London
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Egyesült Királyság
- Nagy-Britannia
- Anglia
- New York
- foci
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Itt az alkalmazás, amelyben helyiek mutatják be városukat a turistáknak
Kísérlet igazolta, mikor érdemes repjegyet venni
Megérkezett Londonba Meghan Markle édesanyja
Megérkezett Londonba Meghan Markle édesanyja, Doria Ragland.
Kétszer támadtak rá késsel, és végignézte, hogy betörnek a házába
Egy fiatal, angol fontmilliomos férfi elhatározta, hogy bebizonyítja, hogy a hajléktalanok élhetnének emberi körülmények között, ha valóban akarnának. Kieren Hamilton mindig azt gondolta, hogy akik az utcán élnek, lusták, és maguk tehetnek a sorsukról, egészen addig, amíg föl nem vállalta, hogy részt vesz a 5Star's Rich Kids Go Homeless (azaz Hogyan lesznek gazdagokból hajléktalanok) című valóságshow-ban. A férfi napokig aludt a hideg utcán, kétszer rátámadtak, és még azt is végignézhette, hogy betörnek a házába.
Ezek a legdrágább városok egy üzleti útra
Bejelentették a külföldi NFL-meccsek időpontjait
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) szerdán bejelentette, mikor rendezik az alapszakasz külföldön sorra kerülő mérkőzéseit.
Ecuadori elnök: Assange kémközpontot működtetett Londonban
Kémközpontot működtetett Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója Ecuador londoni nagykövetségén – mondta Lenín Moreno ecuadori elnök a The Guardian című brit újságnak.
- címkék:
- Assange
- Moreno
- London
- Ecuador
- Címkefelhő »
Több lövés volt a londoni Ukrán Nagykövetségnél
A londoni rendőrség rálőtt egy autóra az ukrán nagykövetségnél. Az eset a nagykövetségen kívül történt a Kensingtonban, a Holland Parkban – írja a Telegraph.
- címkék:
- Ukrajna
- London
- lövés
- nagykövetség
- Címkefelhő »
Barangoljon Charles Dickens viktoriánus Londonjában!
A 19. század második felének egyik legünnepeltebb angol szerzője ma is óriási népszerűségnek örvend. Regényeiben keresztül-kasul bejárhatjuk a viktoriánus London zsúfolt, saras utcáit, és a legszörnyűbb helyekre is bepillanthatunk. Sorozatunkban a sokak által ismert könyvek, egykori kötelező olvasmányok fiktív vagy valós helyszíneire kalauzoljuk el olvasóinkat. Ezúttal Twist Olivér nyomán keressük fel Dickens Londonjának néhány emlékezetes helyszínét.
Őrizetbe vették Julian Assange-t Londonban
Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója a brit főváros ecuadori nagykövetségén tartózkodott, amikor őrizetbe vették - írja a BBC.
Híres mozik, amelynek vásznai elé a közönség először ülhetett be filmet nézni
Lumiere testvérek, 35 milliméteres filmszalag, számozott széksorok és kávéházi vetítések – rövid, nem is feltétlen teljes, inkább csak érdekes mozitörténeti pillanatok címszavakban az első brit filmszínház megnyitásától kezdve, az amerikai kontinens legelső filmpalotáján át a magyar mozi szavunk megszületéséig.
Misztikus svéd tájakat bámulhatunk a londoni Sohóban
Sadiq Khan Londonja: átlagban napi 40 késelés történt az elmúlt években
A brit Evening Standard kérte ki adatokat a hatóságoktól, ebből pedig az derült ki, hogy 2017-18-ban átlagban naponta 40 késekhez köthető bűntényt követtek el a fővárosban.
- címkék:
- Sadiq Khan
- London
- késelés
- Címkefelhő »
Rászakadt a násznépre a mennyezet
Majdnem tragédiával végződött egy londoni esküvő: egy 5 csillagos szállodában szakadt a vendégekre a mennyezet – írja a Sky News.
- címkék:
- London
- esküvő
- Címkefelhő »
Különös magyarázattal állt elő az a nő, aki a londoni metrón maszturbált (18+)
Egy londoni metrón maszturbált egy nő, aki a rendőrök kiérkezése után furcsa magyarázattal állt elő.
- címkék:
- London
- maszturbálás
- metró
- szex
- Címkefelhő »
Rábólintottak az extravagáns és vitatott londoni toronyra
Egészen fura alakú kilátótornyot építenek Londonban - képek
Támogatják a londoni várostervezési hatóságok, hogy megépüljön a Tulip (Tulipán) nevű vitatott kilátótorony, amely 305 méterrel Nyugat-Európa második legmagasabb építménye lesz, ha elkészül.
- címkék:
- tulipán
- kilátótorony
- utazás
- kilátó
- London
- Címkefelhő »
A londoni Tulipán torony látványterve
- címkék:
- London
- tulipán
- utazás
- torony
- Címkefelhő »
Újabb késelések Londonban: négy sérültje van a támadásoknak
Három férfit és egy nőt sebesített meg egy magányos késes támadó London északi részén a hétvégén. A brit fővárosban mára szinte mindennaposak a lettek a késes támadások.
- címkék:
- London
- késelés
- Címkefelhő »
Leállították az Eurostar járatait, mert valaki beszökött a vasúti pályára
Leállították szombaton néhány órára a London és Párizs, illetve Brüsszel között közlekedő Eurostar gyorsvonat valamennyi Nagy-Britanniába érkező, illetve onnan induló járatát, mert egy férfi felmászott a St Pancras londoni pályaudvar tetejére, és ott töltötte az éjszakát.
- címkék:
- Eurostar
- Nagy Britannia
- London
- Párizs
- Címkefelhő »
Meztelen reggeli London felett – a jótékonyság jegyében
Meztelenül étkezni a mesés London felett 35 ezer láb magasban? Akik igazán bátrak, most megtehetik, az első reggelik bevételét pedig jótékony célra ajánlják fel.
- címkék:
- London
- meztelen
- pucér
- jótékonyság
- reggeli
- Címkefelhő »
Halálos késelés Londonban, a támadók egy mecsetbe menekültek
A brit főváros szívében, a Westminster negyedben késeltek meg egy férfit csütörtök este. A támadók a Londoni Központi Mecsetbe menekültek. Az áldozatot kórházba szállították, de nem sikerült megmenteni az életét.
A londoni Tate Modern
- címkék:
- London
- Tate Modern
- múzeum
- utazás
- Címkefelhő »
Újra szavaznak a Brexit-megállapodásról a brit parlamentben
- címkék:
- London
- brit alsóház
- Brexit
- Címkefelhő »
Újra szavazhatnak a brexit-megállapodásról a brit parlamentben
Vitára és szavazásra engedte a londoni alsóház elnöke a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer nagy többséggel elvetett, a kormány által azonban csütörtökön harmadszor is beterjesztett megállapodást. Ha április 12-ig nem lesz előrelépés, a britek megállapodás nélkül eshetnek ki az Európai Unióból.
- címkék:
- London
- Nagy-Briannia
- Brexit
- kilépés
- Címkefelhő »
Ha ilyen házat vesz, saját kocsmát is kap mellé
Egy 1920-ban épült angol birtokot, a rajta lévő házat és egy benne lévő házat árulnak az egyik ingatlanközvetítő oldalon.
Theresa May kész lemondani
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből a brexit-tárgyalások következő, az EU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatokról szóló szakaszának kezdete előtt.
- címkék:
- Theresa May
- London
- Brexit
- Címkefelhő »
„Tegye fel a kezét, aki Düsseldorfba akar menni”, mondta a sztyuvi
A British Airways London - Düsseldorf járata minden hiba nélkül, időben elindult útjára. Aztán szépen, csendben leszállt Edinburgh repterére.
Halálra késeltek Londonban egy idős nőt
Péntek délután 5 órakor, saját lakásában késsel támadt egy 75 éves nőre a férfi. A rendőrök még vizsgálják az ügyet.
- címkék:
- London
- gyilkosság
- idős asszony
- késelés
- krimi
- Címkefelhő »
Egyetlen napja van Londonra? Így hozza ki belőle a maximumot!
Sajnos nincs olyan időnyerő szerkezet, amivel egy nap alatt végigjárhatnánk London minden zegét-zugát, menő kávézóját, trendi vagy éppen retro éttermét, kiállításait, show műsorait, öreg és modern lépcsőházait. De azért arra van lehetőség, hogy összeállítsunk magunknak egy tartalmas napot, amiből a lehető legtöbbet hozzuk ki, miközben persze, jó korán nekiindulunk a császkálásnak. Erre mutatunk most néhány példát, amit aztán ízlés szerint lehet bővíteni.
Sherlock Holmestól a szőrös talpú Bilbóig – Látogasson el fiktív karakterek otthonaiba!
Egy igazi rajongónak nincs is annál nagyobb beteljesülés, mint amikor kedvenc története részese lehet, például úgy, hogy felkeresheti a sztoriban szereplő helyszíneket. Ezek gyakran stúdiókban felépített díszletek, ritkább esetekben valós épületek, melyeket a könyv vagy a film tett híressé. De a legizgalmasabb mégiscsak az, amikor egy kitalált szereplő, kitalált háza kézzelfogható valósággá válik. Ilyenből pedig nem is egy akad – ezeket listáztuk most Londontól kezdve a Sarkkörön át egészen Új-Zélandig.
Egyre több helyen veri ki a biztosítékot a Heathrow bővítési terve
A brit Legfelsőbb Bíróságon több ügy is folyamatban van a londoni reptér bővítésével kapcsolatban.
A híres énekes saját bárt és éttermet nyitna Londonban
Benne van a képben! mondta a saját háza ablakán kileső nőnek a netes celeb
A hangulatos kis utcák megszállottai és a tökéletes Insta helyszínekre vadászók leptek el egy eredetileg békés környéket Párizsban. És be is következett, ami ilyenkor szokott: a hely varázsát keresők épp jelenlétükkel tették tönkre azt. A londoni Notting Hill sem járt sokkal jobban.
Íme a világ városai, ahol a leggazdagabbak élnek
Ennek az elit lakosságnak a tagjai legalább 30 millió dollár értékű vagyonnal rendelkeznek fejenként, közülük azonban döntően egy 10 városból álló csoportban élnek a Knight Frank 2019-es vagyonjelentése szerint. London, Tokió és Szingapúr ad otthont a legtöbb ilyen embernek, továbbá New York, amely a világ egyik vezető gazdaságával rendelkező Egyesült Államokból kissé meglepő módon egyedüliként fért fel a listára.
- címkék:
- London
- luxus
- ultragazdagok
- Knight Frank
- Címkefelhő »
Újabb halálos késelés Londonban, ismét huszonéves az áldozat
Folytatódik a krízis Londonban a késeléseket illetően, tegnap délután már 19. alkalommal szúrtak halálra egy fiatalembert Kelet-Londonban, bár valószínűleg ez egy igen alábecsült szám. A londoni rendőrfőnök szerint nemzeti vészhelyzet alakult ki a rengeteg gyilkosság miatt, a szervezet már jelezte a brit kormánynak, hogy milyen extra erőforrásokra van szükségük a késeléshullám kezeléséhez.
- címkék:
- London
- Nagy Britannia
- késelés
- Címkefelhő »
A Londonban tartózkodó magyarokat figyelmezteti a külügy
Gyanús csomagok miatt kiürítették a glasgow-i egyetemet és egy edinburghi bankot
Gyanús postai csomagok miatt kiürítették szerdán a skóciai Glasgow egyetemének fő épületeit és a Royal Bank of Scotland edinburghi központját.
- címkék:
- Edinburgh
- London
- Glasgow
- terrortámadás
- Címkefelhő »
Fokozott óvatosságra inti a londoni magyarokat a külügy
A Külgazdasági és Külügyminisztérium fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó magyaroktól.
Gyanús csomagokat találtak két repülőtérnél és egy pályaudvaron Londonban
Kisméretű, házi készítésű gyújtószerkezeteket találtak kedden két londoni repülőtér közelében és az egyik legnagyobb londoni pályaudvaron. Médiaértesülések szerint a szerkezeteket tartalmazó borítékokat valószínűleg Írországban adták fel.
- címkék:
- London
- repülőtér
- pályaudvar
- Címkefelhő »
Zaklatta az ápolót a migráns, mert nem az iszlám szerint öltözködött
Egy 37 éves muszlim migráns hátterű férfi London egyik közkórházában azért kezdett el zaklatni egy női alkalmazottat, mert a nővér nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve. Ezt követően megfenyegette a nő védelmére siető keresztény orvost.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- London
- migráns
- iszlám
- Címkefelhő »
Március első hetében a Wizz Air járatokat érintő sztrájk lesz a londoni reptéren
A Wizz Air járatokat érintő munkabeszüntetés március 3-én kezdődik és március 10-én ér véget a londoni Luton reptéren. A sztrájk minden nap reggel 6.00 órától este 18.00 óráig tart.
Ezúttal egy 23 évest késeltek halálra Londonban
Egy késes támadás helyszínére, egy londoni ifjúsági klubhoz hívták tegnap este a mentőket és a rendőröket. A kiérkező szervek hiába próbálták megmenteni a fiatal életét, belehalt sérülésébe. A rendőrök megkezdték a nyomozást az ügyben, letartóztatás még nem történt. Ezzel az esettel együtt 2019-ben már legalább 11 gyilkosság történt a metropoliszban.
- címkék:
- London
- késes támadás
- Címkefelhő »
Eredjen Poirot nyomába a világ leghíresebb vonatán, az Orient expresszen!
A világ uralkodói utazták be vele Európát Párizstól Isztambulig és Londontól Velencéig. A 20. század történelme sokat formált a vonaton és annak útvonalain, de neve és a rajta elérhető szolgáltatás minősége még ma is egyet jelent a luxussal. Tartsanak velünk az alábbi sorokban, amelyekben felidézzük, hogy pontosan mi tette ellenállhatatlanná a vonatot az olyan híres utasok szemében, mint Mata Hari vagy Agatha Christie.
A 700 éves londoni ceremóniát mindenki ingyen megnézheti
Bár a legnépszerűbb turista látványosságok általában nem olcsók és emellett még hosszú sor is kígyózik előttük, vannak olyan titkos, vagy nem is annyira titkos látnivalók, amelyek teljesen ingyenesek. Mint például egy, a londoni Towerben, napszállta után lezajló sok száz éves ceremónia.
Gigantikusra nagyított játék hajóval gyűjti a szemetet az IKEA
Nem mindennapi akciót valósít meg az IKEA új, greenwichi áruházának megnyitásával egyidejűleg.
Szelfizés közben zuhanhatott ki a 19. emeletről egy színésznő
A 22 éves színésznő, Bethany Beales tavaly májusban zuhant ki egy londoni luxustoronyház erkélyéről, halálának körülményei miatt a rendőrök eleinte gyilkosságra gyanakodtak. Két embert le is tartóztattak. A nyomozók úgy sejtik, hogy Bethany egy tragikus baleset miatt zuhant a mélybe.
- címkék:
- London
- halál
- szelfi
- Címkefelhő »
Felszállt a LOT új londoni járata
Hallott már Kis Velencéről? Mindről? Mert több is van!
A jelenség olyan, mint egykor a zenében a Beatles volt. Egy egész generációt sodort magával, hivatkozási alap lett, és bizonyos körökben még mindig az. Velencét nem lehet más városhoz hasonlítani, ezért leginkább a világ többi, csatornákkal szabdalt városát hasonlítják hozzá. A világban több ilyen Kis Velence is van, és ahol nem alakult ki magától, ott megépítették mesterségesen. Példák mindkét esetre vannak, Kínától egészen Hollandiáig – a holnap kezdődő Velencei Karnevál kapcsán pedig most mutatunk is jónéhányat közülük.
Két magyar fintech startup is díjat hozott el Londonból
A fintech, azaz pénzügyi tematikájú londoni Finovate startup versenyen két hazai cégünk is "Best of show" díjat nyert: a Dorsum és a Wup.