rasszizmus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Jobbik
- antiszemitizmus
- tévé
- média
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Védelmet ígért a magyar zsidóknak Orbán
Egy héttel a képviselők zsidó származását és izraeli állampolgárságát firtató jobbikos parlamenti felszólalás után Orbán Viktor is megszólalt az ügyben. A miniszterelnök a parlamentben kijelentette, hogy "ameddig ő ezen a helyen áll", a zsidóknak nem eshet bántódásuk származásuk és hitük miatt.
Akasztófával várták Bajnait Oroszlányban
Bajnai Gordon Oroszlányban a Jobbik "bódító propagandáját" kritizálta, és azon örvendezett, hogy Orbán Viktor is elhatárolódott a náci kijelentésektől. Közölte, hogy a Jobbik vezetői nácik, a párt szavazóinak nagy részét azonban szerinte csak a válság sodorta a párthoz. A Jobbik szimpatizánsai Bajnai beszéde alatt akasztófát tartottak a magasba.
Hazaküldték a nácikat a Kossuth téri tüntetők
Tízezernél is többen voltak a Kossuth téren, ahol a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői felszólalása ellen tiltakoztak. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kis füttyöt és nagy tapsot is kapott, és azt mondta, hogy Magyarország megvédi polgárait. Bajnai Gordon arról beszélt, hogy a megosztottság és megbélyegzés meggyengít, Mesterházy Attila pedig keménykedett a Fidesszel.
Két embert állítottak elő a náciellenes tüntetésről
A rendőrség szerint nem volt rendbontás a Kossuth téri tüntetésen, egy ember azonban meggyomrozta a fasizmusellenes tüntetés egyik szervezőjét. Rajta kívül egy pillangókéssel sétálgató fiatalembert is bevittek a rendőrök.
- címkék:
- rasszizmus
- kékfény
- tüntetés
- Címkefelhő »
Lemondott a röfögő svéd képviselő
Rasszista kijelentései miatt jelentettek fel a rendőrök egy svéd szélsőjobboldali parlamenti képviselőt, aki ittas állapotban köpködött, röfögött és az egyik biztonsági őr sértegette a származása miatt. Pártjának, a Svéd Demokratáknak nem ez az első botránya, egy szóvivőjének korárbban szintén a rasszista kijelentései miatt kellett távoznia.
- címkék:
- Svédország
- rasszizmus
- lemondás
- Címkefelhő »
Védik Jeszenszkyt a professzorok
Ideológiai vakság és szimpla rosszindulat keverékéből vannak összegyúrva az oslói nagykövetet ért tánmadások a Professzorok Batthyány Köre szerint.
Visszautasítja Jeszenszky a rasszizmus vádját
Felháborító rágalomnak nevezte Jeszenszky Géza, hogy az egyik egyetemi jegyzetében írtak miatt rasszizmus vádjával illessék. A jegyzet szerint azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással.
Az UEFA-nál a zéró tolerancia pénzbüntetést jelent
Az angol közvélemény nagy része szerint Szerbiát ki kellene zárni a nemzetközi futballtornákról azok után, hogy a szerb-angol U21-es Eb-selejtezőn a hazai szurkolók rasszista módon sértegették a vendégeket. A szerb vezetés nemhogy kezelni nem tudja, de még elismerni sem hajlandó a szurkolói rasszizmust, az évekkel ezelőtt zéró toleranciát hirdető UEFA pedig még Nicklas Bendtner alsógatyája miatt is komolyabb büntetést szabott ki, mint a hasonló esetekért.
Szabadon engedték a roma gárda vezetőjét
A magát Daflics ezredesnek nevező férfit közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének vétségével gyanúsították meg.
- címkék:
- Pécs
- rasszizmus
- Roma Gárda
- Címkefelhő »
Hülyeségnek tartják a pécsi cigányok a roma gárdát
Csak felkorbácsolja a Bándy-gyilkosság óta lassan már csillapodó romaellenes indulatokat a pécsi romák szerint a városban alapított roma gárda. A magát Daflics ezredesnek nevező, szamurájkardokkal pózoló alapító támogatói szerint is csak addig lenne szükség egy ilyen szervezetre, amíg a Magyar Gárda masírozik, de a rendőrség elfogta, és pénteken őrizetbe vették a gárdaalapítót.
- címkék:
- Pécs
- roma
- Roma Gárda
- rasszizmus
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Megúszhatják a Kuruc.info üzemeltetői
Magyarországon jelenleg tíz rendőrségi eljárás van folyamatban a Kuruc.info miatt, de az ORFK szerint arra továbbra sincs lehetőség, hogy az Egyesült Államokban induljon eljárás az ott bejegyzett szélsőséges portál ellen.
50 Centet megdöbbentette a Negro
A rapper kirakott egy fotót a netre, mondván: "mik vannak Európában". Kommentelők elmagyarázták neki, hogy szó sincs rasszizmusról.
- címkék:
- 50 Cent
- rasszizmus
- Negro
- Címkefelhő »
Fidesz: Nem lesz faji alapú bűnöző-nyilvántartás
A Fidesz közleményben határozottan elutasította azt a jobbikos javaslatot, amely a bűncselekmények elkövetőit faji alapon is nyilvántartaná. A Jobbik indiai, indián, mediterrán, ázsiai, afrikai, európai rasszokat különböztetne meg, de külön kezelné az ausztrál bennszülött bűnelkövetőket is.
Rasszizmussal vádolják Gordon Ramsayt
Egy másik tévés séf, Marcus Samuelsson életrajzi könyvében azt állítja, Gordon Ramsay egy alkalommal "kibaszott fekete köcsög"-nek nevezte őt.
Terry nyaralás helyett péntekig a bíróságra jár
Kilenc hónappal a történtek után a bíróság előtt kell felelnie rasszista kijelentéséért John Terrynek. Az angol válogatottal az Eb-n negyeddöntőig jutó védő ügyét hétfőtől tárgyalják, várhatóan öt napon át.
Rasszista támadásért ítéltek el romákat
Ismét elítélték azokat a romákat, akik 2009-ben megverték egy autó utasait Miskolcon. A vád szerint rasszista támadást hajtottak végre, ezért a 11 fő összesen 34 év börtönt kapott. Korábban az eljárást másodfokon megsemmisítették.
- címkék:
- Miskolc
- ítélet
- rasszizmus
- roma
- Címkefelhő »
Elítélték a brutális, romaverő rendőröket Strasbourgban
A strasbourgi emberi jogi bíróság súlyosan elítélte a magyar államot azok miatt a rendőrök miatt, akik még 2010-ben szétvertek egy roma társaságot egy keresztelőn. A rendőröket nem csak a brutális bánásmód miatt ítélték el, hanem az ügy kivizsgálásakor elkövetett hibák miatt is.
Négy évre kitiltották az Evrát majmokat utánozva inzultáló drukkert
Négy évig nem látogathatja a Liverpool, illetve az angol labdarúgó-válogatott mérkőzéseit az a szurkoló, aki rasszista magatartásával inzultálta Patrice Evrát, a Manchester United színesbőrű francia védőjét.
Holtan találták Rodney Kinget
A férfi - akinek megveretése miatt az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb faji jellegű zavargásai törtek ki Los Angelesben - holttestét a menyasszonya találta meg.
Rasszista erőszakba torkollt a görög futballszenzáció Athénban
Ázsiai bevándorlókat összeverő neonácik vetettek árnyékot Görögország nem várt boldogságára szombat éjjel, miután a futballválogatott meglepetésre legyőzte Oroszországot az Európa-bajnokságon. Athén utcáin emberek ezrei ünnepelték a váratlan győzelmet, amely kellemes búfelejtést jelentett a válságtól gyötört, parlamenti választások előtt álló népnek. A fővárosban tomboló tömegben azonban felbukkantak az egyre erősödő neonáci párt hívei is, akik gyűlölködésbe fordították a nemzeti ünnepet. Helyszíni riport Athénból.
Elnézést kért Morrisseytől az őt rasszistának beállító újság
Közel öt év után kért elnézést az NME a brit énekestől egy interjú miatt, amelyben rasszizmussal vádolták meg Morrisseyt.
- címkék:
- Morrissey
- NME
- rasszizmus
- bocsánatkérés
- Címkefelhő »
Könnyű ujjal mutogatni az Eb rendezőire
Az Európa-bajnokság előtt a nemzetközi sajtó nagy terjedelemben foglalkozott az ukrán és a lengyel stadionokban tapasztalható rasszizmussal, bár voltak olyan vélemények is, amelyek szerint sokszor az igazságot elferdítve riogatták a szurkolókat. Az első napon már kétszer is érték rasszista inzultusok a színes bőrű focistákat, az UEFA azonban egyelőre lerázza magáról a problémát. De mi lesz, ha Balotelli betartja az ígéretét?
Kiakadt a félezer huhogón a holland csapatkapitány
A pálya egyik távolabbi pontjára kellett vonulnia a holland válogatottnak, mert fekete játékosait kihuhogták az első krakkói edzésükön. A rasszista megnyilvánulás után Mark van Bommel kiakadt, az UEFA szerint nem volt huhogás.
Platini megcsáklyázta Balotelli pályáról levonulós tervét
Figyelmeztette a pénteken kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon részt vevő futballistákat Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, hogy sárga lapot kaphat az a játékos, aki tüntetésképpen levonul a pályáról, ha rasszista rigmusokkal szidják.
A kormány elítéli a volt főrabbit ért támadást
A kormány és a történelmi egyházak is közleményben ítélték el a volt főrabbi inzultálását. Schweitzer Józsefet az utcán szidalmazta egy ismeretlen kedden.
Nem áll fel a rasszista kijelentéseket vizsgáló etikai bizottság
A fideszes módosító indítvány szerint elég szűkíteni a képviselőket megillető mentelmi jogot, így a parlamenti képviselők akár szabadságvesztéssel is sújthatók, ha közösség elleni izgatást követnek el vagy nemzeti jelképet sértenek meg.
Walcott családja rasszista incidenstől tartva nem utazik el az Eb-re
Theo Walcott bátyja kijelentette, az angol válogatott futballista családja nem utazik el az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságra, mert rassziszta zaklatástól tartanak.
Magyarázkodik a zsidó származást vizsgáló cég
Etikai okokból nem utasíthatta el a Jobbik tagjának vizsgálatát a Nagy Gén Kft., a cég szerint nem az ő hibájuk, hogy ha valakik egy génvizsgálatot rossz szándékkal használnak fel. Két éve a Jobbik egyik tagja a cég vizsgálatával akarta igazolni, hogy nem roma, vagy zsidó származású. Az eset miatt a cégtől elhatárolódott az egyik tulajdonosa, Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó.
Egy kiállításról is kicenzúrázták az "SZDSZ-es büdös zsidót"
Egy egri kiállítás meghívójáról is eltávolították tavaly Székhelyi József színművész nevét, akit egy hangfelvétel szerint zsidósága miatt nemkívánatos művésznek tartanak Egerben. Székhelyi nevének eltávolítását az önkormányzat kulturális intézményeit kezelő cég kérte: a kht. vezetője szerint nem politikusok utasították a cenzúrára, ő döntött úgy, hogy nem akarja tovább szítani a tüzet az ügyben, miután fideszes politikusok a nyáron egyértelművé tették, hogy nem akarják Székhelyit Egerben látni.
Rasszista lengyel szurkolóktól féltik a foci-Eb-t
Kevesebb, mint egy hónap múlva kezdődik az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság, és a BBC szerint a hírhedten kemény lengyel huligánok, valamint az ország focimeccsein tapasztalható rasszizmus az Eb-n is gondot okozhatnak.
- címkék:
- Lengyelország
- foci-Eb
- foci
- rasszizmus
- Címkefelhő »
Rasszizmus miatt perlik A Nagy Ő című tévéműsort
Két fekete férfi amiatt perli az amerikai A Nagy Ő-t, hogy annak mind a huszonhárom évadjában csakis fehér szereplők jelentek meg.
- címkék:
- társkereső műsor
- A Nagy Ő
- rasszizmus
- per
- ABC
- Címkefelhő »
Bizarr, kiabáló nőt formázó torta miatt meneszthetnek egy svéd minisztert
Egy fekete nőt formázó, kiabáló torta felvágása miatt lemondásra szólították fel Lena Adelsohn Liljeroth svéd kulturális minisztert. A tortával a fekete nők körülmetélésére akarták felhívni a figyelmet, de a produkció sokak szerint egyszerűen rasszista volt, és nevetségessé tette a körülmetélés áldozatait.
Nem a zsidózás a legnagyobb probléma
Nem a zsidózás a legnagyobb probléma ma Magyarországon - ezzel magyarázta Kovács Péter fideszes képviselő, hogy kedden nem szavazta meg a parlamentben annak az etikai bizottságnak a felállítását, amely a képviselők rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób megjegyzéseit büntetné. Az MSZP-s javaslat mellett Orbán Viktor is kiállt, hét fideszes képviselő viszont leszavazta.
Emberöléssel vádolják a kapucnis fiút lelövő polgárőrt
Az önkéntes polgárőr még februárban lőtt agyon - állítása szerint önvédelemből - egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozatot azért találta gyanúsnak, mert kapucnis pulóvert viselt.
Rasszista rendőröket függesztettek fel Nagy-Britanniában
Tucatnyi rendőrt függesztettek fel a szolgálat alól Nagy-Britanniában rasszizmus vádjával kapcsolatos vizsgálatok miatt.
Csuklyával a fején tiltakozott az ülésteremben egy amerikai demokrata
Tiltakozásból csuklyát húzott a fejére egy demokrata párti képviselő az Egyesült Államokban, mert február vége óta nem vonták felelősségre azt a rendészt, aki - állítása szerint - önvédelemből lőtt agyon egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozat azért lett gyanús az önkéntes rendésznek, mert kapucnis pulóvert viselt.
Obama egy fekete fiú megölésének a kivizsgálását ígérte
Tragédiának nevezte egy fekete fiú február végi meggyilkolásának az ügyét Barack Obama pénteken, és az ügy minél előbbi kivizsgálását ígérte. A 17 éves Trayvon Martint Orlando egyik elővárosában lőtte agyon egy önkéntes fehér rendész, akit az eset után nem tartóztatott le a rendőrség a Floridában hatályban lévő önvédelmi törvény miatt.
Rasszista reklám miatt magyarázkodik az EU
Kellemetlen helyzetbe került az Európai Bizottság (EB): a testület kedden bejelentette, hogy visszavon egy kampányfilmet, mert a videó negatív visszhangot keltett.
Ferguson: Suárez a Liverpool szégyene
Keményen bírálta Alex Ferguson, a Manchester United edzője Luis Suárezt, a Liverpool csatárát, amiért nem akart kezet fogni Patrice Evrával a két csapat meccse előtt. Ferguson szerint Suárez "szégyen a Liverpool Football Clubra", ahol soha többet nem volna szabad játszania.
Rasszista mondatok miatt állt bíróság elé Jean-Paul Guerlain
A világhírű parfümkészítő bocsánatot kért, a cég Champs Elysées-n található üzlete előtt azonban sokan tiltakoztak, és a Guerlain-termékek bojkottjára szólítottak fel.
- címkék:
- Franciaország
- rasszizmus
- parfümcég
- Címkefelhő »
Vissza 1992-be! Náciveszély újratöltve
Még a legtekintélyesebb nemzetközi újságok is rendre beleesnek abba a hibába, hogy ha Magyarország kerül szóba, akkor újra a húsz évvel ezelőtti informátoraikhoz fordulnak. Ők is hozzáteszik a magukét ahhoz, hogy újra a kilencvenes évek elején érezzük magunkat.
Újabb rasszista balhé a Liverpoolnál - videó
A rasszizmussal vádolt Luis Suárez esete után a pénteki Liverpool-Oldham angol FA-kupa-meccsen ezúttal a Liverpool szurkolói kerültek a középpontba egy állítólagos rasszista bekiabálás miatt.
Neonácikra vadásznak a NaziLeaks üzemeltetői
A WikiLeaks mintájára leleplező portált indítottak németországi neonácik ellen az Anonymous csoporthoz közel álló hacktivisták.
A Facebookról értesült fia meggyilkolásáról egy indiai férfi
A brit rendőrség bocsánatot kért egy indiai férfitől, mert a hivatalos szervek lassúsága miatt egy Facebook-bejegyzésből tudta meg, hogy az Egyesült Királyságban tanuló fiát meggyilkolták.
Bemutatott a Fulham-drukkereknek, újabb eltiltást kapott Suárez
Luís Suárez korábbi nyolc mérkőzésre szóló eltiltását újabb egymeccses büntetéssel toldotta meg az Angol Labdarúgó Szövetség, miután a Liverpool csatára a december 5-i, Fulham elleni bajnokin bemutatott az ellenfél szurkolóinak.
Angol bosszúvágy állhat Suárez eltiltása mögött
Szinte példátlanul súlyos büntetést kapott a Liverpool uruguayi csatára, Luis Suárez, mivel az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szerint rasszista szavakkal sértegette a Manchester United védőjét, a Szenegálban született Patrice Evrát. A Liverpool azzal védekezik, hogy a csatár szavai egyáltalán nem voltak sértőek (a Suárez által állítólag használt negro kifejezés Uruguayban teljesen elfogadott a színesbőrűekre), ráadásul a francia hátvéd állítólagos gyalázóit korábban két hasonló esetben is felmentették. A BBC szerint az angol szövetség azért hozhatott ilyen kemény ítéletet, mert ezzel is ellent akarnak mondani a FIFA elnökének, Sepp ...
Kiálltak válogatottbeli társai az eltiltott Suárez mellett
Kiálltak válogatottbeli társai a Liverpoolban játszó uruguayi Luis Suárez mellett, akit rasszista megnyilvánulásért elmarasztalt és - 40 ezer fontos bírság mellett - nyolc mérkőzésre szóló eltiltással sújtott kedden az Angol Labdarúgó Szövetség (FA).
Rasszizmus miatt vádat emeltek John Terry ellen
Rasszista megnyilvánulás miatt vádat emelt a királyi ügyészség (Crown Prosecution Service) John Terry ellen. A Chelsea válogatott labdarúgója még az október 23-i, Queens Park Rangers elleni idegenbeli bajnokin kakaskodott Anton Ferdinanddal, akit többek között feketének nevezett.
Nyolc meccsre eltiltották Suárezt rasszizmus miatt
Nyolc mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta kedden Luis Suárezt, az FC Liverpool uruguayi futballistáját az angol szövetség (FA), amely bizonyítottnak találta, hogy a játékos megsértette Patrice Evrát, a Manchester United francia légiósát.
Tízezren tüntettek Firenzében a rasszizmus ellen
Az idegengyűlölet ellen tüntetett tízezer ember Firenzében, ahol egy antiszemita merénylő kedden megölt két szenegáli árust. Az egyik olasz szenátor a tüntetésen széles összefogást sürgetett.
- címkék:
- Firenze
- rasszizmus
- tüntetés
- Címkefelhő »
Szenegáli árusokat ölt meg egy férfi egy olasz piacon
Két szenegáli árust megölt, majd magával is végzett egy olasz férfi egy firenzei piacon. A város polgármestere szerint rasszista indíttatású támadás történt.
Blattert lemondatnák a "nincs rasszizmus" nyilatkozata miatt
Egyre többen bírálják, sőt egyesek lemondásra szólítják fel Joseph Blattert azért a kijelentéséért, hogy a futballban nincs is rasszizmus.
- címkék:
- Joseph Blatter
- foci
- rasszizmus
- FIFA
- Címkefelhő »
Fegyelmi indult a rasszizmussal vádolt Suárez ellen
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi eljárást indított Luis Suárez, az FC Liverpool uruguayi légiósa ellen, mivel a vád szerint a csatár rasszista jelzőkkel szidta Patrice Evrát, a Manchester United francia védőjét a két csapat rangadóján.
Eldurvult a Braga és a Benfica focistájának tavaly kirobbant konfliktusa
Rasszizmussal vádolta meg Javi Garciát, a Benfica játékosát, Alan, a Braga brazil légiósa, aki szerint a spanyol középpályás "fekete szarnak" nevezte őt a két csapat bajnokiján.
- címkék:
- foci
- rasszizmus
- portugál foci
- Braga
- Benfica
- Címkefelhő »
Egy szurkoló bejelentése alapján rendőrségi vizsgálat indult Terry ellen
Az angol rendőrség vizsgálja annak az állításnak a megalapozottságát, mely szerint John Terry, a Chelsea labdarúgócsapatának kapitánya rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers hátvédjére a két együttes vasárnapi mérkőzésén.
Felére csökkentették a magyarsága miatt megvert diák támadóinak a büntetését
A hét vádlott közül csupán egynél mondta ki a bíróság, hogy közösség tagja elleni erőszakot követett el, amikor két évvel ezelőtt a vád szerint magyarsága miatt bántalmazott egy diákot a VIII. kerületben. A vádlottak összbüntetését mintegy felére csökkentette hétfői ítéletében a Fővárosi Bíróság.
Ismét bíróság előtt a magyarsága miatt megvert diák támadói
Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másodfokú tárgyalása annak a - közösség tagja elleni erőszak miatt indult - büntetőpernek, amelyben hét fiatalt azzal vádol az ügyészség, hogy magyarsága miatt támadtak rá egy diákra a fővárosban két évvel ezelőtt.
Evra rasszizmussal vádolja Suárezt
Patrice Evra azt állítja, hogy Luis Suárez rasszista szavakkal provokálta őt a szombati Liverpool-Manchester United meccsen (1-1). Az angol szövetség vizsgálatot indított az ügyben.
Budaházy-per: az interneten fenyegették a jegyiroda munkatársait a támadás előtt
A Broadway jegyirodát az ott dolgozók szerint rasszista támadás érte 2008 áprilisában. A terrorcselekmények vádjával folyó Budaházy-per szerdai tárgyalásán elmondták, hogy nemcsak a jegyirodát, hanem az egyes dolgozókat is megfenyegették. Budaházy György szerint a nyomozó hatóságok nem derítettek fel minden lényeges körülményt.
Online forródrótot indított a hírközlési hatóság
Az Internethotline.hu-n képmással, személyes adattal való visszaélést, pedofil, rasszista, droghasználatot vagy terrorizmust népszerűsítő tartalmakat lehet jelenteni, de hamarosan telefonos ügyeletet is indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Színház a zsidó paranoiáról
Szeptember 24-én Vinnai András Lefitymálva című darabjával indítja az évadot a Gólem Színház Lukáts Andor, Nagy Mari, Schmied Zoltán, Bánki Gergely és Huzella Júlia főszereplésével. A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól.
- címkék:
- rasszizmus
- színház
- antiszemitizmus
- Címkefelhő »
Kevés volt a vádemeléshez a cigányverős büszkélkedés
"A cigány fejét rúgtam a földön" - írta ki a Facebookra egy szegedi büntetés-végrehajtási tiszt az idén januárban, miután előző este egy verekedésbe beszállva bántalmazott egy 19 éves cigány férfit. A megvert férfi feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak miatt, de az ügyészség a NEKI jogvédő szervezet szerint nemrégen megszüntette az eljárást, mert nem tartja bizonyíthatónak a rasszista motivációt az ügyben. Az [origo]-nak nyilatkozó jogvédők nem tudtak példát mondani arra, hogy romák védelmében valaha alkalmazták volna ezt a jogszabályt, fordított esetben viszont már több szigorú ítélet született.
"Békében él" a Jobbik a faji háborút emlegető férfi csoportjával
Két jobbikos képviselővel is többször közösen szerepelt rendezvényeken a Betyársereg nevű szervezet vezetője, Tyirityán Zsolt, aki zsidók lelövéséről és faji háborúról beszélt a Magyar Sziget fesztiválon. A Jobbik szerint "békés egymás mellett élés" jellemzi a két szervezet viszonyát. Tyirityán az [origo]-nak azt mondta, csak egy fikcióról beszélt, amelyből kiragadtak mondatokat. Szerinte nincs realitása az előadás tartalmának, és csak önvédelem estén alkalmazna erőszakot.
A norvég mészáros és az illegitimisták
A norvégiai tömeggyilkosság óta a fél világ találgatja, hogy mi vezetett a vérfürdőhöz, a tettes pedig egy 1500 oldalas, angol nyelvű írásban taglalja motivációit. Milyen rendszerbe illeszkedik az őrület?
Egy banán miatt vittek el a rendőrök egy szurkolót Szibériában
Egy táskájában lévő banán miatt rövid időre őrizetbe vettek egy futballdrukkert a szibériai Novoszibirszk és a Jenyiszej Krasznojarszk orosz bajnoki mérkőzés előtt - adta hírül a Prejmer-liga hivatalos honlapja.
Örökre kitiltottak egy rasszista Norwich-szurkolót
Örökre kitiltottak az angol labdarúgó Premier League-be frissen feljutott Norwich City stadionjából egy szurkolót, mert közösségi oldalán rasszista megjegyzéseket tett a csapat újonnan igazolt játékosára, James Vaughanre.
Rasszisták és sztálinisták a Hupikék törpikék egy francia politológus szerint
A törpök világa egy mindenható és egyedülálló vezető, Törpapa által irányított kollektivista társadalom, amelynek tagjai röhejesen puritánok. A szőke Törpilla az idealizált árja szépség megtestesítője, a főellenség Hókuszpók pedig görbe orrával egyértelműen a harmincas évek antiszemita karikatúráit idézi - állítja legújabb könyvében egy francia politikai elemző.
Etnikai nyilvántartást javasol a kormánynak az ENSZ megbízottja
Az elmúlt húsz évben nem javult a romák helyzete Magyarországon, a társadalom pedig mind megengedőbb a szélsőséges véleményekkel szemben, véli az ENSZ rasszizmusügyi megbízottja. A megfigyelő többnapos országjárása után azt javasolta a kormánynak, hogy készítsenek etnikai nyilvántartást - például a bűncselekmények elkövetőiről -, hogy reális képet kapjanak a problémákról.
Saját érdekeit akarta védeni a rasszizmussal vádolt francia futballszövetség
A világbajnoki botrány után ismét áll a bál a franciáknál, a szövetségnél ugyanis állítólag felmerült annak a lehetősége, hogy az utánpótlás-központokban kvótát állapítsanak meg a fekete és arab tehetségek kiszűrése érdekében. A sportminisztérium kezdeményezésére vizsgálat indult az ügyben, a szövetségi kapitány előbb felháborodott a vádakon, majd elnézést kért a színes bőrű futballistákról mondott szavaiért. Mint kiderült, a futballvezetők arra keresték a megoldást, hogy más országok válogatottjai mindinkább elszipkázzák a franciák által kinevelt játékosokat.
Békés hellyé vált a "magyarellenes támadásról" elhíresült utca
Valaha pokoli hely volt, de már nem annyira durva az ottaniak szerint a budapesti Tavaszmező utca, ahol egy nem jogerős ítélet szerint magyarsága miatt vertek meg egy diákot másfél évvel ezelőtt. Az önkormányzat azóta sétálóutcát épített a tetthelyből, de az a romos ház még mindig áll, amely a támadás több vádlottjának otthona. Csütörtökön nem jogerősen börtönre ítélték őket a diák elleni támadás miatt, az otthon maradtak azonban vitatják az ítéletet, és azt mondják, hogy őket is szokták zaklatni.
Natalie Portman elítéli a Hitlert kedvelő divattervezőt
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vedSB0441L1HqUh9 Videó John Gallianóról, amelyben kijelenti, hogy szereti Hitlert A Párizsban élő Gallianót több mint öt órán keresztül hallgatta ki a párizsi rendőrség, miután múlt csütörtökön egy párizsi bárban, részegen állítólag rasszista kijelentéseket téve inzultált egy zsidó nőt és ázsiai barátját. A divattervező ügyvédje szerint a pár provokálta Gallianót, és a tervező nem tett rasszista kijelentéseket. A hétvégén egy másik nő is előállt azzal, hogy ugyanabban a bárban októberben Galliano rá is rasszista megjegyzéseket tett. A videó egy harmadik esetet rögzít, amikor Galliano egy báárban ...
Djibril Cissé elhagyja görög klubját a rasszista támadások miatt
A francia válogatott Djibril Cissé a szezon végén biztosan távozik a görög Panathinaikosz labdarúgócsapatától, mert folyamatosan rasszista támadások érik Görögországban.
Igaztalanul vádolják Orbánt rasszizmussal a Cigány Önkormányzat szerint
Igaztalanul vádolják a magyar kormányt és vezetőjét antiszemitizmussal és rasszizmussal - írja csütörtöki közleményében az Országos Cigány Önkormányzat.
"A faj érdeke előbbre való" - erősödik az orosz idegengyűlölet
Késsel megszurkált bevándorlók, agyonlőtt bírák, a szláv faj érdekeit hirdető neonácik mutatják, hogy erőre kapott az idegengyűlölet Oroszországban. Decemberben látványos tüntetésekhez vezetett egy focidrukker meggyilkolása és az ügy bizonytalan kezelése. Orosz jogvédők szerint az állam sokáig táplálta a rasszizmust, hogy erősítse a nemzeti összetartást a Szovjetunió széthullása után, de ma már nem tud mit kezdeni az elszabadult indulatokkal.
Milliomos lett a rasszista könyvet publikáló német bankár
A szerzői jogdíj révén többszörös milliomos lett a német jegybank elnökségének egykori tagja, aki a nyáron rasszista felhangoktól kísért könyvet publikált, élesen támadva benne a német földön élő muzulmán bevándorlókat.
Tíz véres évet kezd elölről Afrika elfeledett bezzegországa
Fogytán a kenyér, a benzin, a katonák és a lázadók fegyverkeznek, a külföldiek menekülnek, a határokat lezárták Elefántcsontparton, Afrika valaha legígéretesebb országában. Az egykori francia gyarmaton a testvérgyűlöletet állami ideológiává emelő elnök kapaszkodik a székébe, bár a független megfigyelők szerint elveszítette a múlt heti választást. Elefántcsontpart tíz évet repült vissza az időben néhány nap alatt, hogy újrakezdje történetének egyik leglehangolóbb időszakát.
Előzetes vádat emeltek a svéd lézerember kísértete ellen
Újabb nyom erősíti a gyanút az ellen a férfi ellen, akit szombaton vettek őrizetbe a malmői bevándorlók elleni sorozatos támadások gyanúsítottjaként - közölte a svéd ügyészség. A férfi ellen kedden előzetes vádat emeltek gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt, a bíróság döntése értelmében pedig előzetes letartóztatásban marad.
Amnesty: Nem figyel a magyar rendőrség a rasszista indítékokra
Gyakran figyelmen kívül hagyják a magyar hatóságok a romák elleni támadások rasszista indítékát - állítja az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet. A jogvédők szerint a rendőrség által regisztrált rasszista támadások messze alatta vannak a valós számoknak, amin a rendőrök képzésével és a romák jobb tájékoztatásával lehetne segíteni. A kormány azt ígérte, megvizsgálja a civilek állításait, de visszautasította azt a véleményt, hogy nem tudja megvédeni a roma közösségeket.
A rendőrök szerint elfogták a svéd lézerember kísértetét
Előzetes letartóztatásba helyezték Svédországban azt a férfit, aki az elmúlt egy évben a gyanú szerint puskával lőtt le több bevándorlót Malmőben. A rasszista támadót külön nyomozócsoport kereste, mert ügye kísértetiesen hasonlított az 1990-esévekben gyilkoló "lézerember" támadásaira. A férfinek két fegyver tartására is volt engedélye, de tagadja az ellene felhozott vádakat. A rendőrség szerint az ügy még "távolról sincs lezárva".
A lézerember kísértete tartja rettegésben a bevándorlókat Svédországban
Ugyanazt az embert keresik a svédországi Malmőben a rendőrség nyomozói, egy szélsőséges politikai párt és egy bevándorlókból álló utcai banda is. Azt gyanítják, ez a bizonyos valaki állhat az utóbbi egy évben és különösen az utóbbi hetekben megszaporodott, bevándorlók elleni fegyveres támadások mögött. A rendőrség több mint 15 gyanús támadást vizsgál, miközben Malmőben egyre inkább terjed a pánik.
Tizennégy évet kapott egy Obama meggyilkolását tervezgető neonáci
Több mint egy évtizedre börtönbe kerül az az amerikai neonáci, aki két éve meg akarta gyilkolni Barack Obama jelenlegi amerikai elnököt. A férfi társával több mint száz afroamerikait is le akart mészárolni egy iskolában, de még tervük megkísérlése előtt elfogták.
A német jegybank megválna a bevándorlókat kritizáló tagjától
A német jegybank elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy megválik az utóbbi időben rasszista kijelentéseket tevő tagjától - írta csütörtökön a Berliner Zeitung. A bankár a muzulmán bevándorlók német társadalomba való beilleszkedésének problémáját veszélyesnek tartja - az eset nagy vihart kavart Németországban.
- címkék:
- rasszizmus
- jegybank
- német politika
- Címkefelhő »
Perre készülnek a Wizz Air gépéről leszállított utasok
Pert fontolgat a Wizz Air légitársaság ellen az a négy utas, akiket gyanús viselkedésükre hivatkozva szállítottak le a vasárnap délután Eindhovenbe tartó járatról. Az utasok az [origo]-nak azt mondták, úgy érzik, ok nélkül kerültek számukra megalázó helyzetbe. A légitársaság és a repülőtéri rendőrség szerint minden szabályosan zajlott, azt a jelenleg is tartó vizsgálat dönti majd el, hogy hibázott-e valaki az utasok leszállításánál.
Rasszistabotrány a német központi banknál
A németországi muszlim bevándorlókat bíráló kijelentései miatt támadják az ottani központi bank legfőbb döntéshozó testületének egyik tagját. A bank vezetői elhatárolódtak Thilo Sarrazintól, de kétséges, hogy jogilag lehetséges-e az elmozdítása. A szociáldemokrata pártból viszont alighanem kizárják.
Bőrfejűek vertek szét egy orosz rock-koncertet
Több mint egy tucat ember megsérült, amikor bőrfejűek támadtak egy oroszországi rockfesztiválra. A rendőrök 15 embert vettek őrizetbe.
- címkék:
- Oroszország
- koncert
- rasszizmus
- Címkefelhő »
Táborokba zárná a bűnöző cigányokat a Jobbik jelöltje
Kitelepítené a városból és táborokba zárná a cigány származású bűnelkövetőket a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, Szegedi Márton. Szegedi szerint a Jobbik javasolni fogja, hogy az ilyen emberektől vonják meg állampolgárságukat is.
- címkék:
- pártpolitika
- rasszizmus
- kékfény
- Jobbik
- Címkefelhő »
Mel Gibson most már tényleg tönkrevágta a karrierjét
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XPizyeE2f1CJ2y60 Mel Gibson és Oksana Grigorieva telefonbeszélgetése A botrányos kijelentések nyilvánosságra kerülése után a WME ügynökség, amely eddig képviselte Gibsont, megvált a sztártól. Ez azonban nem különösebben meglepő: Gibson a WME-nél dolgozó, július 3-án elhunyt Ed Limato ügynök kliense volt, de - a The Wrap információja szerint - a WME-vel egy ideje már nem állt szerződésben. A WME-t jelenleg Ari Emanuel vezeti, aki 2006-ban a Huffington Poston megjelent írásban ítélte el Gibsont, és annak a véleményének adott hangot, hogy senkinek sem szabadna a sztárral dolgoznia (ennek fényéében ...
Fekete operatőrt ütöttek arcon a búr vezető temetésén
Zászlókkal és sok támogatóval búcsúztatták el Eugene Terre'Blanche-t, a dél-afrikai fehér szélsőjobb múlt hétvégén meggyilkolt vezérét. A temetés az elfojtott nemzeti érzelmekről szólt, többen az önálló búr állam létét fájlalták az újságíróknak. Egy fekete operatőrt viszont nem láttak szívesen, és arcon is ütötték.
Egyre nagyobb a gyűlölet az interneten
Egyre több szélsőséges csoport képviselteti magát a Facebookon, a Twitteren, a YouTube-on és más közösségi oldalakon, tavalyhoz képest a rasszista, vagy terrorizmust támogató tartalmak aránya húsz százalékkal emelkedett - derül ki a Simon Wiesenthal Központ jelentéséből.
Elkezdődött a rasszista támadással vádolt romák pere
Megkezdődött annak az öt fiatalnak - köztük romáknak - a pere, akiket azzal vádolnak, hogy azért támadtak meg egy főiskolást a VIII. kerületben, mert magyar. A vád közösség tagja elleni erőszak, amelyért akár 8 év börtönt is ki lehet szabni.
Kölcsönvesszük Elfriede Jelinek bátorságát
Thuram szerint az olaszok rasszisták
Most megjelenő könyvében rasszizmussal vádolta meg az olaszokat Lilian Thuram, az 1998-ban világbajnok francia labdarúgó-válogatott játékosa.
- címkék:
- foci
- rasszizmus
- olasz foci
- Címkefelhő »
Felgyújtottak egy indiai férfit Ausztráliában
Megtámadott, majd felgyújtott egy banda egy indiai férfit Melbourne-ben szombaton - közölte a BBC. A hírportál tudósítása szerint az áldozat súlyos égési sérülésekkel, válságos állapotban fekszik az ausztrál nagyváros egyik kórházában. A súlyos bűncselekmény egy héttel azután történt, hogy egy indiai egyetemistát megkéseltek Melbourne-ben. A bűncselekmény következményeként az indiai kormány azt tanácsolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Ausztráliába.
- címkék:
- Ausztrália
- rasszizmus
- támadás
- Címkefelhő »
Elfogták az antiszemita támadás gyanúsítottjait
Elfogott a rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy zsidó származása miatt támadtak meg egy férfit júniusban. A két gyanúsított 16 és 18 éves.
- címkék:
- Budapest
- rasszizmus
- BRFK
- Címkefelhő »
Bőrszín alapján szelektál a webkamera
Rasszizmussal vádolta meg a HP-t egy afro-amerikai internetező. A panasza egészen meglepő: a cég mozgásérzékelőt és arcfelismerőt tartalmazó webkamerái csak kaukázusi arcokkal működnek - adta hírül a Mashable.
Leszerelték a cigányveréssel gyanúsított rendőröket
Távozott a rendőrség kötelékéből az a két hevesi rendőr, akik állítólag a múlt héten súlyosan bántalmaztak egy cigány férfit. A leszereléssel megszűnt a rendőrök ellen folyó fegyelmi vizsgálat, de az ügyészség továbbra is nyomoz az ügyben.
- címkék:
- Heves
- cigányság
- rasszizmus
- kékfény
- Címkefelhő »
Rasszista drukkerei miatt fizet a Cagliari
Tízezer eurós pénzbüntetést kapott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari, mert szurkolói rasszista rigmusokkal sértegették a Juventus középpályását, Mohamed Sissokót.
- címkék:
- foci
- rasszizmus
- olasz foci
- Cagliari
- Címkefelhő »