nyugtató
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Begyógyszerezett és kirabolt egy férfit két nő Miskolcon
A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a két asszonyt, akik nyugtatót raktak egy férfi italába, majd pénzt, és egy játékkonzolt loptak el a lakásából.
Börtönbe kerülhet egy férfi, aki baltát vágott a mentőautóhoz
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki drogok és gyógyszerek hatása alatt baltával támadt a kiérkező mentősökre.
Részegen elütött egy kislányt egy férfi, majd az autója alatt vonszolta, végül cserbenhagyta
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki 2019 decemberén részegen vezetett, és elütött egy bicikliző kamaszlányt, akit ezután az autója alatt vonszolt, majd kiszállt a kocsiból, és gyalog ment tovább, a lányt pedig cserbenhagyta.
Leitatott és gyógyszerrel elkábított két nő egy szexre vágyó férfit Komáromban
Két nő leitatott és gyógyszerrel elkábított egy férfit, akit aztán kiraboltak. A bíróság most hozott ítéletet az ügyükben.
Tóth Andi: "Nem akartam 17 évesen drogfüggő lenni"
Lilu Youtube-csatornáján vallott Tóth Andi arról, hogy az ismertté válása után milyen gondokkal kellett megküzdenie. Elmondta, nem volt könnyű kezelnie a hirtelen jött sikert, és mentális problémái is adódtak.
Nagy mennyiségű hamisított nyugtatót találtak a fekhely alatt egy szerb kamionban
A magyar pénzügyőrök egy szerb kamion átvizsgálásakor, a fülke fekhelye alatt közel 2 és fé ezer levél ismeretlen tablettát találtak - számoltak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösségi oldalán.
Benyugtatózva állt kamerák elé Erdélyi Mónika
Hatalmas titkát árulta el nemrég közösségi oldalán Erdélyi Mónika, akinél előfordult, hogy benyugtatózva lépett színpadra.
Nejlonzacskóval fojtotta meg élettársát egy nő
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség büntetés súlyosítására vonatkozó fellebbezését annak az 50 éves nőnek az ügyében, akit a Kecskeméti Törvényszék gyilkosság miatt első fokon 15 év fegyházra ítélt.
Börtönben marad a kecskeméti nő, aki nyugtatóval mérgezte meg a saját lányát
Több szem nyugtatót adott be a saját lányának egy nő még az év elején. A gyerek majdnem meghalt, végül az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét. A nő azért adta be a gyereknek a gyógyszereket, hogy bent tartsák a kislányt a kórházban.
- címkék:
- krimi
- mérgezés
- nyugtató
- Címkefelhő »
Részegen lopott el egy autót a szikáncsi férfi
Korábban már örökre eltiltották a vezetéstől azt a 41 éves férfit, aki részegen, bedrogozva és benyugtatózva lopott el egy autót Szikáncson.
Részegen és begyógyszerezve verte szét családja autóit egy férfi
A szekszárdi rendőrök elfogták azt a 29 éves helyi férfit, aki nyugtatókat vett be, majd alkoholt ivott, és egy husánggal rongálta meg családja két autóját.
Börtönbe kerülhet a gyógyszertári betörő
Az ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 38 éves férfival szemben, aki áprilisban részegen betört egy pápai patikába.
Tóth Andi betegségéről vallott: " Mindenki nyugtatóval akart tömni"
Tóth Andit éveken át pánikrohamok kínozták. Az énekesnő személyes blogjában beszélt betegségéről -írta meg elsőként a Ripost.
- címkék:
- Tóth Andi
- betegség
- pánik
- nyugtató
- őszinteség
- Címkefelhő »
Féltékenységből mérgezhette meg kislányát a kecskeméti nő
Egy kecskeméti nő a múlt héten vitte be 18 hónapos kislányát a kórházba, aztán nyugtatót adott be neki, hogy biztos benntartsák. A kislány majdnem belehalt a mérgezésbe. A Bors információi szerint a nő féltékenységből mérgezhette meg a gyerekét.
Megmérgezte a saját gyerekét egy kecskeméti nő
A kecskeméti nő benyugtatózta a két éves kislányát, hogy bent tartsák a kórházban. A gyerek majdnem meghalt, annyi gyógyszert kapott.
Erdélyi Mónika nyugtatót vett be, mielőtt színpadra állt
Erdélyi Mónika nagyon izgult annak idején, mikor a Nagy Duett színpadára állt: nyugtatóra is szüksége volt.
- címkék:
- Erdélyi Mónika
- nyugtató
- Nagy Duett
- Címkefelhő »
Rejtélyes gyilkosság Dublinban: mindhárom gyerekét holtan találta egy apa
Andrew McGinley a tragédia óta könnybe lábadt szemekkel üzente minden szülőnek, hogy szeressék és neveljék gyerekeiket addig, amíg lehet, és hogy adjanak hálát azért, mert életben vannak. A férfi nyilvánosan beszélt a családját ért tragédiáról nemrég.
Ennél megnyugtatóbbat ma már nem fogsz látni: táncoló vízcseppek - Videó
A Slow Mo Guys nevű formációt Dan és Gav alkotják. Videóikat két kategóriába lehet sorolni: őrülten bizarr vagy hétköznapian tudományos. A mostani az utóbbit erősíti.
Aurelio a frászt hozta ismerőseire az ítélet után
Szerdán a bíróság börtönbüntetésre ítélte Aureliót emberrablás miatt. Az egyik valóságshow-ból ismert férfi már az ítéletet sem várta meg, elment a bíróságról, majd teljesen eltűnt, még az ügyvédje sem érte el telefonon – írja a Ripost.
- címkék:
- Aurelio
- bíróság
- nyugtató
- ítélet
- Címkefelhő »
Több marék nyugtatót vett be két kislány, azt hitték, cukorkát esznek
Egy nő február közepén két óvodáskorú lányával Aszalón a közeli rokonánál vendégeskedett, és a konyhában főzött. A kicsik felügyelet nélkül játszottak az udvaron, amikor megtörtént a tragédia. A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt a nő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt.
Benyugtatózva hajtott árokba főnöke kocsijával egy nagyatádi férfi
Gyógyszerektől bódult állapotban törte össze a főnökétől lopott autót egy 28 éves férfi Csurgón.
- címkék:
- Csurgó
- krimi
- autólopás
- nyugtató
- Címkefelhő »
Összeroppant az eltűnt maglódi vállalkozó testvére
A luxusautók szerelésével és felújításával foglalkozó Pintér Gyula május 10-én tűnt el, azóta nem látta senki. A rejtélyes eltűnés miatt a férfi testvére élete romokba dőlt – írja a Blikk.
Vajna Timi csak nyugtatókkal tud elaludni
Andy Vajna fél éve hunyt el, azóta Timi egyáltalán nem adott interjút. A TV2-vel viszont kivételt tett, és elmondta, milyen szörnyen fáj neki a férje elvesztése.
- címkék:
- Andy Vajna
- Vajna Timi
- halál
- nyugtató
- Címkefelhő »
Édesapja halála után nyugtatókon élt Megyeri Csilla
Édesapja haláláról és az azt követő fájdalmas időszakról vallott Megyeri Csilla.
- címkék:
- Megyeri Csilla
- halál
- gyász
- nyugtató
- édesapa
- Címkefelhő »
Lagzi Lajcsi benyugtatózva megy el a következő tárgyalására
Lagzi Lajcsi egyre nehezebben viseli a tárgyalás okozta megpróbáltatásokat.
Medveczky Ilona benyugtatózott egy férfit, mert az nem akarta elengedni
Medveczky Ilonáért annak idején nagyon odavolt egy gazdag üzletember, elengedni sem akarta, de a táncosnő kitalálta, hogyan menekülhetne el tőle: benyugtatózta a férfit.
- címkék:
- Medveczky Ilona
- nyugtató
- férfi
- Címkefelhő »
Hátba szúrta feleségét a begyógyszerezett, részeg férfi
Az 54 éves H. Attilát korábban már elítélték zaklatás és súlyos testi sértés miatt, egy éve azonban újra feleségére támadt. A szakpszichológus szerint a férfi elmebeteg, nincs tisztában tette következményeivel, így kényszergyógykezelést írt elő számára. - írja a veol.
Rengeteg nyugtatót találtak a pénzügyőrök Röszkén
Nyolcszázezer darab nyugtatót találtak két szerb teherautóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
- címkék:
- Röszke
- nyugtató
- NAV
- Címkefelhő »
Terhes nő, sztriptíztáncos anyós és egy tetováló rabolt ki egy idős férfit
Két hónap állandó nyomozás után tetten érték a két nőből és egy férfiból álló rablóbandát a budaörsi rendőrök. A hét hónapos terhes nő, a sztriptízbárokban dolgozó anyósa, illetve társuk, a szakácsként és tetoválóművészként dolgozó férfi együtt raboltak ki egy 87 éves zsámbéki férfit november 15-én.
Jogerősen is felfüggesztett börtönre ítélték a kollégáit mérgező pécsi ápolónőt
Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte a kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.
A levendula az egyik legjobb szorongásgátló
A levendula nyugtató hatásáról már szinte mindenki hallott. Nem véletlenül alkalmazzák a szépségipartól kezdve a mosószereken át az illóolajos terápiáig egyre több helyen. Egy új kutatás most azonban azt is vizionálja, hogy hamarosan talán a pszichiáterek és a háziorvosok is használhatják majd, és még receptre is felírhatják az alkalmazását.
Kiderült, miért vonta vissza első vallomását Galambos Lajos
Galambos Lajos nem is emlékezett arra a kihallgatásra, amelyre 2015-ben, néhány nappal a letartóztatása után, már az előzetesben került sor. Ennek oka, hogy erős nyugtatók hatása alatt volt. Most kiderült, ezért vonta vissza a vallomását később a zenész.
- címkék:
- Galambos Lajos
- börtön
- nyugtató
- vallomás
- Címkefelhő »
Hamis receptekkel akartak nyugtatót szerezni
Két héten belül egy férfit és egy nőt is elfogtak a rendőrök Gyöngyösön, mert hamis vényekkel akartak nyugtatót szerezni maguknak.
Liptai Claudia a közelgő esküvőjéről beszélt: nyugtatókat kell majd bevennie a nagy napon
Hamarosan itt van Liptai Claudia esküvője, és ahogy az lenni szokott, az időpont közeledtével egyre izgatottabb az ara. Saját bevallása szerint a nagy napon sem lesz ez másképp, szerinte négy nyugtatót kell majd bevennie.
- címkék:
- Liptai Claudia
- esküvő
- fogyás
- nyugtató
- ruha
- Címkefelhő »
Nyugtatós gumicukorral altatták a gyerekeket az óvónők
Letartóztatták azt a három chicagói óvónőt, akik benyugtatózták a kisgyerekeket a délutáni pihenőidő előtt.
Elvonókúrára kötelezték Gáspár Győzőt: túl sok nyugtatót szed
Győzike idegeinek a NAV-os botrány végképp betette a kaput: orvosa - túlzásba vitt nyugtatószedés miatt - elvonókúrára kötelezte.
- címkék:
- Gáspár Győző
- nyugtató
- elvonókúra
- Címkefelhő »
Majdnem áthajtott a nagymamáján
Az ügyészség súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat egy 37 éves tatabányai asszony ellen.
A kedves ápolónő, aki a kertben ásta el a hullákat
Lopott, csalt és prostituáltként is dolgozott Dorothea Puente, aki több embert is megölt a szállóján.
- címkék:
- mérgezés
- nyugtató
- sorozatgyilkos
- Címkefelhő »
Ismét országszerte hiánycikk ez a szorongáscsillapító
Olvasói jelzést kapott az Origo, hogy a nyári hónapok után ismét eltűnt a gyógyszertárakból az egyik legnépszerűbb szorongáscsillapító gyógyszer, a Xanax. Megkérdeztünk több patikust is, akik megerősítették, hogy augusztus vége óta szinte teljesen kifogytak a raktárkészleteik. A receptre leggyakrabban felírt 0,25 mg-os 30 és 100 darabos Xanax az általunk megkérdezett gyógyszertárak egyikében sem kapható, viszont van helyettesítő készítmény.
Egyre több a balhés utas, ezért nyugtató menüvel próbálkozik egy brit légicég
Egyre több a balhés utas, ezért nyugtató menüvel próbálkozik egy brit légicég
Nyugtatót kevert anyja italában, aztán elvette a pénzét
A vádirati szerint a nő az anyja házához ment, és pénzt kért tőle. Miután az idős asszony nem adott, nyugtatókat kért élettársától, majd abból hetet az anyja italába kevert.
- címkék:
- nyugtató
- Címkefelhő »
Elgurult a gyógyszer: orvosra támadtak a Szigony utcában
Nyugtatót akart a beteg, de nem kapott - dühében megverte a józsefvárosi rendelő orvosát. A második próbálkozásnál már rendőrök vártak rá.
Késsel, villával próbált drogot szerezni
Részegen, benyugtatózva is kábítószert akart a somogysárdi férfi, tüzes villával támadt egyik ismerősére.
Tragédia! Meghalt a kisfiú, akit apja benyugtatózva kiejtett a karjából
Belehalt a sérüléseibe az a recski kisgyermek, akit apja csütörtökön ejtett el. A férfi ellen már folyik az eljárás, akinek nagyobbik fia is súlyosan megsérült korábban. Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak ellene.
- címkék:
- Recsk
- halál
- gyermek
- nyugtató
- Címkefelhő »
Belehalt sérüléseibe a kisfiú, akit apja benyugtatózva ejtett ki a karjából
Már folyik egy eljárás a férfi ellen, aki csüörtökön leejtette a kisfiát, aki belehalt a sérüléseibe. Korábban a nagyobbik fia sérült meg súlyosan, amiért gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak ellene.
- címkék:
- nyugtató
- Címkefelhő »
Jakupcsek Gabriella svédcseppekkel és nyugtatókkal küzdött a stressz ellen
A műsorvezető ma már rutinosan áll a kamerák elé, legyen szó akármilyen megjelenésről, ám volt idő, amikor bizony halálra izgulta magát.
"Ez egy fantasztikus csemege odabent" - Így gyógyszerezték a börtönben Lajcsit
Úgy tudni, Lagzi Lajcsi elzárása alatt igen erős nyugtatókat kapott a börtönben. Elfújom az igazságot című könyvében arról ír, hogy kényszerűségből szedte be ezeket a tablettákat.
Természetes szerekkel és módszerekkel is felpöröghetünk
Biztosan mindenkinek ismerős az érzés: nappal alig fog az agyunk és leragad a szemünk, este meg képtelenek vagyunk leereszteni, elaludni. Nézzük, milyen természetes szerek és módszerek vannak, melyekkel segíthetünk ezeken a problémákon!
- címkék:
- kávé
- tea
- nyugtató
- természetes
- 4G2015
- Címkefelhő »
Az Anonymous nyugtatót írt fel az Iszlám Államnak
Az Anonymous hackerei feltörték az Iszlám Állam rejtett honlapját. A hívők propaganda helyett egy internetes gyógyszertár hirdetését találták, és egy üzenetet, hogy nyugodjanak le.
- címkék:
- hacker
- nyugtató
- Anonymous
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Baby Gabi: „Nyugtatón, altatón és antidepresszánson éltem”
Senki nem tudta, hogy a színpadon mindig vidám Baby Sisters-tagnak mennyi problémája volt a háttérben. Pedig betegsége és édesanyja halála is durván megviselte.