Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A válság miatt átírja ideológiai programját az MSZP
Módosítja nemrég bemutatott ideológiai programját az MSZP - számolt be róla kedden a Népszabadság. A párt szerint azért van szükség a változtatásra, mert az első verzió még nem reagált a pénzügyi válságra.
Rossz bőrben a magyar autópiac
A globális pénzügyi válság hatásai miatt októberben hatodával estek az újautó-értékesítések Magyarországon, és a kilátások sem túl kedvezőek. Ágazati szakértők szerint jövőre 150-160 ezer új autó találhat gazdára - derül ki a Népszabadság összeállításából.
Húszezer forintos keresetkiegészítés a közszférában
Bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közintézmények dolgozói - írja a Népszabadság és a Világgazdaság. Idén ez már a második keresetkiegészítés.
Árzuhanás várható az Adria partján
A nemzetközi hitelpipaci válság az utóbbi években komoly áremelkedést produkáló horvát ingatlanpiacot is elérte, az adriai nyaralók ára akár 30 százalékkal csökkenhet fél éven belül - írja a Népszabadság.
Bezárja üzleteit az ElektroPont
Lakat kerül a műszaki cikkeket forgalmazó ElektroPont üzletlánc 70 üzletére. Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a boltok és a dolgozók sorsa - derül ki a pénteki Népszabadságból.
Tagadja a BRFK a kapitányságok lefokozását
A rendőrség szerint nincs szó arról, hogy átszerveznék Budapesten a kerületi rendőrkapitányságokat. A BRFK a Népszabadság pénteki cikkére reagált, a napilap ugyanis arról írt, hogy 2010-re központosítanák a fővárosi rendőrséget, és lefokoznák a kerületi kapitányságokat.
Pénzt kapnának a korrupciógyanús ügyletek bejelentői
Amerikai mintára változtatna az igazságügyi tárca a magyar korrupcióellenes szabályozáson, amelynek egyik legérdekesebb eleme, hogy pénz jár annak, aki korrupciógyanús ügyletekről tesz bejelentést - írja a Népszabadság.
Az Aranykéz utcai merénylet gyanúsítottját foghatták el
Elfogott a cseh rendőrség egy 52 éves szlovák férfit, aki ellen több gyilkosság miatt nemzetközi körözés volt érvényben. A férfi valószínűleg azonos a budapesti Aranykéz utcai merénylet egyik gyanúsítottjával, Jozef Roháccal, aki után kilenc éve kutat Európa-szerte a rendőrség. A cseh rendőrség a Népszabadságnak megerősítette, hogy Rohácról van szó.
Népszabadság: Rendőröknek szánták a 23-án lefoglalt bombákat
A bombákkal telepakolt, és október 23-án este lefoglalt kocsi a Népszabadság rendőrségi forrásai szerint guruló bombaraktárként követte a radikális tüntetőket. Elfogása előtt Tölgyesi Krisztián, és ma még ismeretlen társai állítólag már csak arra vártak, hogy a rendőrség tovább üldözze a randalírozókat az Astoria irányába - írja a lap hétfői száma. A Népszabadság azt állítja, terveik szerint a rendőri alakulatok mögött robbantak volna a pokolgépek.
Megemelnék a felsőoktatási ponthatárt a rektorok
Jelentősen megemelné a Magyar Rektori Konferencia elnöksége a legalacsonyabb felvételi ponthatárokat - írja a Népszabadság. Egy másik javaslatuk szerint az egyetemi vezetők megbízását - például a rektorokét - meghosszabbítani csakis új pályázat kiírásával lehetne.
Elvitte a válság a gyed állami támogatását
Az átírt 2009-es költségvetés a járulékcsökkentés elmaradásával több mint kétszázmilliárd forintos "megkönnyebbülést" okozhatott volna az egészségügynek, de ez nem jelenik meg többletként az ágazatban. Főleg azért, mert az állam helyett már csak a járulékfizetők finanszíroznák a gyermekgondozási díjat - olvasható a pénteki Népszabadságban.
Egymilliós bírság fenyegeti az oltást megtagadó háziorvost
A tisztiorvosi szolgálat egymillió forintos bírsággal fenyegeti azt a tardi háziorvost, aki nem hajlandó beadni az influenza elleni védőoltást a betegeknek - olvasható a pénteki Népszabadságban. Az orvos azért döntött így, mert szerinte nem tisztázott, ki viseli a felelősséget az esetleges szövődményekért.
Deutsch lemondott a VII. kerületi mandátumáról
Megszűnik október 27-től Deutsch Tamás fideszes politikus VII. kerületi önkormányzati képviselői mandátuma - írja a Népszabadság. A lap szerint az ellenzéki képviselő az elmúlt egy évben nem vett részt a képviselő-testület ülésein, ez automatikusan mandátumvesztéssel jár. A Fidesz szerint Deutsch mondott le, ahogy ezt korábban is tervezték.
Gyanúsítás nélkül zárulhat le a voksvásárlási ügy
Szerdán jár le szabolcsi voksvásárlási ügyben indított nyomozás határideje. Az ügyet az robbantotta ki, hogy a Hír TV egyik munkatársa a pénzügyminiszter kampányfőnökének nevében hívott föl több roma vezetőt, akiktől arról érdeklődött, hogy mennyiért lehetne megvenni a szavazatukat. A Népszabadság úgy tudja, az ügynek nincs gyanúsítottja.
Késik az autóvezető-képzés reformja
Továbbra is késik az autóvezető-képzés reformja, holott az illetékes minisztérium tavaszra ígérte azt - írja a Népszabadság. A lap szerint módosul az elméleti képzés, és arra is lesz megoldás, hogy az oktatók ne rövidíthessék meg a tanulókat.
- címkék:
- reform
- képzés
- tanuló
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Kerülik a budapesti egyetemeket a falusi fiatalok
Egy kutatás szerint önszelekciót működtetnek a falusi fiatalok a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezéskor - írja a Népszabadság. Eszerint inkább kerülik a fővárosi intézményeket, és oda jelentkeznek, ahol kisebb a verseny. Nyelvvizsgájuk is kevesebb van, mint a városiaknak.
Az ügyészség dönthet az influenza-oltásokról
Térítést akar az influenza elleni oltások beadásáért egy háziorvos, aki ezért a legfőbb ügyészshez fordult. Az egészségbiztosító és a minisztérium szerint az oltás alapfeladat, ezért nem jár külön pénz. Az előrejelzések szerint idén minden korábbinál erősebb járvány várható.
Parkolási ügyek hátráltatják a bíróságot
A parkolási ügyek annyi munkát adnak a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak, hogy csak jókora késéssel tudja kiküldeni a magánhitelezőknek kitalált fizetési meghagyásokat - derül ki a Népszabadságból.
Klinika lesz a Pannónia stúdióból
Hamarosan eladja a tulajdonos RTL Klub az egykori Pannónia Filmstúdió Hűvösvölgyi úti, kihasználatlan épületét. A leendő tulajdonos luxusklinikát alakítana ki benne, így át is építik a magyar szinkron egykori szocreál fellegvárát - írja a Népszabadság.
Csányi: Válságban össze kell fogni
Válsághelyzetben össze kell fogni - hangsúlyozta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Népszabadságnak adott nyilatkozatában, amikor a miniszterelnök által szombatra összehívott nemzeti csúcsról kérdezték.
Felmondott az egyik cigányozó tanár Szegeden
Felmondott az egyik szegedi tanár, aki több pedagógussal együtt egy internetes fórumon cigányozott, illetve saját roma diákjait becsmérelte - írja a Népszabadság. Az érintett tanárok közül többen roma diákok mentoraiként dolgoztak. Szegeden fegyelmi vizsgálat is indult ellenük, és vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos is.
Fogynak és félnek a pszichiátriai dolgozók
Vészesen fogy a pszichiátriai osztályok dolgozóinak száma, akik eleve rosszul érzik magukat az egyre gyakrabban erőszakos betegek miatt - írja a Népszabadság.
- címkék:
- dolgozó
- osztály
- beteg
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Kevesebb vendégmunkás kell Spanyolországba
A spanyol kormány változtatni kíván bevándorlási politikáján. A jövőben nem lesz lehetőség olyan munkakörökbe külföldieket (elő)szerződtetni, mint például pincér, takarító vagy raktári kisegítő munkás, mivel ezekre az állásokra a hazai és a már Spanyolországban tartózkodó bevándorló munkanélküliek körében is találnak jelentkezőt - írja a Népszabadság.
Nem becsülik meg a cégek a tehetséges fiatalokat
A cégeknek csak kis része fordít figyelmet a tehetséges fiatalok megszerzésére és megtartására. Az állásbörzék inkább showbusinesshez hasonlítanak, a vállalatokhoz bejutott fiatalok körében pedig nagy a fluktuáció. Nem az anyagiak, hanem a megbecsülés hiánya miatt gyakori a váltás - írja a Népszabadság egy tehetségmenedzsmentről rendezett konferenciáról szóló beszámolójában.
Tízéves mélyponton az európai autópiac
Az évtized legrosszabb őszi autópiaci hónapja után a magyar járműipart is elérte a leépítési hullám, tegnap a General Motors Powertrain szentgotthárdi motorgyárában több dolgozó munkaszerződését nem hosszabbítottak meg, ráadásul tíz napra leállt Szentgotthárdon a motorszerelde - írja a Népszabadság.
A mozdonyvezető hibázhatott a monorierdői balesetnél
A MÁV a mozdonyvezető szabályszegésével magyarázza a múlt hét hétfőn Monorierdőn történt vonatbalesetet. A négy halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófát a MÁV jelentése szerint a személyvonat vezetője okozhatta, mert a megengedett sebesség hétszeresével haladt, amikor hátulról belerohant egy InterCitybe - írja a Népszabadság.
Egyre többen adakoznak az egyházaknak
Kevesebben járnak templomba, az egyházak támogatottsága azonban nő - írja a Népszabadság Bölcskei Gusztáv református püspök InfoRádiónak adott nyilatkozatára hivatkozva.
- címkék:
- püspök
- InfoRádió
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tízmilliókat örököl évente az állam
Évente 8,5-11 millió forintot örököl az állam. A hagyatékok értékesítéséből származó bevételt az államadósság csökkentésére fordítják - írja a Népszabadság.
- címkék:
- államadósság
- bevétel
- állam
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Iratok kerültek ki a rendőrségtől az UD Zrt. ügyében
Az Országos Rendőr-főkapitányság feljelentést tett két rendőrségi dolgozó ellen, akiknek a közreműködésével iratok kerültek ki a rendőrségtől az adatgyűjtési üggyel összefüggésben - írja a pénteki Népszabadság. Az ügyészség megerőítette, hogy rendőrség ellen nyomoznak.
Januártól tízszázalékos gázdrágulás jöhet
Januártól tíz százalék alatti lakossági gázáremelésre van kilátás, a többi, hatósági árat fizető fogyasztónak pedig ezt valamivel meghaladó drágulásal kell számonia - írja a Népszabadság.
Visszakozik a kormány az egészségügy átalakításában
Napokon belül a parlament elé kerülhet az egészségügy átalakításával kapcsolatos törvénymódosító csomag, amelyet az Alkotmánybíróság döntése kényszerített ki - olvasható a Népszabadságban. Visszaállítják az orvoslátogatói díjat, és hét kis szervezetre bontják az Országos Egészségbiztosító Pénztárat. A Világgazdaság azt írja, hogy nincs fedezete a hazai kórházaknak a törvényben előírt 13. havi bérek kifizetésére.
Csökkent a hívők aránya Magyarországon
Az elmúlt tíz évben visszaesett Magyarországon a vallásosak és a templomba járók aránya - írja a Népszabadság egy bécsi felmérésre hivatkozva. A kelet-közép-európai országok közül Románia a legvallásosabb, Magyarország hátul kullog a sorban.
- címkék:
- Románia
- templom
- felmérés
- arány
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Szonda: Csökkent Fodor népszerűsége
Jelentősen romlott Fodor Gábor SZDSZ-elnök népszerűségi mutatója a Szonda Ipsos szeptemberi közvélemény-kutatása szerint, melyet a szerdai Népszabadság ismertetett. A legnépszerűbb politikus még mindig Sólyom László köztársasági elnök.
Magyar áramaukció: nem az árra licitálnak
Több mint 10 százalékkal drágulhat az elektromos áram azon az aukción, amelyet a Magyar Villamos Művek (MVM) szervez október végén, és amely a 2009-es áramárakra nézve irányadó - írja a Népszabadság. Most ugyan nem a lakosság számára zajlik majd az értékesítés, ám ezzel csökken az árcsökkentés esélye ezen a részpiacon is.
Tállya kilépne a tokaji világörökségi területből
A tokaji kultúrtájhoz tartozó Tállya település vezetője azt fontolgatja, a világörökségi terület része maradjon-e a falu - olvasható a Népszabadság keddi számában. A polgármester szerint a védettséggel járó szigorúbb szabályok gátolják a beruházásokat.
Támogatás váltaná a segélyt a közfoglalkoztatásban
A segélyből élő munkaképes lakosság foglalkoztatását ösztönző tervezetet dolgozott ki a szaktárca. A koncepció alapján felére csökkenne a rendszeres szociális segélyben részesülők száma - derül ki a Népszabadságból.
Nyilvános lesz a Kenedi-bizottság anyaga
Néhány hét múlva nyilvánosságra hozza a kormány a MeH honlapján a máig titkos állambiztonsági iratokról szóló szakértői jelentést, méghozzá az ígéretek szerint teljes terjedelmében - értesült a miniszterelnök környezetéből a szombati Népszabadság.
Kitilthatják az egyesületeket a kötelező biztosítások piacáról
Egy törvénymódosító javaslat szerint a jövőben a biztosítóegyesületek nem köthetnének kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást - tudta meg a Népszabadság.
- címkék:
- piac
- biztosítás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Jogellenes volt a gyöngyösi fideszesek visszahívása
A közigazgatási hivatal döntése szerint jogellenes volt, hogy augusztusban visszahívták a bizottsági elnöki posztokról a gyöngyösi fideszeseket, akik előzőleg a gumigyár megépítése ellen tiltakoztak - írja a pénteki Népszabadság. A polgármester ennek ellenére nem akarja visszavonni a visszahívásról szóló határozatot.
Népszabadság: Kettészakadt a Magyar Gárda
A Magyar Gárda kettészakadásáról ír a szerdai Népszabadság. A lap szerint a szervezet tagságának nagy része továbbra is a nemrég lemondott vezetőséget támogatja az újonnan kinevezett kapitány helyett.
Elkészült az MSZP ideológiai programja
Készen van az MSZP ideológiai programja - írja a Népszabadság. A párton belüli vitára bocsátott anyagnak már egy éve el kellett volna készülnie, de végül csak jövőre mutatják be a tisztújító kongresszuson. Az új program szerint az MSZP az elmúlt húsz év legsikeresebb pártja.
- címkék:
- program
- vita
- kongresszus
- MSZP
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Új posztot talált a BKV a metró felügyelőjének
Informatikai igazgató lesz a 4-es metrót felügyelő eddigi vezérigazgató-helyettesből a BKV-nál, a posztját viszont megszüntetik - írja a Népszabadság. A lap szerint az eddigi vezérigazgató-helyettessel többek között azért is elégedetlenek voltak, mert nem sikerült dűlőre jutni az alagút fúrását végző Bamco-val, amely hétfőn beszüntette a munkát.
Idén többen fordultak az ombudsmanhoz mint tavaly
Idén január elseje óta öt százalékkal több panasz érkezett az állampolgári jogok biztosához, mint tavaly, írja a Népszabadság. Eddig 3169 panasz került Szabó Máté elé.
Itthon is szigorúbban ellenőrzik a shortolást
A korábbinál szigorúbban ellenőrzi a shortolókat, vagyis az árfolyamok esésére játszó tőzsdei befektetőket a PSZÁF. Minden brókercégnek és befektetési szolgáltatást nyújtó banknak jeleznie kell, ha ügyfele olyan ügyletet köt, amelyben a részvények száma eléri vagy meghaladja a BÉT-re bevezetett teljes mennyiség 0,01 százalékát - tájékoztat a Népszabadság.
Visszamenőleg jár a túlórapénz a tűzoltóknak
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásaiban úgy ítélte meg: 2004. május 1-je óta a heti 48 órán felüli munkavégzés után jár a túlóradíj a tűzoltóknak. A napokban ennek szellemében megszületett az első olyan jogerős ítélet, amely kimondta: ki kell fizetni 68 szombathelyi tűzoltónak az uniós csatlakozás óta felhalmozódott mintegy százmillió forint túlóradíjat, és annak kamatait is - írja a Népszabadság.
Kétszáz pert indított bérlői ellen az V. kerület
Közel kétszáz pert indított az V. kerületi önkormányzat annak érdekében, hogy az üzlethelyiségek bérlőitől behajtsa kinnlevőségeiket - írja a Népszabadság. A bérlők azt állítják, hogy az önkormányzat időről időre törvénytelenül egyoldalúan felemeli a bérleti díjakat, amit azonnal megpróbál behajtani. A kerület szerint csak piaci alapokon adja bérbe az ingatlanokat.
- címkék:
- ingatlan
- bérlő
- kinnlevőség
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Nem okozott fennakadást az egri kórházsztrájk
Az egri Markhot Ferenc Kórházban tegnap délelőtt 206-an sztrájkoltak a munkára jelentkezett 526 dolgozó közül. A kórházban minden beteget elláttak - tájékoztat a Népszabadság.
Nem n�pszer� a mikrohitel
Rosszul fogy az uni�s mikrohitel, eddig csup�n hatsz�zan �ltek vele, pedig a lehet�s�g t�bb t�zezer kisv�llalkoz�s el�tt nyitott. Ez�rt okt�berben hatr�l t�zmilli�ra n� a beruh�z�sra felvehet� k�lcs�n �sszege �s �t helyett ak�r t�z �vre is ig�nyelhet� lesz, megsz�nik viszont a fels� kamatplafon - t�j�koztat a N�pszabads�g.
Nem áll a nyomozás az adatgyűjtési ügyben
Több panasz érkezett az ügyészséghez az UD Zrt. elleni nyomozás miatt - mondta az [origo]-nak az Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az adatgyűjtési ügyben azonban - szemben a Népszabadság állításával - tovább folyik a nyomozás - mondta a szóvivő.
�rtelmetlen a lak�shitelek kamatt�mogat�sa
�vente 200 milli�rd forintot k�lt az �llam a lak�shitelek kamatt�mogat�s�ra, b�r a devizahitelek megjelen�se f�l�slegess� tette a rendszert. Annak felsz�mol�sa ugyanakkor fel�rne egy politikai �ngyilkoss�ggal - �rja h�tf�i sz�m�ban a N�pszabads�g.