OTP Bank

címke rss

Izgalmas, új lehetőségek nyílhatnak idén a lakáspiacon

Gazdaság2023.02.10, 10:06

A tavalyi évben már látszottak a jelei, mostanra pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a hazai lakáspiac elérkezett a már 2020 óta várt ciklusfordulóhoz. A 9 éve tartó meredek reálár-emelkedés után van tere az árcsökkenésnek, azonban a szakértők szerint ez nem lesz általános jelenség, hanem csak egyes szegmenseket érinthet. Az OTP Ingatlanpont és OTP Pénzügyi Pont évindító sajtóeseményén arról is beszéltek, hogy a fordulat a vevők, beruházók és az ingatlanközvetítő szakma számára is tartogat lehetőségeket.

Történetének legnagyobb felvásárlását zárta le az OTP Csoport

Gazdaság2023.02.06, 14:43

Az OTP Csoport bejelentette, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. A vásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója, amelynek eredményeként a Csoport a régió ötödik országában vált piacvezetővé. A két szlovén leánybank - a Nova KBM és az SKB Bank - most induló integrációs folyamata a tervek szerint hozzávetőlegesen másfél évig tart majd - írja az OTP Csoport közleménye.

Megkapta az engedélyt az OTP, haladéktalanul lépni fognak

Gazdaság2023.02.01, 11:33

Az OTP Bank, amely Kelet-Közép-Európa vezető bankcsoportja, megkapta az NKBM megvásárlásáról 2021. május 31-én aláírt szerződés lezárásához szükséges utolsó engedélyt a szlovén versenyvédelmi hatóságtól, így Szlovénia második legnagyobb bankja csatlakozhat az OTP Csoporthoz. A most megkapott engedély birtokában az adás-vételi ügylet zárására várhatóan a következő napokban sor kerül - írja a bank közleménye.

Vigyázat, csalók! Sms-ekkel próbálnak meg adatokat szerezni az OTP Bank ügyfeleitől

Life.hu2023.01.23, 22:58

Internetes csalók az OTP Bank nevében küldött sms-ekkel próbálják kicsalni az ügyfelek adatait - figyelmeztetett az OTP Bank hétfői közleményében.

Riasztott az OTP, veszélybe kerülhetnek a bankkártyás ügyfeleik is

Gazdaság2023.01.23, 14:03

Internetes csalók az OTP Bank nevében küldött sms-ekkel próbálják kicsalni az ügyfelek adatait - figyelmeztetett az OTP Bank közleményében.

Nagy felvásárlást jelentett be az OTP Bank

Gazdaság2022.12.12, 09:09

Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, míg az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetési és külkereskedelmi miniszter Taskentben.

Csalókra figyelmeztet az OTP: visszaélnek a bank nevével

Life.hu2022.12.08, 23:28

Csalók küldenek SMS-üzeneteket, látszólag az OTP nevében, így a bank azt kéri: senki ne kattintson az azokban szereplő linkekre – közölte a bank az MTI-vel.

Nagy bejelentést tett az OTP a hitelkamatok csökkentési lehetőségéről

Gazdaság2022.12.01, 13:48

Az új megoldással az ügyfeleknek lehetőségük lesz arra, hogy a futamidő során egy alkalommal, díjmentesen csökkentsék hitelük kamatát. A hitelintézet számára készült kutatás szerint a lakáshitel felvétellel kapcsolatos döntéshozatal szempontjából az ügyfelek számára a kamat mértéke, a fix kamat ígérete és a türelmi idő a három legfontosabb szempont - írja az OTP Bank közleménye.

Óriásit lépett előre az ország a bankkártya elfogadásban - mi jön most?

Nagyvilág2022.11.24, 15:54

Ma már ritkaságszámba megy az a felirat egy kereskedő üzletének bejáratán, hogy kártyával nem lehet fizetni. Noha egy nagyon küzdelmes időszak volt elérni idáig, mára úgy tűnik, sikerült. A csak készpénzt elfogadó üzletek kis túlzással egyre inkább turisztikai látványossággá válnak, amely mellett jókat szelfiznek majd a turisták. De vajon hová lehet továbbfejlődni innen?

Figyelem! Kérdőíves csalás terjed a közösségi médiában

Life.hu2022.11.18, 21:00

Internetes bűnözők az OTP Bank nevével visszaélve online kérdőíves csalással akarnak ügyféladatokhoz jutni - közölte az OTP pénteken az MTI-vel.

Hatalmas nemzetközi áttörést ért el az OTP Bank

Gazdaság2022.11.02, 09:51

Kihirdették a Private Banks Awards 2023-as díjazottjait. Az OTP Private Banking összesen öt kategóriában kapott elismerést, köztük idén először lett a világ legjobb privát banki szolgáltatója a feltörekvő piacokon. A Global Finance magazin emellett Kelet-Közép-Európa és Magyarország legjobb privát bankjának, valamint a legjobb közép-kelet-európai szolgáltatónak választotta a fenntartható befektetések területén. Az OTP Private Bankinget a The Banker magazin idén szintén a legjobb magyarországi privát bank elismeréssel díjazta - írja a bank közleménye.

Brutális bírságot kapott az OTP bankcsoport

Gazdaság2022.09.23, 10:03

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata nyomán összesen 89 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP bankcsoporttal szemben egyebek közt az IT-biztonságra, a hitelkockázatra, a tőkemegfelelésre, a vállalatirányításra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és a betétbiztosításra vonatkozó hiányosságok miatt. A feltárt hibák nem hordoznak rendszerkockázatot és a felügyeleti intézkedések nem érintik a bankcsoport megbízható működését.

Veszélyes csalásokra figyelmeztet az OTP Bank vezére, Csányi Sándor

Gazdaság2022.07.25, 12:56

Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre - írja az OTP Bank közleménye.

Átadták az OTP Bank új irodaházát

Gazdaság2022.06.03, 11:23

Átadták az OTP Bank több tízmilliárd forint értékű beruházással megvalósult új irodaházát a XIII. kerületi Madarász utcában, a Market Zrt. kivitelezésében épült, M12 nevet viselő 84 ezer négyzetméteres irodaház 7 emelet magas, 3 szint földalatti mélygarázs tartozik hozzá.

Fontos bejelentést tett az OTP, sokan fognak neki örülni

Gazdaság2022.05.13, 09:22

Az OTP Bank május 30-án kezdi a közgyűlésén korábban megszavazott osztalék kifizetését - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Fontos változás jön most az OTP-nél, minden lakossági ügyfél érintett

Gazdaság2022.03.23, 11:44

Hamarosan megszűnik az OTP Bank egyik népszerű szolgáltatása: március 24-én lejár az ideiglenes hosszabbítás, és végleg kivezeti a bank a SmartBank mobilapplikációt a lakossági ügyfélkörben. Eredetileg már a hónap elején megtörtént volna ez, de mivel több százezer ügyfél nem váltott még át az új mobilbankra, ezért az OTP meghosszabbította az eredeti határidőt. A korábbi szolgáltatás helyét az új OTP MobilBank veszi át, amely biztosítja a napi bankoláshoz szükséges legfontosabb funkciókat.

Jelentősen nőtt a SZÉP-kártya felhasználása

Gazdaság2022.03.17, 15:52

Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya költések összege februárban, a május 31-ig érvényben lévő élelmiszervásárlási lehetőség érezhetően megnövelte a felhasználást februárban - közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Megszűnik az OTP egyik népszerű szolgáltatása

Gazdaság2022.11.13, 17:42

Hamarosan megszűnik az OTP Bank egyik népszerű szolgáltatása. Március 24-től a SmartBank szolgáltatást a lakossági ügyfélkörben kivezetik –írja honlapján a pénzintézet. A korábbi szolgáltatás helyét az új OTP MobilBank veszi át, amely biztosítja a napi bankoláshoz szükséges legfontosabb funkciókat - írja a Világgazdaság. 

Még biztonságosabbá tehető a bankkártyás fizetés, mutatjuk, hogyan

Gazdaság2022.02.03, 11:08

Még mindig vannak, akik tartanak a bankkártyás fizetéstől, annak ellenére, hogy ezek a tranzakciók a lakosság körében rendkívül népszerűek, praktikusságuknak és megbízhatóságuknak köszönhetően - derült ki az OTP Bank legfrissebb reprezentatív felméréséből. Az OTP Bank 4+1 egyszerű és gyors megoldást javasol, amellyel tovább fokozható a kártyák biztonsága.

Erről a csalási kísérletről a legnagyobb hazai bank minden ügyfelének tudnia kell

Gazdaság2022.01.12, 13:23

Ajándékkal kecsegtetnek csalók az OTP Bank ügyfeleinek küldött újabb adathalász levélben, amelyet továbbra sem sikerült tökéletesen megfogalmazniuk. Az ajándék nem más, mint egy biztonsági frissítés - hívja fel ügyfelei figyelmét honlapján az OTP Bank.

Nagy bajba kerülhetnek egy hazai bank ügyfelei

Gazdaság2022.01.04, 12:36

Egy új típusú, de számos magyartalan kifejezést tartalmazó levéllel támadnak adathalász elkövetők - hívja fel ügyfelei figyelmét az OTP Bank. 

Rangos nemzetközi elismerést kapott az OTP Bank

Gazdaság2021.10.20, 16:13

Az OTP Bank érdemelte ki a Global Finance magazin SME Bank Award 2022 elismerését mind a régióban, mind a magyar piacon.

Kínai befektetési lehetőséget vizsgál az OTP Bank

Gazdaság2021.10.15, 14:33

Az OTP Bank rendkívüli közgyűlésén döntött munkavállalói résztulajdonosi program létrehozásáról és támogatásáról - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten, a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.

Így fizetnek be a magyarok készpénzt az ATM-eken keresztül

Gazdaság2022.10.06, 21:37

Van olyan bank, amelyiknél a készpénzbefizetések 90 százalékát – több 100 milliárd forint értékben – már ATM-ekkel végzik. Az egyik banknál szinte marginálissá vált a „fiókos" készpénzbefizetés, a másiknál az értékesítőpontok csupán 3 százaléka pénztármentes, azaz más-más lendülettel vágtak bele a vállalatok az új ATM-ek által nyújtott lehetőségek kiaknázásába – derül ki a Világgazdaság bankpiaci körképéből.

Csalók támadtak egy hazai nagybank ügyfeleire, legyen óvatos

Gazdaság2021.10.14, 14:09

Kiberbűnözők sms-ben küldött hivatkozás segítségével próbálnak meg adatokat lopni a gyanútlan felhasználóktól - hívja fel ügyfelei figyelmét az OTP Bank.

Orosz bankot vehet az OTP

Gazdaság2021.10.12, 11:01

A Vedomosti értesülései szerint az OTP veheti meg az orosz Home Credit Bankot. Az orosz lap nyomán a Világgazdaság azt írja, hogy a cseh PPF-csoport vevőt keres helyi érdekeltségére, és már a célegyenesben vannak a tárgyalások a magyar OTP Bankkal. 

Megvan az újabb bank, ahol többségbe kerülhet az OTP

Gazdaság2021.09.29, 16:19

A vásárlási szándéknyilatkozatot az OTP Bank részéről Wolf László vezérigazgató-helyettes és Kolics Gábor ügyvezető igazgató, míg az üzbég kormány képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter írta alá Taskentben, az üzbég kormány kétnapos, a gazdaság reformjáról rendezett nemzetközi fórumán. A végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak a felek. Az Ipoteka Bank Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, közel 9 százalékos piaci részesedéssel, és több mint 1,2 millió lakossági ügyféllel - derül ki az OTP közleményéből.

Riasztott az OTP, új történettel szednék rá csalók az óvatlanokat a nevükben

Gazdaság2021.09.10, 13:10

Az OTP Bank közösségi portálján figyelmeztette ügyfeleit, hogy adathalászok magukat az OTP Bank ügyintézőinek kiadva próbálják a gyanútlan ügyfelektől megszerezni a banki adataikat, majd ezek segítségével a pénzüket is.

Csalás miatt riasztást adott ki egy hazai bank

Gazdaság2021.08.16, 18:53

Adathalászok ismét újabb módszerrel próbálják átverni egy hazai bank ügyfeleit. Ezúttal hamis sms-sel akarják megtéveszteni csalók az OTP Banknál számlát vezetőket.

Óriási elismerésben részesült a legnagyobb hazai bank

Gazdaság2021.07.14, 12:39

A tavalyi év után újra az OTP Bank nyerte el a Magyarország legjobb bankja díjat a Euromoney Kiválósági Díj 2021 versenyében. Az OTP Bank kapta a Kelet-Közép-Európa legjobb bankja díjat is, míg a bankcsoport albán, bolgár és montenegrói leánybankja szintén a legjobb banknak járó elismerésben részesült.

Ez a bejelentés a legnagyobb hazai bank rengeteg ügyfelét érinti

Gazdaság2021.07.09, 09:04

Az OTP Bank számos fejlesztése közül az idei év egyik legjelentősebb innovációja az új internet- és mobilbank, illetve az ezekhez kapcsolódó digitális szolgáltatási szerződés bevezetése. A hitelintézet az új platformok használata során olyan digitális élményt nyújt ügyfeleinek, amelynek során úgy érezhetik, az egész bank ott van a kezük ügyében. Az új digitális szolgáltatási szerződés első lépésben minden meglévő, OTPdirekt szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelük számára érhető el - olvasható a pénzintézet közleményében.

Vigyázat, csalók akarják átverni az egyik nagybank ügyfeleit

Gazdaság2021.06.03, 11:16

Az e-mailen, sms-en és telefonon keresztüli csalások nagyon gyakori visszaélési formákká váltak a banki ügyfelekkel szemben az elmúlt időszakban. Kiberbűnözők most telefonon próbálnak meg kicsalni személyes adatokat az OTP Bank ügyfeleitől.

Felmérték, mennyit költenének a lakásfelújítást tervezők

Gazdaság2021.03.23, 13:35

A tervek szerint, ha már egyszer belevágnak, nem csak egy tisztasági festést, hanem ennél sokkal komolyabb beruházást hajtanak majd végre azok, akik pályáznak az otthonfelújítási támogatásra. Az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás eredménye azt mutatja, hogy a lakásfelújítást tervezők 1 és 3 millió forint közötti visszatérítésre tartanak majd igényt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a támogatás összegének legalább kétszeresét költik majd otthonuk felújítására. Ekkora befektetést már érdemes pénzügyileg is alaposan megtervezni, írják közleményükben.

Fontos területen ért el előkelő helyezést az OTP a régióban

Gazdaság2021.03.19, 15:02

Az OTP Bank az elmúlt néhány évben kiemelkedő eredményeket ért el a vállalati kötvénypiacon, amelynek köszönhetően 2020-ban a Bloomberg ranglistáján a 3. helyezést érte el a kelet-közép-európai régióban a kibocsátások nagysága alapján - közölte a pénzintézet,

Riasztott a legnagyobb hazai bank, különösen veszélyes csalástípus terjed

Gazdaság2021.03.10, 11:13

Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára számos bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait, az ügyben az OTP Bank feljelentést tett - olvasható a bank közleményében.

Csányi Sándor: A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

Gazdaság2021.03.05, 12:18

A kormány és a nemzeti bank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően tavaly a vártnál kisebb lett a gazdasági visszaesés az országban - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken a pénzintézet tavalyi eredményeit értékelő online sajtótájékoztatón.

Az OTP tavaly 310 milliárd forint feletti adózott eredményt ért el

Gazdaság2021.03.05, 10:34

Az OTP Bankcsoport az egy évvel korábbinál 33 százalékkal alacsonyabb, 78,562 milliárd forint konszolidált korrigált adózott nyereséget ért el 2020 utolsó negyedévében, egész éves adózott eredménye pedig 26 százalékos csökkenéssel, 310,268 milliárd forint lett 2020-ban.

A Fradi focistája már a 47. másodpercben bombagólt lőtt az MTK ellen - videó

Sport2021.02.27, 20:00

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros az MTK Budapest csapatához látogatott az új Hidegkuti Nándor Stadionba. A zöld-fehérek már az 50. másodpercben megszerezték a vezetést egy óriási góllal. Az ukrán válogatott Olekszandr Zubkov cselezgetett a tizenhatos előtt, majd 18 méterről elemi erővel bombázott a bal felső sarokba.

Nyert a Fradi, kiesőhelyen maradt a Honvéd

Sport2021.02.20, 22:10

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának fővárosi rangadóján a bajnoki címvédő Ferencváros 1-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát a Groupama Arénában.

Rendkívül veszélyes csalássorozat terjed, több nagybank is riasztást adott ki

Gazdaság2021.02.10, 13:18

Adathalász csalók az OTP Bank nevével visszaélve akarnak bankkártyaadatokat megszerezni - közölte a pénzintézet. Emellett az MKB Bank is új csalási módszerre hívja fel ügyfelei figyelmét, amellyel a csalók több pénzügyi intézmény ügyfeleitől kísérelték meg megszerezni személyes és banki termékekhez köthető adataikat.

Az idén is segítséget kapnak a társasházak

Gazdaság2021.02.08, 15:10

A felújításra szoruló társasházban élők számára jelenthet segítséget, hogy az OTP Bank idén is kiírta társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatáshoz - közölte a pénzintézet.

Csalók telefonálnak egy magyar bank nevében

Gazdaság2021.01.29, 12:42

Bár soha nem fogyó erővel rendre felbukkannak a bűnözők adathalász-kísérletekre vonatkozó e-mailjei az elektronikus postaládáinkban, most telefonon is próbálnak banki adatokat szerezni a csalók az ügyfelektől. Az OTP Bank a honlapján adott tájékoztatást arról, hogy a hitelintézet nem kér telefonon bankkártya- vagy internetbank-belépési adatokat.

A bankkártyával rendelkező felnőttek fele, ahol csak teheti, kártyával fizet

Gazdaság2021.01.22, 14:45

Akinek bankkártyája van, azok közül minden második ügyfél ahol csak teheti, bankkártyával fizet - áll az OTP Bank megbízásából elvégzett kutatásban. A 18 évnél idősebbek csupán 16 százaléka részesíti előnyben a készpénzes fizetést a bankkártyás vagy mobiltelefonos fizetéssel szemben - írja a Növekedés.hu.

Teljesen megváltozik az internetes vásárlás az OTP-nél

Gazdaság2023.01.07, 21:47

Mára mindennapossá vált az internetes webáruházak látogatása, tízből kilenc internethasználó szokott így vásárolni, négyen közülük havi rendszerességgel. Az év végi leárazások és a közelgő ünnepek előtt azonban érdemes még jobban odafigyelnünk az online biztonságra. Az OTP Bank ügyfelei novembertől találkozhatnak kétlépcsős azonosítással internetes vásárlásaik során.

Fontos levelet kapnak az OTP ügyfelei

Gazdaság2020.12.17, 12:12

Az OTP Bank postai küldeményben vagy elektronikus formában értesítést küld minden olyan magánszemély ügyfelének, aki érintett a 2021-es fizetési moratóriumban. A bank ebben a formában ad tájékoztatást számukra a moratóriummal és felmondási tilalommal kapcsolatos tudnivalókról.

Újabb pénzintézet netbankjából vezetik ki a Díjnet számlafizetési szolgáltatását

Gazdaság2020.11.30, 15:44

A Díjnet számlafizetés szolgáltatás a CIB régi netbankján keresztül nem lesz majd elérhető - értesült Azénpénzem.hu. A pénzintézet a változtatást üzletpolitikai okokkal indokolta. Nemrég az OTP Bank is hasonlóan döntött.

Kihirdették az Év Bankja verseny eredményeit

Gazdaság2020.11.20, 13:10

Az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2020 verseny fődíjasa, az Év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója kapta. A november 19-i díjátadón a szokásos 7 kategória mellett, idén először kiosztották az év digitális banki szolgáltatásáért járó díjat is.

Megszűnik a Díjnet szolgáltatása az OTP Banknál

Gazdaság2020.11.17, 16:06

Az OTP Bank ügyfelei nem vehetik majd igénybe a korábban megszokott módon a Díjnet számla aggregátor szolgáltatásait és a hitelintézet saját, csekkrendező szolgáltatását sem. Mindezek a hitelintézet digitális szolgáltatásainak racionalizálása kapcsán szűnnek meg, de nem szakít az OTP mindenben a Díjnettel.

Ha ezekre odafigyel, saját és vállalkozása pénzét is megvédheti az interneten

Gazdaság2020.11.11, 07:57

A kiberbűnözők folyamatosan keresik annak módját, hogy pénzt kereshessenek a megkárosításunkkal. A legtöbb esetben a kiszemelt személy óvatlanságát, hiszékenységét használják ki, ezért fontos, hogy ne csak a bankok fejlesszék folyamatosan védelmi rendszereiket, de az ügyfelek is kellő körültekintéssel kezeljék adataikat és a gyanús megkereséseket - hívja fel az OTP Bank ügyfelei figyelmét az adathalászat veszélyeit bemutató összefoglalójában. A cikkünkben bemutatott csalástípusok ahhoz nyújtanak segítséget, hogy felismerjük, ha félre akarnak bennünket vezetni, és védekezni tudjunk a csalások ellen.

Nagy változás jön az OTP-nél november elején, erről minden bankkártyásnak tudnia kell

Gazdaság2020.10.20, 14:41

A bankok számára az online kártyás fizetések esetén szükséges erős ügyfél-hitelesítés bevezetését 2021. január 1-jétől írja elő a vonatkozó jogszabály. Az OTP Bank november 2-án már bevezeti ezt a biztonsági intézkedést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására.

Előző
Következő