környezetbarát járművek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- hibrid autó
- elektromos autó
- német autó
- japán autó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A benzineseknél is károsabbak a kínai villanyautók
Amerikai kutatók szerint a Kínában futó elektromos autók szennyezőbbek a benzineseknél egy nemrég publikált tanulmányukban
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos autókra specializálódott i almárka vezetője beszélt az [origo]-nak a BMW egyik legnagyobb vállalkozásáról.
Kémvideón a BMW új sportautója
Fagyos tájakon tesztelik a BMW első hibrid hajtású sportautóját. Az i8 a tervek szerint 350 lóerős lesz.
Sirályszárnyas elektromos egyterű
Az eddig elektromos sportautóiról híres Tesla 2013-ra már egy divatos egyterűvel törne be az amerikai piacra.
Folyékony levegő hajthatja a jövő autóját
Egy környezetbarát technológiákkal foglalkozó angol honlap szerint már kísérleteznek a levegővel hajtott motorral.
A BMW nemet mondott sportrészlegének
Az M divízió szívesen tervezne új M1-et, de a vezetőség inkább egy környezetbarát sportkocsiban gondolkodik.
Vegyes a zöld autók megítélése Detroiti Autószalonon
Megoszlik a hibrid vagy elektromos autók jövőjét illetően a Detroiti Autószalonon résztvevő autóipari vezetők véleménye. Az eladások egyhelyben topognak, viszont középtávon valós új lehetőségek rajzolódnak ki - mutatott rá az AFP hírügynökség szakírója.
Új hibridautót mutatott be a Volkswagen
A Detroiti Autószalonon mutatták be a Jetta hibrid változatát. Az összteljesítmény 170 lóerő, az átlagfogyasztás állítólag 5,2 liter.
Ilyen lenne az elektromos retró-Yugo
Egy fiatal formatervező a zágrábi autóipari dizájnkonferenciára készítette el a Yugo modernizált, elektromos változatának humorral átitatott terveit.
Tömegcikk lehet a Kia első elektromos autója
A benzinessel közös gyártósoron készül Dél-Korea első szériagyártású EV-je.
Új emeletes buszokat kap London
Boris Johnson londoni polgármester is utas volt a New Bus for London első, pénteki útján a City Halltól a Trafalgar Square-ig. A 120 millió forintba kerülő új, hibrid buszok közül nyolc februárban kezdi meg a próbaüzemet, később több száz rója majd a brit főváros útjait.
Jövőre jön a Volvo konnektoros dízel hibridje
2012 novemberében kezdik gyártani a V60-as otthon is tölthető, szupertakarékos változatát, a D6-ost. Színt nem lehet választani, de háromféle üzemmódban is vezethető a világújdonság.
Elektromosautó-kölcsönző indult Párizsban
Kéthónapos próbaüzem után 250 villanyautó kezdi meg működését hétfőtől a francia fővárosban és 45 környező településen.
Forradalmi fékenergia-visszanyerés a Mazdától
A Mazda bemutatta a világ első olyan fékenergia-visszanyerő rendszerét, amely az energia tárolására kondenzátort használ. A megoldást 2012-től már alkalmazzák is, elsőként az új Mazda6 kaphatja meg.
Magát vezeti az elektromos VW Transporter
A jövő Transportere belül nagy, kívül kicsi, elektromos, és magától megy.
Tokióban bemutatkozik az új, takarékos Colt
A Mitsubishi kisautója Japánban Mirage néven jelenik meg, fejlesztésénél a fogyasztáscsökkentés volt a fő szempont. Egyliteres motorjával 3,3 litert fogyaszt.
Drágán spórol - Citroën C3 e-HDi-teszt
Csak egy dízelmotor és egy start-stop rendszer kell, és máris kész a hibrid autó, legalábbis a Citroën szerint. A franciák már ezt az összeállítást is elég ütősnek érzik ahhoz, hogy mikrohibridnek hívják. Nekünk viszont nem kell elhinnünk minden jól csengő reklámszlogent ahhoz, hogy megtaláljuk a piac egyik legjobb városi kisautóját, a hókuszpókuszok nélkül is spóroló C3-ast. Csak ne lenne ilyen drága!
Közös vállalatot alapított a BMW és a PSA-csoport
Hibrid és elektromos járművek fejlesztésére szakosodott technológiai vegyes vállalatot hozott létre a BMW és a PSA-csoport. A müncheni kutatási és fejlesztési központ már megkezdte működését, míg a franciaországi Mulhouse-ban található PSA-üzemben 2015-től indul meg a termelés.
Kiszivárgott képeken a kompakt Toyota Prius
Kiszivárgott a Toyota Prius C prospektusa Japánban. A szkennelt képeken már látható a világ egyik legtakarékosabb hibridje.
Franciának drága - Peugeot 308 eHDi-teszt
Kényelmes, csendes és keveset fogyaszt. Csupán ezen tulajdonságai alapján nyerő választásnak tűnhet a Peugeot 308-as takarékos változata, de akárcsak a kisugárzása, az ára is átlagos.
A távirányítható autótól a lézerfényszóróig
Münchenben kipróbáltuk a BMW elektromos autóját, és megnéztük a legújabb fejlesztéseit. Láttunk lézerrel működő fényszórót, távirányításra alkalmas okostelefon-alkalmazásokat, élethű vezetési szimulátort, és kézlendítéssel használható fedélzeti menürendszert is.
Kipróbálhattuk 2011 legfontosabb autóját - Nissan Leaf-menetpróba
A világ és az európai Év autója szavazáson is győztes Nissan Leaf nagyszerű alapkő a zöldautózás felé vezető úton. A megnyerő menettulajdonságokkal bíró modell egyelőre csak bemutató látogatást tett Magyarországon, 2013 elején indulhat el a hazai forgalmazása.
Politikusok tesztelik az üzemanyagcellás Hyundait
Az Európai Bizottság egyik zöld programja a Hyundai ix35 FCEV változatát választotta ki az üzemanyagcellás technológia népszerűsítésére.
Videón az új Citroën DS5
A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Citroën újdonság már mozgásban is látható. A DS5-ös már hibrid változatban is kapható lesz.
Egy tank üzemanyaggal 2160 kilométert ment egy Mondeo
Két norvég férfi 2160 kilométert tett meg egyetlen tank üzemanyaggal egy széria Ford Mondeo Econetic kombival. A 115 lóerős dízel Mondeo átlagfogyasztása mindössze 3,2 l/100 km volt.
Városi elektromos kisautót mutatott be a PSA
A franciák a vártnál nagyobb csendben mutatták be új, környezetbarát városi kisautó tanulmányukat.
Elektromos Porsche Panamera hasonmás Tajvanból
Elektromos meghajtású Porsche hasonmás mutatkozott be a Kínában megrendezett Sanghaji Autókiállításon, de az Avant GT adatait egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Két év után leáll a BMW X6 hibrid gyártása
Egy ekkora teljesítményű hibridet már nem tudott lenyomni a piac torkán a BMW. A vezetési élménnyel nem volt gond, de a bajorok sok kritikát kaptak a magas fogyasztás miatt, ezért jobbnak látták, ha visszavonulót fújnak.
Egyhamar nem járunk elektromos autóval
A német autóipar igyekszik lehűteni az elektromos mobilitás gyors elterjedésével szemben táplált túlzott várakozásokat.
Elektromos autók törtek össze a hétvégén Budapesten
Az E.On 23 milliót érő elektromos sportkocsit, egy Tesla Roadstert küldött a X. Autómentes Hétvége villanyautós felvonulására, de a csodajárgány nem ért oda egy közúti baleset miatt. A Margitszigeten pedig egy turista zuhant le a Duna melletti kövekre a bérelhető elektromos kisautójával.
Elektromos autók versenyeztek az Andrássy úton
Szeptember 18-án alternatív meghajtású járművek versenyét tartották az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera közötti szakaszon.
Ronda orosz autócsoda Frankfurtban
A Yo-Auto furcsa tanulmánya a furcsa megoldásaival hívja fel magára a figyelmet.
Elektromos prototípusként mutatkozik be az új Audi A2
Frankfurtban ismét meggyőző bizonyítékot láthatunk arra, hogy az Audi komolyan gondolja az A2-es visszatérését. Az új modell egyelőre elektromos prototípusként mutatkozik be.
Egyszemélyes városi autót mutat be a Volkswagen
A Nils tanulmány kicsi, könnyű és ehhez képest erős, de a hatótávja miatt csak rövid városi utakra alkalmas.
Műanyag kerekeken gurulhat a jövő Smartja
Az új Smartot bevezető tanulmány környezetbarát anyagokból készül. A Forvision Concept formailag nem szerez meglepetést.
A világ legalacsonyabb egyterűje a Peugeot-tól
A HX1 hosszabb, mint egy Ford Galaxy, de alacsonyabb egy Mininél. A látványos tanulmányautóból nem lesz semmi, csupán figyelemfelkeltésnek szánja a Peugeot, és új formatervezési stílusára hívja fel a figyelmet a dízel hibrid óriással.
Gyári képeken az Audi városi roadstere
Urban Sportback néven mutatja be városi élményautó tanulmányát az Audi. Zárt és nyitott karosszériával is ott lesz Frankfurtban a jövő spórolós aprósága.
Kiválthatja a biciklit a Volkswagen kisautója
Együléses elektromos tanulmány készül a Frankfurti Autószalonra. A szupertakarékos városi jármű a robogók és a biciklik ellenfele lehet.
Kétüléses elektromos tanulmányautó az Auditól
A Volkswagen után az Audi is készített városi minimálautó-tanulmányt. Az elektromos Urban Concept akkumulátorait az egymás mögött ülő utasok alá építették be.
"Ahogy a gázt nyomom, ő gondolkozik" - a Volvo hibrid buszát tesztelik Budapesten
Alacsonypadlós, hibrid Volvo-buszt tesztel a BKV a 8-as busz vonalán augusztus 4. és augusztus 10. között. Az egyik tesztelő sofőr szerint a buszt könnyebb vezetni, mint egy személyautót, de azért megszokást igényel az újfajta hajtásmód.
Megvillantotta az elektromos jövőt a BMW: i3 és i8 bemutató
Azt már régóta tudni lehetett, hogy a BMW-nél gőzerővel dolgoznak egy teljesen új, környezetbarát modellcsaládon projekt i néven, ám az idáig nem volt világos, hogy pontosan mikor és milyen autókkal fognak előrukkolni a bajorok. A jövő immár hivatalosan is elkezdődött: bemutatták az i3-as elektromos városi kisautót és az i8 nevű hibrid szupersportkocsit.
Néma, de nem béna villanyautó - Mitsubishi i-MiEV-teszt
Csak az infrastrukturális feltételek hiánya, valamint a magas ára miatt nem lehet komolyan venni a városi kisautóként meggyőzően teljesítő elektromos Mitsubishit.
Úgy húz, mint egy troli - kipróbáltuk az elektromos Porschét
Hangtalan, szagtalan, de egy kicsit az ízét is elvesztette - a Siemens és a Ruf tuningcég közösen fejlesztett elektromos Porschéjét vezettük.
Mazda2 háromliteres fogyasztással
Japánban bemutatta az Európában Mazda2-ként forgalmazott Demio frissített változatát a Mazda. Új, 1,3 literes Skyactiv-motor jelent meg a kínálatban.
Légpárnás Volkswagen-tanulmány Kínából
Egy frissen végzett kínai formatervező légpárnás autót tervezett. Az Aqua névre keresztelt üzemanyagcellás tanulmányt az autóval járhatatlan terepek gyors és környezetbarát jövőbeli közlekedési eszközének szánta.
Elektromos autóval indul a Nissan egy hegyi versenyen
Egy teljesen széria Leafet indít a Nissan a híres Pikes Peak-i hegyi versenyen.
Félmillió kilométer alatt megtérül
Egy benzines és hibrid modellekhez hasonlítottuk a Mitsubishi nálunk is kapható elektromos autóját. Alig követel kompromisszumot, olcsó vele járni, de jelenleg mégsem reális közlekedési alternatíva az elektromos autó.
Négy másodpercen múlt a fogyasztási álomrekord
Hajszál híján a friss magyar pályacsúcs megdöntéséről szólt a legjobb magyar csapatnak a 27. Shell Eco-marathon második versenynapja. A többi hazai főiskolás vagy küzdött a makacskodó technikával, vagy reményt vesztetten pakolni kezdett. Helyszíni tudósítás a felemás péntekről.
Új magyar rekord: 2277 kilométer egy liter benzinnel
Legelső próbálkozásra rekordot futott a kecskeméti főiskolások járműve a németországi Shell Eco-marathonon. A 222 csapatból egyedüli középiskolásként induló másik magyar team tagjai - szintén Kecskemétről - pedig már-már alázták az idősebb kategóriatársakat, olyan köröket futottak. A bicskával és mogyorókrémmel is dolgozó többi magyar csapat azonban problémákkal küzd Európa legkisebb fogyasztású járműveinek versenyén. Helyszíni tudósítás az első napról.
2013-ban jön az Opel elektromos minije
A versenytársaihoz hasonlóan az Opel is piacra dob egy elektromos miniautót. Normál motorokkal is készül majd a Corsa kistestvére.