Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tizenkét évig bujkált a brutális rabló
Tizenkét éven keresztül sikeresen elkerülte az őt kereső rendőröket egy háromtagú rablóbanda egyik tagja. Az 1992-ben az M5-ös autópályán garázdálkodó rabló testvére meghamisított irataival bujkált, de lebukott mert a rendőrség már a testvére iratait is köröztette. A férfi 10 évet is kaphat 12 év után - írja a Népszabadság.
Bizonyítékot evett egy ügyvéd
Megevett egy tértivevényt egy vállalkozás jogi képviselője a cégbíróságon - írja a Népszabadság. A bizonyítékot iratbetekintéskor emelte ki, majd még mielőtt a bírósági dolgozók, vagy a biztonsági őrök megakadályozhatták volna, lenyelte a bizonyítékot. A tértivevény hiányában egy elutasító cégbejegyzési kérelem jogorvoslatára nyílhatott volna lehetősége.
Házi őrizetben a nyíregyházi ezredes
Házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön az egyik, korábban őrizetbe vett nyíregyházi rendőrtisztet. A nyíregyházi ügy másik két gyanúsítottját, köztük a város rendőrkapitányát azonban kiengedték, így ők szabadlábon védekezhetnek.
Méltányosság miatt gyanús a nyíregyházi főrendőr
Szerdán szabadlábra helyzeték a kedden őrizetbe vett nyíregyházi rendőrkapitányt. Pásztor Miklós ezredest állítólag két, méltányosságból hozott rendelkezése miatt gyanúsították meg. Ugyancsak őrizetbe vett két munkatársa ellen azonban egyebek mellett államtitoksértés, lopás, lőfegyverrel visszaélés a gyanú - írja a Népszabadság.
- címkék:
- lopás
- kékfény
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Állami pénzből újul meg a Mátyás-templom
Az egyház kihátrál a Mátyás-templom felújításának finanszírozása alól - derül ki az esztergomi érsek kulturális minisztériumhoz is eljuttatott leveléből. A beruházást teljes mértékben az állam állja. A költségek viszont várhatóan csökkennek, mivel az érsek nem támogatja, hogy a föld alatt kibővítsék a templomot - írja a Népszabadság.
Svájci támogatást kap a Rádió C
Várhatóan húszmillió forinttal támogatja a Rádió C-t egy a rádióban fantáziát látó svájci nonprofit szervezet - írja a Népszabadság.
- címkék:
- támogatás
- rádió
- fantázia
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Olcsóbb lesz az orvosi vizsgálat a prostituáltaknak
Harmadával csökkentik a prostituáltak kötelező orvosi vizsgálatának díját. A 168-ezer forintos vizsgálat augusztustól 68 ezerbe kerül majd. A cél, hogy minél többen megjelenjenek az AIDS-szűrést is magába foglaló vizsgálatokon - írja a Népszabadság.
Három magyar katona hazajön Irakból
Három magyar katona él az iraki szolgálat idő előtti megszakításának lehetőségével. Ezt a múlt havi gyilkos robbantás után biztosította a honvédség vezetése. A honvédelmi miniszter a jövő héten Irakba utazik, hogy erősítse a magyarokat - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Irak
- robbantás
- katona
- Népszabadság
- Címkefelhő »
423 víztolvajt leplezett le a vízkommandó
Több mint félmillió köbméter ellopott víz árát számlázta ki a vízkommandó az év első felében. A víztolvajok között főleg nagymedencés családi házak tulajdonosai, építkezők és különböző cégek vannak. A vízlopók augusztustól ötszörös büntetőtarifára számíthatnak - írja a Népszabadság.
- címkék:
- víz
- köbméter
- ár
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ma kiderülhet, megvádolják-e Molnár Csabát
Ma kiderülhet, vádat emelnek-e Molnár Csaba alezredes ellen vagy megszüntetik az eljárást - írja a Népszabadság. A K&H-ügy nyomozásának volt vezetőjét államtitoksértéssel, hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsítják. A lap szerint az eljárás eddigi menete alapján megvádolják a nyomozót, ám az a lehetőség is felmerült, hogy nem használhatók fel a titkosszolgálat telefonlehallgatási jegyzőkönyvei.
Tavaly nyolcszáz fővárosit temettek el közpénzen
Tavaly több mint nyolcszáz elhunytat az önkormányzatok temettettek el a Budapesti Temetkezési Intézet Rt.-vel. Ez kevesebb, mint 1995 és 2000 között bármikor, de a 2001-es és 2002-es számoknál nagyobb. Idén eddig 191 köztemetést tartottak, ám a tavalyi 808 korántsem az összes: sok önkormányzat magánvállalkozókat bíz meg halottai elbúcsúztatásával - írja a Népszabadság.
Külföldről kénytelenek rabbikat hívni a hazai zsidó hitközségek
Új alapszabályt fogadott el a Mazsihisz közgyűlése, amelynek az egyik legfontosabb változtatása, hogy a magyarországi rabbikat ezentúl nem a szövetség központja nevezi ki, hanem a zsidó közösségek maguk választják - írja a Népszabadság.
Egymilliárdnyi állami hangszert használnak a zenészek
Jelenleg 32 darab, összesen több mint egymilliárd forint értékű mesterhangszer van a magyar állam tulajdonában. Ezeket neves művészek használhatják, de bármikor visszakérhetők. Nemrégiben valaki azért tett panaszt, mert úgy tudta, hogy Edvin Marton az államtól kapott Stradivari-hegedűn játszik, ezt azonban cáfolták - írja a Népszabadság.
Sokan jutnak jogtalanul ingyenes gyógyszerhez
Több mint félmillióan jutnak ingyenesen gyógyszerhez: helyettük a központi költségvetés, illetve az egészségbiztosító fizeti az orvosság árát. 2003-ban már 32 milliárd forintot költöttek erre. Az ellenőrzést hiába szigorították, még mindig nem ritka, hogy a közgyógyellátott nemcsak magának, hanem ismerőseinek is felirat gyógyszert az igazolványára.
Legkedveltebb a német, divat az orosz nyelv
Minden ötödik magyar beszél csak valamilyen idegennyelvet. Ez az arány közel duplája a húsz évvel ezelőttinek, de kevesebb mint fele az Európai Unió 53 százalékos átlagának - írja a Népszabadság. Legtöbben németül beszélnek, az orosz pedig újra divat lett.
Milliárdokba kerülnek a rendőrségi leszerelések
Másfél-kétmilliárdos többletkiadást jelent a költségvetésnek a rendőrség átszervezésével megindított leszerelési és kedvezményes nyugdíjba vonulási hullám - írja a Népszabadság. Az ORFK-ról körülbelül 300, korábban fontos beosztásokat betöltő rendőr kérte leszerelését. További 1200-an jelentkeztek egészségügyi alkalmassági vizsgálatra, hogy később kérhessék egészségügyi okból történő nyugdíjazásukat, leszerelésüket.
Kinevezés helyett nyugdíjba ment a főrendőr
Nem vette át a kinevezéséről szóló parancsot Zimán Ferenc dandártábornok, aki a júliustól felálló Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka lett volna - írja a Népszabadság. A tábornok kérte nyugdíjazását. Valószínűsíthető, hogy döntése összefügg az új szolgálat létszámcsökkentésével.
Sok kritika a civil országjelentésben
Megállt a bérek növekedése, az emberek kiszolgáltatottak a munkahelyeiken - ezt állapítja meg a készülő civil országjelentés, melyről a Népszabadság számol be. A szakszervezeti szövetség a legfontosabb kormányzati feladatnak az új munkahelyek teremtését, a meglévők megőrzését tartja.
Pestre viszik Pécsről a beteg kisbabákat
Egyre több kórházban okoz gondot a műszerhiány, a gépek elöregedése, meghibásodása. A pécsi klinikáról például a fővárosba kellett vinni intenzív beavatkozást igénylő koraszülötteket - írja a Népszabadság.
Mádl és Dávid verseng a népszerűségi lista élén
Az európai parlamenti választások kampánya nem bolygatta fel a politikusok népszerűségi rangsorát a Szonda Ipsos listáján. A választáson sikeresen szereplő kis pártok vezetői közül kimagaslóan kedvező Dávid Ibolya megítélése. A pártvezető a köztársasági elnökkel, Mádl Ferenccel verseng a népszerűségi lista első helyéért - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Óbudán bérelnének székházat az MTV-nek
Húszmilliárd forintért épülhet fel az MTV új székháza Óbudán - értesült a Népszabadság. Az elképzelésről a héten tárgyalhat a kormány. A tervek szerint magánberuházó alakítaná ki a székházat, amelyet bérelne az MTV.
- címkék:
- Óbuda
- székház
- elképzelés
- MTV
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Gyerekvédelem: kevés a pénz és a nevelőszülő
Pénzhiány miatt lassan halad a gyermekvédelmi törvényben előírt alapellátások létrehozása és a szakellátást végző intézmények kialakítása - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Nemcsak a pénzből van hiány, kevés az alkalmas nevelőszülő is - írja a Népszabadság.
Nem lehetnének párttagok a köztisztviselők
A szakmai szakszervezet megtiltatná, hogy köztisztviselő bármely pártnak tagja legyen. Az alkotmánymódosítást igénylő kezdeményezés a közigazgatás és a politika szétválasztását szolgálná - írja a Népszabadság. Az érdekvédők azt is szeretnék elérni, hogy ne lehessen indoklás nélkül lecserélni a vezető köztisztviselőket.
Szigorúbban szabályozzák a csomagok átvizsgálását
Késik a csomagok átvizsgálására vonatkozó új jogszabály koncepciója, a tervezetet a Belügyminisztériumnak még áprilisban kellett volna a kormány elé vinnie. Ha év végéig nem születik új szabályozás, a vagyonőrök januártól nem vizsgálhatják át a táskákat az üzletek pénztárainál és az állami intézményekben sem - írja a Népszabadság.
A gazdasági tárca feldarabolná a MÁV-ot
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feldarabolná és holdingszervezetté alakítaná a MÁV Rt.-t, a vasúttársaság egyetlen nyereséges üzletágát, a vasúti fuvarozást pedig privatizálná - értesült a Népszabadság.
Súlyos környezetszennyezés a Marosnál
A heves esőzések nyomán megáradt patakok elmosták egy veszélyes szennyező anyagokat tartalmazó meddőhányó gátjait a Maros folyó Hunyad megyei szakaszán, melynek következtében súlyos környezetszennyezés keletkezett. A nemesfémes szennyezés Magyarországot is elérheti - írja a Népszabadság.
Többe kerül az abortusz
Megemelték az abortusz térítési díját: a korábbi 20 433 forint helyett 24 625 forintot kell fizetni a beavatkozásért. Az egészségbiztosító a finanszírozási díjak emelkedésével indokolja az árváltozást. A legutóbbi áremelés két évvel ezelőtt volt - írja a Népszabadság.
Megszűnőben a gyógyszerhiány
Csütörtökön jórészt megszűnt a pár nappal korábban hirtelen támadt gyógyszerhiány, miután szerdán Kökény Mihály egészségügyi miniszter bejelentette, hogy hatósági vizsgálatot rendel el az ügyben - írja a Népszabadság.
Titkos kormányhatározat a polgári gépek lelövéséről
Már Magyarországon is lelőhető az a polgári repülőgép, amelyet terroristák támadásra akarnak használni - írja a Népszabadság. A lap szerint a közelmúltban fogadta el a kabinet az erről szóló 3000-es titkos kormányhatározatot. A titkos határozat létezését Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is elismerte.
Reagan teret szeretnének Budapesten
Budapesti teret nevezne el a közelmúltban elhunyt Ronald Reaganról egy fővárosi angol nyelvű üzleti lap kiadója. Stephen A. O'Connor szerint a néhai amerikai elnök legalább annyira hozzájárult a volt kommunista blokk demokratizálásához, mint Gorbacsov - írja a Népszabadság.
Belharc a városházi vezetés között
Konfliktusok alakultak az a fővárosi városházán a főpolgármester EP-képviselőség miatti távollétei nyomán. Demszky Gábor hatékony helyettesítését az alpolgármesterek feladatkörének átszervezésével akarják megoldani, ám Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes nem akarja aláírni az ezt szentesítő dokumentumot - írja a Népszabadság.
Gyógyszerhiányt okoz a profitéhség
Állítólag a nagyobb anyagi haszon reményében tartják vissza a gyógyszereket a piac egyes szereplői, ezzel okozva gyógyszerhiányt az országban. Július 1-ével ugyanis újra a régi áron lehet forgalmazni a gyógyszereket. Az ügyet az ÁNTSZ és a GVH is vizsgálja - írja a Népszabadság.
Molnár Csaba a magyar FBI osztályvezetője lesz
Már két hónapja lezárták a nyomozást, ám az ügyészég még mindig nem döntött arról, vádat emel-e Molnár Csaba alezredes ellen. Az arab pénzváltókkal fenntartott kapcsolatai miatt többek között hivatali visszaéléssel gyanúsított nyomozó közben a Nemzeti Nyomozóiroda felderítő osztálya vezetői posztjának várományosa lett - írja a Népszabadság. A lap szerint az ügyészség várhatóan a héten dönt a vádemelésről.
Szonda: hat százalékos Fidesz-előny
A Szonda-Ipsos EP-választás előtti napokban lezárult politikai közvélemény-kutatása - amely a minden hónapban szokásos módon, a parlamenti választásokra vonatkozó kérdéseket tartalmazott - a Fidesz hat százalékos előnyét mutatta ki az MSZP-vel szemben - írja a Népszabadság.
Megfellebbezik a zsidónegyedet védő határozatot
Az erzsébetvárosi önkormányzat megfellebbezi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a zsidónegyedet ideiglenes területi védelem alá helyező döntését. A helyi polgármester szerint a műemlékvédők határozata leriasztja a tőkeerős befektetőket, nélkülük pedig nincs pénz a sok leromlott állapotú ház helyreállítására - írja a Népszabadság.
Tovább nyomoznak a zsámbéki tetőtűz miatt
További nyomozásra utasította a rendőrséget a Pest Megyei Ügyészség a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola tetejének tavaly nyári leégése ügyében - írja a Népszabadság. Az eddig foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével gyanúsított tetőszigetelést javító munkásokat várhatóan közveszély okozásával is meggyanúsítják.
Drágának találta a szekszárdi hidat az ÁSZ
Közbeszerzés hiányában nem érvényesült a piaci verseny árleszorító hatása, ezért túl drágán épült meg a szekszárdi Duna-híd. A közel 25 milliárdos beruházás legalább 2,5 milliárddal többe került, mint azt az ÁSZ költségszakértői elemzése megállapította - írja a Népszabadság.
Másfél hétig hárították a viharkárokat
Közel másfél hétig tartott, amíg sikerült minden viharkárt felszámolniuk a tűzoltóknak a fővárosban. A múlt hét előtti szerdai vihar miatt közel 1300 helyszínre vonultak a tűzoltók, főleg kidőlt, meghasadt fákhoz, elszakadt vezetékekhez - írja a Népszabadság.
UV fénnyel fertőtlenítenék a csapvizet
Új vízfertőtlenítési eljárással kísérletezik a Fővárosi Vízművek Rt. Az erre a célra már 120 éve használt klórt várhatóan jóval kisebb mennyiségben kell majd alkalmazni, ha jó eredményekkel zárulnak az új - UV fényes - technológia próbái - írja a Népszabadság.
- címkék:
- fény
- UV
- klór
- Fővárosi Vízművek
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Magáncsődöt jelenthetnének a fizetésképtelen családok
Magáncsőd bevezetésével segítenének az önhibájukon kívül fizetésképtelenné vált családokon. Ezzel indokolt esetben lehetőség nyílna közmű és hiteltartozások átütemezésére - írja a Népszabadság.
Több beteg kevesebb kórházi ágyon
Tavaly 411-gyel kevesebb kórházi ágyon 2,5 százalékkal több beteget kezeltek, mint 2002-ben. A kórházak kihasználtsága több mint 80 százalékos - írja a Népszabadság
- címkék:
- kórház
- ágy
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A magyarok féltik legjobban állásukat
Európában a magyarok féltik leginkább az állásukat - derül ki egy felmérésből, amelyről a Népszabadság számol be. Általános európai tapasztalat viszont, hogy az elmúlt öt évben a 45-54 év közöttiek körében nőtt a bizonytalanság a munkahely megőrzésével kapcsolatban.
Szlovákia használhatja a tokaji nevet
Hétfői és keddi tárgyalásán megállapodásra jutott a magyar és a szlovák kormány a tokaji bor névhasználatának ügyében. Ennek lényege, hogy ősztől, amennyiben hazai borászok módszerével készítik a szlovákiai bort is, akkor használhatják a tokaji nevet - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Szlovákia
- bor
- borász
- tokaji név
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Felmérés cáfolja a romákkal kapcsolatos előítéleteket
Több cigánysággal kapcsolatos közhiedelemre és sztereotípiára is rácáfol egy közelmúltban elkészült felmérés. Így például a kutatás szerint a romák többségének nincs köztartozása, és nem elsősorban a gyerekek után kapott szociális juttatásokból élnek. A Delphoi Consulting tanácsadó cég felmérését a Népszabadság ismerteti.
Feloszlatnák a II. kerületi MDF-et
Az MDF budapesti választmánya feloszlatná a párt II. kerületi szervezetét, mivel az EP-kampány során szembement a pártvezetéssel. Balsai István, az érintett szervezet egyik tagja megalapozatlannak nevezte a vádakat, a feloszlatást javasló szerdai döntést pedig alapszabály-ellenesnek nevezte. A szervezet sorsáról a hétvégén dönt a párt országos választmánya - írja a Népszabadság.
Elhagyja Zsámbékot a katolikus főiskola
A tavaly tűzeset miatt annyira megrongálódott a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola épülete, hogy kénytelenek elköltözni a településről. A főiskola Vácra teszi át székhelyét, de azt még nem tudni, hogy véglegesen-e - írja a Népszabadság.
Keresik a földművelésügyi miniszter utódját
Új embert keres a kormányzat a földművelésügyi minisztérium élére - írja a Népszabadság. A lap szerint Németh Imre posztjára egyelőre négy jelölt van, ám a lista még bővülhet. A tárca illetékesei nem kommentálták a lap értesülését.
Újraindulhat a sugárterápia Pécsen
Három hónap múlva, megújult gépekkel folytathatják a sugárterápiás kezeléseket Pécsen - írja a Népszabadság. A lap szerint az egyetem vezetői úgy döntöttek: lesz pénz a leromlott géppark cseréjére.
Garzonlakások és játszósarkok a börtönökben
Az elítéltek külvilággal fennálló kapcsolatainak fenntartását szeretnék elérni az igazságszolgáltatásban, ezzel is segítve a szabadulásuk utáni beilleszkedést. Ennek érdekében az új büntetés-végrehajtási törvényben a különböző kedvezményeket és a külvilággal való kapcsolattartást is szabályozzák. A börtönökben pedig olyan garzonlakásokat alakítanának ki, ahol a kimenőre nem engedhető elítéltek is nyugodt körülmények között találkozhatnának hozzátartozóikkal - írja a Népszabadság.
Kevés ápoló vállal külföldi munkát
Egyre több országba várnak magyar egészségügyi dolgozókat. Idén most már kétszer annyian kértek külföldi engedélyt mint tavaly, ám ez is csak ötven embert jelent. A szakdolgozók tömeges külföldi munkavállalása egyelőre a hiányos nyelvtudás miatt marad el - írja a Népszabadság.
- címkék:
- nyelvtudás
- ápoló
- engedély
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Föld alá vinnék a Közraktár utcát
Tanulmányterv készült a pesti Duna parton lévő Közraktárak fejlesztéséről. Az elképzelés szerint föld alá vinnék a Közraktár utcát, a raktárépületeket átalakítanák, hogy egy új "funkció- és látványgazdag" városi teret alakítsanak ki. A terület fejlesztésére még a nyáron pályázatot írnak ki - írja a Népszabadság.
Leállt a pécsi sugárterápiás központ
Megbénult a pécsi sugárterápiás centrum, hétfőre ugyanis valamennyi gép leállt. A Népszabadság információi szerint a központban működő három gép közül kettő már több hete áll, a harmadik pedig két napja vált üzemképtelenné.
- címkék:
- gép
- centrum
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A rasszizmus elleni szigorúbb fellépést sürgetnek
Némi elismerés mellett bírálatokat is kapott Magyarország abban a jelentésben, amelyet az ECRI, az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia ellen létrehozott bizottsága tett közzé. Az ECRI javasolja, hogy a törvényhozás fogadja el a rasszizmus elleni erőteljesebb fellépéshez szükséges rendelkezéseket - írja a Népszabadság.
Védettséget kap a zsidónegyed
Kedden indítványozza a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a régi pesti zsidónegyedként ismert Belső-Erzsébetváros ideiglenes területi védelmét - tudta meg a Népszabadság. A védettség kezdeményezésére azt követően kerül sor, hogy civilek többször is demonstráltak az egyik lebontásra ítélt épületnél.
Húsz éve javítatlan utakat újítanak fel
Újra megkezdődnek az útfelújítások a fővárosban, júliustól több felüljárót és utat is lezárnak. Felújítják a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésénél lévő felüljárót, és több olyan útszakasz burkolatát is kicserélik, amelyekhez 20 éve nem nyúltak. A beruházásokról szerdán dönt a városháza közbeszerzési bizottsága - írja a Népszabadság.
A boltok többségében árulnak savanyú tejet
A magyar boltok kétharmadában találni kifogásolható minőségű tejterméket, de akadnak megyék, ahol egyetlen ellenőrzött üzlet sem ment át a fogyasztóvédők vizsgáján. A vizsgálat során 13 megyében tapasztalták a felügyelők, hogy olyan árukat kínáltak a boltok - összesen csaknem ötmillió forint értékben -, amelyeknek lejárt a szavatossági idejük - írja a Népszabadság.
- címkék:
- devizapiac
- tej
- tejtermék
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Nincs tülekedés a miniszteri fogadóórákon
Főleg a kormányfőt és a kancelláriaminisztert látogatják előszeretettel fogadóóráikon a képviselők. A többi minisztert jóval kevesebben keresik fel. Van olyan tárcavezető, akit ugyan gyakran támadnak, de fogadóóráikra még senki nem ment el - írja a Népszabadság.
Fogházat kapott a rapsickodó polgármester
Három év fogházban letöltendő szabadságvesztés kapott egy kis őrségi falu polgármestere. Hegyhátszentjakab első emberét ugyanis orvvadászaton érték, a bíróság pedig tucatnyi esetben látta bizonyítottnak a tiltott vadászatot. Horváth Zsoltot Lőfegyverrel való visszaélés miatt is elmarasztalták - írja a Népszabadság.
30 milliárddal csábítjuk a tőkét
Adókedvezmény helyett egyedi támogatásokkal csábítja a tőkét Magyarországra a kormány; a kabinet összesen mintegy 30 milliárd forint állami támogatást nyújt 8 vállalat legalább 25 millió eurós befektetésekhez - írja csürötöki számában a Népszabadság.
Ruhán vitázik a BM és a közterület-felügyelet
A Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója szerint silányak a Belügyminisztérium által kínált egyenruháik, és egyes vidéki szervezetek kártérítést is fontolgatnak. A BM viszont állítja: eddig nem kaptak negatív visszajelzést az egyenruhákról - írja a Népszabadság.
Csillagászati hotelárak a foci-Eb idején
A hétvégén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság helyszínén, Portugáliában a szokásos ár többszörösét kérik el a szállodatulajdonosok a szobákért annak ellenére, hogy a kormány mérsékletre szólította fel az idegenforgalmi szakmát. A csillagászati árak azonban később megbosszulhatják magukat - írja szerdai számában a Népszabadság.
- címkék:
- Portugália
- árak
- szoba
- mérséklet
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Közel egymillióan nem végeztek nyolc osztályt
Egyre többen végeznek legalább általános iskolát Magyarországon, jóllehet azok száma, akiknek ilyen végzettsége sincs, megközelíti az egymilliót - írja a Népszabadság. A diplomások aránya az erős felsőoktatási konjunktúra ellenére sem nőtt számottevően.
Egymilliós büntetés EU-s pénzek miatt
Az uniós forrásokból támogatott közbeszerzésekre vonatkozó törvény megsértése miatt marasztalták el az éppen ezzel foglalkozó hivatalt. A Nemzeti Fejlesztési Hivatalra egymilliós büntetést róttak ki - írja a Népszabadság
Új kocsikat vesznek a 2-es metróra
Kormányzati segítséggel cserélhetik le a 2-es metró elöregedett kocsijait, és vehetnek új kocsikat a 4-és vonalra is egyszerre. A 30 milliárdos fejlesztésnek egyharmadát állná a kormány, a fennmaradó pénz egy részét hitelből fedezné a főváros - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Budapest
- metró
- hitel
- kocsi
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Vizsgálat a csepeli orvosi ügyeletnél
Vizsgálatot rendelt el a csepeli háziorvosi szolgálatnál és az orvosi ügyeletnél a kerület alpolgármestere. A Népszabadság keddi számában írt arról, hogy egy életveszélyes állapotban lévő férfi későn jutott megfelelő orvosi ellátáshoz.
A zsidónegyed műemléki védettségét kérik
A régi pesti zsidónegyed területének ideiglenes műemléki védettségét kezdeményezte az elmúlt napokban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökénél néhány budapesti polgár - írja a Népszabadság. 12 házat azonban már konkrét veszély fenyeget: kiadták az elvi építési, illetve bontási engedélyt.
Parlament előtt a gyógyszerár szabályozása
A parlament a gyógyszerek árának szabályozásáról hétfőn rendkívüli ülést tart. Kökény Mihály egészségügyi miniszter szerint előbb az alkotmányos helyzetet állítják helyre, melyet átfogó szabályozásnak, majd egy összeurópai normának kellene követnie - írja a Népszabadság.
Hamarabb indíthatják újra a paksi kettes blokkot
Nagy az esélye, hogy a tavaly áprilisban, a fűtőelemek sérülése miatt leállított paksi kettes blokkot a sérült kazetták kiemelése előtt újraindítják - nyilatkozta a Népszabadságnak Lux Iván, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese. A paksi szakemberek szerint az eddigi műszaki értékelések alapján a kettes blokk indítása biztonságosan megoldható.
Fiatalok segítik nyáron a rendőrséget
Június 15-től szeptember elsejéig nyelveket beszélő ötven fiatal segíti Budapesten a rendőrséget - írja a Népszabadság. Néhány kerület rendőrkapitányságán a nyári időszak alatt németül és angolul is fogadják a bejelentéseket.
Drága a békefenntartás
Miniszterelnöki utasításra a Külügyminisztérium felülvizsgálja a magyar szerepvállalásokat a különböző nemzetközi békefenntartó akciókban. Jelenleg tíz országban teljesítenek feladatot magyar katonák, a feladatok között június közepéig kell felállítani fontossági sorrendet, írta a Népszabadság.
Nem jut mindenkinek egyforma kezelés infarktus után
Az ország különböző városaiban más és más az életesélye egy infarktust elszenvedő betegnek - írja a Népszabadság. Több kórházban hiányzik a szívkatéterezéshez alkalmas labor.
- címkék:
- kórház
- labor
- életesély
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Péntektől beszél Kulcsár
Szerdán alig egy óráig tartott Kulcsár Attila, a brókerügy kulcsszereplőjének ügyészi kihallgatása, a rövid idő alatt szinte csak arról beszélt, hogy eddig miért nem tett vallomást - írja a Népszabadság. Kulcsár szeretné elmondani az ügy általa ismert részleteit, erre várhatóan pénteken kerül sor - a rendőrség részéről akkor sem lesz senki jelen a kihallgatáson.
Új pártlogók az EP-választáson
A Fidesz és az SZDSZ már új emblémáját használja az EP-választási szavazólapokon. Előbbi "az európai néppárt", utóbbi "a magyar liberális párt" felirattal toldotta meg logóját, amely mindkét szervezetnél szintén módosult valamelyest - írja a Népszabadság.
Adatvédelmi vizsgálat a politikusi vadászat ügyében
A Népszabadság értesülése szerint Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos vizsgálatot indított annak kiderítésére, törvényt sértett-e Keller László, amikor magyar vadásztársaságoktól adatokat kért be a politikusi vadászatokról. Keller azt szerette volna megtudni, hogy bizonyos közéleti szereplők, illetve politikusok kikkel vadásznak és milyen értékű állatokat lőnek ki.
Nem hozott látványos változásokat a csatlakozás
Az eltelt egy hónap alatt nem hozott látványos változásokat az EU-tagság: az árak például nem emelkedtek drasztikusan, amint attól sokan tartottak. A külföldi munkavállalás lehetősége keveseket mozgatott meg, viszont több ezer pályázati anyagot küldtek be az uniós kiírásokra - írja a Népszabadság.
Konfliktuskezelést oktatnak a rendőri vezetőknek
A rendőri vezetők is konfliktuskezelési tréningeken vesznek részt Pest megyében. Tavaly 240 beosztott kapott ilyen képzést, minek köszönhetően egyre kevesebb a rendőrök és a civilek közötti konfliktus - írja a Népszabadság.
Titkos védelmi rendszer épült ki a Parlamentben
Ajándékba kapott integrált védelmi berendezést telepítettek a Parlamentben. A behatolást és tűzeseteket egyaránt észlelő és ezekre riasztó berendezés 3,5 millió forintba kerül. A Köztársasági Őrezred külső szakemberek bevonása nélkül telepítette a titkosnak nyilvánított rendszert - írja a Népszabadság.
Emelték a fővárosi közműcégek igazgatóinak fizetését
Átlagosan hét százalékkal emelte csütörtökön a budapesti közműcégek vezérkarainak fizetését a Fővárosi Közgyűlés. A nagyobb fővárosi cégek első emberei az emelés után közel 600 ezer forint havi fizetést kapnak, és legalább egyéves keresetüket is megkaphatják prémiumként - írja a Népszabadság.
Rendkívüli parlamenti ülés gyógyszerügyben
Várhatóan június 7-ére hívnak össze rendkívüli parlamenti ülést a gyógyszerek hatósági árával kapcsolatos kérdés rendezésére - írja a Népszabadság. Az ülésen feltehetően arról az indítványról tárgyalnak, amely lehetővé tenné, hogy június 30-a után is megszabhassa a kormányzat a gyógyszerárakat.
Vörös T. Károly a Népszabadság új főszerkesztője
Egyhangú szavazással Vörös T. Károlyt választották a Népszabadság új főszerkesztőjévé a lap tulajdonosai. Az újságíró a társadalmi és kulturális rovatot vezette, és az előző főszerkesztő lemondása óta megbízott vezetőként dolgozott, és most azt ígéri, hogy elbocsátás helyett átalakítás lesz a lapnál.
Korrupció miatt ítéltek el közterület-felügyelőket
Korrupció miatt négy év, három év és nyolc hónap, illetve hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt első fokon a II.-III. kerületi bíróság három közterület-felügyelőt - írja a Népszabadság. Az ítélet nem jogerős. A felügyelők saját főnöküket akarták lefizetni, hogy olyan helyekre ossza be őket, ahol jól lehet zsebre bírságolni.
A létezőnél több földre kértek támogatást
A magyar gazdák összesen a valóságban létezőnél egymillió hektárral nagyobb földterületre kértek támogatást. A gazdaregisztrációt ellenőrző rendszer kiszűrte a hamis igényeket - írja a Népszabadság.
Nem drágul a gáz
Július elsejétől nem drágul a földgáz, mivel a magas világpiaci árak csak több hónapos késéssel jelennek meg a hazai importárakban - írja a Népszabadság. Hegedűs Miklós, a GKI vezérigazgatója egy szerdai konferencián hisztériának minősítette a magas olajárak miatti aggodalmakat.
Hamis a debreceni vagyonkezelő elleni vád
Hamisítványnak nevezte a Hajdú-Bihar megyei főügyész szerdán azt a levelet, amelyet állítólag Sutka Sándor volt megyei rendőr-főkapitány írt, és amelyben az szerepel, hogy bűnszervezetben való részvétel gyanúja merült fel a Debreceni Vagyonkezelő Rt. működésével kapcsolatban - írja a Népszabadság.
Négy hónapig nem vezethet Demszky
Négy hónapig nem vezethet autót Demszky Gábor főpolgármester, és 40 ezer forintos bírságot is kell fizetnie - írja a Népszabadság. Erről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság döntött, miután május elején gyorshajtás és lejárt jogosítvány miatt jelentették fel a rendőrök a politikust.
EP-választás: a magasabb részvétel a Fidesznek kedvez
Ötven százalék feletti részvétel esetén 13:11 arányú ellenzéki győzelem várható az európai parlamenti választásokon, az alacsony részvétel (40 százalék) azonban a kormányoldalnak kedvez, ez esetben döntetlen lehet az eredmény - írja a Népszabadság a Marketing Centrum legfrissebb elemzése alapján. Az SZDSZ várhatóan két mandátumot szerez, és az MDF-nek is van esélye, hogy bejusson az EP-be.
Bűnszervezet-gyanú a debreceni vagyonkezelőnél
Bűnszervezetben való részvétel gyanúja is felmerült a debreceni vagyonkezelő működésével kapcsolatban - áll abban a Népszabadság által ismertetett levélben, amelyet a város volt főkapitánya írt a Hajdú-Bihar megyei helyettes főügyésznek. Sutka Sándor tavaly szeptemberi levelében azt állítja, hogy a rendőrség gyanúja szerint a bűnös tevékenységet maga a debreceni polgármester koordinálta.
Rendőröket kér a bíróságokra a főbíró
Rendőröket kért a bíróságokra a belügyminisztertől Lomnici Zoltán Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke - írja a Népszabadság. A főbíró szerint az utóbbi időkben túlságosan gyakran fordul elő atrocitás a bíróságokon, a perek résztvevői megfenyegetik a bírókat, egymást, sőt tettlegességre is sor került már.
Gallup: csökken, de kitart a Fidesz-előnye
Továbbra is csökkent a két legnagyobb párt megítélésének különbsége a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérése alapján. A folyamat két hónapja tart, de a Fidesz előnye továbbra is megmaradt - írja a Népszabadság.
Vörös T. Károlyt javasolják a Népszabadság élére
Vörös T. Károly főszerkesztővé választását javasolják keddi szavazásuk eredményeként a Népszabadság szerkesztőségi közös részvényének tulajdonosai. A politikai napilap tulajdonosai két nap múlva esedékes közgyűlésükön voksolnak arról, elfogadják-e a javaslatot.
Egyből a Bosnyák térig épülhet meg a 4-es metró
Kormánysegítséggel hosszabb vonalon készülhet el a 4-es metró első üteme mint azt eredetileg tervezték. A földalatti pesti végállomása így a Keleti Pályaudvar helyett a Bosnyák tér lehet. A százmilliárdos pluszkiadással járó beruházáshoz nyújtandó segítségről kedden tesz bejelentést a kormányfő - írja a Népszabadság.
Negyven volánbusz kerekét eresztették le hétfőn
A Volánbusz Rt. negyven autóbuszának kerekét engedték le tizennyolc településen hétfő reggelre ismeretlen tettesek. A főváros keleti agglomerációjában emiatt számos járat kimaradt, sokan nem jutottak el munkahelyükre. A rendőrség nyomozást indított, a feltehetően jól szervezett elkövetők akár öt évet is kaphatnak - írja a Népszabadság.
Csak a hatóanyagot íratnák fel az orvosokkal
Kulcsszerepet kapnak a gyógyszerek dobozai egy hamarosan a kormány elé kerülő javaslat értelmében. E szerint a vevőnek a dobozon elhelyezett tájékoztatóból meg kell ismernie a hatóanyagot, a teljes árat és a térítési díjat is. Ez ahhoz kell, hogy eldönthesse, valóban a megfelelő szert vásárolja-e meg. Az elképzelést mind a gyógyszerészek, mind az orvosok szakmai kamarája ellenzi - írja a Népszabadság.
Blokkházakat firkáltatna össze az amerikai szakértő
Nem támogatja elhagyott területek kijelölését falfirkálásra az amerikai graffitiellenes szakértő. Robert Hills szerint ugyanis akkor az oda vezető útvonalakat is összefirkálják. A szakértő úgy vélte, hogy a graffitiseknek a csúf blokkházakat kellene összefesteniük, a lakók beleegyezésével. Hills szerint Budapesten a falfirkák elérték a kritikus tömeget - írja a Népszabadság.
Újra járnak a vízibuszok hétköznap
Több év után ismét járnak hátköznap is a BKV menetrendszerinti kishajói a fővárosban. A külsős cég által üzemeltetett két hajó a Boráros tér és a Rómaifürdő között közlekedik - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Budapest
- Boráros tér
- hajó
- BKV
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Kevés a munkanélküli, de kevesen is dolgoznak
Igaz, hogy viszonylag kevés a munkanélküli Magyarországon, de a lakosság arányához mérten kevesebben dolgoznak, mint az unió többi országában - írja a Népszabadság. Az unióban 64 százalékos az átlagos foglalkoztatottság, Magyarországon a lakosság 56 százalékának van munkahelye.
Jelzáloghitel: jogsértő a banki gyakorlat
A jelzáloghitelezés jelenlegi banki gyakorlata több okból is sérti az ügyfelek tulajdonhoz fűződő jogait. A jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe ütközik például, ha a bank a felajánlott ingatlan értékét a valós forgalmi ár alatt határozza meg, majd a hitelfedezeti értéket még ennél is kisebb összegben állapítja meg. A bankok kartellgyanús eljárása miatt versenyhivatali vizsgálatot javasol az állampolgári jogok biztosa - írja a Népszabadság.
Lelassult a vámkezelés a csatlakozás óta
A vámárunyilatkozat-feldolgozó hálózat megmagyarázhatatlan időszakos lelassulásával indokolta a VPOP, hogy az uniós csatlakozás óta a korábbinál lassúbb a vámkezelés - írja a Népszabadság. Az új szoftvert csütörtökre virradóra tesztelték, de a teljes átállás még legalább egy hónapot vesz igénybe.
Orvosilag is vizsgálnák a vámosok korrupciós hajlamát
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul a pénzügyőr szakszervezet, és több vámos a VPOP legújabb, korrupció elleni intézkedési terve miatt - írja a Népszabadság. A kiadott intézkedés szerint a jövőben fokozottan figyelnék a munkatársak vagyongyarapodását és pszichológiai vizsgálattal is megpróbálnák kiszűrni a korrupcióra hajlamos vámosokat.
- címkék:
- korrupció
- ombudsman
- VPOP
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Bontani kezdtek egy romák lakta keszthelyi házat
Nem akarnak kiköltözni lakásaikból a Keszthelyen, a Bem utca és a Szalasztó utca sarkán lévő házban élő roma családok annak ellenére, hogy néhány napja a terület tulajdonosa hozzálátott az épület bontásához - írja a Népszabadság. A jelenleg is bent lakók kevésnek tartották az új tulajdonos ajánlatát, ezért nem hajlandók elköltözni.
- címkék:
- Keszthely
- lakás
- lakó
- bontás
- Népszabadság
- Címkefelhő »