leépítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- elbocsátás
- munkajog-munkaügy
- munkahely
- állás
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több tízezer román közalkalmazott állása veszélyben
Végleges döntés még nincs, de akár 80 ezer állást is megszűnhet jövőre a román közszférában.
Fekete év vár a pályakezdőkre
A cégek legfeljebb egynegyede számít a pályakezdőkre; a korábban felvételüket szorgalmazó multiknak most fele sem nyitott alkalmazásukra - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 7150 céget átfogó felméréséből. A 2010-es várakozásokból kitűnik, hogy 12 ezer új munkahely jöhet létre. Hogy mennyi szűnik meg, és ezáltal mennyi lesz az egyenleg, még nem tudható.
Munkanélküli biztosítás: a többség átszerződik
Új biztosítónál folytathatják azok az ügyfelek, akik az Ace-nél kötöttek munkanélküli biztosítást. A cég ugyanis megszünteti ezt a termékét, a biztosítottakat pedig az April-csoport veszi át. Körülbelül 90 százalék él is ezzel a lehetőséggel. A díjak hasonlóak lesznek, a kifizetési feltételek némileg szigorodnak: például közös megegyezéses felmondás esetén nem fizet a biztosító.
A GM akár 10 ezer dolgozót is elbocsátana Európában
A General Motors akár 9-10 ezer állást is megszüntethet európai tevékenységének átszervezése keretében, és sor kerülhet egy üzem bezárására is - közölte Nick Reilly, a GM ideiglenes európai igazgatója.
Komolyabb leépítés a Microsoftnál
Története első nagyszabású létszámleépítésére készül az amerikai Microsoft. A világ vezető szoftvergyártója a korábban bejelentett ötezer mellett további 800 állást szüntet meg.
Egyedül maradhat a szakszervezet a GE ellen
Kedden tárgyal a General Electric (GE) magyarországi vezetése a múlt héten közölt átszervezésről és elbocsátásokról a szakszervezetekkel. A munkavállalók azt szeretnék elérni, hogy a bejelentettnél kevesebb munkahelyet szüntessen meg az amerikai óriásvállalat, miközben a kormányzat már inkább csak a hatások kezelésére koncentrálna, az érintett városok pedig a szűk mozgástérre panaszkodnak.
"2011, és vége: lakat lesz az ajtón"
Nem lázadoznak és nem dühöngenek a bezárás előtt álló váci izzógyár munkásai: csendes beletörődéssel beszélnek saját jövőjükről és arról, hogy az állását elveszítő több mint hatszáz embernek esélye sem nagyon van munkát találni. A General Electric szerdán jelentette be, hogy 2570 embertől válik meg magyarországi fényforrás üzletágánál. A váci gyárigazgató aznap megköszönte a munkát a dolgozóknak, akik egyelőre még azt sem tudhatják, pontosan meddig járthatnak még be a szokott háromműszakos rendben a szalag mellé.
Zuhant az OTP, pánik a forintpiacon - válsághíradó
Minipánik volt a forintpiacon, zuhant a BUX és az OTP szerdán. Rekordleépítés a magyar GE-nél, kínai lehet a Volvo, sarokba szorítják a budapesti autósokat. Jövőre nadrágszíjat húz Budapest - válsághíradó.
Sokkal több a csoportos létszámleépítés
Kétszer több csoportos létszámleépítés volt az első 9 hónapban, mint az előző év hasonló időszakában - ez derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Idén több mint 500 munkáltató jelentett be csoportos elbocsátást.
Leépít a lengyel légitársaság
Megszületett a megállapodás a pénzügyi nehézségekkel küszködő lengyel LOT légitársaság vezetése és a szakszervezetek között a cég talpra állításáról.
Bezárják a párkányi papírgyárat
Bezárják a párkányi papírgyárat. A Smurfit Kappa, amely az Esztergommal szembeni dél-szlovákiai határ menti régió legnagyobb munkáltatójának számító, fél év alatt zárja be kapuit és bocsátja el mintegy 350 dolgozóját - jelentette be Karol Wolf, szóvivő csütörtökön.
Három magyarországi gyárat zár be a Wienerberger
Három gyárat bezár, másik hármat leállít a Wienerberger tégla- és gerendagyár. A cég közleménye szerint erre az építőipar gyengélkedéséből fakadó keresletesés miatt van szükség. A változások során 230 állás szűnik meg.
Bajban a nyugat-dunántúli munkások
Vannak bővíteni akaró cégek, ám várhatóan telephelyek szűnnek meg a Nyugat-Dunántúlon. Számítani lehet arra, hogy az egyszerű, betanított munkára épülő termelés Európának ebből a részéből is kiszorul - foglalta össze a nyugat-dunántúli munkaerőpiac jelenlegi helyzetét a régiós munkaügyi központ főigazgatója a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács nagykanizsai ülésén.
Stagnálás vagy újabb leépítések az álláspiacon
Stagnálás jellemzi a cégvezetők létszámra vonatkozó várakozását a Manpower munkaerő-közvetítő cég felmérése szerint. A többség kivár, nem tervez sem létszámcsökkentést, sem bővülést. Az Ecostat kutatóintézet ezzel szemben további leépítésekkel számol, szerintük év végére 11 százalék közelébe kerülhet a jelenleg 9,7 százalékos munkanélküliségi ráta.
Folytatódnak a leépítések a pénzügyi szektorban
Az idén és jövőre még több tízezer állás szűnhet meg az EU nagybani pénzügyi szolgáltatási szektorában, de 2011-től kilábalás kezdődik, és 2013-ig már több új munkahely létesül az ágazatban, mint amennyi 2009-2010-ben elvész - áll a londoni City pénzügyi központjának irányító testülete által kedden kiadott éves jelentésben.
90 dolgozójától válik meg a K&H
A K&H a mai nappal mintegy 90 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezte és további 40 dolgozójának részmunkaidős foglalkoztatást ajánlott fel - közölte a bank.
Harmincezer embert rúg ki az amerikai posta
A csökkenő levélforgalom és a gépiesítés következtében további leépítést tervez az amerikai postavállalat. Az országban második legtöbb munkaerőt foglalkoztató cég 30 000 fővel csökkentené az állományt.
Százezres leépítés jön a román állami szférában
Jövőre összesen 150 ezer fős elbocsátásra lehet számítani Romániában a Banca Comerciala Romana (BCR) elemzése szerint. A leépítések legnagyobb része a közszférában fog végbemenni.
Mit érzünk a válságból a munkahelyen?
Valahol a kávéba nem jut tej, máshol a béren kívüli juttatásokat kurtították. Akad munkaadó, aki az irodát mondta fel és otthonról, távmunkában dolgoztatja a csapatot. Találkoztunk olyan munkavállalóval, akinek munkahelyén - túlélő versenyre emlékeztető módon - hetente történnek leépítések. Budapesti utcai körjáratunkon arra voltunk kíváncsiak, miként érzékelik a válságot a dolgozók a munkahelyükön.
A legfejlettebb régiók a nagy vesztesek
Északnyugat-Magyarországon hihetetlen mértékben nőtt, megduplázódott az álláskeresők száma az elmúlt egy évben. A leépítések elsősorban a fejlettebb megyéket érintették, a szakértők azonban nem elsősorban a Komárom-Esztergomban és Győr-Moson-Sopronban elbocsátott emberekért aggódnak, ők ugyanis várhatóan nemsokára újabb állásokat találnak maguknak. Sokkal több gondot jelentenek a kelet-magyarországi tartós munkanélküliek.
Csődbe mehet a trendi papucsgyártó
Az utóbbi hét évben 100 millió pár papucsot adott el, a gazdasági válság miatt azonban csődközeli helyzetbe került a Crocs.
Martfű megmentené a Tisza Cipő vagyonát
Martfű önkormányzata akcióba kezdett, hogy megmentsék a helyi cipőgyár még meglévő vagyonát - írta keddi számában az Új Néplap.
Tizenöten maradnak a diósgyőri kohászatban
Kétkezi dolgozó nélkül maradt a diósgyőri kohászat, 15-18 ember kivételével valamennyi munkavállalót elbocsátották pénteken a felszámolás alatt lévő DAM 2004. Kft.-től - mondta Ágotai József a helyi Vasasszakszervezet és az üzemi tanács vezetője az MTI-nek.
Százhúsz fős elbocsátás Bonyhádon
Várhatóan százhúsz főtől válik meg szeptemberben a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet. A csoportos létszámleépítést, amely a bonyhádi varrodát érinti, bejelentették a munkaügyi központnak - közölte csütörtökön Wéber Tamás, a szövetkezet elnöke.
Tömeges leépítések Szlovákiában
Szlovákiában a gazdasági válság okozta tömeges elbocsátások miatt idén csaknem 36 ezer munkahely került veszélybe, és az első félévben ilyen módon már több mint 15 ezren el is vesztették a munkájukat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken, a gazdasági tárca elemzését idézve.
Az új munkahelyek fele elvész Angliában
Az utóbbi öt évben teremtett állások több mint a fele elvész a brit üzleti szolgáltatási szektorban a következő öt évben a súlyos recesszió miatt; ez 300 ezernél több munkahely megszűnését jelenti, áll az egyik vezető londoni gazdaság elemző cég előrejelzésében.
Leépítéseket tervez az orosz légitársaság
Munkahelyek megszüntetésére készül a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot, amelynek vezetője szerint elképzelhető, hogy felszámolnak két leányvállalatot is. A mintegy 15 ezer embert foglalkoztató cégnél szakértők szerint 30 százalékkal többen dolgoznak a kelleténél.
Hanyatló brit üzleti szolgáltatások, hatalmas leépítések
Az utóbbi öt évben teremtett állások több mint a fele elvész a brit üzleti szolgáltatási szektorban a következő öt évben a súlyos recesszió miatt; ez 300 ezernél több munkahely megszűnését jelenti, áll az egyik vezető londoni gazdaság elemző cég hétfőn közzétett előrejelzésében.
Kíméletlen leépítések futószalagon
Az utóbbi fél évben világszerte megugrott az elbocsátások száma. Magyarországon a tíz százalékhoz közelít a munkanélküliségi ráta. A leépítések között nem nehéz erkölcsileg, jogilag támadhatókat találni. Hazai kirúgottaktól gyűjtöttünk történeteket és találtunk olyan amerikai honlapot, amelyen ilyen sztorikat publikálnak az érintettek.
Kilőtt a forint, megugrott az infláció - válsághíradó
Csütörtökön a vártnál jóval rosszabb inflációs adatot hozott nyílvánosságra a KSH, de ez nem zavarta különösebben a forintot, a magyar pénz jelentősen erősödött kora este az euróval szemben. Soha nem látott recesszióba süllyedt a japán gazdaság, folytatódott a tőkekivonás a befektetési alapokból, leépítést jelentett be a vértesi erőmű, és egyedül az OTP úszta meg esés nélkül a napot a vezető részvények közül. Hajnali válsághíradó.
Beteggé tehet az állás elvesztése
Az állás elvesztése nem csak gazdasági gondok elé állítja az érintetteket, hanem beteggé is teheti őket: akiknek megszűnik a munkahelyük, valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz.
Veszélyben a fogyatékkal élő dolgozók?
Jövőre akár tízezer, fogyatékkal élő munkavállaló maradhat állás nélkül, illetve negyven velük foglalkozó civilszervezet nyolc-tíz év alatt kiépített hálózata mehet tönkre a kormány újabb döntése miatt - írja a Magyar Nemzet.
Ahol további leépítéseket terveznek
Több magyar munkáltató tervez elbocsátást, mint ahányan bővítéssel kalkulálnak - derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Manpower kutatásából. Az bővítések-elbocsátások egyenlegét a következő három hónapban gyártásban mínusz 10, a kereskedelemben -9, a vendéglátásban -8 százalékra várják a cégek. Növekedést csupán a köz- és szociális szolgáltatások területén mértek a gyakorlatilag folyamatosnak számító munkaerő-hiány miatt - mondta Kiss Judit ügyvezető.
Munkanélküliségi csúcsot jósolnak a régióban
Globálisan 6,5-7,4 százalékos munkanélküliségi rátát jósol erre az évre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amely szerint Magyarország és a szomszédos országok kilátásai különösen borúsak, mert a világátlagnál jóval nagyobb mértékben csökkenhet a foglalkoztatottak száma - írja a Világgazdaság.
A munkáltatók további leépítést akarnak a közszférában
Négy év alatt 70-80 ezerrel kellene csökkenteni a köztisztviselők és közalkalmazottak számát - hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) küldöttgyűlésén. Ez lehet az alapja a felesleges hivatalok és intézmények felszámolásának. A bértömeg-gazdálkodás bevezetésével lehetne javítani a hatékonyságot.
Állásokat ajánlottak Óbudán
Csütörtökön állásbörzét rendezett Óbudán a Közép-magyarországi regionális munkaügyi központ. Mintegy harminc cég állásajánlatai között böngészhettek az érdeklődők. Álláskeresőből nem is volt hiány, többen a válság sújtotta ingatlanszektorból vadásztak munkalehetőségre. Helyszíni riportunk.
Dolgozói tíz százalékától válik meg az MTI
- címkék:
- leépítés
- munkajog-munkaügy
- MTI
- Címkefelhő »
Munkajogi eszközök a dolgozók megtartására
Leépítések helyett a munkajog eszközeivel is lehet csökkenteni a kiadásokat, azonban ezekkel a lehetőségekkel számos vállalat nincsen tisztában - hívja fel a figyelmet a Deloitte pénzügyi tanácsadó cég. Az eszközök között szerepel az évi szabadság átütemezése, a munkaidőkeret bevezetése, a munkaidő csökkentése vagy az átcsoportosítás.
Hét álláspiaci trend válságban
A cégek nagyobb hangsúlyt akarnak helyezni a kommunikációra, a dolgozók motiválására és a tehetségek megtartására - hangzott el egy közelmúltban tartott HR-es konferencián. Rossz hír a munkavállalóknak, hogy a leépítési hullám még nem ért véget és sokszor nem teljesítmény, hanem unszimpátia alapján áll össze az elküldendők listája. A dolgozók szempontjából hét érdekes megállapítást gyűjtöttünk a konferencián elhangzott előadásokból.
Nem csak kirúgással lehet a válságot kezelni
A pénzügyi válság miatt sok hazai és multinacionális vállalat kényszerül üzleti stratégiájának átalakításra, e tekintetben a költségek csökkentése az egyik legfőbb szempont. Kérdéses azonban, hogy a legegyszerűbb megoldás-e a legjobb, azaz érdemes végiggondolni, hogy milyen lehetőségek léteznek az alkalmazottak kirúgásán kívül.
Nagyobb veszélyben a férfi munkavállalók
A hazai és a nemzetközi statisztikákból kitűnik, a gazdasági válság következtében sokkal nagyobb arányban válnak a férfiak munkanélkülivé, mint a nők. Míg Magyarországon egy éve a férfiak 7,7 százaléka volt állás nélkül, most 10 százaléka. Ezalatt a női munkanélküliség 8,4 százalékról "csak" 9,4 százalékra emelkedett. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban és Németországban is. Mi állhat a háttérben?
Embert próbáló feladat a felmondás közlése
Míg januárban a cégek 30 százaléka, addig áprilisra már 50 százaléka tervez a jövőben további leépítést a gazdasági válság következtében, ami a munkanélküliség további jelentős emelkedését vetíti előre - derül ki a DGS Global Research 500 cég megkérdezésével készült kutatásából. A HR-esek és a vezetők számára különösen megterhelő a felmondás közlése, ráadásul sokan nincsenek erre felkészülve.
Duplázódott a munkanélküliség Komárom-Esztergomban
Egy év alatt 1,7-szeresére nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Komárom-Esztergom megyében. Az első negyedév végén létszámuk ötven százalékkal volt több, mint három hónappal korábban.
Elküldik a Piszke Papír utolsó dolgozóit
A munkaviszony 30 napon belüli megszűnéséről értesítik a lábatlani Piszke Papír Zrt. eddig megmaradt 263 dolgozóját - tájékoztatott hétfőn a gyár üzemi tanácsának elnöke.
Leépít a pölöskei Bognár Szörp
A Bognár Szörp Kft. csoportos létszámleépítéssel elküldi 132 dolgozóját, a munkaviszonyuk megszűnése után - már a felmondási idő alatt is - új cég foglalkoztatja a régi munkavállalók egy részét - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az újonnan alakult Pölöskei Szörp Kft. ügyvezetője.
Újabb francia menedzserek estek dolgozói fogságba
A felajánlottnál kedvezőbb elbocsátási feltételeket követelve a francia Faure és Machet (FM Logistic) logisztikai vállalat dolgozói csütörtök reggel óta fogva tartják a vezetőség öt tagját a cégnek a német határhoz közeli Woippyban található telephelyén, amelyet jövőre bezárnak. Az elmúlt hetekben ez a hetedik főnök-túszejtési akció Franciaországban, amit a franciák többsége jogosnak tart.
Az álláskeresés a felmondó beszélgetésen kezdődik
Embert próbáló feladat a felmondás tudomásul vétele. Sokan sokkos állapotba kerülnek, amikor vezetőjük közli velük a hírt. Még azok is, akik lelkük mélyén számítanak rá. Bármennyire is nehéz magunkhoz térni, már ezen a beszélgetésen el lehet, el kell kezdeni az álláskeresést. Hogyan könnyíthetünk helyzetünkön? Magasabb végkielégítés, vezetői kapcsolatrendszer megmozgatása, karrier-tanácsadás. Sok minden kiharcolható, különösen hírnevükre ügyelő multi cégeknél...
Háromszáz dolgozót bocsát el a Dunaferr
Mintegy 300 dolgozójától kell megválnia "a körülmények hatására" az ISD Dunaferr Zrt.-nek; az elbocsátottak helyzetén kedvező feltételekkel és elhelyezkedési támogatással könnyítnek - közölte szerdán a társaság. A cég a létszámleépítéssel egy időben közel 100 kölcsönzéssel foglalkoztatott munkatársával sem hosszabbítja meg a szerződését, valamint további néhány száz alkalmazottjának lehetővé teszi a korengedményes nyugdíjba vonulást.
Újabb leépítések az Air France-nál
A francia-holland Air France KLM 2500-3000 fős létszámleépítést tervez az elkövetkező két évben - erősítette meg szerdán a La Tribune című párizsi pénzügyi lap értesülését a légitársaság szóvivője.
Ötvenezer orosz vasutas kerül lapátra
Idén 53,7 ezer dolgozójától válik meg az Orosz Államvasutak (RZSD). A döntést csütörtökön jelentették be, azzal, hogy a többség esetében nyugdíjazásról van szó.
Magyar Telekom: 74 forint osztal�k
�A Magyar Telekom Nyrt. 74 forint osztal�kot fizet minden 100 forint n�v�rt�k� t�rzsr�szv�ny ut�n az elm�lt �v eredm�ny�b�l - d�nt�tt a t�rsas�g k�zgy�l�se cs�t�rt�k�n Budapesten.
A kkv-k közel fele leépítést tervez
- címkék:
- leépítés
- kkv
- munkajog-munkaügy
- Címkefelhő »
Hetvenöt fős leépítés Komáromban
Gyakorlatilag megszünteti termelését Komáromban a svéd Elanders és a finn Hansaprint közös nyomdaipari vállalkozása, miután a 90 fős létszámból 75 fő elbocsátását tervezik - tudta meg az MTI szerdán több, névtelenséget kérő forrásból.
Eddig 20 ezer dolgozó a válság áldozata
Október óta már közel húszezer dolgozó tervezett elbocsátását jelentették be a vállalatok a munkaügyi szervezethez - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból. A csoportos létszámleépítések zöme a feldolgozóiparban történt, helyileg pedig a Közép-Dunántúlon.
- címkék:
- leépítés
- munkajog-munkaügy
- ÁFSZ
- Címkefelhő »
Kiszámíthatóságot várnak a cégek az államtól
Az állami munkahelymegőrző támogatások adminisztráció bonyolult, a kötelezettségvállalás túlzó. Fontosabb lenne az állam részéről a kiszámíthatóság. Ezt a véleményt fogalmazta meg a megkérdezett 200 vállalat többsége a Manpower munkaerőkölcsönző és -közvetítő vállalat felmérésében.
Munkát keresnek 900 kohásznak
Szlovákiában, Miskolcon és a környéken is álláslehetőséget keres a diósgyőri kohászatból hamarosan elbocsátandó dolgozóknak a miniszteri megbízott - írja az Észak-Magyarország. A diósgyőri acélművet és hengersorokat üzemeltető DAM 2004. Kft. májusig csaknem valamennyi, majdnem kilencszáz emberétől válik meg a gazdasági krízisre hivatkozva.
- címkék:
- leépítés
- munkajog-munkaügy
- Címkefelhő »
Bezár egy román kohászati üzem
Alkalmazottai háromnegyedétől megválik és ideiglenesen bezárja kapuit Románia legtöbb szennyezőanyagot kibocsátó nagyvállalata, a kiskapusi (Copsa Mica) Sometra fémöntöde.
Leáll a Kelet-szlovákiai Gépgyár
Leáll a Kelet-szlovákiai Gépgyár (VSS). A vállalatvezetés döntése értelmében áprilisban kezdődhet újra a munka a kassai üzemben.
Százezer fős elbocsátással számol a gazdaságkutató
Legalább 105 ezren veszítik el az állásukat idén Magyarországon az Ecostat gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint - írja a Népszava. Ha az egyelőre 2,4 százalékosra előre jelzett gazdasági visszaesés magasabb lesz, a foglalkoztatásban is rosszabb adatok várhatók - mondta Adamecz Anna, az intézet osztályvezetője.
- címkék:
- leépítés
- munkajog-munkaügy
- Címkefelhő »
Már a szakképzetteket is leépítik a közép-dunántúli cégek
Országosan a Közép-dunántúli régióban a legmagasabb az elbocsátások aránya, a Fejér-Komárom-Esztergom-Veszprém megyét magába foglaló térségben történt a leépítések több mint fele - jelentette be Zimmermann József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója. Míg korábban elsősorban a kölcsönzött munkaerőnek és a szakképzetlen, illetve ingázó munkavállalóknak mondtak fel a cégek, az utóbbi hetekben egyre több szakember, technikus, mérnök is felkerült az elbocsátottak listájára.
CIB: márciusban döntenek a létszámról
A CIB bankcsoportnál a létszámot is érintő átalakításokról várhatóan március elején születik döntés - közölte a pénzintézet hétfőn.
Nagy leépítést tervez a Nike
- címkék:
- gazdasági válság
- leépítés
- Nike
- Címkefelhő »
Pályatanácsadó képzés indult szakszervezetiseknek
Országos pályatanácsadói képzés indult a Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutatási Intézete (SZGTI) szervezésében. A képzés célja, hogy a szakszervezeti vezetők és aktivisták segítsék a leépítésben érintett dolgozókat az újrakezdésben.
- címkék:
- leépítés
- munkajog-munkaügy
- Címkefelhő »
Munkaidő-csökkentéssel küzdenek a leépítés ellen
A gazdasági válság hatására egyre több cég vezeti be a heti négynapos munkahetet. Igazán akkor spórolható ezzel pénz, ha a munkaadónak nem kell az ötödik napra "állásidőt" fizetni. Ehhez elvileg a munkavállaló beleegyezése is szükséges. Ha azonban a munkavállalónak a leépítés és a kevesebb fizetés között kell választania, ebbe vélhetően belemegy. A kimaradó ötödik munkanap kompenzálására kormányzati terv is született, igaz, a konkrétumok egyelőre nem ismertek.
Beleég az emberekbe a munkanélkülivé válás
Naponta érkeznek hírek csoportos létszámleépítésekről. Ez azt is jelenti, hogy naponta több százan szembesülnek a munkanélkülivé válással. Miként élik meg a dolgozók kenyérkereső munkájuk elvesztését? Milyen veszélyei vannak az állástalanságnak? Hogyan lehet ebből a lelki állapotból kilábalni? Ezekről kérdeztük Kiss István munkapszichológust.
Huszonötezer fős elbocsátást becsült a szakszervezet
A Vasas Szakszervezetek Szövetségének (VSZSZ) becslése szerint a pénzügyi, gazdasági válságban eddig legalább 25 ezer ember veszítette el állását a szakszervezet által lefedett ágazatokban Magyarországon - mondta Balogh Béla a szakszervezeti szövetség országos elnöke. Hozzátette: az inflációnak megfelelő béremelést tartanának jónak, de van, ahol semmi nem lesz a foglalkoztatás megőrzése miatt.
Jelentős elbocsátások várhatóak a Dunántúlon
A dunántúli regionális munkaügyi központok prognózisaiból az olvasható ki, hogy a következő hetekben főként a kisebb, elsősorban beszállítóként tevékenykedő cégeknél várhatók újabb, összességében jelentős leépítések, a legnagyobb mértékben továbbra is a közép-dunántúli régióban. Fokozza a problémát, hogy egyre több magyar vendégmunkást küldenek vissza Ausztriából - írja a Napi Gazdaság.
Fogyókúrázik a Los Angeles Times
A csődvédelem alatt álló kiadó, a Tribune kezében lévő Los Angeles Times szerkesztőségéből 300 embert bocsátanak el.
Leépít az AstraZeneca, hatezren kerülnek utcára
A vezető európai gyógyszergyárak közé tartozó brit AstraZeneca csütörtökön bejelentette, hogy hatezerrel megtoldja az eddig bejelentett leépítések számát, így 2013-ig 15 ezer állást szüntet meg.
Veszteség és leépítés a Boeingnél
A világ második legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing meglepően nagy veszteséget jelentett az utolsó üzleti negyedévről, aminek oka a munkások sztrájkja. A 2009-es előrejelzés is elmarad a Wall Street-i várakozásoktól, ezért a Boeingnél leépítenek - tájékoztat a New York Times.
Rossz eredmény után szárnyal az ING
Fél évszázada nem látott rossz eredménnyel ért el a múlt év utolsó negyedében az ING-csoport. A legnagyobb európai pénzügyi szolgáltatók közé sorolt cég a kiábrándító eredkmény miatt leépítésekről döntött.
Phillips: 6 ezer elbocsátandó világszerte
Világszerte összesen 6 ezer munkahelyét szünteti meg a Philips holland elektronikai óriás. A leépítések révén költségeket kívánnak megtakarítani, mivel a vállalat eredményei romlottak: a múlt évet 186 millió eurós veszteséggel zárta, forgalma 3 százalékkal 26,4 milliárd euró alá esett vissza.
Tízszázalékos leépítés a Harley-Davidsonnál
A motorkerékpárokat "gyártó" Harley-Davidson járműipari vállalat az idén üzemeket zár be, és dolgozóinak több mint 10 százalékát, 1100 embert bocsát el 2010 végéig.
Fut az Apple szekere
Felemás hírek érkeztek a számítógépszektorból szerda este. A világ legnagyobb számítógépes chipgyártója, az Intel 5-6 ezer fős leépítést jelentett be, miután öt gyárát zárja be. Jól megy viszont az Apple-nek, a cég történetének rekordját jelenti utolsó negyedéves eredménye.
Rossz eredménye miatt leépít a Microsoft
Ötezer dolgozójától válik meg a Microsoft a cég csütörtöki bejelentése szerint - írja a CNN Money. A cég a nemzetközi gazdasági légkör kedvezőtlen változásaival indokolja a leépítést.
Ötezer fővel több munkanélküli a Dél-Alföldön
Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Békéscsabán. A létszámnövekedéshez hozzájárult, hogy a Dunántúlra költözött és az ottani autóipari cégeknél munkát vállalók a leépítések után visszatértek hazájukba.
Betegállomány alatt nem vesznek el a szabadnapok
Elbocsátás vagy felmondás esetén a munkáltatónak ki kell fizetnie az alkalmazott betegállománya miatt kiesett szabadnapokat. Hosszú táppénzes időszak után visszatérve pedig a dolgozóknak joguk van a felhalmozódott fizetett szabadság kivételéhez - áll az Európai Bíróság döntésében.
Munkaidő-csökkentéssel próbálkoznak a cégek
A válság egyre inkább kezd meglátszani a hazai foglalkoztatás szűkülésén. Béremelésről már szó sincs, a cégeknek meg kell húzni a nadrágszíjat, ezért leépítésekben és munkaidő-csökkentésben gondolkodnak. A legtöbb áldozatot az építő- és a feldolgozóipar szedi.
Elbocsátások újabb két vasi cégnél
Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében - közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.
Rugalmasabbá tenné a munkaidőt az osztrák kamara
A munkaidőszabályok rugalmasabbá tételével lehetne elkerülni, hogy a gazdasági válság jelentősebb elbocsátási hullámot eredményezzen - hangoztatja az osztrák gazdasági kamara (WKÖ) elnöke. A javaslatok között szerepel "munkaidőszámlák" létrehozása. A munkavállalók a rövidített munkavégzés idején munkaóramínuszokat gyűjtenének össze, majd a gazdaság meglódulása után ledolgoznák azokat - írja a Világgazdaság.
A dolgozók többsége nem él vissza a táppénzzel
Ugyan tavaly tíz százalékkal nőtt a táppénzen levő munkavállalók száma, a magyarok többsége mégsem él vissza ezzel a juttatással - írja a Népszabadság. Az európai statisztikák szerint több, nálunk fejlettebb nyugat-európai országban magasabb a táppénzesek aránya és a táppénzen töltött napok száma. A válság és a leépítések hatására azonban elképzelhető, hogy sokan az elbocsátás elől ide menekülnek.
Nyolcvan százalékkal több csoportos létszám-leépítés
Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A 2008-as év egészét tekintve is kimagasló a decemberi érték.
Rengeteg leépítés volt decemberben
Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez pedig 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A decemberi érték a 2008-as év egészét tekintve is kimagasló.
Drasztikus leépítés az Ajka Kristálynál
Jelentős leépítést jeléentett be az Ajka Kritsály. Az elsősorban exportra termelő cég megrendelései a válság miatt visszaestek, ezért kell megválni 250 dolgozótól - indokolta a lépést a cég vezetője.
Több száz állás szűnik meg Szekszárdon
A keresletcsökkenés miatt kivonul egy belga fehérneműgyártó cég Magyarországról. A leányvállalat nyereséges volt - azért ezt szüntetik meg, mert más országokkal összehasonlítva itt nagyon magasak az adók.
Újabb amerikai megaelbocsátások
Hatalmas leépítést tervez az amerikai Alcoa és az IBM is. Előbbi 13 500, utóbbi 16 000 dolgozójától válhat meg.