Jézus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kereszténység
- A passió
- karácsony
- húsvét
- Mel Gibson
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Legalább három vagy négy nyelven beszélhetett Jézus
Jézussal kapcsolatban visszatérő kérdés, hogy milyen nyelven beszélt a tanítványaihoz és az emberekhez. A nyelvészek egyöntetű véleménye szerint a több nyelven beszélő emberek álmukban, illetve ha számolnak, imádkoznak, ezt mindig az anyanyelvükön teszik. Jézus a keresztfán arámiul szólalt meg.
Érted kiáltok...!
Idén egészen más arcát mutatja nekünk a húsvét, mint eddig bármikor. Az ünnepi szertartások és hagyományok egy része a koronavírus miatt elmarad vagy jelentősen más formában ölt majd testet, mint, ahogyan eddig megszoktuk. De ne hagyjuk, hogy a járvány elvegye tőlünk az ünnepet, hiszen az a szívünkben lakozik, s csak rajtunk múlik, milyen formában engedjük megnyilvánulni. Díszítsük fel a lakást, ahogy minden évben, fessünk tojást, a fiúk locsolják meg azokat, akikkel egy háztartásban élnek és fogyasszuk egészséggel a sonkát is!
Történész: húsvét üzenete a remény, a hit a szebb jövőben
Húsvét üzenete Krisztus feltámadása mellett: a remény, a szebb jövőben való hit - mondta Hajagos Csaba történész az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Takáts Tamás szerint a Szentlélek egy pillanat alatt meggyógyította őt
Takáts Tamás állítja, egy istentiszteleten Jézus csodájának köszönhetően gyógyult meg lába.
- címkék:
- Jézus
- Takáts Tamás
- csoda
- hit
- Szentlélek
- Karthago
- Címkefelhő »
Titokzatos alakot rejtett el Leonardo da Vinci az egyik festményén
Úgy tűnik, Leonardo da Vinci híres középkori festménye egy másik képet is rejt a felszín alatt: egy szárnyas Jézus alakot. A titokzatos „második alkotást" egy közelmúltban végzett röntgenvizsgálat tárta fel.
Jézus korabeli folyadékmérő kőtáblát találtak Jeruzsálemben
Jézus korában használatos folyadékmérő kőtáblát találtak az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA) szakemberei Jeruzsálem mai óvárosa melletti Dávid városában, az ősi Jeruzsálemben folytatott ásatásokon - jelentette a helyi média hétfőn.
Vízkereszt, a keresztény egyház egyik legfontosabb ünnepe
Vízkeresztkor, a karácsonyi ünnepkör zárónapján Jézus három megjelenésére emlékezünk. A húsvét és a pünkösd mellett a vízkereszt a keresztény egyház egyik legfontosabb ünnepe.
A 2010-es éveknek vége, az évtizednek viszont még nem: de ami egyértelmű - itt van 2020!
Az utóbbi időben számos vita folyt arról, hogy vajon mikor ér véget a régi évtized és mikor kezdődik az új. Néhány vélemény szerint a jelenlegi évtized 2019. december 31-én ér véget, tehát az új kezdete 2020. január 1-jére tehető, míg mások szerint az új évtized csak 2021. január 1-jén veszi kezdetét. De vajon mi ennek a kérdésnek a tudományos háttere?
A mai karácsonyfa a paradicsomi fát, az élet fáját jelképezi
A Bibliában nem szerepel karácsonyfa. A karácsonyfa-állítás régi pogány szokás, de a mai feldíszített karácsonyfa eredete kb. 400 évre nyúlik vissza és egész más a gyökere. Krisztus születése és a bűnbeesés szimbolikája. A karácsonyfát alma, dió, később gyertya, édesség, girlandok ékesítették. A maihoz hasonló karácsonyfa-állítás a protestáns Németországból indult ki a 16. században.
Vallás és film: Noé, Jézus és Mária Magdolna foglalkoztatta Hollywoodot a 2010-es években
A karácsony az egyik legfontosabb keresztény ünnep (a húsvéttal együtt), Hollywood filmesei azonban szívesebben készülnek karácsonykor játszódó filmekkel a téli ünnepekre, mint vallási témájú alkotásokkal. A nagy kihívást a 2010-es években öt alkotónak sikerült - többé-kevésbé - megugrania: láthattunk (a magyar mozikban is) epikus fantasy-t (Noé), minden idők egyik legfontosabb hollywoodi klasszikusának új, regényhű verzióját (Ben Hur), Martin Scorsese ambiciózus álomprojektjét (Némaság), a botrányhős Mel Gibson nagy visszatérését (A fegyvertelen katona) és egy nőközpontú újragondolást (Mária Magdolna).
Máig titkok veszik körül a napkeleti bölcseket
A bibliai hagyomány szerint három napkeleti bölcs egy csillagot követve útra kelt, hogy bemutassák hódolatukat a gyermek Jézus előtt, a próféciák szerint a zsidók leendő királyánál. De valójában kik voltak ők? Ez az újszövetségi Szentírás és a történelem egyik nagy rejtélye.
Fabiny Tamás: Ne higgyük el, hogy Jézust ki lehet szorítani a világból!
Ne higgyük el, hogy Jézust ki lehet szorítani a világból, hogy bármi hatalmasabb, mint ő! - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budavári evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.
A béke és a megbocsátás üzenetéről szólt a karácsonyi éjféli mise Betlehemben
A béke és a megbocsátás üzenetét hangsúlyozta Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek a karácsonyi éjféli misén Betlehemben - jelentette az izraeli média.
- címkék:
- Jézus
- Betlehem
- ereklye
- karácsony
- éjféli mise
- Címkefelhő »
Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi
Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie - mondta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste bemutatott misén.
- címkék:
- Jézus
- Ferenc pápa
- karácsony
- Címkefelhő »
A betlehemi jászol csodája máig él
Karácsonykor Jézus születéséről emlékezik meg a keresztény világ. A bibliai hagyomány szerint a Megváltó a galileai Betlehemben látta meg a napvilágot a város határában fekvő sziklaüregben, amit istállóként használtak a környékbeli pásztorok. Az újszülött bölcsőjéül az állatok etetéséhez használt jászol szolgált, amelynek a hagyomány szerinti maradványait Flavia Iulia Helena császárné, a Római Birodalom ura, Constantinus anyja a 326-ban Szentföldön tett látogatása során talált meg, és vitt magával más szent ereklyékkel együtt az örök városba. A betlehemi jászol maradványát Róma legrégebbi keresztény templomában, az 5. század óta műkködő ...
Kétmillióan tiltakoznak a Netflix ellen, mert homoszexuálisnak ábrázolja Jézust
Melegként ábrázolja Jézust a Netflix új, kifejezetten karácsonyra készített komédiája, ami annyira kiverte a biztosítékot, hogy egy online petíciós oldalon már kétmillióan követelik: a „Krisztus első megkísértését" vegyék le a műsorról. A készítők alig egy hónapja kaptak Emmy-díjat egy olyan művükért, amely Jézus és apostolai utolsó vacsora utáni másnaposságáról szól – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Jézus
- meleg
- propaganda
- V4NA
- Netflix
- Brazília
- Címkefelhő »
Jézus jelent meg egy átányi ház falán
A helyiek állítják, Jézus arcképe jelent meg egy leégett átányi ház falán.
- címkék:
- Jézus
- tűzvész
- tűz
- ház
- Címkefelhő »
Feke Pál lesz a Jézus Krisztus Szupersztár címszereplője
Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze, a Junior Príma és Artisjus-díjas Feke Pál játssza a címszerepet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő nyári szuperprodukciójában- ezzel kibővült a világhírű rockopera, a Jézus Krisztus Szupersztár szereposztása.
Több mint hatszázmillió forintot érhet a ritka régi könyv
A könyvnyomtatást feltaláló Johannes Gutenberg nyomdájából kikerült bibliát árvereznek el hétfőn Hamburgban, a kétkötetes Biblia latináért egy- vagy akár kétmillió eurót is megadhatnak.
Évszázadokig keresték, közben egy főzőlap felett lógott Jézus képe
Egy eddig elveszettnek hitt 13. századi oltárkép sorozat harmadik darabjára bukkantak a szakemberek. A nagy értékű műkincs meglepő helyen bújt meg: egy francia nő konyhája és nappalija közötti részen, egy főzőlap felett. Az asszonynak fogalma sem volt róla, hogy a régóta keresett, Jézusról szóló alkotásról van szó.
Müller Péter: Az igazi érték megvehetetlen
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 409. rész.
- címkék:
- Jézus
- Müller Péter
- szerelem
- pénz
- szeretet
- Isten
- hit
- érték
- Címkefelhő »
Új megvilágításban mutatja be Pilátust a zarándokoknak épített utcája
A régészek azonosítottak egy utcát Jeruzsálemben, amelyet maga Poncius Pilátus, a júdeai római prefektus és ötödik helytartó építtetett. A közel 600 méter hosszú utca a zarándokok fürdésére és ivóvíz szükségleteinek kielégítésére szolgáló Siloam medencét és a Templom hegyet, a judaizmus egyik legszentebb helyét kapcsolta össze. Az utcát valószínűleg az ősi zarándokok használták, hogy feljussanak imádkozni a hegyre.
Máig talány, hogy hol őrzik Keresztelő Szent János fejét
A Biblia szerint Keresztelő Szent János fejét egy tálcán hozták Júdea királya, Herodes Antipas színe elé, de hogy utána mi történt Jézus kivégzett unokatestvérének fejével és testével, arról igencsak homályosak az információk.
Tudja-e, hol beszélik még ma is Jézus nyelvét?
A világon egyetlen olyan település létezik, ahol mind a mai napig Jézus anyanyelvét, az arámit beszélik. A Megváltó utolsó szavait is arámi nyelven mondta a keresztfán. Az arámi a világ legrégebbi beszélt nyelve, amelyet az UNESCO veszélyeztetett nyelvnek nyilvánított.
Röhrig Géza Jézus lesz Terrence Malick filmjében
Bejelentették Terrence Malick (Az élet fája, A Hidden Life) új Jézus-filmje, a The Last Planet szereplőit: a Saul fia színésze, Röhrig Géza lesz Jézus, Mark Rylance (Kémek hídja, Dunkirk) a Sátán, Matthias Schoenarts (Bikanyak, Vörös veréb) pedig Szent Péter.
- címkék:
- Terrence Malick
- Jézus
- Röhrig Géza
- Címkefelhő »
Tárgyi bizonyítékot is találtak a keresztre feszítésekre
A Biblia szerint Jézust a rómaiak keresztre feszítették. Eddig csak két arra vonatkozó tárgyi bizonyítékot találtak, hogy a keresztre feszítés az ókori büntetések egy módja volt. Amúgy a feljegyzésekből ismerjük, hogy bevett büntetési nemnek számított ez a kegyetlen kivégzési módszer. A leletekről szóló tanulmányt a kutatók tavaly április 12-én publikálták az Archeological Anthropological Sciences régészeti-antropológiai magazinban.
A kereszténység nélküli Nyugat halálra van ítélve
Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője exkluzív interjút adott a Boulevard Voltaire című konzervatív francia internetes lapnak. Az interjú még azelőtt készült, hogy éppen a nagyhéten kigyulladt és részben leégett a csodálatos székesegyház, a kereszténység és az európai kultúra egyik jelképe, a párizsi Notre-Dame. A beszélgetés apropója a világhírű egyházi vezető „Esteledik, a nap már lemenőben van” („Le soir approche et déjà le jour baisse”) című új könyvének megjelenése volt, amelyben a Nyugat keresztény gyökereiről, a migrációról, az iszlámmal folytatott párbeszédről és a globalizációról is elmondta ...
A népi hagyományokban fontos szerepe van a tűznek és a víznek
A húsvéti ünnepkör szerves részét képzi a tűz- és vízszentelés hagyománya - mondta Bereczki Ibolya néprajzkutató pénteken az M1 aktuális csatornán.
A húsvéti tojás Krisztus feltámadásának szimbóluma
A húsvéti szokások a termékenység és a feltámadás szimbólumait hordozzák - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Erdő Péter: Jézus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság
Jézus Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság - jelentette ki Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, a budapesti Szent István-bazilikában.
Még mindig nem derült fény Mária Magdolna kétezer éves titkára
Mária Magdolna, Jézus egyik legkorábbi követője kétezer év óta a Biblia egyik legtitokzatosabb alakja. A Szentírás szerint az asszony együtt vándorolt a Megváltóval, és tanúja volt a keresztre feszítésének, majd feltámadásának is. Történetét egyházi vezetők, kutatók, regényírók és filmesek is feldolgozták már, ám a bizalmas tanítványról mindenki más képet ad.
Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények nagypénteken
Nagypénteken, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek, a templomokban elhangzik a lamentáció, és keresztútjárást is tartanak. A keresztények ezen a napon nem mutatnak be szentmisét.
- címkék:
- Jézus
- húsvét
- kereszténység
- Nagypéntek
- Címkefelhő »
Jézust látta a lángoló Notre-Dame-ban
Szokatlan felfedezést vett észre egy skót nő az egyik képen, amin az égő Notre-Dame látható – írja a Daily Mail.
A mai napig kérdés, hogy Iskarióti Júdás miért árulhatta el Jézust
Attól a pillanattól kezdve, hogy megcsókolta a názáreti Jézus kezét a Getszemáné-kertben, Iskarióti Júdás megpecsételte a saját sorsát. Személyében a történelem leghíresebb árulójára emlékezünk, aki elindította azt az eseménysorozatot, amely végül Jézus letartóztatásához, tárgyalásához, keresztre feszítéséhez és végül feltámadásához vezetett. Iskarióti Júdás Jézus történetének egyik legfontosabb alakja, mégis nagyon keveset tudunk róla. A régóta elveszettnek hitt evangéliuma eredetileg a második századból származó, gnosztikus szöveg. Felfedezése az elmúlt években újra elgondolkodtatta a kutatókat, akik még azt is megkérdőjelezték, hhogy ...
Jézus arca tűnt fel egy sziklán Virginiában – Videó
Jézus arcát vélte felfedezni egy sziklán egy kiránduló Virginiában.
Így nézhetett ki valójában Jézus
Jézus a nyugati művészettörténet egyik leggyakrabban ábrázolt alakja, de hogy milyen is lehetett a valódi külső megjelenése, sok évszázados rejtély. A legelterjedtebb ábrázolása szerint Jézus egy olyan szakállas, világos bőrű férfi, akinek hosszú, hullámos, világosbarna vagy szőkés színű a haja, és a leggyakrabban kék a szeme. Ám az evangéliumok nem adnak képi leírást Isten fiáról, és minden eddig feltárt bizonyíték arra utal, hogy a festményeken, ikonokon látható ábrázolása igen távol állhat a valóságtól.
Vért könnyezik a mexikói Krisztus-szobor
Magánháznál tartják azt a gyermek Krisztus-szobrot a mexikói Acapulcóban, amely ebben az évben már négyszer könnyezett vért a helyiek szerint. Egyesek Isten figyelmeztetésének vélik, mások szerint az ördög műve.
- címkék:
- Jézus
- vér
- szobor
- könny
- Jézus Krisztus
- vérkönny
- Címkefelhő »
Évszázadok óta titok, hogy hol lehet Keresztelő Szent János feje
Keresztelő Szent János a kereszténység egyik legfontosabb alakja, a Holt-tengertől keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált. Ellenfelei csak az alkalmat várták, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegyék az útból. Az evangéliumi hagyomány szerint a lefejezett szent testét a tanítványai helyezték végső nyugalomra egy sírkamrában, ám hogy mi lett a fejével, arról kevés az információ. Keresztelő Szent János feje a későbbi évszázadokban a kereszténység egyik legjobban keresett ereklyéje lett.
Jézus jelent meg az égbolton Olaszországban – fotó
Egy olasz férfi különös égi jelenséget örökített meg: olyan, mintha Jézus alakja jelent volna meg az égbolton.
Helyek, amelyeket Jordániában járva mindenképp látni kell!
Egy folyó, amelynek partjára a mai napig keresztelkedni járnak. Egy ősi romváros, amelyet egy párezer fős arab népcsoport faragott magának a sziklákba, hogy a világ szemei elől elzárt, titkos oázisként élhessenek benne. És egy sivatagi királyság, amely büszke bibliai örökségére, és gondosan őrzi a forrongó Közel-Keleti térségben megteremtett törékeny békéjét és biztonságos úti cél imázsát. Jordániában jártunk.
Luxusvillában él, luxusautókkal jár a teskándi áljézus
Egy Teskándon élő férfi „Jézus reinkarnációjának" tartja magát, amivel egy egész birodalmat épített fel maga körül. Szexért és pénzért azt ígérte, meggyógyítja híveit. Az adományokat viszont nem a rászorulóknak adta, hanem saját magára költötte a férfi, aki most egy fényűző villában él Teskánd jómódú környékén. Még mindig akad olyan, aki hisz benne. Felkerestük az áljézust.
Egy pap szerint jövőre kitörhet a III. világháború, de Jézus visszatér, hogy megállítsa a pusztítást
2019 nyarán visszatérhet a földre a Messiás – állítja egy pap.
A Szentírás még nem említi, hogy mikor született Jézus
A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus megszületésének napja, aminek évezredekre nyúlik vissza a hagyománya. Az ókeresztény egyházi vezetők beolvasztották Jézus születésének ünnepét a pogány, nem keresztény tradíciókba, a téli napforduló ünnepébe. Ettől kezdve a karácsonyi tradíciók jelentősen megváltoztak az idők folyamán, és így alakult ki az ünnep jelenlegi formája, kicsit több mint száz éve.
David Rolfe tudós úgy véli, igazi lehet a torinói lepel, ismét meg kell vizsgálni
Sokáig úgy vélték, hogy a torinói lepel lehet a bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus valóban élt és létezett, hiszen ebbe burkolhatták bele a testét a keresztre feszítés után. Az elméletet végül elvetették, arra jutottak, a lepel hamisítvány. Ám David Rolfe tudós úgy gondolja, újra kell vizsgálni a leplet, szerinte bizonyítható, hogy eredeti.
Jézus arcának korai ábrázolását találták egy bizánci templomban Izraelben
Jézus arcának korai, szakáll nélküli ábrázolására bukkant egy izraeli művészettörténész a Negev-sivatagban, egy bizánci templom romjában – jelentette a Háárec című újság honlapja.
- címkék:
- Jézus
- Szentföld
- Címkefelhő »
Jézus képe rajzolódott ki egy gáztűzhelyen, imahely lett a konyha
Emberi alak képmását fedezték fel kedden reggel a gáztűhelyen a szlovákiai községben, Végpetrin, azaz Petrován. Tisztítószerrel sem tudták letörölni a Jézusnak tulajdonított képet, azóta odajárnak imádkozni a helyiek.
- címkék:
- Jézus
- ima
- gáztűzhely
- Jézus Krisztus
- Címkefelhő »
Hamisítvány a világ legtitokzatosabb ereklyéje?
Egy most megjelent tanulmány azt állítja, hogy legnagyobb valószínűség szerint középkori hamisítvány a Krisztus halotti lepleként számontartott torinói lepel, amelyet ezúttal törvényszéki vizsgálatnak vetettek alá a kutatók, kizárólag a vérnyomoknak vélt vörös foltokra koncentrálva a relikvián.
Erős zúgás közben lángnyelvek jelentek meg az apostolok feje felett
Pünkösd a húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a keresztény egyház születésnapja. A pünkösd a három legfontosabb keresztény ünnepe egyike a húsvét és a karácsony mellett.
Erdő Péter: Az emberiség története Istentől indult és hozzá is érkezik
Húsvét valódi összefüggésébe helyezi az emberiség történetét, és rádöbbent arra, hogy egy nagy terv részesei vagyunk, amely Istentől indult, és Istenhez érkezik. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-Budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este Budapesten.
Ma este van Jézus feltámadásának ünnepe, megkezdődik a húsvét
Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
- címkék:
- Erdő Péter
- Jézus
- húsvét
- Nagyszombat
- Címkefelhő »