Nápoly

címke rss

Újabb maffiavezért fogott el az olasz rendõrség

Nagyvilág2011.05.25, 11:14

Befolyásos maffiafõnököt vettek õrizetbe Nápoly közelében. Giuseppe Dell'Aquilát kilenc éve körözték az olasz hatóságok.

Javul az állapota a Nápolyban mesterséges kómában tartott magyar diáknak

Nagyvilág2011.05.17, 09:10

Hamarosan hazaszállíthatják a Nápolyban mesterséges kómában tartott magyar diákot - közölte a fiatalember olasz iskolájának rektora a Magyar Nemzettel. A 23 éves fiú még május 6-án egy házibuli után szenvedett súlyos belsõ sérüléseket, egyelõre nem tudni mitõl.

Mesterséges kómában tartanak egy magyar diákot Nápolyban

Nagyvilág2011.05.14, 10:37

Az Erasmus-ösztöndíjas fiatal az egyik magyar diáktársa szerint agresszió áldozata lett, amit a rendõrség kizár, míg a helyi sajtó a túlzott alkoholfogyasztással magyarázza az esetet. Egyelõre a római magyar konzulátus sem tudja, hogy mi történt.

Letartóztatták a nápolyi maffia egyik vezérét

Nagyvilág2011.05.10, 21:14

Kávéházak üzemeltetõit kényszerítette egy bizonyos kávé forgalmazására az a maffiaszervezet, aminek fõnökét, hat társával együtt kedden fogták el az olasz rendõrök.

Ízek, imák, csodás pizzák - Vendégségben Da Michelénél

Life.hu2011.03.10, 15:19

A Da Michele a világ egyik leghíresebb, legjobb és leghangulatosabb pizzériája. Az igazi nápolyi pizza otthona, ahol Julia Roberts is elcsábult.

Kitüsszentette a golyót egy meglõtt olasz férfi

Nagyvilág2011.01.11, 11:45

Várhatóan teljesen felépült sérüléseibõl az az olasz férfi, akinek egy eltévedt lövedék fúródott a fejébe szilveszter éjjelén, Nápolyban. A férfi a kórházban az orvosi vizsgálatra várva kitüsszentette a pisztolygolyót.

Szeméttemetõvé változik Nápoly

Life.hu2010.11.24, 08:10

Méteres szemétdombok tornyosulnak még mindig Nápoly egyes kerületeiben.

Visszakozott az olasz kormány a szemétháborúban

Nagyvilág2010.10.24, 20:03

Egy gigantikus szemétlerakó telep megnyitásának átmeneti elhalasztására kényszerült az olasz kormány, miután a Nápoly környéki Terzignóban tüntetõk csaptrak össze a rendõrökkel. Több mint egy hete tartó demonstráció-sorozathoz vezetett, hogy a kormány a nápolyi utcákon gyûlõ szemétkupacok problémáját egy terzignói lerakó megnyitásával akarja megoldani. A helyieknek azonban elegük van a bûzbõl, és félnek a szennyezéstõl.

Verekedés Nápolyban, legalább hét drukker megsérült

Archívum2010.10.21, 12:30

Két Liverpool- és öt Napoli-szurkoló sérült meg szerda éjszaka Nápolyban, miután összecsapott egymással a két tábor.

Megzavarhatják a tûz istenét a vulkánba fúró tudósok

Tudomány2010.09.22, 12:03

Olasz vulkanológusok több mint 4000 méter mélyen fúrnak bele egy tûzhányóba Nápoly mellett, hogy adatokat gyûjtsenek a terület aktivitásáról. A legendák szerint itt lakik Vulcanus, a tûz római istene.

Lebukott a kormánykereket utasának átengedõ olasz hajóskapitány

Nagyvilág2010.08.18, 11:30

Átengedte a kormánykereket egy 25 éves lánynak egy olasz személyszállító komp kapitánya, akit emiatt felfüggesztettek állásából. A kapitány szerint csak játék volt az egész.

Gyilkosság miatt vették õrizetbe a Casalesi-klán fejét

Nagyvilág2010.06.15, 13:59

A nápolyi maffia legbefolyásosabb családjának állítólagos vezetõjét vette õrizetbe az olasz rendõrség kedden - jelentették be a hatóságok. A Casalesi-klánt irányító Nicola Schiavonét egy hármas gyilkosság miatt tartóztatták le. A férfi ezzel apja nyomdokaiba lép, akit 1998-ban szintén a klán vezetõjeként fogtak el, és azóta is börtönben ül.

Komanék kikaptak, Roma-siker a derbin

Sport2009.12.07, 01:14

Koman Vladimir együttese, a Bari 3-2-es vereséget szenvedett Nápolyban az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fõvárosi derbit 1-0-ra az AS Roma nyerte.

Újabb maffiafõnököt fogtak el Olaszországban

Nagyvilág2009.11.01, 16:50

Elfogta az olasz rendõrség a nápolyi Camorra újabb fontos tagját vasárnap. Pasquale Russót öccse, Salvatore után egy nappal kapták el egy Nápoly környéki kis településen. Pasquale szerepelt a tíz legveszélyesebb olasz szökevény listáján is.

Elkapták a legkeresettebb olasz maffiózót

Nagyvilág2009.10.31, 11:07

Letartóztatták Olaszország legkeresettebb szökevényét, a nápolyi Camorra vezetõjét - számolt be egy szombat hajnali razzia eredményérõl a nápolyi rendõrség.

Akik még a börtönt is maguknak építették - a nápolyi Casalesi klán

Nagyvilág2009.09.23, 13:00

Uralja a drogkereskedelmet, de igazi hatalmát a tulajdonában lévõ szeméttárolóknak és cementgyáraknak köszönheti a nápolyi maffia egyik legerõsebb családja, a Casalesi klán, melynek egyik tagját szombaton fogták el Magyarországon. A klán korábban azt is megengedhette magának, hogy rendõrõrsökön tartsa gyûléseit, most viszont sorra kerülnek rács mögé különbözõ rangú vezetõi.

Továbbra is hibátlan a Juventus

Sport2009.09.20, 00:14

Az Udinese gól nélküli döntetlent ért el az SSC Napoli vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának szombati nyitómérkõzésén. A továbbra is hibátlan Juventus 2-0-ra verte a Livornót.

Négy nap dolce vita: Ferrarival Itáliában

[origo] utazás2009.09.03, 13:09

Évek óta töretlen a népszerûsége a Ferrari-túraként ismert néhány napos kiruccanásoknak, amelyben a kulturális, a gasztronómiai, a falusi, és a városlátogató turizmus egy egészen sajátos módon keveredik. Kétszemélyes önfeledt indiánnyár, és négy nap dolce vita négy keréken.

A világ legszebb földalatti látnivalói

[origo] utazás2009.02.26, 10:25

Különleges természeti és ember alkotta jelenségek, amelyek misztikumát nagyban növeli az a tény, hogy a felszín alatt húzódnak. Eddig alig ismert barlangokban megbúvó látványosságok, tufában mumifikálódott holttestek, ismeretlen mélységû természetes víznyelõk, földalatti bárok, templomok és labirintusok tárulnak fel az utazók elõtt. A világ legérdekesebb földalatti látványosságai között egy budapesti helyszín is szerepel.

Korfura, Rodoszra és Krétára is megy a Wizz Air

[origo] utazás2009.02.09, 11:51

Júniustól ismét elindítja népszerû nyár járatait a Wizz Air diszkont légitársaság. Március végétõl pedig Nápolyba és Madridba is mehetünk Wizz Airrel.

Kiesett a Liverpool, büntetõkkel ment tovább a Juve

Sport2009.02.05, 12:20

Kiesett a Liverpool az angol labdarúgó FA-kupából, miután a 4. forduló megismételt mérkõzésén egy 118. percben kapott góllal alulmaradt az Evertonnal szemben. Az olasz kupában a Juventus tizenegyesekkel jutott túl a Napoli együttesén, Spanyolországban a Sevilla egygólos elõnyt szerzett az Athletic Bilbao ellen.

Quagliarella csodagólt lõtt, a Juventus otthon kapott ki

Sport2009.02.01, 00:22

A Serie A 22. fordulójának nyitómérkõzésén a Napoli ugyan már 2-0-ra vezetett az Udinese ellen, a vendégek mégis ponttal távoztak a San Paolo-stadionból. Az Udinese második találata már most pályázhat a forduló gólja címére, Fabio Quagliarella ugyanis parádés kapáslövéssel vette be a Napoli kapuját. A Juventus meglepetésre odahaza kapott ki 3-2-re a Cagliaritól, és ezzel tovább nõhet az Inter elõnye, amennyiben a bajnok vasárnap nyer a Torino ellen.

Doppingeltiltások miatt sztrájkolhatnak az olasz futballisták

Sport2009.01.30, 14:48

Két társuk igazságtalannak vélt doppingeltiltása miatt sztrájkba lépnek az olasz profi labdarúgók. Az elsõ- és másodosztályban hétvégén esedékes bajnoki mérkõzések 15 perces csúszással kezdõdnek - erre 13 éve nem akadt példa -, miután a nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS) egyéves fegyelmi büntetést rótt ki Daniele Manninira és Davide Possanzinire. A játékosok szakszervezete péntek délután zöld utat adott az akciónak.

Egy évre eltiltották a Napoli labdarúgóját

Archívum2009.01.29, 19:04

A nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS) doppingvétség miatt egy évre eltiltotta Daniele Manninit, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplõ Napoli játékosát.

Megsértõdött és lelépne Rómából a rutinos hátvéd

Archívum2009.01.27, 07:28

Az AS Roma a hét végén nagyon fontos gyõzelmet aratott a bajnokságban, hiszen idegenben gyõzte le 3-0-ra egyik közvetlen riválisát, a Napolit. A találkozón a fõvárosiak védõi közül ketten is betaláltak, Philippe Mexes és Juan egyaránt fejjel volt eredményes, a klub harmadik gólerõs hátvédje azonban csak a lelátóról nézte a találkozót.

A Napoli szlovákjával lenne még nemzetközibb az Inter

Sport2009.01.10, 15:11

Az Internazionale José Mourinho irányításával is magabiztosan vezeti az olasz bajnokságot, de a csapat játékát meglehetõsen sok kritika érte az õsszel. A portugál szakember eleinte a tõle megszokott 4-3-3-as taktikával próbálkozott Milánóban is, azonban ez a játékrendszer nem vált be, így aztán az év végén a mester visszatért a megszokott 4-4-2-höz.

Vass Ádámmal kárpótolhatják a Napolit

Sport2009.01.07, 19:57

Olasz sajtóértesülések szerint elképzelhetõ, hogy a másodosztályú Brescia játékosa, Vass Ádám az élvonalbeli Napoli futballcsapatában folytatja a pályfutását. A magyar középpályás kárpótlásul érkezhet a nápolyiakhoz, akiknek egyik játékosát évekre eltilthatják a Brescia hibájából.

Szexsztrájkkal küzdenek a petárdázás ellen Nápolyban

Nagyvilág2008.12.31, 21:03

Szexsztrájkkal küzdenek a nápolyi nõk a petárdázás ellen: több százan fogadták meg, hogy addig nem lesznek együtt férjükkel, míg az nem hagy fel ezzel a veszélyes tevékenységgel. A kampány óriási visszhangra talált, ráadásul a helyi hatóságok is a szexmegvonással fenyegetõ nõk mellé álltak.

Mosdatlan angol nõktõl óvja játékosait a Napoli elnöke

Sport2008.12.18, 14:13

A Napoli szereplése az idény eddigi legkellemesebb meglepetésének számít az olasz labdarúgó-bajnokságban, érthetõ módon a csapat játékosai iránt is megnõtt a kereslet. Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke furcsa módon próbálta meggyõzni játékosait, miért ne igazoljanak Angliába: szerinte a szigetországi nõk nem mossák meg nemi szervüket.

Lesgóllal nyert az Arsenal, futballpofont kapott a Milan

Sport2008.12.01, 16:02

A Manchester United és az Arsenal is derbit nyert a Premier League-ben, elõbbi a City, utóbbi a Chelsea stadionjában nyert egy góllal. Wayne Rooney századik gólját szerezte MU-mezben, míg az Arsenal a duplázó Robin Van Persie-t és az elsõ lesgólnál néma játékvezetõi sípot ünnepelte a rangadó után. A Roma a Fiorentina, míg az Inter a Napoli hazai legyõzésével szerzett fontos három pontot a Serie A-ban, nem így a Milan, amely 3-1-re kikapott Palermóban. Hajnal Tamás csapata, a Dortmund 0-0-s döntetlent játszott a vendég Wolfsburggal a Bundesligában. A spanyol bajnokságban gyõzelmével a Villarreal és a Valencia is megelõzte a szombatonn ...

Fehér folt Nápoly és Szicília között - túra Calabriában

[origo] utazás2008.11.19, 11:45

Sokan nem is tudják, pontosan hol fekszik, még többen csak a néhány órás vonat, vagy autóút erejéig találkoznak a nevével, amíg Nápolyból lejutnak Szicíliába. Pedig Calabria megérne egy néhány napos megállót, hiszen az olaszok úgy tartják, itt vannak a legszebb tengerpartok az országban, s az észak-olasz városok kényelmetlen pedantériáját itt az enyhe lepusztultság és a patina váltja fel.

70 milliárd eurót keres az olasz maffia

Nagyvilág2008.11.11, 15:33

A legjövedelmezõbb vállalkozásokat a maffia mûködteti Olaszországban - állítja a kereskedelmi és vállalkozói szövetség, amely szerint évi 70 milliárd eurót keres az alvilág. A szövetség szerint a maffia újabban kiterjesztette csápjait az élelmiszer-ágazatra is, Nápoly környékén a halászok, a tejfeldolgozók, a kávékereskedõk és a pékségek is nagyrészt nekik dolgoznak. 

Ronaldinho-mosoly, Real Madrid-remi, Zidan-gól

Sport2008.11.03, 10:22

A Lazio a Cataniát, a Milan pedig a Napolit verte hajrágóllal a Serie A-ban, a milánóiak - mivel az Udinese nem tudta legyõzni a Geniát - diadalukkal élre álltak. A Hajnal Tamás nélkül felálló Dortmund hátrányba került, ám - Mohamed Zidan találatával - egyenlített a Bochum elleni Bundesliga-bajnokin. A Bolton két góllal jobbnak bizonyult a Manchester Citynél Angliában, s jelenleg 17. a Premiership táblázatán. A Real Madrid mindössze 1-1-et ért el az Almería vendégeként a spanyol Primera Divisiónban, a Barcelona így pontelõnnyel vezet a Villarreal elõtt, Raúlék csak harmadikok.

Vihar Rómában, nyolc gól az észak-londoni derbin

Sport2008.10.30, 12:41

A Bundesliga 10. fordulójának szerdai játéknapján három gárda is idegenben gyõzött, a Dortmund, a Hoffenheim és a Bayern München is vendégként kasszírozott három pontot. A címvédõ bajor sztárcsapat és a Lõw Zsoltot ezúttal is nélkülözõ újonc is hátrányból tudott nyerni. Hajnal Tamás 75 percet töltött a Kölnben nyerõ Dortmundban, Dárdai Pál és Huszti Szabolcs egyaránt végigjátszotta a Hertha-Hannover találkozót, amelyet a fõvárosiak 3-0-ra behúztak. A Hamburg 2-0-ra verte a Stuttgartot, és ezzel maradt a dobogón. A Serie A-ban csak kilenc meccset játszottak le, mert a fõvárosban tomboló ítéletidõ miatt félbeszakadt a Roma-Sampdoria ttalálkozó. ...

Hatan haltak meg a nápolyi lövöldözésben

Nagyvilág2008.09.19, 06:33

Lövöldözés tört ki csütörtök este egy dél-olaszországi étteremben. Mintegy száz lövés dördült el, és hatan haltak meg. Az olasz rendõrség szerint kábítószercsempészek közötti leszámolásról lehetett szó. Egy közeli település játéktermében szintén lövöldözés volt, egy férfi meghalt.

Nem utazhatnak a vonatfoglaló nápolyi szurkolók

Archívum2008.09.03, 09:11

Az olasz belügyminisztérium megtiltotta az utazást a nápolyi futballdrukkereknek a 2008/2009-es idényre. A súlyos szankció hátterében az áll, hogy az SSC Napoli mintegy 1500 fanatikusa vasárnap, az AS Roma elleni bajnoki (1-1) mérkõzésre tartva összecsapott a rendõrökkel, miután gyakorlatilag elfoglalta azt a vonatot, amellyel a fõvárosba tartott.

Hamuba temetett városok

[origo] utazás2008.08.26, 12:20

Szinte napra pontosan 1929 évvel ezelõtt történt az ókori világ egyik legnagyobb ismert katasztrófája, a Vezúv kitörése. A láva, hamu és füstfolyam elpusztította és egyben örök életet kínált Pompejinek és a környezõ településeknek.

Olaszország válasza a Riviérára

[origo] utazás2008.07.16, 12:23

A Costiera Amalfitana vagyis az Amalfi-part Nápolytól mintegy 80 kilométerre délre, a Salernói-öbölnél fekszik. Az Amafli-parton 11 városka található, mind egy-egy kis ékkõ a tengerre nézõ meredek sziklafalak mentén. Jóllehet az Amalfi-partot évszázadokig csak a tenger felõl lehetett megközelíteni, ma már az autósok is gyönyörködhetnek a szerpentinek oldalából. Az Amalfi-part és a 11 kistelepülés 1997-óta az UNESCO Világörökség listáját gazdagítják, s legkeresettebb üdülõhely, a névadó Amalfi és a közeli Sorrento a magyar turisták körében is kedvelt

Újabb romatábort gyújtottak fel Nápolyban

Itthon2008.05.28, 19:34

Lángba borult Nápoly mellett egy újabb romatábor, amelyet lakói nemrég hagytak el. A hatóságok szerint gyújtogatás okozhatta a tüzet, mert valószínûleg így akarták megakadályozni, hogy a roma bevándorlók visszatérjenek a telepre.

Zavargások törtek ki a szeméthegyek közt Nápolyban

Nagyvilág2008.05.25, 01:20

Újra zavargások törtek ki a nápolyi szeméthegyek miatt, ezúttal egy új lerakó megnyitása ellen tiltakoztak az egészségüket féltõ lakosok. Nápoly utcáin 3000, a tágabb régióban 200 ezer tonna szemét hever. A szemétszállítást a nápolyi maffia tartja a kezében, a szemét eltakarítása nem valósulhat meg a korrupció felszámolása nélkül - írja a BBC.

A Juve, a Napoli és a Genoa színezte a Serie A-szezont

Sport2008.05.24, 20:05

Izgalmas hajrát, az újoncként visszatért Juventus FC, Napoli, Genoa triónak köszönhetõen színesebb, érdekesebb bajnoki szezont produkáltak a Serie A klubjai. Minden egyesület számára akadt kihívás, volt, amelyik megfelelt, volt, amelyik kevésbé, de elõfordult totális leégés is. Bajnok az FC Internazionale, ezüstérmes az AS Roma - ezek a nem éppen elhanyagolható momentumok azért megmaradtak a változások közepette.

Mindenkivel dacolna Berlusconi a nápolyi szemét ügyében

Nagyvilág2008.05.19, 19:17

Az olasz miniszterelnök, ha kell, akár mindenkivel szembeszállna a nápolyi szemét-ügy megoldása érdekében. A térségben - Nápoly mellett - összesen 45 ezer tonna szemét halomozódott fel az elmúlt hónapokban. Az egyre elégedetlenebb helyiek eközben mind gyakrabban gyújtják fel az utcán heverõ szemétkupacokat, amelyek így az égés során keletkezõ gázok miatt súlyosan károsítják az egészséget - írja a BBC.

A maradonai idõk visszahozatalára készül a Napoli

Archívum2008.05.15, 13:13

Alighanem soha nem szerepeltek még ilyen jól az újonc csapatok az olasz élvonalban, mint a 2007-2008-as bajnokságban, hiszen az élvonalba frissen feljutott együttesek egyaránt a tabella elsõ felében zárják majd a pontvadászatot. Mindez a Juventus FC esetében nem meglepõ, és alapvetõen a Napoli nyolcadik helye sem olyan nagy szenzáció: a nápolyi együttes hazai pályán az AS Roma kivételével mindegyik élcsapatot le tudta gyõzni.

Romák táborait érte támadás Nápoly mellett

Nagyvilág2008.05.14, 09:36

Romák táborait érte támadás a dél-olaszországi Nápoly külvárosában kedd este. A helyiek a fõként Romániából érkezett romákat okolják a bûnözésért, legutóbb egy roma lányt gyanúsítottak meg egy csecsemõ elrablásának kísérletével.

Nápolyt látni

[origo] utazás2008.04.07, 16:52

Nápoly alig háromórányi vonatútra van Rómától, de mintha egy teljesen más világba csöppenne az ember. Mindenütt tömeg, ricsaj, olasz léptékkel is kaotikus forgalom és lepusztultság. Mégis ez adja a város semmivel sem összehasonlítható egyedi báját. Ha igazi dél-olasz lazaságra, na és a világ legjobb pizzáira vágyik, ne hagyja ki!

Európa legszebb motoros útjai

[origo] utazás2008.03.30, 10:22

Mitõl lesz egy egyszerû betonútból elsõrangú motoros útvonal? A motorosok között van egy mondás, miszerint autót vezetni olyan, mintha egy filmet nézne az ember a moziban, míg ha motorozik, olyan mintha maga is szerepelne a filmben. Kitéve az elemeknek, a biztonságot nyújtó fém doboz nélkül, érezve a veszélyt és a sebezhetõséget, az ember a körülötte lévõ világ részének érzi magát. Egy jó motoros út gyors egyenesekkel és húzós kanyarokkal teli, ahol a térd a földhöz ér, a pulzus pedig az egekben. Íme Európa legszebb motoros útvonalai képekben.