Andorai Péter

címke rss
Megdöbbentő, hogy milyen sokan jelentkeznek az új Színművészetire

Megdöbbentő, hogy milyen sokan jelentkeznek az új Színművészetire

Jászi Mari-díjas színésznő, aki további elismerései mellett az egykori zenés mesterség tanáráról, pályájának egyik meghatározó alkotójáról elnevezett Iglódi István emlékgyűrűt is elnyerte. Mindemellett a XVII. kerület díszpolgára, amely városnegyed ifjúságának, valamint a hivatásra találásának is színtere. Pápa Erika prózai szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, kiválóan alakította szerepek sorát a színműirodalom prózai műfajaiban, ugyanakkor a zenés darabok legszélesebb palettájáról is tisztes repertoárt tudhat magáénak. Diploma után a József Atilla Színházban kezdte a pályafutását, az Origónak adott interjújában egyyebek ...

Szüleit földönfutóvá tette a kommunista diktatúra, egyik igazgatója pártkórházba menekült, Alföldi Róbert elüldözte a Nemzetiből

Kultúra2021.10.31, 20:28

Jászai-díjas, érdemes művész. Többször is jelentkezett a főiskolára, végül a Nemzeti Színház Stúdiója, illetve a kecskeméti színház társulata jelentette számára a legfontosabb stúdiumokat. Előbbiben Bodnár Sándor volt a mestere, utóbbi teátrumnál Ruszt József. Színművek sorában alakított főszerepeket a legkülönbözőbb műfajokban. Az országos ismertséget az első honi „teleregény", a Szomszédokban alakított szerepe hozta meg. Trokán Péter ugyanakkor az olyan színházakban érzi jól magát, amelyek nem munkahelyként, hanem alkotói közösségként működnek. Gyermekei édesanyja, egykori felesége Papadimitriu Athina, leányaik, Anna és Nóra is szzüleik ...

Alig látszik ki a gazból - így néz ki most a nemzet színészének sírja

Life.hu2021.08.02, 12:05

Tavaly hunyt el Andorai Péter, a nemzet színésze, és sajnos az ő sírja sem néz ki különbül, mint Schütz Iláé.

Szívszorító vallomás Andorai Péter fiától, egy éve hunyt el a színész

Life.hu2021.02.01, 09:27

Évekig szenvedett súlyos mozgásszervi betegségben, a színész egy éve hunyt el. Fia, ifj. Andorai Péter még ma sem tudja megnézni a filmjeit, nagyon hiányzik neki az édesapja.

Eldorádó: az aranykor vége

Film2021.02.01, 17:12

75 éves lett Bereményi Géza (születésnapjára az Origo hosszabb interjút készített vele), Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, aki második önálló filmjével, a részben saját gyerekkorát megörökítő Eldorádó-val (1988) elnyerte a legjobb rendezőnek járó Európai Filmdíjat. A szocializmus utolsó évében bemutatott Eldorádó a rendszerváltás (vagy inkább: rendszerváltozás) jelképes alkotása, amely 1945 és 1956 között játszódó történetével érzékletesen ragadta meg nemcsak a korszakot, de általánosabb érvénnyel a történelmi változásokkal járó értékválságot is. 

Andorai Péternek terápia volt, hogy újra a kollégák között lehetett

Kultúra2020.03.17, 16:15

Másfél hónapja, nem sokkal utolsó filmjének premierje előtt halt meg Andorai Péter. A Nemzet Színésze már súlyos betegen játszott a kamera előtt.

Jordán Tamást a nemzet színészévé választották

Life.hu2020.02.25, 18:26

Jordán Tamást választották a nemzet színészévé a cím eddigi birtokosai kedden - tájékoztatta a Nemzeti Színház az MTI-t.

Végső búcsút vettek Andorai Pétertől, a nemzet színészétől

Life.hu2020.02.20, 13:56

A Farkasréti temetőben eltemették Andorai Pétert.

Eltemették Andorai Pétert

Kultúra2020.02.19, 18:46

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek szerdán Andorai Pétertől a Farkasréti temetőben.

Törőcsik Marit nagyon megviselte Andorai Péter halála

Itthon2020.02.15, 11:08

Szomorúan értesült színészkollégája, Andorai Péter két héttel ezelőtti halálhíréről Törőcsik Mari – mondta el a Blikknek a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.

Előző
Következő