Kiskunhalas

címke rss

Alkoholt lopott, később mutogatta magát az utcán

Itthon2018.03.23, 12:01

Az ügyészség lopás és szeméremsértés miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 35 éves kiskunhalasi férfit, aki március 6-án egy sörözőből italokat és édességet lopott, pár nappal később pedig egy nőnek mutogatta magát az utcán.

Felborult egy autó Kiskunhalasnál

Itthon2018.03.19, 06:19

A tűzoltók a kerekeire állították a járművet - írta a katasztrófavédelem.

Elsöprő Fidesz-győzelem Kiskunhalason

Itthon2018.02.25, 21:03

Több mint kétharmados támogatottsággal nyert a Fidesz az időközi választáson Kiskunhalason. 

Három településen lesz vasárnap időközi választás

Itthon2018.02.25, 09:17

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hódmezővásárhelyen polgármestert, Rózsafán településvezetőt és képviselő-testületet, Kiskunhalason pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.

Tudja-e, mi köze a kettős vak vizsgálatnak a termálvízhez?

Tudomány2018.02.05, 18:42

A kettős vak balneoterápiás klinikai vizsgálatot először Magyarországon végezték el Bálint Géza professzor vezetésével. Még az 1970-es években az ő fejéből pattant ki az az ötlet, hogy ezt a módszert alkalmazzák a termálvizek gyógyhatásának ellenőrzéséhez, amit tőle vettek át nemzetközi szinten is.

Tízezer forintot zsaroltak ki egy kamaszból

Itthon2018.01.05, 15:38

A rendőrök 7 órán belül elfogták azt a jánoshalmi férfit, aki zsarolással 10 ezer forintot szerzett egy 15 éves kamasztól. 

Az utcán rabolt ki egy nőt a testvérpár

Itthon2017.12.13, 10:12

Az ügyészség rablás miatt emelt vádat egy 25 éves és egy 18 éves kiskunhalasi férfival szemben, akik novemberben kiraboltak egy nőt az utcán.

Bicikliről rabolt ki egy nőt Kiskunhalason

Itthon2017.09.26, 11:53

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki egy bicikliről rabolt ki egy 18 éves nőt. 

Autók ütköztek, egy ember meghalt

Itthon2017.07.10, 09:22

Teljesen lezárták az 53-as utat Kiskunhalas határánál egy baleset miatt.

Megölhették a kiskunhalasi kigyulladt lakásában talált férfit

Itthon2017.06.13, 19:51

Megölhették azt az 51 éves férfi, akinek holttestét egy kedden kigyulladt kiskunhalasi lakásban találták meg - közölte a rendőrség a honlapján.

Holttestet találtak egy kigyulladt lakásban Kiskunhalason

Itthon2017.06.13, 09:03

A kiskunhalasi lakásban tűz ütött ki kedd reggel, egyelőre nem tudni, hogy miért.

Megszökött két migráns Kiskunhalasról

Itthon2017.03.17, 12:43

Több, kiskunhalasi szálláson őrzött migráns szökését megakadályozta a rendőrség, két férfit viszont még városszerte keresnek.

Megszökött két migráns Kiskunhalasról

Itthon2017.03.16, 23:33

Megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról egy marokkói és egy algériai állampolgár csütörtök délután, a rendőrség keresi őket - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Pénzért ment férjhez muszlimokhoz több magyar nő

Itthon2017.02.20, 18:00

Elkezdődött a kiskunhalasi járásbíróságon azoknak a szerb és magyar állampolgároknak a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy érdekházasságok szervezésében segítettek. Az ügy 2013-ban robbant ki, amikor gyanús lett a szerb hatóságoknak, hogy feltűnően sok Szerbiában élő muzulmán férfi köt házasságot magyar nőkkel – írja a hirado.hu. 

Karácsonyi fényeket lopkod egy férfi Kiskunhalason

Life.hu2017.11.23, 15:15

Egy kiskunhalasi lakos azzal szembesült kedd reggel, hogy ellopták a nagy gonddal kihelyezett karácsonyi fényeit. A lopást a térfigyelő kamerák rögzítették, a tettest keresi a rendőrség.

Kalasnyikovval akart bosszút állni a halasi terminátor

Itthon2016.12.06, 11:38

Vádat emeltek a kiskunhalasi lövöldöző ügyében: dühös férfi gépfegyverrel akarta kivégezni a járási ügyészség vezetőjét, de időben leszerelték. Az emberölési kísérlet miatt akár egy életre börtönbe kerülhet.

Incidens a kiskunhalasi migránstáborban

Itthon2016.09.22, 07:59

Az Origo információi szerint tegnapelőtt egy tolmács rátámadt egy migránsra az őrzött táborban Kiskunhalason. Előtte összevesztek.

Véget ért a tiltakozás a kiskunhalasi befogadótáborban

Itthon2016.07.27, 23:43

Felhagytak a tiltakozással a migránsok a kiskunhalasi befogadóállomáson. Korábban azt követelték, hogy nyissák meg a tábort.

Két menekültszálláson is verekedés tört ki

Itthon2016.07.15, 13:38

Húszan estek egymásnak, miután egy két menekült összeverekedett a kiskunhalasi őrzött menekültszálláson, többen megsérültek. Bicskén is menedékkérők harca miatt hívták a rendőröket.

Gyilkosság lett a közös zöldséglopásból

Itthon2016.07.13, 11:56

Erdőben talált csontmaradványok alapján derítettek fel egy 2011 őszén történt emberölést az elmúlt hetekben a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

Ideiglenes befogadóállomás nyílik Kiskunhalason

Itthon2016.06.30, 19:33

Pénteken megkezdi működését egy kétszáz férőhelyes ideiglenes befogadóállomás a kiskunhalasi volt laktanya területén, a menekültügyi őrzött befogadóközponttól elválasztva. 

Újra demonstrálnak a menekültek Kiskunhalason

Itthon2016.06.02, 15:22

Második napja demonstrálnak a menekültek a kiskunhalasi táborban. A lakók csütörtökön is folytatták megmozdulásukat, a helyszínt rendőrök biztosítják. A befogadóállomáson korábban is voltak már atrocitások. 

Készültség a halasi táborban

Itthon2016.06.01, 21:50

Több száz rendőr áll sorfalat a kiskunhalasi menekülttábor előtt, a menekültek a lassú ügyintézés miatt háborodtak fel.  A Délmagyar.hu arról ír, lázadás tört ki a táborban, ugyanerről ír a Halasinfo.hu is, a portál percről percre közvetít az eseményekről. Úgy tudni, a menekültek követeléseket fogalmaztak meg, és azt tervezik, hogy elindulnak Budapestre. A rendőrség azt írta, jelentős erőkkel biztosítják tábort, és megakadályozzák az elhagyását. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerint nem lesz szükség erőszakos beavatkozásra, mert tárgyalásos úton tudják majd rendezni a konfliktust. Estére rendeződött a heelyzet, ...

Menekültek verekedtek Kiskunhalason

Itthon2016.05.24, 10:04

Csonttörést szenvedett az a menekült férfi, akit afgán vitapartnere ütött le a kiskunhalasi befogadóközpontban.

Enyhítették a kiskunhalason balhézó menekültek ítéletét

Itthon2016.05.17, 16:02

Öt olyan menekült elsőfokú ítéletét enyhítette a bíróság, akik részt vettek januárban a kiskunhalasi menekülttáborban történt incidensben. A táborban két migráns verekedett össze, majd dulakodni kezdtek a kiérkező rendőrökkel is. A bíró szerint a hatósági intézkedés nem vonható kétségbe, az ügyvéd szerint azonban túlzott volt a rendőri fellépés.

Rendőrök egyesítették az afgán családot

Itthon2016.05.13, 13:50

Afgán menekült gyerek kért segítséget a bácsalmási rendőröktől, órákon belül megtalálták Magyarországon élő családját.

Előzetesben marad a kiskunhalasi lövöldöző

Itthon2016.04.18, 15:13

Két hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki március közepén lövöldözött a kiskunhalasi ügyészségen. B. János a vezető ügyészt akarta megölni, de lefegyverezték.

Követői lehetnek az ügyészségi lövöldözőnek

Itthon2016.03.18, 14:15

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa.

Az ügyészség szerint elszökne a halasi kalasnyikovos

Itthon2016.03.18, 10:07

Előzetes letartóztatásba helyezné a kiskunhalasi járási ügyészségen Kalasnyikov gépfegyverrel lövöldöző férfit a Központi Nyomozó Főügyészség. Szerintük a férfi nem csak szökni próbálna, ha szabadlábon lenne, de akár ismét bűncselekményt követne el.

Őrizetben a kiskunhalasi lövöldöző

Itthon2016.03.16, 21:38

Őrizetbe vették azt a férfit, aki szerda reggel egy Kalasnyikovval jelent meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen, hogy levadássza az egyik ügyészt.

Kalasnyikovval lövöldöztek a kiskunhalasi ügyészségen

Life.hu2016.03.16, 13:35

Jelenleg is helyszínelnek a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen, miután egy férfi szerda reggel lövöldözni kezdett. A fegyveres állítólag az ügyészt akarta lelőni, majd amikor lefegyverezték, elájult, ezért kórházban ápolják.

Kalasnyikovval lövöldöztek a kiskunhalasi ügyészségen

Itthon2016.03.16, 13:38

Kalasnyikovval rontott be a kiskunhalasi ügyészség épületébe egy férfi, le akarta lőni az egyik ügyészt. Az Országos Bírói Tanács közlése szerint a támadó "régi panaszos ügyfél" a bíróságon. Cikkünk folyamatosan frissül!

Ítélet a kiskunhalasi erőszak ügyében

Itthon2016.02.11, 19:33

Hivatalos személy elleni erőszak miatt, gyorsított eljárásban hat migránst ítélt el csütörtökön első fokon a Kiskunhalasi Járásbíróság. A bíróság a csoport kilenc tagját szerdán ítélte el első fokon nem jogerősen.

Bíróság előtt a kiskunhalasi kődobálók

Itthon2016.02.08, 19:50

Gyorsított eljárásban tárgyalja szerdán és csütörtökön a Kiskunhalasi Járásbíróság azoknak az ügyét, akik január 15-én támadtak rá a rendőrökre a kiskunhalasi befogadóközpontban. A 15 külföldi állampolgárságú férfit csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolják.

Pedofil erőszakoskodókat ítéltek el Szegeden

Itthon2016.02.02, 14:05

Két férfi állt ma a Szegedi Ítélőtábla elé, mindketten hasonló bűnt követtek el: gyerekekkel erőszakoskodtak. Fegyházbüntetésre ítélte őket a bíróság, fellebbezni nem lehet.

Előzetesben a Kiskunhalason rendőrökre támadó menekültek

Itthon2016.01.19, 08:05

Hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntette miatt tizennégy külföldi előzetes letartóztatását rendelte el hétfőn a Kecskeméti Járásbíróság - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.

Még nem döntöttek a kiskunhalasi kődobálókról

Itthon2016.01.18, 10:36

Tizennégyen kerülhetnek előzetesbe, mert azzal gyanúsítják őket, hogy rendőrökre támadtak a kiskunhalasi menekülttáborban.

180 rendőr fékezte meg a kődobáló migránsokat

Itthon2016.01.16, 12:56

Tizennégy ember ellen indított nyomozást a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadóközpont őrségével szemben pénteken elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Kővel dobálták a rendőröket a menekültek

Itthon2016.01.16, 11:39

Kövekkel dobálták meg a rendőröket a kiskunhalasi befogadóközpontban.

Együtt ivott a gyerekekkel, és melegpornót mutatott nekik a kiskunhalasi tanár

Life.hu2015.10.14, 12:54

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a kiskunhalasi tanár, aki egészen sajátos módon igyekezett megnyerni a gyerekek szimpátiáját.

12 év börtönre ítélték a nevelt lányával fajtalankodó férfit

Archívum2015.09.17, 16:06

Éveken át zaklatta felesége előző házasságából született kislányát egy férfi, akit végül a gyermek iskolatársának szülei jelentettek a hatóságoknál.

Nem folytatják a menekültek kiskunhalasi segítői

Itthon2015.09.01, 09:22

Beszüntette tevékenységét a MigSzol kiskunhalasi csoportja. Az önkéntesek túl kevesen vannak, nem bírják tovább. 

Jönnek a migránsok, és munkát adnak nekünk

Itthon2015.08.24, 12:04

Vigyázat! Munkát adhatnak az illegális bevándorlók! Ilyen kormányzati szlogennel sem találkoztunk, pedig néha kifejezetten jól jön a migránsok érkezése. Kiskunhalason jártunk, ahol munkahelyeket teremt a hamarosan megnyíló menekülttábor, és máris tolongnak a meghirdetett állásokért.

Menekültügyi befogadóközpont épül Kiskunhalason

Itthon2015.08.06, 19:48

Új, őrzött menekültügyi befogadóközpont épül Kiskunhalason, a beruházás megvalósításával összefüggő hatósági ügyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendelet szerint.

Még mindig oltják a tüzet Kiskunhalasnál

Itthon2015.07.27, 10:29

Hétfő délelőtt még oltják a tüzet Kiskunhalas mellett, ahol foltokban mintegy 350 hektáron kapott lángra lomberdő, száraz fű és avar vasárnap délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Több száz hektárnyi terület lángol Kiskunhalason

Itthon2015.07.26, 21:42

Túlnyomó részben fenyő, kis mértékben lomberdő, száraz fű és avar kapott lángra a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalas külterületén, ahol a tíz-ötven hektár méretű foltokban keletkezett izzások és égések összesen csaknem háromszázötven hektárnyi területet ölelnek fel - közölte Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Épül az új idegenrendészeti előállító Kiskunhalason

Itthon2015.06.27, 00:28

Épül az új rendőrségi előállító Kiskunhalason: az egykori Gábor Áron laktanya területén pénteken megkezdődött az idegenrendészeti előállító kialakítása.

Hétezer háztartás maradt áram nélkül

Itthon2015.05.07, 13:06

Országszerte hétezer háztartásban nincs áram a szerda esti vihar miatt, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is szakadtak a villamos vezetékek.

Az eget is lehazudta a pécsi csaló

Itthon2015.05.07, 10:15

Másfél millió forintot csalt ki egy megtévesztett nőtől a pécsi csaló, a férfi adósságara, fia lábamputálására, sőt, halálára hivatkozott - a társkereső oldalon behálózott asszony pedig mindig kölcsönadott neki.