nyitás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- Magyarország
- Budapest
- gasztro
- étterem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elértük a három és félmillió beoltottat - hogyan tovább?
A kormány bejelentette a nyitással kapcsolatos legújabb intézkedéseket.
Kormányinfó: Így indult a jelenléti oktatás
Az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait április 19-én, hétfőn kinyitották, így az alsósok számára újraindult a jelenléti oktatás.
Kiderült, mikor nyithatnak a hazai fürdők
Az orvosi beutalóval igénybe vehető gyógykezelések hétfőtől újra elérhetőek lesznek négy budapesti helyszínen – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
György László: A magyar cégek készen állnak a nyitásra
Csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem, vagy csak később valósult volna meg – mondta a Világgazdaságnak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, aki szerint az elmúlt egy év igazolta a patrióta gazdaságpolitika működőképességét.
- címkék:
- György László
- cégek
- nyitás
- ITM
- Címkefelhő »
Az újranyitott üzletek döntő többsége betartja a szabályokat
A beoltottak számának növekedésével ismét fogadhatnak vásárlókat a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltok. Az újranyitáshoz kapcsolódó szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi. A kormányhivatalok munkatársai a múlt héten 187 üzletben jártak, mindössze 13 helyszínen találtak hiányosságot. A mulasztáson ért kereskedők szinte kivétel nélkül azonnal javították a feltárt hibát, áll a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.
- címkék:
- járvány
- nyitás
- ellenőrzés
- vásárlás
- Címkefelhő »
A kormány mindent megtett az iskolák biztonságos nyitásáért
A kormány mindent megtett, hogy az iskolák alsó tagozatai biztonságosan kinyithassanak hétfőn - mondta Szentkirályi Alexandra a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Mától kinyitják az óvodákat, az alsó tagozatosok pedig mehetnek iskolába
Hétfőn újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország, hiszen a rendkívül sikeres oltási kampánynak köszönhetően az általános iskolák alsó tagozatában tanulók és az óvodások is visszatérhetnek az intézményekbe. Ahhoz, hogy a lehető legbiztonságosabban történjen a nyitás, az épületeket fertőtlenítették, a pedagógusokat hetekkel ezelőtt előrevették az oltási tervben, illetve ismét kötelező lesz a lázmérés. Elmondjuk, hogy pontosan milyen változások léptek életbe április 19-én.
- címkék:
- iskola
- nyitás
- koronavírus
- óvoda
- Címkefelhő »
Operatív Törzs: ilyen feltételekkel nyithatnak a vendéglátóhelyek
A kormány az operatív törzs javaslatára meghosszabbította a jelenleg érvényben lévő védelmi intézkedések és a határellenőrzés hatályát - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a pénteki online sajtótájékoztatón.
Jövő héten egy feltétellel nyithatnak a teraszok az országban
A vendéglátóhelyek és az iskolák újranyitásáról tett bejelentést Orbán Viktor
Orbán Viktor a közösségi oldalán tett bejelentést a nyitás következő lépcsőfokáról.