munkahelyvédelmi akcióterv
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- adózás
- költségvetés 2013
- Orbán-kormány
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Ez forgatja fel az életünket mától
Sárgacsekk-adó, közműadó, baleseti adó, kata, kiva - öt új adóval köszönt be 2013. De nemcsak számos adó emelkedik, hanem eltűnik a szuperbruttó, csökken a gáz, az áram és a távhő ára, a minimálbér is magasabb lesz, ugyanakkor a fővárosban többet kell fizetni az utazásért, és megbüntetik azt, aki nem rakat chipet a kutyájába. Az oktatásban új időszámítás kezdődik: állami fenntartásba kerül az összes iskola. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.
Simicska csapata járt jól a túlköltekező kormánnyal
A Miniszterelnökség közel egymilliárd forintot fizetett ki nyolc hónap alatt önmaga reklámozására az IMG médiaügynökségnek, kétszázmillió forinttal többet, mint amennyit egy évre terveztek. A kampányok elszámolása alapján a cég piaci áron dolgozik, de az átlagosnál jóval többet hirdet köztéren a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési felületeken, valamint a kormányhoz közeli médiában.
680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
Az első negyedéves adatok alapján eddig 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - közölte vasárnap Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Főleg az 55 év feletti munkavállalók vesznek részt a programban, amely adó- és járulékkedvezményeket biztosít a munkaadók számára.
Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?
Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb sikerekkel és kudarcokkal. Leginkább a nyugdíj felé járók jártak jól, bár lehet, hogy ez csak statisztikai torzulás. A fiatalok viszont továbbcsúsztak a lejtőn, pedig megnyílt előttük sok új lehetőség. Hogy a kismamákkal mire ment a kormány, azt senki nem tudja.
Kisgyerekesek munkahelyét védő akcióterv készül
Konkrétumok még nincsenek, de a kormány azon dolgozik, hogy segítse a részmunkaidős foglalkoztatást.
Ismét a sokgyerekeseknek kedvez a kormány
Közel 30 ezer kismama munkahelye lett biztosabb azzal, hogy a cégek igénybe veszik a január óta élő járulékkedvezményt. A kormány most kiterjeszti a lehetőséget, így a kismamák három helyett már öt évig kapnak védelmet, de a költségvetés csak azt engedi, hogy a három- vagy többgyerekesek járjanak jobban.
Varga: Növekedési lendületben az ország
Százmilliárdokat hagyott a kormány a vállalkozóknál
Sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, a programban eddig 232 milliárd forintot hagyott a kormány a cégeknél.
Megtette a hatását az alacsony infláció
Sorozatban 41. hónapja, közel 3 és fél éve tart a reálbérek töretlen növekedése Magyarországon, derül ki a KSH gyorstájékoztatójából. Az idei első félévben 7,5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban. A versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – rekordmértékű, közel 79 ezres létszámbővülés ment végbe 2015 májusához képest.
Több tízezer édesanyának segít a munkahelyvédelmi akció
Évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.