Kertész Imre
címke rss- kapcsolódó címkék:
- könyvajánló
- Sorstalanság
- Nobel-díj
- irodalom
- kultúra
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felavatták Kertész Imre síremlékét Budapesten
Felavatták Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben.
Nagy írók, akik Nobel-díjat kaptak - és akik sohasem kapták meg
Ahogy megírtuk, idén nemcsak az idei Nobel-díjat ítélték oda (a nagy osztrák író, Peter Handke kapta), hanem a tavalyit is, mert tavaly a metoo-kampány elérte a Nobel-bizottságot is. A tavalyi gyõztes a lengyel Olga Tokarczuk lett. Nézzük röviden, kik voltak a legnagyobb írók, akik Nobel-díjat kaptak 1901 óta, és nézzünk olyan nagy írókat, akik viszont nem.
- címkék:
- Kertész Imre
- Címkefelhõ »
Várhatóan a jövõ év végén már látogatható lesz a Kertész Imre Intézet
A Terror Háza Múzemot üzemeltetõ Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) 2016 decemberében határozta el, hogy létrehozza a Kertész Imre Intézetet. Nemrég a fõvárosi önkormányzattól meg is vásároltak erre a célra a Benczúr utcában egy villaépületet, amely a teljeskörû felújítást követõen remélhetõleg jövõ ilyenkor már látogatókat is fogadhat – mondta el sajtótájékoztatóján Schmidt Mária a közalapítvány vezetõje. Kertész Imre 88. születésnapja alkalmából Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere avatta fel azt az emléktáblát, amelyet az irodalmi Nobel-díjas író egykori lakóháza falán helyeztek el.
Kertész Imre-emléknap lesz április 1-én
Nyomkeresõk címmel Kertész Imre-emléknapot rendez várossétával és felolvasással április 1-jén, szombaton Budapesten a Szépírók Társasága, a Kelet Kávézóval és a Magvetõ Kiadóval közösen.
- címkék:
- Kertész Imre
- Címkefelhõ »
Intézetet hoztak létre Kertész Imre hagyatékának kezelésére
Januártól mûködteti az író hagyatékának gondozására és írói emlékének ápolására létrejövõ Kertész Imre Intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.
Különleges kiadásban jelent meg Kertész Imre mûve, Az angol lobogó
A Nobel-díjas Kertész Imre Az angol lobogó címû elbeszélése exkluzív kiadásban jelent meg október 14-én, az 1956-os Emlékév keretében. A mû a forradalomba torkolló ötvenes évek egyik legszuggesztívebb megidézése, egyben tanúságtétel azon értékek mellett, amelyek lehetõséget kínálnak a diktatúrákkal való szembefordulásra. A kötet az elbeszélés mellett idáig publikálatlan fotókat és egy eddig kiadatatlan interjút is közöl az íróval a diktatúra éveirõl és az elbeszélés megírásának hátterérõl. Emellett valódi különlegesség, hogy egy 103 perces CD-mellékletben a szerzõ elõadásában hallgathatja meg Az angol lobogó-t az olvasó. A kötetrõl ...
Õk tényleg megérdemelnék az irodalmi Nobel-díjat
A fogadóirodáknál pillanatnyilag Ngugi Wa Thiong'o áll az élen 1:4-es oddsszal, mögötte 1:5-tel Haruki Murakami. A következõkben kevésbé jegyzett személyekrõl lesz szó, bár Margaret Atwood neve azért elég gyakran felbukkan, és Julian Barnesé is, szerda délelõtt mindketten 1:66-tal álltak, azaz esélytelenek. Nálunk viszont nem. Szavazzon ön is!
Nemzeti gyászmunka: az Esterházy-nekrológok üzenete
A megrendülés segédigéi címû friss könyv az Esterházy Péterrõl szóló nekrológokat gyûjti egybe. 64 szerzõ verse és prózája, de ez legfeljebb a fele a sajtóban eddig megjelent írásoknak. A siratók nemcsak Esterházyról szólnak, hanem egyben a mai Magyarország szellemi arcképét is felvázolják.
Meghalt Kertész Magda
Kertész Imre özvegye a Nobel-díjas író titkos erõforrása volt.
- címkék:
- Kertész Imre
- Kertész Magda
- Címkefelhõ »
Meghalt Kertész Magda, Kertész Imre özvegye
A hírt Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere közölte a Facebook-oldalán pénteken.
Meghalt Kertész Magda
Elhunyt Kertész Magda, Kertész Imre Nobel-díjas író özvegye.
Magyarország is díszvendég lesz a pekingi könyvvásáron
Magyarország a közép-kelet-európiai országokkal közösen kapott meghívást a Pekingi Nemzetközi Könyvvásárra, amelyet augusztus 24. és 28. között rendeznek meg.
"A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete" - Eltemették Kertész Imrét
"A nyomasztó, kilátástalannak tûnõ évtizedekben Kertész Imre volt a legszabadabb ember, akit ismertem” - mondta Spiró György író pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Nobel-díjas író temetésén, ahol meglehetõsen kevesen gyûltek össze.
- címkék:
- Kertész Imre
- halál
- temetés
- Címkefelhõ »
Eltemették Kertész Imrét
„A nyomasztó, kilátástalannak tûnõ évtizedekben Kertész Imre volt a legszabadabb ember, akit ismertem” - mondta Spiró György író pénteken Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Nobel-díjas író temetésén, ahol meglehetõsen kevesen gyûltek össze. A ravatalozó megtelt a meghívottakkal, rajtuk kívül a szertartás elõtt pár perccel alig néhány tucatnyian voltak. Késõbb is mindössze száz-százötvenre nõtt ez a szám.
- címkék:
- Kertész Imre
- temetés
- Címkefelhõ »
Mi köze Esterházynak a Kertész-sztorihoz?
Három interjúalanynak kellene a kanapén ülnie a Szent István körúti Örkény István könyvesboltban. Esterházy mellõl azonban hiányzik Kertész Imre, aki már örökre kijelentkezett az ittlét-apartmanból. Hiányzik Kulka János is, akit egy hete szállítottak kórházba stroke-kal, túl van egy életmentõ mûtéten, de beszélni még nem tud, pedig itt és most pont az õ okos hangjára lenne szükség. Hiszen õ az Egy történet címû hangoskönyv egyik fõszereplõje, õ olvassa fel Kertész Imre Jegyzõkönyvét.
Pénteken temetik Kertész Imrét
Április 22-én, pénteken 15 órakor helyezik örök nyugalomra Kertész Imrét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
- címkék:
- Kertész Imre
- halál
- temetés
- Nobel-díj
- Címkefelhõ »
Pénteken temetik el Kertész Imrét
Április 22-én, pénteken 15 órakor lesz Kertész Imre temetése a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben - olvasható a Népszabadság és a Magyar Nemzet hétfõi számában.
- címkék:
- Kertész Imre
- Címkefelhõ »
Kertész sorsa az volt, hogy sorstalan legyen
Kertész, a borzalom tudata címmel emlékezett meg az irodalmi Nobel-díjas magyar íróról olaszországi író- és sorstársa, Giorgio Pressburger a Corriere della Sera olasz napilap pénteki kulturális rovatában.
A német lapok is méltatják Kertész Imrét
A vezetõ német lapok is megemlékeznek Kertész Imrérõl.
Kertész Imrének erõs véleménye volt a magyarokról
A csütörtök hajnalban elhunyt Kertész Imre több olyan interjút adott, amelyek a hazai közéletben nagy port kavartak. A Nobel-díjas írónak mindig is erõs véleménye volt a magyarokról, és ezt nem rejtette véka alá.
- címkék:
- Kertész Imre
- interjú
- kultúra
- Címkefelhõ »
Vámos Miklós így emlékezik Kertész Imrére
Nehéz halálesetet kommentálni, tudom. Valamiért úgy érezzük, hogy kegyeletsértõ. Miért lenne az? Hiszen az emlékezés az egyik legfontosabb emberi tulajdonságunk. Vámos Miklós személyes hangon beszélt az Origónak Kertész Imréhez fûzõdõ baráti viszonyáról.
- címkék:
- Vámos Miklós
- Kertész Imre
- halál
- Címkefelhõ »
Kertész Imre nem szólalt meg utolsó nyilvános fellépésén
Tavaly december 14-én láthattuk Kertész Imrét utoljára egy bizarr esten. A régóta betegeskedõ írót felesége, Magda tolta be a Müpa Fesztiválszínházának színpadára. Telt házra számítottam, de bõven voltak foghíjak a széksorokban. Kertész némán nézte végig a róla szóló mûsort, nem szólalt meg.
- címkék:
- Kertész Imre
- Címkefelhõ »
Tarlós: Pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát
A Fõvárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti Kertész Imrét, aki 2002-ben lett Budapest díszpolgára - írta Tarlós István.
Itt elolvashatja Kertész Imre valamennyi digitalizált mûvét
Kertész Imre tagja volt az 1998-ban létrejött Digitális Irodalmi Akadémiának, így a mûvei elektronikus formában is elérhetõek a szervezet honlapján.
- címkék:
- Kertész Imre
- Sorstalanság
- Címkefelhõ »
Hallgasson bele Kertész Imre utolsó könyvébe
Pár hete jelent meg a csütörtök hajnalban, 86 évesen elhunyt Kertész Imre utolsó mûve, A nézõ. A tíz év feljegyzéseibõl szerkesztett könyvbõl Kulka János tolmácsolásában hallgathat meg részleteket.
- címkék:
- Kertész Imre
- irodalom
- kultúra
- Címkefelhõ »
Gyász! Elhunyt Kertész Imre
Hossszú betegséget követõen 86 évesen elhunyt a magyar irodalom egyik legkiemelkedõbb alakja, a Nobel-díjas Kertész Imre.
Meghalt Kertész Imre
Életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor, budapesti otthonában érte a halál. Kertész Imre 65 éves volt, amikor egy író-olvasó találkozó végén valaki azt mondta neki, elképzelni sem tudja, mit fog írni ezek után. Hiszen a Sorstalansággal, a Kudarccal és a Kaddissal mindent elmondott, amit az életrõl elmondhatott. Kertész nevetve kérdezett vissza: csak nem azt akarja sugallni, hogy most már akár meg is halhatok?
- címkék:
- Kertész Imre
- Címkefelhõ »
Abszurd drámává fajult a Kertész Imre-est
Azt hittem, egymás sarkát tapossák majd, és még a lépcsõn is ülni fognak az emberek. Három perccel a kezdés elõtt újságíró kollégámmal döbbenten konstatáljuk, hogy akad üres szék, nem kevés a Müpa Fesztiválszínházában. Ha õérte nincs teltház, akkor kiért? Pedig a Kertész Imre-estre még a sajtójegyet sem volt egyszerû beszerezni.
Gyógyíthatatlan betegsége ellenére is fellép Kertész Imre
A Müpa számára óriási megtiszteltetés, hogy a Parkinson-kórral küzdõ, Nobel-díjas író fellép náluk december 14-én. A világhírû magyar mûvész szeretettel vár mindenkit.
Kertész Imre betegsége ellenére elvállalta a nyilvános szereplést
Az eltelt közel négy év sikere bizonyítja, hogy a Müpában visszavonhatatlanul otthonra talált az irodalom. Szerepelt már itt Esterházy Péter, Kányádi Sándor, Nádas Péter, Spiró György, Borbély Szilárd, Parti Nagy Lajos, Krasznahorkai László, vagy a határokon túli magyar irodalom olyan kiválósága, mint Tolnai Ottó és Kovács András Ferenc. Hamarosan Nobel-díjas írót köszönthetnek a Fesztivál Színházban. Kertész Imre betegsége ellenére elvállalta a nyilvános szereplést.
- címkék:
- Kertész Imre
- Literarium
- Müpa
- Címkefelhõ »
Díszdoktor lett Kertész Imre
Díszdoktori címet vett át az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem képviselõitõl pénteken Budapesten.
Román egyetem tüntette ki Kertész Imrét
A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem az élet erkölcsi értékeinek népszerûsítése elõtt tisztelegve adta át a díszdoktori címet Kertész Imrének.
- címkék:
- Kertész Imre
- kultúra
- doktori cím
- Címkefelhõ »
Így dobták vissza a Sorstalanságot
A Sorstalanság 1975-ben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál, de Kertész Imre akkor már évek óta házalt az auschwitzi élményeit feldolgozó regénnyel. A Magvetõ például 1973-ban kosarazta ki, arra hivatkozva, hogy körülményes, ügyetlen, és megbotránkoztatná az olvasókat.
- címkék:
- Kertész Imre
- irodalom
- Nobel-díj
- kultúra
- Címkefelhõ »
Kertész Imre elõtt tiszteleg Franciaország
Kertész Imre Nobel-díjas írót a Francia Köztársaság Mûvészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozatával tüntették ki a francia nagyköveti rezidencián Budapesten.
- címkék:
- Kertész Imre
- irodalom
- kultúra
- Címkefelhõ »
Kitüntették a franciák Kertész Imre Nobel-díjas írót
A francia nagykövettõl vette át Budapesten Kertész Imre Nobel-díjas író a Mûvészeti és Irodalmi Rend parancsnoki fokozatát.
- címkék:
- Kertész Imre
- Franciaország
- Címkefelhõ »
Mellrákkal küzd Kertész Imre felesége
A 72 éves Kertész Magdánál 14 év után alakult ki újra a betegség, de nem adja fel a harcot.
- címkék:
- Kertész Imre
- egészség
- betegség
- rák
- feleség
- Címkefelhõ »
Sok jel arra utal, hogy Auschwitz megismétlõdhet
Auschwitz nem "a történelem kisiklása" volt, hanem szükségszerûség, és sok jel utal arra, hogy megismétlõdik - mondta Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.
- címkék:
- Kertész Imre
- Auschwitz
- kultúra
- Címkefelhõ »
A kínaiak Kertész Imrét olvasnak
A Nobel-díjas író öt mûve jelent meg két kötetben kínai fordításban az egyik legnagyobb sanghaji kiadó gondozásában.
- címkék:
- Kertész Imre
- Kína
- irodalom
- kultúra
- Címkefelhõ »
Nem közölte a Kertész Imrével készült interjút a The New York Times
Meglepõdött a New York Times munkatársa, amikor megkérdezte Kertész Imrétõl, hogy mi a véleménye a magyarországi helyzetrõl. A Nobel- és Kossuth-díjas magyar író azt válaszolta, hogy a helyzet kielégítõ és remekül érzi magát. Kertész Imre szerint az újságíró azt várta, majd úgy válaszol neki, hogy megfélemlítve érzi magát.
- címkék:
- Kertész Imre
- New York Times
- Címkefelhõ »
Soha nem akart nagy író lenni
A ’90-es évek elején, talán ’94-ben, Szeged legendás kultúrmisszionáriusa, Erdélyi Ágnes szervezett találkozót Kertész Imrével a Móra Kollégiumban. Mindössze 20-30 egyetemista gyûlt össze a kis teremben. Nem emlékszem az elhangzott mondatokra, nem a beszélgetés tartalma volt rám nagy hatással, hanem az ember.
- címkék:
- Kertész Imre
- irodalom
- kultúra
- Címkefelhõ »
Õk a legismertebb magyarok a világban – íme, a friss lista
A Bridge Budapest egyesület 12 országban végzett kutatása alapján jelent meg a Forbes magazinban a legismertebb magyarok toplistája. A legismertebb magyar nõ Cseke Eszter, az On The Spot egyik mûsorvezetõje lett.
Átvette a Szent István Rend kitüntetést Kertész és Rubik
Rubik Ernõ feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án, az állami ünnepen a legfõbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.
Kertész Imre és Rubik Ernõ átvette a Szent István Rendet
Augusztus 20-án Kertész Imre író és Rubik Ernõ feltaláló átvette a legmagasabb állami kitüntetést. A többi elismerést már az ünnep elõtt átadták a szakminiszterek.
Magas állami kitüntetést kap Kertész Imre augusztus 20-án
Magas állami kitüntetést kap Kertész Imre augusztus 20-án. Hogy milyen kitüntetésrõl lehet szó, arra csak kizárásos alapon következtethetünk. Az író 1997-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, ezek után már csak a Magyar Szent István Rend következhet, amelyet 2011-es újraalapítása után eddig Lámfalussy Sándor és Egerszegi Krisztina kapott meg.
- címkék:
- Kertész Imre
- kitüntetés
- Címkefelhõ »
Megmûtötték, stabil Kertész Imre állapota
Kielégítõ állapotban van Kertész Imre, akit reggel 6 órakor szállítottak az MH Egészségügyi Központ Honvédkórházba, miután otthonában elesett - közölte Zsiros Lajos orvos-dandártábornok sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Kertész Imre
- Nobel-díj
- mûtét
- csípõ
- író
- Kórház
- Címkefelhõ »
Kórházba került Kertész Imre
- címkék:
- Kertész Imre
- betegség
- Honvédkórház
- Címkefelhõ »
Kertész Imre: Holokausztbohóc voltam
"Egy holokausztbohóc voltam" címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit címû hetilap legújabb számában abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik az irodalmi Nobel-díjas magyar író új német nyelvû kötete.
- címkék:
- Kertész Imre
- Címkefelhõ »
Kertész Imre letette a lantot
A Nobel-díjas magyar író betegsége mellett még tudna is írni, de lezártnak tekinte szerinte fõként a holokauszthoz kötõdõ munkásságát.
- címkék:
- Kertész Imre
- irodalom
- Címkefelhõ »
Baltával estek neki az alsós tananyagnak
Csukás István kikerül, Wass Albert viszont bekerül a kötelezõ olvasmányok közé a nemzeti alaptantervben az [origo] információi szerint. Az oktatási államtitkárság megfogadta a kritikák egy részét, és baltával esett neki a tervezett tananyagnak. Kevesebb lesz a kötelezõ elõírás, de az akadémia kérésére több lesz a kísérlet fizikából és kémiából, és egy kis trükkel beszuszakolták Kertész Imre Sorstalanságát is.