költségtérítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Országgyűlés
- Fidesz
- képviselő
- MSZP
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyarázkodnia kell az MSZP elnökének
Költségtérítésének elszámolására, és a törvénytelenül felvett pénz visszafizetésére szólította fel a Fidesz Tóbiás Józsefet. Az MSZP szerint a pártelnök minden vonatkozó jogszabályt betartott. Lapinformációk szerint a politikus annak ellenére vett fel évekig költségtérítést nyíregyházi állandó lakcímére hivatkozva, hogy közben saját bevallása szerint is Érden lakott, Hagyó Miklós egykori családi házában.
- címkék:
- Tóbiás József
- költségtérítés
- lakás
- MSZP
- Címkefelhő »
Lázár János visszafizette a kétmillió forintos utazási költséget
A kormányszóvivő nem mondta el, hogy milyen formában fizette vissza Lázár a pénzt, de azt megjegyezte, hogy a miniszterelnök megbízásából utazott, és ezeknek a találkozónak az a sajátosságuk, hogy nem tartoznak a nyilvánosságra.
Így pumpolhatják meg Brüsszelt az EP-képviselők
Nem kell ügyeskedniük a vasárnap mandátumot szerzett EP-képviselőknek ahhoz, hogy havonta négymillió forintot keressenek a következő öt évben, de aki hajlandó kihasználni az Európai Parlament bőkezű rendszerének kiskapuit, ennél többet is összeszedhet. Ingyenebéd ugyan nincs, és a konditeremért is fizetni kell, de Brüsszelben nagyon sok mindenért csak a kezüket kell nyújtaniuk az eurokratáknak.
Megemelik a főpolgármester-helyettesek juttatását
Amíg parlamenti képviselők voltak, nem járt nekik a költségtérítés. Most már nem azok, gyorsan megszavazzák nekik a havi 130 ezer forintos kiegészítést.
Ki és miképp viseli a munkába járás költségét?
Ki és milyen feltételek alapján viseli a munkába járás költségét? A munkáltatót, vagy a munkavállalót terhelő kiadásról van-e szó ebben az esetben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy mit tekint a hatálya alá tartozó munkába járásnak, és mely esetekben kell az utazás költségét térítenie a munkáltatónak. Dr. Burján Zsuzsanna rámutatott: a munkába járás a közigazgatási határon kívülről, a lakóhely és a munkavégzés helye közötti, munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással megvalósuló napi munkába járás és hazautazás.
Visszakövetelik a bankszámlatérítést a szakszervezetek
A folyószámlaköltségek térítésének megszüntetése törvénytelen a közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek szerint. A hatályos törvény végrehajtását követelik a kormánytól.
Mégsem kompenzálják a minisztériumi dolgozókat
A kormány úgy döntött, hogy sem a miniszterelnökségen, sem a minisztériumban dolgozók nem kapnak kompenzációt a bankadó miatt megemelkedett folyószámlaköltségeikre.
Az EMMI vezetői lemondanak a bankszámlatérítésről
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere és államtitkárai lemondanak arról a korábban bevezetett, jogszabályban előírt juttatásról, amely a bankszámlavezetés költségei megtérítésére volt hivatott – olvasható a kormany.hu-n.
- címkék:
- költségtérítés
- bankszámla
- Emmi
- Címkefelhő »
Mi fizetjük a politikusok bankszámláit
Az Emberi Erőforrások Minisztériumában még mindig létezik a folyószámla-költségtérítés, amelyet a vezetők a bankszámláik fenntartásáért kapnak. A havi tízezer forintos költségtérítést több minisztériumban már megszüntették, Balog Zoltánnak, Hoffmann Rózsának és Szócska Miklósnak még mindig jár.
Bécsben fizetnek a bringázásért
Bécsben nem csak az autósok kaphatnak költségtérítést a munkáltatójuktól, hanem azok is, akik kerékpárral járnak dolgozni.
- címkék:
- Bécs
- közlekedés
- kerékpár
- költségtérítés
- Címkefelhő »
Milliókat kér a kormány a diplomáért
2013-tól 16 képzésre megszűnik az állami támogatás, ezzel olyan sikerszakok lesznek fizetősök, mint a kommunikáció, a jog vagy a pénzügy és számvitel, amelyeken félévente átlagosan 150-200 ezer forint lesz a tandíj. Egy jogásznak a teljes képzéshez több millió forintot kell majd összegyűjtenie.
- címkék:
- költségtérítés
- tandíj
- egyetemek
- Címkefelhő »
Megduplázták Kövér utazási pénzét
A Blikk számításai szerint 313 ezer forinttal emelkedett a házelnök jövedelme, miután egyik hónapról a másikra megemelték a költségtérítését.
Szabadságuk alatt is kapják a juttatásokat a képviselők
Nem látszik az országgyűlési képviselők fizetésén, hogy szünetel a parlamenti munka: a két nyári hónapra nemcsak a fizetésüket kapják meg, hanem más, a képviselői munkához járó juttatásokat is - írja a Blikk.
Kikerülhet a törvényből az ingyenbérlet
Két fideszes képviselő javaslata értelmében a kormány rendeletben fogja szabályozni a munkába járással összefüggésben az utazási költségtérítést. Korábban a munkáltatók úgy ítélték meg, hogy a legalább 86 százalékos költségtérítéssel rájuk terhelik a közlekedési társaságok finanszírozásának gondjait.
Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
Visszafizeti az állam azon közgazdász- és jogászhallgatók diákhitelét, akik az állami szférában helyezkednek el - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a parlamentben. Hoffmann azt mondta, a kormány oktatáspolitikája az ország felemelkedését szolgálja, amit köztudottan nem jogászokkal és szociológusokkal lehet gyorsítani.
Kétszázalékos lesz az új diákhitel kamata
Szeptembertől vezetik be a képzési költségekre fordítható új diákhitelt. Kamata kétszázalékos lesz, a törlesztést 35 éves kortól kötelezően el kell kezdeni. A visszafizetéskor 4-12 százalékot vonnak majd le a jövedelemből. A korábbi diákhitel felvehető összege eközben félmillió forintra nő, és a két hiteltípust egyszerre is igénybe lehet venni. Egy az [origo] birtokába került korábbi tervezet még kifejezetten ellenezte, hogy az állam kamattámogatást adjon a diákhitelhez.
A KDNP is elhalasztaná a képviselői fizetés reformját
A következő parlamenti ciklusra halasztaná a képviselők új fizetési rendszerének életbe lépését a KDNP-s Rubovszky György. A parlament alkotmányügyi bizottsága több ponton is átalakítaná Lázár János előterjesztését: pluszpénzt adnának a bizottsági tagságért, a bizottsági ülésektől távol maradókat pedig nem büntetnék tiszteletdíj-megvonással.
Hallgatói szerződésmintákat készítenek a felsőoktatásban
Hoffmann Rózsa szerint még nincs eldöntve, hogy mikor és hány évet kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas felsőoktatási hallgatóknak, hogy ne kelljen visszafizetniük a képzési költségüket. Mint mondta, ez attól függ, milyen szakon végeztek.
Helyettes államtitkári fizetést adna Lázár a képviselőknek
Havi 750 ezer forintot kapnának a képviselők a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata szerint.
Magyar Nemzet: Változhat az országgyűlési képviselők bérezése
Egy egyéni képviselői indítvány szerint az eddig 231 ezer forintos alaptiszteletdíj helyett az államtitkár-helyettesi besorolásnak megfelelő jövedelemhez jutnának a képviselők - értesült a Magyar Nemzet.
Nem kezdhet újabb aláírásgyűjtésbe a képviselőkkel packázó Seres Mária
A legújabb elutasítás ellenére sem adja fel Seres Mária, aki továbbra is népszavazást szeretne a képviselők költségeinek elszámolásáról. A parlament egyszer már megakadályozta a referendumot azzal, hogy választókerületi pótlékot csinált a költségtérítésből, az Alkotmánybíróság pedig úgy döntött: a képviselők adóbevallásukban elszámolnak költségeikkel.
Blikk: 3,5 millió forint bírságot fizettek egy év alatt a fideszes képviselők
Különböző fegyelmezetlenségek miatt a 225 fideszes képviselő közül 24-re, összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki az elmúlt egy évben - tudta meg a Blikk a képviselőcsoporttól. A bírságokból befolyt pénzt jótékony célra fordították.
Kiszűri a kormány a véradásra hivatkozva bliccelőket
Az új miniszteri rendelet szerint a véradók utazási költségtérítésének szabályozása túl általános, április végéig az erre a célra rendelkezésre álló pénz időarányos részének többszörösét fizették már ki.
- címkék:
- költségtérítés
- rendelet
- véradás
- Címkefelhő »
Megtérítheti az állam a rezidensek költségeit
Az egészségügyi államtitkárság két héten belül megkezdi az egyeztetéseket a rezidensek képzési, szakképzési rendszerének módosításáról - jelentette be Szócska Miklós, a szaktárca államtitkára az országgyűlés egészségügyi bizottságának keddi ülésén.
Kósa Lajos: Lakhatási támogatás helyett motelszobát bérelnek a képviselőknek
A rendvédelmi dolgozók tüntetésein "csomó olyan dolog történt, ami az embereknek nem szimpatikus" - mondta Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorának pénteki adásában. A debreceni polgármester szerint teljesen abszurd a korkedvezményes nyugdíjazás miatti helyzet, a képviselők javadalmazásáról szóló törvény részeként kezdeményezte, hogy szűnjön meg a költségtérítéses rendszer.
Blikk: Dupla költségtérítést vett fel Ferencváros polgármestere is
Hónapokon át törvénytelenül kapott dupla költségtérítést Bácskai János, fideszes országgyűlési képviselő, Ferencváros polgármestere - írja a Bilkk. Bácskai János szerint nem szándékosan duplázott és már visszafizette a pénzt.
- címkék:
- Bácskai János
- költségtérítés
- Címkefelhő »
Nem nyomoz az ügyészség a fideszes képviselők költségtérítése miatt
Az ügyészség elutasította a Papcsák Ferenc és Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselők költségtérítése miatt feljelentést. Molnár Csaba szocialista képviselő korábban azért fordult a legfőbb ügyészhez, mert a fideszes képviselők két helyről vettek fel költségtérítést.
Blikk: Dupla költségtérítést vett fel a tököli polgármester is
A Blikk írása szerint Hoffman Pál KDNP-s országgyűlési képviselő tavaly június óta 1,1 millió forint közpénzt vett fel törvénytelenül. A politikus közölte, hogy hibásan értelmezte a jogszabályokat, és a pénzt már visszafizette.
- címkék:
- Hoffmann Pál
- Tököl
- költségtérítés
- KDNP
- Címkefelhő »
Családi segítséggel és politikusi fizetéséből lett vagyonos Lázár János
Az első szántóját örökségből vette 19 évesen, és máig számíthat a családja nagyvonalú támogatására Lázár János, aki saját maga is elismeri: könnyen lehetett úgy vagyonosodni, hogy az állam minden költségét megtérítette. Az [origo] utánajárt, hogyan, miből gyarapodott a Fidesz frakcióvezetője, aki vihart kavart azzal a mondatával, amely szerint nincs helyük a közéletben azoknak, akik nem raktak még le semmit az asztalra.
Blikk: Újabb fideszes képviselő kapott dupla költségtérítést
A Blikk szerint törvénytelenül vett fel közpénzt tavaly október végétől idén február végéig Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő.
Pénzbírságra büntette a dupla fizetést felvevő alpolgármestert a Fidesz
Kétszázötvenezer forint pénzbírságra kötelezte a Fidesz etikai Rónaszékiné Keresztes Monikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.
Blikk: Újabb fideszes politikus vett fel dupla költségtérítést
A Blikk szerint törvénytelenül kapott dupla költségtérítést Rónaszékiné Keresztes Monika. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, hogy már mindent visszafizetett.
Blikk: Törvénytelenül vett fel közpénzt a ceglédi polgármester
A Blikk szerint hónapokon át a ceglédi önkormányzattól és az Országgyűléstől is kapott fizetést Földi László KDNP-s politikus. A ceglédi polgármesternek csak decemberben szóltak, hogy a dupla fizetés törvénytelen. Földi László visszafizeti a jogtalanul felvett közpénzt.
Bírságot fizetnek a dupla költségtérítést felvevő fideszesek
Újabb két képviselőt büntetett meg a Fidesz-frakció költségtérítés két helyről való felvétele miatt. Az etikai bizottság egyaránt 250 ezres bírságot rótt ki Papcsák Ferencre és Szabó Zsoltra.
A Fidesz etikai bizottsága elé kerülhet az újabb költségtérítési ügy
A Fidesz etikai bizottsága elé kell állnia az állítólag választókerületi pótlékot és önkormányzati költségtérítést egyaránt felvevő Szabó Zsoltnak névtelen fideszes források szerint. Már két fideszes hasonló szabálytalansága került a testület elé, az egyik esetben 150 ezer forint bírságot szabtak ki.
Blikk: Újabb fideszes képviselő költségtérítését vizsgálják
Szerdán tárgyalja Szabó Zsolt ügyét a Fidesz-frakció, miután a Blikk szerint a politikus országgyűlési mandátuma és hatvani polgármestersége után is felvette a költségtérítést, holott az törvényellenes - írja az újság.
Zsiga Marcell képviselőt 150 ezer forintra büntette a Fidesz
Figyelmetlenségnek nevezte Zsiga Marcell azt, hogy mind az országgyűléstől, mind az önkormányzatától vett fel költségtérítést. A képviselőt 150 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Fidesz etikai bizottsága.
A Fidesz etikai bizottsága is vizsgálja Zsiga Marcell költségtérítéseit
Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke szerint Zsiga Marcell nagyot hibázott, amikor duplán vette fel a költségtérítést, és azt az utolsó fillérig vissza kell fizetnie.
Blikk: Dupla költségtérítést kapott egy fideszes képviselő
Az Országgyűléstől és a miskolci önkormányzattól is kapott költségtérítést a fideszes Zsiga Marcell, aki parlamenti képviselő és egyben Miskolc alpolgármestere. A törvény tiltja, hogy egy képviselő két helyről kapjon ilyen juttatást. A politikus a Blikk kérdésére elismerte, hogy nagy hibát követett el.
Még többet kereshetnek a képviselők, ha számlát hoznak
Tizenhat képviselő bukik, többségük azonban akár több százezer forinttal is többet kereshet a januártól életbe lépett új javadalmazási rendszer alapján - derül ki az Országgyűlés Hivatalának adataiból. A képviselők akkor juthatnak hozzá a pénzhez, ha munkájuk sok költséggel jár, és ezt számlákkal tudják igazolni, de az [origo]-nak nyilatkozó képviselők többsége azt mondta, nem fog élni ezzel a lehetőséggel. Az MSZP-s ötletgazda, Göndör István szerint nem kell attól tartani, hogy simlisek kaszálnak az új rendszerrel, mert őket elcsípheti az APEH.
- címkék:
- költségtérítés
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Vádat emeltek brit képviselők ellen a költségtérítési ügyben
Négy brit képviselő ellen emeltek vádat a tavaly májusban kirobbant költségvetési botrány ügyében. A képviselők tagadják az ellenük felhozott vádakat.
Milliókat pengetnek vissza a brit képviselők
Egy millió 130 ezer font - átszámítva 390 millió forint - költségtérítést vissza kell fizetniük brit parlamenti képviselőknek. A Sir Thomas Legg, az ügy feltárásával megbízott magas rangú könyvvizsgáló és jogtanácsos vezetésével készült jelentés szerint 390 képviselőnek kell a kincstárba visszafizetni az összeget, amit az elmúlt több mint öt évben, a második otthonukra, illetve egyéb költségekre hivatkozva vettek fel térítés címén.
Meghúzta a parlament a képviselői költségtérítés felső határát
Megszavazta a parlament a képviselői költségtérítési rendszer átalakításáról szóló módosító indítványt. A júniusban elfogadott jogszabály célja a képviselői jövedelmek csökkentése lett volna, egy rejtélyes módosító indítvány azonban jelentősen megdobta több politikus fizetését. A Göndör István MSZP-s frakcióvezető-helyettes által benyújtott módosító javaslat plafont szab az általa kitalált választókerületi pótléknak.
Milli�kat fizetnek vissza brit k�pvisel�k
T�bb mint 12 ezer font (3,5 milli� forint) k�pvisel�i k�lts�gt�r�t�st fizet vissza Gordon Brown brit korm�nyf� - k�z�lte h�tf�n este a Downing Street-i minisztereln�ki hivatal. A londoni als�h�zi t�rv�nyhoz�k �ltal vitatott c�meken felvett k�lts�gt�r�t�sek az ut�bbi �vtizedek legnagyobb belpolitikai botr�ny�t kavart�k Nagy-Britanni�ban. Volt aki pl�ssmack� �r�t ig�nyelte vissza, de akadt olyan k�pvisel� is, aki v�r�rkot �satott.
- címkék:
- Gordon Brown
- költségtérítés
- Címkefelhő »
Új népszavazást kér a képviselőktől Seres
A képviselői költségtérítéséről szóló népszavazás újbóli elrendelését kéri a parlamenttől a kezdeményező, Seres Mária. A népszavazásra 605 ezer aláírást gyűjtő Seres szerint hiába hoztak törvényt róla a képviselők - technikailag okafogyottá téve a kezdeményezést - a kérdést valójában nem rendezték.
Felpuhult a brit költségtérítésről szóló törvény
Nem lesz sem magatartási kódex, sem új bűncselekményfajták a brit képviselők költségtérítéséről szóló új jogszabályban, sőt a felsőház is kivonta magát a törvény alól. Az igazságügy-miniszter szerint így sem lesz lehetőség a korábban hatalmas botrányt okozó visszaélésekre, ám kritikusai azt állítják, a sebtiben elfogadtatott törvényt kiherélték.
Kedden döntenek a költségtérítésről szóló népszavazásról
A képviselői költségtérítésről szóló népszavazásról dönt kedden az Alkotmánybíróság. A parlament június 29-én úgy döntött, jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés - Seres Mária, a népszavazás kezdeményezője szerint egyértelmű, hogy pártok a népszavazást akarták megelőzni.
Baki csúszott a képviselői költségtérítési törvénybe
Egyből módosítani is fogják a képviselői költségtérítésre vonatkozó új szabályozást, mert a hétfőn elfogadott módosítások értelmében egyes képviselők másfél-kétszer annyi pénzt kaphatnának jövőre, mint eddig. A törvényjavaslatot benyújtó Göndör István szocialista képviselő ígéri, hogy még ősszel, tehát az új szabály hatályba lépése előtt becsukják a kiskaput.
Kicsit átírták a képviselői költségtérítési rendszert
A parlament nagy többséggel megszavazta a képviselői költségtérítések módosítását, amivel elejét próbálják venni a témáról szóló népszavazásnak. A módosítás értelmében meghagyják a képviselők mostani juttatásait, de megadóztatják az úgynevezett bérpótlékot, ha nem tudják számlával igazolni, hogy mire költötték.
- címkék:
- költségtérítés
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Talán összeszedi magát a megroggyant Brown
Több minisztere is támogatásáról biztosította Gordon Brown brit kormányfőt, akinek vészesen meggyengült a helyzete azt követően, hogy egy távozó kormánytag lemondásra szólította fel. A több munkáspárti által Brown utódjának kiszemelt Alan Johnson jelezte, hogy nem akarja a miniszterelnöki posztot, Brown pedig kormánya átalakításával akar kimenekülni a szorult helyzetből.