reform

címke rss

Trichet a bátor reformokat méltatta

Archívum2007.11.23, 13:36

Az általa eddig ismert reformok közül a legbátrabbak zajlanak Magyarországon - jelentette ki pénteken Frankfurtban Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke.

A csehek gondolnak a jövőre

Archívum2007.11.21, 15:31

Mintegy három százalék körüli reálhozamra számíthatnak idén a kiegészítő nyugdíjalapok Csehországban. Jövőre a reformok következtében magasabb, négy százalék körüli infláció várható, így az alapok számára nehezebb lesz nyereséget elérni.  

Eltörölné a vizitdíjat egy MSZP-s

Itthon2007.11.20, 18:35

Egy MSZP-s képviselő kedden arra tett javaslatot, hogy szűnjön meg a vizitdíj. Mivel az ötletet a többi kormánypárti képviselő nem támogatja, így az elfogadására kicsi az esély. A szocialisták kedden további 113 módosító indítvánnyal bombázták meg az egészségbiztosítási reformról szóló törvénytervezetet. Az SZDSZ-nél azok a javaslatok csapták ki a biztosítékot, amelyek a magántőkét próbálják korlátozni az új rendszerben. Miközben a Fidesz arról beszélt, hogy saját javaslattal rukkolnak elő, a párt sajtóosztályán azt mondták az [origo]-nak: tévedés történt, a pártnak nincs saját tervezete.

Óriás transzparens fogadta a képviselőket

Itthon2007.11.20, 11:26

Az egészségbiztosítási reformról szóló parlamenti vitára érkező képviselőket óriási tiltakozó transzparens fogadta a Kossuth téren, kedden reggel. A demonstrálók nem szeretnék, ha üzleti alapra helyeznék az egészségügyet.

Hét éve nem volt ekkora sztrájk

Itthon2007.11.20, 15:16

Sztrájkot hirdetettek szerdára a vasutasok, a buszvezetők két megyében, sok pedagógus, erőművi dolgozók, több szervezet pedig szolidaritást vállal velük. Hét éve nem volt ilyen nagyszabású munkabeszüntetés, mint amire most készülnek a szakszervezetek. Az MSZP szerint a Fidesz áll a sztrájk mögött, a főszervező Liga viszont azt mondja, a szocialisták csak azért emlegetnek pártpolitikát, hogy gyengítsék a tiltakozást.

Tárgyalóasztalhoz ülnek a francia szakszervezetek

Archívum2007.11.19, 14:29

Az egyre kevesebb munkabeszüntető ellenére szinte lehetetlen hétfőn Párizsban közlekedni az állami vállalatok speciális nyugdíjrendszerének reformja ellen hatodik napja tartó tömegközlekedési sztrájk miatt.

A Liga nem állítja le a szerdai sztrájkot

Itthon2007.11.19, 13:46

Nem állítja le a Liga a szerdára meghirdetett országos sztrájkot, miután nem tudtak megegyezni a kormánnyal követeléseik teljesítéséről. A szakszervezeti tömörülés kedvezőbb nyugdíjszabályokat szeretne, és az egészségbiztosítási reform akarja elérni.

Két megyében a buszok is megállnak

Archívum2007.11.13, 15:26

A Vasi Volán és a Békés Volán szakszervezetei kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak november 21-én reggel 6 és 8 óra között a Liga Szakszervezetek által az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjazási szabályok miatt kezdeményezett országos tiltakozó napon - jelentette be Hoffmann Antal, a Békés megyei Közlekedési Szakszervezet és Németh Károly, a Vas megyei Közúti Közlekedés Független Szakszervezet képviseletében kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Semmittevő biztosító is jól járhat az új egészségügyben

Itthon2007.11.12, 11:08

Biztosra mehetnek az új egészségbiztosítási rendszerbe beszálló cégek egy szakrendelőket tömörítő szervezet számításai szerint. Ebből kiderül, hogy az országban 14 olyan megye létezik, amelyik már eddig is hatékonyan működött, azaz hasznot termelt és mindössze öt megye fenyeget veszteséges működéssel. A egészségbiztosítási bizniszbe beszálló cégek nem tehetik zsebre számolatlanul a pénzt, de a Medicina 2000 számítása alapján akár úgy is elérhetik a törvénytervezetben megjelölt maximális 2 százalékos profitot, hogy a kisujjukat sem mozdítják.

Visszavonatnák a biztosítási reformot a szakszervezetek

Itthon2007.11.10, 13:45

Új, széleskörű társadalmi konszenzussal létrejövő egészségbiztosítási reformjavaslatot várnak a kormánytól a szakeszervezetek. Az érdekképviseletek szombati tüntetésükön azt követelték, a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot, amit már nem csak a munkavállalók utasítanak el: az OÉT pénteki ülésén kiderült, ebben a formában a munkaadók sem támogatják.

A reform t�p�zta az Egis profitj�t

Gazdaság2007.11.09, 16:02

A francia Servier t�bbs�gi tulajdon�ban l�v� Egis Gy�gyszergy�r Nyrt. a szeptember 30-�n z�r�d� �zleti �v�ben 7,664 milli�rd forint ad�zott nyeres�get �rt el, 50,6 sz�zal�kkal kevesebbet az egy �vvel kor�bbin�l - jelentette a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�nyok (IFRS) szerinti nem konszolid�lt gyorsjelent�sben p�nteken.

Simor: további reformok kellenek

Archívum2007.11.08, 16:37

A Magyar Nemzeti Bank szerint akár 6 százalékra is eshet a GDP-arányos államháztartási hiány az idén, a tervezett 6,8 százalékkal szemben, ahhoz azonban további strukturális reformokra van szükség, hogy 2009-ben a GDP-arányos hiány 3 százalék körüli szintre mérséklődjék - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön Budapesten a svájci, a brit és az olasz kamara rendezvényén.

Aranyat ér a magyar beteg

Itthon2007.10.25, 13:30

Miközben a kormány azt állítja, nem éri meg rövid távra befektetni a reform előtt álló egészségbiztosításban, addig a rendszer átalakítását közvetlen közelről figyelő forrásaink szerint ez nem igaz. Akár már pár éven belül is pénzt hozhat az egészségbiztosítás privatizációja a befektetőknek. A multik egyelőre kivárnak a nem teljesen letisztult szabályozás miatt, a magyar tőkések viszont már készülődnek. Az OTP biztos próbálkozik, de több, ismert nevekkel futó magáncég is lát fantáziát a dologban. A legkeményebb harcok most jönnek, mert a nyomuló befektetők még azt is befolyásolhatják, hány forintot érjen egy-egy beteg.

Financial Times: Magyarországnak szerencséje volt

Itthon2007.10.25, 11:27

A megszorításokról és a reformok első lépéseiről pozitívan számol be a The Financial Times Magyarország-melléklete, de hosszan sorolja a nehézségeket és hiányosságokat is. A tekintélyes lap szerint a miniszterelnöknek szerencséje volt, hogy a nadrágszíjat a globális hitelválság előtt húzta meg, ugyanakkor a botrányok miatt komoly hitelességi problémákkal is küzd.

Már a Világbankot is érdekli a népszavazás

Archívum2007.10.23, 10:55

"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem aggódik a magyar konvergenciaprogram kapcsán, kifejezetten biztattak bennünket, hogy végig kell csinálni a reformokat" - mondta Veres János pénzügyminiszter hétfőn Washingtonban, ahol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi tanácskozásán vett részt. Az utóbbi intézmény azonban vizsgálatot indít a tervezett magyarországi nészavazás gazdasági hatásairól.

Nem kellene indokolni a felmondást a kicsiknek

Állás 20112007.10.11, 08:31

Számos változtatást javasol a Munka Törvénykönyvében az a hat magyar munkajogi szakember, akiket a kormányzat kért fel a munkajogi reform elkészítésére. Ha a tervezet átmegy az Országgyűlésen, többek között a kis cégeknek nem kellene indokolni a felmondást, átvilágítanák munkajogilag a 15 fő feletti vállalkozásokat, bevezetnék a szociálisan indokolt felmondást - írja a Világgazdaság.

Befolyással csábítanák a tőkét a biztosítókba

Itthon2007.10.08, 20:13

Egyedül a magánbiztosítók jogköre kapcsán tartalmazott újdonságot az egészségbiztosítási reform részleteiről szóló dokumentum, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a szaktárca. A tervezet szerint hiába lesznek kisebbségi tulajdonosai az új pénztáraknak a profitorientált cégek, a biztosító vezérigazgatóját mégis ők adják majd. A magáncégek szerepét növeli az is, hogy az általuk ellátott területen maguk dönthetnek arról, hogyan tartják féken a kiadásokat. A Fidesz szerint a magánbiztosítók a vártnál is nagyobb hatásköröket kaptak.

Bukhat a MÁV személyszállítási reformja

Archívum2007.10.08, 07:58

Nincs menetrendje 2008-ra a vasútnak, a MÁV és a gazdasági tárca arról vitázik: melyikük jelölje ki, hol ne közlekedjenek a vonatok. Úgy tűnik ismét összehúzzák a büdzsét csak még azt nem tudni, hogy a döntés hány járatot érint majd.

Nem kell mindig krumpli

Női Lapozó2007.10.05, 14:47

A bioboltokban és a nagyobb élelmiszerüzletek bio-részlegén egymás után sorakoznak a polcokon az egzotikus nevekkel felcímkézett műanyag vagy papírzacskók: amaránt, bulgur, hajdina... A reformkonyhát jól ismerők persze tisztában vannak ezen ősi gabonafélék számos áldásos hatásával - és elkészítési módjával egyaránt - így most elsősorban azokhoz szólunk, akik homlokráncolva állnak a boltban, kezükben egy zacskó, rizsszerű bio-izével. Bemutatjuk a rizst és a burgonyát kiváltó reform-köreteket - nem csak körtként.

A fej lehet Gyurcsány munkatervének gyengéje

Itthon2007.10.03, 12:43

Folyamatosan késik a februári munkatervében megjelölt feladatokkal a kormány, a felelősök sokszor köddé válnak, a számonkérés lepereg a minisztérumokról. Ezért az [origo] menedzsment-tanácsadókat kérdezett arról, hogy mi lehet a baj a forradalminak szánt tervvel. Szerintük a legnagyobb probléma a csapatmunka és a fej hiánya, a felelősségi körök elmosása. Szeptemberben az önkormányzati tárca bezsebelhet egy jó pontot, az ősz elejére tervezett önkormányzati reformmal, az utazási kedvezmények kidolgozásával viszont nem áll jól a kormány. A Pénzügyminisztériumnak pedig már válaszolni sincs kedve az újabb számonkérésre.

Prémiumkategóriában a cseh adósság

Archívum2007.10.02, 16:39

Minden fontosabb cseh adósságállomány besorolását javította a Standard & Poor's. A hitelminősítő a közfinanszírozási reformban elért haladásra hivatkozva javított.  Az S&P szerint a cseh euróövezeti csatlakozásra  mindezzel együtt sem lehet a jövő évtized eleje előtt számítani.

Simor: Hiányzik az adórendszer reformja

Gazdaság2007.10.01, 18:59

Magyarország versenyképességének helyreállításához ugyan igen fontosak az európai uniós források, de önmagukban nem elégségesek, és nem helyettesítik a reformokat - hangsúlyozta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Mindegy, hogy reformnak vagy modernizációs lépésnek nevezzük a változásokat, a lényeg, hogy "csinálni kell" - mondta.

Járatritkítás miatt estek a BKV-nak a civilek

Itthon2007.10.01, 14:51

Hazugságdömpinget emleget a a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a BKV jövőre tervezett járatritkításaival kapcsolatban. A civil szervezet szerint az intézkedést valójában nem a kevés utas miatt, hanem azért tervezgetik, hogy így fedezzék a béremelés és az elmaradt reformok miatt elfolyt pénzeket.

Vitatkoznak Gyurcsánnyal az elemzők

Gazdaság2007.09.27, 15:42

Nagyobb mértékű kiadáscsökkentésre, illetve a munkát terhelő adók mérséklésére lenne szükség Magyarországon a piaci elemzők szerint. A makroközgazdászok hiányolják az átfogó, sok mindenre kiterjedő, hosszú távú reformot, amely pedig már más országokban is bevált. Szerintük nem csak a szociális kiadásokat lehetne mérsékelni.

A Világbanknál 21 helyet léptünk előre

Gazdaság2007.09.26, 10:16

A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország. A ma megjelenő tanulmány üzenete egyértelmű: ahol nincs reform, ott lemaradás tapasztalható.

Licitálással fordul célegyenesbe a reform

Itthon2007.09.25, 18:31

Valószínűleg többet kell fizetni, de jobb színvonalú ellátást kapunk - mondta az [origo]-nak nyilatkozó közgazdász arról az egészségbiztosítási rendszerről, amelyet három hónapos vita után hoztak össze a koalíciós pártok. A rendszer életbelépésekor, 2009-ben a betegek nem lesznek könnyű helyzetben, mivel fogalmuk se lesz, melyik biztosító mellett tegyék le garast. Ami már biztos: a reform februárban egy olyan árveréssel indul, ahol a magánbiztosítók azokra a  megyékre licitálnak, ahol meg akarják vetni a lábukat.

Gyurcsány megelégelte a biztosítós vitát

Itthon2007.09.22, 14:37

Pontot tenne az MSZP és az SZDSZ között hónapok óta húzódó egészségbiztosítási vita végére a miniszterelnök, aki szerint október közepén a parlament elé kell kerülnie a reformról szóló törvénynek. Az SZDSZ annak örül, hogy Gyurcsány tartani akarja a határidőt, de az nem tetszik neki, hogy a kormányfő a vitát gyenge színvonalúnak minősítette. A koalíciós vita az új egészségbiztosítási pénztárak közötti területfelosztáson akadt meg.

Hatékony, rideg profizmus diktál majd az új egészségügyben

Itthon2007.09.20, 20:19

Csúsztat az is, aki a világvégét hirdeti és az is, aki paradicsomi állapotokkal kecsegtet arra az esetre, ha az egészségügy szervezésében a mainál nagyobb szerephez jutnak majd a magáncégek. Egy létező példa azt mutatja, az egészségügyben nyomuló magáncégek úgy tesznek jót az egészségüggyel, hogy közben nem egy sérelmet is okoznak és maguknak is kaparják a gesztenyét. Az új rendszer sok kiskaput becsuk: véget érhet a pazarlás, az ésszerűtlen túlfoglalkoztatás. Az átlegbetegek jól, a problémásak viszont pórul járhatnak, a fejlesztések és az elbocsátások gyakorlatilag elválaszthatatlanok egymástól. De az új rendszer sem tökéletes: a rrégiek ...

A GDP 3 százaléka kamattörlesztésre megy

Archívum2007.09.17, 14:53

Az állam szerepének újragondolása szükségessé teszi többek között az egészségügyi reformot és a nyugdíjrendszer újraszabályozását 2008-tól - jelentette ki Veres János az MTA Világgazdasági Kutatóintézet által rendezett magyar-ukrán tudományos konferencián. A pénzügyminiszter az alakuló költségvetési hivatalról is beszélt.

Nácikkal és reformokkal nyitotta az évadot Gyurcsány

Itthon2007.09.15, 16:35

Ismét rendről és a reformok kiszélesítésének szükségességéről szónokolt Gyurcsány Ferenc: a miniszterelnök az MSZP politikai évadnyitóján tartott beszédében bátornak nevezte pártját, fő ellenségét pedig a változástól való félelemben és a "grasszáló nácikban" határozta meg. A szocialisták bejelentették, hogy országjárásra készülnek, a Fidesz pedig kaotikus és kapkodó magyarázkodásnak értékelte a rendezvényen elhangzottakat.

Képviselői milliókon venne bizalmat Gyurcsány

Itthon2007.09.14, 12:31

Joggal irritálja az embereket a képviselői fizetések mellé adott juttatások átláthatatlan rendszere - véli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ezért levélben kérte a frakcióvezetőket a szabályozás reformjára. Miközben európai viszonylatban csak az örmény képviselők kapnak a magyaroknál kevesebb fizetést, egy a fővárostól távol lakó politikus ma akár kétszer annyi kiegészítő költségtérítést is kaphat, mint amennyi az alapbére.

Válságok gyengítik a japán gazdaságot

Archívum2007.09.13, 15:36

Esnek a részvények a japán tőzsdén Abe Sindzo miniszterelnök lemondása után, mivel a piac bizonytalan, hogy ki fogja betölteni megüresedett pozícióját. Mindemellett egyes elemzők azt mondják, Abe Sindzo távozása hosszabb távon talán segíti is a tőzsdét, lelépése ugyanis feloldhatja a reformokat akadályozó politikai patthelyzetet.

Bokros Lajos: Folytatni kell a reformokat

Gazdaság2007.09.06, 15:07

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója szerint a reformokat folytatni kell az országban, ez nélkülözhetetlen Magyarország felzárkózásához. A növekedést szerinte már nem lehet pusztán a fiskális stabilizációval elindítani.

Az MSZP-nek nem sürgős a biztosítási reform

Itthon2007.09.04, 09:05

Az SZDSZ már októberben a parlament elé vinné az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, míg a szocialistáknak nem sürgős a megegyezés - írja a Népszabadság. A szabad demokrata Horn Gábor szerint ha januárban nem indul be a rendszer, ebben a ciklusban már nem is történik semmi, az MSZP-s Kökény Mihály szerint azonban a sietségnél fontosabb a megvalósíthatóság.

A szaktárca szerint is elhibázott az egészségügyi reform

Gazdaság2007.09.03, 10:57

Az egészségügyi rendszer átalakítását célzó öt törvény közül a biztosítási reformmal kapcsolatos jogszabályokat kellett volna elsőként megalkotni és elfogadtatni - vélekedett egybehangzóan a korábbi és a jelenlegi egészségügyi miniszter. Akár a GDP negyedét is az egészségügyre kell fordítani 2025-re, a jelenlegi elenyésző arányhoz képest.

Dél-Amerika kétarcú gazdasága

Gazdaság2007.09.01, 11:08

Latin Amerikában az utóbbi időben egyre jobban terjednek a populista, radikális jelszavak, amelyek forradalmat, vagy ahogy Hugo Chávez venezuelai elnök nevezi, 21. századi szocializmust hirdetnek. Eszerint a "fehér elit" egy kis csoportja tartja elnyomás alatt az őslakos többséget, akiknek mérhetetlen szegénységét csak súlyosbítják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az USA által rájuk erőszakolt szabadpiaci reformok.

Veres János kisebb hiányt jósol

Archívum2007.08.31, 12:58

Biztosan nevezte egy konferencián elmondott beszédében Veres János pénzügyminiszter, hogy az idei államháztartási hiány nem haladja meg a 6,4 százalékot. Egyik elődje, Bokros Lajos az egyészségügyi reformról szólva a regionális kötöttségektől mentes, magántulajdonban lévő biztosítók mellett érvelt.

A reform közepén távozik az OEP főigazgatója

Itthon2007.07.27, 06:53

Várhatóan augusztus közepén távozik posztjáról Major Zoltán, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója - írta pénteken a Népszava.

Kevesebbet vásárolunk

Gazdaság2007.07.24, 09:21

A magyar családok mégis megérzik a reformokat. Ezt bizonyítja, hogy kevesebbet költenek. A kiskereskedelmi forgalom az idén májusban 2,8 százalékkal, az első öt hónapban 0,9 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Medián: az orvosok nem ilyen reformot akarnak

Itthon2007.07.24, 09:23

Az orvosok a saját bőrükön érzik és elutasítják az egészségügyi reformot - olvasható ki abból a kutatásból, amelyet a Medián készített. Az orvosok mindössze egy százakléka támogatja teljesen a kormány politikáját, majdnem fele azonban teljesen elutasítja. A többség eltörölné a vizitdíjat és egy parlamenti választáson a Fideszre szavazna.

Bevállalt vitákkal biztatja magát az SZDSZ

Itthon2007.07.20, 17:19

iNem is olyan rossz a helyzet, mint azt sokan gondolnák - biztatja magát az SZDSZ egy, a párt megrendelésére készült Medián-felméréssel. A kutatásból kiderül, hogy csak az emberek egy kis része utasítja el teljesen a reformokat, az SZDSZ pedig a biztos szavazók közt hatszázalékos támogatottságot élvez.

Már mutatkoznak a reformfáradtság jelei

Archívum2007.07.20, 15:06

A vártnál is jobban működik a magyar kormány deficitcsökkentő programja, a költségvetés szerkezeti reformjának kilátásait azonban a kormánypártok most már érzékelhető "reformfáradtsága" rontja, áll az egyik vezető londoni befektetési ház, a Goldman Sachs (GS) pénteki térségi elemzésében, amely jelentősen visszaveszi a cég idei és jövő évi magyarországi államháztartásideficit-előrejelzését.

Elbocsátásokra számíthatnak a tanárok

Itthon2007.07.09, 06:57

Nem készül a kormány újabb létszámleépítésre a közszférában a közigazgatási reformért felelős miniszter szerint, aki ugyanakkor kijelentette azt is, hogy a költségvetést már kisebb létszámra szabták - derül ki a Népszabadság cikkéből. Draskovics Tibor szerint ősszel főleg tanárokat fognak elbocsátani a kötelező óraszám emelése miatt.

Mindent eldöntő népszavazásra készül a Fidesz

Itthon2007.07.09, 14:49

Újra benyújtja korábban elfogadott népszavazási kérdéseit a Fidesz. Ezzel a kormány reformjait megkérdőjelező mind A hat fideszes kérdésről egyszerre lehet népszavazás.

Nyáron is a reformokon dolgoztatja kormányát Gyurcsány

Itthon2007.07.06, 12:45

Péntekenként is lesznek kormányülések a nyáron. Gyurcsány Ferenc szerint a reformok megvalósítását, azon belül is leginkább az egészségügyi átalakításokat, valamint a fejlesztéseket nézik át.

A tanácsadók jól jártak az MSZP-SZDSZ vitájával

Itthon2007.07.04, 12:16

Magáncégek és egy alapítvány munkáját is igénybe vette a kormány az egészségbiztosítási reformról szóló vitában. Az egyik vállalkozás az SZDSZ tanácsadójának tulajdona, az alapítvány elnöke pedig az MSZP szakértői csoportját vezette. A Miniszterelnöki Hivatal biztosra akart menni, ezért az alapítványéval szinte azonos feladattal megbízott - pályáztatás nélkül - korábban egy magáncéget is.

Gyurcsány szerint bornírt ötlet a népszavazás

Itthon2007.07.02, 09:36

Bornírt ötlet a népszavazás, a kérdések elfogadása 50 milliárdos hiányt okozna - közölte Gyurcsány Ferenc a MTV Nap-kelte című műsorában hétfőn. A kormányfő Kóka János SZDSZ-es pártelnökkel közösen nyilatkozott. Az SZDSZ és az MSZP vasárnap egyezett meg a reformok továbbviteléről.

Kiegészítik a koalíciós szerződést

Itthon2007.06.30, 19:43

Az MSZP választmánya és az SZDSZ Országos Tanácsa egyaránt elfogadta szombaton, hogy melléklettel egészítsék ki két kormánypárt koalíciós megállapodását. Bekerül a mellékletbe a közoktatási szegregáció elleni fellépés, a szakképzési reform folytatása, a nyugdíjak értékállósága, a munkanélküliek motiválásának eszközei, valamint a pártfinanszírozás átláthatósága is.

Senki se tudja, mekkora lesz a gyógyító tőke hatalma

Itthon2007.06.29, 15:30

Hiába állapodott meg múlt héten az egészségbiztosítási rendszer reformjáról a koalíció, a részletek hiányában az MSZP és az SZDSZ teljesen mást mond arról, hogy a gyakorlatban hogy néz ki majd a modell. A vasárnapi újabb egyeztetésen eldőlhet, hogy kisebbségi tulajdonosként mekkora hatalmat kaphatnak a magánbiztosítók. Arról viszont, hogy hány biztosító legyen, csak később jutnak dűlőre.

A fizetésüket még nem tudják a kormányszóvivők

Vendégszoba2007.06.26, 17:04

A főnökük állítólagos ideggyengeségéről, függetlenségük feladásáról és Demcsák Zsuzsáról is kérdezték olvasóink a két új kormányszóvivőt, Budai Bernadettet és Daróczi Dávidot a Vendégszobában. A szóvivők már belekezdtek a reformok magyarázásába, de mindketten azt állítják: egyelőre nem tudják, mennyi a fizetésük.