Phenjan
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Észak-Korea
- USA
- Dél-Korea
- Washington
- Kína
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Senki nem tudja, hányan haltak meg Észak-Koreában
24 órával a katasztrófa után sem tudni, hányan vesztették életüket Észak-Koreában, ahol egy kőolajat és egy cseppfolyósított földgázt szállító tehervonat ütközött össze sűrűn lakott területen. A dél-koreai sajtó értesülései szerint a háromezret is elérheti a halottak és a sérültek száma. Az észak-koreai kormány visszatartja a hírek terjedését, de a Vöröskereszt segítségét kérte, ezzel elismerte a vasúti katasztrófa megtörténtét.
Phenjan Washington hozzáállásától teszi függővé atomprogramját
Észak-Korea kész feladni atomprogramját, ha az Egyesült Államok változtat ellenséges hozzáállásán - közölte a pekingi látogatáson tartózkodó Kim Dzsong Il észak-koreai államfő kínai vezetőkkel egy keddi szöuli lap szerint.
Családokat gázosítanak el az észak-koreai fegyverkísérletekben
Tömegpusztító fegyverek hatóanyagaival kísérleteznek az észak-koreai koncentrációs táborok lakóin. Erről egy dezertált északi katonai vezető beszélt a BBC 2-es csatornájának. A vasárnap este műsorra tűzött riportfilmből kiderül, kísérletenként 30-150 embert ölnek, meg vegyi- és biológiai fegyverek hatóanyagaival, köztük teljes családokat egyszerre. Észak-Korea volt pekingi katonai attaséja szerint - aki maga is részt vett a kísérletekben - elhitették velük, hogy az áldozatok az ország minden bajának okozói.
Szaddám észak-koreai rakétákat kívánt telepíteni
Szaddám Huszein volt iraki elnök fiai és tábornokai egy észak-koreai rakétarendszer teljes gyártási technológiájának a megvételéről tárgyaltak Phenjan küldötteivel Szíriában az amerikai invázió előtt.
Észak-Korea kész az atomprogram feladására
Észak-Korea kész a "gyakorlatban" lemondani nukleáris programjáról, amennyiben az Egyesült Államok felhagy a Phenjan elleni ellenséges politikájával és fenyegetéseivel.
Kína rávette Phenjant a tárgyalások folytatására
A kínai parlament elnöke rávette Észak-Koreát, hogy folytassa a hatoldalú tárgyalásokat atomprogramjáról. Észak-Korea ugyanakkor kikötötte, hogy Phenjanhoz hasonlóan az USA-nak is tennie kell a megegyezésért. A tárgyalások folytatásáról még Pekingben kötött nem hivatalos megállapodást a hat fél, Észak-Korea korábbi kijelentései alapján azonban biztosnak tűnt, hogy az ország nem folytatja a hatoldalú tárgyalásokat atomprogramjáról.
Észak-Korea hajlandó tovább tárgyalni atomprogramjáról
Az MSZP képviselőcsoportja négypárti egyeztetést javasol az állampolgársági törvény elemzéséről és esetleges módosításáról, valamint javasolja, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) illetékes szakbizottsága is üljön össze, és a két testület munkáját követően még ez év decemberében hívják össze a Máértet.
Phenjan kész megfontolni Bush javaslatát
Észak-Korea a kezdeti elutasítás után most már kész fontolóra venni George Bush amerikai elnöknek azt a javaslatát, amely szerint Washington írásos biztonsági garanciát ad az országnak arra nézve, hogy nem éri katonai támadás, ha cserébe felszámolja atomfegyverprogramját.
Bush nem köt megnemtámadási szerződést Phenjannal
Az amerikai elnök kizárta, hogy az Egyesült Államok megnemtámadási szerződést kössön Észak-Koreával. Phenjan szerint ilyen szerződés hiányában nincs értelme folytatni a hatoldalú tárgyalásokat az észak-koreai atomprogramról.
Phenjan: Elrettentés önvédelemből
A Koreai-félsziget békéjét csak és kizárólag az elrettentésnek köszönheti - jelentette ki kedden New Yorkban az észak-koreai külügyminiszter-helyettes.
Észak-Korea pszichopatának nevezte Rumsfeldet
Phenjan pszichopatának és a politikailag műveletlen öregembernek nevezte az amerikai védelmi minisztert. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között a kommunista állam atomprogramja miatt alakult ki hosszú ideje húzódó vita.
Dél-koreai turisták Phenjanban
Első alkalommal utazhattak dél-koreai turisták az észak-koreai fővárosba. A 120 szerencsés az ötnapos út során többek között megnézheti a Kim család szobrait és egy mintagazdaságot, a szervezők azonban valószínűleg nem engedik, hogy el is vegyüljenek az észak-koreai emberek között.
- címkék:
- Phenjan
- Észak-Korea
- turista
- szervező
- Címkefelhő »
Atomrakétákkal ünnepelne Észak-Korea
Hatalmas katonai erődemonstráció várható Észak-Koreában kedden - állítják dél-koreai katonai források. Az ország ugyanis szeptember kilencedikén ünnepli fennállásának ötvenötödik évfordulóját. Tíz év óta először rendeznek katonai parádét Phenjanban. A felvonuláson várhatóan bemutatják majd a legújabb észak-koreai ballisztikus rakétát, mely nukleáris töltettel felszerelve akár az Egyesült Államokat is elérheti. Szakértők szerint a rakéták felvonultatása elsősorban Amerikának és Dél-Koreának szól majd.
Phenjani bejelentés az atomfegyverről
Észak-Korea arra készül, hogy hivatalosan bejelentse: rendelkezik atomfegyverrel és nukleáris kísérletet fog végrehajtani.
Az USA nemzetközi ellenőröket küldene Phenjanba
Nemzetközi ellenőrző csoportot kíván felállítani az Egyesült Államok és Japán az észak-korai nukleáris program felszámolásának nyomon követése érdekében - írja a Jomiuri Simbun című japán lap. A tokiói és washingtoni kormányforrásokra hivatkozó lapértesülés szerint a japán és amerikai szakértőkön kívül - a dél-koreaiak mellett - orosz és kínai ellenőrök is közreműködnének az észak-koreai misszióban.
Észak-Korea tovább fegyverkezik és fenyegetőzik
Észak-Korea újabb rakétákat állított hadrendbe, amelyek képesek elérni Japánt - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium. A szöuli minisztériumban azt is hozzátették, hogy Phenjan további tüzérségi eszközöket vont közelebb a félszigetet kettéválasztó demarkációs vonalhoz, az eddiginél is nagyobb tűzerőt helyezve a dél-koreai főváros elérhető közelségébe.
- címkék:
- Japán
- Phenjan
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Észak-Korea nukleáris erőt akar
Nukleáris elrettentő erő megteremtésére törekszik Észak-Korea - ismerte el az ország hivatalos hírügynöksége. Ezt egyfelől az USA ellenséges fenyegetésével, másfelől pedig a hadsereg létszámával csökkentésével indokolták.
- címkék:
- USA
- Phenjan
- Észak-Korea
- megteremtés
- Címkefelhő »
Bush nem enged Észak-Korea követelésének
Az amerikai elnök továbbra sem enged Észak-Korea követelésének, és nem hajlandó kétoldalú megbeszélést kezdeni az ázsiai ország atomfegyver-programjáról. Phenjan ezúttal Kínán keresztül próbálta meggyőzni Busht, aki azonban csak akkor ül tárgyalóasztalhoz az észak-koreaiakkal, ha más országokat is bevonnak az egyeztetésbe.
Vége a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességének
Az észak-koreai vezetés közölte, hogy elsősorban az ellenséges amerikai politika miatt, semmisnek tekinti azt a szerződést, amit Dél-Koreával tíz éve kötött a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességéről. Ez az egyezmény volt az utolsó törvényes akadálya annak, hogy Észak-Korea hozzálásson atomfegyverek kifejlesztéséhez.
Phenjan nem nyilatkozik atomfegyvereiről
Nagy-Britannia szerdán atomfegyver-fejlesztési programja tisztázására kérte Észak-Koreát, amelynek Londonban tárgyaló külügyminiszter-helyettese azonban nem adott érdemi választ arra, hogy van-e hazájának ilyen fegyvere.
Phenjan atombombával fenyeget
Váratlanul megszakadtak a Pekingben folyó amerikai-észak-koreai tárgyalások a kommunista ország atomprogramjáról. Az amerikai részről tárgyaló James Kelly szerint a tárgyalások az észak-koreai fél fenyegető magatartása miatt szakadtak meg. Colin Powell bizonyítottnak látja az eddigi aggodalmakat: Phenjan hivatalosan is beismerte, hogy van atombombája.
Megkezdődtek a tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról
Az USA, Észak-Korea és Kína pekingi tárgyalásaitól nem várható áttörés. A találkozó célja a tárgyalási folyamat beindítása, vélik Washingtonban.
Tárgyalni készül Észak-Korea és az USA
Kemény amerikai nyilatkozat vezette fel Észak-Korea és az USA szerdai pekingi tárgyalásait. A találkozón Washington azt szeretné elérni, hogy Phenjan hagyjon fel a nukleáris programjával. Észak-Korea cserébe valószínűleg segélyeket szeretne kapni, továbbá garanciát arra, hogy az USA nem támadja meg.
Az USA bombázással fenyegeti Észak-Koreát
Egy ausztrál napilap szerint az amerikai védelmi minisztérium részletes tervet dolgozott ki arra, hogy lebombázzák az észak-koreai Jongbjonban lévő nukleáris komplexumot, ha Phenjan nem állítja le katonai nukleáris programját. Alexander Downer ausztrál külügyminiszter kedden az ABC rádióban úgy kommentálta a cikket, hogy a "Pentagonnak minden bizonnyal megvannak a maga katonai tervei, mert ez a katonák dolga, de az amerikai kormányzat stratégiája e kérdésben az, hogy biztosítsa a diplomáciai megoldást".
Vegyifegyver-támadástól tartanak a britek
A brit kormányfő szerint elegendő az iraki rezsim elleni háborúhoz felvonultatott brit erő. Blair szerint az iraki kormány ellenőrzése fokozatosan gyengül az ország felett, ugyanakkor egyelőre felelőtlenség volna felkelésre biztatni a lakosságot. A brit védelmi miniszter értesülései szerint a Dél-Irakban lévő iraki hadosztályoknak vegyi és biológiai fegyverek elleni védelmi felszereléseket osztottak ki. Blair szerint a szövetségesek elszántsága üzenet Phenjannak is.
Ismét fenyegeti az Egyesült Államokat Észak-Korea
Ha az Egyesült Államok katonai módszerrel akarja megoldani a Phenjannal kialakult konfliktust, akkor Észak-Korea nagy erejű megtorló akciót fog indítani - közölte a kommunista ország hivatalos lapja. A fenyegető nyilatkozat azt követően jelent meg, hogy a térségbe érkezett egy amerikai repülőgép-hordozó, amely az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatán vesz részt.
Phenjan ballisztikus rakéta indítására készül
Újabb kísérletet tervez ballisztikus rakétával Észak-Korea az amerikai műholdas felderítés adatai szerint, amelyeket a csütörtöki japán sajtó ismertetett.
Az USA megerősíti csendes-óceáni haderejét
Nagy hatótávolságú bombázókat helyezett készültségbe a Pentagon, hogy ha kell, azonnal indulhassanak Guamra, a Csendes-óceán nyugati medencéjében lévő amerikai bázisra. Az amerikaiak szerint a döntésnek nincs köze a hétfői légi incidenshez, amikor észak-koreai vadászgépek kényszerítettek visszafordulásra egy amerikai felderítőgépet. A két ország között egyre fokozódik a feszültség azóta, hogy Phenjan újraindította atomprogramját.
Castro kapcsolatai már nem a régiek
Fidel Castro kubai elnök Japánban felajánlotta, hogy segít megoldani az észak-koreai nukleáris program körüli vitát. Bár Castro elismerte, hogy Phenjanhoz fűződő kapcsolatai már nem a régiek, felajánlotta, hogy lehetőségeihez mérten megtesz mindent a konfliktus rendezése érdekében.
Phenjan beindította jongbjoni atomerőművét
Észak-Korea szerdán újraindította a jongbjoni atomerőmű egyik reaktorát - jelentette be az amerikai kormány egy illetékese.
- címkék:
- Phenjan
- atomerőmű
- Észak-Korea
- reaktor
- Címkefelhő »
Észak-Korea rajongva ünnepelte vezére születésnapját
Nemzeti ünneppel, parádéval, a vezérről elnevezett virágokkal, koncerttel és tűzijátékkal emlékeztek meg országszerte Kim Dzsong Il 61. születésnapjáról Észak-Koreában vasárnap. A pompás ünnepséget annak ellenére megtartották, hogy az ország kritikus gazdasági helyzete miatt a lakosság nagy része éhezik. A Phenjani vezetés október óta, amióta bejelentette atomprogramjának folytatását, szóban már harcban áll az Egyesült Államokkal. A sajtó ezért Amerika-ellenességre szólította fel a helyieket.
Atomháborúval fenyeget Észak-Korea
Ha az amerikaiak újabb háborút robbantanak ki a Koreai-félszigeten, akkor a konfliktus rövid időn belül atomháborúvá fog fajulni - áll a hivatalos észak-koreai hírügynökség által közzétett nyilatkozatban. Phenjan azért tette közzé nyilatkozatát, mert szerinte az Egyesült Államok arra készül, hogy sarokba szorítsa az országot.
Phenjan: Dél-Korea is pusztulna háború esetén
Az észak-koreai központi kommunista pártlap figyelmeztette szombati vezércikkében Dél-Koreát, hogy neki is szörnyű pusztítással kellene számolnia, ha háború törne ki Phenjan hadserege és a térségben állomásozó amerikai erők között.
- címkék:
- Phenjan
- Dél-Korea
- vezércikk
- Címkefelhő »
Phenjan: Bush szerint minden lehetséges
George Bush amerikai elnök szerint az észak-koreai válsággal kapcsolatban egyelőre semmilyen lehetőség sincs kizárva, bár ő maga továbbra is reméli, hogy a helyzetet sikerül diplomáciai úton megoldani.
Újraindítja nukleáris berendezéseit Phenjan
A phenjani külügyminisztérium szerint Észak-Korea újraindítja nukleáris létesítményeit. A bejelentés szerint a berendezéseket áramtermelésre akarják használni, ám szakértők szerint az eszközökből csupán elenyésző mennyiségű villanyenergia nyerhető.
Állítólag Észak-Korea atomkísérletre készül
Lázas diplomáciai tevékenység zajlik ezekben a napokban annak megakadályozására, hogy Észak-Korea nukleáris kísérleti robbantást hajtson végre - írta a The Sunday Times. Szakértők szerint Phenjan 6-8 héten belül végrehajthatja kísérleti atomrobbantását az ország hegyei alatt húzódó barlangrendszerben.
Az USA nem tervezte Észak-Korea lerohanását
Az Egyesült Államoknak nem állt szándékában támadást indítani Észak-Korea ellen Phenjan atomfegyverkezése miatt - közölték a Fehér Házban. Az elnök azt mondta, hogy az észak-koreai válságot erő alkalmazása nélkül kell kezelni.
Phenjan a rakétakísérletek folytatásával fenyeget
Észak-Korea szombaton kilátásba helyezte, hogy véget vet ballisztikus rakétakísérletei önkéntes szüneteltetésének, ha az Egyesült Államok nem tesz lépéseket a kétoldalú kapcsolatok javítására. Ezt megelőzően több, mint egymillió ember vonult Phenjan utcáira és köztereire szombaton, hogy támogassák a kormány döntését az atomsorompó-szerződésből való kilépésről.
Észak-Korea kilép az atomsorompó egyezményből
Kilép az atomsorompó egyezményből Észak-Korea. Az ország hivatalos hírügynöksége hozzáteszi, hogy nem tervezik atomfegyverek fejlesztését. A kommunista ország ezzel együtt felmondja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel kötött megállapodást is.
Washington szóba áll Phenjannal
Az Egyesült Államok hajlandó tárgyalni Észak-Koreával, de más engedményt nem fog tenni annak érdekében, hogy rábírja nukleáris programjának felszámolására.
A NAÜ figyelmezteti Phenjant
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzóinak tanácsa hétfői bécsi rendkívüli ülésén még egy esélyt adott Észak-Koreának, amikor felszólította, hogy engedje vissza az országba a szervezet felügyelőit, és szereljék vissza a nukleáris berendezésekhez a megfigyelést végző műszereket.
Észak-Korea kitessékelte az atomellenőröket
Helyi idő szerint kedd délelőtt megérkezett Phenjanból Pekingbe az Észak-Koreából kiutasított két atomlétesítmény-ellenőr.
- címkék:
- Peking
- Phenjan
- Észak-Korea
- időzóna
- Címkefelhő »
Kínát is kérik az Észak-Korea elleni fellépésre
Az Észak-Korea szövetségeseinek számító Oroszországot és Kínát is megpróbálja rábírni Dél-Korea, hogy gyakoroljanak nyomást az atomprogram elindítására törekvő országra. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közlése szerint Észak-Korea a megfigyelő berendezések eltávolítása után a nemzetközi szakértők visszavonását is követeli.
Észak-Korea az USA-t fenyegeti
Beláthatatlan következményekkel fenyegette meg kedden Észak-Korea az Egyesült Államokat arra az esetre, ha Washington továbbra is nemzetközi kérdésként kezeli Phenjannal folytatott, egy nukleáris erőmű miatt újból kiélesedett vitáját.
Dél-Korea elnököt választ
Elnökválasztás kezdődött helyi idő szerint csütörtökön reggel Dél-Koreában. A mintegy 35 millió választónak a Nobel-békedíjas Kim De Dzsung utódjának személyéről kell döntenie.
Letiltott atomerőművet indít be Észak-Korea
Hivatalos közlés szerint az elmaradó olajsegély miatt kieső elektromos energiatermelés pótlására indítják be azt az atomerőművet Észak-Koreában, amelyet 1994-be zártak be egy Egyesült Államokkal kötött egyezmény értelmében. A gyanú szerint ugyanis az erőműben nukleáris fegyver előállításához alkalmas plutóniumot termeltek. Az 1994-es egyezmény alapján kapta az olajsegélyt az ország, melyet más nukleáris kísérletek miatt állított le az USA a közelmúltban.
- címkék:
- USA
- Phenjan
- atomerőmű
- Észak-Korea
- plutónium
- Címkefelhő »
Az USA szerint Észak-Korea elismerte a nukleáris fegyverkezést
Amerikai tisztségviselők szerint Észak-Korea elismerte, hogy titokban nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Ezzel megsértik az Egyesült Államokkal kötött 1994-es egyezményt, mely alapján az USA 2003-ig két atomreaktort épít fel Észak-Koreában, cserében a phenjani nukleáris program befagyasztásáért.
Atomfegyverkezésről tárgyal az USA és Észak-Korea
James Kelly, George Bush amerikai elnök különmegbízottja egyenesnek és őszintének minősítette az észak-koreai vezetőkkel tartott megbeszéléseit, amelyek - szavai szerint - "méltók voltak a nézetkülönbségek komolyságához". A kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár háromnapos látogatásra érkezett Phenjanba, ahol az észak-koreai atomfegyverkezési program megszüntetéséről, az ország vitatott rakétaexportjáról, valamint emberjogi kérdésekről tárgyalt.
Észak-Korea Kína nyomdokába lép
A közel öt évtizede gazdasági elszigeteltségben élő Észak-Korea a kapitalizmus felé halad. A kormány júliusban hússzorosára növelte a fizetéseket, és engedélyezte, hogy a vállalatok profitot szerezzenek termékeik értékesítéséből. A Phenjan-i vezetés legújabban pedig azt fontolgatja, hogy a külföldi cégek 50 százalékot meghaladó mértékűre növelhetik részesedésüket az észak-koreai vegyes-vállalatokban. A változások egyik legszembetűnőbb jele, hogy az észak-koreai boltokban megjelentek a vásárlók - írja összeállításában a Bloomberg hírügynökség.
Észak-Koreának 5000 tonna biológiai és vegyi fegyvere lehet
A dél-koreai védelmi miniszter szerint Észak-Korea akár ötezer tonnányi biológiai és vegyi fegyverrel is rendelkezhet, és ezeket akár háborúban is bevetheti.
Phenjan aláírja a terrorizmus elleni ENSZ-konvenciót
Észak-Korea kötelezettséget vállalt arra, hogy novemberben csatlakozik a terrorizmus pénzügyi forrásainak elapasztását célzó ENSZ-konvencióhoz.
Carter közvetítene a két Korea között
Jimmy Carter egykori amerikai elnök felajánlotta, hogy közvetít a Korea-közi párbeszéd újraindításában. A két Korea hivatalosan máig háborúban áll egymással.