Az eredmény fokozza a rejtélyt, hogy miért van több anyag, mint antianyag az univerzumban. - írja a ScienceNews honlpján

Egy amerikai egyetem kutatói megfejtették, hogy hoz létre a villámlás röntgensugarakat

Tudomány2023.04.03, 16:59

A 2000-es évek elején a tudósok megfigyelték, hogy a villámkisülés röntgensugarakat hoz létre, amelyek nagy energiájú fotonokból állnak - ugyanaz, amit az orvosi képalkotásban használnak. A kutatók elő tudták állítani a jelenséget a laboratóriumban, de nem teljesen tudták megmagyarázni, hogyan és miért hoz létre a villámlás röntgensugarakat. Most, két évtizeddel később, egy Penn State vezette csapat felfedezett egy új fizikai mechanizmust, ami megmagyarázza a villámlám aktivitáshoz kapcsolódó természetesen bekövetkező röntgensugarakat a Föld atmoszférájában. Eredményeiket március 30-án a Geophysical Research Letters magazinban publiikálták. ...

Új nanooptikai áramköröket és részecskegyorsítási módszereket fejlesztettek magyar kutatók

Tudomány2023.03.23, 13:21

Egy most lezárult négyéves együttműködés során új nanooptikai áramköröket, részecskegyorsítási módszereket és optikai diagnosztikát fejlesztett az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont és a szegedi ELI Lézerközpont mintegy 25 kutatója - tájékoztatta az MTI-t az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont csütörtökön.

Plazmák alkalmazásával elkészíthetik a világ legerőteljesebb lézerét

Tudomány2022.09.09, 16:43

Mivel a plazma nagyon intenzív fényt képes alakítani anélkül, hogy károsodna, használható lehet a létező lézereknél több ezerszer erősebb lézerek komponensének gyártásához.

Első ízben erősítették meg egy nukleáris fúzió kísérletben a gyulladást

Tudomány2022.08.16, 06:00

Egy 2021-es kísérlet elérte a nukleáris gyulladás mérföldkövét, amit az adatok elemzése most megerősített – de a tavalyi év során nem sikerült megismételni a gyulladást.

Részecskefizikai áttörést értek el magyar kutatók segítségével

Tudomány2022.07.27, 14:22

Az ATOMKI kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta a négy neutronból álló, proton nélküli atommag létezését. A Nature folyóiratban publikált eredmények segítenek jobban megérteni az atommagokat összetartó erős kölcsönhatást és a neutroncsillagokban működő erőket - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerdán az MTI-vel.

Párhuzamos világba vezető átjáró nyílt Svájcban?

Tudomány2022.07.07, 19:13

Kedden ismét üzembe helyezték a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a Nagy Hadronütköztetőt. Három évnyi frissítés és karbantartás után azonnal három egzotikus részecskét figyelt meg a szerkezet. Ennek nyomán rögtön meg is jelentek az első összeesküvés-elméletek.

Az európai kereskedelmi fúziós erőmű tervezési munkái megkezdődnek

Tudomány2022.07.07, 18:09

Az EuroFusion konzorcium reméli, hogy DEMOnstration Erőműje fúziós energiát juttat a laboratóriumból a kereskedelmi áramellátásba 2054-re.

Egzotikus részecskéket észleltek Svájcban

Tudomány2022.07.06, 11:53

Három új "egzotikus részecskét" sikerült megfigyelni a svájci nagy hadronütköztetőben (LHC), amelyben háromévnyi szünet után kedden végezték az első kísérletet.

Magyarokat díjaztak a CERN-ben

Tudomány2022.07.02, 15:23

A világ legnagyobb részecskefizikai kutatóintézete, a genfi székhelyű CERN az idén négy magyar kutatót díjazott az elmúlt években-évtizedekben végzett, a CMS detektorhoz kötődő munkája elismeréseként - tájékoztatta a debreceni ELKH Atommagkutató Intézet (ATOMKI) pénteken az MTI-t.

Újraindult a CERN nagy hadronütköztetője

Tudomány2022.04.22, 12:28

Újraindult pénteken a világ legnagyobb kutatóberendezése, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC). A 2018-ban kezdődött karbantartás célja a berendezés továbbfejlesztése volt.

Sokkolta a fizikusokat egy kísérlet, minden borulhat, amit az univerzumról gondolunk

Tudomány2022.04.08, 13:30

Egy évtizednyi mérés után a tudósok bejelentették, hogy a W bozon nevű elemi részecske tömege lényegesen nagyobb, mint ahogy az elméletekben leírták, ez pedig alapjaiban rázza meg az univerzum működéséről alkotott elképzelést.

Új magyar felfedezés az elektronok világában

Tudomány2022.03.26, 12:43

Fontos, új felfedezést közölt az úgynevezett alagúthatással kapcsolatban a Wigner Fizikai Kutatóközpont Dombi Péter által vezetett kutatócsoportja. Az alagúthatás fontos velejárója a kvantummechanikai jelenségeknek, amelyek forradalmasították a fizikát a XX. században. Az eredményt a nanotudományok vezető nemzetközi folyóirata, a Nano Letters közölte.

Fontos magyar részvétellel született új eredmény a CERN-ben

Tudomány2022.03.17, 11:55

Az ASACUSA kísérlet az egzotikus anyag-antianyag atomok meglepő viselkedését figyelte meg szuperfolyékony héliumban. Az eredmény új utakat nyithat meg a részecskefizika, az anyagtudományok és akár az asztrofizika területén is.

Képalkotásra használják a kozmikus részecskéket magyar kutatók

Tudomány2022.02.21, 11:09

A kozmikus részecskéket képalkotásra használó, úgynevezett müográfiai eszközöket fejlesztenek az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK) egy nagyszabású kutatási program során.

Amerika legnagyobb részecskegyorsítójában dolgoznak az ELTE fizikusai

Tudomány2022.02.17, 13:34

Az ELTE kutatói Amerika legnagyobb részecskegyorsítójában, a New York-i Relativisztikus Nehézion-ütköztető (Relativistic Heavy Ion Collider, RHIC) STAR kísérletében vesznek részt - tájékoztatta az egyetem az MTI-t csütörtökön.

Fizikusok a jelenlegi fizikai elméletekkel megmagyarázhatatlan nyomokat találtak

Tudomány2021.10.29, 21:16

2020 márciusában CERN kísérletek új alapvető részecskék és erők lehetséges létezését sugallták, melyek a Standard Modellel nem magyarázhatók meg. Most a Cambridge Egyetem Cavendish Laboratóriumában a fizikusok további mérései hasonló hatásokat találtak, fellendítve az új fizika ügyét.

Ettől a tudósok is megdöbbentek: fémmé változott a víz

Tudomány2021.08.04, 19:28

Először sikerült a tiszta vizet fémmé alakítani – írja a Science Alert tudományos portál.

A légörvénybe került ősleves, avagy a kvarkanyag átalakulásának jelei

Tudomány2021.03.23, 13:59

Az amerikai Relativisztikus Nehézion-ütköztető (Relativistic Heavy Ion Collider, RHIC) fizikusai úgy vizsgálják az atommag anyagát, hogy arany atommagokat ütköztetéssel extrém hőmérsékletűvé hevítenek. Kutatásuk valójában utazás a maganyag fázisain át – ahogy Világegyetemünk is megtette ezt az utat a születése utáni első ezredmásodpercben. A kutatók most a fázisok közötti, régóta keresett „kritikus pont" izgalmas jeleire bukkantak. Az eredményeket 2021 márciusában jelentették meg a Physical Review Letters folyóiratban. A STAR-kutatás segít megérteni a Világegyetem fejlődését és a neutroncsillagok magjában uralkodó körülményeket is.

Újabb részecskefizikai rejtélyt oldottak meg magyar kutatók segítségével

Tudomány2021.03.09, 13:55

A debreceni Atommagkutató Intézet (Atomki) részvételével egy nemzetközi kutatócsoport megoldást talált arra a 40 éve fennálló rejtélyre, hogy miért forognak maghasadás után a hasadványtermékek akkor is, ha az anyamag nem forgott.

Nobel-díjat is érhet az új magyar-svéd részecskefizikai felfedezés

Tudomány2021.03.08, 18:05

Csaknem fél évszázadnyi kísérletezés után négy magyar és egy svéd kutatónak az eddig mért adatok elemzése alapján sikerült bizonyítania egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon régóta feltételezett létezését - hangzott el a felfedezésről beszámoló hétfői online sajtóeseményen.

Részletes vizsgálatoknak vetik alá az új paksi fűtőelemek cirkóniumburkolatát

Tudomány2020.12.14, 19:54

Részletes vizsgálatoknak vetik alá az új paksi fűtőelemek cirkóniumburkolatát az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Energiatudományi Kutatóközpontjában.

Egy kísérlet eredményeként közelebb kerültek a tudósok a hiperoncsillagok megértéséhez

Tudomány2020.12.09, 22:39

A CERN ALICE kísérleti együttműködés legújabb eredményével közelebb jutott a hadronok közötti erős kölcsönhatás megismeréséhez, a Nature-ben szerdán megjelent tanulmány szerint ugyanis a tudósoknak elsőként sikerült pontosan meghatározniuk a protonok és ritka omega részecskék közötti kölcsönhatást - számolt be a CERN ALICE csoportjának új eredményéről a Wigner Fizikai Kutatóközpont szerdán.

Ősi civilizáció vagy a természet hozta létre az első atomreaktorokat?

Tudomány2020.11.06, 10:40

A véletlennek köszönhetően fedezték fel a világ eddig ismert legősibb atomreaktorait, melyek közel kétmilliárd évesek, és legalább százezer évig termelték az energiát. Keletkezésük pontos körülményei még ma sem ismertek; a tudomány szerint természetes folyamatok hozták létre őket, míg az összeesküvés-hívők az idegenek kezét sejtik a dologban.

Jelentős magyar hozzájárulással készült el a CERN új detektora

Tudomány2020.09.10, 13:41

Komoly felújításon, fejlesztésen esett át a genfi székhelyű európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) egyik nagy detektora, az ALICE. A több évig tartó K+F munkálatokban komoly szerepet vállalt a Wigner Fizikai Kutatóközpont csapata is, a tesztelések egy jelentős része is Csillebércen zajlott - tájékoztatta a Wigner Fizikai Kutatóközpont az MTI-t.

Különös jeleket észlelt a hatalmas részecskegyorsító

Tudomány2020.08.04, 10:20

A CERN Nagy Hadronütköztetőjénél (LHC) működő ATLAS és CMS kísérletek a részecskefizikusok jelenleg is zajló nemzetközi konferenciáján egy új, érdekes eredményt jelentettek be: egyértelmű jelét látják, hogy az elemi részecskék tömegéért felelős Higgs-bozon két müonra is tud bomlani - írja a Wigner Fizikai Kutatóközpont közleménye.

Fontos fejlesztési tervet fogadott el a CERN

Tudomány2020.06.20, 20:28

A következő évtized forradalmi felfedezéseit megalapozó stratégiai fejlesztési tervet fogadott el a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a CERN.

Lehet, hogy megtalálták a sötét anyagot

Tudomány2020.06.18, 17:06

Egy fizikusokból álló nemzetközi kutatócsoport bizonyítékot találhatott egy régóta keresett szubatomikus részecske, az axion létezésére – írja a Futurism tudományos portál. Azt gyanítják, ez lehet a régóta keresett sötét anyag – vagy legalábbis valamilyen módon hozzájárulhatott annak létrejöttéhez.

Felbolydult a fizikusvilág, különös részecskét hoztak létre

Tudomány2020.05.07, 09:22

Egy új egzotikus atomot, pionos héliumot hoztak létre és tanulmányoztak az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben (CERN) folyó ASACUSA együttműködés kutatói, akik a Nature című tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmányukban mutatták be eredményeiket a mezont tartalmazó pionos hélium atom létrehozásáról és spektroszkópiai méréseiről.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet is hadba szállt a koronavírus ellen

Tudomány2020.04.09, 13:55

Kézfertőtlenítő gyártásával, orvosi berendezések tervezésével az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) is hadba szállt a koronavírus ellen.

Újra női főigazgató vezetheti a CERN-t

Tudomány2019.11.07, 14:49

Újabb öt évre Fabiola Gianotti olasz fizikust bízták meg a világ legnagyobb részecskekutatója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) vezetésével. Gianotti a tudományos intézet első női főigazgatójaként 2016-tól töltötte be a tisztséget.

Talán most valóra válik, ami nem sikerült Einsteinnek

Tudomány2019.07.13, 18:21

Az elméleti fizika egyik legnagyobb problémája a kvantumelmélet és az általános relativitáselmélet összeférhetetlensége. Einstein egyik legfőbb célja az egyesített elmélet megalkotása volt, de ez neki sem sikerült. Most viszont nagy lépést tettek a fizikusok ezen a téren.

Párhuzamos világba készül átjárót nyitni egy kutatócsoport

Tudomány2019.07.08, 14:05

Az Oak Ridge-i Nemzeti Labor kutatói megpróbálnak „átjárót nyitni" egy párhuzamos univerzumba. Ha létezik a hipotetikus parallel világ, az majdnem teljesen hasonló lenne a miénkhez, az általunk ismert részecskék, bolygók, s talán az élet tükörképét tartalmazná.

Új kísérlettel bővül a nagy hadronütköztető

Tudomány2019.03.12, 15:04

Új kísérlettel bővül az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN nagy hadronütköztetőjének (LHC) programja. A Faser (Forward Search Experiment) kísérletben könnyű, extrém gyenge kölcsönhatású új részecskékre vadásznak majd, amelyek tanulmányozására eddig azért nem volt mód, mert az LHC négy nagy detektora nem tudja felismerni őket.

Szörnyeteget épít a CERN

Tudomány2019.01.16, 11:30

Minden eddiginél hatalmasabb, 100 kilométeres, gyűrű alakú hadronütköztető építését tervezi a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) – jelentették be kedden Genfben.

Nem volna szabad léteznünk, mégis itt vagyunk

Tudomány2018.12.31, 11:58

A legtöbb elmélet alapján az anyagnak már születése pillanatában meg kellett volna semmisülnie, mégsem ez a forgatókönyv következett be. Mi lehet ennek az oka? A rejtély kulcsát egyes tudósok szerint egy titokzatos részecske, a neutrínó jelentheti.

Fantasztikus filmbe illik, ahogy az aranyat megolvasztották

Tudomány2018.11.23, 20:05

Az anyagfizikában bármi megtörténhet. Még az is, hogy szilárd aranyból szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotút csinálnak. Ehhez pedig nem kell más, csak egy különleges mikroszkóp. Az egyedülálló eredményről a svédországi Chalmers Műszaki Egyetem munkatársait kérdeztük.

Vadászat a legtitokzatosabb részecskék után

Tudomány2018.09.18, 20:07

Először mutatott ki részecskenyomokat a világ legnagyobb folyékony argon neutrínó detektora. Az európai részecskefizikai kutatóközpontban (CERN) épített hatalmas szerkezet az egyik prototípusa egy sokkal nagyobb detektornak, amely majd az Egyesült Államokban valósul meg.

Ismeretlen világba nyitottak kaput a hatalmas műszerrel

Tudomány2018.09.10, 15:15

Tíz éve, 2008. szeptember 10-én kezdte meg működését a világ legnagyobb részecskegyorsítója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztető gyűrűje, a nagyenergiájú fizika legnagyobb és legkorszerűbb berendezése, a tudományos sztárműszer, amelynek eredményeire az egész világ kíváncsi.

A rejtélyes sötét anyag: lehet, hogy Einstein mégsem tévedett?

Tudomány2018.09.06, 22:47

Az általunk ismert univerzumnak a becslések szerint csupán alig öt százaléka látható. A világegyetem 95 százalékát felépítő láthatatlan anyag mibenléte a modern elméleti fizika egyik legizgalmasabb rejtélye.

Újabb mérföldkő az "isteni részecske" kutatásában

Tudomány2018.08.28, 18:41

Újabb mérföldkőhöz értek az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tudósai az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon vizsgálatában: először sikerült bizonyítaniuk a szétbomlását úgynevezett b-kvarkokra.

A szemünk előtt tárulnak fel egy rejtett világ titkai

Tudomány2018.08.21, 18:41

Kvantum-fluktuációkat – a semmiből előtűnő, majd elenyésző részecskepárokat – tettek láthatóvá az izraeli Bar-Ilan Egyetem kutatói, ezzel megalapozva a kvantumtechnológia további fejlődését.

Megoldódhat a fizika egyik legnagyobb rejtélye?

Tudomány2018.06.12, 15:01

Az antihidrogén korábban ismeretlen tulajdonságait mérték meg a Genf melletti antianyaggyárban. A most megvalósult kísérletet több mint két évtizede javasolta egy öttagú csoport, melynek magyar tagja, Horváth Dezső, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa.

Szellemrészecskéket mér a világ legpontosabb mérlege

Tudomány2018.06.12, 14:47

Munkába állt a világ minden bizonnyal eddigi legpontosabb „mérlege” Németországban hétfőn. A Karlsruhei Technológiai Intézetben (KIT) működő szerkezet a legkönnyebb elemi részecske, a neutrínó tömegének meghatározásában hivatott segíteni.

Lévy-repülés a kvarkanyagban

Tudomány2018.05.22, 16:48

Magyar kutatók a PHENIX nemzetközi együttműködésbe csatlakozva igen érdekes jelenséget mutattak ki: a vízi ragadozók mozgásában, a tőzsdei folyamatokban vagy a földrengések leírásában is megjelenő Lévy-repülés, avagy Lévy-folyamat jeleit ezúttal az ultrarelativisztikus atommagok ütközése nyomán létrejövő „őslevesben”, azaz a kvarkok tökéletes folyadékában figyelték meg. Részletes méréseik egybevágnak azokkal a korábbi, magyar kutatók által elért eredményekkel is, melyek szerint egyes részecskék ebbe az őslevesbe, a kvarkfolyadékba mártva – szinte Arkhimédész törvényének eleget téve – tömegük jelentős részét elvesztik.

Megvan a gyenge kölcsönhatást közvetítő részecske tömege

Tudomány2018.02.12, 19:01

Először sikerült az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóinak a legnagyobb pontossággal meghatározniuk a W-bozonnak, a gyenge kölcsönhatás közvetítőrészecskéinek a tömegét az intézmény nagy hadronütköztetőjében - adták hírül a CERN Atlas-kísérletének kutatói a the European Physical Journal C című tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányukban.

Rekordot döntött a CERN

Tudomány2017.10.19, 14:16

Megdöntötte januári rekordját a CERN: egy új módszerrel 350 fokozattal pontosabban sikerült megmérnie az antiproton mágneses momentumát, mint az eddigi legpontosabb mérésen.

Bizonyították a lehetetlent: a fény ütközik saját magával

Tudomány2017.08.16, 11:32

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai először találtak közvetlen bizonyítékot arra a nagyon ritka folyamatra, amelyben két foton - fényrészecske - nagy energián kölcsönhatásba lép és megváltoztatja irányát, az eredmény megerősíti a kvantumelektrodinamika egyik legrégebbi előrejelzését.

Először figyeltek meg atommagnak ütköző szellemrészecskét

Tudomány2017.08.05, 11:27

Először sikerült megfigyelni, amint egy neutrínó interakcióba lép egy atommaggal: sikerült bizonyítani egy 43 éve megjósolt, de eddig sohasem tapasztalt, "megfoghatatlan" folyamatot.

Angyal-részecskét találtak a fizikusok

Tudomány2017.07.25, 13:57

Egy kutatócsoport bizonyítékot találhatott egy 80 éve megjósolt, bizarr részecske létezésére, amely egyszerre viselkedik részecskeként és antirészecskeként. A Stanford Egyetem és a Kaliforniai Egyetem kutatóinak munkáját a Science magazinban publikálták.

Kínai kutatók megdöntötték a teleportálás rekordját

Tudomány2017.06.16, 15:05

1200 kilométeres távolságra sikerült teleportálni egy foton állapotát. A két részecske összefonódása ekkora távolságban sem szakadt meg, ami jó hír a kvantumkommunikációnak.

Univerzális határokat feszegethetünk egy A4-es papírlap hajtogatásával

Tudomány2017.03.20, 22:23

Hányszor tudunk összehajtani egy A4-es méretű papírlapot? Első hallásra nem tűnik túl izgalmasnak ez a kérdés, pedig a papírlap hajtogatásával egészen a mikrokozmosz gondolkodásunk határait feszegető világáig juthatunk el.

Először mérték meg az antianyag optikai spektrumát

Tudomány2016.12.20, 10:31

Először sikerült megmérni az antianyagnak - egy antihidrogén-atomnak - az optikai spektrumát az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóközpontjában.

Újabb feltételezett részecsketípus létezését cáfolták meg

Tudomány2016.08.09, 09:59

A steril neutrínó nevű feltételezett részecsketípus nem létezik - jelentették ki a kutatók "99 százalékos bizonyossággal", miután a Déli-sarkvidéken működő jeges részecskeelemzővel kétévnyi mennyiségnek megfelelő adatot elemeztek.

Eltűnt az évszázad felfedezésére utaló jel

Tudomány2016.08.06, 08:35

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet tudósai pénteken közölték, hogy csupán „statisztikai fluktuáció” volt a múlt évi méréseikben észlelt, Higgs-bozonnál is nagyobb tömegű új részecske, amely a legújabb mérési adatokban „felszívódott”. 

Nem találtak sötétanyagot a világ legérzékenyebb detektorával

Tudomány2016.07.22, 18:38

Nem találtak sötétanyagot a világ legérzékenyebb detektorával, a nagy földalatti xenondetektorral közölték amerikai kutatók.

Mi lesz a Nagy Hadronütköztető következő nagy dobása?

Tudomány2016.07.20, 19:41

A részecskefizika legnagyobb kísérleti berendezése a Higgs-bozon 2012-es felfedezésével jelentős mérföldkőhöz érkezett. Azóta talán kevesebbet hallunk róla, pedig akad még a világegyetemnek pár kérdése, amelyre ez a 27 kilométer kerületű föld alatti karika adhatja meg a választ. A közeljövő terveiről és a magyar részvételről Horváth Dezső részecskefizikus, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a CERN munkatársa számolt be az mta.hu-nak.

Forradalmi felfedezés hozhatja el a kvantumszámítógépek korát

Tudomány2016.04.06, 08:07

A kvantummechanika világa a hétköznapi ember számára nagyon távoli és különös valószínűségi szabályokkal irányított világ. A részecskefizikai ismereteink a kvantummechanika forradalma óta hihetetlen mértékben kitágultak, jelentősen hozzájárulva technológiai fejlődésünkhöz. A felfedezések sorában ismét egy kiemelkedő állomáshoz érkeztünk, ami elhozhatja a jövő kvantumszámítógépeit. 

Vadonatúj részecske nyomaira bukkanhattak a CERN-ben

Tudomány2015.12.17, 08:18

Az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozonnál is nagyobb tömegű, eddig ismeretlen elemi részecske nyomaira bukkanhattak az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN két nagy kísérletének munkatársai. Amennyiben az előzetes eredmények beigazolódnak, az szakítást jelenthet a részecskefizika standard modelljével, amely az utóbbi évtizedekben meghatározta a világegyetem felépítéséről szóló kutatásokat.

Majdnem egymillió dollárért adták el a Nobel-díjat

Tudomány2015.06.01, 17:11

Leon Lederman nyugdíjazott amerikai kísérleti részecskefizikus 1988-ban kapott Nobel-díja 765 ezer dollárért (216 millió forint) kelt el egy Los Angeles-i árverésen.

Ennyit nyomhat az isteni részecske

Tudomány2015.03.18, 10:37

Az eddigi legpontosabban sikerült meghatároznia az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetője két kísérletének a Higgs-bozon tömegét - jelentették be kedden egy olaszországi konferencián.

Az isteni részecskénél is izgalmasabbat keresnek a Nagy Hadronütköztetőben

Tudomány2015.02.16, 11:50

A svájci Nagy Hadronütköztető márciusban dupla teljesítménnyel indul újra. A hadronütköztetőben dolgozó kutatók azt remélik, hogy a berendezéssel bizonyítani tudják egy további, a bozonnál is érdekesebbelemi részecske létezését.

Kíváncsi, milyen sugárzásban él? Építsen ködkamrát házilag!

Tudomány2015.01.28, 09:37

Meglepő, de egy házilag is viszonylag egyszerűen elkészíthető eszközzel kimutatható, milyen ionizáló sugárzás vesz körül minket. Építsen velünk ködkamrát, és már holnap sugározhat a boldogságtól! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a következőkben leírt kísérletben tűzveszélyes, mérgező és fagyási sérülések okozására alkalmas anyagok szerepelnek. Tulajdonságaikról és a szükséges óvintézkedésekről itt olvashatnak: izopropil-alkohol, szárazjég. Gyerekek szülői vagy tanári felügyelet nélkül ne próbálják ki a leírtakat!

Zseton, hírnév és részecskefizika

Tudomány2014.10.24, 13:00

A CERN Webfesten készült díjnyertes böngészős játék segítségével bárkiből nemzetközileg elismert tudós lehet.

Mire jó a CERN, a részecskefizika gigászi boncasztala?

Tudomány2014.10.24, 13:00

Azután, hogy az egyik leggyorsabb Nobel-díjat hozta a Higgs-bozon három atyjának, már a második menetre melegít a világ legnagyobb részecskegyorsítója. Pontosabban hűt. Hatvan éves a CERN.

Mínusz kétszázötven fokon dolgozik a szupermágnes

Techbázis2013.07.14, 11:28

Az évtized végére új mágnesekre cserélik a Nagy Hadronütköztető mostani célzóeszközeit, a fókuszáló mágneseket. A szupravezető anyagból készült tekercs már most is olyan vékony, mint egy vontatókötél. Speciális köpeny kell, hogy a mágneses tér ne feszítse szét a csövet.

A teliholdnál is fényesebb lesz a szuperüstökös

Tudomány2013.01.03, 16:09

Az év leglátványosabb tudományos eseménye az ISON nevű üstökös érkezése lesz, amely teliholdként ragyog majd november végén az égbolton. Miközben a Marson az életre utaló nyomok felfedezésében reménykedünk, a Földön megkezdődik az óceánok globális vizsgálata. Átalakul a pszichiátria nagy kézikönyve, amely a mentális betegségek kezelésére lehet nagy hatással.

Az egyik legritkább fizikai folyamatot sikerült megfigyelni

Tudomány2012.11.13, 11:14

A Nagy Hadronütköztető egyik detektorában sikerült megfigyelni az egyik legritkább részecskebomlást.

Mire jó a Higgs-bozon?

Tudomány2012.07.04, 17:20

Ha megtalálták a Higgs-részecskét, megnyugodhatnak a kutatók, hiszen a legelterjedtebb részecskefizikai modell működik. De ha mégsem akadnak a nyomára, mélyebb átalakítás szükséges, és új modellt kell gyártani - így foglalható össze a mai részecskefizikai bejelentés háttere.

Megerősítették a fénynél gyorsabb neutrínókat a felfedezők

Tudomány2011.11.18, 12:28

Sokkal pontosabban megismételt mérések után is tartják állításukat az OPERA nevű részecskefizikai kísérlet kutatói: eszerint az általuk vizsgált, neutrínó nevű részecskék a fénysebességnél gyorsabban haladtak.

Komoly csapás a fénynél gyorsabb neutrínókra

Tudomány2011.10.21, 08:11

Már több kritika is megjelent a fénysebességet állítólag átlépő neutrínók ellen, amelyek alapjaiban ráznák meg a modern fizikát.

Sarokba szorult az isteni részecske

Tudomány2011.07.25, 18:30

Tovább szűkítették a világról alkotott modellben alapvető, de még mindig csak feltételezett részecske, a Higgs-bozon lehetséges előfordulási helyét a világ legnagyobb részecskegyorsítójának hétfőn nyilvánosságra hozott adatai alapján a fizikusok. Már csak néhány hónap, és kiderül, valóban létezik-e a fontossága miatt "isteni részecskének" is nevezett összetevő.

A legizgalmasabb tartományban nem sikerült kizárni az isteni részecske létezését

Tudomány2011.07.25, 15:12

Olyan eseményeket észleltek a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, amelyek a fizika "Szent Grálja", a régóta keresett Higgs-bozon létezésére utalhatnak.

Csúcsműszerrel erednek a rejtélyes sötét anyag nyomába

Tudomány2011.05.14, 11:22

Hosszú évek óta hiába keresik a csillagászok a Világegyetem egy jelentős részét kitevő úgynevezett sötét anyagot, egyelőre csak annak gravitációs hatását lehet kimutatni. Az Endeavour űrrepülőgép egy nagy részecskedetektort is magával visz az űrbe, amellyel sötét anyagra és antianyagra vadásznak.

Megsérült világszimmetriák

Tudomány2010.11.26, 20:43

Az Univerzum általunk belátható részében sehol sincs nagyobb koncentrációban antianyag, a zöme valamiért eltűnt a Nagy Bumm után. Mi lehet az antianyag azon tulajdonsága, amely megmagyarázza ezt az aszimmetriát?

Tényleg antianyag készült a CERN-ben: először tároltak teljes atomokat

Tudomány2010.11.18, 10:35

Aki látta, biztosan emlékszik az Angyalok és démonok című film első perceire, amikor antianyagot állítanak elő a CERN-ben. Valami hasonló történt most a valóságban is, először az antianyag-kutatások történetében.

"Tényleg egy új világ kapujában állhatunk" - a nagy részecskeütköztetés első tanulságai

Tudomány2010.07.28, 14:24

A világ legnagyobb részecskegyorsítója, a Genf melletti nagy hadronütköztető igen gyorsan és biztosan azonosította az anyag korábbi kísérletekből már megismert összetevőit. Az elemi részecskék újrafelfedezése bizonyítja, hogy a technika rendben működik. Kezdődhet a behatolás a természet, a fizika még ismeretlen területeire. Párizsban több mint ezer kutató gyűlt össze az első három hónap eredményeinek értékelésére.

Ismét Holdra szállt az emberiség

Tudomány2010.03.30, 15:34

2010. március 30-án 13 órakor létrehozták a világ legnagyobb energiájú ütközéseit a világ legnagyobb részecskegyorsítójában. A CERN nagy hadronütköztetője rosszul kezdett reggel, de aztán fantasztikus teljesítményt nyújtva megnyitotta az utat egy új fizika előtt. Hónapokon belül többet tudhatunk majd a Világmindenségről és mindenről.

Jönnek az első brutális ütközések a CERN-ben

Tudomány2010.03.23, 16:14

A CERN keddi bejelentése szerint az első igazán nagy részecskeütközések létrehozását március 30-án fogják először megkísérelni a nagy hadronütköztetőben.

Létrehozzák az Univerzum ősanyagát

Tudomány2010.02.25, 09:24

A legmagasabb olvadáspontú fém a volfrám, amely 3380 Celsius-fok körül válik folyékonnyá. Ennél több mint egymilliárdszor volt forróbb az a különleges anyag, amely a születése utáni töredékmásodpercben töltötte ki a Világegyetemet, és amelyben még a protonok is olvadt állapotban voltak. Amerikai fizikusoknak sikerült elérni ezt a kezdeti fázist egy részecskegyorsítóban, és furcsa buborékokat fedeztek fel az ősanyagban.

A rossz hegesztéseket hibáztatja egy fizikus az LHC-ben

Tudomány2010.02.24, 17:32

A tervezési hibák és a nem megfelelő kivitelezés is szerepet játszottak abban, hogy 2008 szeptemberében súlyosan meghibásodott a nagy hadronütköztető a CERN-ben. A gyorsítót a napokban indítják el ismét, de egyelőre csak félgőzzel, hogy biztosan kibírja a terhelést.

Világelső magyar eredmény a CERN-ből

Tudomány2010.02.05, 08:43

A tavaly látványos sikerrel újraindított nagy hadronütköztető a világ legnagyobb részecskegyorsítója. Ennek működésére épül a világ egyik legnagyobb tudományos együttműködése, a CMS-kísérlet. Már csak ezért is büszkék lehetünk arra, hogy az első, a CMS-hez és a "világrekord energiához" kapcsolódó tudományos cikk döntően magyar kutatók eredményei alapján jelenik meg a szaksajtóban.

Leállították a nagy hadronütköztetőt

Tudomány2009.12.17, 17:56

Szépen híznak a részecskenyalábok a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, a CERN nagy hadronütköztetőjében. Az elmúlt napokban újabb rekordokat döntött meg a berendezés, amely most - részben a magasabb téli áramszámla miatt - pihen egy kicsit. A leállás ideje alatt a mérnökök tovább javítanak a rendszer üzembiztonságán, a fizikusok pedig legalább ezt az ünnepet családi körben tölthetik.

Újra bekapcsolják a nagy hadronütköztetőt

Tudomány2009.11.18, 15:00

Egyéves kényszerszünet után ismét bekapcsolják a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a CERN nagy hadronütköztetőjét. Szerdán este lezárják a hatalmas föld alatti csarnokokat, és minden mozgás megszűnik a 27 kilométeres alagútban. Mindenki lélegzet-visszafojtva várja majd a bezúduló protoncsomagokat és azt, hogy ezek megtegyék az első teljes köröket a rendszerben - 2008 szeptembere óta először. A kísérletektől az anyag és az Univerzum minden eddiginél mélyebb megértését várják a kutatók.

Laboratórium épül a Föld bugyrában

Tudomány2009.06.23, 16:16

Egy elhagyott aranybányában, a dél-dakotai Homestake Gold Mine-ban épülhet meg a világ valaha használt legmélyebben fekvő laboratóriuma. A bánya magasabban fekvő részén már folytak Nobel-díjat érdemlő kísérletek, s ha kiépül, a sötét anyag megismeréséhez vihet közelebb a több mint százéves ipari terület.

Fogy az isteni részecske helye a gyorsítóháborúban

Tudomány2009.03.17, 13:19

A "isteni részecskének" is nevezett Higgs-bozont már évtizedek óta keresik a fizikusok. Az egyik alapvető kérdés az, hogy mekkora a Higgs-részecske tömege. A napokban a chicagói Fermi Nemzeti Laboratórium kutatói azt valószínűsítették, hogy az eddig gondoltnál kisebb, ezért valószínű, hogy csak a CERN nagy hadronütköztetőjével fogják megtalálni, de ott sem gyorsan.

Nem titokban készül az antianyag

Tudomány2009.03.12, 11:23

A Da Vinci-kód szerzőjének egy korábbi könyvéből, az Angyalok és démonokból film készül, amelynek egyes epizódjait a genfi részecskefizikai kutatóközpontban, a CERN-ben forgatták. A film egyik központi eleme az antianyag, amelyből bombát akarnak készíteni. Lehetséges-e ilyesmi? Hogyan készül az antianyag a valóságban? A kutatóintézet kihasználta a téma aktuális népszerűségét a valóságos eredmények bemutatására.

Biztonságosabb lesz, de csak ősszel indul az LHC

Tudomány2009.02.11, 08:56

Tovább késik a CERN új, hatalmas részecskegyorsítójának, a nagy hadronütköztetőnek (LHC) az indítása. A legújabb, a vezetés által is elfogadott műszaki szakértői vélemények szerint csak október végén kezdődhetnek meg a fizikai kísérletek.

Új fizika is születhet a nagy hadronütköztetőben

Tudomány2009.01.19, 12:06

Miért van az anyagnak tömege, miért létezhet egyáltalán anyag, miért csak az anyag 5%-át érzékeljük, léteznek-e extra dimenziók? - Csak néhány azokból a kérdésekből, amelyekre az idén végre remélhetőleg elinduló nagy hadronütköztetőtől várhatjuk a válaszokat. A fizikusok egy része azonban abban bízik, hogy több esetben nem lesznek válaszok, ami romba dönti a jelenlegi "unalmas" elméleti modelleket, és egy új fizika kezdetét jelenti.

Megkezdték a nagy hadronütköztető javítását

Tudomány2008.12.15, 13:24

Mint arról korábban beszámoltunk, a CERN hatalmas új részecskegyorsítójában, a nagy hadronütköztetőben (LHC) a próbaüzemeltetés során olyan műszaki hiba jelentkezett szeptember 19-én, amely hosszú időre leállásra kényszerítette a kutatókat. A CERN legutóbb kiadott jelentése alapján bemutatjuk, hol tartanak a javítások.

Négy kvarkból álló részecskéket fedeztek fel

Tudomány2008.11.24, 10:42

Japán kutatók több új, egzotikus elemi részecske felfedezését jelentették be. Az ismert elemi részek közül a hadronok három, a mezonok két kvarkból állnak, az új részecskék közül kettő viszont négy kvarkból áll.  Az eredmények a Belle-együttműködés keretében a KEKB laboratóriumban, az úgynevezett B-mezon gyárban születtek.

4,5 milliárd forintba kerül a nagy handronütköztető javítása

Tudomány2008.11.18, 09:58

Huszonegy millió dollárba, azaz 4,46 milliárd forintba kerül, és kora nyárig is eltarthat a világ legnagyobb részecskegyorsítójának, a genfi székhelyű európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) a megjavítása - jelentették be hétfőn Genfben.

Új fizika kezdetét is jelezheti egy fantasztikus részecske felbukkanása

Tudomány2008.11.10, 08:20

Miközben a világ a CERN, a genfi részecskefizikai kutatóközpont új hatalmas részecskegyorsítójának (LHC) üzembe helyezésére figyelt, a többi nagy laboratóriumban tovább folytak a kísérletek. A ma üzemelő legnagyobb energiájú gyorsítónál, a chicagói Tevatronnál meglepő és egyelőre erősen vitatott felfedezést tettek. Nem kizárt, hogy a sötét anyag egyik feltételezett alkotóeleme jelent meg a gyorsítóban, és ki is lépett belőle.

Az alagútból jelentjük: szerelik a nagy hadronütköztetőt

Tudomány2008.10.22, 01:07

Több száz meghívott ünnepelte a világ legnagyobb részecskegyorsítóját a keddi hivatalos megnyitón az európai részecskefizikai kutatóintézetben, a CERN-ben. Odalent a mélyben azonban nem volt se hangverseny, se beszédek, se molekuláris büfé. Csendben zajlik a megfeszített munka, hogy minél előbb kicserélhessék az egy hónapja történt balesetben megsérült részeket, és újraindíthassák a rendszert. Az előre nem tervezett leállás miatt sikerült bejutnunk a nagy hadronütköztető alagútjába - képes beszámolónk után részletes leírást olvashat a meghibásodásról és következményeiről.

Jön majd a szupernagy hadronütköztető is

Tudomány2008.10.15, 08:53

A nagy hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) építése még javában zajlott, amikor 2006 júliusában a CERN-tanács már a későbbi átépítéséről döntött. A 2012-2017 között tervezett fokozatos átalakítás eredményeként jön majd létre a "szuper" LHC (SLHC). Alapjában véve egyetlen, de nagyon lényeges jellemző változik majd meg: az SLHC-ban tízszer több proton-proton ütközés megy majd végbe időegység alatt, mint az LHC-ban. Ezzel alaposabban meg lehet majd vizsgálni a korábban az LHC-ban észlelt jelenségeket, és lehetőség nyílik arra, hogy ritkábban végbemenő, még az LHC-ban sem tanulmányozható dolgokat is szemügyre vegyenek.

Fizikai Nobel-díj spontán szimmetriasértésért

Tudomány2008.10.08, 09:58

Ahogyan az a nagy hadronütköztető indításával kezdődő korszak elején talán várható volt, alapvető részecskefizikai eredményekért ítélték oda az idei fizikai Nobel-díjat, az amerikai Yoichiro Nambu, illetve a japán Makoto Kobayashi és Toshihide Maskawa kutatóknak megosztva - jelentette be kedden Stockholmban a Karolinska Intézet illetékes bizottsága. Nambu fedezte fel a részecskefizikában az úgynevezett spontán szimmetriasértés mechanizmusát. Kobayashi és Maskawa a szimmetriasértés eredetét derítette fel, és ezzel megjósolták, hogy legalább 3 kvarkcsalád létezik a természetben.

Ma indul a világ legnagyobb kapacitású számítógéphálózata

Tudomány2008.10.03, 09:40

Október 3-án mutatják be a CERN-ben a nagyközönségnek a nagy hadronütköztető irtózatos adattömegének feldolgozására szolgáló grandiózus számítógépes infrastruktúrát, az eddigi legnagyobb gridet. A grid lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy számítógépes erőforrásokat érjen el az interneten keresztül legalább olyan könnyen és egyszerűen, ahogy az elektromos hálózatot elérjük egy fali konnektorból.  Az elmúlt bő évtizedben számos kisebb-nagyobb gridet építettek már ki a világon. A CERN fejlesztése annyiban lép túl ezeken, hogy globálisan valósul meg a számítógépek összekapcsolása.

Előző
  • 1
  • 2
Következő