iszlamista
címke rss- kapcsolódó címkék:
- terrorizmus
- Franciaország
- Németország
- Iszlám Állam
- merénylet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iszlám szélsőségeseket keres a belga rendőrség
Körözést adott ki a belga rendőrség egy szélsőséges iszlamista csoport több tagja ellen. A bíróság távollétében börtönbüntetésre ítélte korábban a négy férfit, amiért harcosokat toborzott Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.
Megölték az Iszlám Hadsereg vezetőjét
Egy orosz légicsapás végzett az egyik legerősebb szíriai felkelőcsoport vezetőjével Damaszkuszban.
- címkék:
- Szíria
- iszlamista
- Címkefelhő »
A pápát fenyegették a koszovói dzsihádisták
Őrizetbe vettek négy feltételezett dzsihadistát, akik a gyanú szerint a pápát és a volt koszovói amerikai nagykövetet is megfenyegették. A lefoglalt fegyverek és eszközök arra utalnak, hogy nem a levegőbe beszéltek.
Berlin: őrizetbe vettek két iszlamistát
A berlini rendőrség őrizetbe vett két iszlamistát, akiket terrortámadás kitervelésével vádolnak, majd átkutattak egy mecsetet.
- címkék:
- Berlin
- iszlamista
- terrorveszély
- Címkefelhő »
Bezárattak az iszlamisták egy egyetemet Jemenben
Az Ádeni egyetemen koedukált órákat tartottak. Az iszlamisták korábban egy röpiratban követelték, hogy szüntessék meg ezt a gyakorlatot.
- címkék:
- Jemen
- egyetem
- bezáratás
- iszlamista
- Címkefelhő »
Ha nem lövik le, levágja egy rendőr fejét
Egy rendőrt készült lefejezni egy bűntársa segítségével az az iszlamista szélsőséges, akit kedden Bostonban lőttek agyon a terrorelhárítási hatóságok emberei - közölte szerdán rendőrségi forrásokra hivatkozva a The Boston Globe című napilap.
- címkék:
- Boston
- iszlamista
- Címkefelhő »
Túszul ejtették, majd kivégezték az utasokat
Ismeretlen fegyveresek megtámadtak két autóbuszt a pakisztáni Beludzsisztán tartományban. Az utasok közül sokat túszul ejtettek, majd tűzharcba keveredtek a biztonsági erőkkel, és megölték 19 túszukat - közölték a helyi hatóságok.
Iszlamista támadott meg egy rendőrséget Bosznia-Hercegovinában
Allah Akbar (Allah a leghatalmasabb) kiáltással megtámadott egy rendőrőrsöt egy fegyveres férfi hétfőn Bosznia-Hercegovina északkeleti részén. A rajtaütésben egy rendőr meghalt, két másik pedig megsebesült.
Több tucatnyi emberrel végzett a Boko Haram
Több tucatnyi emberrel végzett az utóbbi napokban a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet Nigériában és a szomszédos Nigerben - jelentették katonai források hétfőn.
- címkék:
- iszlamista
- Boko Haram
- Címkefelhő »
Aki nem engedelmeskedik, azt megölik
Gyertyafényes virrasztásokat és közös imádságokat tartanak kedden Nigériában és szerte a világon, az egy évvel ezelőtt a Boko Haram nevű terrorszervezet által elrabolt, több mint 200 gimnazista lányra emlékezve.
Így szabadult négy év után a túsz
A francia különleges erők hétfőn kiszabadítottak Malin egy holland férfit, akit még 2011-ben raboltak el szélsőséges iszlamista fegyveresek. A bamakói repülőtéren kedden készültek róla fényképek.
- címkék:
- Mali
- iszlamista
- Címkefelhő »
Van nagyobb veszély, mint az iszlamisták
Amerikában a független állampolgárok mozgalmának tagjai nagyobb veszélyt jelentenek, mint az iszlamista terroristák, derül ki egy belbiztonsági jelentésből. A mozgalom tagjai semmilyen szabályt vagy törvényt nem fogadnak el. Jellemzően az adófizetési szabályokat utasítják vissza, de vannak olyanok, akik a közlekedési szabályokat sem hajlandóak betartani.
Muszlim vagyok, bízol bennem?
Sajátos kezdeményezéssel mérték fel Toronto belvárosában, mit gondolnak a kanadaiak arról, hogyan érzik magukat a muszlimok amiatt, hogy a sajtó állandóan az iszlamista szélsőségesekkel van elfoglalva, ezért szinte mindenki terroristának nézi őket.
- címkék:
- terrorizmus
- iszlamista
- muszlim
- Címkefelhő »
Iszlámisták feltörték a Newsweek magazin Twitter oldalát
Hackerek feltörték az amerikai Newsweek magazin Twitter oldalát kedden, megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet reklámozó képet és szöveget helyeztek el rajta.
- címkék:
- Obama
- iszlamista
- Newsweek
- Címkefelhő »
Kamerunban mészárolt le 70 embert a Boko Haram
A terror áldozataira emlékezett Párizsban a világ
A világ vezető politikusainak részvételével zajlott a felvonulás Párizsban a franciaországi terrortámadás áldozatainak emlékére. A BBC szerint több mint egymillióan voltak a meneten, míg az országban 2,5 millióan emlékeztek az áldozatokra. A felvonulók a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni merénylet, és a későbbi túszdráma áldozatai előtt tisztelegnek, a szabadság és a demokrácia mellett tüntetnek, a terrorizmussal szemben. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc is részt vett.
Újabb terrortámadásoktól tart Franciaország
Kettős rohammal, szinte egy időben hajtották végre a francia kommandósok a párizsi és a Párizs melletti túszszabadító akciót, amellyel mintegy 56 órája tartó terrornak vetettek véget. Ennek ellenére még nyugodhatnak meg a franciák, hiszen az egyik körözött terrorista változatlanul szabadlábon van. A kormányfő szerint az ország példátlan terrorfenyegetéssel néz szembe.
Ennek véres vége lesz
Magukat is kelepcébe zárták a túszejtéssel a párizsi merénylők, akik már a saját életükkel sem törődnek. Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint nincs rá sok esély, hogy bárki is életben maradjon a túszdráma résztvevői közül.
Csecsen iszlamisták támadtak a grozniji sajtóházra
Fegyveres harc dúlta fel szerda este a grozniji éjszakát. Csecsen iszlamisták megtámadtak egy rendőrségi ellenőrzőm pontot, majd elfoglalták a sajtóházat a csecsen főváros központjában, A biztonsági erők hajnalban megostromolták az épületet.
Több százan haltak meg Líbiában
Csaknem négyszáz halottja van az elmúlt hat hét súlyos összecsapásainak a kormányerők és az iszlamisták között Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban - közölték szombaton kórházi források.
- címkék:
- Kadhafi
- Líbia
- iszlamista
- Címkefelhő »
Férjhez adta az elrabolt lányokat a Boko Haram
A Boko Haram nem egyezett bele a tűzszünetbe, és nem áll szándékában tárgyalni a nigériai kormánnyal – közölte a szervezet vezetője. Abubakar Shekau tudatta azt is, hogy az iszlám hitre térítették és férjhez adták az év elején elrabolt 219 iskolás lányt, akiknek a kiszabadítására globális kampány indult.
- címkék:
- Nigéria
- iszlamista
- Boko Haram
- Címkefelhő »
Nigériai iszlamisták százaival végeztek
A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet több száz tagjával, köztük a csoport állítólag elhunyt vezérének dublőrével és több parancsnokával is végeztek a biztonsági erők Nigériában, és lázadók további százai adták meg magukat az utóbbi hetekben ott és a szomszédos Kamerun területén – állította szerdán a nigériai és kameruni védelmi minisztérium.
- címkék:
- Nigéria
- iszlamista
- Címkefelhő »
Lefejezték a francia túszt
Az 55 éves Hervé Gourdelt az iszlamisták vasárnap, stoppolás közben fogták el Algériában.
- címkék:
- iszlamista
- lefejezés
- Címkefelhő »
Lecsaptak a kormányerők az iszlamistákra
A Boko Haram több mint 50 tagjával végeztek a nigériai kormányerők az iszlamista szervezet egyik búvóhelye elleni akcióban.
- címkék:
- Nigéria
- iszlamista
- Boko Haram
- Címkefelhő »
Levadászták a szomáliai iszlamisták vezetőjét
A Pentagon megerősítette, hogy egy hétfői amerikai légicsapásban életét vesztette az as-Sabab szomáliai terrorszervezet vezére.
- címkék:
- Szomália
- iszlamista
- Címkefelhő »
Szélsőségesek merényleteit fülelte le a svéd titkosszolgálat
132 millió dollárt követeltek a gyilkos iszlamisták
James Foley miatt több mentőakció is indult, de mindegyik kudarccal végződött.
- címkék:
- iszlamista
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Belelendült az amerikai légierő Irakban
A kurd nyelvű jazidita vallási kisebbséget védik az iszlamisták elleni támadásokkal.
Újabb amerikai légicsapások az iszlamisták ellen
Ez volt a nap folyamán az amerikai csapások második hulláma.
- címkék:
- amerikai hadsereg
- iszlamista
- Címkefelhő »
Iraki légicsapást tervez az USA
John Kerry amerikai külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok légicsapásokat mér az Irakban stratégiai fontosságú területeket elfoglaló, Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű radikális csoport fegyvereseire, és megerősítette, hogy Washington nyitott a párbeszédre Teheránnal az összeomlás szélén álló arab országról.
- címkék:
- Irak
- Egyesült Államok
- iszlamista
- Címkefelhő »
Michelle Obama is felszólalt az elrabolt diáklányokért
Közel egy hónapja több száz diáklányt rabolt el egy iszlamista szervezet Nigériában. A közösségi média és néhány híresség egy emberként követeli, engedjék szabadon őket.
Angelina Jolie felszólalt az elrabolt diáklányok ügyében
Több száz diáklányt rabolt el 3 hete egy iszlamista szervezet Nigériában. Az Oscar-díjas színésznő egy párizsi sajtótájékoztatón adott hangot felháborodásának.
Több tucat diákot mészároltak le
Iskolára támadtak Nigériában a Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport fegyveresei. A nyugati típusú oktatást bűnnek tartó harcosok 29 diákot gyilkoltak meg.
- címkék:
- iszlamista
- Nigéria
- Boko Haram
- Címkefelhő »
Egy szaúdi férfi a bostoni merénylet gyanúsítottja?
Egy 20 év körüli, szaúd-arábiai férfi a bostoni maratonon történt robbantások egyik gyanúsítottja. A rendőrök kihallgatják, de sokak szerint még korai őt vádolni.
Nem rockolhatnak a muszlim tinilányok
A fenyegető üzeneteket bírta, a főmufti fatwája után feloszlott a 15-16 éves lányokból álló kasmíri Praagaash. Otthon énekelhetnek.
Külföldi katonákat küldhetnek az algériai túszokért
Tizenöt külföldi állampolgárnak sikerült megszöknie az algériai túszejtők fogságából - jelentette csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva az an-Nahar algériai televízió. Az amerikai és a francia kormánnyal tárgyal az algériai kabinet egy esetleges nemzetközi erő bevetéséről az ország belsejében túszul ejtett külföldiek kiszabadításában. A túszejtő muszlim fegyveresek a Maliban zajló francia hadműveletek beszüntetését követelik.
- címkék:
- Algéria
- iszlamista
- túsz
- túszdráma
- Címkefelhő »
Az ENSZ támogatja a mali intervenciót
Hétfő késő esti ülésén az ENSZ Biztonsági Tanácsa úgy döntött, hogy támogatja a Maliban végrehajtott, iszlamisták elleni francia katonai akciót.
A magyarok sem kerülhetik el az afrikai tűzfészket
Francia repülőgépek bombáznak sivatagi városokat, a szomszédban afrikai intervenciós csapatok húzzák a bakancsukat, több EU-tagállam pedig orvosi vagy logisztikai támogatással veszi ki a részét az Európa szomszédságában kirobbant legújabb háborúból. Hirtelen indult el a tűzijáték a közel egy éve szétcincált hatalmas szaharai ország, Mali lázadói ellen, pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa már decemberben engedélyt adott erre. A csetepatéból valószínűleg Magyarország sem maradhat ki teljesen.
- címkék:
- Mali
- háború
- iszlamista
- al-Kaida
- Címkefelhő »
Hatvan halottat hagytak a franciák Maliban
A vasárnapi támadásokban iszlamista fegyveresek haltak meg. Szervezetük hétfőn megfenyegette Franciaországot, és európai színhelyek elleni támadásokat ígért.
Egyiptom az iszlamista alkotmányáról dönt
Erőszakos összecsapások közepette dönt Egyiptom arról, hogy milyen ország lesz: iszlamista vagy világi. Az iszlamista elnök szerint a népszavazásra bocsátott alkotmány megerősíti a demokráciát, nem így látja azonban az ellenzék.
Maszkos támadók lőttek a tüntetőkre a Tahrír téren
Ismét robbanásig feszült a helyzet Egyiptomban, miután kedden utcára vonultak az új elnök hatalma ellen tiltakozó világi tüntetők. A forradalom eltérítésétől tartó tüntetőket iszlamista ellentüntetők várják, az emblematikus Tahrír téren pedig már lövések is eldördültek.
Tizennyolc év börtön a lövöldöző iszlamistának
Tavaly 105 lövést adott le a szarajevói amerikai nagykövetség épületére.
Iszlamisták blokkolták az Egyiptom jövőjéről döntő bíróságot
Az egyiptomi alkotmánybíróságnak arról kellett volna döntenie vasárnap, hogy törvénytelen-e az iszlamisták markában tartott alkotmányozó nemzetgyűlés. A bírák azonban nem tehettek semmit, mert a radikális iszlamista tüntetők körbevették az alkotmánybíróságot, és be sem engedték őket munkahelyükre. Egy alkotmánybíró szerint ez volt az "igazságszolgáltatás fekete napja".
Túléli a szfinx az egyiptomi kormányváltást?
Hódító hadjáratoknak, fosztogatóknak és környezeti hatásoknak is ellenálltak eddig a gízai piramisok, ez sem rettent el azonban néhány keményvonalas iszlamistát attól, hogy Allah nevében követelje a lerombolásukat. Kibújhat-e a piramisok árnyékából az új egyiptomi vezetés?
Katonákat küldene az EU az afrikai iszlamisták ellen
Egy 200 fős kiképzőosztaggal segítené az Európai Unió a Szahara déli peremén fekvő Mali hadseregét, hogy felkészítse az országotaz iszlamista lázadók elleni harcra. A dzsihádista felkelők az év elején elfoglalták a Mali északi részét, és az EU szerint immár Európára is veszélyesek, ezért katonai segítséget kell nyújtani Mali kormányhű erőinek.
Háború a zene ellen
A radikális iszlamisták Mali északi részén betiltották a zenét. Pedig az ország zenei nagyhatalomnak számít, sok világjáró, nemzetközileg elismert sztárral. A legtöbben a tolerancia fontosságáról énekelnek; a Tinariwen viszont nem veti meg a fegyvereket sem.
- címkék:
- Mali
- Timbuktu
- világzene
- iszlamista
- Tinariwen
- Címkefelhő »
135 ezerért vehet egy gyereket Maliban
Katonának eladott gyerekek, prostitúcióra kényszerített és fekete listára vett nők, brutális büntetések és nyilvános kivégzések - egy jogvédő szervezet friss jelentése szerint ezek mindennapos ügyek a radikális iszlamisták által uralt Maliban. A jelentés a nemzetközi szervezeteket sürgeti, hogy oldják meg a helyeztet.
Egyiptom katonákat küldött a Sínai-félszigetre
Egyiptom Izraellel egyetértésben katonákat, harckocsikat, páncélozott katonai járműveket és harci helikoptereket vezényelt a Sínai-félszigetre, hogy kiszorítsa onnan az egyre harciasabb szélsőséges fegyvereseket.
Betiltották a sört az isztambuli rockfesztiválon
Tíz éves története során először tiltottak ki minden alkoholt az egyik isztambuli egyetemen rendezett rockfesztiválról. A rendezők szerint az iszlamista gyökerű török kormány túlzásba esett az alkoholtilalommal, néhány fellépő pedig dacból sört osztott a közönségnek a koncerteken. A legjobban a fesztivál előtt dolgozó zugárusok jártak, akik jól megszedték magukat a kapuk előtt.
Feltárult a világvége kapuja a Szahara peremén
Dühödt szélsőségesek bontják baltával a világörökség kincseit, miközben a világ tehetetlenül nézi az emberiség évszázados emlékeinek pusztulását a Szahara legendás városában, Timbuktuban. A lakosságot élelmiszerhiány, aknazár és egymás torkának ugró lázadók tartják rettegésben, néhány elvakult fegyveres pedig még a világ végét jövendölő szent kaput is feltörte. Egyre valószínűbb, hogy az észak-afrikai Maliban tomboló őrületnek csak a szomszédos országok katonái vethetnek véget, akik már készülnek is a bevonulásra.