pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kossuth-címert adna minden ellenzékire az MSZP
A szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, mindennap küzdeni kell - mondta október 23-ai ünnepi beszédében, a budai Flamenco Hotelben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Szerinte a kormány célja a kirekesztés, ami ellen küzdeni kell, és azt kérte a szimpatizánsoktól, hogy a mostani hatalom leváltásáig hordják a Kossuth-címert, amely az összetartozás jelképe.
Bajnai tényleg bejelentkezett
Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A volt miniszterelnök szerint 2014 sorsforduló lesz, és csak úgy váltható le a kormány, ha új politikai közép szerveződik, amelybe bal- és jobboldaliakat, szabadelvűket és zöldeket is vár. Ennek neve: Együtt 2014.
Gyurcsány most már akarja Bajnait
A demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció október 23-ai budapesti megemlékezésén Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordonnak kell lennie. A bejelentés azért volt meglepő, mert néhány nappal ezelőtt Gyurcsány még végzetes hibának tartotta Bajnai mostani fellépését, és szerinte Bajnai rossz színpadot választ, ha ellenzéki együttműködést akar.
Már a Facebookon is toboroz Bajnai
Október 23-án a Milla tüntetésén jelentette be Bajnai Gordon, hogy alapítványa, a Haza és Haladás összefogott a Millával és a Szolidaritás mozgalommal, és Együtt 2014 néven indítanak mozgalmat. Ezzel egy időben már el is indult a mozgalom Facebook-oldala.
Orbán volt embere dolgozik Bajnainak
Egyesületet alakít és fideszes pénzügyminiszter-jelöltet igazol Bajnai Gordon - értesült az Atv.hu. Urbán László a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai kabinetjének egyik vezető koordinátora.
Annyira érdekli a Fideszt Bajnai, mint Kiszel Tünde
Az IMF miniszterelnökének, bukott embernek és elfuserált libapásztornak nevezik a Fideszben Bajnai Gordont, legalábbis azok a képviselők és kormánytagok, akik egyáltalán hajlandóak kiejteni a nevét. A visszatérésre készülő volt miniszterelnökről hivatalos fórumon még egyetlen szó sem esett a kormánypártokban, és Orbán Viktor sem hajlandó foglalkozni vele, de azért vannak olyan fideszesek, akik attól tartanak, hogy ha a kormány nem tud eredményeket felmutatni, Bajnai mögé pedig beáll az ellenzék, akkor 2014-ben akár veszélyes is lehet rájuk.
Felrobbantaná egymást a Fidesz és Tarlós
Menthetetlen helyzetről beszéltek az [origo]-nak a megkérdezett fővárosi fideszesek, akik szerint annyira eldurvult a vita Tarlós István és a Fidesz-frakció között, hogy a következő két év "egymás kölcsönös szívatásával" telik majd. Hétfőn Tarlós István nem támogatta a buszpályázatról szóló fideszes javaslatot, amelyet a Fidesz-frakció végül nélküle is elfogadott. Erre Tarlós válaszul megnyirbálta helyettese, György István hatásköreit. A konfliktust Rogán Antalnak kellene enyhítenie, akivel Tarlósnak korábban nem volt felhőtlen a viszonya.
Dopeman indul a 2014-es választáson
Ha bejut a parlamentbe, akkor kezére csap a laptopozó képviselőknek, amikor pedig alszanak, akkor meg fog nekik ágyazni - ígérte Dopeman, aki képviselőnek készül.
Jön a sofőr nélküli buldózer a parlamentben
Az MSZP új megmondóembert avat fel, Lendvai Ildikó a lisztérzékenyekért aggódik, a Jobbik egy sofőr nélküli buldózerről beszél a parlamentben ezen a héten. A kétnapos ülésen a Fidesz visszavonja a bírók kényszernyugdíjazásáról szóló tervezetet, elhalasztja a választási eljárásról szóló vitát, és újra megszavaz egy Áder János által visszaküldött javaslatot. Ez lesz a héten a parlamentben.
Rogán: Szocialista csökevény a lakcímnyilvántartás
Nem kellene nyilvántartania az államnak az emberek lakcímét Rogán Antal szerint. Azt mondta, ez abból a korszakból maradt, amikor az állam mindent nyilvántartott a polgárairól, és mindent szabályozott.