kereskedelem

címke rss

Kínai okostelefon-gyártó előzte meg az Apple-t a második negyedévben

Gazdaság2021.07.16, 11:26

A Canalys elemzőcég jelentése szerint a második negyedévben a Xiaomi 17 százalékos részesedéssel rendelkezett a globális okostelefon szállításokból, ezzel felzárkódott a Samsung mögé (19 százalék) és megelőzte az Apple-t (14 százalék).

Honlapblokkolás és szélesebb körben kötelező használati útmutató védi a vásárlókat

Gazdaság2021.07.16, 12:30

Még eredményesebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében a piacfelügyeleti törvény mától alkalmazható módosításainak köszönhetően, áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. Növekszik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe, veszélyes termék forgalmazása miatt már a logisztikai szolgáltató is felelősségre vonható.

Meglepő, hogy melyik korosztály jár a legtöbbet vásárolni

Gazdaság2021.07.15, 10:13

Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Minden vizsgált korcsoport számára a megfizethető kínálat a legfontosabb szempont egy bevásárlóközpont kiválasztása során. A kutatás kitért a legfontosabb üzlettípusok kérdésére is, és a kapott adatok alapján jól látszik, hogy a szupermarketek után a ruházati boltokat jelölték meg a legtöbben – tehát a vásárlók számára fontos, hogy változatos divatmárkákat kínáljon egy bevásárlóközpont.

A társalgási kereskedelem lehet a következő nagy dobás az online vásárlásban

Gazdaság2021.07.12, 13:00

Egyre több vállalat próbál kapcsolatba lépni a fogyasztókkal a társalgási applikációk segítségével, az újfajta csatornák kiaknázásához a koronavírus-járvány adta az ötletet és lehetőséget. A részletekről az Economist számolt be.

Újabb céget tiltott ki a platformjáról az Amazon

Techbázis2021.07.12, 12:55

Eltüntette a platformjáról a kínai Choetech gyártó termékeit az Amazon - sokadik kínai vállalatot blokkolja ilyen formában az óriás.

Harminc éve nem látott erősödést produkálhat az amerikai szénipar

Gazdaság2021.07.12, 07:28

Hirtelen nagyon jelentősen megugorhat az amerikai szénipari kibocsátás, ami igencsak meglepte az elemzőket. Úgy tűnik, a járvány utáni gazdasági felívelés során a legszennyezőbb fosszilis tüzelőanyag is erősen ellenállónak bizonyul.

Fűrészporral csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a svéd bútoróriás

Gazdaság2021.07.09, 09:05

Zöldenergia megállapodást kötött az IKEA Industry és a termokémiai technológiai fejlesztéseket megvalósító Meva Energy, ami alapján három éven belül termokémiai erőmű épül a svéd bútorgyártó lengyelországi gyárában, Zbaszynek városában. Ennek a beruházásnak köszönhetően a termékek előállítása során keletkező famaradványokat, fűrészport, farostlemezeket helyben hasznosítják tovább, és az üzembe állított 2,4 MW teljesítményű erőműben, környezetkímélő módon, zöldenergiát állítanak elő belőlük.

Fontos mérföldkőhöz érkezett az egyik diszkontlánc

Gazdaság2021.07.08, 15:58

Megnyílt a 150. Aldi áruház Magyarországon, a Pécsett csütörtökön átadott üzlet a negyedik a baranyai megyeszékhelyen - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.

Ezüstdarabok töredékeivel kereskedtek a bronz- és a vaskorban

Tudomány2021.07.06, 10:31

A tudósok rekonstruálták a Földközi-tenger keleti részének ezüstkereskedelmét egy olyan időszakban, amely magában foglalta a trójai háború, Róma megalapításának és a jeruzsálemi Salamon templom lerombolásának időszakát. Francia, izraeli és ausztrál tudósok és numizmatikusok csoportja geokémiai bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy az érmék előtt ezüstkereskedelmet folytattak az egész Földközi-tengeren a késő bronz- és vaskorszakban. Ráadásul a kereslet-kínálat csak néha lassult.

Probléma van egy kolbászfélével, visszahívja a forgalmazó

Gazdaság2021.07.06, 11:59

Élelmiszeripari termék visszahívását jelentette be a SPAR.

Nagyot nőtt a kiskereskedelem forgalma májusban

Gazdaság2021.07.06, 10:34

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Meglepő, de erőre kapott a venezuelai olajkereskedelem

Gazdaság2021.07.05, 13:35

Megugrott Venezuela olajexportja a múlt hónapban, ahogy a kereskedők lendületesen adták el az országban megtermelt kőolajat a kínai vevőknek. A mostani felpattanást egy új adó bevezetése előtti roham eredményezte, de Venezuela vezetése optimista a jövővel kapcsolatban.

Ezek a világ legnépszerűbb bevásárló- és sétálóutcái - galéria

Gazdaság2021.07.05, 22:33

Ahogy világszerte növekszik a koronavírus elleni átoltottság és lazulnak a szigorítások, úgy telnek meg újra élettel a pandémia alatt sokáig üresen tátongó világhírű bevásárlóutcák is. Képes összeállításunkban a "szuvenírvadászok" legkedveltebb célpontjait gyűjtöttük össze a legkülönbözőbb országokból.

Veszélybe kerülhetnek az idei karácsonyi ajándéknak szánt játékok?

Gazdaság2021.07.05, 06:32

Egyelőre úgy tűnik, idén karácsonykor kevesebb játék kerülhet a karácsonyfák alá. A játékiparban is érződnek ugyanis szállítmányozási fennakadások, ami visszafoghatja az értékesítési lehetőségeket is.

Kína felvenné a versenyt a legnagyobb bortermelő országokkal

Gazdaság2021.07.03, 09:36

Kínában teljes kormányzati támogatást élvez a borászat, amely Peking tervei szerint hamarosan a világ élvonalába törhet. Ha ez teljesül, akkor nem is olyan sokára egyes kínai régiók már a világ olyan legendás bortermelő térségeivel versenyezhetnek, mint Bordeaux.

Minden, amit az új e-kereskedelmi szabályokról tudni kell

Gazdaság2021.07.02, 14:56

2021. július 1-étől alapvető változások léptek életbe a távértékesítés és az e-kereskedelem áfaszabályozásában. A részleteket a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és a Niveus elemzését felhasználva mutatjuk be.

Szlovákia már Magyarország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere

Gazdaság2021.07.02, 13:41

Szlovákia mára a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak, a válság ellenére is 10 milliárd euró közelében maradt a két ország kereskedelmi forgalma - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Ipolydamásdon az Andrej Dolezal szlovák közlekedési és építésügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

Így készül a Magyar Posta az EU-n kívüli termékek áfamentességének megszűnésére

Gazdaság2021.06.30, 12:42

2021. július 1-től megszűnik az Unión kívülről érkező, 22 euró alatti értékű áruk áfamentessége. Az uniós jogszabályi változás értelmében az Európai Unió határain kívülről érkező minden termék után általános forgalmi adót kell fizetni, melyet vám elé állítás előz meg. A Magyar Posta többlépcsős fejlesztéssel mintegy 2,7 milliárd forintot fordít az új folyamatok kialakítására, informatikai fejlesztésre, a kapacitások bővítésére, és 200 fővel bővíti a létszámot a többletfeladatok miatt - írja közleményében a Magyar Posta. 

Megdöbbentő pazarláson kaphatták az Amazont az egyik raktárában

Gazdaság2021.06.22, 12:12

Miközben a világ vezetőinek célja a karbonsemlegesség és az felesleges élelmiszer-, illetve az árupazarlás elkerülése, addig az derül ki az ITV brit hírügynökség vizsgálatából, hogy a legnagyobb kiskereskedelmi vállalat egyik raktárában évente több millió eladatlan, gyakran új vagy újszerű állapotú terméket semmisítenek meg.

A korábbiaknál hosszabb hajók is áthaladhatnak a világ egyik legfontosabb csatornáján

Gazdaság2021.06.20, 20:57

A Panama-csatorna Hatóság adatai szerint a csatornán áthaladó rakomány mennyisége évente átlagosan 3 százalékkal növekszik, 2025-re pedig megduplázza a 2005-ös mennyiséget. A forgalom nagymértékű növekedéséért főként a Kínából érkező és az USA keleti partjaihoz tartó konténerhajók felelősek. A most bejelentett méretbővítés elkerülhetetlen volt annak érdekében, hogy a csatorna lépést tarthasson a teherszállítóhajók kapacitásnövekedésével.

Veszélyes telefontöltőt hívott vissza egy áruházlánc

Gazdaság2021.06.18, 16:03

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. közleményében arra figyelmeztetett, hogy biztonsági okok miatt visszahív egy „Travel charger" akkumulátortöltőt.

Ezekből az országokból érkezik a legtöbb termék az EU-ba

Gazdaság2021.06.17, 14:36

A koronavírus-járvány egy időre átrajzolta a világ kereskedelmi térképét és 2020-ben jelentősen csökkentette a nemzetközi árukereskedelmet, beleértve az EU és fő kereskedelmi partnerei közötti adásvételt is. Valószínűleg a pandémia is közrejátszhatott abban, hogy tavaly Kína átvette az Egyesült Államoktól az EU fő árukereskedelmi partnereként betöltött szerepét.

Így lehetne feldarabolni az Amazont

Gazdaság2021.06.15, 13:54

A technológiai óriásvállalatok feldarabolásának kérdése már hosszú ideje foglalkoztatja a nemzetközi elemzőket. Sokak szerint ugyanis ezek a cégek olyan hatalmasak, hogy ezzel már teljes iparágak működését képesek eltorzítani. Az óriások körében azonban kiemelten érdekes az Amazon esete, mely a világ legnagyobb online kiskereskedelmi vállalata, amellett, hogy sok egyéb szolgáltatással is jelen van milliók mindennapi életében. Jeff Bezos cége számos, nagyon különböző üzletágban épített ki óriási piaci szerepet.

Nagyot nőtt tavaly az online kiskereskedelmi forgalom, de lehet, ez csak a kezdet volt

Gazdaság2021.06.09, 16:03

A hazai online kiskereskedelmi forgalom 2020-ban elérte a nettó 1046 milliárd forintot, először lépve át az ezer milliárdos lélektani határt – derült ki a Reacty Digital Olcsóbbat.hu szakmai támogatásával, e-kereskedők körében végzett felméréséből. Az előrejelzés szerint 2025-re a gazdasági környezettől és a fogyasztói szokásoktól függően további 91-161 százalékos növekedés várható. A járvány hatására tavaly először fordult elő, hogy a készpénz elveszítette dominanciáját az online kiskereskedelemben.

Három évtizede nem volt ilyen erős a dél-koreai export

Gazdaság2021.06.01, 14:51

A dél-koreai export májusban 32 éve nem látott növekedést produkált, ami elsősorban a megugró globális keresletnek volt betudható. A világgazdasági szereplők körében ugyanis egyre nagyobb a kereslet chipek és autók iránt.

Jó fizetést ígér a német diszkontlánc

Unilife.hu2021.06.01, 10:02

Csak nyári munkára vágysz, mert már vészesen kevés tartalékod maradt a bulikra, vagy teljes munkaidős állást szeretnél? Mindkét esetben találsz lehetőségeket az ALDI megújult karrier oldalán.

Rákaptak a magyarok a gyorskereskedelemre

Gazdaság2021.05.26, 11:40

Reggel a kakaós csigára esküszünk, este pedig a hideg sör fogy legjobban, legalább is, ha azonnali házhoz szállításról van szó. Egyre többen kihasználjuk a gyors - akár 30 percen belüli - kiszállítás lehetőségeit akkor is, ha nem ételre, hanem éppen élelmiszerre vagy háztartási cikkre van szükségünk - írja a Netpincér közleménye felmérésük eredménye alapján.

Erre számítanak a boltosok pünkösdkor

Gazdaság2021.05.15, 08:23

Fokozatosan enyhülnek a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések április 7-e óta, ezért a kereskedők arra számítanak, hogy ez befolyásolni fogja az idei pünkösdi forgalmat is. Az eddigi tapasztalatok alapján pünkösdkor egyébként is többet költenek a háztartások minden területen, az idei hosszú hétvége pedig még forgalmasabb lehet.

Egyszerűsödik az áfafizetés a vámhatárokon átnyúló online kereskedelemben

Gazdaság2021.05.12, 11:31

Az e-kereskedelem európai uniós szabályozásában két lényeges változás lép életbe júliustól. Az Európai unión kívülről érkező, 22 eurót meg nem haladó értékű áruk áfamentessége megszűnik, de az áfafizetés egyszerűbbé válik.

Soha nem látott nagyságú nukleáris jégtörők lephetik el az Északi-sarkvidéket - képek

Gazdaság2021.05.12, 09:21

Habár az Északi-sarkvidéken át vezet a legrövidebb útvonal Európa és Ázsia között, a vastag jég miatt az év jelentős részében nem járható ez a tengeri út. A hajókat kísérő hatalmas jégtörők azonban megoldhatják ezt a problémát. Az orosz kormány felgyorsította a folyamatot, és elkezdte megépíteni a világ leghatalmasabb nukleáris sarkvidéki jégtörő flottáját.

Új házhoz szállítási megoldás mutatkozik be Magyarországon

Gazdaság2021.05.11, 11:18

A magyar házhoz szállítási piac megújítására készül a DoDo, ennek érdekében már több hazai városban is elérhetővé tette szolgáltatásait. A Dodo adatvezérelt logisztikai és "utolsó 2 kilométeres" megoldása révén jelentősen javítja a szállítási feladatok teljesítésének hatékonyságát. Az akár félórás határidők vállalása a társaság tapasztalatai szerint kifejezetten felértékelődött a pandémiás időszakban - írják közleményükben.

Továbbra is lendületesen nőtt a kínai export és import áprilisban

Gazdaság2021.05.07, 09:27

Lendületesen növekedett a kínai export és import áprilisban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.

Felmérték, mennyire fontos a magyaroknak a fenntartható otthon

Gazdaság2021.05.06, 15:28

A zöld építési megoldásokat a lakosság 82 százaléka költségesnek tartja, mégis több mint felük számára hangsúlyos szempont a környezettudatosság építkezéskor, felújításkor – derül ki az újHÁZ Centrum legfrissebb reprezentatív kutatásából. A hazai építőanyag-kereskedelmi hálózat felmérésében többek között arra is rávilágított, melyek a legnépszerűbb fenntartható építészeti-, illetve energetikai megoldások, mit gondolnak a magyarok azok anyagi megtérüléséről, mennyire tartják őket környezetbarátnak és tisztában vannak-e az ezekre lehívható állami támogatásokkal.

Akár egy évre is leállíthatják a jogsértő webáruházak működését

Gazdaság2021.05.06, 09:46

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A világ legnagyobb ékszerkereskedője mostantól csak mesterséges gyémántokat értékesít

Gazdaság2021.05.04, 15:37

A világ legnagyobb ékszerkereskedőjének számító Pandora bejelentette, hogy a jövőben teljesen felhagy a természetes, bányászott gyémántok értékesítésével, és immáron csak laboratóriumban előállított, mesterséges gyémántokat fog eladni.

Tavaly a globális kiskereskedelmi eladások csaknem ötöde online zajlott

Gazdaság2021.05.03, 09:49

A koronavírus-járvány hatására az online eladások aránya a teljes globális kiskereskedelmi forgalomban 19 százalékra emelkedett a 2019. évi 16 százalékról - áll az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) hétfőn ismertetett jelentésében.

Egymilliárd hordónyi olajat szállíthat a világ leghosszabb elektromos fűtésű kőolajvezetéke

Gazdaság2021.04.22, 14:43

Uganda mérföldkőnek számító megállapodást kötött Tanzániával a világ leghosszabb elektromos fűtésű kőolajvezetékének megépítésére. A gigantikus beruházás a Total olaj-és gázipari világvállalattal együttműködésben valósul meg, és nemcsak a két országot teheti idővel globálisan is jelentős olajpiaci szereplővé, de egész Kelet-Afrika gazdasági fejlődését segítheti. 

Élelmiszerre cserélnék a gyerekek ajándékát az éhező Észak-Koreában

Gazdaság2021.04.14, 22:42

Az észak-koreai kormány minden évben, az uralkodó Kim-dinasztia tagjainak születésnapján ajándékokat oszt a gyerekeknek. Idén azonban az édesség árát élelemre költi a - hivatalos kommunikáció által el nem ismert - koronavírus-járvány miatt súlyosan elszegényedő lakosság.

Boltok, ahol már belépés előtt tudják, hogy mit akarunk vásárolni

Gazdaság2021.04.14, 20:45

Nem titok, hogy a borítékra és papírfecnikre firkált bevásárlólisták tartalmát már sokszor jól ismerik a gyakran látogatott szupermarketek, pontosabban azok üzemeltetői. Néhány szoftver arra is képes, hogy a vásárló profilja alapján már az előtt ajánljon neki terméket, mielőtt az rájönne, hogy egyáltalán szüksége van rá. De valóban azelőtt tudják majd a mesterséges intelligenciák, hogy mit vásárolunk, mielőtt belépünk a boltba?

Napirenden tartják az Alibaba tulajdonosának vállalati ügyeit Pekingben

Gazdaság2021.04.14, 14:40

A napokban rekordösszegű, 18 milliárd jüan, mintegy 2,75 milliárd dolláros (825 milliárd forint) büntetést szabott ki a kínai kormány az Alibaba internetes kiskereskedelmi portálra, amiért a vállalat a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével. Az ítélet után Peking és az Alibaba újból közeledhetnek egymáshoz. Azonban még korántsem dőlhet hátra Jack Ma, mert az alapító mogul másik vállalatóriása, az Ant Group, csak most került igazán a vizsgálatok kereszttűzébe.

Jelentősen nőtt az LVMH luxusipari cég negyedéves bevétele

Gazdaság2021.04.14, 11:19

Közel harmadával nőtt a világ egyik legnagyobb luxusipari társasága, az LVMH bevétele az idei első negyedévben éves összevetésben.

A cégek hamarosan részvényeket osztogathatnak a hűségprogramjuk részeként

Gazdaság2021.04.13, 13:14

Az internet következtében felgyorsult információáramlás nagy hatást gyakorolt a fogyasztói döntéshozatalra. A közösségi média lehetőséget teremt az azonnali visszajelzésre, és a világ - ilyen szempontból legalábbis - egyre inkább egy globális faluvá alakul, ahol az emberek az online vélemények, a bloggerek vagy épp a hashtag-ek alapján vásárolnak és kötődnek egy-egy márkához, amelyeknek akár már a részvényesévé is válhatnak. A legújabb kutatások szerint pedig akár egy kicsiny részvénytulajdon is erősíti a márkahűséget.

Rengeteg autót szállított le a Rolls-Royce az elmúlt negyedévben

Gazdaság2021.04.09, 12:28

A világ a koronavírus-járvány miatt a második világháború óta nem tapasztalt gazdasági visszaeséssel nézett szembe tavaly. Úgy tűnik azonban, hogy nem mindenkit érintett olyan rosszul a válság, a milliárdosok ugyanis minden számítás szerint még vagyonosabbak lettek. Nem csoda hát, hogy a lezárások utáni "kiszabaduláskor" a szupergazdagok már a legújabb luxusautókkal szeretnének hasítani.

Tengeri átkelők, melyeken a világkereskedelem sorsa múlik

Gazdaság2021.04.06, 09:55

Manapság a vízi fuvarozás számít a legolcsóbb szállítási formának így elengedhetetlen része a nemzetközi kereskedelemnek. Évente több ezer teherhajó, és a globális kereskedelemben megjelenő áruknak körülbelül 80 százaléka mozog a meghatározott tengeri útvonalakon. De ahogy a nemrégi szuezi események is megmutatták, a teherhajózás iparága, és ebből adódóan az ellátási láncok is, igen sérülékenyek. Megmutatjuk, hol vannak még azok tengeri átkelők a világon, melyeknél egy váratlan esemény könnyedén előidézhet a szuezi incidenshez hasonló világgazdasági nehézséget.

Máris érezhető következménye van a Szuezi-csatorna több napos lezárásának

Gazdaság2021.04.02, 08:46

A 21. századi szuezi válság, avagy a tengeri kereskedelem gyötrelmes hetének minden egyes napján a gazdaság megközelítőleg 10 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el, és ez rávilágított az amúgy is feszült globális ellátási lánc gyengeségére, sérülékenységére. Sok cég kényszerült alternatív megoldást keresni a szállításra, ez pedig ráirányította a figyelmet a szárazföldi útvonalakra, és jelentősen megnövelte a szolgáltatási igényeket a China Railway Group teherszállító divíziójánál. Azaz az Ever Given szuezi veszteglésének máris van egy kézzel fogható hatása: máris erősödik az Európa és Kína közti vasúti teherforgalom.

Hatalmas károkat okozhatott a Szuezi-csatorna blokkolása

Gazdaság2021.03.30, 07:47

Noha egyes előzetes várakozásokkal szemben a mostani fejlemények szerint rövidebb idő alatt sikerült egyenesbe állítani a Szuezi-csatornát eltorlaszoló óriási tengeri szállítójárművet, az Ever Givent, már így is hatalmas gazdasági károk keletkeztek az elmúlt napokban. Nem csak a szállítmányozási vállalatok számára, hanem az általuk kiszolgált ellátási láncok több tagjánál is, a kiskereskedelmi cégektől kezdve egészen az autógyártókig. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen hatásai lehetnek annak, hogy a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalán jó időre leállt a forgalom.

Kína világszerte kiterjesztené a digitális jüan tesztelését

Gazdaság2021.03.23, 15:22

Kína világszerte kiterjesztené a digitális jüan tesztelését a kereskedési platformokon. Ez pedig nemzetközileg is megerősítheti a kínai fizetőeszközt, mivel szabadon átváltható lenne más devizákra.

Patrióta gazdaságpolitikára van szükség

Gazdaság2021.03.23, 10:04

A piacgazdaságban a legnagyobb anyagi jólétet mindig a patrióta gazdaságpolitika hozta el. Azok az országok lettek sikeresek, amelyek a saját közösségük, nemzetük érdekeit tekintették elsődlegesnek - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.