Népszabadság

címke rss

Utalványokat osztott az MSZP soproni jelöltje

Itthon2004.11.23, 07:23

A választási bizottsághoz fordul a Fidesz, mert szerintük az MSZP soproni jelöltje megsértette az időközi választás tisztaságát. A szocialista jelölt ugyanis vásárlási utalványokat osztott a Sopronhoz tartozó Ágfalván - írja a Népszabadság.

M. G. P. könyvet ír a múltjáról

Itthon2004.11.23, 18:20

A távolabbi jövőben könyv formájában megírja a történetét Molnár Gál Péter - mondta a kritikus az [origo]-nak. Ügynökmúltja részleteiről nem volt hajlandó nyilatkozni, azt mondta: el kell olvasni a dokumentumokat, ami azokban áll, azt vállalja. Elismerte: "rosszul érinti" az ügy, de mint mondta, egy ideig lehet szüneteltetni a kritikaírást. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Népszabadság főszerkesztője bejelentette: kritikát nem, de más írást közölnek Molnár Gáltól.

Törvénysértő a prostitúció kezelése

Itthon2004.11.22, 07:37

Alkotmánysértő, hogy a tiltott helyen ajánlkozó prostituáltakat bíróság elé állítják, ügyfeleiket viszont csak figyelmeztetik, ugyanis mindketten szabálysértést követnek el. A Legfőbb Ügyészség szerint az önkormányzatok is megsértik a prostitúcióról szóló törvényeket. A Népszabadságban megjelent tanulmány megállapítja: a prostitúció kezelése visszatért az ötvenes évek gyakorlatához.

Besúgó volt Molnár Gál Péter

Itthon2004.11.22, 16:51

Molnár Gál Péter színikritikus elismerte, hogy 1963-ban aláírt egy beszervezési nyilatkozatot. A Népszabadság főszerkesztőjét nagyon megrázta, hogy régi szerzőjük besúgó volt, de szerinte ez az eddigi életművét nem tette tönkre. A főszerkesztő elvárta volna, hogy megkövesse azokat, akikről jelentett. Verebes István szerint a tények ismeretében abszurd Molnár Gál megítélése, mivel a hivatás gyakorlása morális üzenetet hordoz.

Több pénzt kapnak az önkormányzatok

Archívum2004.11.22, 07:52

35 milliárd forint átcsoportosításáról egyeztek meg a koalíciós pártok és a Pénzügyminisztérium a 2005-ös büdzsé kapcsán: több pénzhez jutnak a helyhatóságok és az iskolák is - írja a Népszabadság.

Nem lesznek pontosabbak a BKV járatai

Itthon2004.11.22, 09:12

Sok utas fordul azzal a BKV-hoz, hogy a külföldön szokásos gyakorlat szerint, percre pontosan lehessen tudni, mikor érkezik a busz és a villamos a megállóba. A BKV szerint azonban a budapesti közlekedési viszonyok között szinte lehetetlen a menetrend szerint közlekedni - írja a Népszabadság.

Távozhat Demszky helyettese

Itthon2004.11.19, 07:58

Távozhat posztjáról Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. Atkári szerint a költségvetési rendelettel kapcsolatosan fontolgatja a távozást, ám a háttérben az is állhat, hogy Demszky Gábor kivette kezéből az idei kerületekkel folytatott forrásmegosztási vita irányítását - írja a Népszabadság

Tízmilliárdot perelhetnek ki az államtól

Itthon2004.11.19, 09:14

Rendőrök, tűzoltók és határőrök ezrei indíthatnak pert az állam ellen elmaradt távolléti díjuk utólagos megfizetéséért. Más most több száz peres beadvány készül. Ha a bíróság helyt ad a követeléseknek, több mint tízmilliárd forintot kell fizetnie az államnak - írja a Népszabadság.

Pénzbüntetés a védőoltás elutasítása miatt

Itthon2004.11.18, 07:19

Másodfokon pénzbüntetést kapott az a család, akik ellen azért indult eljárás, mert nem engedték, hogy néhény védőoltást beadjanak gyereküknek. A szülőket első fokon felfüggesztett börötönre ítélték - írja a Népszabadság.

Kevesebbett sózzák az utakat idén télen

Itthon2004.11.17, 06:59

Kissé csökkenti az utakra kiszórt sómennyiséget a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt., ám azt nem ígéri, hogy belátható időn belül véglegesen kiiktatják a sót a téli síkosságmentesítésből. Csak szélsőséges esetekben sóznak majd a hidakon, felüljárókon és a védett fasorokban, több útszakaszon alternatív anyagokat vetnek be. A vállalat egyik utolsó ZIL-je pedig múzeumba vonul - írja a Népszabadság.

Megszűnés fenyegeti a tiszalöki gimnáziumot

Itthon2004.11.17, 07:08

Jövőre megszűnhet a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Annyira kevés ugyanis a diák, hogy a fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat már idén sem engedélyezte új osztály indítását. A városi önkormányzat ugyanakkor átvenné a fenntartói feladatokat, ha sikerülne a fenntartási költségeket a felére lefaragni - írja a Népszabadság.

Tarnabodra költöznek a hajléktalanok

Itthon2004.11.16, 08:08

Kiderült, melyik falut szemelte ki a szociális tárca befogadó falu programja keretében, hogy fővárosi hajléktalanokat költöztessen oda. A sokáig titokban tartott település a Népszabadság szerint a Heves megyei Tarnabod lesz, ahova olyan családok költöznek, amelyek nem tudtak gyökeret ereszteni Budapesten és otthontalanná váltak.

Pénzért lehet újraírni az érettségit

Itthon2004.11.16, 07:24

A régebben érettségizett, de idén felvételiző diákoknak jóval többe kerülhet a felvételijük, ha újraírják az idén bevezetett kétszintű érettségit. Ezt ugyanis csak pénzért tehetik meg. Az oktatási tárca helyettes államtitkára szerint azért kell majd fizetni, mert a vizsgáztatásnak komoly költségei vannak - írja a Népszabadság.

Környezetvédelmi felmérés meglepő eredményekkel

Itthon2004.11.15, 07:10

A szakembereket is meglepte annak a környezetvédelemmel kapcsolatos felmérésnek több eredménye, amelyet augusztusban végeztek. Kiderült, az emberek többsége aktívan is részt venne - a környezetvédelmi problémák megoldásában, és már nem a hozzáállás, hanem a gyenge infrastruktúra akadályozza a szelektív hulladékgyűjtést - írja a Népszabadság.

Cukorbeteg jogait sértette a rendőrség

Itthon2004.11.12, 13:12

A rendőrség veszélyeztette egy cukorbeteg fogva tartott alkotmányos jogát, amikor megtagadta tőle az étkezést - állapította meg egy vizsgálatában Takács Albert. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese jelentésében az is szerepel, hogy a zárka hiányos berendezése miatt a férfinak a kuka tetején kellett ennie - írja a Népszabadság.

Lézerrel mérik a kátyúkat

Itthon2004.11.12, 07:48

Speciális mérőberendezéssel felszerelt svéd fejlesztésű bérelt géppel mérik fel az idén is az ország közúthálózatát. Várhatóan jövőre sem lesz elegendő pénz az elöregedett burkolatok felújítására.

Minden második ember szavazna decemberben

Itthon2004.11.11, 08:08

A megkérdezettek csaknem fele biztosra ígéri a részvételét a december 5-i népszavazáson - derül ki a Capital Research felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. A kórház-privatizáció leállítása biztos igenre számíthat, de a kettős állampolgárság ügyében is ez a válasz számíthat több támogatóra.

Lebomlik az újfajta szatyor

Itthon2004.11.10, 07:01

A néhány hét alatt lebomló környezetbarát szatyor bevezetésével Magyarországon is csökkenthető lenne a hulladék mennyisége. Az olcsó anyagból készülő zacskó lebomlási ideje szabályozható - néhány hétig vagy több hónapig is lehetne használni.

Sok cég idén nem kapja meg a visszaigényelt áfát

Archívum2004.11.10, 07:59

Mintegy százmilliárd forintnyi áfát zárolt idén a Pénzügyminisztérium, vagyis több mint tízezer, közösségi adószámmal rendelkező vállalkozás csak jövőre kapja meg az idei évről visszaigényelt áfát - adta hírül a Népszabadság.

Tájékoztató kampány a kettős állampolgárságról

Itthon2004.11.09, 08:43

A kormány hamarosan tájékoztató kampányt indít a kettős állampolgárságról szóló népszavazás várható hatásáról - tudta meg a Népszabadság. Ha a kettős állampolgárságra a többség igennel voksol, a parlamentnek a jövő év tavaszán meg kell alkotnia a szükséges törvénymódosítást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kettős állampolgárság kérdésében előzetes gondolkodásra van szükség.

Sokan halnak meg megelőzhető betegségekben

Itthon2004.11.08, 08:49

Még mindig nagyon sokan halnak meg olyan betegségekben, melyeket megfelelő életmóddal, szűrésekkel meg lehetne előzni - derül ki a legfrissebb országos egészségfelmérés adataiból. Legrövidebb ideig az észak-magyarországi régió lakói élnek. Ennek a környezeti veszélyek, a szegénység és a munkanélküliség az oka - írja a Népszabadság.

Házfoglalók az Úttörő Áruházban

Itthon2004.11.08, 08:44

Kulturális célokra használnák az Úttörő Áruházat azok az aktivisták, akik tíz napja költöztek az elhagyatottan álló épületbe. A házfoglalók addig maradnak az áruházban, amíg a tulajdonos fel nem szólítja őket távozásra. Akciójukkal a műemlékvédelmi intézkedések eltussolására és a fiatalok lakásproblémáira is szeretnék felhívni a figyelmet - írja a Népszabadság.

Újraosztották a feladatokat az MSZP-ben

Itthon2004.11.08, 07:30

Elkészült az új szocialista vezetés belső szereposztása. Szekeres Imrénél lesz a választási felkészülés, Juhász Ferenc viszi a szövetségi politikát, Újhelyi István a média és a határon túli magyarság ügyeit - írja a Népszabadság.

Külföldön is voksolhatunk a kettős állampolgárságról

Itthon2004.11.06, 10:36

Még két hétig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékekre azok a választók, akik a december 5-i népszavazás idején külföldön tartózkodnak, de szeretnének élnek szavazti jogukkal. Az európai parlamenti választáson 2500-an szavaztak a külképviseleteken - írja a Népszabadság.

Jogalap nélkül tilthatták be a fűszerpaprikát

Itthon2004.11.05, 08:07

Nem volt jogalapja a fűszerpaprika betiltásának, csak sajtónyilatkozatokra alapozva vetették le az árut a polcokról - írja a Népszabadság. A lap szerint a kormány nem hozott erről határozatot, az ÁNTSZ döntéseiben nem szerepelt konkrétan mely termékekről van szó, és a fogyasztóvédőknek sem volt erről hivatalos dokumentumuk.

Vascipős emlékmű lesz a Duna-parton

Itthon2004.11.05, 07:20

Ötven-ötvenöt pár öntöttvas cipőt állítanak fel várhatóan 2005-ben a pesti rakparton. A kompozíció az 1944-45-ben a Dunába lőtt emberekre emlékeztet majd - írja a Népszabadság.

Kisebbségi akarat is érvényesülhet a népszavazáson

Itthon2004.11.05, 08:16

Akár az is előfordulhat, hogy kisebbségi akarat érvényesül a kórház-privatizációról, illetve a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson - írja a Népszabadság. A referendum ugyanis akkor is eredményes lehet, ha a választók legalább negyede azonos módon szavaz, és a többiek nem mennek el.

Rövidzárlat okozhatta a raktártüzet

Itthon2004.11.04, 08:30

Egy hulladéknak minősített és selejtezett, lejárt szavatosságú speciális galvánelem-hulladékban fellépő rövidzárlat okozhatta a tüzet a vegyi raktárban, ahol hétfőn este keletkezett tűz. A keletkezett kárt 100 millió forintra becsülik - írja a Népszabadság.

Egyenruhások őriznék a lomokat

Itthon2004.11.03, 07:36

A Fővárosi Közterület-fenntartó szerint csak úgy tudnának gátat szabni a lomtalanítás idején a várost ellepő szemétdomboknak, ha a lomokat egyenruhások őriznék - írja a Népszabadság. Az illetékesek Bécsről vagy Berlinről vennének példát, ahol folyamatosan figyelik a lomozást.

Kulcsár nem kérheti a tárgyalás mellőzését

Itthon2004.11.03, 07:04

A brókerbotrány fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila nincs abban a helyzetben, hogy tárgyalás nélkül vonják felelősségre - közölte a Népszabadsággal a bróker védője. Kulcsár kihallgatása hamarosan folytatódik, korábbi vallomásának részleteit tisztázzák majd.

Egy kutya lehet az újpesti lakásokban

Itthon2004.11.03, 07:45

Az újpesti társasházakban a jövőben - külön engedély nélkül - csak egyetlen kutyát tarthatnak a lakók. A családi házakban legfeljebb két kutya tartására lesz lehetőség - írja a Népszabadság.

Újra jelentősen emelhetik a csatornadíjat

Itthon2004.11.02, 08:30

Az idei negyven százalék után jövőre 25 százalékos csatornadíj-emelésre számíthatnak a fővárosiak - tudta meg a Népszabadság. A díjemelés mértékéről csak decemberben várható döntés.

Az orvosokat is megtévesztik a reklámok

Itthon2004.11.02, 07:23

Nem csak a betegeket, hanem időnként az orvosokat is megtévesztik a gyógyszergyártók tájékoztatói - írja a Népszabadság. A Gyógyszerészeti Intézet szinte hetente indít eljárást a forgalmazók ellen, mert nem tartják be a gyógyszerek reklámozására vonatkozó jogszabályokat.

Tanú lehet a fővárosi főügyész

Itthon2004.10.29, 08:21

A fővárosi főügyész tanúkénti meghallgatását kezdeményezi Molnár Csaba ügyvédje, Zamecsnik Péter. Az ügyvéd úgy értesült, múlt nyáron a főügyész még egyetértett azzal, hogy a rendőrség nem nyomoz a Pannonplast-ügyben, három héttel később azonban mégis úgy látta, megalapozott a rendőrségi nyomozás megindítása - írja a Népszabadság.

Ázott paprikával jöhetett a penész

Itthon2004.10.29, 08:41

Valószínűleg egy megázott dél-amerikai fűszerpaprika-szállítmány penészedett be, ez okozhatja, hogy a paprika gombaméreggel szennyeződött - írja a Népszabadság. A szerdán betiltott készítményeket az ÁNTSZ vizsgálja és közzéteszi a fogyasztható termékek listáját.

Gyurcsány nem ad rendszeres rádióinterjúkat

Itthon2004.10.29, 07:03

Felajánlotta a Magyar Rádió alelnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a rendszeres interjúlehetőséget, Gyurcsány azonban nem él vele - írja a Népszabadság. Gyurcsány szerint nincs szükség rá, hogy szerda reggelenként "mikrofonállványok" kérdezzék.

Bejegyeztethető lesz az egyneműek kapcsolata

Itthon2004.10.29, 08:07

Várhatóan Magyarországon is lehetőség lesz az egynemű kapcsolatok regisztrálására - jelentette be Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. Az egynemű párok házassága azonban még hosszú ideig nem lesz napirenden - írja a Népszabadság.

Tiltakoznak az oroszok a magyar atomszemét ellen

Itthon2004.10.28, 07:02

Ötezer cseljabinszki lakos aláírásával ellátott levelet juttattak el Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz - írja a Népszabadság. Az oroszok a magyar nukleáris hulladék odaszállítása ellen tiltakoznak. Levelükben azt írják, hogy a nukleáris hulladék problémáját nem lehet úgy megoldani, hogy egy másik ország lakóit mérgezik vele.

Több légi irányítóra lehet szükség Ferihegyen

Itthon2004.10.27, 09:13

Ferihegyi repülőtér légi forgalma egy év alatt negyedével nőtt meg, és a légi irányítás egyre nehezebben birkózik meg a feladattal - írja a Népszabadság. Két hónap alatt hét esetben közelítették meg egymást veszélyesen.

Elégedetlenek a fővárossal a budapestiek

Itthon2004.10.27, 07:18

Rossz tömegközlekedés, kátyús utak, és rengeteg kutyapiszok - ezeket a problémákat tartják legzavaróbbnak a Budapesten élők. A fővárosiak úgy látják, megtorpant Budapest fejlődése. Demszky Gáborról is rosszabb véleménnyel vannak, mint korábban - derül ki a Népszabadság megbízásából készített közvélemény-kutatásból.

Túl kevés biomasszát használunk fel

Itthon2004.10.26, 08:04

Hiába termelődik annyi biomassza Magyarországon, amennyiből bőven lehetne biztosítani a hazai energiaigényeket, ha a gyakorlatban alig pár százalékos a felhasználás. A hazai biodízelprogram leállt, a biogázhasználat pedig elenyésző, alig néhány településen alkalmazzák áram, illetve hőtermelésre - írja a Népszabadság.

Tiltott eszközöket is ajánlanak a magánnyomozók

Itthon2004.10.26, 07:56

Poloskák és rejtett kamerák telepítését is vállalja hirdetéseiben számtalan hazai magánnyomozó iroda, miközben ezen eszközök használatát törvény tiltja - írja a Népszabadság. A szakmai kamara elnöke arra hivatkozik, hogy a hirdetés nem, hanem a poloskák üzemeltetése törvényellenes.

Tüntetésre készülnek a vasutasok

Itthon2004.10.26, 13:07

A MÁV Rt. egyes tevékenységeinek kiszervezése, ingatlanjainak eladása és létszámleépítési tervei ellen tiltakoznak a vasutasok. A Népszabadság úgy tudja, már jövő héten a gazdasági minisztérium elé vonulhatnak a MÁV dolgozói.

Aktivizálódtak az MSZP-szavazók

Itthon2004.10.25, 07:29

Szavazókat vesztett a Fidesz, a szocialisták szavazói viszont aktívabbak lettek, javítottak a biztos pártválasztók körében a pozíciójukon - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. A Fidesz-szavazók tábora azonban még mindig nagyobb, mint a szocialistáké.

Orbán szerint vállalhatóak kivágott mondatai

Itthon2004.10.22, 12:49

Orbán Viktor szerint vállalhatóak azok a mondatok, amelyeket egy vele készült interjúból vágtak ki, mielőtt leadták volna a Hír TV-ben - írja a Népszabadság. A megvágott interjú miatt távozott a televíziótól az interjút készítő újságíró.

Lakiteleknek elege van a nevét használó MDF-esekből

Itthon2004.10.22, 10:32

Lakitelek megelégelte, hogy az MDF belső ellenzéke az ő településük nevét használja. A helyiek úgy vélik, nem tesz jót a nagyközségnek, hogy neve egy politikai perpatvarban forog közszájon. Varga Sándor polgármester levélben közölte Lezsák Sándorékkal: a jövőben nem járulnak hozzá, hogy településük nevét használják - írja a Népszabadság.

Popsztár-apa és erős ember is küzd a képviselőségért

Itthon2004.10.21, 09:29

Közel egy tucat induló várható a szécsényi választókörzetben kiírt időközi országgyűlési képviselő-választáson. A képviselői helyre pályázók között politikusok mellett egy popénekes édesapja - idősebb Gáspár Győző -, illetve az erős ember, Fekete László is szerepel - írja a Népszabadság.

Kelta temető helyén épül a szennyvíztisztító

Itthon2004.10.21, 08:06

Ritka régészeti leletek kerültek elő a Csepel-sziget északi csücskéről, ahol az új, központi szennyvíztisztító építését készítik elő. A leletmentő ásatásokon egy kelta temető, avar kori ház és bronzkori település nyomait találták, miután több mint egy mázsa világháborús lőszert szedtek össze a területen- írja a Népszabadság.

Három miniszter él szolgálati lakásban

Itthon2004.10.21, 07:08

Jelenleg kevesebb állami vezető él szolgálati lakásban, mint a kilencvenes évek közepén - írja a Népszabadság.  Az új miniszterek közül hárman, az államtitkárok közül pedig négyen igényeltek szolgálati lakást. A bérleti díjat az állam, a rezsit és a kisebb javításokat viszont az állami vezetők fizetik.

Tiszalökön és Szombathelyen épülhet magánpénzből börtön

Itthon2004.10.20, 08:11

Tiszalök és Szombathely ad majd helyet annak a két új börtönnek, amelynek kialakításában és üzemeltetésében jelentős szerepet kap a magántőke - írja a Népszabadság. A költségvetés összesen 25 milliárd forint építési költségtől mentesül így.

Alapcsomagban sugároznák a négy új MTV-csatornát

Itthon2004.10.20, 07:43

Szerdán dől el, indíthat-e négy új tematikus csatornát a köztévé. Ha az ORTT is rábólint a tervre, akkor ezeket a programokat alapcsomagban kell majd sugározniuk a kábeltévéknek. Emiatt azonban várhatóan ki kell venni egy-egy régebbi adót, ami indulatokat gerjeszthet, nem beszélve arról, hogy a négy csatorna miatt szűkülnek az új kereskedelmi csatornák lehetőségei is - írja a Népszabadság.

Megújult a Fidesz szegedi elnöksége

Itthon2004.10.20, 07:19

A lemondott a régi elnökség helyére teljesen újat választott a Fidesz szegedi szervezete hétfőn. A helyi elnök egy 23 éves ügyvédjelölt lett - írja a Népszabadság.

Megtelnek az ötvenhatos emlékhelyek

Itthon2004.10.20, 07:12

Szinte ellepik a főváros és az ország ötvenhatos emlékhelyeit a közjogi méltóságok, politikusok és civil szervezetek - írja a Népszabadság. A pártok idén sem tartanak közös programot.

Csak egy mentő áll készenlétben Ferihegyen

Itthon2004.10.19, 07:28

Az Országos Mentőszolgálatnak csupán egy mentőautója van állandó készenlétben a Ferihegyi repülőtéren. Egy sok sérülttel járó szerencsétlenség idején a fővárosi utakról kellene átirányítani több mentőkocsit, ami azonban lassú lehet - írja a Népszabadság.

19 kilométer fővárosi utat újítanának fel

Itthon2004.10.19, 07:10

Ha a költségvetésben is szerepel majd a központi kormányzat korábbi útfelújítás-támogatási ígérete, 19 kilométer fővárosi utat újíthatnak fel 2005-ben - írja a Népszabadság. A tízmilliárdos beruházás az országos útfelújítási keret nagy részét elviszi majd. A fővárosi közutak közel fele rossz minőségű, felújításra szorul.

Megkezdődött az M6-os építése

Archívum2004.10.19, 08:00

A kivitelező elkezdte az Érdi-tető és Dunaújváros között húzódó M6-os gyorsforgalmú út építését, miután a tenderen győztes konzorcium átvette az építési telkeket - írja a Népszabadság.

Ohióban ünnepli október 23-át Orbán

Itthon2004.10.18, 11:46

Egy amerikai magyar szervezet meghívására az Egyesült Államokban, Ohióban tölti az október 23-i ünnepet Orbán Viktor. A volt miniszterelnök egy clevelandi megemlékezésen mond beszédet - írja a Népszabadság.

Tízezreket várnak az antifasiszta tüntetésre

Itthon2004.10.15, 08:07

A pénteki antifasiszta tüntetésre több tízezer embert várnak a Terror Háza elé - írja a Népszabadság. A hungarista csoport nem rendezheti meg azt a demonstrációt, amely ellen a demokratikus tüntetést meghirdették a nyilas-hatalomátvétel hatvanadik évfordulóján. A rendőrség azt ígéri, hogy senkit nem ér atrocitás a demonstráción.

Sok a fölösleges röntgenvizsgálat

Itthon2004.10.15, 07:37

Gyakran végeznek röntgen- és CT-vizsgáaltot olyan betegeken is, akiknek nem lenne feltétlenül szükségük a nagy sugárterheléssel járó vizsgálatokra. A kezelések során nem mindig veszik figyelembe, hogy az embert érő sugárdózisnak a lehető legkisebbnek kell lennie - írja a Népszabadság.

Medgyessy levélben búcsúzik a szocialistáktól

Itthon2004.10.15, 07:43

A vezetők fele biztosan lecserélődik az MSZP pénteken kezdődő tisztújító kongresszusán, Kovács László után a szocialista párt elnöke szombaton szinte bizonyosan Hiller István lesz - írja a Népszabadság. Medgyessy Péter volt miniszterelnök személyesen nem vesz részt a kongresszuson, a Népszabadság pénteki számában megjelent levelében köszön el a szocialistáktól. Levelét azzal zárja, hogy még korainak tartaná, hogy személyesen vegyen részt az MSZP összejövetelén.

Még járnak tűzveszélyes buszok

Itthon2004.10.14, 08:09

Harmincnál több tűzveszélyes BKV-busz közlekedik még a városban, bár a társaság minden óvintézkedést megtett, hogy ezek se gyulladjanak ki menet közben, utasokkal a fedélzeten. A BKV várhatóan év végéig fejezi be a hibás buszok átalakítását - írja a Népszabadság.

Külföldre készülnek az orvosjelöltek

Itthon2004.10.13, 07:26

Újra nőtt az orvosi egyetemek népszerűsége, kétszeres a túljelentkezés az iskolákba. Az érdeklődés azonban első sorban a külföldi álláslehetőségeknek szól - írja a Népszabadság. A májusi EU-csatlakozás óta háromszáznál több orvos hagyta el az országot.

A kormánypártok módosítanák a jegybanktörvényt

Gazdaság2004.10.13, 10:25

A Magyar Nemzeti Bank elnökének a Monetáris Tanács tagjaira vonatkozó jogkörét korlátozná az a törvénymódosító javaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az MNB-ről szóló jogszabály módosítására. A javaslat szerint a jövőben a kormányfő is kinevezhetne tagokat a testületbe - írja a Népszabadság.

Szívbeteg volt a rendőri intézkedéskor meghalt fiú

Itthon2004.10.13, 08:56

A kardiológus orvos szakértő véleménye szerint is örökletes szívelégtelenség okozta a júliusban rendőri intézkedés közben elhunyt kecskeméti roma fiatalember halálát - tudta meg a Népszabadság. A család ügyvédje önvédelmi fogásokat oktató szakembert kért fel az ügy vizsgálatára, szerinte az intézkedő rendőr szakmai hibát követett el.

Negatív adó vagy családi pótlék a gyerekkedvezmény helyett

Gazdaság2004.10.12, 12:37

A jövő év közepétől megváltozik a családtámogatási rendszer, de a változás mikéntje egyelőre bizonytalan. Két elképzelés létezik, az egyik a munkavállalást ösztönözné, és negatív adót vezetné be, a másik pedig családi pótlékká alakítaná a gyerekkedvezményt - írja keddi számában a Népszabadság.

Lemondott az OEP főigazgatója

Itthon2004.10.12, 08:18

Lemondott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Matejka Zsuzsa - tudta meg a Népszabadság. A főigazgató hivatalba lépésekor megjelölt fő célok - az irányított betegellátási modell bővítése és a szabályozott gyógyszerpiac kialakítása - nem valósultak meg.

Ötvenezres büntetést kapott a söjtöri tojásdobáló

Itthon2004.10.12, 09:31

Ötvenezer forintos pénzbírságra ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy évvel ezelőtt tojást dobott a Deák Ferenc söjtöri szülőházánál ünneplő kormányküldöttségre - írja a Népszabadság. A bírósági ítélet szerint bár a férfi senkit nem talált el, másokat megbotránkoztatott a tojásdobálással.

Kizáratnák a brókerügyből a fővárosi főügyészt

Itthon2004.10.12, 07:53

Ruttner György ügyvéd, Kerék Csaba, a K&H-ügyben sikkasztással gyanúsított Britton-vezető védője Ihász Sándor fővárosi főügyész kizárását kérte az ügyből. Az ügyvéd szerint a főügyészt elfogultság miatt kellene kizárni - írja a Népszabadság.

Adatvédelmileg aggályos a mikrocsipes útlevél

Itthon2004.10.11, 07:23

Az adatvédelmi biztos elhamarkodottnak tartja a biometrikus azonosítókat tartalmazó mikrocsipes útlevelek kibocsátásáról szóló terveket - írja a Népszabadság. Péterfalvi Attila közölte: az új dokumentum bevezetéséhez legalább egy kötelező uniós jogszabályra vagy hazai törvénymódosításra lenne szükség.

Nem lesz egyszerre három népszavazás

Itthon2004.10.11, 08:03

Nem vonható össze a tervezett három népszavazás, legfeljebb a kórház-privatizációról és a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárság egyszerűsített megadása érdekében kezdeményezett referendumról voksolhatunk egyszerre - írja a Népszabadság. Ez is csak akkor lehetséges, ha az Alkotmánybíróság november 15-ig határozatot hirdet a szavazás elleni beadványról.

A hétköznapi gondok megoldását várja Gyurcsány

Itthon2004.10.11, 07:03

Az átfogó koncepciókat konkrétumokra fordítottuk le a kormányülésen - mondta a Népszabadságnak a hétvégi kormányülés után az egyik résztvevő. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghallgatta miniszterei terveit, majd ismételten jelezte: az érdekli, hogy a hétköznapi problémák - parlagfűirtás, sorbaállás az okmányirodában - mikor oldódnak meg.

15 milliárd dollárt mosnak tisztára Magyarországon

Itthon2004.10.09, 10:11

Magyarország a világ középmezőnyébe tartozik pénzmosás tekintetében - írja egy ausztrál szervezet összeállítására hivatkozva a Népszabadság. Évente átlagosan 15 milliárd dollárt, azaz közel 3000 milliárd forintot mosnak tisztára a bűnözők.

Őszödön ismerkednek a miniszterek egymással

Itthon2004.10.09, 10:33

Kétnapos ülést tart szombaton és vasárnap a kormány Balatonőszödön. A Gyurcsány-kabinet első informális tanácskozásán minden miniszter elmondja, milyen "nagy ügyekben" gondolkodik, emellett személyi kérdésekről is szó lesz - írja a Népszabadság. A lap értesülése szerint Gyurcsány csapatépítőnek szánja a két napot.

Könnyen lebuknak az orvoshoz járó bűnözők

Itthon2004.10.09, 09:53

Tavaly több mint hatezer, kisebb-nagyobb bűncselekményekkel gyanúsított ember felkutatásában segítette a rendőrséget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - írja a Népszabadság. Az orvosi rendelőkben vagy patikákban kért személyes adatok alapjál jól nyomon lehet követni, hogy mikor és hol ment valaki orvoshoz.

Törvénytelenül járatták kisegítő osztályba a gyerekeket

Itthon2004.10.08, 07:10

Másodfokon is elmarasztalta a bíróság a tiszatarjáni általános iskolát és az azt fenntartó önkormányzatot, mivel fogyatékosként kezeltek normál szellemi képességű gyermekeket - írja a Népszabadság.

Az al-Kaida hangjára vadászik az NBH

Itthon2004.10.08, 09:39

Ajman az-Zavahri hangját keresik a magyar titkosszolgálatok. Erre azért van szükség, hogy meggyőződjenek róla, valóban érinti-e Magyarországot is a terrorszervezet legutóbbi fenyegetése - írja a Népszabadság. A titkosszolgálatokat ellenőrző államtitkár szerint nincs adat arról, hogy itthon vagy a térségben működne al-Kaida-sejt.

Koncesszióban épülnek az autópályák

Archívum2004.10.07, 07:59

A már épülő és a tervezett autópálya-szakaszokat is koncesszióba adná a kormány - értesült a Népszabadság. A jövő évi költségvetés tervezete így 550 milliárd forintos koncessziós bevételre és 285 milliárd forint kiadás megspórolására számít.

Újabb civil per indul a 4-es metró ellen

Itthon2004.10.07, 07:32

Újabb civil szervezetek által indított per kezdődik csütörtökön a négyes metró ellen. Az egyebek mellett házaik épségét féltő civilek most a vasúthatósági engedély megsemmisítését követelik - írja a Népszabadság.

Harminc nyomozó 18 ezer pénzmosás-gyanús ügyre

Itthon2004.10.06, 07:57

Csupán harminc nyomozója van az ORFK nemzeti nyomozó irodája pénzmosás elleni osztályának, ahova csak idén 18 ezer pénzmosás-gyanús esetről érkezik bejelentés. Magyarországon közben egyes becslések szerint akár évi 3 ezer milliárd forint bűncselekményekből származó pénzt mosnak tisztára - írja a Népszabadság, egy pécsi konferencián elhangzottakra hivatkozva.

Korábban kezdhetik építeni az M6-ost

Gazdaság2004.10.06, 14:02

Egy héttel az aláírás után a szerdai kormányülésen várhatóan máris módosítják az M6-os autópálya koncessziós szerződését. A változtatásra azért van szükség, hogy a szükséges földmunkák hamarabb kezdődhessenek meg - értesült a Népszabadság.

Jónak tartották a menesztett hivatalvezető munkáját

Itthon2004.10.06, 07:02

Egy belügyminisztériumi jelentés nem talált szakmai kifogásokat a Felkai László vezette fővárosi közigazgatási hivatal közelmúltbeli munkájában - írja a Népszabadság. Felkait ugyanakkor a múlt héten menesztették posztjáról.

A Heim Pál kórház is sztrájkba lép csütörtökön

Itthon2004.10.05, 06:50

Folyamatosan csatlakoznak a kórházak a csütörtökön megtartandó egészségügyi sztrájkhoz. Hétfőn a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházból is jelezték a részvételt. Több helyen ugyanakkor nem kívánnak sztrájkba lépni, még bizalmat szavaznak az új egészségügyi miniszternek - írja a Népszabadság.

Túl hamar töredezik a buszmegállók útburkolata

Itthon2004.10.05, 07:18

A vártnál hamarabb megy tönkre a buszmegállók viacolorburkolata, emiatt újra kell rakni az alig pár éve felújított buszmegállóöblöket a fővárosban. A viacolor ugyan véd a nyomvályúsodás ellen, de nem elég tartós. A jóval tartósabb vasbeton lerakása ellen viszont a közművek üzemeltetői tiltakoznak, nehézkes felbontása miatt - írja a Népszabadság.

Százmillióba kerül az utolsó leszerelés

Itthon2004.10.05, 08:50

Méltóképpen fel kívánja hívni a figyelmet a sorkatonák utolsó leszerelésére a Honvédelmi Minisztérium. A tárca összesen százmillió forintot költ egyrészt a leszerelést propagáló reklámokra, másrészt arra a közel kétezer dísztőrre, amelyet minden utolsóként távozó baka megkap - írja a Népszabadság.

Csillag péntek éjjel még aláírta az M6-os szerződést

Gazdaság2004.10.04, 11:41

Csillag István az utolsó pillanatban, péntek éjjel aláírta az M6-os megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Bilfinger cég vezette német-osztrák konzorciummal - írta a Népszabadság.

A többség szerint ne politizáljanak az egyházak

Itthon2004.10.04, 07:00

A magyar társadalom többsége szerint nem szabadna politizálni az egyházaknak, és azokat teljes mértékben a híveknek kellene fenntartaniuk. Ez egy Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt felmérésből derül ki. A kormánypártok és az ellenzék támogatói között nincs jelentős eltérés vallásosságukat tekintve: a többség a "maga módján vallásos", míg mindkét csoport körülbelül negyede egyáltalán nem vallásos - írja a Népszabadság.

Névváltoztatást fontolgat az MDF

Itthon2004.10.04, 07:26

Nem kizárt, hogy "MDF - a magyar konzervatív párt" lesz az MDF új neve. A párt vezetése ugyanis névváltoztatást tervezget, és ezt a variációt többen is elfogadhatónak tartják - írja a Népszabadság.

A betegek fele szenved a fájdalomtól

Itthon2004.10.02, 09:12

Minden ötödik ember fájdalomtól szenved a világon. Nem kevesen csillapítatlan fájdalomtól. A krónikus, főleg gyógyíthatatlan betegeknek nyolcvan százaléka nem kap megfelelő fájdalomcsillapítást - írta a Népszabadság.

Medgyessy nem mond le mandátumától

Itthon2004.10.02, 09:02

Medgyessy Péter volt miniszterelnök új irodába költözött. A félemeleten kapott egy szobát, azt, ahol korábban a kormányszóvivő is dolgozott - írta a Népszabadság.

Veszélyben az egészségügyi ellátás színvonala

Itthon2004.10.01, 08:16

Romlik a gazdasági helyzet, egyre csökkennek pénzügyi tartalékok, és egyre nagyobb a szakemberhiány az egészségügyben - állapítja meg többek között a kórházszövetség frissen elkészült felmérése. Az eddig nyilvánosságra került eredményekből kiderül: veszélyben van és sok tekintetben romlik az ellátás minőségi színvonala - írja a Népszabadság.

Összevonástól tartanak a szemklinikán

Itthon2004.09.30, 08:27

A fővárosi Mária utcai szemklinika elsorvasztásától tartanak az intézet dolgozói - írja a Népszabadság. A Semmelweis Egyetemnek két szemklinikája van, a Mária utcában és a Tömő utcában, a tervek szerint azonban csak egy igazgatót neveznének ki, a dolgozók pedig attól tartanak, hogy az igazgató az új eljárásokat a "saját" intézetébe viszi át.

Sztrájkra készülnek az egészségügyiek

Itthon2004.09.29, 07:37

Újabb országos sztrájkfelhívás jelent meg kedden az orvosi honlapokon - írja a Népszabadság. Az időpontról egyelőre egyeztetnek. A Magyar Orvosi Kamara képviselő-testülete szerdán tájékoztatót tart, amelynek egyik napirendi pontja az Országos sztrájkhelyzet az egészségügyben címet viseli.

Perelnek az Egérút mellett élők

Itthon2004.09.28, 07:30

Nem tudja betölteni célját az Egérút, a csúcsforgalomban csak többszöri lámpaváltásra lehet átjutni a csomópontokon, miközben az útvonal egy szakasza máig hiányzik. A kétszer kétsávos rész közelében lakók a zajvédő falak ellenére is szenvednek a forgalomtól, és perek özönét zúdítják a fővárosi önkormányzatra - írja a Népszabadság.

Gyurcsány népszerűbb, Kuncze népszerűtlenebb lett

Itthon2004.09.27, 07:17

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt népszerűségi indexe egy hónap alatt hat ponttal emelkedett - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. Az elmúlt hónap vesztese Kuncze Gábor, akinek öt ponttal csökkent rokonszenvindexe.

Áron alul kelt el az Andrássy úti palota

Itthon2004.09.27, 17:37

A világörökség újabb darabját adták el Budapesten. Az Andrássy úti palotán múzeumostul, bérlőstül adtak túl harmadáron - írja a Népszabadság. A terézvárosi önkormányzat a szükséges felújítások hatalmas költségeire hivatkozva találta jó megoldásnak az eladást, miközben a nyolcvanas évektől folyamatosan újították az épületet. Terézváros polgármestere szerint jó áron klet el az épület.

180 millióra perlik Várhegyit

Itthon2004.09.23, 07:39

Csütörtökön kezdődik az a per, amelybe180 millió forint kártérítést követel a szolnoki önkormányzat Várhegyi Attila egykori fideszes képviselőtől. A város ugyanis szeretné, ha megtérülne az a kár amelyet Várhegyi okozott még a '90-es évek közepén egy ingatlaneladással - írja a Népszabadság.