Nordschleife-blog
címke rss- kapcsolódó címkék:
- motorsport
- Nordschleife
- 24 órás verseny
- BMW
- BMW Team Hungary
- legfrissebb
- legrégebbi
Meg kell tanulnom egy esőtáncot
Elhoztuk a hatodik helyezést és a kategóriagyőzelmet, mondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk. Csapatszinten ez mindenképpen igaz, én azonban kicsit többet, mást vártam. Ezúttal a nyers tempómmal nem volt hiba, sőt néha már hajmeresztő módon gyűrtem le a vetélytársakat. Csináltam azonban egy buta hibát, amivel vesztettem hét-nyolc másodpercet. A legjobban mégsem ezt bánom, hanem hogy nem jött meg az eső, pedig akkor még a nagyokat is elkaphattuk volna. Azt hiszem, meg kéne tanulnom valami tuti esőtáncot.
Egyetemisták készítette Ford Focus RS a nürbugringi 24 órás versenyen
Idén május közepén rendezik meg a legendás Nürburgringen a 24 órás versenyt, ahol ismét elindul majd a BMW Team Hungary csapata. A verseny előtti felhajtás már elkezdődött, sorra jelentkeznek a neves, vagy éppen érdekes csapatoktól a nevezések. Ez utóbbira jó példa a kölni egyetem mérnöki csapata, akik egy a hallgatók által felkészített Ford Focus RS-sel fognak rajthoz állni.
A versenypályán is bizonyított az elektromos Mini
Régebben nagy számnak számított, ha egy autó tíz percen belül végigért a legendás Nordschleifén, manapság azonban már Sabine Schmitz ezt majdnem beállította egy Ford Transittal is. A Mini most mégis arra büszke, hogy "enyhén" átalakított elektromos autójával sikerült a tíz perces lélektani határ alá kerülni egy profi versenyzőnek, ami nem rossz eredmény.
Hét perc alatt a Nürburgringen: Ferrari 599XX
A Ferrari 599XX április 21-én 6 perc 58,16 másodperc alatt teljesített a Nordschleife 20,8 kilométeres aszfaltcsíkját. Ha utcai autó lenne, akkor ezzel az eredményével felférne a dobogóra a Radical SR8LM (6:48) és a Radical SR8 (6:55) mögé, de sajnos a csúcs-Ferrari csak versenypályás használatra alkalmas, rendszámot nem kaphat, így nem ildomos ezekkel a gépekkel összevetni. Azért így is érdemes végignézni a videofelvételt, és csodálni Raffaele De Simone tesztpilóta vezetési tudását. Ez az eredmény egyébként közel fél perccel jobb a Ferrari Enzo idejénél, és 42 másodperccel jobb a Bugatti Veyronénál. Kattintson a videóhoz!
Hülkenberg tesztelte a hibrid Porschét a Nürburgringen
A Williams istálló Forma-1-es pilótája három kört mehetett a 20,8 kilométeres aszfaltcsíkon a hibrid 911-es versenyautóval. Elmondása szerint élvezte a körözést, és lenyűgözte, hogy milyen jól működik a KERS a pályaautóban.
Újabb 24 órás kaland a Zöld Pokolban
Tavaly már sikeresen debütált a BMW Team Hungary csapata a világ legnehezebb 24 órás autóversenyén, a legendás nürburgringi 24 óráson. Idén újra visszatérnek, de már sokkal többre vágynak. Mi is elkísérjük őket a Zöld Pokolba. Az autó és a csapat is új dizájnba öltözött (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Emelkedett hangulat, alacsony hőmérséklet - videón a pénteki nap a Nürburgringen
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UZQLbLFyHUjkz8Nd
Elrajtolt a mezőny
Szerencsére a tavalyi malőr nem ismétlődött meg újra, amikor a BMW Team Hungary autója ott ragadt a rajtrácson. Most simán vették a repülőrajtot, bár a vezető helyet nem sikerült megtartani, mert Walter Csaba kissé keresztbe állt a második kanyarban, így többen el tudtak menni mellette.
Belsőkamerás felvétel az időmérőről
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Ubf66rgEsfNRww8B
A BMW nyerte a nürburgringi 24 órást
Bár a verseny első felében még nagyon nem jól állt a szénájuk, végül mégis a BMW gyári csapata nyerte meg a nürburgringi 24 órás versenyt. A verseny nagy esélyesei között számon tartott Manthey-Porschék és DTM-pilótákkal telerakott Audik sorra elvéreztek, így a kicsit lassabb BMW M3 GT2 szépen elöl találta magát. Pedig nekik sem volt problémamentes a versenyük, defektek, hűtőcsere és a végén egy komoly váltóprobléma is hátráltatta az Augusto Farfus, Jörg Müller, Uwe Alzen és Pedro Lamy összeállítású együttest. Nagy meglepetés a Ferrari F430 GTC második helye is, akik már esőben is brillíroztak az időmérőkön. A legjobb Audi a kicsitt ...