Magyar Nemzet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- Simicska Lajos
- ügyészség
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar Nemzet: A kifizetések költsége miatt milliárdokkal csökkenhetnek a reálhozamok
A magánnyugdíjpénztárak a tagok pénzéből vonják le a reálhozamok kifizetése miatt felmerülő átutalások költségét, amely a Magyar Nemzet szerint meghaladhatja a 3,5 milliárd forintot is.
Magyar Nemzet: Nincs még engedélye a Sziget Fesztiválnak
Alig egy hónappal a kezdés előtt a Sziget Fesztivál szervezői még mindig várják Újbuda jegyzőjétől a megrendezéshez szükséges engedélyeket. A szervezők szerint minden megfelel az előírásnak, a rendezvény kiemelt helyszíne, egy harmincméteres torony azonban még nem kapta meg a hatósági engedélyt.
Magyar Nemzet: Terrorcselekmények lehetőségéről ír a Balsai-jelentés
A napokban alkotmánybírónak megválasztott Balsai István még áprilisban elkészült jelentése a 2006-os őszi állami erőszakról a Magyar Nemzet információi szerint a terrorcselekmény lehetőségét is felveti, és ennek vizsgálatát szorgalmazza. Egyelőre nem tudni, mi lesz a jelentés sorsa.
Magyar Nemzet: A várólistás betegek nagy része fizetne a gyorsabb vizsgálatokért
A betegek az egy-két héten belüli várakozási időt még érthetőnek tartják, az egy-két hónapon túl kapott előjegyzés azonban elfogadhatatlan számukra. Egy felmérés szerint nagy részük fizetne azért, hogy a vizsgálatokat egy-két napon belül elvégezzék - írja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet: Egyre több lakáshiteles ellen indul végrehajtás
A lakáshitelek mögött fedezetként álló ingatlanok több mint felén nagyobb a tartozás, mint amennyiért pénzzé tehetők - írja a szombati Magyar Nemzet.
MN: Simor hazahozta ciprusi pénzét
Simor András eladta ciprusi cégét és 800 millió forintos megtakarítását hazahozva egy magyarországi alapban helyezte el pénzét. A magyar jegybankelnök elmondása szerint azért nem nyúlt korábban befektetéseihez, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a forint befolyásolásával akarna profitra szert tenni - derül ki a Magyar Nemzet Simorral készített interjújából.
Magyar Nemzet: Adócsaló került be egy milliárdokról döntő társulásba
Felfüggesztett börtönt kapott adócsalásért a kislétai polgármester, de ennek ellenére bekerült egy vízügyi társulásba a Nyírségben - írja a Magyar Nemzet. A társulás viszont ötmilliárd forintnyi EU-s pénzzel gazdálkodhat majd, így a lap kérdésére a társulás elnöke is felvetette, hogy nem kéne-e mégis újragondolni a kislétai vezető beválasztását a pénzügyi bizottságba.
- címkék:
- Nyírség
- Kisléta
- adócsalás
- Magyar Nemzet
- Címkefelhő »
Budaházy is képbe került a meghiúsított merényletek kapcsán
Budaházy Györggyel is jó kapcsolatot ápolt az az április elején elfogott gyanúsított, aki rendőrség szerint a merényletre készült egy szocialista képviselő ellen - írja a Magyar Nemzet. A gyanúsított ezt tagadja, és csak annyit ismert be: egy tüntetővel tartott fenn kapcsolatot.
Milliárdokat költene a HM régi Kalasnyikovokra
Darabonként csaknem egymillió forintért modernizálna régi Kalasnyikov gépfegyvereket a Honvédelmi Minisztérium - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben. A tárca szerint gazdaságosabb a modernizálás, mint ha új karabélyokat szereznének be, de a napilap által megkérdezett fegyverszakértők szerint pazarló a minisztérium terve.
Milliókat költ PR-cikkekre a kormány
Több millió forintért rendeltek PR cikkeket a minisztériumok különböző lapoktól - írja a pénteki Magyar Nemzet. A legtöbbet, 8 milliót a Vasárnapi Hírek keresett a kormányzati megbízásokkal, a legtöbb cikket pedig a kulturális tárca rendelte meg.
Több képviselő tanúskodott az UD-ügyben
Több országgyűlési képviselőt is tanúként hallgattak ki az UD Zrt. utáni nyomozás során lehallgatott beszélgetések nyilvánosságra kerülése miatt - írja a Magyar Nemzet. Kihallgatták az SZDSZ-es Gulyás Józsefet, valamint korábban a fideszes Demeter Ervint és Kövér Lászlót.
Sorsolással dönthetnek a gimnáziumba felvételizőkről
Tömegesen születtek azonos teljesítmények a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok központi felvételi vizsgáján, így egyes iskolák sorsolással döntik majd el, ki kerül be az intézménybe - írja a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint ez igazságtalan, de nem lehet mást tenni, mert a szóbeli vizsga megszűnt.
- címkék:
- oktatás
- Magyar Nemzet
- gimnázium
- Címkefelhő »
Daróczi tagadja, hogy megszorításokról tárgyalt a kormány
Még idén 80-100 milliárd forintos kiadáscsökkentést tervez, jövőre pedig megszüntetné a 13. havi nyugdíjat, szigorítana a rokkantnyugdíjakon, lecsökkentené a gyes és a gyed idejét, és befagyasztaná a családi pótlékot a kormány - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az erre vonatkozó intézkedéscsomagot szerdai ülésén fogadta el a kormány. A kormányszóvivő viszont találgatásnak minősítette a lap állításait, Daróczi Dávid szerint nincs ilyen kormánydöntés, sőt, még csak téma sem volt ilyen átalakítás.
Hárommilliót fizetett egy nőnapi újságcikkért a munkaügyi tárca
Egy nőnapi emlékező cikkért fizetett hárommillió forintot a szociális és munkaügyi tárca a Farkasházy Tivadar érdekeltségébe tartozó Hócipő című lapnak - tudta meg a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet: 7,25 milliárdért vásárol bútorokat a kormány
A Magyar Nemzet szerint a tavaly megígért megszorítások ellenére legkevesebb 7,25 milliárd forintos bútorbeszerzésről kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság. A lap úgy tudja, hogy 13 bútorgyártó cég fa és fém kombinációjú szekrényeket, ülőalkalmatosságokat, illetve konténereket gyárt állami intézményeknek.
Idén is számít MSZP-s politikusok tanácsaira a MeH
Két szocialista politikusnak és a SZEF tiszteletbeli elnökének is meghosszabbította tanácsadási szerződését a Miniszterelnöki Hivatal - írja a Magyar Nemzet.
Béremelést követelnek a közszolgák
Szerdán kezdődnek a tárgyalások az új közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány között - írja a Magyar Nemzet keddi számában. Négy százalékos illetményemelés, kétheti plusz bér és a 13. havi illetmény korábbi rendszerben utalása szerepel a követelések között.
Több sorozatbankrablót keresnek a fővárosban
Tanúkat hallgat ki a rendőrség az óbudai bankrabló ügyében - írja a Magyar Nemzet. A lapnak a rendőrség azt nyilatkozta, forró nyomot már nem tudnak követni, a nyomok elemzése zajlik. Vele együtt összesen három-négy sorozatbankrablót keresnek a fővárosban.
MN: Változtatna a többség Budapest vezetésén
Csaknem kétszer annyian szavaznának Tarlós Istvánra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjére, mint Demszky Gábor jelenlegi főpolgármesterre, ha most tartanák a választásokat - derül ki egy közvélemény kutatásból. A Magyar Nemzet által ismertetett kutatás szerint a budapestiek többsége elégedetlen, és változást szeretne.
A gyanú szerint 3,5 milliószor hamisították a Traubisodát
Nyomozást rendelt el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Traubisoda üdítőital hamisítása miatt - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint közel nyolcmillió forintos kárt okozott a hamisítás a védjegy tulajdonosának.
Magyar Nemzet: Nem az EU fizette a vízágyúkat
Kiderült, hogy közpénzből vásárolták azt a három vízágyút, melyekről a kormány korábban azt állította, hogy az Európai Unió finanszírozta beszerzésüket - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben. A napilapnak az Európai Bizottság illetékes hivatalának szóvivője megerősítette, hogy nem a schengeni alapból vették a magyar hatóságok a vízágyúkat. A kormányszóvivő ezzel szemben szerdán ismét azt mondta: hogy a pénzforrás a schengeni alap volt.
Megugrott a banki panaszosok száma
Tizenötszörösére nőtt a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületéhez forduló panaszosok száma november óta - írja a Magyar Nemzet. A panaszosok jelentős része nem tudja fizetni a törlesztő részleteket.
Előzetes letartóztatásban maradnak a munkaügyi vezetők
Harminc nappal meghosszabbította a bíróság az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) két vezetőjének előzetes letartóztatását - olvasható a Magyar Nemzetben.
Hivatali visszaéléssel vádolnak két magas rangú rendőrt
Hivatali visszaélés miatt ül vádlottak padjára a Zala megyei rendőrfőkapitány és a nagykanizsai rendőrkapitány - írja a Magyar Nemzet. A két rendőri vezető ellen hivatali visszaélés miatt indult magánvádas eljárás.
Nem vádolják visszaéléssel az exállamtitkárt
Megszüntette a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség abban az ingatlanügyben, amelybe az agrártárca korábbi szakállamtitkára is belekeveredett - írja a Magyar Nemzet. A vizsgálatot azért zárták le, mert nem találtak hivatali visszaélésre utaló nyomokat.
Volt újságírókat fizet a Miniszterelnöki Hivatal
Több millió forintot fizetett különböző munkákért volt újságíróknak tavaly a Miniszterelnöki Hivatal - írta a hétfői Magyar Nemzet. A lap szerint a Magyar Hírlap volt főszerkesztője, Szombathy Pál cége például egymilliót kapott sajtófigyelésért és politikai tanácsokért. Szombathy hétfői közleményében azt állította, felesége dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak.
Távozik fővárosi posztjáról a támadott SZDSZ-es
Távozik a IX. kerületi fővárosi választási bizottságból Janás Ferenc, az SZDSZ ferencvárosi kampányfőnöke. Janás lépését a személye ellen indított támadásokkal indokolta. A politikusról egy videofelvételre hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta, hogy pénzt adott ajánlószelvényekért.
A Hócipőben népszerűsítik a titkosszolgálatot
Négymillió forintért rendelt humoros cikkeket a MeH a titkosszolgálatok népszerűsítésére - írja a Magyar Nemzet. A Farkasházy Tivadar érdekeltségében lévő lap korábban is kapott állami támogatásokat. A kormány 300 milló forintot szán a gazdasági válság hazai hatásainak bemutatására is.
Kevés rendőr jut el külföldi továbbképzésre
Ötven rendőr járt külföldi továbbképzésen idén, elsősorban Hollandiában - írja a Magyar Nemzet. A magyar rendőrök bűnügyi és rendészeti kurzusokon vettek részt, de tanultak a tömegrendezvények rendjének fenntartásáról is.
- címkék:
- rendőr
- bűnügy
- Magyar Nemzet
- Hollandia
- Címkefelhő »
Önvédelemre hivatkoznak a BKV-utast megverő őrök
Két biztonsági őrt elbocsátottak azok közül, akik állítólag megvertek egy utast december elején a BKV egyik éjszakai buszán - számolt be róla hétfőn a Magyar Nemzet. A vagyonvédelmi cég belső vizsgálata szerint az őrök önvédelemből cselekedtek.
- címkék:
- Magyar Nemzet
- őr
- őrök
- BKV Zrt
- Címkefelhő »
Alig szivárognak az uniós pénzek Magyarországra
Két év alatt a 2013-ig lehívható uniós támogatások alig 1 százaléka érkezett meg Magyarországra. Bajnai Gordon fejlesztési miniszter az uniós támogatások szabályainak átalakítását javasolja - írja a Magyar Nemzet.
Sólyom szerint eluralkodott a rövidlátás
A perspektíva, a széles horizont, a hosszú távú gondolkodás hiányzik ma leginkább - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Sólyom László államfő. Sólyom Antall József korábbi miniszterelnök halálának 15. évfordulójára írt megemlékező cikkét azzal zárja: a tisztesség hosszú távon megéri.
Magyarázkodik a Zuschlagnak ígért segítségről Lamperth embere
A Népszabadság nem idézte pontosan, amit mondott, ezért nem felelt meg a nyilatkozata a valóságnak - állította a Magyar Nemzetnek Lusztig Péter, Lamperth Mónika korábbi munkatársa, aki egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint segítséget ígért a csalással vádolt Zuschlag Jánosnak. A Népszabadság csütörtökön azt írta, hogy Lusztig szerint kötelessége volt segíteni, mivel egy képviselő kereste meg, a lehallgatott beszélgetés idején azonban Zuschlag már évek óta nem volt képviselő.
Már hét SZDSZ-es gyanús az álküldöttek ügyében
Összesen hét SZDSZ-es politikust gyanúsítanak okirat-hamisítással a párt tavalyi elnökválasztásán történtek miatt - írja a Magyar Nemzet. A tavalyi szavazáson álküldöttek is voksoltak, az elnökválasztást idén nyáron megismételték.
- címkék:
- elnökválasztás
- Magyar Nemzet
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Szakértőknek tartozik a munkaügyi minisztérium
Közel harminc antidiszkriminációs szakértőnek tartozik a munkaügyi minisztérium, összesen több millió forinttal - írja a Magyar Nemzet. A szakértőket a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) egyik pályázatához alkalmazták. Ők feladatukat elvégezték, viszont "pénzügytechnikai okok" miatt a mai napig nem kapták meg járandóságukat, ráadásul többségükkel szabályos szerződést is "elfelejtettek" kötni az illetékes állami szervezetek. Igaz, néhányuk megkapta a neki járó összeg mintegy harmadát októberben.
Mulasztás miatt omolhatott az Üllői úti fal
Az elsődleges vizsgálatok szerint hiányos volt a leomlott homlokzatú Üllői úti Bolyai János Katonai Főiskola bontási terve. A munkavédelmi felügyelőség szerint nem biztosították kellően a területet, az épület alátámasztásával is gondok voltak - írja a Magyar Nemzet. Emiatt omolhatott le az Üllői út felőli homlokzat, maga alá temetve egy embert.
- címkék:
- Üllői út
- Magyar Nemzet
- Címkefelhő »
Másfél órát vitáztak egy elhunyt beteg fölött
Másfél óra vita után vette át a kiskunhalasi kórház azt a beteget, aki szállítás közben vesztette életét egy Kecelről érkező mentőautóban. Az intézet a mentőket hibáztatja, az Országos Mentőszolgálat szerint azonban helyesen jártak el munkatársai. Az Egészségbiztosítási Felügyelet eljárást indít - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Nálunk veszteséges a lóversenyfogadás
Az állami tulajdonú Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. az adóhatóságtól egy évvel kérte meghosszabbítani a december végén lejáró engedélyét - tájékoztatta az MTI-t Vadászné Moticska Annamária, az APEH Szerencsejáték Felügyeleti Főosztályának főosztályvezető-helyettese.
Magyar Nemzet: Az ügyészség előtt bizonyítaná igazát Hunvald
Az ingatlanbotrányba keveredett VII. kerület polgármesterét, Hunvald Györgyöt a héten meghallgatja az ügyészség - írja a Magyar Nemzet. A politikus közölte: bizonyítani akarja, hogy minden ügylet törvényes volt. A lap állítja: a kerületi lakóházakat a gyanú szerint kenőpénzért megvásárló Nagy György vállalkozó vádalkut kötött.
Két órát várattak egy infarktusos beteget Budán
Több mint két órát kellett várnia szerdán a mentőre egy infarktusos betegeknek, aki a Budai Irgalmasrendi Kórház ortopédiáján lett rosszul - írja a Magyar Nemzet pénteki száma. A kórház kardiológiai osztályának vezetője az eset kivizsgálását követeli.
- címkék:
- kórház
- Magyar Nemzet
- Buda
- Kórház
- Címkefelhő »
Ugyanazzal a szöveggel köszönti olvasóit Gegesy és Molnár
Gegesy Ferenc ferencvárosi és Molnár Gyula újbudai polgármester egyforma köszöntőszöveget tett fel kerülete honlapjára - írta pénteken a Magyar Nemzet. A két írás szó szerint megegyezik, csak ki-ki a saját kerületének nevét illesztette be a megfelelő helyekre.
MN: Gyanúsított lett egy megyei SZDSZ-es
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés SZDSZ-es tagját, a korábbi balmazújvárosi polgármester Gál Istvánt. A rendőrségnek az előző ciklus gazdálkodása gyanús hűtlen kezelés miatt - írja a Magyar Nemzet.
Nem tud a PM elbocsátásokról a közszférában
Tömeges elbocsátásra készül a kormány a közszférában, a végkielégítésekre már el is különítette a fedezetet a büdzsében - írja a Magyar Nemzet. A Pénzügyminisztérium cáfolta a lap értesüléseit, szerintük a fedezetet nem végkielégítésekre, hanem a bérek változása miatt különítették el.
Készül a vádirat Kolompár Orbán ellen
Napokon belül gyanúsítottból vádlottá válik Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, az ügyészségen ugyanis már készül az ellene szóló vádirat. Kolompárt 13 millió forintos gazdasági bűncselekménnyel gyanúsítják - írja a Magyar Nemzet.
Nincs pénz a szülők kórházi elhelyezésére
Nincs elég pénz arra, hogy a beteg gyerekek szüleit elhelyezzék a korházakban, valamint a körülmények sem megfelelőek, annak ellenére, hogy mindezt törvény írja elő. Az ügyben a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója az egészségügyi miniszter segítségét kérte - írja a Magyar Nemzet.
Megszűnt kórházakat is perelnek a betegek
Számos műhibaper van folyamatban jelenleg is, amelyeket a károsultak idő közben megszűnt kórházak ellen indítottak - írja a Magyar Nemzet. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet főigazgatója szerint negyven ilyen per lehet. A lap szerint több milliárdot követelnek a volt betegek a megszűnt kórházaktól.
- címkék:
- kórház
- Magyar Nemzet
- műhibaper
- Címkefelhő »
1,2 milliárdot költ kommunikációra jövő nyárig a kormány
Annak ellenére, hogy a kormányfő azt ígérte, leállítják a a válságkezeléssel nem összefüggő kommunikációs kiadásokat, 1,2 milliőrd forintos kereszerződést kötöttel három céggel - írja a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó Budai Bernadett kormányszóvivő szerint biztos, hogy nem használják fel az összes pénzt.
Feljelentett egy fórumozót egy MSZP-s képviselő
Rendőrségi eljárást kezdeményezett egy internetes fórumozó ellen Fetser János MSZP-s képviselő, Orosháza volt polgármestere, amiért kritizálta az egykori városvezető tevékenységét - írja a Magyar Nemzet. A rendőrség gyorsan megtalálta a számítógépet, amelyet a fórumozó használt, de végül nem vontak senkit felelősségre.
MN: Hallgat az MSZP a Zuschlag-perben emlegetett Feriről
Nem akarja befolyásolni a bírósági eljárást, ezért nem kommentálja sem a kormány, sem a szocialista párt, hogy a Zuschlag-perben bemutatott hangfelvételek szerint Zuschlag János egy Feri nevű férfivel alkudozott sorsáról - írja a Magyar Nemzet. A lap a szocialista párt több Ferenc keresztnevű képviselőjét is megkérdezte arról, hogy ki lehet a Zuschlag által emlegetett Feri.
Civilek őrzik a laktanyákat a túlképzett katonák miatt
Túl jól képzettek a magyar honvédség katonái ahhoz, hogy egyszerű őrző-védő feladatot lássanak el - lényegében ezzel indokolta a Honvédelmi Minisztérium, hogy mért külső biztonsági cégekkel őriztetik a katonai objektumokat. A civil biztonságiakra jövőre 8 milliárdot költ a hadsereg - írja a Magyar Nemzet.
Békéscsaba a legbűnösebb város
A megyei jogú városok közül tavaly Békéscsabán követtek el a legtöbb bűncselekményt, a felderített bűncselekmények száma Sopronban volt a legkevesebb - írja a Magyar Nemzet. A nem megyei jogú városok közül tavaly Záhonyban követték el a legtöbb közvádas bűncselekményt.
Magyar Nemzet: vádemelési javaslat Kolompár Orbán ellen
Vádemelési javaslatot tett két hete a Vám-és Pénzügyőrség Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője ellen -írja a Magyar Nemzet. Az ügyészségnek további két hete van, hogy vádat emeljen, vagy elvesse a javaslatot. Kolompár ellen azért indult eljárás, mert nem tud elszámolni 13 millió forint állami támogatással.
Magyar Nemzet: Tovább árulják a hamisított mézet
A Magyar Nemzet több nagy áruházlánc boltjaiban is talált a hétvégén korábban már lelepleződött mézhamisítványokat. A napilap próbavásárlása előtt a Tesco megígérte, leveszi a polcairól a hamisított termékeket.
- címkék:
- méz
- Magyar Nemzet
- nemzet
- Tesco
- Címkefelhő »
Leveszik a polcról a hamisított mézet
Hamisított, répacukorral jócskán feldúsított mézet árult az egyik hazai hipermarketlánc. A Szlovákiából származó virágmézben a répacukor koncentrációja a megengedett kétszerese - írja a Magyar Nemzet saját megrendelésre készült laboreredményekre hivatkozva. A nagyáruházlánc polcairól csütörtöktől lekerül a hamisított méz.
Aggasztó az orvosok és a nővérek külföldre vándorlása
Bajban vannak a kórházak az egyre ijesztőbb méreteket öltő nővér- és orvoshiány miatt. Ennek oka, hogy egyre több fiatal egészségügyi dolgozó választja a külföldi munkát a hazai bér öt-, hatszorosáért - írja a Magyar Nemzet.
Alkalmazza Gyenesei a drámírót, akinek érdekében lobbizott
Havi 250 ezer forintot kap az önkormányzati minisztériumtól Siposhegyi Péter, akinek drámáit Gyenesei István önkormányzati miniszter bemutatásra ajánlotta több település vezetőjének - írja a Magyar Nemzet. A drámaíró külsős szakértőként történő foglalkoztatását korábban a miniszter is elismerte.
Meghalt a hazaküldött stroke-os beteg
Meghalt az a stroke-on átesett férfi, akit egészségesnek nyilvánítottak, majd pedig hazaküldtek az Állami Egészségügyi Központból - írja a Magyar Nemzet. A kórház vizsgálatot indított ügyben, a férfi családja még nem döntötte el, hogy beperelik-e a kórházat.
Visszavonták a pályakezdő tanárok béremelését
A költségvetés legutóbb benyújtott tervezete szerint a kormány visszavonta a pályakezdő tanárok béremelését - írja a Magyar Nemzet. A Fidesz oktatáspolitikusa szerint a visszavont elképzelés nem volt jó, mert igazságtalanul osztotta volna el a forrásokat.
Szökött hiúzt keresnek Csongrádban
Szombat délelőtt megszökött egy hiúz a Szegedi Vadasparkból - számolt be róla a Magyar Nemzet hétfőn. Az állatot még nem sikerült befogni, de a vadaspark éjjeliőre látta az éjszaka. A ragadozó kifutójának kerítését egy látogató bontotta meg.
A rászorulók harmada nem jut gyógyászati segédeszközhöz
Több mint félmillió rászoruló ember nem jut gyógyászati segédeszközhöz - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában. A napilap szerint a betegek nagy része nem váltja ki a felírt eszközt, mert a támogatás megszüntetése miatt nincs pénzük rá.
- címkék:
- Magyar Nemzet
- nemzet
- rászoruló
- Címkefelhő »
Leszedték az uniós zászlókat Leányfalun
Tiltakozásul levették az összes uniós zászlót Leányfalu épületeiről. A település polgármestere azért döntött így, mert szerinte az EU-nak be kellene avatkoznia a szlovákiai tankönyvbotrányba - írja a Magyar Nemzet. A szlovák oktatási tárca olyan magyar kisebbségi diákoknak szóló tankönyvet adott ki, amelyben a helységnevek szlovákul szerepelnek. A szlovák miniszterelnök-helyettes zsarolásnak nevezte a polgármester lépését.
Hajléktalanok laknak a lefújt kormánynegyed helyén
Hajléktalanok ütöttek tanyát a kormánynegyednek szánt területen - írja a Magyar Nemzet, amely a területet felkeresve arról számol be, hogy teljes a lepusztulás a 8,5 milliárdért vásárolt telken.
A rendőrség vizsgálja a húszezer forint alatti lopásokat
A rendőrség több esetben tett át a jegyzőkhöz szabálysértési értékre elkövetett, de bűncselekményeknek minősülő ügyeket húszezer forint alatti lopás esetén, írja a Magyar Nemzet. Az ORFK szerint ez olyankor fordulhat elő, ha a feljelentésekben nem szerepel, hogy a lopás bekerített helyről történt, a szabálysértést ugyanis ez minősíti bűncselekménnyé.
A háziorvos dönt az oltásbeadás áráról
Egy jogszabálymódosítás miatt a háziorvosok dönthetik el, kérnek-e pénzt a kötelező védőoltás beadásáért - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben. A jogszabály csak annyit ír elő, hogy az oltás beadása nem lehet drágább az oltóanyagnál.
- címkék:
- Magyar Nemzet
- háziorvos
- beadás
- Címkefelhő »
Lenyomták a vidéki felvételizők a fővárosiakat
A fővárosi diákok jutottak be a legkisebb arányban az egyetemekre, a vidéki megyék többsége a felvételiken jobban teljesített Budapestnél - írja a Magyar Nemzet. A legtöbb diákot Országos Felvételi Információs Szolgálat szerint Baranya és Vas megyéből vették fel.
Magyar Nemzet: 1,6 milliárdos hiánya volt a HospInvestnek
A cégbíróság szakvéleménye szerint 1,6 milliárd forintos mérleghiánya volt tavaly az egri kórházat működtető HospInvestnek - olvasható a keddi Magyar Nemzetben. Az egészségügyi intézményben hétfőn határozatlan idejű sztrájk kezdődött amiatt, hogy a HospInvestet hirdették ki a kórház működtetésére és vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesének.
Nézőpont Intézet: A többség elutasítja az MSZP imázskampányát
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a többség nem tartja igaznak az MSZP imázskampányában megfogalmazott állításokat - írta a pénteki Magyar Nemzet. A felmérés szerint az emberek több mint kétharmada nem hiszi el például, hogy nőtt a bérek vásárlóereje.
Betiltják a higanyos lázmérőket
Hamarosan kihirdetik azt a jogszabályt, amelynek értelmében tilos lesz forgalmazni higanyos lázmérőket és vérnyomásmérőket. A már meglévő hőmérőket a háztartásokban tovább használhatják, a kórházakban azonban fokozatosan lecserélik őket - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- kórház
- Magyar Nemzet
- lázmérő
- Címkefelhő »
Állítólag megvizsgálják a könnygázgránátok maradványait
Vegyi elemzésnek vetik alá a szeptember 20-i tüntetésen bevetett könnygázgránátok maradványait a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint - írja a Magyar Nemzet. A BRFK sajtóosztályán nem tudnak ilyen vizsgálatról. A könnygáz a jogvédők szerint túl erős volt, a rendőrség viszont azt állította: jóváhagyott, de a korábbinál magasabb hatásfokú könnygázt használtak.
A BRFK ismeri a rendőrt a szám mögött
Azonosíthatók a tömegoszlatást végző rendőrök - állítja a BRFK, amely szerint a rendőrök ruháján lévő szám megegyezik a jelvényével, ezért központi nyilvántartás van róla. A rendőrség helyreigazítást kér a Magyar Nemzettől, amely szerdán írt arról, hogy egy tavalyi demonstráció után hiába próbáltak beazonosítani egy tisztet. A lap és a rendőrség valószínűleg nem ugyanarról a számról beszélnek.
Nem találták meg a rendőrt az azonosító alapján
Két olyan esetről számolt be a szerdai Magyar Nemzet, amikor az azonosító szám alapján nem lehetett beazonosítani a rendőrt. Az Országos Rendőr-főkapitányság a napilap megkeresésére azt írta: a rendőrség a szám alapján mindig azonosítani tudja a munkatársait.
Az erős könnygáz miatt perlik a rendőröket
Feljelentést tett egy jogvédő szervezet, amiért állításuk szerint a rendőrök nem megfelelően intézkedtek szombaton a rendzavarássá fajult tüntetésen - írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a Szabadság téri emlékműnél kitört rendbontás megfékezésére a rendőrség olyan könnygázt vetett be, amely sokaknál komoly egészségügyi problémákat, így ájulást, véres hányást okozott.
Lassan halad a fémtolvajok elleni törvény kidolgozása
Nem tudni, mikorra születhet meg a színesfém-lopást megakadályozó törvény, mert a minisztériumok ülnek az fémlopást szigorúbban büntető javaslatokon - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a jogi huzavona közben egyre nagyobb veszélyt jelentenek a tolvajok, akik már minden mozdítható fémet elvisznek.
Hat százalékos béremelést akarnak a közszolgák
Legalább 5,5-6 százalékos béremelést kérnek a közszolgálatban dolgozók jövőre - mondta a több mint hétszázezer munkavállalót képviselő szakszervezeti tömörülés alelnöke a Magyar Nemzetnek.
MN: 6 milliárd a Kossuth téri mélygarázsra közbeszerzés nélkül
Hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül a Kossuth téri mélygarázs építője. A parlament szakbizottsága ugyanis nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott a tendereztetés kötelezettsége alól - írja a Magyar Nemzet.
Árulják a kórházak Horváth Ágnes széfjeit
A hazai kórházak nagy részében elkezdődött azoknak a széfeknek a kiárusítása, amelyek Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter rendeletének áprilisi módosítása miatt váltak feleslegessé - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint sok intézmény meg sem vásárolta a berendezéseket, mert bíztak abban, hogy nem lesz hosszú életű a rendelet.
Nincs meg a pénz a Lipót bezárásának költségeire
Nem tudni, hogy miből fogják kifizetni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával járó költségeket, mivel az erre szánt pénznek csak töredéke folyt be az intézet eszközeinek árveréséből - írja a hétfői Magyar Nemzet. A megszűnő Lipótmezőn még dolgozói béreket, számlákat, és szállítási költségeket kellene kifizetni.
Egy volt NBH-vezetőnél tartottak razziát
A Nemzetbiztonsági Hivatal egyik volt vezetőjének, Horváth Józsefnek a biztonságtechnikai cégénél tartott házkutatást szerdán a magántitok megsértése miatt nyomozó Nemzeti Nyomozó Iroda - értesült a Magyar Nemzet. Az NNI azt gyanítja, hogy illetéktelenek feltörték az egyik internetszolgáltató milliók postafiókjának otthont adó rendszerét
MN: Megkereste az MSZP a Fideszből átült függetleneket
Az MSZP informálisan már megkörnyékezett két független, korábban fideszes országgyűlési képviselőt - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint egyikük, Lengyel Zoltán pénteken jelenti be, hogyan szavaz ősszel az adótörvényekre, illetve a költségvetésre.
Elállhatnak az osztrákok a MÁV Cargotól
Veszélybe került az osztrák állami vasút (ÖBB) és a MÁV által megkötött 102,5 milliárd forintos privatizációs szerződés a teherszállítási üzletág megvásárlásáról - írta a keddi Magyar Nemzet, amely úgy tudja, hogy az osztrák vasútnál már keresik a jogi kiskaput, amelyen keresztül jelentős kártérítés nélkül kihátrálhatnak az üzletből.
Elszálltak a Zóna Taxi tarifái
A konkurens társaságok azzal vádolják a Zóna Taxit, hogy a piacinál olcsóbb tarifával szerezte meg a reptéri transzferüzletet, azóta viszont egyre drágábban szállít - írta a keddi Magyar Nemzet. A Budapest Airport szerint a ferihegyi repülőtéren nem az ár a legfontosabb szempont, hanem a szolgáltatás minősége.
Nyomoznak a fővárosi útfelújítási pénzek után
Elrendelte a nyomozást az ügyészség a 2006-os budapesti útfelújítások ügyében - írja a Magyar Nemzet. Korábbi belső vizsgálatok szerint a fővárosi utak felújítására szánt összeg egy részének elszámolása szabálytalan volt. A nyomozás során a lap szerint Demszky Gábor főpolgármestert is kihallgathatják. A Fővárosi Önkormányzat szerint csak adminisztrációs mulasztásokról van szó, de a vállalt útfelújítás megtörtént, az állami támogatást felhasználták.
Milliókat gyűjtöttek a kertjét árammal védő gazdának
Több mint hárommillió gyűlt össze annak a kesznyéteni férfinek az óvadékára, aki kertje védelmében áramot használt, és egy tolvaj belehalt az áramütésbe - írja a Magyar Nemzet. A monoki polgármestertől önkormányzati lakást, vállalkozóktól egy-egy millió forintot kapott az emberölés kísérletével gyanúsított idős férfi. Ügyvédje népszavazási kezdeményezést akar benyújtani arról, hogy mindenki védhesse magántulajdonát.
- címkék:
- kékfény
- gyilkosság
- Magyar Nemzet
- Címkefelhő »
MN: működésképtelenné válhat a honvédség
Már ma is csak korlátozottan tud részt venni nemzetközi akciókban a Magyar Honvédség, de folyamatos fejlesztések nélkül a jövőben teljesen alkalmatlan lehet ilyen feladatokra - áll a Magyar Nemzet által ismertetett vitairat. A szerzők szerint ki kellene építeni egy új tartalékos rendszert is.
Robbantottak Szilvásy György nyaralójánál
Támadás érte Szilvásy György titkosszolgálati miniszter Veszprém megyei nyaralóját, az épületet valaki vélhetően megpróbálta felgyújtani vagy felrobbantani szerda hajnalban. Az ingatlan a közelmúltban egyszer már a figyelem középpontjába került, amikor a Magyar Nemzet környéken kutakodó újságírói ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal lépett fel.
150 ezer potyautast dobtak fel az APEH-nél
Százötvenezer ember adatait küldte meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az APEH-nek az elmúlt néhány hónapban - írja a Magyar Nemzet. Az érintettek úgy vettek igénybe egészségügyi ellátást, hogy rendezetlen volt a jogviszonyuk. Az adóhatóság évekre visszamenőleg is behajthatja rajtuk a be nem fizetett járulékot.
Magyar Nemzet: Nem örültek a Fideszben Deutsch Playboy-interjújának
Megrökönyödtek a fideszes politikusok Deutsch Tamás Playboynak adott interjúján - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben. Orbán Viktor kabinetfőnöke magánéletének intim részleteiről is nyilatkozott a magazinnak.
Óvodai ellátás utalványra
Egyes gyermekgondozási szolgáltatások esetében utalványrendszert vezetne be a kormány 2009-től a jelenlegi pénzbeni segélyek helyett - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- segélyek
- utalvány
- ellátás
- Magyar Nemzet
- Címkefelhő »
Magyar Nemzet: Megemelnék az osztálylétszámokat
Még inkább ösztönözné az iskola összevonásokat az oktatási tárca - írja a Magyar Nemzet. Amíg korábban az állami támogatás feltétele az volt, hogy egy iskola 5. osztályába legalább 14 diák járjon, szeptembertől ez a szám 17-re nő. Több intézmény ezt csak összevonásokkal tudja majd biztosítani.
- címkék:
- oktatás
- Magyar Nemzet
- Címkefelhő »
Tizenéves mentális betegekért aggódik az ombudsman
A felnőttellátásnál is kritikusabb helyzetben van az ifjúsági pszichiátria, a fővárosban a 14-18 éves korosztály ellátására szolgáló közel száz kórházi ágy helyett mindössze 15 hely maradt a fiatalok kezelésére - írja a Magyar Nemzet. A tizenéveseket ezért sokszor a felnőtt osztályokon kezelik.
Félmillió tankönyv hiányozhat tanévkezdéskor
Az engedélyezési eljárás lassúsága miatt 480 ezer tankönyv nem érkezik meg időben az iskolákba - írja a Magyar Nemzet. A tankönyves vállalkozók képviselője szerint a hivatal esetenként három-négy hónapot ül egy kiadványon, a gyanú szerint azért, hogy a szaktárca saját cégének kedvezzen. A hivatal elnöke szerint szakértőik függetlenek, munkájuk nem lehet elfogult.
- címkék:
- oktatás
- Magyar Nemzet
- nemzet
- Címkefelhő »
Leállították a katonai menzák kiszervezését
Felfüggesztették azokat a vizsgálatokat, amelyek a fővárosi laktanyák élelmezésének magánkézbe adását készítették volna elő - írja a Magyar Nemzet. Vita támadt ugyanis a kiszervezéssel kapcsolatban a vezérkar, és a honvédelmi tárca cége között, de a lap szerint a magánosítás lehetőségéről még nem mondtak le. Az előzetes felmérésbe viszont mégsem vonnának be külső céget, mert félnek a katonák létszámára, felszereltségére vonatkozó adatok kiszivárgásától.
- címkék:
- Magyar Nemzet
- kiszervezés
- magánkéz
- Címkefelhő »
Már a választásokra készül Dávid Ibolya
Készülnie kell az MDF-nek az előre hozott választásokra, mert egyre valószínűbb, hogy a Gyurcsány-kormány nem tölti ki négyéves ciklusát - erről ír levelében Dávid Ibolya MDF-elnök pártja megyei elnökeinek. A pártelnök szerint az SZDSZ nem fogja megszavazni a költségvetést, így az előre hozott választásokon az MDF tíz százalékra is számíthat - írja a Magyar Nemzet.
Kérelemre jár az emelés a dolgozó nyugdíjasoknak
Július végéig 98 ezer munkavállaló nyugdíjas kért félszázalékos külön nyugdíjnövelést az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint. A Magyar Nemzet arra emlékeztet, hogy az említett emelés csak kérelemre jár.
Tagadja a bocsánatkérést a Hír TV riportere
Újabb ellentmondásokkal bővült a Hír TV munkatársainak állítólagos lejáratási ügye. Az ügy egyik szereplője, Baráth Miklós az [origo]-nak korábban azt mondta, a Magyar Nemzet székházában agyalták ki az egész történetet, ezt azonban az egyik állítólagos résztvevő és a lap főszerkesztő-helyettese is tagadja. Baráth azt is mondta, hogy Kisberk Szabolcs riporter elnézést kért tőle az állítólagos manipulációik miatt, a tévés azonban ezt is tagadja.
Közös agyalásra emlékszik a Hír TV forrása
Hét-nyolc ember találta ki a Hír TV által kirobbantott állítólagos lejáratási ügy drogos részét a Magyar Nemzet székházában - állította az [origo]-nak Baráth Miklós, az ügy egyik szereplője. A Hír TV hírigazgatója, Szikszai Péter szerint Baráth hazudik és hülyeségeket beszél. Baráth viszont állítja, hogy a csatorna manipulál a titokban rögzített felvételekkel. A hírigazgató azt mondta, egyelőre nem hozza nyilvánosságra a vágatlan felvételeket.
Csökken a nyilvános internetpontok száma
Leépítik a 2004 februárjában beindított közhálóprogramot, amelyet péntektől a Baja Ferenc vezette elektronikus kormányzati központ felügyel a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium helyett - írta pénteken a Magyar Nemzet.
Magáncégek főzhetnének a katonákra
Magáncégeknek adnák a budapesti katonai helyőrségek étkeztetését - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt állítja, már el is rendelték annak a felmérését, mennyire érné meg kiszervezés, amely a külső cégeknek százmilliós bevételt hozhatna. A honvédelmi tárca azt állítja, gazdaságossági szempontok miatt vizsgálják az étkeztetés kiszervezésének lehetőségét.