Korán

címke rss

Egyetlen nyugati országban sem sikerült integrálni a muszlim migránsokat

Nagyvilág2019.03.12, 12:39

Ruud Koopmans holland szociológiaprofesszor 20 évig tanulmányozta az integráció és asszimiláció kérdéskörét, és arra jutott, hogy a muszlim migránsokat sokkal nehezebb integrálni a nyugati társadalmakba, mint bármely más csoportot. Sőt, odáig is elmegy végső következtetésképpen, hogy gyakorlatilag egyetlen nyugati országnak sem sikerült integrálnia a muszlim bevándorlókat.

Rászokott a korai lefekvésre a blogger: ilyen hatással van rá

Archívum2018.10.04, 16:26

Egy amerikai blogger úgy döntött, megpróbál átszokni a korai fekvésre: éjfél helyett este kilenckor ment ágyba, így hatott a szervezetére. 

Megpróbálta elvágni egy lány torkát egy szaúdi diák - döbbenet, hogy miért mentették fel

Nagyvilág2018.07.15, 16:14

Egy szaúd-arábiai diák Kanadában meg akarta ölni az egyik diáktársát, mert - utóbb azt mondta - a Korán ezt sugallta neki. A diákot az ottawai Legfelsőbb Bíróság most jogerősen felmentette, mert elhitték neki, hogy a muszlimok szent könyve buzdította őt a gyilkosságra.

Itt egyszerre adóztatják a Biblia és a Korán importját

Gazdaság2018.05.17, 13:33

A vallási csoportok vezetői hitetlenkedve és megdöbbenéssel fogadták Uganda adóhivatalának bejelentését arról, miszerint a szervezet – felrúgva a vallási anyagok adómentességének régi tradícióját – adót vetne ki a nagy vallások legfontosabb könyveire, valamint a kapcsolódó vallási irodalomra – írja az egyik független ugandai lap.

Dervisek segíthették győzelemre Szulejmán seregét

Tudomány2017.09.07, 23:40

A legenda szerint egy muzulmán szúfi testvériség, a halveti dervisek készítették fel a szultán harcosait a döntő rohamra Szigetvárnál, 1566. szeptember elején. Kolostoruk teljes feltárását most kezdte meg a Szulejmán-kutatócsoport a város melletti turbéki szőlőhegyen, a szultán sírkomplexumának területén. Annyit bizonyosan lehet tudni, hogy a szultánt számos vallási vezető és dervisek sokasága kísérte.

Miért jobb a muszlim nőknek, ha nem mi mentjük meg őket?

Unikornis2016.09.22, 07:59

A nyugati sztereotípiák mentén gondolkodó feministák sok jel szerint lehetetlen helyzetbe hozzák a muszlim nőket.

Az iszlámra akarták téríteni az apácákat a dzsihádista papgyilkosok?

Nagyvilág2016.07.31, 08:25

Szürreális beszélgetésként írja le a La Vie, ami a két terrorista és a fogva tartott apácák között zajlott. 

Betiltanák a bécsiek a Korán árusítását

Nagyvilág2015.11.24, 11:43

Egyre többen követelik, hogy a párizsi terrorakciók után tiltsák be a Korán árusítását Bécs bevásárlóutcáján és a bevásárlóközpontokban. A helyzet azonban nem egyszerű, hiszen alapvető szabadságjogot érint. Az önkormányzat mindenesetre cselekvést ígér.

Félhold és kard árnyékában

Tudomány2015.09.07, 05:52

2014. június 29-én, a saját magát területileg is megszervezni kívánó dzsihádista szervezet, az Iszlám Állam első számú vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi meghirdette a világkalifátust, és önmagát az iszlám kalifájának nyilvánította. Önként adódó kérdés, hogy a muszlim történelmi hagyomány és szokásjog szerint al-Bagdadi valóban kalifának tekinthető-e, vagy pedig e nagy történelmi múltra visszatekintő cím bitorlójának csupán.

Mohamed előtt készülhettek az első Korán lapjai

Archívum2015.09.01, 18:25

Akár 40 évvel az iszlám alapítása előtt készülhettek azok a szárított állatbőrök, amelyekre a ma ismert legrégebbi Korán-szöveget írták – ha a tinta vizsgálatai során kiderül, hogy az írás is egykorú a papírral, bebizonyosodik, hogy a Koránt Mohamed megjelenése előtt fogalmazták meg.