monetáris politika

címke rss

Ledumálta az aranyat a Fed

Archívum2013.04.10, 16:29

Egyes jegybankárok már azonnal lassítanák a Fed kötvényvásárlásait, és a többség sem tartja igazán reálisnak, hogy 2013 vége után is agresszív ütemben vásároljon eszközöket a jegybank. A "pénznyomtatás" lassítása mögött részben az inflációs félelmek, részben pedig a gazdaság talpra állásába vetett hit játszik szerepet. Az arany megint megbillent a hírre.

Elhagyja az MNB-t Király Júlia

Gazdaság2013.04.08, 11:45

Lemondott Király Júlia, az MNB alelnöke pozíciójára, miután Matolcsy György, a jegybank új elnöke lefokozással egyenértékû módon csorbította hatáskörét márciusban. Király a jegybank vezetésének átalakítását az egész gazdaságra veszélyes lépésnek tartja, a monetáris tanács pedig elveszítette szerinte azt a szakmai hátteret, ami a jegybank legfontosabb stratégiai döntéshozó testületétõl elvárható lenne.

EBRD: Hatástalan lesz Matolcsy ötlete

Gazdaság2013.04.05, 17:08

Önmagában nem értelmetlen az MNB tegnap bejelentett hitelezési programja, de mivel nem társul a bankszektor számára alapvetõen kedvezõ szabályozási környezettel, nem fogja elérni a célját az EBRD közgazdásza szerint.

Mire elég Matolcsy hitele?

Gazdaság2013.04.05, 10:00

Kényes eszközökhöz nyúlt Matolcsy György, de annyira nem unortodoxak a lépései, hogy nagy kárt okoznának. Sõt, a hitelprogram akár jól is elsülhet, csak még nagyon sok a nyitott kérdés.

Matolcsy nullaszázalékos hitellel rukkolt elõ

Gazdaság2013.04.04, 16:16

Növekedési hitel program néven új stratégiai program elindításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a tanács rendkívüli ülése után. A jegybanktól kapott ingyenhitelre maximum 2 százalékos kamatot tehetnek rá a bankok.

Kevesebb jár a pénzünkért a soha nem látott alapkamattal

Gazdaság2013.03.27, 08:56

Elõállt minden idõk legalacsonyabb kamatszintje Magyarországon, miután a jegybank monetáris tanácsa kedden újra a kamatcsökkentés mellett döntött. Az alapkamat így 5 százalékra esett, ami mellett nagyon nehéz dolguk van azoknak, akik jó banki ajánlatok után kutatnak. Jó hír, hogy a hitelek is egyre olcsóbbak, csak a vállalkozások bátortalanok.

Az EKB nem zárja ki a gazdaságélénkítést

Gazdaság2013.03.15, 10:59

Eddig nem tett extra lépéseket az Európai Központi Bank, hogy pénzbõséggel élénkítse a gazdaságot, de a legújabb nyilatkozat szerint már nem zárkózik el ettõl olyan mereven.

Hirtelen nagyot esett a forint

Gazdaság2013.03.09, 10:50

Matolcsy György elvette a stratégiai területeket attól a két jegybanki alelnöktõl, akiket még Simor András nevezett ki. Miután a hír megjelent, a forint nagyot esett, és az euró újra 300 forint felett is járt.

Orbán katonái kerültek a jegybankba

Gazdaság2013.03.08, 09:54

Az Economist szerint Simor András elismert elnök volt, Matolcsy György ezzel szemben csak egy újabb Orbánhoz hû vezetõ azok sorában, akiket formálisan független intézmények élére neveztek ki.

Matolcsy: A bankok miatt nem nõtt a magyar gazdaság

Gazdaság2013.03.07, 08:25

A vállalati hitelezés beindításával kell életet lehelni a magyar növekedésbe a jegybank új elnöke, Matolcsy György szerint, aki szerint legalább részben a bankok a felelõsek a 2012-ben látott gazdasági zsugorodásért. Matolcsy úgy tûnik hiába tett hitet a konzervatív, független monetáris politika mellett, nem tud letenni arról, hogy a sajtóban értekezzen a kormány gazdaságpolitikai stratégiájáról.

Az unortodoxia beköltözik az MNB-be

Vélemény2013.03.01, 09:41

Simor András most záruló jegybankelnöki ciklusa nem hozott látványos változást az elõdeiéhez képest. A jövõt tekintve azonban már ez is óriási eredmény lehet. Pénteken megtudjuk, ki veszi át a stafétát a következõ hat évre.

Gyengül a forint, 294 felett az euró

Gazdaság2013.02.26, 10:17

Hétfõn 293-294 forint között hullámzott az euró jegyzése, majd késõ este gyengülni kezdett, és kedden reggel sem tudott lendületet venni a hazai deviza. A forint árfolyamát a hét második napján a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, valamint Simor András tájékoztatója mellett Ben Bernanke Fed-elnök szavai befolyásolhatják. Az új jegybankelnök személye és az európai adósságválság is a figyelem középpontjába kerülhet.

Elõre megírták, hogy Simorék hibáztak

Gazdaság2013.02.25, 18:29

Még a Jobbik is Simor András védelmére kelt a Költségvetési Bizottságban, ahová a Fidesz hívta az MNB-elnököt meghallgatásra. A Fidesz kitartott amellett, hogy az MNB törvényt sértett, de végül egy ennél általánosabb állásfoglalást szavaztak meg. Arra is rákérdeztek, ki Simor fõnöke.

Simor: Magyarország érdekében tettük

Gazdaság2013.02.25, 12:46

Az ÁSZ szerint az MNB törvénysértést követett el, amikor banki adatokat adott ki az IMF-nek. Az ügyben Simor András jegybankelnököt a parlament költségvetési bizottsága hallgatja meg.

Keserû hét vár Simor Andrásra

Gazdaság2013.02.24, 17:43

Hétfõn a parlamentben hadakozhat a kormánypártokkal az Állami Számvevõszék vizsgálata és az azt követõen indult rendõrségi nyomozás miatt - az egyik törvénytelenség, amit az ÁSZ kifogásol, nem volt egyedi a közintézményeknél -, kedden a monetáris tanácsban maradhat alul a külsõ tagokkal szemben. Simor András utolsó hete nem lesz diadalmenet - az új jegybankelnököt március 1-jén nevezi meg a miniszterelnök.

Olcsó hitelekkel debütálhat az új MNB

Gazdaság2013.02.21, 09:26

Az MNB új vezetése brit mintára adna az alapkamatnál olcsóbban hitelt a bankoknak. Egy szakértõ már korábban arról beszélt, hogy erre nem kéne elindulni.

Lenyelik-e Matolcsyt a befektetõk?

Vélemény2013.02.06, 19:28

Vágyvezérelt gondolkodás vezette a befektetõket az elmúlt hetekben a magyarországi monetáris politika jövõjét, illetve a jegybankelnök személyét illetõen. Ebben persze jó nagy szerepe volt annak a hatalmas pénztömegnek, amelyet a világ vezetõ jegybankjai a piacra öntöttek, és amely gyors megtérülést keresett, de ettõl még tény: csodavárásuk megalapozatlan.

Titkos jegybankelnök-esélyesként emlegetik Pleschingert Londonban

Gazdaság2013.01.17, 20:53

Nem feltétlen Matolcsy György fogja megörökölni a jegybanki vezetést márciusban, a posztra sokkal nagyobb esélye lehet az NGM jelenlegi államtitkárának, Pleschinger Gyulának - írja a Royal Bank of Scotland elemzõire hivatkozva az Investor.hu. A monetáris élénkítés az elemzõk szerint várhatóan folytatódik majd a vezetõváltás után is, de állampapírok vásárlásán keresztül történõ alternatív monetáris lazítást nem tartanak elképzelhetõnek.

A forint rabjai

Gazdaság2013.01.09, 09:48

A fejlett világ gazdaságait mennyiségi lazításokkal, pénzpumpával igyekeznek felpörgetni a jegybankok. Ha felmerül, hogy ugyanezt a recesszióba csúszott magyar gazdaságon is alkalmazzák, a közgazdászok szinte egységesen sikoltanak fel. Miért?

Senki se tudja, mire gondolhatott Matolcsy

Gazdaság2013.01.09, 19:15

A Nemzetgazdasági Minisztérium sem foglal határozott állást abban, hogy Matolcsy György miniszter vajon mire gondolt, amikor 12-16 rendelkezésre álló jegybanki élénkítõ eszközrõl beszélt korábban. A  magyarnál sokkal nagyobb, szerteágazóbb, fejlettebb és olajozottabban mûködõ tõkepiacokról hozott példák egy részét már próbálta a jegybank, egy része meg nem értelmezhetõ a magyar körülmények között, a többi közül pedig találunk jó eséllyel hatástalant és olyat is, ami a nemzetközi szervezetek haragját szítaná fel.

Kitart a pénzpumpa mellett Matolcsy

Gazdaság2013.01.09, 10:18

A világ nagy jegybankjai a pénzbõség biztosításával fékezték a válság tüneteit. Matolcsy György szerint Magyarországnak is be kell vetnie ilyen eszközöket, de ez a forint elértéktelenedésével járhat.

Jövõre jöhet csak az igazi unortodoxia

Vélemény2012.12.27, 10:51

  Semmi nem az, aminek elsõre látszik - ezt az egy dolgot biztosan megtanulhatták a magyar gazdaságpolitika vargabetûit követõ érdeklõdõk. Most sincs ez másként. Akik tehát abban reménykednek, hogy az elmúlt két és fél év gyökeres változásai után - a kormány ígéreteinek megfelelõen - végre beköszönt a kiszámíthatóság és a konszolidáció idõszaka, nagyot tévedhetnek. Épp ellenkezõleg, most jöhetnek csak az igazán nagy változások.  

Kitart a kamatcsökkentési hullám, 5,75 százalék lett az alapkamat

Gazdaság2012.12.18, 15:10

Bár a forint az elmúlt másfél napban ijesztõen gyengült, ez nem akadályozta meg a jegybank monetáris tanácsát, hogy folytassa a kamatcsökkentést. Az évet így 5,75 százalékon zárja Magyarország, amire majdnem napra pontosan két évvel ezelõtt volt legutóbb példa.

Draghi: Magyarország kockáztat

Gazdaság2012.12.07, 13:35

Keményen kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját Simor András jegybankelnök az MNB pénteki konferenciáján. A kiszámíthatóságot, a bizalmi légkört és általában a józan észt kérte számon az Orbán-kormány intézkedésein, és azt javasolta, hogy kezdeményezzen kiegyezést a bankrendszerrel. Az esemény díszvendége, Mario Draghi alig burkoltan a kamatcsökkentést kritizálta.

Megnyirbálná a jegybank tartalékait a kormány

Gazdaság2012.11.28, 14:54

A hvg.hu szerint több elvárása van a kormánynak a jövõ év tavaszán hivatalba lépõ új jegybankelnökkel szemben. A kormány csökkentené a devizatartalékot, korlátozná a bankok MNB-nél lévõ pénzállományát, megszüntetné a kötelezõ tartalék utáni kamatfizetést, és az állampapírpiacra terelné a jegybankot. 

Újabb üzenet: lesz itt még kamatvágás

Gazdaság2012.11.13, 16:28

Szinte szó szerint megismételte a monetáris tanács két tagja a november eleji nyilatkozatát, amiben egyértelmûen arra utaltak, további kamatvágásokat szorgalmaznak, egészen a 4,5-5 százalékos "egyensúlyi" kamatszintig.

Az MNB külsõ tagjai tovább csökkentenék az alapkamatot

Gazdaság2012.11.13, 12:17

Óvatos kamatcsökkentéssel lehetne kimozdítani a magyar gazdaságot a recesszióból a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának két külsõs tagja szerint. Bártfai-Mager Andrea és Gerhardt Ferenc szerint a csökkentésnek nincs másodlagos inflációs hatása, állampapír-vásárlásban nem gondolkodnak, a tanácsban pedig nincs szakadás.

Tagadják a galambok, hogy õk Orbán emberei

Gazdaság2012.10.01, 21:41

Csak megközelítésben, és nem a célokban van különbség a monetáris tanács azon külsõs tagjai szerint, akik a Reutersnek adtak interjút. A három, legutóbb kamatcsökkentésre szavazó tag visszautasította, hogy politikai befolyás alatt állnának, és az inflációt sem tartották olyan nagy veszélynek, mint Simorék.

Inflációtól tartanak az oroszok

Gazdaság2012.09.24, 16:00

Gyorsan jött az orosz központi bank, a CBR válasza az amerikai FED által bejelentett monetáris lazítási programra. Az inflációs félelmeket szem elõtt tartva 25 bázisponttal növelte irányadó kamatlábait az orosz központi bank.

Galambok a héják ellen

Gazdaság2012.09.01, 20:16

A jegybank mûködésében nem az elsõ alkalommal volt példa arra, hogy a külsõs tagok akarata érvényesült, amikor az alapkamatról kellett dönteni. Õk azok, akiknek nincs jegybanki pozíciójuk, és az a gyanú vetül rájuk, hogy a mindenkori kormányfõ embereiként vágják a kamatot, úgy, hogy többüknek nincs komolyabb szakmai múltjuk. A monetáris tanács megosztottságát már az elsõ Orbán-kormány idején kinevezett Járai Zsigmond korábbi elnök is kockázatosnak tartotta.

Újból beindulhat az amerikai pénzpumpa

Gazdaság2012.08.31, 16:59

Bár az amerikai jegybankelnök nem jelentette be a pénzpumpa beindítását, utalt arra, hogy kész erre a lépésre a gazdaság élénkítése érdekében. A befektetõk nagyon vártak a bejelentésre, de a forint szinte nem reagált.

Rehn: Az euró visszafordíthatatlan

Gazdaság2012.08.14, 20:28

A gazdasági és monetáris ügyekért felelõs biztos szerint Németország teljesen elkötelezett az euró mellett.

Kamatot csökkentene két magyar jegybankár

Gazdaság2012.07.12, 13:24

Már ebben a hónapban elképzelhetõnek tart egy óvatos kamatcsökkentést a monetáris tanács két tagja, akik szerint az infláció nem akadály.

Kossuth válasza az eurózóna válságára

Vélemény2012.07.09, 13:48

Alig élt az euró 10 évet, máris sokan temetnék. De legalábbis minden korábbinál többen tartják elképzelhetõnek, hogy a valutaunió és vele a közös fizetõeszköz eltûnhet. A szkeptikusok érve, hogy hiába bármi erõfeszítés, mint például a legutóbbi uniós csúcstalálkozó, a közös térség ebben a formában túl messzire került az optimális valutaövezeti ideáltól. Meg tudná-e Kossuth Lajos találni Magyarország helyét a töredezõ Európában?  

A forintnak is segít az egyhetes csúcson lévõ euró

Gazdaság2012.06.05, 11:21

Egyhetes csúcsra erõsödött az euró a dollárral szemben, mivel a G7 országok pénzügyminisztereinek és jegybankárainak kedden kezdõdõ találkozójától az európai adósságválság megoldásának irányába tett lépéseket vár a piac.  

Kettészakadt a monetáris tanács a kamatdöntésnél

Gazdaság2012.01.24, 17:37

Simor András a keddi kamatdöntés után a kamatemelés melletti érvekrõl beszélt. A monetáris tanács ennek és a piac várakozásának ellenére, mindenkit meglepve a kamattartás mellett döntött "szoros szavazásban". Pedig lett volna középút is.

Összevonható az MNB és a PSZÁF

Gazdaság2011.12.30, 13:55

A parlament megszavazta az új jegybanktörvényt, illetve az MNB és a PSZÁF összevonását lehetõvé tevõ javaslatot is, annak ellenére, hogy ezek visszavonását kérte Orbán Viktortól az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso.  

Tartja magát a kormány a plusz egy MNB-alelnökhöz a jegybanktörvény javaslatában

Gazdaság2011.12.20, 13:49

Lezajlott a jegybanktörvény vitája a parlamentben kedden délelõtt. A vitában Rogán Antal fideszes képviselõ elmondta, hogy az új törvénybe átültetik az Európai Központi Bank javaslatainak kilencven százalékát, de vannak olyan pontok, amelyekben vitatkoznak az EKB-val. A kormány tartja magát a plusz egy MNB-alelnök delegálásához, valamint a pénzügyi felügyelet és a jegybank összevonásának lehetõségéhez.

Miért húzott kesztyût a túlerõvel szemben a kormány?

Gazdaság2011.12.17, 12:38

Kiélezett helyzetben vállalt komoly politikai kockázatot jelentõs túlerõvel szemben - nagyjából ez a lényege annak, hogy pénteken az IMF és az EU delegációja faképnél hagyta a magyar kormányt, mert nem értett egyet a jegybank mûködését módosító kormánypárti ötletekkel. Több oka is lehet, hogy a kormány felvállalt egy ilyen látványos konfliktust. Szerepet játszhat benne, a kormány tárgyalási stratégiája, egy régóta húzódó személyes konfliktus és az is, hogy a kormány rövid távon levegõhöz jutna, ha nagyobb befolyása lenne a jegybankban.

Simor: Van remény egy jó jegybanktörvényre

Gazdaság2011.12.17, 13:33

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke által benyújtott két módosító indítvány nagyon pozitív irányba befolyásolja a parlament elõtt lévõ jegybanktörvény-javaslatot.

Financial Times: Tûz alatt a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2011.12.15, 07:41

A kormány befolyásának további növelésére tett kísérletként értékelte a Financial Times feltörekvõ piacokkal foglalkozó blogja a Magyar Nemzeti Bankot érintõ, szerdán beterjesztett javaslatokat.

Orbán: Csak lehetõség születik az MNB és a PSZÁF összevonására

Gazdaság2011.12.15, 12:19

Orbán Viktor a cseh a miniszterelnökkel, Petr Necasszal közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy csak lehetõséget teremt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és a Magyar Nemzeti Banknak az összevonására.

Matolcsy minisztériumára panaszkodik az Európai Központi Bank

Gazdaság2011.12.15, 11:50

Nagyra értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövõben betartaná a konzultációs lehetõségét, valamint újabb egyeztetést és pontosítást kér a jegybanktörvényrõl szóló javaslatról az Európai Központi Bank. A törvénytervezetrõl csütörtökön megküldött vélemény aggályosnak tartja a Monetáris Tanács bõvítését és a politikai befolyás látszatának elkerülésére figyelmeztet.

Lefokozhatják Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét

Gazdaság2011.12.15, 09:44

A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András elmozdítását is lehetõvé teszi az a szerdai javaslat, amely szerint januártól összevonják a pénzügyi felügyeletet és a jegybankot. Simor az új szervezet alelnöke lenne, fõnökét Orbán Viktor jelölné. A kormány másfél éve harcol a jegybankkal, a javaslat véget vethet ennek.

Orbán nevezheti meg Simor helyetteseit

Gazdaság2011.12.14, 10:47

A kormány által benyújtott új jegybanktörvény több ponton is közelebb húzná a kabinethez a Magyar Nemzeti Bankot.

Ronthatja az ország megítélését a jegybank és a felügyelet összevonása

Archívum2011.12.14, 20:40

Elemzõk szerint van példa a jegybank és a felügyelet összevonására, de a pénzpiacok negatívan fogadhatnák, a lépés ronthatná a magyar pozíciókat a Nemzetközi Valutalappal való tárgyalások elõtt.

"A kormány kezére csapunk" - Király Júlia MNB-alelnök a jegybankról

Gazdaság2011.12.09, 16:59

Egy kormány szinte mindig elcsábul a rövid távú megoldások irányába, a jegybank viszont a hosszú táv védelmezõje - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a budapesti Madách Gimnázium végzõseinek tartott rendhagyó óráján. Arról is beszélt, hogy a hosszú távú érdekek védelme miatt van szükség ellensúlyokra, független intézményekre egy országban.

Simor: A magas minimálbér miatt leépítések jöhetnek

Gazdaság2011.10.25, 18:26

A magyar jegybankárok január vége óta nem változtattak a kamatszinten. Simor András jegybankelnök szerint az inflációs cél idén és jövõre jóval a jegybankcél felett alakulhat, de 2013-ban már elérheti azt. Elemzõk szerint az európai adósságválság jelenti a legjelentõsebb kockázatot Magyarország számára, ha pedig a nemzetközi hangulat tovább romlik, akkor kamatemelésre kerülhet sor.

Közbelép az Európai Központi Bank, megnyitja a pénzcsapokat a bankok elõtt

Gazdaság2011.08.04, 18:50

Az EKB elnöke csütörtökön közölte, hogy korlátlan likviditást biztosít a bankoknak a következõ hat hónapban a pénzpiaci feszültségek enyhítése érdekében. Az majd a jövõ héten derül ki, hogy az EKB a befektetõi hangulat megnyugtatása érdekében beavatkozott-e a kötvénypiacokon. A jegybankelnök beszéde után elromlott a hangulat a piacokon, az euró gyengült, a frank erõsödött, ez pedig azt jelzi, hogy nem sikerült megnyugtatni az eurózóna adósságválságának kiterjedésétõl félõ befektetõket.

Maradt a kamat az eurózónában

Gazdaság2011.08.04, 15:43

A Bloomberg hírügynökség szerint a piac arra számít, hogy az Európai Központi Bank elnökének kamattartáshoz fûzött - kora délután esedékes - kommentárjában kötvényvásárlási program elindítását jelentheti be az európai adósságválság enyhítése érdekében.