Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tovább maradnak a magyarok Afganisztánban
Majdnem hét hónapig lesznek Afganisztánban azok a magyar békefenntartók, akik tavaly július végén féléves mandátummal érkeztek Kabulba. A katonák ráadásul a vártnál kevesebb szabadságot kaptak - írja a Népszabadság.
ÁSZ-vizsgálat az áfavisszatartások ügyében
Az Állami Számvevőszék is vizsgálja, hogy az APEH jogszerűen tartja-e vissza hónapok óta az uniós adószámú vállalkozások által visszaigényelt forgalmi adót - értesült a Népszabadság.
Még egy helyettese lehet Demszkynek
Eggyel nőhet Demszky Gábor főpolgármester helyetteseinek száma. A Népszabadság úgy tudja, hogy Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) válna főpolgármester-helyettessé, ő felelne a városrehabilitációért, hozzá tartozna a fővárosi cégek felügyelete és az informatika is.
Mikrocsipes útlevél már jövőre
Már jövőre Magyarországon is mikrocsipes útlevelet kell kibocsátani, amelyben első lépésként a tulajdonos digitalizált arcmását rögzítik. Itthon először csak azoknak kell kiváltaniuk ezt az okmányt, akik az Egyesült Államokba utaznak - írja a Népszabadság.
- címkék:
- útlevél
- USA
- arcmás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ingatlanosok teszik a kezüket a Duna-partra
Egyre nagyobb területet hasítanak ki a Duna-part budapesti szakaszából az ingatlanépítő cégek. Mivel a hely véges, egyre újabb és újabb területeken próbálkoznak - írja a Népszabadság. A rakpart kiszélesítésének gondolata már egy évtizede napirenden van, a főpolgármester szerint szélesíteni kellene az autóutat is és tízméteres sétányt is tervez a rakpartra.
- címkék:
- Duna
- ingatlan
- rakpart
- Duna-part
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Újra szennyeződés érte a Rábát
Ismét megjelent a Rába folyó szentgotthárdi szakaszán egy szürkésfehér, a vízfelszínen szétterülő anyag. A szennyezésről tavaly egy magyar-osztrák vizsgálóbizottság megállapította, hogy három, a határ mentén fekvő osztrák bőrgyárból származik - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Rába
- szennyezés
- bőrgyár
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Orbán továbbra is háttérben marad
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a közeljövőben nem kezd országjárásba, nem indít médiakampányt, de nem is keresi a találkozást Gyurcsány Ferenccel - írja a Népszabadság. A Fidesz ugyanakkor aktívabb ellenzéki szerepre készül: naponta értékelik a Gyurcsány-kormány munkáját.
Víztározókkal javítható a budapesti patakok vize
Városszéli tározók kialakításával lehetne javítani a budapesti patakok vízminőségén - biológusok szerint. A fővároson keresztülfolyó vizek állapota alig lehetne rosszabb a mostaninál. A patakokba elvileg tilos bármit is bevezetni, ám ennek ellenére ömlik beléjük a szennyvíz - írja a Népszabadság.
Amerikai kórház épül Budapesten
Az Egyesült Államok segítségével Magyarországot közép-európai regionális egészségügyi központtá szeretnék alakítani. Ennek első lépése egy amerikai kórház felépítése lenne, mely másfél éven belül elkészülhet a fővárosban - írja a Népszabadság.
Rogán lesz a Fidesz kampányfőnöke
A Népszabadság információi szerint Rogán Antal lesz a 2006-os választásokon a Fidesz kampányfőnöke. A Fidesz elnöksége pénteken tárgyalt a párt és Orbán Viktor kommunikációs stratégiájáról. Úgy döntöttek, hogy Orbán továbbra sem konfrontálódik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - írja a lap.
Veszélyben az iszappakolás-kezelések
Alig másfél hónap múlva leállhatnak a gyógyiszapos kezelések a főváros összes fürdőjében- írja a Népszabadság. A gyógyhatású iszapot ugyanis egy jogi procedúra miatt nem termelheti ki a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt.
Öttel több tűzoltólaktanya kellene Budapestre
Új tűzoltólaktanyára lenne szükség ahhoz, hogy a fővárosi tűzoltók Budapesten összes területére szintidőn belül elérjenek. A jelenleg 15 laktanya helyett 20-ra volna szükség, több lakatanyát pedig fel kellene újítani, bővíteni - írja a Népszabadság.
Beperelték a kismamaperes ügyvédnőt
Beperelte volt titkárnője Radovics Csillát, a kismamaperek elindítójaként ismertté vált ügyvédnőt. A volt alkalmazott két és fél millió forintot követel - a kismamaperekből szerinte befolyt ötmillió felét - mint ötletgazda. Fábos Adrienn tavaly októberben első fokon veszített, de fellebbezett, másodfokon január 25-én tárgyalja az ügyet a Somogy Megyei Bíróság - írja a Népszabadság
Lassú ügyintézéskor visszajár az illeték
Az államháztartási törvény módosításával az állami és önkormányzati szervek kötelesek visszafizetni a befizetett eljárási illetékeket, amennyiben a hivatalok hibájából késik az ügyintézés - írja a Népszabadság.
Egyre több a vegyi baleset a közutakon
Háromszorosára nőtt a veszélyes anyagok szállítása során történt balesetek száma az elmúlt öt évben. Ennek oka, hogy ezeket az anyagokat vasút helyett egyre inkább közúton szállítják. A fuvarozókat ugyanakkor semmilyen szabály nem ösztönzi arra, hogy a biztonságosabb vasutat válasszák - írja a Népszabadság.
- címkék:
- kékfény
- vasút
- baleset
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tanárhiánytól tartanak a fizikusok
Kevesebben végeznek az egyetemek fizika szakain, mint ahányan nyugdíjba mennek. Ez hamarosan tanárhiányhoz vezethet az iskolákban. Pedig az ENSZ 2005-öt a fizika évének nyilvánította, a tudományág népszerűsítésére Magyarországon is számos programmal készülnek - írja a Népszabadság.
- címkék:
- egyetem
- nyugdíj
- fizika
- ENSZ
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Felülvizsgálják a tényleges életfogytig tartó büntetést
Az életfogytig tartó szabadságvesztésről tanácskoztak hétfőn Szegeden. A felszólalók közül többen az 1998-ben bevezetett büntetési nem ellen emeltek szót, Európát hozva fel példaként, ahol sok helyen nincs is ilyen büntetés. Németországban például a közelmúltban törölte el az alkotmánybíróság, és már magyar jogászok is megkeresték a hazai alkotmánybírókat az ügyben.
Szakadna Miskolctól Tapolca
Vasárnap népszavazást tartanak Miskolctapolcán a Miskolctól való különválás ügyében. A tapolcaiak szerint a borsodi megyeszékhely önkormányzata nem fordít megfelelő arányú pénzt a városrészre. A helyieket ugyanakkor az itt található barlang- és termálfürdő bevételei is az elszakadásra motiválják, ezekből el lehetne tartani a települést - írja a Népszabadság.
Mállik az aszfalt a felújított felüljárókon
Két közelmúltban felújított felüljárón is úthibák kezdtek kialakulni. A Róbert Károly körút felett átívelő Váci úti átkelő tavaly, a Flórián téri felüljárót pedig két éve újították fel. Az illetékes szerint előbbinél csak zúzalékkipörgés van, utóbbinál viszont garanciálisan javítja a kialakult kátyúkat a kivitelező - írja a Népszabadság.
Törvényt módosítanának lehallgatási ügyekben
Törvénymódosítást kezdeményeznek a titkosszolgálatok, hogy a jövőben a más ügyekhez készített lehallgatási jegyzőkönyveket is használhassák - írja a Népszabadság. Az utóbbi időben több jelentős ügyben is törölte az ügyészség azokat a bizonyítékokat, melyeket más ügyek felderítése során szereztek be.
Kényszerből vállalkoznak a romák
A roma vállalkozások többsége az építőiparban vagy a kereskedelemben működik. Pontosan nem tudni, hány vállalkozást működtetnek romák, de az kiderült egy kutatásból, hogy kizárólag kisvállalkozásokról van szó és sok esetben más lehetőség híján, kényszerből vágnak bele - írja a Népszabadság.
Korlátozzák a telefonhívásokat a rendőrségen
A rendőrségen csak magas beosztású vezetők tárcsázhatják a 70-es előhívószámú készülékeket, mert a BM letiltotta a vonalas készülékekről ezt a körzetszámot. A rendőrök körében ugyanakkor elterjedtek a 70-es telefonok, az intézkedés óta egyes nyomozócsoportokat még közvetlen parancsnokaik sem képesek mozgósítani a Teve utcából - írja a Népszabadság.
- címkék:
- rendőr
- rendőrség
- körzetszám
- Népszabadság
- BM
- Címkefelhő »
Az észt a negyedik legnyitottabb gazdaság
Idén először nem szerepel az Egyesült Államok a világ legnyitottabb gazdaságainak éllovasai között, ugyanakkor az első tíz helyen hat európai ország áll, közülük Észtország az előkelő negyedik helyen - írja a Népszabadság.
Könnyen átejtik az őröket a bolti tolvajok
A biztonsági őrök többsége vagy nem tud a táskák ellenőrzéséről szóló jogszabályok változásairól, vagy úgy gondolja, hogy csak a tolvajoknak kedvezne, ha nem nézhetnék át a táskákat. Tapasztalataik szerint a bolti tolvajok olyan módszereket dolgoztak ki, melyekkel még az érzékelő berendezéseket is át tudják ejteni - írja a Népszabadság.
- címkék:
- kékfény
- őrök
- táska
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Magyarország az utolsók között a régióban
A versenyképesség és a tőkevonzás növelése érdekében közép-európai adóverseny kezdődött a szomszédos országokban: Szlovákia után most részben Lengyelország és Románia is adócsökkentéseket vezet be. A gazdasági növekedés ütemét tekintve közben Magyarország az élbolyból a sereghajtók közé került - írja összeállításában a Népszabadság.
Népszerűbb a könnyebb érettségi
Az idén érettségizők kétharmada csak középszintű vizsgát szeretne tenni. A legtöbb diák várhatóan angol és német nyelvből, illetve történelemből jelentkezik majd emelt szintű érettségire - írja a Népszabadság.
- címkék:
- oktatás
- érettségi
- vizsga
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Úszó szigetet építenének a Dunán
Úszó sziget építése a Dunára, a Várkert Bazár újjáélesztése, hat kilométeres sétány a budai rakparton - többek között ezek a tervek szerepelnek a főváros pályázatában, mellyel az Európa kulturális fővárosa címért indul. A főváros vezetése egyelőre nem tudja, hogy mindez mekkora költséggel járna - írja a Népszabadság.
Szétesett a Centrum párt
Szétesett a Kupa Mihály nevével fémjelzett Centrum: a Harmadik Oldal Magyarországért, a Magyar Demokrata Néppárt és a Zöld Demokraták ugyanis 2004. december 31-vel kiléptek a pártszövetségből. Kupa Mihály, a szervezet elnöke azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kapta meg a kilépésről szóló levelet - írja a Népszabadság.
Közlekedési káosz a téli kiárusítás miatt
Hatalmas közlekedési dugók és tömegjelenetek alakultak ki Csehországban és Szlovákiában, mivel egy áruházlánc hatalmas, több esetben 95 százalékos árengedményekkel csábította a vevőket - írja a Népszabadság.
Sokan keresik fel a nép ügyvédjeit
Több mint 13 ezren fordultak eddig a 2004 áprilisa óta munkába állt nép ügyvédjeihez, vagyis ennyien vették igénybe az ingyenes jogsegélyt. Legtöbbször munka- és családjogi ügyekben keresik meg őket, de sok ügyfél kért tanácsot válási és örökségi ügyekben is - írja a Népszabadság.
Nőtt a tartózkodási engedélyt kérők száma
2004-ben minden korábbinál több külföldi állampolgár kért tartózkodási engedélyt Magyarországon - írja a Népszabadság. A legtöbben magyar nemzetiségű román állampolgárok. A kérelmek növekedését azzal magyarázzák, hogy már csak ilyen okmánnyal végezhető folyamatos munkavégzés.
Szilveszterre megteltek a budapesti szállodák
Telt ház van a fővárosi szállodákban, sok külföldi és magyar vendég tölti itt a szilveszteréjszakát. A külföldiek java része olasz, de sok német nyelvű, brit, amerikai és francia vendég is jött. Sokuk - még a legelőkelőbb hotelek számos lakója is - fapados repülővel érkezett - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Budapest
- szálloda
- vendég
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tízből hét épület zárva az ELTE-n
Csupán az ELTE három épületében tudnak vizsgázni a hallgatók a két ünnep között, mivel az intézmény hetet bezárt a tíz oktatási épülete közül. Csak Lágymányoson a Kecskeméti utcában, illetve a kollégiumok vannak nyitva - írja a Népszabadság.
Két tucat szépítőszert tiltottak be a fogyasztóvédők
Összesen 25 szépítőszert tiltottak be a fogyasztóvédők a közlemúltban lefolytatott, kozmetikai cikkekre kiterjedő ellenőrzések során. A vizsgált áruk egy részén nem volt címke, lejárt volt a szavatosságuk. Az ellenőrök több, márkás termék esetében is találtak kifogásolnivalót - írja a Népszabadság.
- címkék:
- címke
- kifogásolnivaló
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Az orvosok ötödének veszélyben az engedélye
Több ezer orvos is elveszítheti működési engedélyét tavasszal, mivel nem tudott öt év alatt elegendő továbbképzést igazoló pontot összegyűjteni - írja a Népszabadság.
A nők gyakrabban ölnek az átlagnál
Egyre több nő és idősebb korú van az elítéltek között - írja a Népszabadság az Igazságügyi Minisztérium elemzése alapján. Az elemzésből egyebek mellet kiderül: a nők alig ülnek ittasan volánhoz, viszont az átlagosnál gyakrabban ölnek embert.
Hatalmas fejlesztésekre készülnek a nagyvárosok
2007-től Magyarország hat legnagyobb városa kiemelt forrásokhoz jut az uniós alapokból. Budapest az 5-ös metrót építené, Pécs akadémiai kutatócentrumot alakítana ki. Szeged bio-, Miskolc technopolisz szeretne lenni - írja a Népszabadság.
Jövőre fizetniük kell a talajszennyezőknek
Jövőre kell először bevallani és befizetni a talajterhelési díjat. Az új zöldadó azokat sújtja, akik csatornázott térségben laknak, de mégsem veszik igénybe a csatornázási szolgáltatást, hanem e helyett a talajt szennyezik - írja a Népszabadság.
- címkék:
- szolgáltatás
- térség
- igény
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A piacok mellé költöztek a zugárusok
Jelentősen visszaesett a karácsony előtti utcai feketekereskedelem. A még mindig kitartó zugárusok többsége pedig az aluljárókból a piacok és a nagy áruházak melletti területekre költözött - írja a Népszabadság.
A többség szerint nem politizálhatnának a papok
A lakosság többsége szerint elfogadhatatlan, hogy az egyházak valamelyik párt támogatására buzdítsák híveiket, illetve az is, hogy állást foglaljanak általános politikai kérdésekben - derül ki a Medián felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. A többség szerint ugyanakkor az egyházaknak helyük van az oktatás, az egészségügy és a kultúra területén.
Eljött az utolsó magyar katona is Irakból
Elhagyta Irakot a magyar szállítóalakulat utolsó katonája is. Jelenleg egy kuvaiti amerikai támaszponton készülnek a repülőgéppel való hazatérésre. Járműveik és a felszerelés egy részét jövőre szállítják haza.
Alig változik a népszavazás eredménye
Már több mint ezer helyen újraszámolták a szavazatokat. A bizottságok ötöde új eredményt állapított meg, de a népszavazás végeredménye lényegében változatlan. A végeredmény 880 szavazókörben a korábbival teljesen megegyező lett, míg kétszáz esetben minimális eltérést tapasztaltak.
Indításgátló szonda bevezetését tervezik
Az ittas vezetést indításgátlóként megakadályozó alkoholszonda gondolata ismét előtérbe került Svédországban a magyar kamionsofőr által az idén októberben okozott, öt ember életét kioltó baleset nyomán - írja a Népszabadság. A tragédiát a 45 éves magyar kamionvezető erősen alkoholos állapotban okozta.
Szonda: decemberben javult az MSZP megítélése
Kissé csökkent a Fidesszel szimpatizálók aránya a népszavazási kampányban, de a párt állandó szavazói a korábbinál is elszántabbá váltak - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A nagyobbik kormánypárt pozícióin kicsit javítottak a kormányban és a pártban történt változások.
Kisebb hibák a népszavazás újraszámlálása során
Mát több mint száz szavazókörben fejeződött be a népszavazási voksok újraszámolása. Az eddigi eredményekből már látszik: nem változik lényegesen az eredmény - írja a Népszabadság.
Tíz százalékkal drágulhat az áram
Tíz százalék körüli áramáremelés várható februártól, tudta meg a Népszabadság. A drágulással egy időben szociális tarifát vezetnek be a rászorultak számára.
Ki lehet dobni a régebbi tomográfokat
Az egészségbiztosító januártól nem fizet a tízévesnél idősebb gépeken végzett CT- és MRI-vizsgálatokért - írja a Népszabadság. A lap szerint más orvostechnikai berendezésekre nincs ilyen korlátozás, jóllehet van, ahol 20 éves gépeken még dolgoznak.
Megszüntetné az irányított betegellátást az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék szerint szabályozatlan, szakmailag és pénzügyileg pedig megalapozatlan az irányított betegellátási modellkísérlet - írja a Népszabadság. A lap szerint az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy fejezze be a kísérletet.
Arzénes cigaretta a brit feketepiacon
A kelet-európai és kínai csempészcigarettában mérgező anyagokra, egyebek mellett arzénra bukkantak a brit hatóságok. Itthon még a legálisan importált termékek minőségét sem ellenőrzik - írja a Népszabadság.
- címkék:
- cigaretta
- termék
- arzén
- Népszabadság
- Címkefelhő »