kriptovaluta

címke rss

Újra lehet kriptovalutával fizetni a Teslánál

Archívum2022.07.04, 11:19

Nem ez az első eset, hogy Elon Musk tweetjei hatással vannak a kriptopiacra. A milliárdos üzletember, akit a Time magazin 2021-ben az év emberének választott, ezúttal a dogecoin értékén lökött egy jókorát egy, a közösségimédia-csatornáján elcsepegtetett hírmorzsával.

Rövid időre tömegek lettek dúsgazdagok a kriptovaluták piacán

Archívum2021.12.15, 11:13

Különleges dolgot tapasztalhattak azok, akik kedd este ránéztek a kriptovaluta-pénztárcáikra. Több jelentős platformon ugyanis árazási probléma lépett fel, aminek következtében a rendszer azt jelezte, hogy az árfolyamok több milliárd százalékkal emelkedtek. Vagyis egy rövid időre kisbefektetők tömegei láthatták azt, hogy ezer milliárdosok lettek.

Korlátozzák a bitcoin-bányászatot a kriptovaluta-paradicsomban

Archívum2021.12.09, 13:30

Izlandon az elmúlt időszakban súlyos áramhiány jelentkezett, aminek következtében az ország vezetése felső határt szabott az egyes iparágaknak biztosítható villamosenergia ellátásban. Ide tartozik a bitcoin-bányászat is, amelyet most korlátoznak.

A zsugoriságukba buknak bele a kriptobányászok

Archívum2021.12.06, 11:39

Már tárcalopó kártevővel is érkezhet a kalóz Windows aktivátora.

Véget ért a Gyűrűk Urára építő kriptovaluta kalandja

Archívum2021.12.01, 10:55

Mindössze néhány hónap után véget ért a JRR Token kalandja a kriptovaluták világában. A Gyűrűk Ura szerzőjének, JRR Tolkiennek a nevére igencsak hasonlító tokent ugyanis megtámadták a Tolkien-hagyaték kezelői, és nyertek is.

Egy világhírű rapper különleges alkotását bocsátották aukcióra

Archívum2021.12.02, 16:04

Az NFT-k vagy magyarul nem-helyettesíthető tokenek piaca 2020-ban lendült fel igazán, és érte el a 338 millió dolláros (108 milliárd forint) értéket. Az amerikai rapper, Snoop Dogg maga is nagy NFT gyűjtő. Idén októberben 8,5 millió dollárért (körülbelül 2,7 milliárd forintért) vásárolta meg a Fidenza 938-as, God Mode nevű digitális műalkotását, amely ezzel az iparág történetének legdrágább NFT-je lett.

A Wall Street farkasa több embert is börtönbe küldene a kriptovaluták miatt

Archívum2021.12.02, 16:36

A Wall Street farkasaként ismert befektető, Jordan Belfort éles szavakkal kritizálta a kriptovalutákat. Berlfort szerint ugyanis számos olyan token forog a piacon, melyek egyszerűen csak értéktelen viccek.

A kriptovalutáknak szentelheti az életét a leköszönő Twitter-vezér

Archívum2021.11.30, 18:28

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey hétfőn jelentette be, hogy távozik a közösségi média vállalat éléről. Ez azt jelenti, hogy Dorsey több időt fordíthat majd a Square nevű fizetési technológiai cégére, és valószínűleg a kriptovalutákra is.

Kapkodnak az Omicron után a befektetők

Archívum2021.11.30, 16:17

Hatalmas felfordulást okozott a kriptovaluták piacán a koronavírus új variánsa. De nem elsősorban a járványügyi helyzet, hanem a WHO által adott neve miatt. A variáns ugyanis az omikron nevet kapta, de már van egy ilyen nevű kriptovaluta a piacon. A befektetők pedig azonnal lázas vásárlásba kezdtek.

Túlterhelik a kazah áramhálózatot a kriptobányászok

Archívum2021.11.29, 11:29

Már országszerte áramszüneteket okoznak a nagyüzemi előállítók.

Már a kriptovaluták piacán is milliárdos csalások történnek

Archívum2021.11.19, 16:24

Az Elliptic blokklánc-elemző cég friss kutatása szerint a decentralizált pénzügyi platformokon elkövetett csalások és lopások idén eddig 10,5 milliárd dolláros (3419 milliárd forint) veszteséget okoztak.

Újabb termékhiányt okozhatnak a kriptobányászok

Archívum2021.11.15, 11:46

Nagyon ügyesen bányásszák a Raptoreumot az AMD csúcsprocesszorai.

Újabb csúcsot döntött a bitcoin

Archívum2021.11.09, 10:48

Új mindenkori csúcsra futott a bitcoin árfolyama, először lépve át a 68.000 dolláros szintet. Közben a kisebb kriptovaluták is szárnyaltak, ami jelentősen megemelte a kriptovaluták összesített piac értékét. Ezzel párhuzamosan viszont az is kiderült, hogy Oroszország megadóztatná a kriptovaluta bányászatot.

Einstein relativitáselmélete segíthet megállítani a bankszámla hekkereket

Archívum2021.11.08, 20:16

Ha át kell adnia PIN-kódját a bankszámlájához való hozzáféréshez, hacker-támadás veszélyének teszi ki magát, de az a tény, hogy az információ nem utazhat gyorsabban a fénynél, ahogy Albert Einstein megállapította, megoldást nyújthat. 

Milliárdos csalás volt a Squid Game kriptovalutája

Archívum2021.11.04, 16:00

A népszerű dél-koreai sorozat, a Squid Game által ihletett kriptovaluta értéke a hét elején beszakadt, kevesebb mint két héttel azután, hogy a befektetők elkezdhették a tokenek megvásárlását.

Meglepő, melyik ország vezette be az első hivatalos digitális valutát Afrikában

Archívum2021.10.29, 15:38

A nigériai elnök bejelentette a hírt, miszerint forgalomba hozták az ország valutájának digitális változatát, az eNaira-t . A részletekről az AfricaNews portál számolt be.

Kriptovaluták, ingatlanpiac: melyik lufi pukkan ki hamarabb?

Archívum2021.10.29, 14:30

Nagyon ígéretesnek tűnhet a kriptopiac mellett ingatlanokba vagy diszruptív technológiákba fektetni, de Rich Bernstein amerikai befektető óvatosságra inti a bizakodókat.

Új befektetési őrület hódít világszerte egy brutális tévésorozat hatására

Archívum2021.10.29, 11:49

Aki a Squid Game című dél-koreai Netflix-sorozat rajongója, és szeretné ezt pénzügyi értelemben véve is kimutatni, itt a megoldás: a Squid kriptovaluta. A részletekről a BBC adott hírt.

Elképesztő árfolyamemelkedést várnak jövőre a bitcointól

Archívum2021.10.28, 11:31

Olyan ütemben bővül a kriptovaluták piaca, hogy a jövő év elején a bitcoin árfolyama akár a 100 000 dollárt is elérheti – véli az egyik kriptovaluta platform vezetője.

Továbbra is vehetik a videókártyákat a bányászok

Archívum2021.10.26, 13:06

Csúszik az Ethereum bányászatának teljesen új alapokra helyezése.

Egyre több pénzt nyomtatnak a világban, miközben egyre többször fizetünk elektronikusan

Archívum2021.10.26, 09:37

Miközben manapság egyre több szó esik a kriptovalutákról, és a digitális fizetési megoldások elterjedéséről, kevesebb hír szól arról, hogy a hagyományos fizikai készpénz továbbra is alapvető fontosságú a világban, főként válságos időkben.

Bitcoin automatákkal bővítette szolgáltatását egy amerikai áruházlánc

Archívum2021.10.22, 13:46

Egy amerikai kiskereskedelmi óriás, a Walmart, a közelmúltban színesített a szolgáltatásain és 200 üzletében indított el egy olyan programot, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy készpénzért bitcoint vásároljanak úgynevezett BTM-eken, vagyis bitcoin- automatákon keresztül.

Csúcsra ugrott a bitcoin árfolyama

Archívum2021.10.21, 11:00

Új, mindenkori csúcsra emelkedett szerdán a bitcoin árfolyama, miután kedden beindult az Egyesült Államokban az első, kriptovalutához kapcsolódó tőzsdén kereskedett alap (ETF). A friss befektetési lehetőség pedig meg is hozta a vásárlási kedvet.

A 2008-as válsághoz hasonló összeomlást eredményezhet a bitcoin

Archívum2021.10.14, 13:29

A Bank of England egyik vezetője szerint az olyan digitális fizetőeszközök, mint a bitcoin, végül pénzügyi összeomláshoz vezethetnek. A brit jegybankár szerint csak úgy lehetne elkerülni egy, a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válságot, ha a kormányok keményen szabályoznák a piacot.

Nem limitálják a bányászatot az Intel videókártyái

Archívum2021.10.13, 15:58

Egyelőre nem tudni, hogy vonzóak lesznek-e kriptózásra az Arc termékek.

Bizarr okból jött létre az Ethereum és az NFT

Archívum2021.10.04, 11:29

Elkeseredett a World of Warcraft frissítése miatt a kitalálójuk.

Egy kriptovalutákkal kereskedő hörcsög az amerikai részvénypiac új guruja

Archívum2021.10.03, 22:16

Van egy tőzsdei kereskedő, "aki" csak júniusban lépett be a kriptovaluták piacára, de olyan magas hozamot ért el, hogy ezzel maga mögé szorította az S&P 500 részvényindex, a bitcoin, valamint Warren Buffett legendás befektetési guru cégének a teljesítményét is. A sikeres kereskedő pedig nem más, mint a Mr. Goxx névre hallgató hörcsög.

Komolyan ijesztő az, hogy mennyi áramot igényel a világ első számú kriptovalutája

Archívum2021.09.28, 08:54

A bitcoin árfolyama közel ötszörösére emelkedett az elmúlt évben, azonban a hatalmas felfutás újra rávilágított arra, milyen elképesztő energiaigényük van a kriptovalutáknak. Az elemzők pedig néhány rendkívül látványos összehasonlítással érzékeltetik is a bitcoin áramfelhasználását.

Egy álhír miatt bolondult meg a kriptovaluta-piac

Archívum2021.09.14, 10:32

Alapos felfordulás volt hétfőn az egyik ismert kriptovaluta, a litecoin piacán. Megjelent ugyanis egy hír, amely szerint az USA legnagyobb áruházlánca partnerséget kötött a digitális pénz mögött álló alapítvánnyal. Aztán kiderült, hogy az egész sztori álhír, a token árfolyama pedig beszakadt.

Felfordulást hozott a bitcoin első napja El Salvadorban

Archívum2021.09.08, 11:40

Nehezen indult a bitcoin hivatalos fizetőeszközként való bevezetése El Salvadorban. A latin-amerikai országban keddtől ugyanis hivatalos pénznem a bitcoin, de a történelmi napon a kriptovaluta árfolyama beszakadt, és újabb tüntetések robbantak ki az országban a döntés miatt.

Mostantól hivatalos fizetőeszköz a bitcoin egy latin-amerikai országban

Archívum2021.09.07, 17:35

El Salvadorban ma indul el egy olyan állami pénzügyi alkalmazás, amely technikailag is hivatalos fizetőeszközzé teszi a világ első számú kriptovalutáját, a bitcoint. Ezzel az apró állam korábban soha nem látott lépést hajt végre a globális pénzügyi rendszer történetében.

Elárasztják a piacot a haldokló SSD-k

Archívum2021.09.06, 11:31

Bukásnak tűnik a Chia kriptovaluta, szabadulnak a hardvereiktől a bányászok.

Egy kiskorú testvérpár havi 9 millió forintot keres kriptovalutákkal

Archívum2021.09.02, 16:18

Egy testvérpár nemrég saját kriptovaluta bányát indított, és a beszámolójuk szerint ezzel havi mintegy 30 000 dollárt keresnek. Ez a hír önmagában még nem lenne túlságosan meglepő, de úgy már igen, ha hozzátesszük, hogy a testvérpár tagjai 14 és 9 évesek. A család egyébként támogatja őket, és ezzel a főiskolai tandíjukra is tesznek félre pénzt.

Minden idők egyik legnagyobb kriptovaluta csalását leplezték le

Archívum2021.09.02, 17:43

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) polgári pert indított a BitConnect offshore cég ellen, amely a gyanú szerint minden idők egyik legnagyobb, több milliárd dolláros kriptovaluta csalását hajtotta végre. A Világgazdaság számolt be róla, hogy a SEC csalással vádolja a BitConnectet és alapítóját, Satish Kumbhanit, mert a cég egy nem létező kereskedő programmal és napi 2 százalékos hozamígérettel csábította a bitcoin befektetőket.

Lassan 119 milliós vagyonon ülhet egy 12 éves fiú

Archívum2021.08.27, 14:29

Gépileg generált, rajzolt bálnákat mutató képeket adott el NFT formájában.

Új különdíjat alapít az F1, Vettel nyerheti meg először

Archívum2021.08.24, 16:15

Az idei szezontól különdíjban részesül az a versenyző, aki a legtöbb előzést hajtja végre, az állást a szurkolók a közvetítések során is figyelemmel kísérhetik.

Átlépett egy lélektani határt a bitcoin

Archívum2021.08.24, 11:25

A napokban a bitcoin átlépte az 50.000 dolláros lélektani határt, amire három hónapja nem volt példa. A felívelés ismét annak köszönhető, hogy egyre több klasszikus nagyvállalat alkalmazkodik a kriptovaluták terjedéséhez.

Ellopott 600 millió dollárnyi kriptopénzt, most felvennék tanácsadónak

Archívum2021.08.18, 15:30

Tovább bonyolódik a történelem egyik legnagyobb kriptovaluta-lopásának esete. A több mint 600 millió dolláros lopás mögött álló hekker ugyanis állásajánlatot kapott attól a vállalattól, amelynek a sérülékenységét kihasználta.

Egyre több angol farmer csap fel kriptovaluta-bányásznak

Archívum2021.08.17, 13:00

Egy angol farmer a brexit és a koronavírus okozta nehéz helyzetben keresett megoldást vállalkozása stabilizálására, így jutott el a kriptovaluta bányászathoz, aminek első állomása a farmon keletkezett tehéntrágya.

Visszaadott 180 milliárd forintot egy hacker

Archívum2021.08.13, 13:55

Egy kriptovaluták mozgatását és átváltását végző szolgáltatást tört fel.

Bányászkirály a Radeon RX 6600 XT

Archívum2021.08.12, 17:10

Könnyen elképzelhető, hogy már csak ezért sem jut majd belőle a gamereknek.

Elkezdték visszaadni az ellopott 600 millió dollárnyi kriptovalutát

Archívum2021.08.12, 11:34

Nem várt fordulatot vett a történelem egyik legnagyobb kriptovaluta-lopása. Miután kiderült, hogy hekkerek összesen több mint 600 millió dollárnyi értékben loptak el kriptoeszközöket, a tolvajok már másnap elkezdték visszaadni a pénzt.

Rengeteg pénzt loptak el a kriptovaluták piacáról

Archívum2021.08.11, 10:39

Összesen több mint 600 millió dollár, azaz nagyjából 180 milliárd forint értékű kriptovalutát loptak el hekkerek, ami így a digitális fizetőeszközök történetének egyik legnagyobb értékű bűncselekményének számít.

Hamarosan bitcoinnal is lehet jegyet venni a világ legnagyobb moziláncánál

Archívum2021.08.10, 16:25

Újabb izgalmas mérföldkő előtt állhatnak a kriptovaluták. A világ legnagyobb moziláncának számító AMC Entertainment ugyanis bejelentette, a tervei szerint még idén elkezdenek kriptovalutákat elfogadni a mozijegyekért.

Állatmenhelyeket támogat a magyar vizslás kriptovaluta

Archívum2021.08.06, 12:27

Magyar kriptovalutával fizetik vissza, ha valaki adománytermékekkel segíti az ország állatmenhelyeit. A segítők anyagi ráfordításait száz százalékban megtérítő akció ötlete a Hungarian Vizsla Inu csapatától származik. Az utófinanszírozott támogatás akár 100 ezer forint értékű visszatérítést ad a jólelkű állatbarátoknak.

Bitcoint bányásztak a rendőrség főhadiszállásán

Archívum2021.08.04, 14:20

Egyre érdekesebb helyekről lopják az áramot az ügyeskedők.

A Goldman Sachs is beszáll a kriptovalutákba

Archívum2021.07.29, 14:10

Egy újabb amerikai nagybank, a Goldman Sachs is lecsapna a kriptovalutákkal összefüggő befektetési lehetőségekre. A pénzügyi óriás hivatalosan is engedélyt kért a tőzsdefelügyelettől, hogy beindíthasson egy befektetési alapot, amely kriptovalutákhoz kötődő cégeket követne.

Ez a befektetés 10 év alatt több százezer százalékos hasznot hozott

Archívum2021.07.27, 12:10

Az elmúlt néhány hónapban a bitcoin árfolyama felült a hullámvasútra, és hatalmas kilengéseket produkált. Áprilisban még történelmi rekordot döntött, aztán jött egy nagy zuhanás. Majd a napokban megint erősödésnek indult. Egy elemzés azonban feltette a kérdést, vajon mennyit lehetett keresni, ha valaki 1, 5, illetve 10 évvel ezelőtt bitcoint vásárolt.

Újra szárnyal a bitcoin

Archívum2021.07.26, 11:28

Vasárnap éjjel a bitcoin árfolyama áttörte a 39 000 dolláros szintet, amire június közepe óta nem volt példa. Ezzel a legnépszerűbb kriptovaluta újra szárnyalásnak indult, miután az elmúlt időszakban jelentősen megütötték az egész kriptopiacot.

Újra megszólalt a kriptovaluták egyik nagy manipulátora

Archívum2021.07.23, 17:59

Noha a bitcoint számos kritika éri, különösen a környezetterhelése miatt, Elon Musk mégis ragaszkodik a személyes befektetéseihez, ha kriptovalutákról van szó. Ráadásul a milliárdos a napokban megint alaposan megmozgatta a piacot a bejelentéseivel.