Németh Kristóf
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- Barátok közt
- média
- színész
- szerelem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyszerre több nő is van Németh Kristóf életében
Nagyon elfoglalt Német Kristóf, hiszen színházat vezet, producerkedik, és színészkedik, mindezek mellett pedig a 8 éves kisfiú édesapjaként is aktív.
Mentőt kellett hívni a magyar színésznőhöz!
Az előadás szünetében rosszul lett, és leesett a lépcsőről Váradi Éva színésznő.
Súlyos betegen állt színpadra Gálvölgyi János: "Rettenetes fizikai állapotba került, sokat aggódtunk érte"
A Kossuth-díjas színész tüdőgyulladással küzdött, ám ennek ellenére fellépett a Játékszínben a a Vidám kísértet című bohózat premierjén.
Alsónacit villantott Csonka Bandi
Jól megviccelte Csonka Andrást kollégája, Németh Kristóf, aki egy intim öltözői fotót posztolt a színészről.
Németh Kristóf: Minden perünket megnyertük
Bár Kertész Gézaként ismerte meg a fél ország, Németh Kristóf korábban több magyar produkcióban is kapott szerepet: lakótelepi tinédzserként a Szomszédok-ban játszott, és olyan filmekben is feltűnt, mint a Csinibaba vagy a Gaudipolis. Tévés szerepei mellett sem hanyagolta el soha a színpadot, gyermekkori álma pedig 2012-ben vált valóra, mikor a Játékszín igazgatója lett. Az Origónak elmesélte, hogy konfliktusát R. Kárpáti Péterrel szerinte a bulvársajtó generálta, és a nosztalgikus élmények mellett vicces sztorija is van a Barátok közt-ös visszatérésről.
Németh Kristóf átérezte, amit a tévéző is
Furcsa volt neki visszaérni a Barátok köztbe, nyáron pedig egy sztrájk miatt bosszankodott.
- címkék:
- Németh Kristóf
- média
- Barátok közt
- tévé
- Címkefelhő »
Becsöngettek! A sztárcsemeték is megérkeztek az iskolába
Becsöngettek az iskolákba, szeptember 1-jén elkezdődött a tanítás. Polyák Lilla, Szekeres Adrien, Németh Kristóf, Demcsák Zsuzsa és Rubint Réka is elkísérték csemetéjüket az első napra.
Visszatér a Barátok köztbe Németh Kristóf
Két év után újra bekapcsolódik a Mátyás király tériek életébe a sorozat Kertész Gézája.
Tunéziában rekedt kisfiával Németh Kristóf
Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója Djerba szigetén ragadt hétéves kisfiával a helyi légitársaság sztrájkja miatt.
Liptai Claudia jövőre a Játékszínben tűnik fel
A műsorvezetés mellett Liptai Claudia a színházi munkáit sem hanyagolja el. Német Kristóf pedig társulatában szívesen látja Claut.
Válása óta is közel áll feleségéhez Németh Kristóf
Bár Németh Kristóf és volt felesége, Niki már három éve elváltak, a mai napig családként élnek együtt.
- címkék:
- Németh Kristóf
- válás
- család
- Címkefelhő »
Magdi anyus visszatér a Barátok Köztbe
Különleges epizóddal várja péntek este a Barátok Közt rajongókat a sorozat. Magdi anyus mellett Géza és Kinga is újból színre lép.
Furcsa sportra tanítja fiát Németh Kristóf
Németh Kristóf a szünidő alatt a horgászat rejtelmeibe vezeti be kisfiát, Lócit, nyár végén pedig amerikai felfedezőútra indulnak - tudta meg a Life.hu.
- címkék:
- Németh Kristóf
- horgászat
- sztár
- színész
- Címkefelhő »
Németh Kristóf újra exnejétől szeretne gyereket?
Annak ellenére, hogy már elváltak, Németh Kristóf nem zárja ki, hogy egyszer még exnejével együtt újabb gyermeket vállalnak.
Együtt mustrál ázsiai lányokat a politikus és a színész
A politikus, Schmuck Andor már gyakorlott szépségszakértőnek számít, Németh Kristóf, a Barátok közt egykori sztárja pedig először fog zsűrizni a Face Of Asia nevű szépségversenyen.
Volt feleségétől szeretne gyermeket Kristóf
Lassan két éve már annak, hogy Németh Kristóf a válásáról mesélt a Life.hu oldalain. Azóta azonban sokat változott a helyzet a színész és volt felesége között.
- címkék:
- Németh Kristóf
- Barátok közt
- szülés
- Címkefelhő »
Kertész Géza visszatért a Barátok köztbe
Németh Kristóf karaktere visszatért az RTL Klub szappanoperájába: a figura szerint megszökött a börtönből.
Ingerülten üzenget egymásnak R. Kárpáti Péter és Németh Kristóf
R. Kárpáti Péter nyílt levelet írt Németh Kristófnak a Bors pénteki cikkére reagálva.
Visszatér az RTL Klubra Fodor Zsóka és Németh Kristóf
A Barátok közt két kiírt szereplője ezúttal A kód-ban szerepel. Fodor Zsóka karaktere a szappanoperában meghalt, Kertész Géza viszont börtönben ül.
Visszatér Magdi anyus az RTL Klubra
Visszatér Magdi anyus és Kertész Géza! A két színész A Kód című műsorban fog szerepelni az RTL Klubon.
Volt feleségével ünnepel Németh Kristóf
A Barátok közt sorozatból nemrég távozó színész, Németh Kristóf cseppet sem nevezhető szokásos elvált apukának: mos, főz, takarít, és hihetetlen szeretettel veszi körül kisfiát, Lócit. A Life.hu ezúttal a magyar "sztárapukát" faggatta a gyereknevelésről.
Ma örökre eltűnik a képernyőről a Barátok közt sztárja
13 év után ma este végleg eltűnik a Barátok közt-ből Kertész Géza.
Ma tűnik el végleg Kertész Géza
Szerda este láthatják utoljára a nézők Németh Kristófot a Barátok közt-ben.
Nem vágyik párkapcsolatra a Barátok közt sztárja
Németh Kristóf két és fél éve neveli egyedülálló apaként gyermekét, Lócit, akivel nagyon szoros a kapcsolata. A színész minden szabad idejét gyermekének szenteli és úgy érzi, hogy most nincs hely az életében egy párkapcsolatnak - tudta meg a Life.hu.
Alig lehet ráismerni a Barátok közt sztárjára
A napokban ünnepli harminchetedik születésnapját a Barátok közt sztárja, Németh Kristóf.
Betörtek Németh Kristófék színházába
Németh Kristóf, a színház igazgatója csak csütörtök délelőtt szerzett tudomást az esetről, mivel a riasztóért felelős biztonsági cég hajnalban nem a mostani, hanem a régi igazgatót, Balázsovits Lajost hívogatta.
Eddig nem volt munkája, most színházat vett a Barátok közt sztárja
A Blikk információja szerint színidirektor és színháztulajdonos lett Németh Kristóf. A népszerű színész három társával együtt megvásárolta a Játékszínt, amelynek az állami támogatások megvonása után idén nyáron elrendelték a felszámolását.
Sztárdömping a Klotild palota megnyitóján
A júniusi hivatalos átadó után egy nagyszabású partyval is megünnepelték a Buddha-Bar Hotel megnyitását csütörtök este, a felújított Klotild palotában. Az eseményen a külföldi vendégek mellett megjelent a hazi sztárvilág színe-java és még a kerület polgármestere, Rogán Antal is. Nézd meg a Life.hu galériáját!
Teljesen kigyúrta magát a Barátok közt egykori sztárja - 20 kilótól szabadult meg
Németh Kristófnak két éve, a házassága felbomlását követően el kellett döntenie, hogy a teljes önpusztítást, vagy az újjáépítést választja.
Munkanélküli lett Németh Kristóf
Rájár a rúd Németh Kristófra. A színésznek tizenkét év után távoznia kell Magyarország legnépszerűbb sorozatából, a Barátok köztből, most még a Kamaraszínházzal kapcsolatos tervei is kútba estek.
Németh Kristóf a sztori miatt hagyja ott a Barátok köztöt
Pár napja derült ki, hogy 13 év után Németh Kristóf kilép a Barátok közt-ből, és inkább a Budapesti Kamaraszínház megmentésére koncentrál. A sorozat producere szerint dramaturgiai okok vezettek a váltáshoz.
Távozik a Barátok közt egyik legrégebbi szereplője a sorozatból
Németh Kristóf, a Barátok közt sztárja nem végleg távozik a sorozatból, de a forgatókönyvírók úgy döntöttek, Gézának mennie kell, ami azt jelenti, hogy a nézők jó ideig nem találkoznak majd kedvencükkel.
A szerelemtől hízik a Barátok közt sztárja?
Láthatóan felszedett pár kilót Németh Kristóf az utóbbi időben. Csak nem a szerelemtől hízik a Barátok közt sztárja?
Németh Kristóf fegyverekkel játszik fiával
A Barátok közt színésze, Németh Kristóf mérhetetlenül büszke kisfiára, és örül annak, hogy Lóci igazi fiús gyerek, aki még a fegyverek iránti szeretetét is örökölte tőle.
Kislánya lesz a Barátok közt sztárjának?
Sok nő szemében felcsillant a remény, amikor elterjedt a híre, hogy Németh Kristóf válik. Ha nem is látványosan, de a színész után bomlanak a lányok - szinte süt belőle a férfiasság. Pedig, ha tudnák, hogy milyen érzékeny lélek lakozik ebben az emberben, lehet, hogy némelyik hölgy visszariadna.
Szingli lett a Barátok közt sztárja
Békésen vált el Németh Kristóf és Niki.
- címkék:
- Németh Kristóf
- Barátok közt
- válás
- Címkefelhő »
Összeomlott a Barátok közt sztárja
Fél éve költözött külön Németh Kristóf és felesége, Niki - a színésznek pedig lassan el kell döntenie, hogyan tovább.
- címkék:
- Barátok közt
- válás
- Németh Kristóf
- Címkefelhő »
Sorra szakítanak a Barátok közt sztárjai
Az utóbbi hónapokban a legnépszerűbb hazai sorozat eseményei a való életben is megelevenedtek - a televízióból ismert szerelmi háromszög tagjaira az életben is rájár a rúd.
Németh Kristóf belerokkan a válásba?
A színész igen viharos hónapokat tudhat maga mögött, és még nincs túl a nehezén. A válásra akár egészsége is rámehet Németh Kristófnak.
- címkék:
- Barátok közt
- válás
- Németh Kristóf
- Címkefelhő »
Németh Kristóf reménykedik a folytatásban
Néhány napja mindenkit megdöbbentett a hír, miszerint vége Németh Kristóf házasságának. Most viszont úgy tűnik, az ünnepeket mégis feleségével tölti a színész - mégis van esély a kibékülésre?
- címkék:
- Barátok közt
- válás
- Németh Kristóf
- Címkefelhő »
Németh Kristóf kibékül feleségével?
Németh Kristóf még nem gondolt a válásra, sőt, nem tartja kizártnak azt sem, hogy újra összejöjjön gyermeke anyjával.
Németh Kristófot elhagyta a felesége!
Nemrég még boldog házasságuktól és közös családi nyaralásuktól volt hangos a sajtó. Most azonban mindenkit megdöbbentett a hír: a Barátok közt Kertész Gézáját elhagyta felesége egy másik férfi miatt.
Németh Kristóf: Egymást alakítjuk Kertész Gézával
Németh Kristóf több mint tíz éve játssza a Barátok közt-ben Kertész Géza szerepét, így nem csoda, hogy sokszor azonosítják a figurával, sőt ő maga is úgy érzi, sok mindent átvitt karakteréből a civil életbe. A színésszel egy Nagymező utcai étteremben beszélgettünk, ahol a napi szerep mellett a Szomszédok-ról, a szinkronizálásról, a színházi és családi életről is esett szó. A színészet közelébe egy biciklibaleset okán került, ultizni Zenthe Ferenc tanította, hároméves kisfia pedig szívesen játssza Bartha Zsoltot.
24, Lost, Mentalista - magyar sorozatsztárok kedvenc szériái
A Barátok közt változatlanul népszerű, évek óta rendre a nézettségi listák élén található. A szereplőket esténként 1,5-2 millió magyar tévéző figyeli - de mit néznek a karaktereket megformáló színészek, ha este letelepednek a képernyő elé?
Visszatér a Barátok közt régi szereplője
Január második felében már kamerák elé állhat Németh Kristóf.
Egy ezüst, két bronz Debrecenből
A záró napon három érmet is szereztek atlétáink a debreceni U23-as Európa-bajnokságon: Németh Kristóf kalapácsvetésben a második, Bene Barnabás 1500 méteren, valamint Ott Balázs 3000 méteres akadályfutásban bronzérmes lett.
Ezüstöt ért Németh Kristóf nagy dobása
A kalapácsvető Németh Kristóf 72,56 méterrel ezüstérmet szerzett a debreceni U23-as atlétikai Európa-bajnokságon.
- címkék:
- Németh Kristóf
- atlétika
- Debrecen
- Címkefelhő »
Újabb magyar döntősök az U23-as atlétikai Eb-n
A szombat délelőtti selejtezőkből újabb két magyar atléta jutott döntőbe a debreceni U23-as atlétikai Európa-bajnokságon: férfi kalapácsvetésben Németh Kristóf már az első, női gerelyhajításban Nagy Xénia viszont csak az utolsó dobásával biztosította helyét a vasárnapi fináléban. Délután női kalapácsvetésben Németh Noémi az ötödik helyen végzett, így ő lett csapatunk harmadik pontszerzője.
Farkasházi Réka: Büszke vagyok a múltamra
A Barátok közt Kertész Mónikájaként megismert színésznő kicsit bánja, hogy kiírták a sorozatból, de a tévés szereplés óta egyre több a színházi munkája, aminek persze örül. Németh Kristóffal semmiféle kapcsolatban nem állnak, annál szorosabb viszont a kapocs kisfiával, aki a chat időpontjában bőszen túrta a homokot egy bölcsőde udvarán. Réka úgy érzi, hogy sikerült rendbe tennie maga körül a dolgokat, és egészséges kapcsolatot alakított ki a bulvársajtóval.
Sztárparádé és sikoltozó tinik a VIVA Cometen
Hatodik alkalommal, hatalmas show keretében osztották ki az idei VIVA Comet zenei díjakat Magyarországon. Gáspár Laci és a Groovehouse ismét Comet gömbbel térhetett haza, míg a tavalyi év sikeres előadója, Lola a legjobb új előadóként vehette át a díjat. Az érdeklődés nem maradt el: a zsúfolásig telt SYMA csarnokban a rajongók mellett a hazai sztárvilág is képviseltette magát, bár a nagy számban felvonuló tinédzserlányok túlnyomó többsége egy német zenekarra, a Tokio Hotelre volt kíváncsi. Képes beszámolónk videoanyaggal.