Közép-Európa

címke rss

Jól rajtoltak a lengyelek az U18-as sakkcsapat-Eb-n

Archívum2008.06.18, 16:20

Szegeden, a Novotel Hotel konferenciatermében zajlik az ifjúsági sakkcsapat  Európa-bajnokság. Az V. Szeged-kupa viadalon a fiúk mezőnyében 12, a lányok versenyében 8 csapat játszik, két-két magyar válogatott is szerepel. Négy játéknap után mindkét bajnokságban a lengyelek állnak az élen. A fiúknál az "A" együttesünk harmadik, a lányoknál a negyedik helyen áll. A szabadnap után még három fordulóra kerül sor.

Közép-Európában növekedett az Allianz

Archívum2008.06.09, 13:28

Az első negyedévben 1,1 milliárd eurós díjbevételt ért el az Allianz az úgynevezett New Europe régióban, 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte az MTI-vel hétfőn az Allianz Hungária Biztosító.

Hőség Közép-Európában

Időjárás2008.05.23, 12:39

Az elmúlt napok kissé hűvös és csapadékos időjárása után hétvégétől, a kontinens nagy részén, fokozatosan visszatér a nyár. Csapadékos idővel csupán az Ibériai-félsziget térségében találkozhatunk, ahol egy ciklonnak köszönhetően gyakran alakulnak ki záporok, zivatarok.

Határmenti városok határok nélkül

[origo] utazás2008.05.20, 12:33

Aki december 21-én Szlovákiába, Ausztriába, vagy Szlovéniába indul kocsival csupán lassítania kell majd a határokon, mivel ezen a napon Magyarország nyolc másik uniós tagállammal együtt csatlakozik a schengeni övezethez. A számtalan előny közül csupán egyik, hogy így várakozás nélkül juthatunk el a határok közelében lévő, izgalmas látnivalókat ígérő városokba.

Nyeretlenül zárta az Eb-selejtezőt a röplabda-válogatott

Sport2008.05.18, 20:25

A magyar férfiröplabda-válogatott a lengyelországi Olsztynban rendezett Európa-bajnoki selejtező harmadik, utolsó fordulójában 3-0-ra kikapott a világbajnoki ezüstérmes hazai csapattól, így nyeretlenül zárta a tornát.

Nőtt a CEZ profitja, az EU rábólintott a Mol-ra

Archívum2008.05.15, 10:23

A cseh villamos művek - Közép-Európa legnagyobb áramtermelő- és szolgáltató cége, a fogyasztók számát tekintve az Európai Unióban a hatodik számú csoport -, a CEZ csütörtökön 15,726 milliárd cseh koronás adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 21,2 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 12,977 milliárdnál. Az elemzők átlagosan csak 14,67 milliárd koronára számítottak most.

Modern táncra perdülnek

Partytár2008.05.05, 22:11

2008. június 6-8. között a pasaréti Vasas Sportkomplexumban kerül megrendezésre Közép-Európa legnagyobb hiphop workshopja, a Hip-Hop Days Budapest 2008 elnevezésű esemény. A workshop a streetdance, leginkább a hiphop legkedveltebb stílusainak bemutatásáról és testközeli megismeréséről szól. A Hiphop.hu ajánlója.

Nőtt az Erste profitja

Archívum2008.04.30, 08:34

Az osztrák Erste Bank, Közép-Európában a nagyságra második bankcsoport az UniCredit mögött, szerdán 315,6 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 4,5 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 302,1 milliónál. Az elemzők csak 311,1 millióra számítottak.

Románia a magyar kézisek ellen harcolta ki az olimpia kvótát

Sport2008.04.29, 12:15

Miután meglepetésre Japán legyőzte a lengyeleket, a magyar nőikézilabda-válogatott pedig 31-29-re kikapott Romániától, a vasárnapi utolsó körre maradt a döntés. A bukaresti olimpiai selejtező szombati rangadóján a házigazda román csapat végig vezetve, magabiztosan nyert, a mieink az utolsó fordulóban Japán ellen vívnak ki-ki mérkőzést, a pontszerzés már ötkarikás kvótát ér.

Hummerben repülni

Auto2008.04.18, 20:48

Szerdán a veszprémi lőtéren tesztelt a Közép-Európa Rally-ra készülő Hummer csapat, az eseményre az [origo] is meghívást kapott. A rendezvényen testközelből élhettem át, hogy milyen érzés alacsonyan szállni egy Hummerben.

Kérdőjeles a Déli áramlat útvonala

Archívum2008.04.16, 15:06

 Továbbra is nyitott a Déli Áramlat vezeték nyomvonalának iránya: a gázvezeték utolsó szakasza Magyarországról Olaszország felé - az eredeti terveknek megfelelően - Ausztrián keresztül is haladhat, de a szlovéniai irány is lehetséges - írta szerdai számában a szlovén Delo cím napilap, mintegy megerősítve az orosz Kommerszant hétfői jelentését.

A magyarok szívesebben utaznak fapadossal

[origo] utazás2008.04.07, 16:42

Az easyJet legfrissebb közép-kelet-európai felmérése szerint a magyar utasok repültek legtöbben diszkont légitársasággal a lengyelek után (63 és 77 százalék). A magyar válaszadók többsége a 24 órás online foglalás és az e-jegyek miatt választja ezt az utazási módot.

Svédekkel menne a kisebbségi kormányzás

Itthon2008.04.01, 17:39

A világ szerencsésebbik felén nem szokott gondot okozni a kisebbségi kormányzás, de Közép-Európában eddig nem bizonyult túl hatékonynak, így kérdés, mi lesz a helyzet Magyarországon. Egy alkotmányjogász szerint ott működik jól ez a konstrukció, ahol a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt meg tud állapodni. A sokat látott Demszky Gábor ugyan már kipróbálta a kisebbségi kormányzást, de egykori bizalmasa szerint ő is rosszul viselte.

Nézhetetlen produkciót nyújtott a válogatott Szlovénia ellen

Sport2008.03.27, 18:31

Idei első hazai mérkőzésén 1-0-s vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniától Zalaegerszegen. Várhidi Péter csapatából ugyan hiányzott Gera Zoltán, Halmosi Péter, Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs is, de ez sem mentség arra, hogy miért játszott ennyire rosszul a nemzeti tizenegy. A támadójátékban nem volt semmi elképzelés, a szlovén kapus alig találkozott a labdával, a szintén gyenge teljesítményt nyújtó vendégek sem vezettek viharos rohamokat, de kihasználtak egy hatalmas védelmi hibát.

Nagyon kellene a közpénzügyi törvény

Archívum2008.03.26, 18:26

Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Közép-Európáért és a balti-államokért felelős területi képviselője egy budapesti nemzetközi konferencia után úgy nyilatkozott, hogy a Magyarországon tervezett közpénzügyi törvény mielőbbi elfogadása nagyon kedvező lenne, erősítené az ország hitelességét a nemzetközi pénz- és tőkepiacok felé.

A pusztító Emma - 220 km/órás orkán

Időjárás2008.03.03, 13:51

Ritka erős szélvihar tombolt az elmúlt hétvégén Közép-Európában, így hazánkban is. Az orkánciklont kísérő szélrohamok létrejöttében több tényező is fontos szerepet játszott. A nagy erejű széllökések milliárdos anyagi károkat okoztak.

Nyolcan haltak meg a viharban Európában

Nagyvilág2008.03.01, 23:59

Legkevesebb nyolc emberéletet követelt szombaton az Emma nevű szélvihar Közép-Európában. Németországban ketten, Ausztriában négyen haltak meg, jelentős fennakadások voltak a közlekedésben.

Jönnek az osztrák ügyvédek

Archívum2008.01.29, 10:00

Három új irodát nyit és már nyolc európai országban van jelen a Cerha Hempel Spiegelfeld Hlawati (CHSH) nemzetközi ügyvédi iroda. A CHSH, amely eddig is úttörő szerepet játszott Kelet- és Közép-Európában, tovább erősödik a térségben, irodát nyit Szófiában, Minszkben és Budapesten.

Mindenkit palira vesz Szeva bácsi

Nagyvilág2008.01.29, 17:52

Hiába kérdezik véresen komoly dolgokról, mindenkit palira vesz, alsógatyájával, numeráival jön, viccelődik és semmire nem válaszol egyenesen. Mármint ha elenyésző számú nyilvános szerepléséről van szó. Egyébként nagyon is komoly ember: több ország hírszerzői és rendőrei szerint évekig működtette Budapestről Közép-Európa legnagyobb bűnszervezetét, ő vezette be az orosz maffiát a köztudatba, fegyverrel, kábítószerrel, emberekkel kereskedett és még az európai energiapiacnak is fontos szereplője lett. Szemjon Mogiljevics, más néven Szeva bácsi mindent tagad. Szerinte egyetlen dolgot érdemes tudni róla: 110 kiló, nagyon csinos és nagyon ...

Ausztriában keményebb volt a vihar

Időjárás2008.01.28, 13:20

A vasárnap Közép-Európán átvonult hidegfront Ausztriában érte el csúcspontját. Síkvidéken 130 km/órás szelet mértek, de a hegyekben ennél is hevesebb volt a vihar. Gyakori volt az áramkimaradás. Most napokig megnyugszik az idő.

Új OMV-Gazprom megállapodás

Gazdaság2008.01.28, 13:11

Együtt működési megállapodást írt alá január 25-én Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója és Alexander Medvedev, az OAO "Gazprom" elnökhelyettese, egyben a Gazprom Export Ltd. elnöke. A két vállalat az együttműködés szerződéses kereteiben állapodott meg.

Kézi-Eb: semmit sem ért a címvédő legyőzése

Sport2008.01.24, 22:27

Utolsó középdöntő-mérkőzésen Franciaország ellen lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott a norvégiai Európa-bajnokságon., ám hiába győzött 31-28-ra, nem tudta életben tartani olimpiai reményeit.

Erősödik a régiós adóverseny

Gazdaság2008.01.10, 12:27

Az Európai Unió két új tagországa áll át az egykulcsos személyi jövedelamadóra az idén. Térségünkben így Magyarországon kívül csak Szlovéniában nincs napirenden az egykulcsos szja bevezetése - írja a Világgazdaság.

Mintaországból sereghajtó

Gazdaság2007.12.24, 08:36

A magyar gazdaság a recesszió közelébe került. Az első negyedév 2,7 százalékos GDP-bővülése sem volt éppen szívderítő összehasonlítva a magasabb szintről 6,4 százalékos növekedést produkáló csehekkel, de az igazi hidegzuhany a harmadik negyedév 0,9 százalékos növekedése. Az euró bevezetése szempontjából is a mezőny végén tanyázunk. A pénzromlás üteme magasabb lesz, ezt a kabinet 7,9 százalékra módosította - ami a legmagasabb az unióban. A GDP-arányos államháztartási hiány ugyan 0,2 százalékkal alacsonyabb a tervnél, de ez is fényévekre van az eurót 2009-ben vezetni tervező Szlovákia vagy Csehország hiányszámától. Bizonytalan, hogy mmitől ...

Karácsonyig kitart a hideg tél

Időjárás2007.12.19, 14:17

Az időjárásunkat alakító magasnyomású képződmény, az előrejelzések szerint a következő napokban is Közép-Európa felett helyezkedik majd el, így időjárásunkban, a következő egy hétben számottevő változás nem várható. A reggeli órákra kialakuló ködös, párás idő egyre tartósabbá válik, napsütésre alig-alig lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérsékletek pedig sok helyen fagypont alatt maradnak.

Megkötötte az üzletet a Gazprom és az E.On

Gazdaság2008.01.14, 12:50

Az E.On AG bejelentette, hogy sikerült megállapodnia a Gazprommal vagyonelemek cseréjében. A német energiacég erőműveket enged át az orosz gáztermelőnek Nyugat- és Közép-Európában a Juzsno Russzkoje gázmezőben való részesedésért.

Szikrázó hótakaró az Alpokban - a hét műholdképe

Tudomány2007.12.17, 10:40

Miközben Közép-Európába és a Kárpát-medence nagyobbik részére szinte folyamatos borult idővel érkezett meg a hó - emiatt a múlt héten nem is készültek látványos műholdképek a területről - az Alpok nyugati része, Svájc, Olaszország és Franciaország határvidéke ragyogó napsütésben fürdött, s az alpi hegygerincek szikrázó fehérbe öltöztek.

Romlott a magyar versenyképesség

Gazdaság2007.12.13, 07:25

Romlott a második negyedévben Magyarország versenyképessége, azonban hosszú távon nézve még mindig egy szinten vagyunk a többi visegrádi országgal, valamint Szlovéniával - derült ki a Gazdaságkutató Intézet (GKI) által negyedévente publikált versenyképességi indexből (VEX).

Véget ért a kínai aranykor Pesten

Itthon2007.12.11, 15:13

Puszta szívességből nem áll szóba kívülállókkal a Magyarországon élő kínaiak többsége, aki mégis keveredik, arra hamar rásütik, hogy csak kívül sárga, belül már fehér. Budapesten magyarul sem kell tudniuk a boldoguláshoz: van külön kínai orvos, fodrász, újság, karaoke-bár, még benzinkút is. Közép-Európa legnagyobb kínai kolóniájának öntudata megingathatatlan a birodalommá terebélyesedő hátországnak köszönhetően. Még akkor is, ha már rég véget ért a kínai aranykor Magyarországon, és a romlást épp az otthon maradók hozzák pesti rokonaik fejére..

Európa a világ vezető autópiaca lehet

Auto2007.12.10, 11:21

Évtizedes amerikai túlsúly után Európa, szakértők szerint, hamarosan a világ vezető autópiaca lehet: míg az eladási mutatók az Egyesült Államokban tovább csökkennek, Európában - különösen Kelet- és Közép-Európában - erőteljes a növekedés.

Árvízveszély Közép-Európában

Időjárás2007.12.04, 11:53

Az elmúlt napokban lehullott rengeteg eső sokfelé hirtelen áradásnak indította a hegyi patakokat, kisebb folyókat az Alpok tágabb környezetében. Bár a helyzet egyelőre nem súlyos, a csütörtöktől érkező újabb erősebb csapadékhullám már nagyobb gondokat okozhat.

A balkánon találhatnak sztorit a magyar cégek

Archívum2007.12.04, 00:47

A növekedési sztori fenntartásához Közép-Európában és a balkáni országokban is érdemes terjeszkedni a magyar cégeknek, hiszen ezek a piacok sokkal komolyabb profit növekedést hozhatnak számukra a magyarnál. A nagy tőzsdei cégek már léptek is ez ügyben, hiszen az OTP, a Mol és a Richter is szinte minden nagyobb környékbeli piacra betette már a lábát. A lehetőségek azonban ágazatonként eltérőek, és azért kockázatok is vannak.  

Hóviharok Közép-Európában

Időjárás2007.11.26, 11:37

Erőteljes északias áramlással érkezett a hideg levegő hétfő hajnalban a kontinens középső vidékére. Németországban és Lengyelországban délelőtt nagy területen fordult elő ismétlődő hózápor. A hó általában 400 méter felett meg is marad. Egy-egy hevesebb hóviharban a széllökések a 100 km/órát is megközelítik. A heves hózáporok hazánkban is megjelennek kedd délig.

Egybekelhet az Erste és a Raiffeisen

Archívum2007.11.19, 08:11

Közép-Európa első pénzintézete jöhet létre a két legnagyobb osztrák bank, az Erste és a Raiffeisen egyesülésével, amelyről a Napi Gazdaság értesülései szerint hetek óta felső szintű egyeztetések folynak az osztrák fővárosban. Ha a fúzió megvalósul, az Erste-Raiffeisen a magyar piac második számú szereplőjévé válhat.

127. Kiss Lilla - Nova Gorica, Szlovénia

iWiW-vel a világ körül2007.11.16, 05:38

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Nova Goricából jelentkezik Kiss Lilla.

Méteres hó két nap alatt Ausztriában

Időjárás2007.11.12, 16:21

A Közép-Európa időjárását alakító ciklonrendszerhez kapcsolódó havazás nyomán Ausztria több tartományába is megérkezett az igazi tél a hétvégén. 

Viharos idő Európában

Időjárás2007.11.09, 15:10

A Skandináv-félszigettől a Földközi-tenger középső medencéjéig lenyúló több középpontú ciklonrendszer és frontjai okoztak rendkívül csapadékos és szeles időjárást a kontinens északnyugati területein és a Brit-szigetek térségében. Péntek este már Közép-Európában is viharos széllökésekre, az Alpok északi peremén pedig kiadós havazásra lehet számítani.

Erős havazás Ausztriában és Horvátországban

Időjárás2007.11.10, 10:43

Intenzív havazás kezdődött az Alpok térségében annak a ciklonrendszernek a nyomán, amely a Skandináv-félszigettől egészen a Földközi-tengerig lenyúlva alakítja kontinensünk időjárását. A hétvégén Közép-Európa hegyeiben, és helyenként a síkvidéken is sokfelé okozhat további havazásokat.

Európa nagy részén visszatér a szép idő

Időjárás2007.10.24, 13:27

Egy nagy kiterjedésű anticiklonnak köszönhetően Északkelet- és Délnyugat-Európában is visszatér a nyugodt, csendes őszi idő a hétvégén. A Skandináv-félszigeten és a Brit-szigetek északi részén egy több középpontú ciklon hatására fordul csapadékosra az időjárás. Közép-Európában az átmeneti száraz napokat szombattól ismét az esős idő váltja fel.

Havazás Ausztria keleti részén

Időjárás2007.10.23, 12:08

A Közép-Európa felett örvénylő mediterrán ciklonnak köszönhetően az Alpokban napok óta havazik. Kedden elsősorban Ausztria hazánkhoz közel eső területein alakult ki intenzív havazás 700 méter felett. A hóesés várhatóan szerda délelőttig tart, a héten csak az alsóbb részeken indul meg az olvadás.

Megtörte a húszéves lengyel átkot a Várhidi-csapat

Sport2007.10.18, 09:47

A Málta elleni győztes Európa-bajnoki selejtező után ezúttal barátságos mérkőzésen Lódzba látogatott a magyar labdarúgó-válogatott, a mieink 20 éve nem tudtak nyerni a lengyelek ellen, de most Hajnal Tamás tizenegyesgóljával sikerült.

Európában többfelé havazás várható a hétvégén

Időjárás2007.10.17, 16:53

Az elmúlt napok kellemes őszi időjárása után a hétvégén sokfelé kaphatunk ízelítőt az igazi télből. A hét utolsó napjaiban és a jövő hét elején, Észak- és Közép-Európában is többfelé várható havazás, havas eső, hózápor. Szép őszi idővel már csak az Ibériai-félszigeten találkozhatunk.

Hidegre fordul Európa időjárása

Időjárás2007.10.10, 13:19

Kelet- és Közép-Európa időjárását egy markáns ciklon alakítja a hétvégén, hideg, esős őszi időt okozva. Oroszország északi területein a hétvégén nagyobb havazás is várható. Csak a kontinens nyugati részén lehet napos, csendes őszi időre számítani.

Az oroszok ellen is bevethető lehet az amerikai rakétapajzs

Nagyvilág2007.09.28, 07:03

Több neves amerikai tudós egybehangzóan állítja: téves a Pentagonnak az az érvelése, hogy a Közép-Európába telepítendő elfogó rakéták nem vethetők be orosz interkontinentális rakéták ellen. Az amerikai kormány időről időre azzal érvel, hogy a védelmi rakétákat egy esetleges közel-keleti támadás ellen telepítenék, a most publikált számítások szerint azonban a rendszer az oroszok ellen is bevethető lenne.

Európa-szerte napos, őszi idő a hétvégétől

Időjárás2007.09.27, 14:25

A Közép-Európa időjárását alakító, Észak-Olaszország felett kialakult ciklon lassan északnyugat felé mozog, helyére dél felől meleg levegő áramlik, és a kontinens középső területei felett egy anticiklon épül ki a következő napokban. A Skandináv-félsziget térségében markáns ciklon van kialakulóban, itt ismét hűlni kezd a levegő.

Fogyatkozó gyarapodás

Női Lapozó2007.09.02, 23:56

Mi lehet az oka annak, hogy Közép-Európában, így Magyarországon is, egyre kevesebb gyerek születik? A szegénység, vagy inkább az, hogy az anyák inkább karriert építenek, mint gyereket nevelnek? Szakemberek és laikusok segítenek a megfejtésben.

Megelőznek a lengyelek minimálbérben

Állás 20112007.08.31, 08:29

Januártól a legkisebb bér 1126 zloty (75 600 forint) lesz Lengyelországban, ami 25 százalékos emelést jelent az eddigi 60 ezer forintnak megfelelő zlotyhoz képest. Lengyelországban jövőre a hivatalosan nyújtható garantált bérminimum összege eléri az átlagfizetés 40 százalékát.

Két erőművet építene közösen a CEZ és a Mol

Gazdaság2007.08.30, 09:05

Közös stratégiai lépésekre készül Közép-Európában a CEZ és a Mol - jelentette szerdán este az Euro című vezető cseh gazdasági hetilap internetes honlapja, az Euro Online.

"Van gitárom, tudok is rajta játszani" - Razorlight

Kultúra2007.08.15, 10:55

A vasárnap egyik sztárfellépője, a Közép-Európában még kevéssé ismert Razorlight második lemezéből több mint másfél millió ment el világszerte, és biztosan szereztek néhány új rajongót is a Szigeten. Előtte a nemzetközi zenekar svéd gitárosa, Björn Agren adott rövid, de annál lelkesebb interjút az [origo]-nak.

Ausztriába kéne menni - hétvégi partyajánló

Partytár2007.08.02, 20:12

A hétvégére egy budapesti r'n'b bulit ajánlunk szexis csajokkal és elegáns pasikkal, de érdemes ellátogatni a balatonfüredi Colombusba az amerikai-spanyol Ian Carey vokálhouse szettjével teljes bulira, vagy Közép-Európa egyik legszínvonalasabb elektronikus zenei fesztiváljára az Urban Art Formsra az ausztriai Wiesenbe.

Egy amerikai-spanyol a Colombusban

Partytár2007.08.01, 20:28

A hétvégére ajánlunk egy budapesti r'n'b bulit szexis csajokkal és elegáns pasikkal, de érdemes még ellátogatni a balatonfüredi Colombusba az amerikai-spanyol Ian Carey vokálhouse-szettjével teljes bulira, vagy Közép-Európa egyik legszínvonalasabb elektronikus zenei fesztiváljára, az Urban Art Formsra, az ausztriai Wiesenbe.

Orosz-amerikai szakértők egyeztetnek a rakétavédelmi rendszerről

Nagyvilág2007.07.31, 01:50

Szakértői szintű orosz-amerikai megbeszélések kezdődtek hétfőn Washingtonban az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek Közép-Európába tervezett telepítéséről.

Prága az első számú meleg úticél

[origo] utazás2008.03.19, 15:23

Prága a melegturisták Mekkája Közép-Európában - állítja Jaromír Berának vezető cseh idegenforgalmi szakember. Nyilatkozata szerint csak a Moldva-parti metropolisba évente mintegy 600 ezer olyan külföldi turista érkezik, aki különféle, melegeknek szóló szolgáltatásokat vesz igénybe.

Óriási tőkemennyiség keres befektetést

Gazdaság2007.07.27, 09:12

Csúcson van a Deloitte közép-európai kockázati tőkeindexe. Olyan országokból is áramlik a tőke a régióba, amelyek korábban befektetési területek voltak - írja a Napi Gazdaság.

Európa hétvégi időjárása

Időjárás2007.07.25, 19:35

Dél- és Közép-Európa időjárását egy nagy kiterjedésű anticiklon alakítja, aminek következtében sok napsütésre lehet számítani, igazi nyaralóidő várható a következő napokban.  Az Észak-Európába utazók nem ilyen szerencsések, ott egy ciklon okoz továbbra is hűvös, esős időt.

A GVH szerint monopolhelyzet j�het l�tre

Gazdaság2007.07.03, 12:52

Az OMV �s a Mol egyes�l�se r�v�n region�lis monop�lium j�nne l�tre, �gy a Gazdas�gi Versenyhivatal val�sz�n�leg megakad�lyozn� az �gyletet - nyilatkozta a GVH illet�kese a Reuters h�r�gyn�ks�gnek. Egyes�l�s eset�n K�z�p-Eur�pa �zemanyagpiaca olyannyira koncentr�ltt� v�lna, hogy az m�r monop�liumot vagy monop�liumhoz igen k�zeli �llapotot jelentene.

Best Western-szálloda lett a debreceni Cívis Kálvin Hotel

[origo] utazás2007.06.21, 06:41

A Cívis Hotels Rt. debreceni Cívis Kálvin szállodája tagja lett Közép-Európa és a világ egyik legnagyobb szállodaláncának, a Best Westernnek - jelentette be Hupuczi László, a Cívis Hotels Rt. elnök-vezérigazgatója és Barbara Kühling, a Best Western Central Europe régióigazgatója Debrecenben.

Megdorgálta demokráciánkat a Freedom House

Itthon2007.06.14, 16:22

Míg a bolgár és a román demokrácia fejlődött 2006-ban, Közép-Európa többi részén megtorpanást vagy visszaesést tapasztalt a Freedom House nevű szervezet legfrissebb jelentése. Magyarország is rontott. Teljesítményén elsősorban a korrupció visszaszorításával, valamint a független média és bíróságok terén lehetne javítani a jelentés szerint.

Elindul Budapest felé a párizsi szupervonat

Nagyvilág2007.06.07, 17:37

Vasárnap kigördül Párizsból az első kelet felé tartó TGV szupervonat, amely a tervek szerint 2020-ban Budapestig közlekedik majd. Most - első lépésként - a kelet-franciaországi Strasbourgig tartó 400 kilométeres pályaszakaszon indul meg a forgalom, 2 óra 20 percre csökkentve a menetidőt. Jóllehet a franciaországi gyorsvasúti hálózat már 1500 kilométer hosszú, de az első TGV 1981-es átadása óta most először tart a hálózat Közép-Európa felé.

Slota a békét félti a trianoni emlékektől

Nagyvilág2007.06.05, 15:51

Az Európai Unió és Közép-Európa békéjét fenyegeti a trianoni egyezmény megkérdőjelezése - mondta Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint az EU-nak hivatalosan deklarálnia kellene a trianoni döntés betartásával kapcsolatos - Magyarországon számon kérhető - kötelezettségeket. Ezért tárgyalást kezd a Magyarországgal szomszédos államok nacionalista pártjaival. A szlovákiai magyar politikusok szerint viszont Szlovákiának is van kötelezettsége Trianon kapcsán: a magyar kisebbséggel való törődés.

"Hivatalosan is meghalt a magyar foci"

Sport2007.05.03, 15:37

A 2012-es Eb-pályázat eredményhirdetése óta úgy özönlenek a szerkesztőségünkbe küldött levelek, hogy órák alatt sem tudtuk végigolvasni őket. Az ukrán-lengyel győzelem, illetve a szavazat nélkül maradt magyar kandidálás az érzelmek és magyarázatok széles skáláját váltotta ki olvasóinkból, rengeteg elkeseredett és hitetlenkedő hozzászólás érkezett, sokan viszont egyetértenek az UEFA döntésével. Nagy tábora van azoknak, akik a háttérben gazdasági érdekeket vagy korrupciót sejtenek, még többen a magyar futball színvonalát és a sportág vezetését kárhoztatják, mások a magyarok rossz mentalitásában vagy az ország súlytalanságában látják aaz ...

Az eddigi legszárazabb április

Időjárás2007.04.30, 14:54

A mérések kezdete óta nem észleltek ilyen száraz áprilist Nyugat- és Közép-Európa számos térségében. Sokfelé egy csepp eső sem hullott.

Cortina dühét este kell lecsillapítani

Sport2007.04.19, 12:38

Papírforma szerint akár csütörtök estére eldőlhet, hogy a biztos feljutónak tűnő Szlovénia mögött Magyarország a második helyen végez a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon. Ehhez nem kell mást tenni, mint legyőzni Nagy-Britanniát. Amennyiben Szlovénia is győz Litvánia ellen (a fix egyesre talán még a fogadóirodák sem fizetnek egy huncut petákot sem), megvan a 2. hely, ha nem, lehet tovább álmodozni. Bár ennek a kora hétfőn lejárt.

Nem sikerült a hokibravúr Szlovénia ellen

Sport2007.04.17, 07:59

Második mérkőzésén a legnagyobb rivális, egyben a hazai pálya előnyét élvező Szlovénia ellen lépett pályára a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon, s a nagyon gyenge első harmadnak köszönhetően 4-1-es vereséget szenvedett. Bár még három mérkőzés vár Pat Cortina csapatára, az A csoportos álmok távol kerültek.

Megduplázódott az ingatlanbefektetés a régióban

Ingatlan2007.04.14, 15:05

A britek és az írek a legaktívabb ingatlanvásárlók külföldön, a németek visszacsúsztak a harmadik helyre. Magyarországnál csak a lengyelek és a csehek könyvelhettek el nagyobb összértékű befektetést 2006-ban, a leglátványosabb növekedést azonban Oroszország produkálta.

Közép-Európában hó, Moszkvában tavasz

Időjárás2007.03.20, 13:10

Miközben Európa középső területein télire fordult az időjárás, a kemény télből másfél hete felébredt Moszkvában gyönyörű tavaszi napsütésnek örvendeznek.

Támogatja a vételi ajánlatot a Bookline.hu

Archívum2007.02.16, 14:09

Méltányosnak értékelte a Bookline.hu-ra érkezett nyilvános vételi ajánlatot a független pénzügyi tanácsadó, és a cég igazgatósága így elfogadásra javasolja azt. Az ajánlatot a PSZÁF még nem hagyta jóvá.

Dzsesszkalandok Közép-Európában - hallgasd és nyerd meg Babos Gyula lemezét!

Kultúra2007.02.16, 12:00

Babos Gyula, a méltán legismertebb hazai dzsesszgitáros sajátos hangulatú, improvizatív csemegét hozott össze fiatal tehetségekből és nagy múltú pályatársakból verbuvált új csapatával. A "Közép-Európai-Kortárs-Zenekar" tavalyi keltezésű albumával a dzsesszéletet csak partvonalról figyelőket is könnyedén csatasorba állíthatja. Hallgasd meg a Variáció-t péntek és hétfő dél között, s ha tetszik, nyerd meg!

Magyarország futsal-Eb-t rendezne 2009-ben

Sport2007.02.01, 18:37

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megpályázza a 2009-es futsal Európa-bajnokság megrendezését - többek között erről döntött csütörtöki ülésén a szervezet elnöksége. A kontinensvetélkedő lebonyolításáért nemhivatalos információk szerint Horvátország, Szlovénia, Belgium és Bosznia-Hercegovina lehet a magyarok vetélytársa.

Kézi-vb: gyenge átlövők, rontott hetesek, kudarc

Sport2007.01.29, 18:02

Egy meccs még hátra van a magyar férfikézilabda-válogatott számára a németországi világbajnokságon, ám a Szlovénia elleni helyosztó gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz. A 9. hely ugyanis bravúrnak nem nevezhető, az előzetesen kitűzött céltól (1-7. hely) messze van, nem más, mint egy átlagos vb-teljesítmény egy átlagos válogatottól.

A kenőanyagok piacán erősít az OMV

Archívum2007.01.18, 15:36

Tovább erősíti közép-európai pozícióit az osztrák OMV. A térség vezető cége a terv szerint megháromszorozza motorolaj-eladásait, amiben elsősorban a kelet- és dél-európai régió piacaira támaszkodnának.

Szünetel a Barátság, jöhet az Adria

Gazdaság2007.01.09, 07:52

Leállt az Oroszország felől Magyarországra irányuló kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken, ez azonban hosszabb távon sem okozhat ellátási problémákat, és nem hat a benzin árára sem - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter. Magyarország ugyanis a teljes kőolajszükségletét be tudja szerezni tengerről is, amelyet az Adria vezetéken keresztül fel is tudnak hozni az országba.

Nem kapnak orosz olajat a lengyelek

Gazdaság2007.01.08, 13:07

Hétfőre leállt az orosz olajszállítás Lengyelországba és Németországba a Barátság-vezetéken, közölték a lengyel PERN vezeték-üzemeltetőnél hétfőn. Magyarországon nincsenek szállítási gondok, miután Fehéroroszországban elágazik a Lengyelországba, és a Magyarországba irányuló vezeték - közölték érdeklődésünkre a Mol sajtóosztályán.

A szlovének már euróval fizetnek

Gazdaság2007.01.02, 09:15

Elsőként az újonnan csatlakozott EU-tagállamok közül a szlovének vehették át az Unió közös valutáját. Szlovénia éltanulónak számít Közép-Európában. A háborút szerencsésen megúszó, volt jugoszláv tagköztársaság az euróval (is) elhúzott közép-európai EU-s társaitól. Az eurót 239,64 tolárért váltják át. Az örömöt csak Jörg Haider karintiai kormányzó árnyékolja be, aki szerint osztrák jelkép került az új szlovén kétcentesre.

Szerbia legyőzése sem okozott gondot kéziseinknek

Sport2006.12.12, 20:09

Két győzelem után a csoport leggyengébb tagja, Szerbia ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott, amely 35-27-re győzött, s százszázalékosan zárta csoportját. A hétfői szünnap után a középdöntőben Németország következik.

Tavasz a télben - a hét műholdképe

Archívum2006.12.11, 09:26

Az elmúlt héten még mindig kitartott a Közép-Európát uraló anticiklon, és a gyenge légmozgás mellett hol igazi tavaszi verőfény, hol borongós köd jellemezte az időjárást. Mostani műholdfelvételünkön látható, hogy a köd kiterjedése, határa mennyire esetleges. Hazánk déli, délnyugati tájain általában a napsütés, északkeleten a köd uralkodott, de a két zóna határa óráról órára változott.

Ablaktörő basszusok: a Gazometer-sztori

Partytár2006.11.18, 17:23

Egy bécsi legenda, amely a magyar zeneszerető fiatalok számára is könnyűszerrel elérhető. Hogyan vált márkanévvé Közép-Európa talán legismertebb partysorozata? A Gazometer története, egy magyar dj, Jan Oshee tolmácsolásában.

Közép-Európán kísérletezik a globális tőke

Gazdaság2006.11.08, 10:18

Kísérlet zajlik a szociális költségek totális lefaragására Európa félperiférián lévő országaiban Szalai Erzsébet szociológus szerint. Szalay a Népszabadságnak adott interjújában elmondta: a felhalmozódott adósságok a kormányok gyenge érdekérvényesítő képessége miatt alakulhattak ki. A szociológus elmondta: a következőkben nem lát esélyt arra, hogy a közép-európai országok felzárkózzanak az EU fejlettebb részéhez.

A Keleti-Alpok - a hét műholdképe

Tudomány2006.10.16, 10:33

Október második hetében Közép-Európa felett egy ezer kilométert is meghaladó méretű felhőmentes zóna alakult ki. Ezen belül gyönyörű műholdfelvétel készült az Alpokról, amelynek a keleti részét eddig még nem mutattuk be.

Nem spekulálnak a külföldiek a budapesti lakásokkal

Ingatlan2006.10.10, 17:54

Egy francia gazdasági lap szerint Budapest Közép-Európa egyik legszebb városa, ahol a hatóságok nem kaphatók a proteckionizmusra.

Új kézen az A+ csatorna

Tévé2006.10.05, 15:03

A Sony Pictures Television International (SPTI) és Közép-Európa vezető gyermekcsatornája, a Minimax ma bejelentette, hogy az SPTI megvásárolta az anime (japán animációs film) sorozatokat sugárzó A+ csatornát, amelyet eddig Magyarországon, Romániában, Csehországban és Szlovákiában a Minimax üzemeltetett.

Lesújtó képet fest Magyarországról a Newsweek

Nagyvilág2006.09.26, 13:12

Magyarország régebben példás kivétel volt, de már nem az, a látványos gazdasági növekedés pedig valójában éretlen politikát és pénzügyi alkalmatlanságot takar - egyebek mellett ilyen megállapításokat tesz a magyarországi tiltakozásokról és zavargásokról szóló cikkében a Newsweek amerikai hírmagazin. A lap szerint egyébként egész Közép-Európa bajban van.

Economist: Gyurcsány jót tesz, de rosszul

Itthon2006.09.22, 15:52

Nemcsak a magyar gazdaság, hanem egész Közép-Európa hírneve is múlik azon, mennyire válik be a szerencsejáték, amelybe belekezdett Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök - véli az Economist nevű tekintélyes brit hetilap, amely elemzésében alapvetően kiáll Gyurcsány mellett, de emleget hibákat is.

Kételkedik a megszorítások sikerében az IMF

Gazdaság2006.09.14, 12:31

Az nemzetközi Valutaalap (IMF) kételyeit fejezte ki a magyar államháztartás rendbetételével kapcsolatban. Az IMF szerint az államháztartási hiány egy év alatti négy százalékos csökkentése "kihívást jelent" ráadásul az intézkedések főként adózási vonzatúak. Az IMF Közép-Európáról szóló jelentésében Magyarországot a lassuló gazdasági növekedésű országok közé sorolta. A szervezet ugyanakkor felfelé módosította a világgazdaság-növekedési várakozásait.

Közép-Európa legszebb városai

[origo] utazás2008.02.14, 14:48

Ha valaki az idén nyáron sehol nem volt külföldön, és még menne valahova míg le nem esik az első hó, hétvégén igyon meg egy kávét Bécsben. Hát nem jó ötlet? Salzburgban koncert, Ljubljanában hőlégballonozás, Krakkóban káposztás csülök.

Második lett a gyeplabda-válogatott

Sport2006.09.11, 18:35

A magyar férfigyeplabda-válogatott a szakmai várakozásokat felülmúlva második helyezést ért el a Horvátország, Szlovákia és Szlovénia legjobb gyeplabdásait felvonultató 10. Pannónia-kupán.

Kézidrukkerek csatája Veszprémben

Sport2006.08.24, 12:02

A Veszprém Kézilabda Fan Club 2006 augusztus 26-28. között ismét megrendezi a Veszprém Handball Fan Tour elnevezésű szurkolói találkozót. A résztvevők ezúttal is Szlovéniából és Magyarországról érkeznek. Itthonról a bakonyi drukkerek két csapata mellett idén a szegedi szurkolók egy csapata képviselteti magát a játékokon. Az MKB Veszprém KC legnagyobb hazai riválisának rajongói mellett rengeteg vendég érkezik Szlovéniából, 3 kézicsapat (Velenje, Celje és Lendva) támogatói is állítanak ki csapatot.

Rosszidő-sziget Közép-Európa felett

Időjárás2006.08.04, 00:14

Skandináviában is sokkal jobb idő várható a hétvégén, mint környékünkön. A heves csapadékok lesznek a jellemzőek Közép-Európára. A Fekete-tenger nyugati partvidékén pénteken tombol igazán a hőség, de a hét végén legyengülve oda is elérkezik a hidegfront. Ibéria és Dél-Görögország a legmegbízhatóbb kánikula ügyben.

Háromországos Pannon-maraton

Archívum2006.07.05, 17:54

A háromországos Pannon-maraton sport- és rekreációs, valamint idegenforgalmi rendezvény, amelynek a célja a három vidék összekapcsolása. Szlovénia mellett még Horvátország és Magyarország is szervező ezen rendezvényen.

A Messinai-szoros - a hét műholdképe

Tudomány2006.07.03, 09:36

Miközben Közép-Európa az év viharait szenvedte el a múlt héten, a mediterrán térségben kevésbé mozgalmas, de szép napok követték egymást. Képünkön az olasz csizma orrába és Kelet-Szicília térségébe látogatunk.

Két új tematikus tévé indult

Tévé2006.06.30, 13:56

A Sony Pictures tulajdonában lévő, Közép-Európa hat országában megtalálható AXN kaland- és akciócsatorna egy hónapos tesztidőszakot követően a régióban elsőként elindította két új tematikus csatornáját, AXN Sci-fi és AXN Crime néven.

A napforduló pusztító zivatarai - a hét műholdképe

Tudomány2006.06.26, 09:38

A nyári napforduló hetében, elsősorban csütörtökön (június 22-én) és pénteken emlékezetes zivatarok törtek ki a Kárpát-medence nagy területein. Amint azt az alábbi műholdképeken is láthatjuk, a zivatartevékenység nem korlátozódott hazánkra vagy a Kárpát-medencére, hanem kiterjedt Közép-Európára és a Balkánra is.

Forróság délen - Európa hétvégi időjárása

Időjárás2006.06.23, 11:54

Csupán a kontinens északnyugati és nyugati pereme marad ki a nyárból június utolsó hétvégéjén és az azt követő három napban. Közép-Európában és a mediterrán térségben egyre forrósodik az időjárás.

Csaknem ezer amerikai cég Magyarországon

Gazdaság2006.06.20, 12:25

Az amerikai vállalatok magyarországi befektetéseinek értéke majdnem 9 milliárd dollár. Az USA kereskedelmi partnerlistáján Magyarország az 57. helyen szerepel, megelőzve többek között Portugáliát, Görögországot, Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és Szlovéniát.

Gondokat okozhat a szokatlanul sok eső

Időjárás2006.05.26, 20:11

A változékony időjárás okozta ismétlődő esőzések az optimálisnál lényegesen több csapadékot hoztak Közép-Európa vidékére, melyek több veszélyt is hordoznak magukban. A talaj telítettsége sokfelé akadályozza a mezőgazdasági munkákat, egyes gyümölcsök rothadásával, a gombabetegségek erősödésével is fenyeget. A folyók vízgyűjtőjén tovább növekszik az esélye egy nagyobb árhullám kialakulásának.

Stagnálnak a balatoni ingatlanárak

Ingatlan2006.10.05, 14:40

Érdemes alaposan végigböngészni a Balaton környéki helységeket, ha Közép-Európa legnagyobb tavánál szeretnénk ingatlanba befektetni, vagy egyszerűen csak nyaralót, hétvégi házat (lakást) venni. Az [origo] városonként figyelemreméltó különbségeket talált ugyanis az egyébként szinte mozdulatlan árakban, pedig az összeállításban csak öt nagy település kínálata szerepel.

Kivonul Közép-Európából az EBRD

Archívum2006.05.19, 07:25

Jean Lemierre , az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke szerint 2010-re felnőnek, és nem igénylik többé az EBRD támogatását a közép-európai országok - írja a Népszabadság.

Litvánia elutasítása jelzés Közép-Európának

Gazdaság2006.05.17, 14:38

Litvánia 2007-ben azért nem léphet be az európai valutaunióba, mert az infláció meghaladta a 2,6 százalékos határértéket. Az egyébként egészséges gazdasági fejlődést produkáló balti állam elutasítása azt az üzenetet hordozza, hogy az olyan tagjelöltek, mint Magyarország, "messze-messze járnak" az euróövezeti csatlakozástól - fogalmaznak londoni elemzők.

Trieszt és Velence várja a magyarokat

[origo] utazás2008.02.04, 17:05

Tavaly negyvenezer magyar vendég érkezett a Magyarországhoz legközelebb eső olaszországi tartományba, Friuli Venezia Giuilába - közölték a tartomány idegenforgalmi vezetői egy, a közelmúltban rendezett prezentáción. A turisztikai szakemberek reménye szerint ez a szám a jövőben jelentősen nőni fog, mert rövidesen elkészül a Magyarországot Szlovénián át Trieszttel összekötő autópálya.