menekültek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- menekült
- migráns
- Németország
- bevándorlás
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kurucos virtusban bízik Orbán Viktor
A rendszerváltás utáni népszavazások történetében még soha nem fordult elő, hogy a kezdeményező a „nem” szavazat mellett kampányol, a választók ugyanis azt szokták meg, hogy ha valami mellett kiállnak, akkor igennel szavaznak. A kormány azonban szakított ezzel a hagyománnyal, és úgy fogalmazta meg a kötelező kvótákról szóló referendum kérdését, hogy szimpatizánsaiknak a nemre kell voksolniuk. Az üzenet egyértelmű: a kabinet így akarja azt a képet erősíteni, hogy „Magyarország nem hagyja magát”. Különös fordulat lenne ugyanakkor, ha a kabinet kiegészítené még egy kérdéssel a tervezett a népszavazást. Ez akár a terrorfenyegetettség iddején ...
Kihallgatják a migránsijesztő kamionost
Telefonon egyeztetett időpontot a rendőrséggel az a magyar kamionsofőr, aki Calais-nál kamionnal indult el nagy sebességgel a menekültek irányába még tavaly. A férfi azt mondja, a lakásához is elmentek a rendőrök, de ő nem volt otthon. Idézést ígértek neki.
Válságos a helyzet a macedón-görög határon
Több ezer menekült rekedt a helyszínen. Macedónia szerint nem tudják fogadni őket, mert Szerbia is lezárta a határait.
Orbán: Németország hangja durva és agresszív
Ha Berlin és Brüsszel tavaly meghallgatta volna Közép-Európát, akkor ma csak pár tízezer menekült lenne Európában – mondta Orbán Viktor a Bild Zeitungnak adott interjújában. A miniszterelnök szerint Németország nagyon erős és Berlin nyomásának igenis van ereje.
Az ellenzék többes népszavazást akar
Az MSZP-től az LMP-ig minden pártnál azt mondták, hogy a kvótareferendummal egy időben a vasárnapi boltzárról és a földügyekről is népszavazást kell tartani. A Jobbik támogatja a kormányt.
- címkék:
- menekültek
- népszavazás
- migráció
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
12 ezer menekült rekedt Görögországban
12 ezer menekült rekedt Görögországban, miután Macedónia lezárta határait az afgánok előtt. A görög bevándorlásügyi miniszter szerint holnap már 14 ezren, holnapután 16 ezren lehetnek. Hétvégéig újabb táborhelyeket jelölnek ki.
- címkék:
- Görögország
- menekültek
- Címkefelhő »
Hazarepítették a németek az önként távozó afgánokat
Németországból önként távozó afgán menedékkérőket szállítottak vissza Kabulba szerdán. A németek szerint ez jelzés is, hogy távozniuk kell azoknak, akik nem szorulnak védelemre. Tavaly több 150 ezer afgán érkezett Németországba.
Nincs következménye Orbán brüsszeli szavazatának
Keményen támadta az ellenzék Orbán Viktort, amiért a múlt héten elfogadta az Európai Tanács kötelező kvótákról is rendelkező záródokumentumát. A kormányfő hirtelen meggondolta magát a menekültkérdésben, és hajlandó befogadni a migránsokat? Vagy nem is arról szavaztak, amit az ellenzék állít? Elmagyarázzuk pontról pontra.
Katonákat vezényelne a határra a szlovén kormányfő
Katonákat vezényelne a szlovén kormányfő a határra. Milo Cerar szerint ez nem hadművelet, a hadsereg csak segítené a rendőrség munkáját.
Internethez segíti a menekülteket a Vodafone
A szír menekülteknek akar segítséget nyújtani a Vodafone alapítványa. Az új kütyüket több európai országba is eljuttatnák.
Németország elutasítja az Ausztriában bevezetett napi kontingenst
A német belügyminszter elutasította az orsztrákok által bevezett napi kontingnes intzéményét. Thomas de Maiziere szerint nicns rendben, hogy Ausztria azt mondja, napi 3200 menedékkérő továbbmehet Németországba.
Részegen drukkoltak, míg égett a menekültszállás
Németországban a hét végén újabb incidensek történtek a menekültválsággal kapcsolatban.
- címkék:
- Németország
- menekültek
- Címkefelhő »
Özönlenek a menekültek Görögországba
Az elmúlt napokban nagyon megugrott a Görögországba tengeren érkező menekültek száma. Az embercsempészek nyitottak egy újabb útvonalat is. Egy 250 lakosú szigeten ezer menekült várakozik.
Nem írtak alá semmit Brüsszelben
A kormányszóvivő szerint akik a záródokumentum visszautalásait megpróbálják félreértelmezni, nem ismerik az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor hazudott a magyar embereknek, mert végül megszavazta a brüsszeli EU-csúcs menekültek áthelyezését is megemlítő zárónyilatkozatát. A Jobbik "elképesztő árulással" vádolja a kormányfőt.
Naponta 3200 menekültet enged be Ausztria
Naponta legfeljebb 3200 menekültet enged be Ausztria, és maximum 80 menedékkérelmet fogad.
- címkék:
- Ausztria
- menekültek
- kvóta
- Címkefelhő »
Orbán Viktor az európai és a magyar kihívásokról beszélt
A pedagógusok 25 pontos követeléslistájára is reagált napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor a Parlamentben. Azt mondta, túl sokat kérnek, a kormánynak most más területeken kell bért emelni. A miniszterelnök megígérte, hogy nem tér vissza a kommunizmus Magyarországra és beszélt az alkotmánymódosítási tervekről, valamint a menekültválság okozta veszélyekről is. Reagálásukban az ellenzéki felszólalók vitatták, hogy olyan jó lenne a helyzet, ahogyan azt Orbán Viktor lefestette.
Újabb tüntetés Kószon a regisztrációs központ ellen
Újabb tüntetés volt a görög Kósz szigetén a tervezett menekülteket fogadó regisztrációs pont miatt. A polgármester szerint a hot spot újabb csapást mér a sziget idegenforgalmára.
- címkék:
- Görögország
- tüntetés
- menekültek
- Címkefelhő »
Fischer Ivánék menekülteknek adnak koncertet
Menekülteknek és segítőiknek ad ingyenes koncertet a német főváros három nagy klasszikus zenekara, a Berlini Filharmonikusok, a Konzerthausorchester és a Staatskapelle március 1-jén Berlinben Sir Simon Rattle, Fischer Iván és Daniel Barenboim vezetésével.
Bíróság előtt a kiskunhalasi kődobálók
Gyorsított eljárásban tárgyalja szerdán és csütörtökön a Kiskunhalasi Járásbíróság azoknak az ügyét, akik január 15-én támadtak rá a rendőrökre a kiskunhalasi befogadóközpontban. A 15 külföldi állampolgárságú férfit csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolják.
Megúszta a menekültek segítőit fenyegető porschés
Megszüntette a rendőrség az eljárást annak a férfinak az ügyében, aki még tavaly szeptemberben fenyegette meg az M7-esen vonuló menekülteket segítő kisbusz sofőrjét. A Porschét vezető férfit a terrorelhárítók fogták el, a DK feljelentése alapján pedig garázdaság miatt indult ellene eljárás.
- címkék:
- bűnügy
- menekültek
- garázdaság
- Porsche
- Címkefelhő »
34 menekült fulladt az Égei-tengerbe
Két balesetben legalább 34 menekült fulladt az Égei-tengerbe. Törökországból tartottak Görögországba, de felborult a hajójuk.
Hallgat Merkel és Hollande a tárgyalásukról
A menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett Strasbourgban a francia elnök és a német kancellár, de a tárgyalásról sem Francois Hollande, sem pedig Angela Merkel nem árult el részleteket.
Törökország kiteheti a határra a "Megtelt" táblát
Hiába érte el Törökország a befogadóképessége határát, nem tud megálljt parancsolni a menekültáradatnak - ismerte el a török miniszterelnök-helyettes.
- címkék:
- Törökország
- menekültek
- migráns
- Címkefelhő »
Törökország kész menedéket nyújtani
Törökország kész menedéket nyújtani a szíriai kormánycsapatok aleppói offenzívája elől menekülő több tízezer civilnek - közölte a hét végén Recep Tayyip Erdogan török államfő a repülőgépen, hazafelé jövet latin-amerikai és szenegáli körútjáról.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- menekültek
- Címkefelhő »
Iszlámellenes tüntetőket vettek őrizetbe Calais-ben
Iszlámellenes és idegengyűlölő tüntetésre gyűlt össze körülbelül százötven ember az észak-franciaországi Calais-ban, a rendőrség azonban beavatkozott, húsz embert őrizetbe vett.
Menekülteket üdvözlő jelszó az év angol jövevényszava Németországban
Németországban a menekülteket üdvözlő Refugees Welcome kifejezést választotta 2015 angol jövevényszavának egy nyelvészek vezette független testület, amely 2010 óta évente "versenyezteti" a német nyelvben terjedő anglicizmusokat.
- címkék:
- Németország
- menekültek
- menekült
- Címkefelhő »
Fegyverrel állítaná meg a menekülteket a német pártvezér
A német rendőröknek szükség esetén fegyverrel kell megakadályozniuk az illegális határátlépést - mondta egy hétvégi lapinterjúban a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak vezetője, akit ezért élesen bírált a rendőrség legnagyobb érdekvédelmi szervezete és a Bundestag több pártja.
- címkék:
- Németország
- menekültek
- menekült
- Címkefelhő »
Tízezer menekült gyerek tűnt el Európában
Több mint tízezer, kísérő nélkül útra kelt kiskorú menekült tűnt el Európában az elmúlt másfél-két évben az Europol becslései szerint.
- címkék:
- Európa
- menekültek
- menekült
- Címkefelhő »
Ötvenezer menekültet toloncolnak ki Ausztriából
Összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig a belügyminisztérium hétvégi közlése szerint.
- címkék:
- menekültek
- menekült
- Ausztria
- Címkefelhő »
Több tucat menekült fulladt a tengerbe
Legalább 33 menekült, köztük öt gyermek fulladt az Égei-tengerbe szombat délelőtt, mert elsüllyedt a görögországi Leszbosz szigete felé induló hajójuk.
Barroso: Európa nem tud mindenkit befogadni
Jose Manuel Barroso szerint Európa nem tud minden menekültet befogadni, ezért szerinte a külső határok védelmére kell koncentrálni.
80 ezer menedékkérőt toloncolna ki Svédország
Svédország mintegy 80 ezer olyan menedékkérő kitoloncolását tervezi, akiknek a menedékjog iránti kérelmét tavaly elutasították - közölte szerda este Anders Ygeman svéd belügyminiszter. Erre reagálva Guido Raimondi, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke azt mondta, hogy a bíróság tiltja a menekültek kollektív kitoloncolását.
Macedónia megint lezárta a görög határt
Megint lezárta Macedónia Görögországgal közös határát a migránsok előtt. Az országba már eddig is csak azokat engedték be, akik háborús területről érkeztek és Ausztriába, vagy Németországba tartottak.
- címkék:
- Macedónia
- menekültek
- határzár
- Címkefelhő »
Drágább lenne a menekültek feltartóztatása
Egyre komolyabb veszély fenyegeti az uniós állampolgárok számára szabad utazást biztosító schengeni megállapodást. A menekültválság azonban még nem érte el csúcspontját, és tavaszig egységes európai megoldást kell találni. Ám a nyugat-európai államok szembekerültek a visegrádi négyekkel, az osztrákok pedig a görögökkel. Törökországnak pedig a világ pénze sem elég.
- címkék:
- menekültek
- krízis
- menekült
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Dániában is elvehetik a menekültek pénzét
A dán hatóságok elkobozhatják a menekültektől a 10 ezer koronát (1340 euró) meghaladó készpénzt, és a családegyesítést is megnehezítik. Az erről szóló törvényt kedden fogadta el az ország parlamentje.
- címkék:
- Dánia
- menekültek
- migráns
- Címkefelhő »
Alkotmánysértéssel vádolják Merkelt
Angela Merkel német kancellár szövetségi kormánya alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem gondoskodik a hatékony határvédelemről – ezt Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a jobboldali CSU politikusa mondta Münchenben.
Egy brüsszeli biztos megnyugtatta a magyar kormányt
Az európai alapok pénzének felhasználása nincs összekötve a migrációs válsággal – ezt az Európai Bizottság regionális fejlődésért felelős biztosa mondta a visegrádi országok képviselőinek. Az osztrák kancellár már többször beszélt arról, hogy el kell venni az uniós fejlesztési pénzeket azoktól a tagországoktól, ahol nem fogadnak menekülteket. A magyar kormány elutasítja a kötelező menekültkvóták ötletét.
11 ezer menedékkérőt tud befogadni Görögország
11 ezer menedékkérőt tud befogadni Görögország egy ENSZ jelentés szerint. Korábban 30 ezerre vállaltak kötelezettséget, az EU pedig segítséget ígért ehhez.
- címkék:
- Görögország
- menekültek
- Címkefelhő »
Öt ország meghosszabbítaná a határellenőrzéseket
Ausztria, Belgium, Dánia, Németország és Svédország is kezdeményezi az ideiglenesen visszaállított határellenőrzés meghosszabbítását. Az Európai Bizottság február közepéig megvizsgálja a kérelmeket.
A tél lassította, de nem állította meg a menekülteket
Olajozott gépezetként működik a menekültek szállítása Szerbia és Ausztria között, és folyamatosan szűrik a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezőket. Tolmácsteszt, buszos átszállások, elkobzott cigaretták – az Origo tudósítója az osztrák–szlovén határon járt.
Gyurcsányhoz hasonlította Merkelt a Fidesz alelnöke
A valóság és a német kancellár által állított dolgok mérhetetlenül távol vannak egymástól - mondta egy interjúban Kubatov Gábor, a Fidesz új alelnöke. Szerinte ebben hasonlít Gyurcsány Ferencre Angela Merkel.
Aradra kerültek a Romániába érkező migránsok
Románia át akarja adni Szerbiának azt a hatvan férfit, akik szombat hajnalban a Temes megyei Kiskomlós (románul: Comlosu Mic) térségében lépték át illegálisan a két ország közötti határt. Addig Aradon várakoznak a migránsok és a menekültek.
- címkék:
- menekültek
- migráns
- Címkefelhő »
Menekültek ezreihez beszélt Ferenc pápa
"Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!" - mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.
Kővel dobálták a rendőröket a menekültek
Kövekkel dobálták meg a rendőröket a kiskunhalasi befogadóközpontban.
Becsapta a menekülteket a buszoztató bajor képviselő
A szövetségi kormány menekültpolitikája elleni tiltakozás jeleként menekülteket szállított csütörtökön a berlini kancellári hivatal elé egy bajor önkormányzati vezető. Az embereket hazugsággal vette rá, hogy elmenjenek vele Berlinbe.
Moszkva nem kényszeríti biciklizésre a menekülteket
Az Oroszországban tartózkodási engedéllyel bíró, és Norvégiában elutasított menedékkérőknek nem kell többé átkerékpározniuk a norvég-orosz határon. Az orosz hatóságok hozzájárultak ahhoz, hogy buszokkal szállíthassák őket vissza - közölte a norvégiai Finnmark megye rendőrsége csütörtökön.
Egy kölni sincs a molesztálók között
Nem kölni lakosok a támadók - mondta Észak-Rajna Vesztfália belügyminisztere. Az eddig azonosított 19 elkövetőből 10 a menedékkérő.
- címkék:
- menekültek
- molesztálás
- Köln
- migráns
- Címkefelhő »
Naponta 500 migránst tart vissza Törökország
Munkavállalási engedélyt tervez bevezetni Törökország a szíriai menekültek számára azzal a céllal, hogy fékezze továbbvándorlásukat Európába - közölte Volkan Bozkir EU-ügyi török miniszter hétfőn Ankarában, miután találkozott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével.
Bakondi: Nincs szükség sorkatonaságra
Miközben a svéd belügyminiszter a menekültválság miatt visszaállítaná a sorkatonaságot, Bakondi György szerint erre Magyarországon nincs szükség.
Kétszáznál több molesztálási feljelentés Kölnben
Meghaladta az ötszázat a szilveszteri molesztálásokkal összefüggésben tett feljelentések száma Kölnben. A rendőrségi bejelentéseknek kevesebb mint fele szólt konkrét szexuális jellegű támadásról.
Svédország sorozna a menekültválság miatt
A svéd külügyminiszter szerint a kötelező katonai és polgári sorozás visszaállítása Európa-szerte segítene a menekültválság kezelésben.
- címkék:
- Svédország
- menekültek
- migráns
- Címkefelhő »
Bevetették a vízágyúkat Kölnben a tüntetők ellen
Több tüntetést is szerveztek Kölnbe, ahol szilveszter éjszakáján 170 nőt megtámadtak. Ezrek vonultak az utcára, hogy felhívják a menekültek figyelmét a nők iránti tiszteletre. A rendőrség bevetette a vízágyúkat, Angela Merkel pedig a menekültügyi szabályok szigorítását jelentette be.
- címkék:
- Németország
- Köln
- menekültek
- migráns
- Pegida
- Címkefelhő »
Menekültszállásoknál találtak Kölnben ellopott mobilokat
A rendőrök bemérték a Kölnben ellopott mobiltelefonok helyzetét, így akadtak a készülékek nyomára. A mobilok egy részét menekültszállások közelében találták meg.
- címkék:
- menekültek
- molesztálás
- Köln
- migránsok
- Címkefelhő »
Újra kamiont vezet a Calais-nál migránsokra ijesztő magyar sofőr
Munkát kapott Jeddi Árpád Levente, a Calais-ban készült videójával ismertté vált kamionsofőr. A férfi ismét bekapcsolta a kamerát a vezetőfülkében, ezúttal nem a menekültekről és migránsokról, hanem a magyar adórendszer hiányosságairól készült telefonbeszélgetését osztotta meg nyilvánosan.
Hiába kaptak pénzt a törökök, továbbra is jönnek a menekültek
Az Európai Unió nem elégedett azzal, ahogyan Törökország teljesíti vállalását a migrációs nyomás enyhítésére, amiről az unióval a múlt év végén állapodott meg - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Amszterdamban.
Visszaállítják az útlevél-ellenőrzést a dán-svéd határon
Január 4-től a svéd hatóságok újra ellenőrzik az Öresund tengerszoroson érkezők útlevelét.
Idén már kétszáz menekültet mentettek ki az Égei-tengerből
Január óta már több mint kétszáz menekültet mentett ki a görög parti őrség az Égei-tengerből. Tavaly 847 ezren érkeztek tengeri úton az országba, 700-an vesztek oda útközben.
Még 30 évig titkos, hány katona szolgál a határon
Nem tudni, hogy a honvédség hány katonája segít határrendészeti feladatokban, mert az ilyen adatok Simicskó István honvédelmi miniszter szerint nemzetbiztonsági érdekből 30 évig nem nyilvánosak.
Nagyobb lesz a szírekkel szembeni szigor Németországban
Németország már péntektől szigorúbban ellenőrzi azokat, akik azt állítják, hogy a szíriai konfliktus miatt kérnek menekültstátust – közölte a szövetségi belügyminisztérium csütörtökön a Reuters brit hírügynökséggel.
Merkel köszönetetet mondott a menekültek segítőinek
Időbe, energiába és pénzbe kerül a menekültek ügyének megoldása, de Németország erős és megbirkózik a kihívással - mondta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelynek szövegét már nyilvánosságra hozta hivatala. A tévében is leadják csütörtökön este a beszédet, és nem lesz hozzá arab felirat.
Iratok nélkül senkit nem engedne be a bajor CSU
Mivel Németországban a becslések szerint a menedékkérők csaknem háromnegyede nem rendelkezik papírokkal, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió bajor testvérpártja azt javasolja, hogy csak az okmányokkal érkező menedékkérőket engedjék be az országba.
- címkék:
- Németország
- menekültek
- migráns
- CSU
- Címkefelhő »
Norvégia szigorítana a menekültügyi szabályokon
Az ország jóléti rendszerének megóvása a norvég kormány célja, ezért szigorítana a menekültügyi szabályokon. Nehezebb lesz a családegyesítés és az állandó letelepedési engedély megszerzése. Eközben Ausztria első alkalommal utasította vissza menekültek befogadását, biztonsági okokra hivatkozva.
- címkék:
- Ausztria
- menekültek
- migráns
- Címkefelhő »
Százmilliókat adományozott a menekülteknek Borat és felesége
Egymillió dollárt, azaz közel 280 millió forintot adott át egy segélyszervezetnek Sacha Baron Cohen és párja, Isla Fischer.
A semmiből a semmibe jutott a baloldal
2015 nem vonul be a magyar baloldal sikeresztendei közé. Az MSZP és a DK nagyrészt egymás kiszorítására összpontosított, ráadásul a szocialista párton belül egyre nagyobb az elégedetlenség, mert egyre távolodik a 2018-as győzelem.
Lopakodó orbanizációról írnak Németországban
Orbán Viktor szólamait egyre inkább átveszik populista politikusok Európában, ezek a jobb- és baloldali populisták pedig egyre népszerűbbek - olvasható a Die Welt című német lapban. A cikk szerzője szerint az orbanizáció ellen úgy lehetne harcolni, ha Európa megmutatja az egység előnyeit.
Orbán tanácsadója szerint nem nőtt a terrorveszély
Magyarország nem rendelkezik olyan információval, amely alapján újabb szintre kellene emelni a terrorellenes készültséget - mondta Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó. Arról is beszélt, hogy a román határra is épít a kormány kerítést, ha kell.
Vékony jégen táncolnak Orbánék
Súlyos válságból mászott ki, majd erősödött korábbi támogatottsági szintjére 2015-ben a Fidesz-KDNP. A kormánypártoknak a menekültválság napirenden tartása segített a visszatérésben, de az ellenzék megosztottsága is a Fidesz pozícióját erősítette.
Félszáz magyar rendőr ment Szlovéniába
Elindult hétfő reggel Budapestről a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába. A magyar rendőrök menekültügyekkel foglalkoznak majd.
- címkék:
- Szlovénia
- menekültek
- migránsok
- Címkefelhő »
Hétszáz menekültet mentett ki az olasz parti őrség
Karácsony első napján több mint hétszáz menekültet mentett ki a Földközi-tengerből az olasz parti őrség.
250 migráns próbált betörni spanyol területre
250 afrikai migráns próbált bejutni az egyik észak-afrikai spanyol enklávé területére. 180-nak sikerült is, ketten a tengerbe fulladtak.
- címkék:
- Ceuta
- menekültek
- Címkefelhő »
Erdő Péter a menekültekről beszélt az éjféli misén
Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában. A menekültekről és gyermekeikről is szót ejtett: arra kérte a híveket, hogy gondoljanak rájuk.
- címkék:
- Erdő Péter
- menekültek
- migránsok
- Címkefelhő »
Orbán: Felborulhat Európa politikai egyensúlya
Az Európai Uniónak sikerekre van szüksége. Ha több ügyben leszünk sikeresek, mint amennyi nézetkülönbségünk van, akkor van jövőnk - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint ha a közösségnek nem sikerül kiszabadulnia a kátyúból, akkor "újra kell gombolni az európai mellényt".
Tragédia az Égei-tengeren: 7 gyermek fulladt a vízbe
Legalább 13 menekült, közöttük hét gyerek fulladt az Égei-tengerbe szerda reggel, miután csónakjuk elsüllyedt a Görögországhoz tartozó Farmakoniszi szigeténél - közölte a görög parti őrség. 15 embert sikerült megmenteni.
Magyar kötődésű díjat kaptak a menekültmentők
A menekülteket segítő görög önkéntesek szervezetének, az Agkalia egyesületnek adja idén a Wallenberg-díjat az Európa Tanács. A díjat a magyar és a svéd parlament kezdeményezésére alapították.
Eltűnt 12 menekült Németországban, az Iszlám Állam útlevele volt náluk
Németországban nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőknek adták ki magukat, és az Iszlám Állam terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek, éppen úgy, mint a novemberi párizsi terrortámadások két elkövetője - írta kedden a Bild című német lap kormányzati forrásokra hivatkozva.
Kanada tárt karokkal várja a menekülteket
Kanada a jövő év végéig akár 50 ezer szíriai menekültet is befogadhat - mondta vasárnap a jordániai fővárosban John McCallum kanadai migráció- és menekültügyi miniszter.
- címkék:
- Kanada
- menekültek
- migráció
- Címkefelhő »
Ellenőrzik a túlórázó rendőrök fizetését
Szabálytalanságokat találtak a szúrópróbaszerű ellenőrzéseken, ezért átvizsgálják az összes túlszolgálatot ellátó rendőr fizetését. A vizsgálatok után döntik el, hogy kell-e valakinek pénzt visszafizetnie. A menekültválság miatt a déli határra vezényelt rendőrök egy része állítólag már kapott felszólító levelet.
- címkék:
- Röszke
- rendőrség
- menekültek
- túlóra
- Címkefelhő »
Felvetődhet a hanyag kezelés a rendőrök túlórapénzénél
Felmerülhet a hanyag kezelés gyanúja a déli határnál szolgált rendőrök túlórapénzének téves kifizetésénél, ezért egy állampolgári bejelentés az ügyészségtől kéri az ügy kivizsgálását. A rendőrség időközben levélben szólította fel az érintetteket a túlfizetés visszautalására.
Szijjártó: Az osztrák kancellár megint hazudik
Jelentős a különbség a szolidaritás és az ostobaság között, és ezt Werner Faymann kancellár nem látja - mondta Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint ráadásul az osztrák kancellár "szokás szerint" hazugságokat állít Magyarországról.
Ha másként nem megy, a joghoz nyúl az EU
A tagállamok felelőssége, hogy végrehajtsák az EU közös döntéséseit a menekültválsággal összefüggésben, és ha máshogy nem megy, jogi úton kell tisztázni a dolgokat - mondta a német külügyminiszter.
Tengerbe fulladt 18 menekült a török partoknál
A tengerbe fulladt a török partoknál 18 menekült, akik egy csónakon próbáltak Görögországba jutni. Az elsüllyedt csónakból 14 túlélőt mentett ki a parti őrség.
Az Iszlám Állam tagját foghatták el Németországban
A német rendőrség gyanúja szerint az Iszlám Államnak dolgozott az a férfi, akit egy német menekülttáborban fogtak el csütörtökön. A férfi pénzügyek intézésében és csempészetben vett részt. Állítólag családtagjai még harcolnak a terrorszervezet oldalán.
Megrohamozták a csalagutat Calais-nál
Ezren is lehettek azok a menekültek és migránsok, akik megpróbáltak Franciaországból Angliába jutni csütörtök délután a két országot összekötő alagúton keresztül. Többen kamionokra is megpróbáltak felkapaszkodni.
Feltételezett terroristákat tartóztattak le Ausztriában
Letartóztattak két férfit Ausztriában terrorizmus gyanújával. A hatóságok feltételezik, hogy közük lehet a november 13-i párizsi terrorcselekményekhez.
Lakatlan menekülttábor égett le Svédországban
Tűz ütött ki egy menekülteknek szánt tábor területén Svédországban. A tábort még nem nyitották meg, ezért sérültek sincsenek. A rendőrség nyomoz. Nem ez volna az első gyújtogatás Svédországban.
Bezárt a debreceni menekülttábor
Elhelyezték a "zárva" feliratú táblát a menekülttábor kapuján. Először a délszláv háború elől menekülők kaptak itt szállást. Az utóbbi időben szírek, afgánok és más, a nyáron kezdődő menekülthullámmal érkező emberek laktak itt ideiglenesen. Nyáron már duplaannyi embert küldtek ide, mint amennyit a tábor elbírt volna. A kisebb-nagyobb zavargások ezután menetrendszerűen törtek ki.
Kedvezményt adtak gyerekekre az embercsempészek
Öt év börtönre ítélte a Szegedi Járásbíróság azt a szerb embercsempészt, aki novemberben több embert bújtatott át a drótkerítésen Röszkénél. A gyerekeket féláron utaztatták társaival.
Újabb fordulat a menekülteket ijesztgető kamionos ügyében
Nem vizsgálhatják a menekülteket ijesztgető kamionos ügyét a füzesabonyi rendőrök, mert a Heves megyei főkapitány szerint túl nagy falat számukra.
- címkék:
- Calais
- menekültek
- videó
- kamionos
- migránsok
- Címkefelhő »
Steve Jobs egy szír migráns fia volt
Banksy ezért festette oda a Dzsungel néven ismert calais-i menekülttábor falára.
- címkék:
- Banksy
- Calais
- menekültek
- kultúra
- Címkefelhő »
35 ember munkáját vették el a migránsok
Országszerte 35 ember munkáját vették el eddig a menekültek - derült ki a nemzetgazdasági tárca államtitkárának válaszából, amit egy MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott.
Az osztrákok nem kérnek a menekültekből
A megkérdezettek 85 százaléka támogatta, hogy Ausztriában is vezessenek be hatékonyabb határellenőrzést, illetve hasonló arányban várják azt az EU-tól, hogy megegyezzenek a kvótákban. Szintén többségben vannak azok, akik elégedetlenek azzal, ahogy az EU kezeli a helyzetet. A válaszolók mindössze négy százaléka volna hajlandó menekülteket befogadni a saját otthonába.
Ha Németországba jössz, nem viselhetsz burkát
A kereszténydemokraták törvényben tiltanák meg a muzulmán nők lefátyolozását. Egyre keményebb javaslatok kerülnek elő az eddig menekültbarát kormánypárt tarsolyából.
Párttársa támadja Merkelt a menekültek miatt
A szász-anhalti tartományi miniszterelnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a német kancellár nem korlátozza a menedékkérők számát. Szerinte Angela Merkel azért nem támogatja a javaslatát, mert ezzel a kancellár a saját vereségét ismerné el.
Trócsányi szerint nem érdemiek, csak technikai jellegűek az EB kifogásai
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen menekültügy miatt. A magyar szabályozás gyakorlatilag elérhetetlenné teszi a menekültstátusz megszerzését. A Fidesz az EU-t, az ellenzéki pártok a kormányt hibáztatják.
Máshol még jobban félnek a menekültektől
A lengyelek félnek a legkevésbé, és a magyarok tartanak a legjobban az ellenőrizetlen bevándorlástól és a menekültek betelepülésétől a V4-ek közül.
Két magyar fotó is bekerült az év legtöbbet lájkolt képei közé
Az Ap hírügynökség közzé tette az év végi fotóválogatását, melyben a legjobb képek között két magyar fotós munkája is helyett kapott. A műveket a Facebookról, az Instagramról, és a Twitterről gyűjtötték össze.
- címkék:
- menekültek
- magyarok
- válogatás
- fotó
- Címkefelhő »
Magyarok is részt vehetnek a macedón határ kiépítésében
Határőrizeti alakulatokkal vehetnek részt a V4 országok a macedón külső schengeni határ kiépítésében.
- címkék:
- menekültek
- határőrizet
- Címkefelhő »
Rohamrendőrök gumibotoznak a macedón határon
A görög rendőrség szerdán autóbuszokon kezdte az ország belseje felé szállítani a macedón határon rekedt menekülteket. A Reuters egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írja, hogy az embereket hamarosan visszaküldik oda, ahonnan jöttek. Macedónia csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkező menekülteket engedte át a határon november 19. óta. Most állítólag teljesen lezárták a határt.
A csehek visszaállíthatják a határellenőrzést
Prága nem zárja ki, hogy felújítja a határellenőrzéseket. Az állam azonban a schengeni csatlakozás után megszabadult az átkelőknél szükségtelenné vált épületektől.
Hat menekült gyerek fulladt a tengerbe
Hat afgán menekült gyermek, köztük egy hathónapos csecsemő holttestét emelték ki a tengerből a törökök kedden az Égei-tenger keleti partjainál, miután az őket szállító gumicsónak elsüllyedt a Görögországba tartó úton.
- címkék:
- menekültek
- vízbe fulladás
- Címkefelhő »