NASA

címke rss

Szenzáció: felszállt a NASA helikoptere a Marson

Tudomány2021.04.19, 21:16

A NASA Ingenuity nevû ûreszköze csupán kevesebb mint egy percet repült, az eredmény mégis történelmi az ûrkutatás szempontjából.

Elon Musk cége fejlesztheti a NASA Holdra szálló egységét

Tudomány2021.04.17, 08:25

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Elon Musk SpaceX ûrvállalkozását bízta meg az elsõ kereskedelmi jellegû Holdra szálló egység kifejlesztésével, az egység két ûrhajóst visz majd az égitestre - közölte a hivatal pénteken.

Jól látható nyomai vannak az OSIRIS-REx ûrszonda mintagyûjtésének a Bennu kisbolygón

Tudomány2021.04.16, 17:46

Jól látható nyomokat hagyott a Bennu kisbolygó felszínén az amerikai ûrkutatási hivatal OSIRIS-REx ûrszondájának mintagyûjtése múlt év októberében - derült ki az ûrszonda által a földi irányítóközpontba küldött felvételekbõl, amelyeket április 7-én készített, amikor utoljára repült el az aszteroida fölött.

Döbbenetes dolgot találtak a Marson

Tudomány2021.04.12, 18:30

Az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA Perseverance rovere április 4-én vasárnap készített egyik felvételén a vörös bolygó környezetétõl idegen, szivárványnak látszó természeti jelenséget kapott lencsevégre. A „marsi szivárványt" megörökítõ felvétel viharos gyorsasággal terjedt el a közösségi médiában olyan magyarázatokkal, mely szerint a Marson is létezik szivárvány. Mindez megszólalásra késztette a NASA szakértõit a nagy port felvert felvétellel kapcsolatban.

Mûszaki hiba miatt elhalasztották az elsõ helikopteres repülést a Marson

Tudomány2021.04.11, 11:18

Mûszaki hiba miatt elhalasztották az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikopterének elsõ, vasárnap estére - közép-európai idõ szerint hétfõ hajnalra - tervezett tesztrepülését, amely az elsõ lett volna egy idegen bolygó felszínén.

Magyarázatot találtak a Marson megfigyelt rejtélyes fekete pókokra

Tudomány2021.04.10, 00:42

Furcsa, pókszerû fekete foltokat fotózott a Marson a NASA egyik ûrszondája. Kutatók most kísérletben is reprodukálták a képzõdmények keletkezését.

Utoljára közelítette meg az OSIRIS-REx a Bennu kisbolygót

Tudomány2021.04.08, 17:34

Utoljára repült el szerdán a Bennu kisbolygó fölött az amerikai ûrkutatási hivatal OSIRIS-REx ûrszondája és lassan elkezdett eltávolodni az aszteroidától.

Túlélte az elsõ hidegebb marsi éjszakát a NASA helikoptere

Tudomány2021.04.06, 10:29

Túlélte az elsõ hidegebb marsi éjszakát a NASA helikoptere. Az Ingenuity a Perseverance marsjáróra szerelve érkezett a vörös bolygóra, feladata a rover munkájának támogatása lesz. A tesztrepülések hamarosan megkezdõdhetnek.

Lehet, hogy egy õsi fekete lyuk van a Naprendszer szélénél?

Tudomány2021.04.02, 12:45

A Pluto bolygón túli rejtett gravitációs forrás indította el a kutatást egy lehetséges kilencedik bolygó után. Most néhány csillagász úgy gondolja, hogy ez egy Õsrobbanásból való fekete lyuk lehet, ami ritka bepillantást kínál a korai Univerzumba.- írja a New Scientist tudományos magazin.

Hatalmas aszteroida tart a Föld felé - ekkor ér hozzánk a legközelebb a NASA szerint

Life.hu2021.04.02, 07:00

A NASA is követi annak az aszteroidának az útját, ami vélhetõen kedden kerül legközelebb a Földhöz.

A NASA szerint ez a két hely alkalmas a földön kívüli életre a naprendszerben

Life.hu2021.03.31, 11:54

A NASA feltárta mely lehet az a két hely a naprendszerben, amely alkalmas lehet az emberi életre is.

A NASA dollármilliókat ad magán-ûrállomások építésére

Gazdaság2021.03.30, 03:22

A NASA már két évtizede küld folyamatosan ûrhajósokat a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS), azonban most egy komoly fordulatra készül az amerikai állami ûrhivatal. A szervezet ugyanis elkezdené ösztönözni a magáncégeket, hogy saját erõvel szálljanak be az ûrállomások fejlesztésébe és építésébe.

Eddig nem fenyegeti az ütközés veszélye a Földet

Life.hu2021.03.28, 14:47

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) újabb közleményt adott ki a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján.

Kiderült, meddig tudjuk biztosan elkerülni az Apophis aszteroida becsapódását

Tudomány2021.03.28, 17:33

A Föld még legalább 100 évig biztosan nem fog összeütközni egy különösen veszélyes aszteroidával - jelentette ki az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján.

Április elején repülhet elõször a NASA marshelikoptere

Tudomány2021.03.24, 13:02

Várhatóan április elején kezdi meg a tesztrepüléseket a Mars felszínén az Ingenuity nevû kísérleti helikopter, melyen egy vászondarab is helyet kapott arról a motoros repülõgéprõl, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsõként a levegõbe emelkedtek - közölte kedden az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA).

Sikerült meghatározni a Mars magjának méretét

Tudomány2021.03.20, 13:55

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Insight marsszondája által gyûjtött szeizmikus adatokat tanulmányozva egy nemzetközi kutatócsoport kiszámolta a Mars magjának a méretét.

Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb erejû ûrrakétáját

Tudomány2021.03.19, 16:59

Sikeres tesztet hajtott végre a világ legnagyobb erejû ûrrakétájának egy részén az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) - írja a BBC hírportálja.

Ismeretlen organizmusokat találtak a Nemzetközi Ûrállomáson

Tudomány2021.03.16, 18:07

A mikroorganizmusok mindenütt megtalálhatók, ráadásul nem csak a Földön, hanem az ûrben is jelen vannak; amerikai és indiai kutatók a NASA-val együttmûködve négy különbözõ baktériumtörzset fedeztek fel a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS). Az azonosított mikrobák közül három törzs eddig teljesen ismeretlen volt a tudomány számára.

Megnevezték a Crew Dragon elsõ orosz ûrhajósát

Tudomány2021.03.14, 14:17

Szergej Korszakov lehet az elsõ orosz kozmonauta, aki az amerikai Crew Dragon ûrhajó fedélzetén indulhat majd a Nemzetközi Ûrállomásra - közölte Pavel Vlaszov, az orosz ûrhajósok kiképzõközpontjának vezetõje vasárnap a Komszomolszkaja Pravda rádióállomással.

NASA: Az év legnagyobb aszteroidája közeledik felénk

Life.hu2021.03.13, 07:36

Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én - jelentette be csütörtökön az amerikai ûrkutatási hivatal

Lövöldözés volt a Marson - videó

Tudomány2021.03.12, 10:26

Elõször próbálta ki lézerét és küldött hangfelvételeket a Földre a Perseverance marsjáró.

Hangfelvételt küldött a Földre a Perseverance marsjáró

Life.hu2021.03.11, 20:26

Elõször próbálta ki lézerét és küldött hangfelvételeket a Földre a Perseverance marsjáró.

A NASA szerint a Földön el fog fogyni az oxigén - Ekkor következik be a katasztrófa

Life.hu2021.03.10, 10:45

A többi bolygót vizsgáló kutatók megjósolták, hogy az oxigén akkor fog eltûnni bolygónk légkörébõl, amikor a Nap elkezd öregedni és több hõt ad majd ki.

Sokkoló fotót tettek közzé a Vénuszról

Tudomány2021.03.05, 10:51

Lenyûgözõ felvételt készített a Vénuszról a Nap felé tartó Parker napszonda.

Biztos, hogy 2028-ig még tovább mûködik a Nemzetközi Ûrállomás

Tudomány2021.03.04, 19:29

A Nemzetközi Ûrállomás mûködését 2028-ig meghosszabbították - jelentette ki Jurij Gidzenko, az Energia orosz ûripari vállalat ûrhajók és hordozórakéták repülési üzemeltetéséért felelõs részlegének helyettes vezetõje csütörtökön, a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

Lávaalagút a Holdon, Kína óriási ûrállomása és aszteroidának vezetett ûrhajó

Gazdaság2021.03.03, 15:58

Nemrég - elképesztõ eredményként - a Perseverance Rover nevû "szárazföldi" ûrjármû landolt a Mars felszínén. Noha a világ elsõsorban a projekt tudományos jelentõségére figyel, nem mellékes, hogy ez és ehhez hasonló ûrmissziók hatalmas költségekkel járnak. Összeállításunkban bemutatjuk, mennyibe kerül mindez, illetve hogy milyen nagyszabású ûrprojektek várhatók a következõ idõszakban a mostani sikeres Mars-küldetés után.

Ilyen processzor hajtja a Perseverance marsjárót

Techbázis2021.03.03, 10:56

Egy nagyon régi iMac számítógépben is használatos volt a modell.

Lefényképezte egy ûrszonda a NASA új marsjáróját

Tudomány2021.03.01, 12:17

Fotót készített az Európai Ûrügynökség (ESA) és az Orosz Szövetségi Ûrügynökség (Roszkoszmosz) közös keringõegysége a Jezero-kráterben tartózkodó Perseverance marsjáróról - írja a Science Alert.

Elkészítették a Perseverance landolási helyének háromdimenziós képét

Tudomány2021.02.26, 14:35

Elkészítették a Perseverance marsjáró landolási helyének háromdimenziós képét a Joanneum Research osztrák tudományos intézet kutató.

Megérkezett az elsõ panorámafelvétel a Marsról

Life.hu2021.02.25, 20:52

A Perseverance marsjáró végre hazaküldte a vörös bolygón készített nagy felbontású képeket.

Lenyûgözõ fotót küldött a Marsról a Perseverance

Tudomány2021.02.25, 10:47

Hazaküldte a vörös bolygó felszínérõl készített elsõ nagy felbontású panorámafelvételét a Perseverance marsjáró - közölte szerdán az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA).

Ezt az üzenetet retették a Marson landoló Perseverance ejtõernyõjére

Life.hu2021.02.24, 17:57

A Marson landoló Perseverance marsjáró ejtõernyõjének mintázatában is elrejtettek egy üzenetet a missziót tervezõ NASA-mérnökök.

A Perseverance ejtõernyõjén is volt egy rejtett üzenet

Tudomány2021.02.24, 12:52

A Marson landoló Perseverance marsjáró ejtõernyõjének mintázatában is elrejtettek egy üzenetet a missziót tervezõ NASA-mérnökök.

Itt az elsõ videó a Perseverance marsjáró drámai landolásáról

Tudomány2021.02.23, 09:37

A NASA lenyûgözõ videót tett közzé a vörös bolygón landoló Perseverance marsjáróról - adta hírül a BBC. A tavaly július 30-án útjára indított marsjáró egy kockázatos ejtõernyõs leszállást követõen a 250 méter mély Jezero-kráterben érte el a Mars felszínét, egy õsi folyó deltatorkolatánál.

Színes képeket küldött a Marsról a Perseverance marsjáró

Life.hu2021.02.22, 12:09

Végre megérkeztek az elsõ színes felvételek a Mars felszínérõl.

Megérkezett a Linux a Marsra

Techbázis2021.02.20, 13:12

Ráadásul rögtön repülni készül a vörös bolygón.

Sikeresen landolt a NASA Mars szondája - Videó

Life.hu2021.02.19, 12:34

Csütörtökön sikeresen landolt a NASA Perseverance marsjárója, kezdõdhet a bolygó feltérképezése.

Sikeresen landolt a Marson a Perseverance

Tudomány2021.02.19, 11:02

Sikeresen landolt a Marson a Perseverance marsjáró közép-európai idõ szerint csütörtök este - közölte az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA.

Rengeteg pénz gyûlt össze a befektetõktõl az elsõ magántulajdonú ûrállomásra

Gazdaság2021.02.17, 14:25

Izgalmas, hosszú távú projektet tervez az Axiom Space nevû amerikai startup. A vállalat ugyanis az elsõ magáncég által létrehozott ûrállomás megépítését tûzte ki célul, a befektetõk pedig bõségesen el is látják tõkével a céget.

Magyar térkép készült a Marsról

Tudomány2021.02.16, 13:10

A 36. marsi év alkalmából elsõ ízben jelent meg földrajzi atlasz a Marsról a NASA volt kutatójának a szerkesztésében. A legújabb kutatási eredményeket összefoglaló atlasz lapjain életre kel a vörös bolygó felszínének története, a kiadványban Hargitai Henrik a domborzati, éghajlati viszonyok mellett bemutatja a vörös bolygóra küldött jármûvek eddigi és jövõben várható leszállóhelyeit is.

Csütörtökön landol a NASA marsjárója, a Perseverance a vörös bolygón

Tudomány2021.02.15, 15:30

Csütörtökön landol a NASA marsjárója, a Perseverance a vörös bolygón. Az ûrkapszulába "csomagolt" asztrobiológiai labor hét hónapja tartó utazást követõen érkezik meg a Marshoz, hogy végrehajtsa a misszió szempontjából kulcsfontosságú, veszélyes manõvert.

Ez a Naprendszer legígéretesebb égiteste az élet utáni kutatásban

Tudomány2021.02.13, 10:32

Kitûzték a Jupiter holdjához tartó NASA ûrszonda indításának idõpontját: az Európé Clipper 2024 októberében indul útnak. A Jupitert kísérõ jeges Európé fagyott külsõ héja alatt óceán rejtõzik, így Földön kívüli élet otthona lehet.

Elképesztõ: a spenót lehet a kulcs az emberek Marsra juttatásában

Life.hu2021.02.13, 08:21

A spenót lehet a kulcs az ûrhajósok védelmében és az emberek Marsra juttatásában. A tudósok szerint a fiktív tengerész, Popeye kedvenc eledele megvédheti az ûrhajósok szívét a sugárzástól és a gravitációtól a Mars felé vezetõ hosszú úton.

Három ûrszonda éri el a Marsot hamarosan

Tudomány2021.02.07, 19:10

Hamarosan három ûrszonda éri el a Marsot: az Egyesült Arab Emirátusok ûrszondája kedden érkezik a vörös bolygóhoz, a kínai ûrszonda 24 órával késõbb áll orbitális pályára, a NASA marsjárója, a Perseverance (Kitartás) pedig február 18-án landol.

Voltak túlélõi a Columbia ûrrepülõgép pusztulásának

Tudomány2021.02.02, 10:01

2003. február elsején helyi idõ szerint (UTC) reggel nyolc órakor a Columbia ûrsikló személyzete - 15 napos küldetés után - megkezdte az ûrrepülõgép landolási manõverét. A fékezõrakéták bekapcsolását követõen eleinte úgy tûnt, hogy minden elõírásszerûen zajlik; a Columbia letért a földkörüli, orbitális pályáról, és a repülési terv szerinti irányvonalon belépett az atmoszférába. Nem sokkal kilenc óra elõtt azonban váratlan zavarok jelentkeztek a gép stabilitásában; a Columbia egyre gyorsuló pörgésbe kezdett, amin a legénység nem tudott úrrá lenni. A 28. misszióját teljesítõ ûrrepülõgép kilenc órakor, 61 kilométeres magasságban Texas ...

A NASA támogatja a magyar holdi vízszimatoló fejlesztését

Tudomány2021.01.30, 08:23

A NASA 225 ezer dollárral (több mint 66 millió forinttal) támogatja a Puli Space "vízszimatoló" detektora, a Puli Lunar Water Snooper fejlesztését, amely a tervek szerint 2022 januárjára készül el. A nemrég sikeresen végrehajtott kínai Csang'o-5 Hold-expedíció után indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak a Holdra:

Így néz ki Magyarország felülrõl – ezek voltak a NASA legjobb fotói 2020-ban

Unilife.hu2021.01.29, 14:27

A Nemzetközi Ûrállomás asztronautái lélegzetelállító képeket készítettek, amiket a NASA publikált 2020 legjobb fotói a Föld bolygóról címen. Az állítást nehéz lenne megcáfolni – mutatjuk, miért.

Azt hitted, az eget kémlelni unalmas? Ez a két lány megcáfolja

Unilife.hu2021.01.21, 13:55

Sokan gondolják, hogy a csillagászat rémesen unalmas hobbi, és bármi érdekesebb, mint az eget vizsgálgatni. Ezzel valószínûleg nem értene egyet az a két lány, akik 15 évesen komoly felfedezést tettek egy NASA-projekt keretében, amit – valljuk be – igen kevesen mondhatnak el magukról.

Kiderült, mi okozta az új amerikai megarakéta tesztjének sikertelenségét

Tudomány2021.01.20, 13:23

A hidraulikus rendszer hibája okozta az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) új megarakétája, az SLS (Space Launch System) hordozórakéta tesztjének sikertelenségét.

Kimúlt a NASA robotvakondja

Tudomány2021.01.15, 13:15

Kimúlt az Insight ûrszonda robotvakondja a Marson, két év után nem fúr tovább - közölte a NASA, miután a mûszer nem volt képes tovább hatolni a talajban, hogy mérje a vörös bolygó hõmérsékletét.

A Vénusz közelében repült el a Solar Orbiter ûrszonda

Tudomány2020.12.28, 18:51

Nap-missziójának teljesítése közben egészen közel repült el a Vénusz mellett a Solar Orbiter ûrszonda.

12 évesen már egyetemre jár, és ûrkutató szeretne lenni a csodagyerek

Life.hu2020.12.28, 09:43

Csupán 3 hetes volt, amikor már beszélni próbált, így nem meglepõ, hogy 12 évesen egyetemre jár a georgiai kisfiú, és bizony komoly célokkal rendelkezik, ûrkutató akar lenni.

A NASA jövõbeni ûrtávcsöve felfedi azt a szokatlan foltot, amely korábban láthatatlan volt

Unilife.hu2020.12.16, 08:19

2025-ben indul az a NASA-küldetés, aminek keretei között újabb exobolygókat szeretnének megfigyelni. Az ehhez használt ûrtávcsövet az ABB/Nüvü Camēras legújabb technológiájával szerelik majd fel.

Fekete szemcséket tartalmaz Hajabusza-2 ûrszonda kapszulája

Tudomány2020.12.14, 18:47

A Hajabusza-2 ûrszonda múlt héten Földre érkezett kapszulája fekete szemcséket tartalmaz, amelyek egy távoli aszteroidáról, a Ryuguról származhatnak - közölte hétfõn a Japán Ûrkutatási Hivatal (JAXA).

Bejelentették az Artemis-programba beválogatott ûrhajósok elsõ csoportját

Tudomány2020.12.10, 12:27

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) szerdán bejelentette a 2024-ben induló Artemis holdmissziójába beválogatott ûrhajósok elsõ csoportját: a 18 asztronauta között fele-fele arányban vannak nõk és férfiak.

Itt a bizonyíték, hogy léteznek a földönkívüliek - Ezt titkolja a NASA

Life.hu2020.12.07, 08:52

A brit asztrobiológus, Barry DiGregorio azt állítja, hogy bizonyítékot talált arra, hogy léteznek a földönkívüliek, de ezt a NASA szándékosan titokban tartja. 

Nem a Mars felszínén kell keresni az élet nyomait

Tudomány2020.12.06, 21:58

Ha valaha kialakult élet a Marson, az mélyen a fagyos felszín alatt rejtõzhetett. A bolygó belsejében termelõdõ hõ megolvaszthatta a felszíni jégpáncél alsó rétegét, és a folyékony vizes közegben megindulhatott az evolúció.

Megoldódott a Föld körül keringõ titokzatos objektum rejtélye

Tudomány2020.12.03, 14:37

Valójában egy 54 éves rakéta, nem pedig aszteroida a Föld körül ideiglenesen keringõ titokzatos objektum - erõsítették meg amerikai csillagászok.

Félelmetes hangokat rögzített a NASA Mars-járója - Hallgasd meg te is!

Life.hu2020.12.01, 15:53

Még most is a Mars felé tart a Perseverance nevû szonda, ami a napokban hátborzongató hangokat rögzített.

Stresszt okoz a súlytalanság az asztronautáknál

Tudomány2020.11.26, 18:50

A súlytalanságban való hosszabb tartózkodás hatására megnõ az ûrhajósok stresszszintje a vérvizsgálatok szerint. Vérükben egy bizonyos DNS-részecske, a cfDNS koncentrációja megemelkedik - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A NASA és az ESA szakértõi is elõadnak Pécsen

Tudomány2020.11.18, 18:41

Az amerikai és az európai ûrkutatási szervezet, a NASA és az ESA képviselõi is felszólalnak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerdai online térinformatikai konferenciáján - közölte a felsõoktatási intézmény az MTI-vel.

Kiderült, mi történne, ha lehoznák a Földre a világgazdaságnál értékesebb aszteroidát

Gazdaság2020.11.18, 09:35

A NASA Hubble teleszkópja közelebbrõl is képes volt megvizsgálni a 16 Psyche nevû aszteroidát, amely elképesztõ értékeket rejt magában. A kutatások szerint ugyanis a kisbolygó annyi fémet hordoz, hogy ezzel az értéke sokszorosa a világgazdaság teljes, pénzben kifejezett méretének.

A NASA egy nappal elhalasztotta a Crew Dragon amerikai ûrhajó startját

Tudomány2020.11.14, 13:40

A rossz idõjárási körülmények miatt egy nappal elhalasztja a SpaceX ûrkutatási magánvállalat Crew Dragon ûrhajójának startját a Nemzetközi Ûrállomáshoz (ISS) az amerikai ûrhivatal, a NASA.

A NASA eltolta a Crew Dragon amerikai ûrhajó startját

Tudomány2020.11.14, 06:32

A rossz idõjárási körülmények miatt egy nappal elhalasztja a SpaceX ûrkutatási magánvállalat Crew Dragon ûrhajójának startját a Nemzetközi Ûrállomáshoz (ISS) az amerikai ûrhivatal, a NASA.

Megnézték, mit vett fel az ûrszonda, hátborzongató, amit hallottak

Tudomány2020.11.02, 10:33

Hanggá alakították a NASA mérnökei az ûrügynökség több kutatószondájának adatait, az eredmény egészen ijesztõ.

Húsz éve lépett az elsõ személyzet a Nemzetközi Ûrállomás fedélzetére

Tudomány2020.11.01, 16:15

Hétfõn lesz húsz éve, hogy az elsõ ûrhajósok a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) fedélzetére léptek. Az ûrállomás azóta is hibátlanul üzemel. 

Elraktározta az aszteroidáról gyûjtött mintákat az Osiris-Rex

Tudomány2020.10.30, 11:53

Az Osiris-Rex ûrszonda elraktározta a Bennu aszteroidáról október 20-án gyûjtött mintákat, amelyeket majd a Földre küld - közölte a NASA.

Gravitációs vöröseltolódást észleltek a csillagászok egy kettõs csillagrendszerben

Tudomány2020.10.30, 12:20

A NASA Chandra ûrteleszkópja nem csak felfedezett egy naprendszeren kívüli kettõs csillagrendszert, hanem abban az Albert Einstein által elõre jelzett jelenséget, a gravitációs vöröseltolódást is észlelte.

Félúton jár a Mars felé a Perseverance

Tudomány2020.10.28, 13:07

Félúton jár a Mars felé az amerikai ûrkutatási hivatal marsjárója, a Perseverance.

Hamarabb kezdi az aszteroidáról gyûjtött minta elraktározását az OSIRIS-REx

Tudomány2020.10.27, 12:51

A tervezettnél egy héttel hamarabb, már kedden megkezdi a Bennu aszteroidáról gyûjtött minta elraktározását az OSIRIS-REx ûrszonda.

Nagy bejelentést tett a NASA: elárulták, mit találtak a Holdon

Life.hu2020.10.27, 07:28

Újabb bizonyítékokra bukkantak amerikai tudósok, hogy van víz a Holdon: vízmolekulákra utaló nyomokat találtak az égitest felszínén, valamint olyan területeket, ahol jég formájában tartósan konzerválódhatott víz.

Vizet talált a NASA a Holdon

Tudomány2020.10.26, 17:31

Egyértelmûen sikerült igazolni, hogy molekuláris víz van a Holdon, emellett stabil vízjég-bázisokat is azonosított az amerikai ûrügynökség SOFIA obszervatóriuma - derült ki a NASA hétfõi bejelentésébõl. A felfedezés minden bizonnyal hatással lesz a 2024-re tervezett amerikai emberes ûrmisszióra is.

A NASA talált valamit a Holdon, bejelentésre készülnek

Tudomány2020.10.24, 11:52

A Fox News információi szerint az izgalmasnak ígérkezõ felfedezés hatással lesz a 2024-re tervezett emberes holdmisszióra, az Artemis programra.

Óriási bejelentésre készül a NASA a Holddal kapcsolatban

Life.hu2020.10.23, 06:20

Titokzatos, a Holddal kapcsolatos bejegyzést tett közzé Twitter-oldalán a NASA.

Képek bizonyítják, hogy sikeres volt a NASA történelmi manõvere

Tudomány2020.10.22, 14:03

Valószínûleg sikeres volt az Egyesült Államok elsõ mintagyûjtése egy aszteroida felszínérõl: a keddi manõverrõl készült felvételek tanúsága szerint az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Osiris-Rex kisbolygókutató ûrszondája teljesítette feladatát a Bennun.

Így épülhet ki a 4G a Holdon

Gazdaság2020.10.21, 13:36

A NASA a Nokiát választotta a Hold hivatalos hálózat-kiépítõjének. A finn telekommunikációs cég 14,1 millió dolláros szerzõdést nyert meg a bázisállomás kiépítésére a Holdon. A telepítés 2022-ig tart.

Valami váratlant talált a Naprendszert elhagyó ûrszonda

Tudomány2020.10.20, 13:11

Több részecskét talált a Voyager-2 a csillagközi térben, mint amire a kutatók számítottak – írja a Science Alert tudományos portál.

Az Osiris-Rex ûrszondának sikerült megközelítenie a Bennu aszteroida felszínét

Tudomány2020.10.21, 04:31

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Osiris-Rex nevû ûrszondájának közép-európai idõ szerint kedden éjfél körül terv szerint sikerült megközelítenie a Bennu aszteroida felszínét, hogy talajmintát gyûjtsön be róla, és azt majd visszahozza a Földre, de hogy sikerült-e a mintavétel, csak néhány nap múlva derül ki - közölte a NASA.

Elõször kísérelnek meg mintát venni egy kisbolygóból

Tudomány2020.10.19, 13:34

Elõször kísérel meg mintát begyûjteni egy aszteroida felszínérõl az Egyesült Államok: az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-Rex kisbolygókutató ûrszondája kedden közelíti meg a Bennut.

4G-t telepít a Holdra a Nokia

Techbázis2020.10.18, 11:55

A NASA komoly összeget fizet a Nokiának azért, hogy az LTE-hálózatot építsen ki a Hold felszínén.

Ezek a valaha készült legszebb asztrofotók - galéria

Tudomány2020.10.18, 18:42

A NASA égisze alatt több évtizede készülnek a káprázatos asztrofotók univerzumunk égitestjeirõl, jelenségeirõl. Ezek számos díjat nyertek a különféle pályázatokon, szavazásokon. Galériánkban egy tucatot válogattunk ki az ismertebb és a kevésbé ismert képek közül.

Tilos a harc és a szemetelés a Holdon

Tudomány2020.10.14, 11:42

A NASA új szabályai megtiltják a harcot és a szemetelést a Holdon, és az olyan történelmi helyszíneket is el kell kerülniük a kísérõbolygóra lépõ ûrhajósoknak, mint az Apolló-11 egykori bázisa.

Évtizedekkel ezelõtt az élet jeleire bukkantak a Vénuszon

Tudomány2020.10.09, 21:00

Már 1978-ban foszfinokat azonosíthatott a NASA ûrszondája a Vénusz légkörében, a felfedezéssel azonban 42 éven át nem foglalkoztak. Egy újabb tudományos megfigyelés kellett ahhoz, hogy a korábbi eredmény reflektorfénybe kerüljön – írja a Live Science.

Így néz ki egy csillagrobbanás 70 millió fényévrõl - videó

Tudomány2020.10.06, 19:31

Mivel megszámlálhatatlanul sok csillag van a világegyetemben, jogosan gondolhatnánk azt, hogy megsemmisülésük látványos villanásokkal jár. Az egyszerû szemlélõ a szupernóvák többségét azonban nem veszi észre, ugyanis ezek az események ritkán figyelhetõk meg a látható fény tartományában. Szerencsére a Hubble Ûrteleszkóp észreveszi azt, amit az emberi szem nem, így rögzíteni tudta egy 70 millió fényévre található csillag halálát - írja a Science Alert tudományos portál.