Nemzeti Adó-és Vámhivatal
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Itt a NAV bejelentése a génmódosított ukrán gabonáról
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
Nyilvános a legnagyobb adókerülők listája - nem fogja elhinni, mekkora tartozást halmozott fel a listavezető
Közzétette az adóhatóság a tavalyi év utolsó negyedévére vonatkozó, a nagy összegű adóhiányosok lisátját. Az annak elején álló ember bőven 1 milliárd forint feletti adóhiányt halmozott fel.
Elképesztő mennyiségű alkoholt találtak a pénzügyőrök egy moldáv buszban - videó
Több mint ezer liternyi alkoholt találtak a pénzügyőrök egy moldáv buszban az M3-as autópálya Heves vármegyei szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Összeesett egy pénzügyőr, kollégái mentették meg az életét
Összeesett egy pénzügyőr január 2-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának Bihari úti székházának egyik folyosóján - írta meg a Bors. Kollégái segítettek neki.
Üzent a NAV, most minden adózót meghallgatnak
Kérdőíves felméréssel kutatja a felhasználók véleményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – erről maga a hatóság ad tájékoztatást honlapján. A cél az ügyintézői felületek korábbi fejlesztéseinek vizsgálata, a felhasználói tapasztalatok megismerése, hasznosítása.
15 millió forint értékű hamisított árut foglalt le a NAV Egerben - videó
Védjegyoltalom alatt álló termékeket, ajándéktárgyakat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy egri üzletben - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Részletek a Vig-testvérek botránysorozatáról: alvilági módszerek és magyarellenes provokációk a Soros-hálózat szolgálatában
A 2023-as év egyik leghajmeresztőbb botránya robbant ki november végén, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói számlagyár működtetésének gyanújával letartóztatták az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvérét. Vig Mór súlyos köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottja, miközben Vig Dávid a Soros-hálózat egyik hazai kulcsfigurája, aki jogvédő tevékenység helyett évek óta ellenzéki politikai szereplőként támadja a kormányt. Ráadásul – mint azt nemrégiben a Gyurcsány-párt egyik fővárosi polgármestere tudatta a nyilvánossággal – minden mindennel összefügg, vagyis kapcsolat áll fenn a számlagyárbotránny ...
Hatalmas mennyiségű pálinkát foglalt le Szabolcsban a NAV - videó
Több mint huszonötezer liter illegálisan előállított pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családi vállalkozás ingatlanain - közölte a hatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Menekül a dollárbaloldal: elérte őket az Amnesty-vezér testvérének számlagyárbotránya
A szivárványkoalíció pártjai meg sem próbálták megcáfolni Szaniszló Sándor DK-s polgármester kijelentéseit, amelyekkel arra utalt, hogy szoros összefüggés lehet a Vig Mór-féle számlagyár és a guruló dollárok ügye között. Mindeközben a botránynak folyamatosan kerülnek elő olyan új szálai, amelyek a baloldali politika világába vezetnek. Vig Mór ügyletei kapcsán eddig egyebek mellett képbe került a Bajnai Gordon-féle DatAdat, Gyurcsány Ferenc bizalmasának, Dessewffy Tibornak az egyik cége, valamint Őrsi Gergely MSZP-s polgármester. Vig Mórnak a bátyjával, az Amnesty International Magyarországot vezető Vig Dáviddal is van közös cége, ammelyet ...
Óriási fogás, 800 millió forintnyi illegális alkatrészt talált a NAV
Nyolcszázmillió forint értékben találtak hamis autódiagnosztikai eszközöket egy budapesti lakásban a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Csempészcigarettával kitömött autókat fogott el a NAV - videó
Több mint ezer doboz, zárjegy nélküli cigarettát találtak két bolgár sofőr járművében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Számlagyártás mellett cégeltüntetéssel is foglalkozott a letartóztatásban lévő ügyvéd
A Magyar Nemzet arról ír, hogy nyilvános adatok szerint cégeltüntetésben is jártas Vig Mór. A praxistól eltiltott jogászt a napokban tartóztatta le a bíróság, mert a gyanú szerint több száz milliós számlagyárat üzemeltetett, de a férfi korábban egy nagy csalássorozatban is részt vett. Érdekes ellentmondás, hogy Vig Mór testvére, Vig Dávid eközben jó ideje harcos jogvédőként vezeti a Soros-hálózathoz sorolható Amnesty International Magyarországot.
Negyvenrendbeli csalással is vádolják az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét
Sokrendbeli csalással is vádolják az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid testvérét, akit több száz milliós számlagyár működtetése miatt egy hete tartóztatott le a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Vig Mórnak mindezek mellett okirat-hamisítás és ügyvédi visszaélés miatt is felelnie kell.
Őrsi Gergely hallgat arról, mióta ismeri a rács mögé került számlagyárost
Őrsi Gergely MSZP-s polgármester közösen mutatott be egy járműflottát az Amnesty-vezér csalással gyanúsított testvérével. A II. kerületi városvezető azonban hallgat a Vig Mórral való szívélyes kapcsolatáról.
Állati vizelet a parfümben, ürülék a cigiben - ilyen dolgokat talál a NAV a lefoglalt termékekben
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai rendszeresen tartanak ellenőrzéseket, amik során néha igazán meghökkentő csalásokkal is találkoznak. Az ellenőrök leggyakrabban hamis ruhákkal, táskákkal, napszemüvegekkel, mobiltelefonokkal és a gyerekjátékokkal találkoznak az ellenőrzések során.
Soros-féle jogvédő, akinek a testvére számlagyárat működtetett + videó
Komoly külföldi támogatásokat bezsebelő, magukat jogvédőnek nevező Soros-szervezetek egyik bizalmi embere az a Vig Dávid, akinek testvérét a minap tartoztatta le a bíróság. Vig Dávid jelenleg a magyar kormányt állandó tűz alatt tartó Amnesty International Magyarország igazgatója, a testvére, Vig Mór az adóhivatal gyanúja szerint százmilliós számlagyárat üzemeltetett - írta a Magyar Nemzet.
Karácsony pénzhordó embere nem tud elszámolni a titokzatos százmilliókkal
Több ügy miatt is vizsgálódik az adóhivatal Karácsony Gergely pénzhordó embere körül. Egyrészt Perjés Gábor fizette be több részletben a Karácsony-féle 99 Mozgalom számlájára azt a több mint félmilliárd forintot, amelynek eredete a mai napig nem ismert. Emellett Perjés, habár kellett volna, a saját pénzügyeit sem tisztázta kellően. A NAV egy eljárásban igyekszik tisztázni a történteket - írta a Magyar Nemzet.
Több mint tízmillió forintnyi hamis ruhával és rúzzsal bukott le egy román sofőr - videó
Több mint 10 millió forintnyi hamis ruhát és rúzst találtak a pénzügyőrök egy román férfi autójában, amit a lepsényi pihenőhelyen ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken.
Eltűnt Karácsony Gergely pénzhordó embere
Perjés Gábor és Tordai Csaba teljesen elérhetetlenné vált azóta, hogy újabb részletek derültek ki a Karácsony Gergelyhez köthető félmilliárdos kampánypénzgyűjtési botrányról.
Karácsony Gergely mélyen hallgat jogi tanácsadójának botrányáról
Karácsony Gergely a Magyar Nemzet számára idáig elérhetetlennek bizonyult, így nem sikerült megtudni, hogy Tordai Csaba milyen szerepet játszott a 99 Mozgalom Egyesület bűncselekménygyanús pénzgyűjtésében. Az adóhatóság és a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásából azonban az már kiderült, hogy a Tordai ügyvédi irodájában tartott házkutatást a Karácsony által alapított mozgalom botrányos, félmilliárdos adománygyűjtésével kapcsolatban zajló vizsgálódás részeként hajtották végre a nyomozók.
Karácsony Gergely főtanácsadója, Tordai Csaba elérhetetlen az irodájában tartott házkutatás óta
Telefonon és írásban is folyamatosan kereste a Magyar Nemzet Tordai Csabát, ám Karácsony Gergely jogi főtanácsadója ez idáig elérhetetlennek bizonyult, így nem sikerült további részleteket megtudni az ügyvédi irodájában tartott házkutatásról. Az adóhatóság és a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásából eddig annyi derült ki, hogy a hatósági vizsgálatot a Karácsony által alapított mozgalom botrányos, félmilliárdos adománygyűjtésével kapcsolatban zajló nyomozás részeként hajtották végre a nyomozók.
Tordai kulcsszereplő volt Karácsonyék botrányos adománygyűjtésében
A baloldal egyik kulcspozícióban lévő háttéremberének irodájában, ügyész jelenlétében foglaltak le bizonyítékokat az adónyomozók a Karácsony Gergely nevével fémjelzett 99 Mozgalom félmilliárdos adománygyűjtésének ügyében. Minden jel arra mutat, hogy Tordai Csaba fontos szerepet játszott a bűncselekmények gyanúját is felvető, jórészt külföldről érkezett kampánytámogatás kapcsán.
Ügyész jelenlétében foglalták le a bizonyítékokat Tordai Csabánál
Biztosra vehető, hogy a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom ügyében zajlott házkutatás néhány nappal ezelőtt Tordai Csaba ügyvédi irodájánál. Azt ugyanis már az ügyészség is megerősítette, hogy a NAV nyomozói valóban kiszálltak egy budapesti ügyvédi irodához, ahol többek között költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárás részeként – ügyész jelenlétében – bizonyítékokat foglaltak le - írja a Magyar Nemzet.
Rengeteg csempészcigit foglaltak le a pénzügyőrök a Pilisben - videó
Több mint 26 ezer doboz román zárjegyes cigarettát találtak egy kamionban, amit a pilisi térség egyik pihenőhelyén ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Hidrokoptert és csempészcigarettát foglalt le a NAV - videó
A vízre le- és onnan felszállni képes hidrokoptert szállított furgonjával az a bolgár sofőr, akinek a járművében 410 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Több kilogramm kábítószert foglaltak le a budapesti repülőtéren - fotó
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Ausztriából érkező küldeményekben csaknem hat kilogramm kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Lecsapott a NAV egy szabolcsi lakásra, elképesztő, mit találtak a házban - videó
Mintegy kétszázötven kilogramm illegális fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakásban.
Négy mázsa hús, alkohol, cigaretta, tojás - mindent vitt a román sofőr, míg a NAV el nem fogta - fotó
Csaknem egymillió forint bírságot kapott egy román sofőr, akinek a furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai; a járműben jelöletlen élelmiszert, adózatlan alkoholt, valamint cigarettát is találtak.
Hamis telefontartozékokat semmisített meg a NAV - videó
Hamis telefontartozékokat - töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat - foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar vármegyei üzlet raktárában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Cigarettát, aranyat és kábítószert is találtak egy férfinál Vecsésen - videó
Több millió forintnyi zárjegy nélküli cigarettát, befektetési aranyat és kábítószergyanús növényi anyagot találtak egy férfinál Vecsésen a rendőrök.
Itt az ideje, hogy Karácsony befejezze a mellébeszélést! - videó
Karácsony Gergelynek tudnia kell, honnan származik a pénz, és a mellébeszélés helyett mondja el, kitől kapták a kötegelt eurót - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója legfrissebb videójában. Időközben kiderült, hogy már pénzmosás gyanúja miatt is nyomoznak Karácsonyék mozgalma ellen.
A biztos haláltól mentettek meg egy kölyökkutyát a pénzügyőrök - videó
A biztos haláltól mentettek meg a pénzügyőrök egy alig két hónapos kölyökkutyát Hajdú-Bihar vármegyében. A lakott területtől több kilométerre hagyhatták sorsára egy út menti árokban, mielőtt megtalálták.
Adófizetési határidő jár le ma, sokan bajba kerülhetnek, ha elfelejtik
Ma éjfélkor jár le a gépjárműadó második részletének befizetési határideje - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Több mint 600 étel- és italautomata éledt újra a nyáron
A nyári időszakban, országszerte több mint hatszáz, kezelőszemélyzet nélküli étel- és italautomatát „élesztettek újra" a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hírére: a korábbi időszakhoz képest a négyszeresére ugrott a visszakapcsolások száma. Több milliós büntetést és utólagos ellenőrzést is kockáztat az az üzemeltető, aki szabálytalanul működteti automatáját.
Óriási drogfogás, 150 kiló marihuánát találtak egy kamionban a magyar határon - videó
Százötven kilogrammnyi marihuánát találtak egy kávéőrleményt szállító kamionban a letenyei határátkelőhelyen - közölte a rendőrség pénteken a police.hu oldalon.
Újabb gyanúsított van Cseh Katalinék korrupciós botrányában
Újabb személyt gyanúsított meg Cseh Katalinék uniós botrányában a nyomozó hatóság – tudta meg a Magyar Nemzet. A férfi bűnsegédként vehetett részt abban a bűncselekményben, amiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már két éve költségvetési csalás gyanújával nyomoz. Az üggyel összefüggésben a NAV munkatársai azt feltételezik, hogy a Cseh családhoz köthető céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez.
A taxis hiénák miatt a NAV fokozza az ellenőrzéseit az atlétikai világbajnokság alatt
A Budapesten zajló atlétikai világbajnokság ideje alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozza helyszíni ellenőrzéseit, amelyek egyebek mellett a vendéglátóhelyekre és a taxisokra koncentrálnak - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Röhejes kifogással védekezett egy cigicsempész az M1-es autópályán - videó
Csaknem 1500 doboz adózatlan, magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy bolgár rendszámú furgonban Ácsnál, az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Húszmillió forintnyi cigarettát talált a NAV egy szabolcsi vécében - képek
Több mint tízezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen - írta a Facebookon az adóhatóság.
Futva menekültek a cigicsempészek a magyar-ukrán határon
Több mint tízmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség munkatársai a magyar-ukrán zöldhatáron Zsurknál - közölte az adóhatóság bevetési igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Brutális károkat okoz Magyarországnak az illegális cigaretta
Magyarországon félmilliárd szál illegális cigarettát szívtak el 2022-ben, ami körülbelül 30 milliárd forint jövedékiadó-bevételtől fosztotta meg a központi költségvetést – áll a KPMG friss tanulmányában. A bűnszervezetek a magas árak és adók miatt egyre nagyobb nyereségre tesznek szert Európában.
A NAV elárulta, hogyan lehet adómentes a munkába járáshoz a vármegye- és országbérlet
A helyközi utazáshoz használható vármegye- és országbérlet májusi bevezetésével változtak a munkába járás költségtérítésének szabályai - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hamis parfümöt csempésző testvérekre csapott le a NAV
Majdnem 30 millió forintot érő, 1176 doboznyi parfümöt találtak a pénzügyőrök egy furgonban az M7-es autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Kiderült, ki az adócsalási ügybe keveredett híres magyar zenész
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adócsalás miatt indított eljárást egy hazai, közismert és igen népszerű zenész ellen, miután az elmúlt két évben a YouTube-on keresett százmillió forintot elhallgatta a hatóság elől - írja a Blikk.
Adóellenőrökre támadt egy nő
Rátámadt az adóellenőrökre egy nő, miután azok tetten érték, hogy illegálisan ruhaboltot üzemeltet házának melléképületében.
Több millió forintnyi csempész cigarettát foglaltak le a rendőrök
A határrendészek múlt héten csempészeket fogtak el a határ közelében. A férfiak több millió forint értékben akartak cigarettát átvinni a határon.
Ezeket mindenkinek tudnia kell, aki nyaralni indul
Nyaralás előtt adódhat a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni. Milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon? Sok kellemetlenségtől, felesleges adminisztrációtól vagy pluszköltségtől óvhatja meg magát az utazó, ha ismeri a szabályokat. Íme, a legfontosabbak.
Több ezer üveg hamis parfümre bukkant a NAV - videó
Több mint ötezer üveg hamis parfüm piacra kerülését akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán történt ellenőrzéssel – közölte a szervezet regionális igazgatóságának sajtóreferense.
Bolgár cigarettacsempészt fogtak a NAV munkatársai
Egy bolgár férfi lyukat vágott egy kisbusz oldalába, hogy egy üreget alakítson ki csempészáruk számára.
Képeken, ahogy a NAV rengeteg hamis árut zúz be
Hétezernél is több hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról 2023-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával. Ezek a termékek már biztosan nem jelentenek veszélyt az utakon, és nem okoznak kárt az eredeti termékek jogtulajdonosainak - írja a NAV és a JAF közös közleménye, amely a hamis termékek megsemmisítéséről számol be.
1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy autóban az M1-es autópályán
A pénzügyőrök 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban az M1-es autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Szennyezett, penészes tojásokat találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.
20 ezer penészes, jelöletlen tojást foglalt le a NAV - videó
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.
- 1