Népszabadság

címke rss

Kötelező lesz a vakírás a gyógyszereken

Itthon2005.08.11, 07:34

Novembertől már csak olyan gyógyszer kerülhet a patikákba, melynek a dobozán a vakok számára is felismerhető írással olvasható a készítmény neve - írja a Népszabadság. Ősztől a gyógyszerek dobozain a hatóanyagra vonatkozóan is több információ szerepel majd, mint eddig.

Állami szőlőkészlet is származhatott Orbánéktól

Itthon2005.08.11, 08:02

A Népszabadság értesülése szerint az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház az Orbán-kormány ideje alatt az akkori miniszterelnök felesége résztulajdonában álló cégtől vásárolt szőlőt. Korábban a fideszes Répássy Róbert hazugságnak nevezte, hogy az Orbánékhoz kötődő Szárhegy-dűlőtől is vásárolt volna a kereskedőház.

Elárverezhetik az FKGP-székházat

Itthon2005.08.10, 06:56

Akár heteken belül elárverezhetik a Kisgazdapárt Belgrád rakparti székházát. Ennek elkerülése érdekében 10 millió forintot kellene fizetni az APEH-nak az üres pártkasszából. A pártnak összesen 400 millió forintos tartozása van, amit a kisgazdák székház eladásából szeretnének kifizetni - írja a Népszabadság.

Szakszervezeti vezetőkből MSZP-s képviselő lehet

Itthon2005.08.10, 08:05

Az MSZP képviselőjelöltjeinek 30 százaléka kicserélődik, az új arcok többsége helyi önkormányzati ember lesz - írja a Népszabadság. A párt vezérkarának túlnyomó többsége egyéniben is vállalja a megmérettetést, és több szakszervezeti vezetőből lehet szocialista képviselő. Van még néhány vitatott körzet, ahol a helyi és az országos vezetés között nézeteltérés van a jelölt személyével kapcsolatban, ezekben az esetekben Gyurcsány Ferenc szava lesz a döntő.

A fővárosban a legtöbb a császármetszés

Itthon2005.08.09, 07:37

Újabb kórházminősítő listát tett közzé az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ezúttal a császármetszések számáról - írja a Népszabadság. A felmérésből kiderül, hogy a legtöbb császármetszést a fővárosban, illetve az egyetemi klinikákon végzik.

Mégsem menesztik az államfői lakért felelős tisztviselőt

Itthon2005.08.09, 13:40

Tagadta a kormányszóvivő a Népszabadság azon értesülését, hogy menesztenék a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) elnökét. A napilap szerint azért kell távoznia a KVI elnökének, mert nem sikerült határidőre rezidenciát találnia a pénteken hivatalba lépett új államfőnek.

Félrevezető telefonszámlát küld egy cég

Techbázis2005.08.08, 16:16

Telefonszámlának látszó megrendelőlapokat küld egy vállalkozás telefon-előfizetőknek. A harmincezer forintos számlát befizetők azonban nem a számlájukat rendezik ezzel, hanem megjelenhetnek egy telefonkönyvben - írja a Népszabadság.

A betegtájékoztatás az orvosok gyenge pontja

Itthon2005.08.08, 08:09

Európában Hollandia, Svájc és Németország egészségügyi rendszere bánik a legjobban a betegekkel - derül ki az Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexből. Magyarországot a lista vége felé találjuk. A felmérés szerint a hazai betegtájékoztatás többek között az orvosok negatív hozzáállása miatt rossz - írja a Népszabadság.

Mégsem lesz tilos a csoki az iskolai büfében

Itthon2005.08.05, 08:42

Mégsem lesz tilos ősztől az iskolai büfékben csoki és a kakaós csiga. Az Oktatási Minisztérium ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben nem tiltja majd a nehéz ételeket, csak a könyű, egészségesebb táplálék fogyasztására buzdít - írja a Népszabadság.

Kevés mentő jut a sok fals riasztásra

Itthon2005.08.05, 08:45

Egy mentős diszpécsert gyanúsítanak azzal, hogy az ő hibájából nem ment ki a rohamkocsi egy beteg férfihez, aki ezután meghalt. A mentősök szerint elképzelhető, hogy ebben az esetben a diszpécser hibázott, azonban úgy látják, hogy a mentőszolgálat így is komoly gondban van: kevesebb az autó, mint a riasztás, ráadásul Budapesten az esetek 60 százalékában teljesen fölöslegesen vonulnak ki a helyszínre - írja a Népszabadság.

Adót vetnének a hitelbírálati díjra

Gazdaság2005.08.05, 12:42

A Pénzügyminisztérium és az APEH is azt szorgalmazza, hogy a bankok számítsanak föl 25 százalékos általános forgalmi adót a hitelbírálati díjra. Az intézmények álláspontja azonban ütközik az európai uniós joggyakorlattal. A Népszabadság pénteki számában utána járt, vajon a bankok terhelnek-e áfát a hitelezés e stádiumának költségeire.

15 milliót kap Kondor, hogy lojális maradjon

Itthon2005.12.07, 16:47

Éves megbízási díját (15-19 millió forint) veheti fel Kondor Katalin, a Magyar Rádió távozó elnöke, hogy egy évig ne helyezkedjen el máshol - állítja a Népszabadság. A lap szerint erre azért van szükség, hogy Kondor ne vihesse máshová tudását.

Megjavultaknak nem kegyelmeznek az elnökök

Itthon2005.08.04, 08:55

Ritkán élnek kegyelmi jogukkal a köztársasági elnökök. A pénteken távozó Mádl Ferenc 150 esetben adott kegyelmet, ami kevesebb mint a kérelmek három százaléka. A börtön- vagy fogházbüntetés alól általában csak egészségügyi, családi okra hivatkozva mentesít az elnök - írja a Népszabadság. Nem sok esélyük van viszont azoknak, akik azzal próbálkoznak: időközben megjavultak.

Az örökségvédelem miatt nem újul meg a budai rakpart

Itthon2005.08.04, 08:28

Lekerült a napirendről a budai alsó rakpart kiszélesítése és lefedése - írja a Népszabadság. A főváros engedett az UNESCO akaratának, nem nyúlnak hozzá a rakparthoz, nehogy kikerüljön a világörökségi védelem alól.

Gyilkosok között sínylődnek a magyar drogfutárok

Nagyvilág2005.08.03, 08:38

A bolti tolvajokat sorozatgyilkosokakkal zárják össze egyes ecuadori börtönökben, így aggasztó lehet azoknak a magyar drogfutároknak a helyzete, akik a dél-amerikai országban töltik börtönbüntetésüket vagy várnak az ítéletre - mondta a Népszabadságnak egy, a helyi viszonyokat közelről ismerő magyar orvos. A férfi szerint a védtelen európai rabok szabad prédát jelentenek, ha pénzt nem tudnak kizsarolni belőlük, akkor megalázzák őket.

Nincs rezidenciája az új köztársasági elnöknek

Itthon2005.08.03, 07:42

Sólyom László augusztus 5-én hivatalba lépő köztársasági elnöknek nincs rezidenciája. A Béla király úti épületegyüttest az előző ciklus végén eladták azzal a kikötéssel, hogy Mádl Ferenc még használhatja hivatali ideje alatt - írja a Népszabadság.

Kötelezővé tennék az emelt szintű érettségit

Itthon2005.08.03, 07:58

A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint az egyetemek vezetői egyet értenek azzal, hogy tegyék kötelezővé az emelt szintű érettségit. Ha az egyetemek szeptemberben megszavazzák az elképzelést, akkor 2007-től csak emelt szintű vizsgával lehet majd továbbtanulni - írja a Népszabadság.

A magyar nők vezetik az EU tüdőrák-statisztikáját

Itthon2005.08.02, 11:08

Magyarország vezeti az Európai Unió tüdőrák-statisztikáját. Arányaiban itt hal meg a legtöbb nő ebben a betegségben, de a férfiaknál is gyakoribb halálok, mint a legtöbb EU-tagnál - írja a Népszabadság.

Kínozták az ecuadori börtönben ülő magyart

Nagyvilág2006.01.04, 13:04

Bozótvágó késsel és árammal kínoztak egy magyar fiatalembert, aki kábítószer-csempészés miatt raboskodik egy ecuadori börtönben - írja a Népszabadság. Jelenleg összesen hat magyar ül különböző ecuadori városokban hasonló bűncselekmény miatt.

Ellepték Pestet a szúnyogok, indul az irtás

Itthon2005.08.02, 08:11

Az esők és az azt követő meleg miatt ellepték Budapestet a szúnyogok, ezért kedden rendkívüli irtás kezdődik. Az ÁNTSZ-ehz folyamatosan érkeznek a panaszok - írja a Népszabadság.

Három javítási esélyt kapnak az ismétlő felvételizők

Itthon2005.08.01, 07:53

Három alkalommal javíthatnak jövőre eredményeiken azok a diákok, akiket idén nem vettek fel egy egyetemre sem. Ősszel télen és tavasszal vizsgát tehetnek külön díj ellenében és ha a megismételt vizsga jobban sikerül, mint az érettségi, akkor kérhetik, hogy annak eredményét számítsák be hozott pontjaikba - írja a Népszabadság.

Egészségügyi kedvezményekről faggat a kormány

Itthon2005.08.01, 06:58

A harmadik kérdéssel folytatódik a kormány sms-kampánya. A Népszabadság információi szerint ezen a héten azt kérdezi a kormány, hogy járjon-e kedvezmény azoknak, akik rendszeresen eljárnak szűrővizsgálatokra.

Újságban toborozták a kokainfutárokat

Nagyvilág2005.08.01, 08:28

Jól fizető külföldi munkalehetőséget kínált egy hirdetés egy miskolci lapban. Az ajánlatra jelentkező fiatalok most ecuadori börtönökben vannak kokainfutárkodás vádjával - írja a Népszabadság.

A szabálytalankodó járművek tulajdonosait büntetnék

Itthon2005.07.30, 09:30

A tulajdonost vonhatná felelősségre a rendőrség, ha nem sikerül kideríteni, hogy ki szabálytalankodott járművével - értesült a Népszabadság. Magyarországon a gyakorlat egyelőre csak egyértelmű azonosítás esetén teszi lehetővé, hogy a szabálytalankodót megbírságolják. A jelenlegi módszerrel azonban csak minden második szabálytalankodót lehet felelősségre vonni.

Pénzt szednek az ingyenes parkolóhelyért

Itthon2005.07.29, 08:21

Saját zsebre szed díjat a Városliget parkolójában egy társaság. Óránként kétszáz forintért segítik az autót bemanőverezni az egyébként ingyenes várakozóhelyre. A rendőrök tudnak róluk, de tehetetlenek - írja a Népszabadság.

Másfél milliárdot követelnek a katolikus iskolák

Itthon2005.07.29, 08:45

Az egyház szerint az állam másfél milliárd forinttal tartozik a katolikus iskoláknak. Az egyházügyi államtitkár azonban nem tartja megalapozottnak a követelést - írja a Népszabadság.

Kevesebb lett a bizonytalan szavazó

Itthon2005.07.29, 07:54

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitáját követően kevesebb lett a bizonytalan szavazó - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A pártok felé fordulásból a Fidesz és az MSZP egyenlő mértékben profitált, a többieknek viszont nem sikerült új szavazókra szert tenniük.

Már Sólyom dönt Zalatnayról

Itthon2005.07.28, 08:22

A Népszabadság értesülése szerint Mádl Ferenc államfő új orvos szakértői vizsgálatot tart szükségesnek Zalatnay Sarolta kegyelmi kérvényének elbírálásához. Így valószínű, hogy a várakozásokkal ellentétben Mádl Ferenc már nem dönt Zalatnay ügyében.

Hazahozzák a Fidesz volt tanácsadóját

Itthon2005.07.28, 08:03

A holland hatóságok részéről már nincs akadálya annak, hogy a gazdasági bűncselekményekért Magyarországon elítélt Varga Tamást Budapestre szállítsák - tudta meg a Népszabadság. A férfi 1999-ben hagyta el Magyarországot, miután a nyomozók szerint tetemes áfacsalásokat követett el.

Romlott csirkecombokra bukkantak az ellenőrök

Itthon2005.07.27, 09:16

Szalmonellás, bélsárral szennyezett kolbász, egymázsányi romlott csirkecomb és máj, nyolcszázezer repedt és penészes tojás - ezekre a romlott ételekre bukkantak az elmúlt napokban az élelmiszer-ellenőrök. A romlott kolbász nagyobb részét már eladták - írja a Népszabadság.

Hét gyanúsított paprika-ügyben

Itthon2005.07.27, 08:21

A tavaly nyáron kirobbant paprikabotrány miatt hét ember ellen javasolt vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda - írja a Népszabadság. A nyomozás megállapításai szerint 2003-ban és 2004-ben tíz országból 2552 tonna fűszerpaprika érkezett Magyarországra.

A GKM a megtakarítások vesztese

Archívum2005.07.27, 07:35

Szerdán tárgyal első olvasatban a jövő évi költségvetésről a kormány. A legtöbbet, 65 milliárd forintot a gazdasági tárcának kell spórolnia - értesült a Népszabadság. A tárcakeretek első tervéből annyi kiolvasható, hogy a viták inkább a lefaragások elosztásáról szólnak majd, és nem arról, ki kapjon többet.

Újabb kamerák figyelhetnek Angyalföldön

Itthon2005.07.26, 08:21

Egészen a Róbert Károly körútig kiépülhet Angyalföld térfigyelő rendszere - írja a Népszabadság. Hivatalos döntés még nem született, de az önkormányzat szándékai szerint a jövőben is folyamatosan bővíti hálózatát.

Gáz nélkül negyven fővárosi ház

Itthon2005.07.26, 07:49

Ezernél is több budapestinek jelent komoly gondot a főzés és a tisztálkodás, ugyanis negyven társasházban - javítás miatt - szünetel a gázszolgáltatás. Az egy hónapnál hosszabb hibaelhárítás idejére nem kell gázdíjat fizetni, bár ilyen igénnyel még senki nem jelentkezett - írja a Népszabadság.

Felszállóágban érte a turizmust az újabb terror

[origo] utazás2005.07.26, 12:03

A legutóbbi londoni és sharm-es-sejki terrortámadások a lehető legrosszabbkor épp felszállóágban érték a nemzetközi turizmust, mely a jelek szerint - átmeneti visszaesés után - sikeresen vészelte át az elmúlt évek hasonló akcióit. A mostani akciók hatásait még nehéz felmérni - írja a Népszabadság.

A Viasat ráígért volna a műsorszolgáltatási díjra

Itthon2005.07.25, 07:01

Szívesen pályázott volna a Viasat 3 televízió országos pályázatért, de nem keresték meg. A médiahatóság ugyanis a két országosan fogható kereskedelmi televízió - az RTL Klub és a TV2 - szerződését versenyeztetés nélkül hosszabbította meg - írja a Népszabadság.

Megrongálták a vascipős emlékművet

Itthon2005.07.23, 10:15

Ismeretlenek több vascipőt is felfeszítettek azok közül, amelyek egy a nyilasterror áldozatainak emléket állító Duna-parti alkotás részei voltak. A rendőrség szerint nincs nyoma rasszista indítéknak - írja a Népszabadság.

Ezermilliárdba kerülhet az iparűzési adó

Gazdaság2005.07.22, 11:54

Ezermilliárd forintot kockáztat a kormány azzal, hogy elodázza a helyi iparűzési adó átalakítását. A kormány csak 2008-tól tervez nagyobb változásokat az adónemmel kapcsolatban - értesült a Népszabadság.

Elhallgatták a patikus segítségét a rablók elfogásában

Itthon2005.07.22, 08:56

Elhallgatták a rendőrök, hogy az óbudai patikarablók elfogásában az egyik patikusnő is segített nekik - írja a Népszabadság. Az esetről a lapnak beszámoló patikus szerint ugyanis ha ő nem követi a két rablót, akkor nem valószínű, hogy a közelben lévő civil ruhás nyomozók el tudják kapni a tetteseket.

A tb hazahozza a külföldi kezelés alatt elhunytakat

Itthon2005.07.22, 08:06

Mostantól fizeti az egészségbiztosító a holttest hazaszállításának költségét, ha az általa finanszírozott külföldi gyógykezelés során veszti életét a beteg - írja a Népszabadság.

Kifelejthettek orvosokat a tápszerrendeletből

Itthon2005.07.21, 07:33

Számos szakorvos-csoport kimaradt abból a rendeletből, amellyel a rákos betegeknek segítő tápszerek felírását szabályozták júliusban. Sok beteg lenne így kénytelen új orvoshoz fordulni az őt ismerő régi helyett. A miniszter szerint lehet, hogy véletlenül felejtették ki a kérdéses orvosokat - írja a Népszabadság.

A 3-as metró meghosszabbítását félti az ellenzék

Itthon2005.07.21, 07:57

A fővárosi ellenzék szerint a korábbi ígéretek ellenére véglegesen elúszhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása. A városháza azt állítja, ennek pont az ellenkezője igaz - írja a Népszabadság.

Kaphatunk az EU-tól a veszélyes üzemek miatt

Itthon2005.07.20, 07:14

Súlyos büntetés is lehet a vége, ha nemteljesítési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság, mivel a parlament nem építette be határidőre a közelmúltban korszerűsített, veszélyes üzemekről szóló uniós irányelvet a katasztrófavédelmi törvénybe - írja a Népszabadság.

Vérhiány a fővárosban

Itthon2005.07.19, 07:38

Az előírt minimum alá süllyedtek a budapesti vérellátó vértartalékai. A vérhiány miatt rendkívüli véradást szervez a Vöröskereszt - írja a Népszabadság

Másfél hét múlva jöhet a szúnyoginvázió

Itthon2005.07.19, 07:22

A fővárosban másfél hét múlva lehetne jelentős szúnyoginvázióra számítani, ha nem irtanák a vérszívókat, a Velencei-tónál azonban már harapni lehet a rovarokat. Utóbbi helyen nincs elég pénz az irtásra. Sikerrel védekeztek a szúnyogok ellen a Tisza-tónál, míg a Balatonnál felemás a helyzet - írja a Népszabadság.

Drágábban írhatnak fel gyógyszert a magánorvosok

Itthon2005.07.18, 07:08

Ősztől nem írhatnak fel 90 százalékos, vagy teljes támogatással gyógyszereket azok a magánpraxist folytató orvosok, akik nem szerződtek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Az érintettek diszkriminációt emlegetnek - írja a Népszabadság.

Körbetartozást generált az áfavisszatartás

Gazdaság2005.07.18, 08:58

Körbetartozási hullámot indított el a vállalkozások körében az uniós adószámmal rendelkező áfa-visszaigénylőknél elrendelt ellenőrzés. Az áfa visszatartása elsősorban a magyar tulajdonú cégeknél okozott fennakadásokat, a külföldi tulajdonúak inkább nyertek az intézkedésen - értesült a Népszabadság.

Négy új közszolgálati tévéadás indulhat

Itthon2005.07.15, 06:57

Hamarosan hétre bővülhet a magyarországi közszolgálati tévécsatornák száma. Csakhogy a négy új, a kábeltévék által elvileg kötelezően továbbítandó adó miatt népszerű, régebbi csatornák kerülhetnek ki a programcsomagokból - írja a Népszabadság.

Csökken a lakásvételek száma Budapesten

Archívum2005.07.15, 08:39

Harmadával kevesebb lakást adtak el idén Budapesten a tavalyi első fél évhez képest - értesült a Népszabadság. A fővárosi illetékhivatal adatai szerint ugyanakkor az eladott lakások ára 10-15 százalékkal nőtt az elmúlt másfél évben.

Átadták az M7-es új szakaszát

Gazdaság2005.07.15, 13:43

Pénteken adták át a forgalomnak az M7-es autópálya Balatonszárszó és Ordacsehi közötti szakaszát. A mintegy húsz kilométeres sztráda egy abból a tizenegy, összesen 242 kilométernyi gyorsforgalmi útszakaszból, amelyet a kormány a jövő májusi választásokig át akar adni.