Nemzeti Színház

címke rss

Már lehet nevezni a Nemzeti Színház szpotjátékára

Kultúra2019.10.03, 10:33

Már lehet nevezni a budapesti Nemzeti Színház fiatalok számára meghirdetett szpotjátékára, amelyre egy Shakespeare-t népszerűsítő, flashmob-szerű, telefonnal készített kisfilmet várnak. 

Legjobb a legjobbak között - öt fiatal kapott Junior Prima Díjat, köztük a Nemzeti Színház színésze

Kultúra2019.10.02, 19:16

Öt fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában a budapesti Kálmán Imre Teátrumban. Az elismerést Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója adta át az 54 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek. A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai. A Nemzeti Színház fiatal színésze, Szabó Sebestyén László is átvehette a díjat. Az Origónak azt monda: az elismerést a debreceni Kuckó Művésztanyának ajánlja, amelyet édesanyja alapított, és ahonnan elindult a pályája.

Óriási siker, álló taps a Nemzeti Színház szentpétervári vendégjátékán

Kultúra2019.10.02, 17:20

A Nemzeti Színház szerepelt a 2019-es színházi olimpián, Szentpétervárott - páratlan sikerrel. A Rocco és fivéreit adták elő. Vidnyánszky Attila rendezését ezt megelőzően csak egyszer játszották, szeptember közepén, a budapesti bemutatón. Most a világ egyik leghíresebb színházában, az Alekszandrinszkijban kétszer is. A közel négy órás, monumentális előadás végén a nézők közül sokan felállva ünnepelték a színészeket, és magát Vidnyánszky Attilát.

Szentpéterváron lép fel a Nemzeti Színház

Kultúra2019.09.27, 11:43

Olimpikon lett a Nemzeti Színház! Két kamionnyi díszlet, jelmez és kellék, négyezer csavar, tizenhét színművész, egy rendező és harminckét háttérmunkás utazott el Szentpétervárra, a Nemzetközi Színházi Olimpiára, hogy eljátsszák a Rocco és fivérei című előadást a világ egyik legjelentősebb színházi seregszemléjén.

Magyar Örökség Díjat kapott Vidnyánszky Attila

Kultúra2019.09.25, 10:56

A hétvégén Magyar Örökség Díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. A Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila színházteremtő tevékenységéért kapta meg a díjat.

Bodrogi Gyula: Nélküle már nem nagyon tudnék élni

Kultúra2019.09.23, 11:36

Bodrogi Gyula gőzerővel dolgozik, a most induló évadban két színházban is lesznek előadásai. Azt mondja, a dereka még mindig fáj, de már nem zavarja annyira, mert erőt ad a hivatása. 

Az óriási sikerű Rocco és fivérei premier másnapján újabb hihetetlen sikerű bemutató a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.09.25, 10:38

Egy nappal Vidnyánszky Attila monumentális előadása, a Rocco és fivérei kirobbanó sikerű premierje után újból bemutatót tartott a Nemzeti Színház. Euripidész Médeiáját a világhírű svéd rendező, Eirik Stubo rendezte. A premieren a szó szoros értelmében szűnni nem akaró taps ünnepelte Szűcs Nellit, a csodálatos címszereplőt, a nagy színészt, Trill Zsoltot, és az előadás több nagyszerű színészét, így Rátóti Zoltánt, Söptei Andreát, Szarvas Józsefet vagy éppen Csurka Lászlót. És persze az alkotókat.

Kiből lehet bajnok a ringben, és ki lehet győztes a mindennapokban? - videó

Kultúra2019.09.20, 10:18

Óriási sikerrel mutatták be csütörtök este a Nemzeti Színházban a Rocco és fivérei című darabot, amely Luchino Visconti filmjének forgatókönyve alapján készült, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében. Az 1950-es években öt dél-olasz falusi fiú az édesanyjával a nagyvárosba, Milánóba költözik, és ott próbál szerencsét. Keresik a boldogulást, a sikert, a szerelmet. De mindenkire másként hat a nagyvárosi nyüzsgés. Az előadás arra ad választ, hogy kiből lehet bajnok a ringben, és ki lehet győztes a mindennapokban. Megmentheti-e Rocco önfeláldozó szeretete a széthulló családot és a gyilkossá vált fivért is? A daarabban ...

Boksz, szerelem, erotika, gyilkosság – Rocco és fivérei a Nemzetiben

Kultúra2019.09.19, 09:50

„Öt fiatalember nagy lehetőségéről szól ez a mese, akik vidékről költöztek a nagyvárosba. Arról, hogy hogyan vívják a helyüket a nyüzsgő városban, az életben, a szerelemben és a szorítóban." – mondta Vidnyánszky Attila, a Rocco és fivérei című előadás rendezője. Azt is hozzátette, hogy bár a történet az 1950-es évek elején játszódik, és Luchino Visconti 1960-ban készítette el a legendás filmet, ma is ugyanúgy érvényes. A Rocco és fivérei az értékek története is. Hová mozdul az a világ, amiben létezünk? Mit hagyunk el, mi változik, és mi tűnik el - fájó mód - végérvényesen? Milyen létet kényszerülünk élni bizonyos torz ideológiák menntén? ...

Színházak Éjszakája a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.09.18, 17:36

Rengeteg programmal várja a Nemzeti Színház szeptember 21-én a Színházak éjszakáján a látogatókat. Mutatjuk a programokat.

Hogyan képes egy anya megölni a saját gyerekeit?

Kultúra2019.09.25, 10:40

Van, amikor egy színházi előadás után nem kell megszólalni. Nem is lehet. Egyfelől azért, mert annyira összeszorul az ember torka, hogy egy hang sem jön ki a száján. Másfelől azért, mert teljesen felesleges bármit is fecsegni róla: a darab és a színész játéka annyira teljes, annyira lenyűgöző, olyan erős, hogy nincs mit hozzáfűzni. Pontosan ilyen előadás Euripidész Médeiája, amelyet szeptember 20-án mutat be a Nemzeti Színház. A darabot a világhírű svéd rendező, Eirik Stubo rendezte. A beregszászi társulat múltját meghatározó színészházaspár, Szűcs Nelli és Trill Zsolt Médeia és Iaszón szerepében pedig lenyűgöző és elképesztően zsenniális. ...

A Nemzeti Színház után Párizs legelegánsabb magánszínházát hódítja meg a moszkvai Vahtangov Színház

Kultúra2019.09.16, 16:49

A világ egyik legjobb színházának méltó várakozás előzi meg a moszkvai Vahtangov Színház párizsi vendégjátékát. Pénteken indul az előadássorozat, összesen 12-szer lehet megnézni az Anyegin-t és a Ványa bácsi-t. Mindkét előadást Rimas Tuminas rendezte.

A Rocco és fivérei képviseli Magyarországot a Színházi Olimpián

Kultúra2019.09.16, 10:03

A négymilliós orosz metropolisz, Szentpétervár és a félezer lelket számláló japán Toga a központja a 2019-es Nemzetközi Színházi Olimpiának, amely a világszínház egyik legjelentősebb eseménye. A pétervári programban a legnagyobbak – a Berliner Ensemble, a milánói Teatro Piccolo, a bukaresti Bulandra – társaságában vendégszerepel két estén – szeptember 27-én és 28-án – a budapesti Nemzeti Színház a Rocco és fivérei-vel.

Elsöprő, óriási siker az új Operettszínház Csárdáskirálynő-premierjén

Kultúra2019.09.07, 10:55

A margitszigeti előbemutató után a kőszínházban, azaz a Budapesti Operettszínházban is megtartották a Csárdáskirálynő premierjét. És természetesen ismét elsöprő, hatalmas sikerrel. A Csárdáskirálynő az új Operettszínház - Kiss-B. Attila főigazgató, Pfeiffer Gyula főzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató - első bemutatója. Az előadást a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte, a koreográfus Bozsik Yvette. Nem kérdés: mindketten tökéletes munkát végeztek.

Elindította plakátkampányát a Nemzeti Színház

Kultúra2019.09.02, 21:00

A Nemzeti Színház 2019/2020-as évadának bemutatóit szeptember 2-től köztéri plakátokon, online és a print hirdetési felületeken új, egységes arculatú kreatív anyagokkal hirdeti a színház.

Vidnyánszky Attila: Az új színházi támogatási rendszer jó irányba tart

Kultúra2019.08.29, 17:59

Az új színházi támogatási rendszer olyan feladatokat szolgál, amelyeket a közösség fontosnak tart, többek között a fiatalok színházba csábítását, a kortárs szerzők bemutatását. A hangsúly pedig a vidéki műhelyeken, színházakon van. Az is fontos, hogy nem kaphat kevesebbet egyik tisztességes műhely sem, mint az előző rendszerben. Ezért a rendszer jó irányba tart. Erről is beszélt Vidnyánszky Attila az Origónak adott interjúban. A régi tao-rendszerben színházi emberek cégeket alapítva, hálózatot építve, kihasználva a jutalékok rendszerét és egyéb kiskapukat, milliárdokat kerestek, ezért azt a rendszert nem lehetett megjavítani, meg keellett ...

Nemzeti Színház: a kiteljesedés felé

Kultúra2019.08.29, 13:28

„Ha egy évad Csíksomlyótól Csíksomlyóig tart, igazán nem panaszkodhatunk” – mondja az elmúlt évadról Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház honlapján megjelent interjúban. A Nemzeti vezérigazgatója azt mondta: a társulat megerősödött repertoárral, a Színházi Olimpián való részvétellel és a trianoni traumának szentelt évaddal várja a jövő nézőit. Az alábbiakban olvasható a teljes interjú.

Így készül a Nemzeti Színház az új évadra

Kultúra2019.08.27, 17:29

Gőzerővel készül a Nemzeti Színház az új, 2019/20-as évadra. A műsor plakátfotózása már meg is történt, az eredményt jövő hét hétfőtől láthatja a közönség az utcákon, illetve online és print felületeken is - derül ki a Nemzeti Színház bejegyzéséből.

Bujtor István-díjat kapott Trill Zsolt, a Nemzeti Színház művésze

Kultúra2019.08.26, 16:29

Noha viszonylag keveset forgat, legutóbbi filmszerepért díjazták a Nemzeti Színház művészét, Trill Zsoltot. Az Origo kérdésére azt mondta: nagyon örült, hogy fiatalokkal dolgozhatott, akiket segíteni kell, különben soha nem derül ki, mire képesek.

Vidnyánszky Attila: Ez nem egy város színháza, ez a Nemzet Színháza

Kultúra2019.08.23, 15:44

Interjút adott a TV2 Tények Este című műsorának Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. Beszélt az őt ért támadásokról, a tao általa (is) régóta kívánt megszüntetéséről és az ellenzéki médiumokban oly szívesen hajtogatott 150 milliós veszteségről - ami természetesen nem úgy van, ahogy azok állítják.

Több ezren látták a Csíksomlyói passiót Esztergomban - videó

Kultúra2019.08.20, 10:10

Több ezren látták a Csíksomlyói passiót az esztergomi bazilika előtti téren a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában hétfőn este.

Csíksomlyói passió Esztergomban

Kultúra2019.08.18, 21:23

Újra szabadtérre költözik a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadása. Tavaly augusztusban többb mint 25 ezer ember láthatta a darabot a csíksomlyói nyeregben - óriási siker volt. Most, augusztus 19-én, hétfőn este hét órától pedig a magyarság történelmi kultuszhelyén, az Esztergomi Bazilika előtti téren mutatják be a Csíksomlyói passiót. A darabot - a csíksomlyóihoz hasonlóan - Esztergomban is ingyenesen lehet megtekinteni. Több ezer embert várnak. 

2002 óta az idei évadban volt a legtöbb nézője a Nemzeti Színháznak

Kultúra2019.07.10, 11:44

A Nemzeti Színház az alábbi sajtóközleményt adta ki az ellenzéki médiumok hazug támadásai miatt:

Csortos Gyula: a legmogorvább színész

Kultúra2019.06.29, 15:25

A fiatalon sokat éhező Csortos Gyula falánk ember lett, elhízott, és nem is volt hajlandó fogyókúrázni. Mégis eljátszott bármilyen típusú embert, testalkata nem akadályozta benne, hogy átlényegüljön. Sok történet van róla, hogy érdes modorú, goromba ember volt, mégis mindig volt bőven munkája, nehéz természete nem riasztotta vissza tőle a színigazgatókat, hogy szerződtessék. Ha jól volt megírva a darab, és a rendező tudta, mit akar kihozni belőle, meg a partnerek is jól teljesítettek, akkor Csortos Gyulával könnyű volt dolgozni. Ha viszont azt érzékelte, hogy ő hiába igyekszik kihozni magából a maximumot, a produkcióval valami alapvvető ...

Kísért a múlt

Kultúra2019.06.29, 12:20

Csehov Meggyeskert-jét – amit gyakran Cseresnyéskert címmel játszanak – tavasszal mutatta be a Nemzeti Színház. A csodálatos előadást a világhírű, nagy művész, Silviu Purcarete rendezte. A főszereplők: Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Trill Zsolt, Szarvas József, Szűcs Nelli és Kristán Attila. Gondolatok az előadásról.   Élet és Halál Istennője egy almát adott férjének, a Szent Királynak, mielőtt feláldozták, ez az alma volt a belépő számára az Elíziumi Mezőkre, vagyis az antik világ (és azt megelőző korok) Paradicsomába. Ez – Robert Graves mitográfus szerint – nem legenda, hanem valóság volt a prehellén korban, amikor még csak isttennők ...

Söptei Andrea: Engem doppingolnak a kihívások

Kultúra2019.06.28, 15:49

A Nemzeti Színház 2014-ben alapította meg a Szörényi Éva-, illetve a Sinkovits Imre-díjat, amelyet a társulat tagjainak szavazatai alapján ítélnek oda annak a színésznőnek, illetve színésznek, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta, és emellett a színházért is feladatot vállalt. Abból az alkalomból jelent meg interjú Söptei Andreával a Best Magazinban, hogy a 2014/15-ös évad után másodszor is megkapta a Szörényi Éva-díjat.

Weöres Sándor-napokkal indítja a Gyulai Várszínház a nyári évadot

Kultúra2019.06.23, 14:43

Weöres Sándor költő műveit állítja a középpontba az a szezonnyitó, kétnapos programsorozat, amelyet június 26-án és 27-én rendeznek meg a Gyulai Várszínházban.

Ilyen volt a Nemzeti Színház különleges fesztiválja - videó!

Kultúra2019.06.19, 15:47

Félórás dokumentumfilm készült a Nemzeti Színház nemzetközi fesztiváljáról, a VI. MITEM-ről.

A POSZT-győztes Woyzeck Izraelben

Kultúra2019.06.18, 18:27

A POSZT-győzelem után Izraelbe utazott a Woyzeck. Az előadás feliratozva két alkalommal szerepel a Jaffa Fesztiválon - írja a Nemzeti Színház honlapja.

Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház

Kultúra2019.06.17, 12:46

Idén is folytatódik a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház tavaly indított együttműködése. Székely János munkássága után idén Weöres Sándor műveit állítják Gyulán középpontba, június 26-27-én.

A Nemzeti Színház Woyzeck című előadása lett a legjobb a POSZT-on

Kultúra2019.06.16, 10:55

A Nemzeti Színház Woyzeck című darabja lett a legjobb előadás a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait szombaton a fesztivált záró gálaesten adták át a pécsi Kodály Központban. Az előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, aki megkapta a legjobb 30 év alatti színész díját is.

Soha ennyi nézője nem volt a Nemzeti Színháznak egy évadban, mint az idén

Kultúra2019.06.09, 10:28

Soha ennyi nézője nem volt a Nemzeti Színház egy évadának, mint a 2018/2019-es szezonban – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az teátrum évadzáróján. „Munkás, kemény évadon vagyunk túl, amelyre az egész társulat büszkén tekinthet vissza" – tette hozzá. Az évadzárón díjakat is osztottak: többek között Söptei Andrea és Fehér Tibor is díjat kapott. 

Ilyen lesz a Csíksomlyói passió az Esztergomi Bazilika előtt

Kultúra2019.06.08, 10:55

Augusztus 19-én mutatja be az Esztergomi Bazilika előtti téren a Nemzeti Színház a Csíksomlyói Passió című hatalmas előadását. Egy évvel ezelőtt a csíksomlyói nyeregben, az összmagyarság zarándokhelyén mutatták be, ahol több mint 25 ezer ember láthatta, de a közszolgálati televízió is élőben közvetítette - több százezren követték a tévében is a lenyűgöző előadást. "Nagy ajándéka az égnek, hogy eljuthattunk oda. Reméljük, itt, Esztergomban ugyanaz történik majd velünk, mint Csíksomlyón" - mondta Vidnyánszky Attila, a darab rendezője az Origónak Esztergomban, a Bazilika előtt. Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészetii ...

Kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Kultúra2019.06.06, 11:56

Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget június 15-ig Pécsen.

Csíksomlyói passió az Esztergomi Bazilika előtt

Kultúra2019.06.03, 19:24

Újra szabadtéren mutatja be a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passió-t. A rendező Vidnyánszky Attila. Tavaly augusztusban több mint 25 ezer néző láthatta a darabot a csíksomlyói nyeregben, az összmagyarság zarándokhelyén. A csodálatos előadást a közszolgálati televízió élőben közvetítette – több százezer embernek. Az idén augusztus 19-én a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével az Esztergomi Bazilika előtt adják elő a Csíksomlyói passió-t – jelentették be a társulatok vezetői hétfőn a Vármúzeumban tartott sajtótájékoztatón.

A MITEM vendége volt a világ egyik legnagyobb hatású színháza

Kultúra2019.06.03, 09:40

2015 és 2017 után idén újra a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó vendége volt az Odin Színház. Három előadásukat is játszották, amelyek trilógiát alkotnak, de külön-külön is értelmezhetőek. A színházi produkciókon kívül a fesztivál számos egyéb programja is kapcsolódott az Odinhoz, újra bemutatták szerteágazó tevékenységüket. Kurzusra, közönségtalálkozóra, könyvbemutatóra és koncertre is sor került. Meg lehetett nézni azt a dokumentumfilmet is, amely 2017-ben készült Eugenio Barbáról és az általa vezetett színházról.

Bádogosból a világ egyik legnagyobb rendezője lett

Kultúra2019.06.03, 09:08

A világ legnagyobb rendezőinek több típusa van abból a szempontból, hogyan viselkednek egy-egy színházi fesztivál forgatagában, amelynek vendégei. Vannak méltóságteljes, megközelíthetetlen fejedelmek, akik átvonulnak időnként a téren. Vannak azok, akik jól el tudják játszani, hogy milyen szerények, de megkövetelik a nekik kijáró tiszteletet. Begyűjtik a meglepett pillantást: igen, itt áll előtted az élő legenda. Kezet nyújtanak és bemutatkoznak, mintha nem tudnánk pontosan, kik is ők valójában. Nagyon kevesen vannak a legnagyobbak közül, akik olyan fesztelenül tudnak viselkedni, olyan magától értetődően betölteni a szerepüket, mint ...

Évadzáró Kölyöknapot tartottak a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.06.03, 07:21

Évadzáró Kölyöknapot tartottak a Nemzeti Színházban, amelyen a gyerekek és szüleik találkozhattak a társulat tagjaival.

Ingyenes előadásokkal készül a csíksomlyói pápalátogatásra a Nemzeti Színház

Kultúra2019.05.24, 11:31

Berecz András mese- és énekmondó három este lép fel Csíkszeredában, a pápalátogatás hivatalos programjában. A történetei pedig találkozásokról és kalandokról, a piacon elbábozott evangéliumról és a Lenin utca 13. lakójáról, régi búcsúkról, Shakespeare-ről és bölcsekről meg bolondokról, ferences rendi „kollégákról”, az ünnepről, a Csíksomlyói passió-ról és a Jézus sarkában járó vándor szerepéről szólnak.

Saját haláláról írt dalt Szarka Tamás

Kultúra2019.05.21, 12:57

Sósósó címmel új lemezt készítet Szarka Tamás. A Ghymes együttesben ismertté vált Kossuth-díjas zenész, énekes, dalszerző, költő az új albumot május 25-én a Nemzeti Színház nagyszínpadán mutatja be. A koncerten nemcsak a legújabb dalokat játssza el zenekarával, hanem elhangzanak Ghymes-számok és a tavaly augusztus 20-i budapesti tűzijátékra írt félórás grandiózus zenéjéből is hallhat majd részleteket a közönség.

Vidnyánszky Attila: Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak

Kultúra2019.05.20, 18:25

Rég nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak, az előadó-művészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak, és elkezdődött a színházépületek megújulása – jelentette ki Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója a szervezet hétfői, Nyíregyházán megtartott közgyűlése után.

Törőcsik Mari állapota az időjárással együtt javul

Kultúra2019.05.20, 13:25

Törőcsik Mari állapota évek óta ingadozik, és nagyban befolyásolja az időjárás is. Ha beborul, nemcsak a hangulata, de a fizikai állapota is romlani tud, viszont ha kisüt a nap, melegedik az idő, úgy érzi, mintha kicserélték volna. 

Francis, Frank, Mr. Sinatra, Frankie

Kultúra2019.05.18, 10:28

Hogyan vezet az út a kisvárosból Los Angelesbe? Hogyan lesz a világ egyik leghíresebb énekese Frank Sinatra? Hogyan kerül maffiózókkal, elnökökkel kapcsolatba? Barátokkal, ellenségekkel, szerelmekkel és feleségekkel küzd, valamint négy öngyilkossági kísérletet is elkövet Frank Sinatra. Az ő életét mutatja be Bakos-Kiss Gábor önálló estjében, amelyet a Nemzeti Színházban láthat majd a közönség. A darab címe: Frankie. A rendező Zakariás Zalán.

Szenzációs lesz a jövő évad is a Nemzetiben - videó

Kultúra2019.05.16, 09:42

Különleges bokszbemutatóval kezdődött a Nemzeti Színházban a jövő évadról szóló tájékoztató. A színház két fiatal színésze, Bordás Roland és Berettyán Nándor bokszolt egymással – így vezették fel a Rocco és fivérei című darabot, amelyet szeptemberben mutatnak be a nagyszínpadon. Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója beszélt arról, hogy nem darabokat tűznek műsorra, hanem repertoárt építenek, amelynek a klasszikus előadások alkotják a gerincét. Ez határozza meg az összes többi új bemutatót is. 

Nem előadásokat tűzünk műsorra, hanem repertoárt építünk

Kultúra2019.05.15, 08:34

Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Eirik Stubo, David Doiasvili, Szász János, Andrzej Bubien és ifj. Vidnyánszky Attila, és a stockholmi Királyi Drámai Színház igazgatójának a rendezését is láthatja a közönség. A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila - aki a jövő évadban két előadást rendez - a színház évadhirdető sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem darabokat tűznek műsorra, hanem repertoárt építenek, amelynek gerincét a klasszikus művek adják.

Két különleges előadással zárult a Nemzeti Színház fesztiválja, a MITEM

Kultúra2019.05.09, 12:46

Május első hétvégéjén zárult az idén különösen hosszúra nyúlt Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, amelynek keretében tizenhárom ország huszonhárom produkcióját láthatta több mint tízezer néző. Egyes produkciókat (főleg a stúdió-előadásokat) akár kétszer-háromszor is lehetett volna játszani, akkora volt az érdeklődés. A fesztivált záró külföldi előadások közül az egyik Franciaországból érkezett, és azt mutatta be, hogyan alakult az élete azoknak a vietnámiaknak, akik Franciaországba kényszerültek emigrálni az ötvenes években. A Svéd Királyi Színház előadása egy nagy művészről szól, Andrej Tarkovszkij orosz filmrendezőről, pontosabbban ...

Itt vannak Az ember tragédiája szpotverseny győztesei

Kultúra2019.05.08, 10:33

A Nemzeti Színház 13-23 éves diákok számára indított egy szpotversenyt „Ember küzdj, és bízva bízzál” címmel. Hatvannégy pályamű érkezett. A néhány másodperces kisfilmeket a színház által felállított zsűri nézte meg, és a legjobbakat hétfőn este, Az ember tragédiája című előadás után jutalmazták. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: remek pályaművek érkeztek, kidolgozott, átgondolt kisfilmeket küldtek a fiatalok, így a zsűri nagyon nehezen választotta ki a legjobbakat. 

Tarkovszkijt idéző intim kamaradarab a MITEM-en

Kultúra2019.05.07, 16:48

A Stockholmi Királyi Színház Egy nyári éj Svédországban című előadása olyan volt, mint amikor az eső elől a fedél alá húzódó emberek között egy rendkívül bensőséges beszélgetés alakul ki. A párhuzamot erősíti, hogy Eirik Stubø rendezését is áthatotta egy nem sürgető, nem feszült, inkább meditatív várakozás. A norvég rendező a svéd Dramaten igazgatójaként alighanem érzékeny a különböző kultúrák találkozására. Az Egy nyári éj Svédországban éppen erről szól: a pályája végén járó orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij elhatározza, hogy egy olasz produkció, a Nosztalgia után a kortárs klasszikus, Ingmar Bergman stábjával és az ő kedvenc fforgatási ...

Több mint tízezer néző volt a Nemzeti Színház fesztiválján, a MITEM-en

Kultúra2019.05.06, 11:42

Május 5-én, vasárnap este Az ember tragédiája előadásával ért véget a VI. MITEM, a Nemzeti Színház nemzetközi színházi találkozója. Az idén négy helyszínen 13 ország 23 produkcióját láthatták a nézők április 11. és május 5. között.

Klasszikusok lecsupaszítva

Kultúra2019.05.04, 18:52

A VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó sokszínű válogatást ad az egész világ színvonalas színházi produkcióiból. Kortárs művek mellett természetesen klasszikussá vált drámák is szerepelnek a műsorban. Shakespeare vagy Csehov művei olyan fontos részét képezik a kortárs színházi kultúrának, hogy nehezen képzelhető el a drámáik nélkül egy reprezentatív válogatás, de későbbi szerzőktől is vannak olyan alkotások, amelyek minden valószínűség szerint már örökre részei maradnak a művészszínházi repertoárnak. A vágy villamosa vagy a Bernarda Alba háza az idei MITEM-en olyan verziókban tűntek fel, ahol a színházi alkotók bátran nyúltak azz ...

Egy rendhagyó előadás és egy nagyszabású hőseposz

Kultúra2019.05.03, 12:48

Talán V. Károly német-római császár volt az első a történelem során, aki büszkén hirdette, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”. A MITEM kedden mutatta be legnagyobb földrajzi kiterjedését: a portugál João Garcia Miguel Társulat és az Auezov Kazah Állami Drámai Színház nemcsak messziről – egymástól mintegy kilencezer kilométerre –, hanem két teljesen eltérő kultúrkörből érkezett Budapestre – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Az alábbiakban olvasható a teljes beszámoló.

A világhírű német rendező elsöprő sikere a MITEM-en

Kultúra2019.05.02, 15:00

Hogy a Michael Thalheimer által rendezett A vágy villamosa mennyire lélegzetelállító és magával ragadó, arról a magyar közönség is meggyőződhetett tegnap este. Az előadás egy éve fut Németországban, turnét azonban most először vállalt a Berliner Ensemble. A kortárs német színház egyik legkiválóbb társulatát a Nemzeti Színház közönsége hosszú percekig tartó tapssal méltatta – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Az alábbiakban olvasható a teljes beszámoló. 

Két fantasztikus ukrán előadás a MITEM műsorán

Kultúra2019.05.01, 08:31

Az ukrán nép történelme bonyolult. Ukrajnában a politikai helyzet még ennél is sokkal bonyolultabb. A magyar állam külpolitikájában kiegyensúlyozott viszonyra törekszik minden állammal, valahogyan jó lenne semleges félnek maradni mások konfliktusában, de bizonyos lépéseket ugyanakkor nem lehet válasz nélkül hagyni. A MITEM műsorában minden évben szerepelnek előadások a gazdag ukrán színházi életből, idén az Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház két előadását láthatta a budapesti közönség.

Hóviharban

Kultúra2019.04.29, 09:46

A Nemzeti Színház fesztiváljának, a MITEM-nek volt a vendége Slava Polunyin világhírű bohócshow-ja - ami persze nem egyszerű bohócshow, hanem szívszorító, gyönyörű, költői színház.

Álló taps fogadta a kijevi Nemzeti Színház Shakespeare-előadását Budapesten

Kultúra2019.04.26, 10:30

Brutalitás és kifinomultság, vérfürdő és költészet, bosszúvágy és anyai szeretet. Az ukrán Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház Coriolanus-előadása e kiengesztelhetetlennek látszó ellentéteket is képes volt feloldani. Még mielőtt a kijevi társulat produkciójának titkát boncolgatnánk, a MITEM krónikájához hűen álljunk meg egy megjegyzés erejéig egy jelentős esemény említésénél – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Az alábbiakban ezt a beszámolót olvashatják.

Vastaps a Ványa bácsinak - húsvét előtti ünnepi előadás

Kultúra2019.04.21, 18:51

Az egyetemes filmművészet egyik legjelentősebb rendezője, az olasz Federico Fellini híres mondata volt: a mozi nagy. Nem érdemes fokozatokat keresni, a moszkvaiak Ványa bácsijáról már az első tíz percben kiderült: ez nagy színház. Három órával később ez nem csupán bebizonyosodott, de egy megrendítő erejű előadással kápráztatták el a MITEM közönségét.

Könnyeivel küszködött születésnapi ünnepségén a 85 éves Bodrogi Gyula

Archívum2019.04.18, 14:31

Sokan csak Süsü bácsiként emlegetik Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét, aki a napokban ünnepelte a 85. születésnapját. Meglepetésünnepséget szerveztek neki a Nemzeti Színházban, ahol az unokái is felléptek. 

Sajnálom, hogy nem tudok már nagy sétákat tenni

Kultúra2019.04.18, 10:43

A nemzet színésze, a Kossuth-díjas Andorai Péter az egyik legnagyobb magyar színész. Évek óta hiányzik a színpadról, feladatot már csak filmekben vállal. A múltidézés kapcsán szóba kerül amerikai (a kommunizmus szóhasználatával) disszidálása, vándorkedvének is magyarázatát adja, beszél hétköznapjairól, családi ügyekről, ahogy tavalyi találkozásukról is Szabó Istvánnal és Klaus Maria Brandauerrel.

Csehov-darabokkal folytatódik a Nemzeti Színház fesztiválja

Kultúra2019.04.17, 12:55

Csehov műveivel folytatódik a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelynek keretében kedden este az Ivanov, csütörtökön a Ványa bácsi című darabot láthatja a közönség a budapesti teátrumban.

A 85 éves Bodrogi Gyula meghatódva könnyezett a születésnapi gálán - videó

Kultúra2019.04.16, 16:59

Bodrogi Gyula igazi nagy színész, aki tele van állandó izzással, a színház iránti kíváncsisággal és rajongással – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a 85 éves Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze születésnapi köszöntésén hétfőn este, a Nemzeti Színházban. A gálaműsor közben Bodrogi Gyula többször meghatódva könnyezett.

Régen Gyuszika voltam, aztán Gyula, ma már Gyula bácsi

Kultúra2019.04.14, 18:47

Április 15-én nyolcvanöt éves lesz Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas, kiváló művész, a nemzet színésze. Energikus, vidám, mindig mosolyog, és a színpadon most is zseniális, mint amilyen mindig is volt. Nem olyan régen láttam az Egy ember az örökkévalóságnak című darabban a Nemzeti Színházban Wolsey bíboros szerepében. Döbbent csend volt a nézőtéren, amikor némán állt, majd kivonult a színpadról az egyik jelenetben. Pisszenés sem hallatszott. Drámai pillanat volt. Egy másik, vidámabb darabban pedig fogták a hasukat a nevetéstől a nézők, amikor ő volt a színpadon. „A színésznek nincs műfaj. A színésznek csak a szerep létezik. Azt kell úgy ...

Hárommillió konfetti

Kultúra2019.04.12, 18:47

Mint interaktív színházi előadás közönségének egyik tagja, velem már minden elképzelhető dolog megtörtént. Harcedzett veterán vagyok, de most úgy jártam, mint az öreg bácsi abban a bizonyos a viccben, akit felvitt magával a mezőgazdasági pilóta: ezt azért nem gondoltam volna. Tudtam, hogy lesz hóvihar a produkcióban, de azt gondoltam, hogy a színpadon, és nem a nézőtéren. Persze a Slava's Snow Show legnagyobb értéke nem a nézők szüntelen provokálása, hanem a kifinomult artisztikum. A bohócok eredetileg a színház világából érkeztek a cirkuszéba, Szlava Polunyin visszaadta nekik a színész méltóságát.

Megkezdődött a Nemzeti Színház fesztiválja

Kultúra2019.04.11, 21:28

Megkezdődött az VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); a Nemzeti Színház május 5-ig tartó fesztiválján 13 ország 23 produkciója látható. A találkozó nyitóelőadása a világhírű orosz bohóc, Szlava Polunyin előadása a Fővárosi Nagycirkuszban.

Vasárnap lesz a Versünnep fesztivál döntője a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.04.11, 15:19

Előadóművészek, zenészek, slammerek, valamint képzőművészek is összemérik tudásukat vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében, az idei Versünnep döntőjében.

Magyarországon eddig nem látott műsorral nyit a Nemzeti fesztiválja

Kultúra2019.04.09, 17:48

A Slava's Snowshow-val kezdődik a Fővárosi Nagycirkuszban a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó. A Magyarországon először látható produkciót csütörtöktől vasárnapig 6 alkalommal játsszák.

Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház fesztiválja

Kultúra2019.04.08, 12:56

Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM), amelynek nyitóelőadása a Fővárosi Nagycirkuszban lesz.

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Levéltár

Kultúra2019.04.04, 16:09

Az intézmények vezetői által csütörtökön Budapesten aláírt együttműködési megállapodás keretében a Magyar Nemzeti Levéltár korabeli iratokkal, dokumentumokkal segíti a Nemzeti Színház történetének bemutatását és feldolgozását.

Nyolc magyarországi nemzetiség társulata játszik a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.03.25, 15:06

A magyarországi bolgár, horvát, görög, német, örmény, roma, szerb és szlovák nemzetiségek előadásai láthatók március 25. és 30. között a Nemzeti Színházban. 

A szerelem legyőzhetetlen

Kultúra2019.03.20, 14:23

"Számunkra a legnagyobb visszaigazolás a közönség szeretete. Ha egy előadás ötvenszer telt házzal megy, az azt jelenti, hogy a közönség szereti a darabot" - mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hétfőn este, amikor ötvenedszer játszották a Körhinta című darabot. A közönség vastapssal köszöntötte a színészeket - ifj. Vidnyánszky Attilát, Waskovics Andreát, Farkas Dénest, Szűcs Nellit, Varga Józsefet (ő Cserhalmi Györggyel felváltva játssza az apa szerepét) és persze a rendezőt, Vidnyánszky Attilát, és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjait egyenként. A nagy sikerű előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.

A végről, a veszteségről, a kudarcról szól a Meggyeskert

Kultúra2019.03.11, 15:10

Annak ellenére, hogy már több évtizedes a színházi pályafutása, Silviu Purcărete világhírű román rendezőnek ez a második Csehov-rendezése. Hatalmas sikerrel mutatta be a Nemzeti Színház Csehov Meggyeskert-jét március elején. A nagy rendező a Nemzeti Színház magazinjának nyilatkozott.

Igazi különlegességek a MITEM előadásain

Kultúra2019.03.07, 09:44

Klasszikusok, nagy rendezők és színházak, valamint a népek mítoszai, legendái mutatkoznak be az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, amely április 11-től május ötödikéig lesz a Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás különleges lesz: a Fővárosi Nagycirkuszban a Slava's Snowshow-t láthatják az érdeklődők. A fesztivál utolsó napján pedig Madách Imre: Az ember tragédiája című darabot mutatják be Vidnyánszky Attila rendezésében. A fesztiválon többek között a világ legnagyobb rendezői közé tartozó Eugenio Barba, Michael Thalheimer, Rimas Tuminas és Eimuntas Nekrosius rendezéseit is lehet látni, de kazah, litván, tatár, francia, dán és ...

Meggyeskert - az idő tragédiája

Kultúra2019.03.04, 10:43

Csehov Meggyeskert című darabját mutatta be szombaton hihetetlen sikerrel a Nemzeti Színház. A rendező a világhírű, nagy művész, Silviu Purcarete. A csodálatos előadás magáról az Időről szól. A főszerepeket Udvaros Dorottya, Trill Zsolt, Blaskó Péter, Szűcs Nelli, Kristán Attila, Szarvas József, Farkas Dénes, Bordás Roland, Katona Kinga, Ács Eszter, Szász Júlia és Rácz József játssza. Az Origo stábja, Vági Barbara és Talán Csaba az egyik utolsó próbán forgatott, nézze meg a videót!

Egyszer minden véget ér ezen a világon

Kultúra2019.03.04, 10:46

„Mindenkinek van számtalan meggyeskertje, attól függően, hogy életének éppen milyen szakaszában van. Ahogy haladunk előre az életünkben, ahogy öregszünk, ezek a „meggyeskertek" egyre tisztábban látszanak, elveszítésük egyre megrázóbb"- mondta Silviu Purcarete, a világ egyik legnagyobb rendezője a Nemzeti Színház magazinjának. Purcarete rendezi a színházban Csehov: Meggyeskert című darabját, amely több szempontból különleges. A világhírű rendező ugyanis eddig egyetlen egyszer rendezett Csehovot – a Három nővért. A Meggyeskert Csehov utolsó darabja, amelyben a hajdan híres családi gyümölcsöskert már nem tartható fenn, a tulajdonosai ccsődbe ...

Világhírű rendezővel mutatják be a Meggyeskertet a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.02.27, 14:24

Silviu Purcărete Meggyeskert-rendezése a Nemzeti Színházban több szempontból is különleges esemény. A világhírű rendező gazdag pályafutása során ritkán rendezett Csehov-darabot, ezért nagy várakozás előzi meg a bemutatót a magyar és a nemzetközi színházi világban egyaránt. Ráadásul három kísérőrendezvény társul a Nemzeti Meggyeskert-bemutatójához.

Diákoknak hirdet vetélkedőket a Nemzeti Színház

Archívum2019.02.25, 16:30

Március 10-éig meghosszabbította a Nemzetiszínháztörténeti elnevezésű, 10. és 11. osztályos diákcsapatoknak szóló vetélkedője jelentkezési határidejét a Nemzeti Színház, amely Ember küzdj, és bízva bízzál címmel egy új pályázatot is kiírt 13-23 éves diákok számára.

Nyolc gyereket elveszteni és megszülni a csodálatos kilencediket

Kultúra2019.02.20, 09:33

Bizonyára sokan ismerik azt a „beugratós” feladványt, amikor bemutatnak két gyerekvállalási szituációt; bár régen olvastam, próbálom felidézni a részleteket: az egyik anya sokadik gyerekét várja, idős, nem jók a körülményei, a gyerekből pedig egy láncdohányos alkoholista lesz, míg a másik anyával minden rendben, a gyerek egy antialkoholista, egészségesen élő, pontos és fegyelmezett ember lesz. Persze, aki olvasott már ilyen didaktikus tanmesét, az tudja, hogy természetesen éppen nem az első anyával és fiával lesz a baj, merthogy ott Churchill, a második esetben Hitler a gyerek.

Ingyenes előadásokkal készül a Nemzeti Színház

Kultúra2019.02.19, 15:13

Ingyenes előadásokat hirdet a Nemzeti Színház olyan, hátrányos helyzetű felnőttek számára, akik nemigen juthatnak el színházba. A diákok és pedagógusaik körében már sikerrel fut a színház két éve elindított, hasonló programja, amivel már több mint 100 ezer diák nézhetett meg előadást a Nemzetiben teljesen ingyen.

A Fővárosi Nagycirkuszban tartják a MITEM nyitóelőadását

Kultúra2019.02.19, 11:27

Szlava Polunyin előadásával nyílik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelyet április 11. és május 5. között rendeznek meg Budapesten.

Ezt a szerepet csak egy nagy egyéniség játszhatja el - videó

Kultúra2019.02.17, 10:33

Sikerrel mutatták be szombat este a Nemzeti Színházban az Egy ember az örökkévalóságnak című darabot. Vajon feladjuk-e a hitünket, meggyőződésünket, erkölcsi értékeinket az érvényesülésért, vagy harcoljunk azokért bármi áron? – ezzel a kérdéssel foglalkozik a dráma, amelyet Robert Bolt írt, és Csiszár Imre rendezett. VIII. Henrik idejében járunk – a király el akar válni Aragóniai Katalintól, és el akarja venni Boleyn Annát. A pápa viszont nem engedélyezi a válást, így VIII. Henrik függetleníti magát a pápától. Ezt a lépését tanácsadója, kancellárja, Morus Tamás nem támogatja – papként kitart a döntése mellett, annak ellenére, hogy aa ...

Feladni a hitünket és az elveinket a jólét érdekében, vagy harcolni azokért?

Kultúra2019.02.13, 18:45

A XVI. században járunk. VIII. Henrik vallást vált – szakít a pápával –, mert el akar válni Aragóniai Katalintól, és újra házasodni szeretne Boleyn Annával. A válást viszont a pápa nem engedélyezi. A király úgy dönt: függetleníti magát a pápai hatalomtól, és önmagát az anglikán egyház fejévé teszi. Morus Tamás – Thomas More –, a nagyra becsült, hiteles férfi, VIII. Henrik tanácsadója viszont ellenzi a király lépését. Papként a meggyőződést és a hitet követi. Hazaárulásért végül perbe fogják, és kivégzik. Morus nemcsak a hatalommal, hanem az egész korával szemben egyedül marad. Csiszár Imre rendezésében mutatja be a Nemzeti Színház aaz ...

Bessenyei Ferenc: akit Isten is színésznek teremtett

Kultúra2019.02.12, 10:36

Talán túl könnyen használunk ilyen szavakat, hogy színészkirály, színészóriás, de Bessenyei Ferencet az Isten is színésznek teremtette. Szálfatermet, orgánuma nagyharang, de visszafogottan is tudta használni kivételes, mély hangját. Énektudása kifogástalan, kórustagként kezdte a pályát. Tiszta hitű, tragikus hősök hosszú sorát játszotta el, viszont veleszületett vitalitásánál fogva könnyedén tudott humoros is lenni. Ösztönös színésznek tartották sokan, pedig intellektuális figurákat is bőven játszott, és állandóan kereste a színház értelmét. Hiába volt sikeres, örökké elégedetlen volt, ha nem érezte úgy, hogy hozzátesz valamit a nemmzeti ...

Vidnyánszky Attila: Ragaszkodunk a kultúránkhoz, az értékeink átadásához

Kultúra2019.02.07, 09:17

„Őrjöngő röptünk mondd, hová vezet?" – ez a mottója az idei, VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet április 11. és május 5. között rendeznek a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta az Origónak, hogy azért választották ezt a Madách-idézetet, mert végre bemutatják Az ember tragédiáját a MITEM-en, a magyar szellem csodaművét, másrészt pedig azért, mert ez egy valós kérdés: nem látjuk, hová jutunk, hová száguldunk, nem tudjuk a döntéseink következményeit modellezni. „Jó lenne megállni, kapaszkodókat keresni" – mondta az igazgató. Az idei MITEM-en tizenhárom országból 23 előadást lááthat ...

13 ország 23 előadása a MITEM-en

Kultúra2019.02.05, 18:40

13 országból 23 előadást láthat a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 11. és május 5. között a budapesti Nemzeti Színházban.

Különleges pályázatot hirdet a Nemzeti Színház diákoknak

Kultúra2019.02.04, 14:18

A Nemzeti Színház Ember küzdj, és bízva bízzál címmel pályázatot hirdet 13-23 éves diákok számára, amiben saját gyártású, telefonos videókat várnak a diákoktól. 

A halhatatlan Bessenyei Ferencre emlékeznek a Nemzeti Színházban

Kultúra2019.02.04, 10:55

A színészlegenda Bessenyei Ferenc születésének 100. évfordulóját ingyenes programmal ünneplik a Nemzeti Színházban február közepén. 

A világ a csodák ellen volt, de a csoda mégis megszületett

Kultúra2019.01.24, 12:40

Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezték a tíz éves forma gyereket az iskolában, aki azonnal rávágta: táncdalénekes vagy népművelő. Erre a tanár beírta az ellenőrzőjébe, hogy Szarvas József notórius álmodozó. Otthon az apja a bejegyzésért egy jó nagy taslit adott a gyereknek, de akkorát, hogy még a szemüvege is eltört. Ezért persze még egy nyaklevest kapott – nincs nekik annyi pénzük, hogy állandóan új szemüveget csináltassanak. Szarvas József életútja nem mindennapi – ő csak nevetve azt mondja: „ezt csinálja utánam valaki!" Színpadra került Szarvas József élete a Nemzeti Színházban. A színpadra, ahová Szarvas József gyerekkora óta váágyott. ...

Hatalmas siker az Ádámok és Évák gálája

Kultúra2019.01.23, 14:24

Hatodik alkalommal rendezték meg az Ádámok és Évák diákszínjátszó gáláját a Nemzeti Színházban. Idén a Csongor és Tündé-t játszották a budapesti középiskolások.

A színészet tanítás és gyógyítás

Kultúra2019.01.19, 09:57

„Bízni kell saját magadban, és hinni abban, amit csinálsz” – mondta Katona Kinga, a Nemzeti Színház színésznője az Origónak adott interjújában. Azt is elmondta, hogy gyerekkorában egyáltalán nem színésznőnek készült, hiszen görcsös, izgulós típus volt, inkább ornitológus szeretett volna lenni. Aztán egy pillanat alatt változott meg minden – jelentkezett a Kaposvári Színiegyetemre, és felvették Vidnyánszky Attila osztályába. 2017 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja. Katona Kingával Vági Barbara beszélgetett.

Nyolc gyereket veszített el Sára asszony

Kultúra2019.01.18, 09:27

A 19. század elején játszódik a Sára asszony című darab. A család nyolc gyereket temet el egymás után. Nemcsak bennük, hanem a kis falu közösségében is kérdések merülnek fel: valamit rosszul csinálnak? Nincs elég hitük? Vagy csak nem értenek valamit? Sára asszony is válaszokat keres - előbb buzgóbb hitéletet akar élni, aztán elveszíti a hitét, végül visszatalál. Egy év múlva újra gyereket vár, de úgy érzi: sorsa elkerülhetetlen. Saját kezével ássa meg a még meg nem született gyerek sírját. A kisfiú megszületik, megkeresztelik, és a János nevet kapja. Arany János - így hívják az újszülöttet. Az új magyar drámát óriási sikerrel mutattták ...

Mit tehet egy asszony, aki egymás után temeti el a gyerekeit?

Kultúra2019.01.16, 10:22

A hetedik gyerekét, Misikét temeti Sára asszony és a férje. Misike kétéves és négy hónapos volt, amikor meghalt. A többi gyerek is csupán néhány évig élt. A kis falu közössége magyarázatot keres. A tiszteletes vigasztal, de kétségek gyötrik: miért bünteti az Isten az ő közösségét? Az orvos is tehetetlen, hiszen ő nem Isten, csak egy orvos. Aztán Sára asszony újra gyereket vár, megszüli, de csecsemőként meghal a nyolcadik gyerek is. Ebben a tragédiában vívódik Sára és férje, György. Rosszul csinálnak valamit? Vagy ennyire hitetlenek lennének? Keresik a kérdésekre a választ, de nem találják. Ekkor belép a közösség életébe Bendegúz, a ...

Törőcsik Mari: Vissza akarok térni a színpadra

Kultúra2019.01.15, 11:44

Neve továbbra is szerepel a Nemzeti Színház Galilei élete című előadásának színlapján. Amint egészségi állapota engedi, Törőcsik Mari azonnal visszatér a színpadra. 

Sára asszony harca a környezetével és önmagával - videó

Kultúra2019.01.10, 07:25

Január 17-én csütörtökön mutatja be a Nemzeti Színház a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös produkcióban a Sára asszony című darabot, Vidnyánszky Attila rendezésében. 

Két ünnep között is látogatható a Nemzetiben a Mária-kiállítás

Kultúra2018.12.26, 17:47

December 30-ig van lehetőség a Nemzeti Színházban a Mária-kiállítás megtekintésére. Ez azt jelenti, hogy a kiállítás a két ünnep között is látogatható.

Így rombolták le a kommunisták a Nemzeti Színházat

Itthon2018.12.23, 18:20

Ma sem lehet tudni pontosan, hogy ki adott parancsot a Nemzeti Színház épületének lerombolására, de Kádár János és Aczél György mellett Major Tamásnak is komoly szerepe lehetett benne - írja a Pesti Srácokban közölt írásában Mező Gábor kutató. Az épület elpusztítása nagy örömet okozott az MSZMP-n belül, a rombolásban részt vevő katonák között jókora jutalmat osztottak szét.  

Végigzokogott éjszakák és saját sikertelenségüket kompenzáló beszédtanárok

Kultúra2018.12.23, 12:59

Kossuth-díjas színésznő, Kiváló és Érdemes Művész, a Nemzet Művésze, akinek most „Mi még?” címmel jelent meg verslemeze, amelyen saját összeállításban szólaltatja meg a hozzá közel álló huszadik századi költők műveit. A lemez költészetbe kódolt összegzése mindannak, amit Béres Ilona színészi pályáján és a hétköznapokban megélt, megtapasztalt. A lemez ajánlója szerint: a versek tükrök, amelyben feltárulkoznak érzéseink, vágyaink, az Istentől kapott szabadságban megélt vívódások, elszánások, a felelősség mibenléte. Béres Ilona a lemez apropóján az Origónak saját interpretációjában, humorral és bölcsességgel idézi fel a múltat. Egyebekk ...

A Nemzeti Színház átadta karácsonyi adományait

Kultúra2018.12.22, 15:11

Két adománygyűjtő akciót szervezett idén a Nemzeti Színház. A tavalyi évhez hasonlóan a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumhoz tartozó idős emberek karácsonyát, valamint a Csíksomlyói passióban közreműködő rászoruló gyerekeket segítették az ajándékokkal. 

Összeverte a súgót a színházigazgató

Archívum2018.12.15, 18:58

1837-ben közadakozásból felépült egy színház, 1841-től Nemzeti Színház néven emlegették, de ez leginkább azt fejezte ki, hogy a nemzetnek csak ez az egy színháza van. Aztán szerencsére a magyar színházi élet örvendetes fejlődésnek indult, és olyan változásokon ment át, amelyek következtében definiálni kellett, hogy mitől Nemzeti Színház a Nemzeti Színház, majd a célkitűzéseket meg is kellett valósítani. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb munkát Paulay Ede végezte el jó három évtized alatt, és ennek az időszaknak a második felében ő volt a Nemzeti igazgatója. Ahogy Ditrói Mór és Janovics Jenő, úgy Paulay Ede is egyszerre volt jelentős sszínész, ...