Népszabadság

címke rss

Szirénát kérnek a halottszállítók

Itthon2004.08.30, 07:52

Sziréna és villogó használatára kért engedélyt a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. a belügyminisztériumtól. A közterületen rendkívüli körülmények között elhunytakat elszállító cég ugyanis a közlekedési dugók miatt gyakran nem tud eleget tenni annak az ajánlásnak, hogy egy órán belül elszállítsa az elhunytakat - írja a Népszabadság.

Nem Gergényit jelölik főkapitánynak

Itthon2004.08.30, 06:57

Nem Gergényi Péter jelenlegi budapesti főkapitányt jelöli országos rendőrfőkapitánynak a belügyminiszter - értesült a Népszabadság. Salgó László lemondása után Medgyessy Péter kijelölt országos rendőrfőkapitánynak Gergényit nevezte meg, a belügyminiszternek azonban nem Gergényi volt az első számú jelöltje.

Már októberben emelkedhet a gáz ára

Archívum2004.08.28, 09:57

A tartósan magas olajár miatt a gáz világpiaci ára is emelkedik, s ennek hatása előbb-utóbb eléri a magyar piacot is. A Népszabadság információi szerint kormányzati körökben azt mérlegelik, hogy kivárják-e a január elsejét, amikorra minden bizonnyal tíz százalék körüli áremelésnek kellene bekövetkeznie az eddigi ismeretek alapján, vagy pedig már október elsejétől előre hozzák az emelés egy részét.

Nem fogadhat hulladékot a dorogi égetőmű

Itthon2004.08.27, 07:22

Azonnali hatállyal megtiltották a súlyos környezetszennyezést okozó dorogi égetőműnek, hogy megsemmisítésre szánt anyagokat vegyen át. Erről az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség döntött augusztus 24-én, miután két ellenőrzés után is több szabálysértést állapítottak meg a cégnél. Több vállalatnak ugyanakkor gondot jelent ez, mivel így nem tudják hova tenni a termelés során keletkező veszélyes anyagokat - írja a Népszabadság.

Hemzsegnek a kártevők a fővárosi fákon

Itthon2004.08.27, 07:49

A Főkert szakemberei szerint emberemlékezet óta nem volt ennyi rovar- és gombakártevő a budapesti parkokban, fasorokban, mint az idén - írja a Népszabadság. A lap szerint a gondokat csak fokozza, hogy a megszokottak mellett egy új kártevő faj is megjelent: az Amerikából származó lepkekabóca.

Letartóztattak egy volt főrendőrt

Itthon2004.08.26, 07:09

Többek között hivatali visszaélés gyanújával tartóztatták le Kecskemét volt rendőrkapitány-helyettesét. Tóth Imre állítólag közreműködött egy lopott autó visszaadásában.

Egyelőre nem lesz főkapitány Gergényi

Itthon2004.08.25, 10:58

Visszavonták azt a módosító javaslatot, amelynek segítségével az egyetemi diplomával nem rendelkező Gergényi Péter elfoglalhatta volna az országos főkapitányi széket. A posztot így továbbra is a hivatalosan még nem felmentett Salgó László tölti be. A személycsere várhatóan csak a távozó Medgyessy Pétert követő új miniszterelnök hivatalba lépése után kerül újra napirendre - írja a Népszabadság.

Érdemben nem változik a gazdaságpolitika

Archívum2004.08.24, 08:04

Sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig Kiss Péter miniszterelnök-jelölt nem kíván változtatni a jelenlegi gazdaságpolitikán - nyilatkozta a Népszabadságnak Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miután tárgyalt mindkét politikussal.

Dupla területen pusztítanak a hernyók

Itthon2004.08.19, 08:37

Az eredeti 31 hektáros becsléssel szemben az újabb adatok szerint 70 ezer hektáron pusztítanak a gyapjas pille hernyói a Balaton-felvidéken. A kártevők ráadásul már Zalában, sőt állítólag az osztrák erdőkben is megjelentek. A szakértők szerint három-négy évbe is beletelik, amíg a túlszaporodott populáció összeomlik - írja a Népszabadság.

Szenvednek a környékbeliek a kőérberki építkezés miatt

Itthon2004.08.19, 07:09

Porolnak és zajosak a Kőérberki lakópark építkezésén dolgozó teherautók, amivel megkeserítik a környéken lakók napjait - írja a Népszabadság. A kivitelezőt váratlanul érte a panasz, de ígérik, megoldják a gondokat. A fő problémát jelentő földutat például már csak másfél-két hónapig használják.

Az ukrán maffia miatt foghatták el a magyar cégvezetőt

Nagyvilág2004.08.19, 08:16

Elutasították Wilhelm Péter szabadlábra helyezési kérelmét a párizsi bíróságon. Az ukrán kezdeményezésű Interpol-körözés alapján elfogott magyar hadiipari cégvezető ügyvédje szerint a háttérben maffiacsoportok elszámolási vitái állnak, és védence ártatlan - írja a Népszabadság.

Rekordtermés miatt áll a búzaexport

Archívum2004.08.19, 07:51

Leállt a búzaexport, sőt még korábban megkötött szerződéseket is visszamondtak a külföldi kereskedők, miután szerte Európában rekordtermést jelentenek. Magyarországon az évtizedes rekordnak számító termést szinte lehetetlen eladni; a termelők nem engednek a tonnánként 22-24 ezer forintos árból - írja a Népszabadság.

Több a halálos munkabaleset

Itthon2004.08.19, 07:37

Ugyan a munkahelyi balesetek száma csökkenő tendenciát mutat, a halálos esetek száma nőtt a tavalyi év első feléhez képest. A munkaadók gyakran inkább kifizetik a bírságot a munkaügyi felügyeletnek, mintsem beszerezzék a jó minőségű, de drága védőfelszerelést. Idén először vizsgálták, a munkahelyi balesetek nemek szerinti megoszlását, a hallal végződő esetekben, szinte kizárólag férfiak az áldozatok - írja a Népszabadság.

Szerdán kiderül, milyen lesz az új kormány

Itthon2004.08.18, 06:48

Kovács László MSZP-elnök szerint a kormányátalakítással kapcsolatos kérdések nagy részében kialakult az egyetértés a koalíciós pártok és a kormányfő között kedd esti egyeztetésükön, és csak egy-két, igaz, fontos kérdés maradt nyitva. A Népszabadság úgy tudja, hogy a fő nyitott kérdés Csillag István menesztése, akit Medgyessy mindenképen le akar váltani, de az SZDSZ ezt makacsul ellenzi. A lap szerint az ügy koalíciós válsággal fenyeget.

Személyeskedő viták Weklerék miatt az SZDSZ-ben

Itthon2004.08.18, 13:50

Személyeskedő viták alakultak ki az SZDSZ néhány politikusának ügyei miatt azon az ügyvivői testületi ülésen, amelyet eredetileg a kormányátalakítás miatt hívtak össze. Az ügyvivők főleg Wekler Ferenc agrártámogatása miatt vesztek össze a hétfő esti megbeszélésen - írja a Népszabadság.

A tűzijáték után árulják el a készítők nevét

Itthon2004.08.17, 07:02

Csak a rendezvényt követően hozzák nyilvánosságra az augusztus 20-i tűzijáték minden részletét -írja a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó szervezők szerint az esemény szűkös költségvetése ellenére az utóbbi idők legszebbje lesz.

Fontos adatok tűntek el a fogyatékosok otthonából

Itthon2004.08.17, 07:24

A miniszteri biztos érkezése előtti éjszaka - vasárnap éjjel - betörtek a Reménysugár Habilitációs Intézetbe, elvitték az otthon számítógépét, és vele feltehetően fontos információkat - írja a Népszabadság. A biztost az intézetben gyanított sorozatos visszaélések miatt küldte az egészségügyi miniszter.

Rendkívüli szigor a horvát utakon

Nagyvilág2004.08.16, 08:54

Augusztus 20-ától egyebek mellett teljes alkoholtilalmat vezetnek be a horvát utakon, illetve emelik a gyorshajtásért járó büntetések összegét is - írja a Népszabadság. A lap szerint akár százezer forintnak megfelelő összegre is büntethetik a gyorshajtókat. A szigorítástól azt várják, sikerül visszaszorítani a halálos balesetek egyre növekvő számát.

Menesztik a sérült fiatalok otthona vezetését

Itthon2004.08.16, 06:55

Az egészségügyi miniszter menesztette a Reménysugár Habilitációs Intézet vezetését, és miniszteri biztost nevezett ki. Az otthonról egy halálesetet követően derült ki, hogy sorozatosan megszegik a betegek jogait, és feltehetően nem megfelelően gazdálkodnak az állami támogatással sem. Az intézetben közben újabb haláleset történt - írja a Népszabadság.

Több mint egymillió forint bírság a taxisoknak

Itthon2004.08.16, 07:30

Eddig több mint egymillió forint bírságot szedtek be taxisoktól szabálytalan droszthasználat miatt. A fuvarozóknak, noha a határidő május elsején lejárt, még vagy harmada nem váltotta ki a drosztengedélyt, azonban legkésőbb jövő márciusig ők is kénytelenek lesznek ezt megtenni, mivel nélküle nem vizsgáztathatják le a taxit - írja a Népszabadság. 

Demszky jóvátenné a nagyuras allűröket

Itthon2004.08.16, 08:23

A főpolgármester elismerte, hogy több hibát is vétett idén nyáron, amiért sokan csalódtak benne. Demszky Gábort isztriai nyaralója, sofőrős nyaralása és terepjáróbérlése miatt támadta a sajtó. A politikus utóbbiakat ismerte el hibának, amelyekkel - mint a Népszabadságnak adott interjújában fogalmazott - azt a látszatot keltette, "mintha dzsentri típusú, nagyuras allűrökkel rendelkező" politikus volna. Vagyoni helyzetét illetően azonban közölte: nincs szégyellnivalója.

Kaszinót perel a koldusbotra jutott szenvedélybeteg

Nagyvilág2004.08.14, 09:55

Beperelt egy kaszinót egy szenvedélybeteg férfi, aki milliókat vesztett nyerőgépeken. A férfi azt állítja, hogy a kaszinók kihasználják a szenvedélybetegek kiszolgáltatottságát - írja a Népszabadság. A kaszinó visszautasította a vádakat.

Bepereli Demetert Bárándy

Itthon2004.08.13, 07:05

Polgári peres eljárást indít, és büntetőfeljelentést is tesz Bárándy Péter igazságügy-miniszter Demeter Ervin ellen, fideszes politikus egyik kijelentése miatt. Demeter ugyanis egy tévéműsorban azt állította, hogy Bárándy és a Szász Károlyt megverő férfi között kapcsolat van, mivel a miniszter ismeri Kulcsár Attilát, aki ismeri a verőembert - írja a Népszabadság.

Pénzt szedne az MTV az olimpiai kivetítőkért

Itthon2004.08.13, 07:32

Pénzt akar a vendéglátóktól a Magyar Televízió az olimpiai kivetítők miatt. Az köztévé már a futball Európa-bajnokság előtt is jelezte, hogy nyilvános vetítésre, csak térítés ellenében adhatja át a képet. Az Artisjus szerint ugyanakkor csak akkor jár a jogdíj, ha belépődíjat szednek . írja a Népszabadság.

Füves cigi miatt tépték le a szigeti belépőket

Itthon2004.08.13, 10:59

Gimnazistákat vetkőztettek le, és letépték belépőszalagjaikat is a biztonsági emberek a Sziget Fesztivál utolsó napján. A Faithless koncertjére igyekvő fiatalok egyikénél ugyanis füves cigit találtak. Több fiatal szülei kárpótlást követelnek a fesztivál szervezőitől.

Több politikus is telepített szőlőt állami pénzen

Itthon2004.08.12, 08:56

Wekler Ferenc SZDSZ-es politikus nagy vihar kavart jelentős állami támogatású szőlőtelepítése nem egyedülálló példa a magyar politikai életben - írja a Népszabadság. A lap szerint ugyanis más politikusok és hozzátartozóik is igénybe vettek hasonló állami segítséget, így Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége vagy Demeter Ervin fideszes képviselő, illetve párttársának, Mádi Lászlónak a felesége. Sokáig azonban bárki könnyen hozzájuthatott ilyen célú támogatáshoz.

Későn jöhet Schönthal nemzetközi elfogatóparancsa

Itthon2004.08.12, 08:00

Napokon belül kiadhatják a nemzetközi elfogatóparancsot a brókerügyben pénzmosással gyanúsított Schönthal Henrik ellen - írja a Népszabadság. A parancs kiadása azonban másfél hónapot csúszott, és a lap szerint már hiába is keresnék a férfit amerikai lakásán.

Újra maradhatnak a politikai tanácsadók

Itthon2004.08.12, 08:55

Hiába az újabb tervezett kormányzati megszorítások, ezek sokak szerint újra elkerülik a minisztériumi politikai tanácsadókat. A havi 259 ezer és 480 ezer forint közötti illetménnyel dolgozó tanácsadók száma a lap szerint jóval meghaladja a törvényben megszabottat.

Jégesőként kopogtak a lövések a pénzszállítón

Itthon2004.08.12, 08:46

Jégeső vaslemezen kopogásához hasonlította a géppisztolylövéseket annak a pénzszállító-autónak a sofőrje, amelyet hétfőn támadtak meg fegyveresek a XI. kerületben. A férfi a Népszabadságnak beszélt megrázó élményeiről.

Sajtot és joghurtot is kaphatnak az iskolások

Itthon2004.08.11, 07:32

Szeptembertől újraindul az iskolatej-akció, már majdnem ezer önkormányzat nyújtotta be támogatási igényét a földművelésügyi tárcához. Ezúttal a tej helyett sajtot és joghurtot is választhatnak az iskolások, azt azonban még nem tudni, hogy mely minisztériumok vesznek részt a közel hárommilliárd forintos program támogatásában - írja a Népszabadság.

Beleszólt a gyógyításba a pécsi tiszti főorvos

Itthon2004.08.11, 07:15

Egy végső stádiumban lévő daganatos betegek fájdalomcsillapítására használt gyógyszerkoktél használatának beszüntetésére szólította fel a pécsi tiszti főorvos a pécsi egyetem főorvosát. A lépés jogszerűségét többen megkérdőjelezik, a hivatalnak ugyanis nincs joga ily módon beleszólni a gyógyításba - írja a Népszabadság.

Húszmilliós számla egymilliós kezelés után

Itthon2004.08.11, 08:57

Feljelentést tett az OEP főigazgatója, miután kiderült, hogy a SOTE sebészeti klinikáján kétszer is húszmilliós számlát adtak be egymilliós kezelések után. A SOTE rektora szerint a szándékosság kizárt, és az OEP bolhából csinál elefántot - írja a Népszabadság.

Több államtitkárságot megszüntetne Medgyessy

Itthon2004.08.11, 09:39

Az SZDSZ-és tárcákat várhatóan nem érinti a kormányátalakítás, de több más minisztérium és államtitkárság vezetőjét lecserélik. Számos terület átkerül másik tárcához, így az autópályák ügye, a romaügy és az integrációs feladatok. Egy új miniszteri posztot is létrehoznak. A kormányfő augusztus 20-ig szeretne végezni az átalakítással - írja a Népszabadság.

Elmarasztalják a kórlapcserélő orvost

Itthon2004.08.11, 06:53

Szerdán hozzák nyilvánosságra, hogy milyen mértékű fegyelmi büntetést kap az a szentesi orvos, aki a múlt héten nem zárójelentéssel, hanem egy másik beteg kórlapjával bocsátott haza egy pacienst - írja a Népszabadság.

Sokasodnak a vádak a sérült fiatalok otthona ellen

Itthon2004.08.10, 08:27

Szemenszedett hazugságnak nevezte a budatétényi Reménysugár Habilitációs Otthon igazgatónője az őt ért vádaskodásokat. Az intézet több volt dolgozója ugyanis súlyos visszaélésekkel, a szakmai elhivatottság és az empátia hiányával vádolják Virág Józsefnét - írja a Népszabadság.

Francia őrizetben egy magyar hadicég vezetője

Itthon2004.08.10, 07:19

Ukrán kérésre tartóztatott le az Interpol egy magyar üzletembert. A hadiiparban érdekelt Wilhelm Péter szerint az ügy hátterében olyan ukrán körök állnak, amelyeknek vállalatára, illetve az általa gyártott katonai-biztonsági berendezésekre pályáznak - írja a Népszabadság.

Nem indul az MSZP-elnökségért Gyurcsány

Itthon2004.08.10, 09:13

Nem indul az MSZP elnöki posztjáért Gyurcsány Ferenc. A politikus ugyan lead egy pályázatot, de ebben jelzi, hogy nem kíván részt venni a versenyben - írja a Népszabadság. A lap szerint Toller László pécsi polgármester viszont beszáll a küzdelembe.

A határőrök harmadának van nyelvvizsgája

Itthon2004.08.10, 09:20

Háromezer határőrnek van nyelvvizsgája. A legtöbben németül és angolul tudnak, de van, aki arabul vagy indonézül is megszólal. Jelenleg a református egyház segítségével amerikai oktatók tanítják angolra a határőröket.

Kulcsár ismerőse verhette meg Szászt

Itthon2004.08.10, 06:45

Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök hétfőn egy férfit Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverésének ügyében - adta hírül az RTL Klub híradója. A Népszabadság szerint a férfi ismerte és kapcsolatban is állt Kulcsár Attilával, a brókerbotrány fő gyanúsítottjával.

Haláleset miatt vizsgálják a sérült fiatalok intézetét

Itthon2004.08.09, 08:02

Vizsgálatok indultak egy haláleset miatt az egyik fővárosi otthonban, ahol halmozottan sérült fiatalokat gondoznak. A budatétényi rehabilitációs otthonban folyó munkát már eddig is több szülő tartotta aggasztónak - írja a Népszabadság.

Irreális árverseny a dinnyepiacon

Archívum2004.08.07, 09:50

Már-már irreális árverseny alakult ki a hazai hipermarketek között a dinnyepiacon: a budapesti és székesfehérvári üzletekben már 24 forintért kínálják a gyümölcs kilóját. A Zöldség és Gyümölcs Terméktanács szerint szabályellenes a túlságosan olcsó dinnye - írja szombati számában a Népszabadság.

M6: időn túl tárgyalnak az ajánlatokról

Gazdaság2004.08.06, 08:14

Előreláthatólag mindkét előnyös ajánlatot adó konzorciummal megtárgyalja az M6-os konceszszióba adásának feltételeit a gazdasági tárca. Papírforma szerint a kormány szerdai ülésén kellett volna eldőlnie, hogy ki nyeri el az M6-os autópálya 22 évre szóló építési és üzemeltetési koncesszióját - írja a Népszabadság.

Vitatható Gergényi főiskolai végzettsége

Itthon2004.08.06, 07:24

A Hír Tv értesülései szerint vitatható Gergényi Péter leendő országos rendőrfőkapitány főiskolai végzettsége, ugyanis kétéves felsőfokú képzés keretében kapott oklevelet. A Népszabadság szerint előbb a Rendőrtiszti Főiskola tisztképző szakát végezte el, majd a hároméves előképzés után vett részt kétéves felsőfokú képzésen.

Páncéltörő védi a bagdadi magyar követet

Nagyvilág2004.08.05, 07:36

Megviseli a Bagdadban dolgozó diplomatákat a bizonytalan iraki helyzet, ezért gyakran kell őket váltani, illetve magyarországi szabadságra engedni - írja a Népszabadság. A Külügyminisztérium most azt tervezi, hogy hamarosan újra nagykövetet küld Irakba. Az ő és vele utazó két diplomata védelmére öt rendőrt képeznek ki, akik már augusztusban Bagdadba utaznak. Fegyverük a géppisztoly mellett kézigránát és páncéltörő lesz.

Dugókra és megfeszített munkára panaszkodnak a buszvezetők

Itthon2004.08.05, 07:34

A BKV buszvezetői szerint a megfeszített munka és a rossz körülmények is hozzájárulnak a sofőrök által okozott balesetekhez - írja a Népszabadság. Bár átlagosan 170 ezer kilométert vezetnek balesetmentesen, a szakszervezeti vezetők szerint nem nehéz hibát találni munkájukban ha már órák óta pihenők nékül araszolnak a budapesti dugókban. Így is csak minden 2,5 millió kilométerre jut egy sérüléssel járó baleset.

Tizennégy elnökjelölt az MSZP-ben

Itthon2004.08.04, 14:43

Szili Katalin, Lamperth Mónika, Hiller István, Jánosi György, Juhász Ferenc, Mandur László, Mesterházy Attila, Szekeres Imre, Toller László és Veres János is lehet az MSZP új elnöke - írja a Népszabadság. A 14 jelöltből 5 már bejelentette: nem akar elnök lenni.

Felére csökkentenék az MTV támogatását

Itthon2004.08.04, 06:55

A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre 30 milliárd forint helyett csak 18 milliárdot adna a Magyar Televíziónak - tudta meg a Népszabadság. Emellett azt is elvárnák, hogy a köztévénél a dolgozók létszáma a felére csökkenjen.

Tovább csökkent az újságolvasók száma

Gazdaság2004.08.04, 13:22

Éves szinten mindegyik országos politikai napilap olvasótábora zsugorodott a második negyedévben, ugyanakkor az első negyedhez képest a Népszabadság és a Népszava eladásai nem csökkentek tovább, minimális mértékben növekedtek. A legtöbb példányban eladott Story magazin, illetve a bulvárpiacon magasan vezető Blikk eladásai is csökkentek az év első három hónapjához képest. A vizsgált időszakban a legnagyobb internetes hírportálok látogatottsága kiemelkedően növekedett.

Brókerbotrány: vádemelési javaslat a pénztárosok ellen

Itthon2004.08.04, 06:36

Vádemelési javaslattal átadja a Nemzeti Nyomozóiroda a K&H-ügyben érintett 14 banki alkalmazott aktáit az ügyészségnek - értesült a Népszabadság. Az Inter-Európa Bank és az OTP pénztárosai ellen pénzmosás-bejelentési kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt indítottak eljárást. Kétséges azonban, hogy az ügyben születik-e vádirat. A Népszabadság szerint ugyanis ügyészségi körökben vitatják, hogy a gyakorlatban is betarthatóak a bankokra vonatkozó pénzmosás-bejelentési szabályok.