Nyár
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A járványügyi elemző szerint ekkor ér véget az ötödik hullám: ilyen nyárra számíthatunk
A járványelemző szerint hamarosan az egész ország túl lesz az ötödik hullám csúcsán, vagyis jó nyarunk lehet.
A Nagy Ő Rebeka igazán szexi szettben várja a nyarat
Tóth Lilla Rebeka az egész műsor egyik legcsinosabb versenyzője volt, és bár sok néző szívét elnyerte, a lányokat igencsak megosztotta a személyisége.
Keletre, nyugatra vagy délre? Erre induljon, ha a télből a nyárba vágyik!
A hideg idő beköszöntével sokakban felerősödik a vágy, hogy ne csak a kályha mellett tapasztalják meg a kellemes meleget, hanem a valódi napsütésből is nyerjenek némi muníciót a szürke hónapokra. Ha már eldöntöttük, hogy nekivágunk, már csak az a kérdés, hogy merre induljunk. A képeken csábítónak tűnő helyszínekről kiderülhet, hogy valójában egyáltalán nem nekünk a valók, de az is előfordulhat, hogy első ránézésre alábecsüljük azokat a lehetőségeket, amelyeket egy hely tartogat számunkra. Cikkünkkel szeretnénk némi inspirációt adni a döntéshez, és arra keressük a választ, kinek ajánlható Amerika, kinek a Közel-Kelet, kinek Délkelet--Ázsia, ...
Jakabos Zsuzsanna falatnyi bikiniben, a barátnői társaságában élvezi a napsütést - Fotó
Jakabos Zsuzsanna újabb szexi fotóval örvendeztette meg követőit.
- címkék:
- Jakabos Zsuzsanna
- Nyár
- úszó
- napsütés
- Címkefelhő »
Több ezer gerinctelen vesztette el élőhelyét a nyári bozóttüzekben
A legújabb adatok szerint mintegy 14 ezer gerinctelen faj vesztette el az élőhelyét az ausztráliai nyári bozóttüzekben. Egy most publikált tanulmányban a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ezek az állatok létfontosságúak az ökoszisztéma szempontjából, de rámutatnak arra is, hogy a „valódi érintettek" száma valószínűleg jóval magasabb.
Jakabos Zsuzsa sellővé változott a Follow The Flow kedvéért: különleges klippel rukkolt elő a zenekar - Videó
A Follow The Flow nemrég megjelent 'Ég és föld' című nagylemezéről újabb dalhoz készült videoklip, ráadásul nem is akármilyen főhősnővel. A zenekar kedvéért Jakabos Zsuzsa olimpikon sellővé változva csobbant bele a vízbe, ahol Fura Csé, Szakács Gergő és BLR triója forgatták le a "Tőlem ne" című dal kisfilmjét.
Nincs visszaút, sajnos ma tényleg vége a nyárnak: több megyére figyelmeztetést adtak ki
A nyártól végleg el kell búcsúznunk, sajnos esős, hűvös idők állnak előttünk. Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére adtak ki keddre elsőfokú figyelmeztetést a zivatarok miatt.
- címkék:
- időjárás
- Nyár
- ősz
- eső
- Címkefelhő »
Augusztusból gusztustalan lesz
„Januárból február lesz, februárból március lesz..." – Ezzel a mondókával igyekeztünk megtanítani a család két legfiatalabb tagjának, akik akkor 3-4 évesek voltak, a hónapok sorrendjét. Felváltva vágták rá, mikor mi következik, míg eljutottunk odáig, hogy „augusztusból...?" A legkisebb egy pillanatra elgondolkodott, majd felkiáltott: „gusztustalan lesz!" Milyen igaza volt!
Így rendeltek ételt a magyarok házhoz a nyári hónapokban
Legyen szó akár vasárnapi ebédről vagy gyors hét közbeni bevásárlásról, a hőség és a sok kinti program ellenére a magyarok előszeretettel rendeltek ételt házhoz a nyáron is, nem csökkent a vásárlói kosár mérete a kánikula hatására. A rendelt ételt pedig legszívesebben készpénzmentesen fizették a rendelők, az online fizetések aránya az idei év minden hónapjában meghaladta a 80 százalékot. A nyár legnagyobb vásárlói kosarába sushi került, a leggyorsabb élelmiszer-rendelés 3 perc alatt ért ki egy szomjas sörre vágyóhoz, a legmagasabb digitális borravaló pedig 10 ezer forint volt. A webes ételrendelés felpörgése összefügg a pandémiával:: ...
Bikinire vetkőzve, nedvesen búcsúztatta a nyarat Rubint Réka - Fotó
Rubint Réka bikinis-jakuzzis képekkel vett búcsút az idei nyártól.
- címkék:
- Rubint Réka
- edzés
- Nyár
- búcsú
- fitneszedző
- Címkefelhő »