kábítószer
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bedrogozva, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől egy férfi Miskolcon
Egy miskolci férfi bedrogozva, jogosítvány nélkül ült autóba. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták menekülni kezdett.
- címkék:
- Miskolc
- kábítószer
- menekülés
- vezetés
- Címkefelhő »
Milliomos voltam, mégis állandóan meg akartam ölni magam
Két éve teljesen tiszta Paul Merson, a korábbi huszonegyszeres válogatott angol futballista. Az angol és talán általában a labdarúgás világában nem meglepő, hogy egy visszavonult játékos szenvedélybetegséggel küzdjön, de Merson esete talán mindenkin túl tesz: a most 53 éves egykori klasszis 36 éven át küzdött szinte minden létező démonnal az alkoholizmustól kezdve a kábítószereken át a játékfüggőségig. Az elmúlt két évben azonban mindegyikkel leszámolt, és, ha az élete nem is jött még teljesen rendbe, most már képes kiállni az emberek elé, hogy beszéljen a történtekről, segítséget nyújtva a hozzá hasonlóknak.
Minden idők leggazdagabb bűnözői: a titokzatos orosz maffiózótól a kolumbiai narkoterroristáig
A bűnözésnek több olyan formája is létezik, amivel mesés vagyonokat lehet keresni. Persze hiába az évekig tartó luxusélet, a lebukást követő börtönévek már nem olyan kellemesek - bár nem mindegyikükre sújt le egyforma erővel a törvény szigora. Cikkünkben összegyűjtöttük minden idők leggazdagabb bűnözőit, akik között a latin-amerikai drogbárók mellett egy olyan maffiózó is szerepel, aki egy ideig Magyarországon élt.
Tucatnyi rendőr csapott le egy gyömrői dílerre az éjszaka közepén - videó
Meglepetésszerűen érkezett egy gyömrői férfi lakásába 12 monori rendőr október 10-én éjjel. Nem véletlenül: a férfi ugyanis hónapok óta kizárólag dílerkedésből élt.
Bedrogozva csempészett migránsokat egy nő a társával együtt
Egy osztrák nő és egy orosz férfi úgy akart Ausztriába csempészni migránsokat, hogy be voltak drogozva.
- címkék:
- kábítószer
- embercsempész
- migráns
- Címkefelhő »
Jogosítvány nélkül, drogosan vezetett két fiú Orosházánál
Egy 17 éves fiú ellopta a testvére kocsiját, majd a szintén kiskorú társával együtt áthajtott Orosházáról Szegedre. Másnap reggel indultak vissza, és felváltva vezettek. Útközben balesetet okoztak, majd elszaladtak. Mint kiderült, egyiküknek sem volt jogosítványa és be drogoztak is a vezetés előtt.
- címkék:
- kábítószer
- jogosítvány
- autólopás
- Címkefelhő »
"Ezen a képen én úgy be vagyok lőve, mint az atom." - Szabó Győző nem szégyelli a múltját - Videó
Szabó Győző Hajdú Péter vendége volt az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban, amikor is előkerült pár fotó a színész múltjából.
Rács mögé került a bonyhádi asszony, aki diákoknak árult biofüvet
Akár 8 év börtön is várhat arra az 55 éves, bonyhádi asszonyra, aki saját lakásán, egy iskola közvetlen közelében dílerkedett biofűvel, és több fiatalnak is adott el belőle rendszeresen. Az asszony letartóztását októer 1-én rendelte el a bíróság.
Bedrogozva vezetett a terepjárós, aki halálra gázolt egy biciklist Jánossomorján
Elfogták azt a terepjárós férfit, aki hétfő hajnalban Jánossomorján halálra gázolt egy helyi nőt, majd nem sokkal később Mosonmagyaróváron elütött egy másik biciklist is. Mindkét baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A szlovák sofőr drogtesztje pozitív lett.
- címkék:
- kábítószer
- halálos gázolás
- Címkefelhő »
Titkos bűnszervezetben árulták a drogot a XXII. kerületben
Drogkereskedéssel kapcsolatos bűnszervezetet számoltak fel a készenléti rendőrök 2020. január 28-án, melynek tagjai ellen vádat emelt, és börtönbüntetést javasolt az ügyészség.
Kutyakennelben kotyvasztotta a speed-et a 41 éves drogkereskedő: hihetetlen, mit tett, amikor rátörtek a rendőrök
Letartóztattak egy 41 éves férfit, aki otthonában állított elő nagy mennyiségű kábítószert.
Kilenc harci kutyával szállt szembe rendőrökkel a győri drogdíler - videó
A győri rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytatnak eljárást T. Gáborral szemben. A 41 éves férfi 2019 óta foglalkozott speed előállításával. A szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd azt a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsítva nagy mennyiségű amfetamint készített.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Több ezer adag kábítószert rejtett el autójában egy pécsi férfi
Több ezer adag kábítószert rejtett el autójában egy pécsi férfi, akit még szombaton fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói Pécs belvárosában - közölte a szervezet a rendőrség honlapján kedden.
- címkék:
- Pécs
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
7 legemlékezetesebb film drogokról és drogosokról
Már látható a hazai mozik műsorán a Toxikoma című film, ami Szabó Győző és Csernus Imre híres párharcának történetét meséli el a színész drogfüggősége kapcsán. Ebből az alkalomból pedig nem haboztunk listára gyűjteni a téma legemlékezetesebb korábbi alkotásait.
- címkék:
- kábítószer
- magazin
- drog
- filmajánló
- drogos
- Címkefelhő »
Elfogták a veszélyes magyar drogbáró budapesti embereit - videó
Montenegróban fogták el a magyar rendőrség által keresett G. Igort, néhány nap múlva azoknak a bűntársainak a kezén is kattant a bilincs, akik Magyarországon árulták a kábítószert.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- drogbáró
- rendőrség
- Címkefelhő »
Dílereket állítottak bíróság elé Heves megyében
Vádat emeltek Heves megyében egy háromtagú család, illetve egy fiatal férfi ellen, akik rendszeresen kínáltak eladásra drogokat, volt, aki maga is fogyasztott belőlük.
Bíróság elé áll a milliomos, budapesti drogdíler
A férfi részben továbbértékesítés, részben pedig fogyasztás céljából többfajta drogot szerzett be egészen elfogása napjáig.
Az utolsó dolog, amit anyám hallott rólam, hogy éppen újraélesztenek
A 25 éves Nicole-nak két rohama, illetve szívleállása volt, miután egy éjjel drogot csempésztek az italába egy birminghami szórakozóhelyen. A kétgyerekes anya azóta is retteg, hogy ismeretlen támadója visszatér, és megismétlődik a tragikus eset - írja a DailyStar.
Kitilthatják az országból a szlovák drogdílereket
Kiutasíthatják Magyarországról azt a két szlovák dílert, akik egy nemzetközi droghálózatot működtettek. Magyarországon éltek, Szlovákiából hozták, vagy hozatták be a kábítószert, amelyet részben Ausztriában adtak el.
15 millió forintnyi kábítószert találtak egy budapesti drogbűnözőnél
Tizenötmillió forintnyi kábítószert találtak a rendőrök egy drogterjesztő XVIII. kerületi lakásában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.
- címkék:
- kábítószer
- drogfogás
- Címkefelhő »
Vezetés közben bukott le a hódmezővásárhelyi férfi, ezután került nagy bajba
A férfi autóját tavaly augusztusban állították meg a rendőrök Hódmezővásárhelyen. Mint kiderült, mielőtt kocsiba ült, amfetamin illetve metamfetamint vett be, illetve marihuánát szívott.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- amfetamin
- Címkefelhő »
Az ügyészek szerint nem érdemel enyhébb büntetést a kecskeméti drogdíler
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kecskeméti Törvényszék ítéletének helybenhagyását javasolta annak a 49 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt 6 és fél év fegyházbüntetésre, és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt.
Új drogbűnöző jelent meg Miskolc utcáin, 500 forintért árulta a varázsdohányt - fotók
Ismét felütötte a fejét az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűnözés Miskolc számozott utcáin, a rendőrség azonban azonnal közbelépett.
- címkék:
- Miskolc
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Szabálytalan parkolás miatt bukott le a kokainnal telipakolt autó sofőrje
Mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen állt le a sofőr, amikor a rendőrök emiatt igazoltatták a sofőrt, kiderült, hogy az autót kivonták a forgalomból, és nem kevés kábítószert is elrejtettek benne.
Fiatalkorú vevője is volt egy Baja környékén élő dílernek
Az ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 tavaszán és nyarán Baján és környékén „herbál" nevű designer drogot árult egy 18 év alatti fiúnak és másik két férfinak.
Félmeztelenül mászott be a rendőrség udvarára egy afgán férfi Budapesten - videó
Egy 25 éves férfi félmeztelenül mászott be a VII. kerületi rendőrség udvarára. Mint kiderült, a zavartan viselkedő afgán a Keleti pályaudvarnál keveredett verekedésbe, onnan menekült be a rendőrségre. Vélhetően kábítószert találtak nála.
- címkék:
- Budapest
- rendőrség
- kábítószer
- Címkefelhő »
Egy ember meghalt, többen rosszul lettek egy londoni szórakozóhelyen
Egy ember meghalt egy londoni szórakozóhelyen vasárnap hajnalban - írja a Bors.
- címkék:
- London
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
2000 darab ecstasyt foglaltak le Barcsnál
Drogkereskedőket fogtak el a rendőrök Barcson - írja a police.hu.
- címkék:
- Németország
- kábítószer
- ecstasy
- Címkefelhő »
Majdnem gyilkosság lett a budapesti kártyázás vége
Két férfi kártyázás közben összeveszett egy barátjukkal, akit aztán meg akartak ölni. Egy késsel megszúrták, és meg is vágták. Később egy baltával támadtak rá. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
"Megkért, hogy vigyek neki fájdalomcsillapítót" - Árpa Attila fodrásza is érintett a drogügyben
Bombaként robbant a hír, hogy ősszel tárgyalhatják Árpa Attila 2019-es drogügyét. A színész több portálnak is nyilatkozott ma ügyével kapcsolatban, Sebestyén Balázsék műsorában több részletet is elárult.
Vádat emeltek Árpa Attila ellen: ilyen büntetést szabnának ki rá
A Fővárosi Főügyészség vádat emel öt férfival szemben, feltehetően köztük van Árpa Attila is. Az ügyben szabadságvesztést indítványoztak.
A Fülöp-szigetek elnöke megfogadta, hogy megöli azokat, akik az országot pusztítják
Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke hétfőn kijelentette, hogy "meg fog ölni mindenkit, aki az ország és a fiatalság elpusztítására tör", s egyúttal hangsúlyozta, hogy a kábítószerek elleni küzdelem még nem ért véget.
Kokaint, amfetamint és partidrogot is vitt egy beteg a kórházba
Egy budapesti férfinál tavaly ősszel a kórházban kábítószereket találtak. A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt ellene.
- címkék:
- kórház
- kábítószer
- kokain
- amfetamin
- partidrog
- Címkefelhő »
15 millió forint értékű drogot találtak a budapesti rendőrök
A rendőrök a XIII. kerületben ellenőriztek egy autó, és az átvizsgálás során több csomag kábítószert találtak a benne ülő nőnél. Kiderült, hogy egy férfitől szokta venni a kábítószert, ezért a rendőrök az ő lakását is átkutattak, ahol még több drogot találtak. A lefoglalt kábítószer értéke több millió forint - írja a police.hu.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- drog
- BRFK
- Címkefelhő »
Majdnem egy évig élt dílerkedésből egy házaspár Várpalotán
A Veszprém Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a 41 éves férfi, és a 45 éves felesége ellen, akik közel egy éven át kínáltak eladásra többfajta drogot Várpalotán, időnként pedig kamasz gyerekeiket is felhasználták arra, hogy segítsenek nekik az üzlet lebonyolításában. Kábítószer-fogyasztás miatt nyolc vevőjükkel szemben is vádat emelt az ügyészség.
Kocsiból árulta a kristályos drogot egy férfi Békésen
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy testvérpárt Békésen.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Megerőszakolt csecsemő, tönkretett barátnő, felbérelt gyilkosok – 13 bűnöző sztár a rockzene történelméből
A rockzene soha nem állt távol a kábítószer- és alkoholfüggőségektől, számos sztár azonban nem csupán saját magára jelentett veszélyt az önpusztító életmódjával, hanem a környezetére is. Fegyveres rablás, erőszak, pedofília: összeállításunkban tizenhárom rocksztárt mutatunk be, akik a börtönt is megjárták.
Óriási fogás Budapesten - egy emberről volt információja a rendőröknek, de kiderült, van egy társa is, őt is elkapták
Két drogkereskedőt fogtak el a rendőrök Budapesten. 12 kiló marihuána volt náluk, amelynek a feketepiaci értéke közel 30 millió forint.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- díler
- elfogás
- Címkefelhő »
Gyerekeknek is adott el kábítószert egy Nógrád megyei nő
Elrendelték a letartóztatását annak a 30 éves nőnek, aki öt hónapon keresztül rendszeresen árult drogokat a településén.
Társaival rabolta ki vevőjét egy férfi
Bitcoint adott el egy férfinek, majd amikor a vásárló jelezte, hogy szeretne még vásárolni tőle, elhatározta, hogy, ha kell, akár erőszakkal is, de megszerzi az értékeit. Még két embert bevont a tervébe.
- címkék:
- rablás
- kábítószer
- Bitcoin
- kriptovaluta
- Címkefelhő »
110 kilogramm kokaint próbáltak becsempészni Hongkongba - fotók
- címkék:
- Hongkong
- kábítószer
- kokain
- drog
- Címkefelhő »
Fél tonna kokain sodródott Algéria partjaira
Az algériai parti őrség közel fél tonna kokainra bukkant, miután bejelentést kaptak egy halásztól - írja a The Guardian.
- címkék:
- Algéria
- kábítószer
- kokain
- drog
- parti őrség
- Címkefelhő »
Elkötött egy autót, aztán bedrogozva furikázott ismerősével egy férfi Balassagyarmaton
A szátoki férfi tavasszal elkötött egy autót, majd felvette ismerősét, bedrogoztak és autókáztak. A rendőrök egy utcában igazoltatták őket és megtalálták náluk a kábítószer gyanús fehér port is. A rendőrség most zárta le a nyomozást az ügyben.
Telekocsival hozta be a kábítószert Belgiumból egy 27 éves nő
Egy 27 éves, magyar nő Belgiumból beszerzett kábítószert, amit Magyarországra hozott, hogy eladja. Társai is voltak a bűncselekményben. Egyiküket azzal bízta meg, hogy keressen olyan vevőket, akiket érdekel az amfetamin. Az ügyészek letöltendő büntetést javasoltak számára.
- címkék:
- Belgium
- kábítószer
- telekocsi
- amfetamin
- Címkefelhő »
Csokiért árulta a kábító cigit egy szekszárdi páros
Egyszerre hét helyszínen csaptak le a rendőrök annak a bűnszervezetnek a tagjaira, amely egy szekszárdi pár irányítása alatt kábítószer tartalmú cigarettát árult diákoknak.
- címkék:
- Szekszárd
- kábítószer
- Címkefelhő »
Drogmérgezésben halt meg egy csongrádi csecsemő
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak a csongrádi nőnek az ügyében, akit a Szegedi Törvényszék - gondatlanságból elkövetett emberölés és kábítószerrel visszaélés miatt - 2 év fogházbüntetésre ítélt.
Az antidepresszánsok miatt viselkednek merészebben a rákok
A legújabb kutatások szerint a vízben lévő antidepresszánsok megváltoztathatják a rákfélék viselkedését: merészebbé és rámenősebbé tehetik őket, ami miatt kiszolgáltatottabbak is lettek a ragadozókkal szemben.
Letartóztatták a bakonysárkányi kendertermesztőt
Elrendelte a bíróság annak a férfinak letartóztatását, aki az udvarán ültetett kendermagokat, hogy kábítószert termesszen.
Több száz tő kendert találtak egy bakonsárkányi ház udvarán a rendőrök
Egy 37 éves férfi a házának udvarán ültette el a kendermagokat, majd rendszeresen locsolta őket, hogy kábítószert termesszen. A módszerével majdnem 500 tő indiai kender növény fejlődött ki, amiket a házában ki is szárított. Az ügyészség a férfi letartóztatását javasolja a bíróágnak.
Szlovákiából vitték a kokaint és a metamfetamint Tatabányára
Három hónappal hosszabbítaná meg az ügyészség a letartóztatását annak a két férfinak, akik tavaly nyártól árultak kokaint és metamfetamint Tatabányán.
Riasztották a rendőröket, lerohantak egy drogültetvényt Röszkén - videó
A szegedi rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt nyomoznak egy szerb férfival és annak szerb-magyar kettős állampolgárságú fiával szemben.
Három megyét lefedő drogbandát számoltak fel
Tizenöt fős, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében is cuccot terjesztő drogbandára csaptak le a rendőrök.
- címkék:
- kábítószer
- elfogás
- Police
- police.hu
- Címkefelhő »
Bedrogozva vezetett egy kiskunhalasi férfi
Egy kiskunhalasi férfi bedrogozva vezetett a városban, amikor a rendőrök igazoltatták. Egy cigarettás dobozban találták meg a kábítószert, elismerte, hogy vezetés előtt fogyasztott belőle.
Fegyházbüntetés várhat egy Kőbányán elfogott dílerre
A 48 éves férfi a X. kerületi lakásán drogokat tárolt egy vegyeskereskedésben, és egy raktárban azért, hogy eladja őket. Elfogásakor közel 5 kiló új pszichoaktív anyagot, és illegális egészségügyi termékeket is találtak nála.
Gyerekeknek is adott el drogot a mélykúti dílerbanda
A vádirati szerint a mélykúti férfi és nő 2017-től fiatalkorú gyereküket együtt felnőtteknek és gyerekeknek is adott el kábítószert Mélykúton. Extasy-t, kristályt és herbált is árultak.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- drog
- Címkefelhő »
Csaknem egy tonna kokaint sodort ki a víz az angol partokra
Csaknem egy tonna kokain tasakokba csomagolva sodródott a dél-angliai partokra - közölte kedden a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (NCA).
Kiderült, valóban drogozott-e a győztes az Eurovíziós Dalfesztivál adása alatt
Az idei Eurovízió-győztes az olaszországi Maneskin zenekar lett. Több felvételen azonban úgy tűnt, hogy az énekes, Damiano David drogot használt, méghozzá az adás alatt.
Több kiló marihuánát találtak egy szegedi férfi lakásán
Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a szegedi férfinak, aki harmadik emeleti lakásán marihuánát termesztett.
Drogkereskedőket fogtak el Szombathelyen - videó
Folytatódott a nyugat-magyarországi drogkereskedők elfogása: a hatóságok négy terjesztőt tartóztattak le egy összehangolt akció során Szombathelyen - írja a police.hu.
- címkék:
- Szombathely
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Eltiltás ellenére bedrogozva vezetett, és dílerkedett is egy budapesti férfi
A 40 éves férfi 2019 őszén úgy vezetett, hogy korábban elvették a jogosítványát. Később az is kiderült, hogy drogozott, mielőtt autóba ült.
Hússzállítmányba rejtett 400 kiló kokaint találtak Koszovóban
A koszovói rendőrség 400 kilogramm kokaint foglalt le egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban - közölték a helyi hatóságok hétfőn.
- címkék:
- Koszovó
- kábítószer
- kokain
- drog
- Címkefelhő »
Elengedtek Franciaországban egy holland drogkereskedőt, mert nem találtak tolmácsot
Franciaország legdélibb nagyvárosában, Perpignan-ban a bíróság kénytelen volt szabadon engedni azt a holland férfit, akit tizennégy kiló marihuána birtoklása miatt tartóztattak le.
Ékszereket, autókat és egy teljes konditeremnyi felszerelést is lefoglaltak a rendőrök - videó
Egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet április közepén történt felszámolása után a nyomozók a bűncselekményekből szerzett és felhalmozott vagyonelemeket is visszaszerezték a gyanúsítottaktól.
Szlovák férfitől szerezte be a drogot a magyar díler, mindkettejüket elfogták - videó
A 48 éves L.Z. magyar és a 44 éves S.R. szlovák állampolgárral szemben folytat eljárást a rendőrség kábítószerkereskedelem gyanújával.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- díler
- rendőrség
- Címkefelhő »
Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel vádolták meg: lezárta a nyomozást a rendőrség
Két évvel a razzia után a rendőrség lezárta a nyomozást, majd vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek Árpa Attila drogügyét -írja a Bors.
Droggal és lopott hússal üzletelő bandákat kaptak el a ráckevei rendőrök
Kábítószer ellátó hálózatot és egy szervezett hústolvaj bandát kapcsoltak le a ráckevei rendőrök egy hosszú nyomozás eredményeként. Van olyan személy is a vádlottak között, aki kábítószerrel és húslopással is foglalkozott.
- címkék:
- Ráckeve
- Dömsöd
- lopás
- kábítószer
- hús
- díler
- Címkefelhő »
Nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel Sopronban - videó
Két megyében, tizenegy helyszínen mintegy háromszáz rendőr vett részt az április 28-i akcióban - írta honlapján a rendőrség. A banda legalább öt megyében árult kábítószert, a rendőrség tájékoztatása szerint tavaly száz kiló drogot is eladhattak. A mostani akcióban elfogták a szervezet vezetőjét és az összes dílert.
- címkék:
- Sopron
- kábítószer
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Igazoltatás közben, a rendőrök előtt dobta a földre a kábítószeres csomagot
Igazoltatás közben, a rendőrök előtt dobta a földre a kábítószergyanús anyagot tartalmazó tasakot egy fiatal férfi Győrben. A rendőrök azonban lefoglalták a csomagot, őt pedig előállították.
- címkék:
- Győr
- kábítószer
- igazoltatás
- dobás
- csomag
- Címkefelhő »
Drogra cserélte a lopott ékszereket egy nő Pomázon
A szentendrei rendőrök elfogták azt a 23 éves nőt, aki élettársa családjától lopott aranyat. Az ékszereket egy pomázi házaspárral üzletelve drogra cserélte.
12 milliárd forintot érő marihuánát találtak egy görög kikötőben
Több mint négy tonna marihuánát foglaltak le Pireusz kikötőjében egy konténerben - közölték a görög bűnüldözési hatóságok pénteken. A szállítmány Libanonból Szlovákiába tartott.
- címkék:
- Görögország
- kábítószer
- marihuána
- drog
- Kikötő
- Címkefelhő »
Letartóztatásban maradhat két drogdíler
Egy dorogi és egy esztergom-kertvárosi férfi marihuánát és amfetamint árult a környékbelieknek. Az ügyészség javasolta a letartóztatásuk meghosszabbítását.
- címkék:
- kábítószer
- drogdíler
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Hatalmas kábítószer-birodalom behajtója volt a UFC-harcos
Robbie Broughton korábban a brit maffia megbízásából ütötte az embereket. Ma már sportolóként teszi ugyanezt.
Egyéves gyerekükkel ment kábítószert venni egy pár - videó
A rendőrség egy ideje figyelte őket, akkor csaptak le rájuk, amikor az üzletet ütötték nyélbe. Próbáltak elszökni, de a rendőrség elfogta őket. A vásárlók - egy pár - ráadásul az egyéves kisfiukat is magukkal vitték, amikor a drogot megvették volna.
- címkék:
- XX. kerület
- kábítószer
- Címkefelhő »
Pajzsos kommandósok fogták el a drogterjesztőket - videó
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hónapos felderítő munka után göngyölítette fel azt a hálózatot, amely Szlovákiából származó drogot értékesített Komáromban, Győrben és Pápán. A terjesztett drog a Szlovákiában népszerű "pikó" fantázianevű amfetamin volt.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- Pikó
- Címkefelhő »
Cannabist termesztett egy igrici férfi – videó
A rendőrök házkutatást tartottak egy igrici férfinál, és több helyen is cannabist találtak nála. A férfi bevallása szerint az interneten rendelt meg mindent.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- cannabis
- Címkefelhő »
Drogdílereket fogtak Edelényben
Egy hónapja autólopás miatt hívták az edelényi rendőröket. Nem sokkal azután, hogy a helyszínre értek, kiderült, hogy az autót nem lopták el, viszont a bejelentőkkel nem volt minden rendben.
- címkék:
- Edelény
- rendőrség
- kábítószer
- élettárs
- sativa
- Címkefelhő »
Bedrogozva vezetett egy férfi Mosonmagyaróváron
Egy 23 éves férfi autójában kábítószert találtak a rendőrök az igazoltatása során és az is kiderült, hogy bedrogozva vezetett.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- bódult sofőr
- Címkefelhő »
DMX rajongói emlékfalat állítottak a kórháznál - fotók
Múlt pénteken került be a kórházba a legendás rapper, DMX. Az 50 éves sztárt drogtúladagolás miatt vitték kórházba, miután kómába esett. Az orvosok szerint közel 30 percig volt oxigénhiányos állapotban, ezért nagyon rossz esélyei voltak a túlélésre - írja a TMZ.
- címkék:
- rap
- kábítószer
- halál
- túladagolás
- rajongó
- DMX
- Címkefelhő »
Otthon árulta a kábítószert egy pár
A Heves megyei pár nem dolgozott, úgy keresett pénzt, hogy kábítószert árult. A férfit az sem zavarta, hogy a nőt már elfogták a rendőrök, tovább árulta a drogot.
Így bukott le a határon a fekete BMW sofőrje - fotó
A vámosszabadi határon akart Magyarországra lépni egy 41 éves győri férfi a szlovák rendszámú autójával. A rendőrök gyanúsnak találták, ezért átvizsgálták a kocsit. Ekkor került elő a több kiló kábítószer.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- csempész
- Címkefelhő »
Lecsaptak a rendőrök a fóti drogdílerre - videó
Dílert és két vásárlóját is elfogta a napokban a rendőrség, marihuanát, kokaint és speedet találtak náluk - írta honlapján a rendőrség.
- címkék:
- Fót
- kábítószer
- éleslőszer
- Címkefelhő »
Hétgyerekes anya is drogot készített, amikor megjelentek a rendőrök a bandánál
Épp a garázsban készítették a kábítószert, amikor rajtukütöttek a szlovák rendőrök. Négy embert tartóztattak le Nyitranovákon, köztük egy hétgyerekes anyát - számolt be az esetről a Paraméter fekvidéki hírportál.
Heroint akart az országba csempészni egy szerb férfi
Egy szerb férfi több kiló heroint akart becsempészni Magyarországra a röszkei határon keresztül, de lebukott. A kocsijában és a ruhájában is találtak kábítószert.
- címkék:
- Röszke
- kábítószer
- ügyészség
- heroin
- Címkefelhő »
Apa és fia titokban csempészett marihuánát a barátaikkal Szerbiából
A két férfi azt mondta barátaiknak, hogy egy munka miatt kéne Szerbiába menniük, igazából azonban marihuánát kellett volna Magyarországra csempészniük. A gyanútlan férfiak bedőltek az apa és fia meséjének.
- címkék:
- kábítószer
- marihuána
- drog
- csempész
- lebukás
- futár
- Címkefelhő »
Forgalommal szemben hajtott egy ácsi férfi az M1-es autópályán
A férfi előbb nekihajtott egy bolt bejáratának, majd forgalommal szemben felhajtott az M1-es autópályára és elindult Budapest felé. Később kiderült, hogy be volt drogozva.
Rekordnagyságú droghálózatra csaptak le Spanyolországban
Tucatnyi embert vettek őrizetbe Spanyolországban, miután a helyi rendőrök a kolumbiai rendőrséggel együttműködve lebuktattak egy kiterjedt droghálózatot. Több mint egy évig tartott a nyomozás.
- címkék:
- Spanyolország
- kábítószer
- Címkefelhő »
Drogszállító tengeralattjárót fogott el a spanyol rendőrség
Kábítószercsempészetre alkalmas, házi készítésű tengeralattjárót foglaltak le Spanyolországban - írja a BBC.
- címkék:
- Spanyolország
- Málaga
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Marihuánát termesztett egy osztrák férfi Sárvárnál
Egy osztrák férfi marihuánát termesztett a Sárvárhoz közeli otthonában, valamint illegálisan tartott otthon több pisztolyt is.
- címkék:
- kábítószer
- marihuána
- ügyészség
- Címkefelhő »
Autósüldözés után futva menekültek Zuglóban: ezért próbáltak annyira megszökni
Több mint egy kg drogot, 120 ezer forintot és 690 eurót foglaltak le a Zuglói rendőrök.
- címkék:
- Zugló
- kábítószer
- drog
- autósüldözés
- Címkefelhő »
A kábítószeresek kéregetnek, beszólogatnak, lopnak a kőbányai buszokon
Kisgyerekes édesanyák már fel sem mernek szállni a 9-es és a 151-es busz járataira, annyira félnek a kábítószeresektől. Kőbánya alsón folyamatosan jelennek meg csapatosan a drogosok - írja a Bors.
- címkék:
- Kőbánya
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Autós üldözés volt az M3-as bevezetőjén
A zuglói rendőrök több mint 1 kilogramm kábítószergyanús anyagot, valamint közel 120 ezer forintot és 690 eurót foglaltak le a két férfitól.
- címkék:
- kábítószer
- Címkefelhő »
Drogüzletet semmisítettek meg a rendőrök
Egy 29 éves bökönyi férfit kábítószer-kereskedelemmel, míg három társát kábítószer birtoklásával gyanúsítják.
- címkék:
- kábítószer
- drog
- rendőrség
- Címkefelhő »
A székéhez kötöztek egy nőt, aki vetkőzni kezdett egy repülőúton – videó
Botrányt okozott egy nő egy oroszországi repülőjáraton, aki elkezdte levenni a ruháját. A személyzet végül a székéhez kötözte.
Egy szerb férfi futárokkal akart drogot hozatni Magyarországra Hollandiából
Egy szerb férfi két magyar társát küldte el Rotterdamba, hogy onnan 12 kiló kábítószert csempésszenek be egy furgonnal Magyarországra.
- címkék:
- Hollandia
- kábítószer
- ügyészség
- futár
- Címkefelhő »
Kiskorú gyermeküknek is adott drogot a házaspár: Szegeden terítették a szereket
A letartóztatott gyanúsítottak hónapokon át keresztül értékesítettek kábítószert a lakókörnyezetükben.
Nemcsak árulta, a gyerekének is adott a kábítószerből a szegedi házaspár
Hónapokon keresztül árult kábítószert egy háromfős banda Szegeden. A banda két tagja, egy házaspár, a saját gyereküknek is adtak a drogból.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- fogyasztó
- díler
- Címkefelhő »
Cigarettával kábítottak el egy 15 éves fiút, aztán kifosztották - videó
Elfogtak egy ceglédi férfit, aki a gyanú szerint elkábított egy kamaszt és aztán kifosztotta Kecskeméten.
Két pár árult kábítószert Szentesen és Csongrádon
Összesen hat kábítószer-kereskedő letartóztatását javasolta az ügyészség, főleg Szentesen és Csongrádon árultak kristályt.
Pénzköteg a poharas dobozban, drog a fagyasztóban és az ablakpárkányon a hajdúnánási férfi lakásán - videó
Kábítószergyanús anyagokat és készpénzt foglaltak le egy 21 éves férfitól Hajdúnánáson - írja a police.hu.
- címkék:
- Hajdúnánás
- kábítószer
- Címkefelhő »
Letartóztattak a háromtagú drogdíler bandát - Videó
A bíróság elrendelte annak a magyar és két tunéziai férfinak a letartóztatását, akik marihuánával és extasy-val kereskedtek Budapesten. A végzés nem végleges, az ügyész és az ügyvédek is fellebbeztek.