iszlám világ

címke rss
Több arab vezetővel is találkozott Donald Trump Rijádban

Több arab vezetővel is találkozott Donald Trump Rijádban

A bahreini királlyal, az egyiptomi elnökkel és a katari emírrel is találkozott Donald Trump amerikai elnök a szaúd-arábiai Rijádban.

Allahhoz címzett viking gyűrűre bukkantak

Tudomány2015.03.18, 19:58

Eddig azt hittük, csak mese, most viszont kiderülhet, hogy igaz: a vikingek valóban szorosabb kapcsolatban állhattak az iszlám világgal, legalábbis egy díszes Allah-gyűrű erre enged következtetni.

Ha elmondom, hogy hastáncos vagyok, megáll a beszélgetés

Szórakozás2012.03.12, 16:53

Nemcsak Európa, az arab világ is előítéletekkel tekint a hastáncra, csak máshogy. A muszlim közvéleményben a hastáncos prostituált, éppen ezért könnyebben elfogadják, ha a műfajt nyugati nő műveli. A spanyol származású Nieto Mercedes a hastánc egyik világszerte ismert magyar oktatója, illetve Európa legkeresettebb hastáncosa. Szerinte a hobbitáncosok nagyon sokat ártottak a műfaj megítélésének Magyarországon, ami pedig belefáradt a külsőségekbe. Nieto Mercedes eloszlatta a foglalkozásáról felgyülemlett tévhiteket, bevezetett a műfaj hátterébe, illetve mesélt az egyiptomi forradalom és a hastánc viszonyáról.

Politikailag időzített akció Bin Laden ellen?

Nagyvilág2011.05.03, 15:50

Az arab közvéleményt is megosztotta Oszama Bin Landen megölése. Miközben radikális iszlám mozgalmak bosszút ígérnek, az Arab-öböl több országában hivatalosan tartózkodnak a történtek kommentálásától. A lapok felháborodott és reménykedő nyilatkozatokat egyaránt idéznek. Pakisztánban, ahol az amerikai katonák végeztek az al-Kaida vezetőjével, leginkább az akció időzítésével, illetve Iszlámábád és Washinton viszonyának várható alakulásával foglalkoznak.

Jan Assmann: Az európai út a hibák elismerése

Szórakozás2010.10.29, 22:00

Jan Assmann német kultúrakutató a tudományos világ egyik sztárjává vált, amikor az ezredforduló fontos kulturális fordulatát, az emlékezet kérdésének előtérbe kerülését prognosztizálta az azóta már világhírűvé vált, 1992-ben megjelent A kulturális emlékezet című könyvében. A professzor most az Eötvös Loránd Tudományegyetem vendégeként járt Budapesten, ez alkalommal beszélgettünk vele Kelet-Európa különleges emlékezetpolitikai helyzetéről, a náci filmekről és arról, hisz-e Istenben, fél-e a jövőtől egy ókortudós.

Dromedárháton Luke Skywalker otthonában

[origo] utazás2010.09.17, 19:52

Ha már Tunézia mellett döntünk - ami még ősszel is megfontolandó, hiszen nem valószínű, hogy a hőmérséklet karácsonyig 20 fok alá fog süllyedni -, érdemes elhagyni a hotelek színes vízicsúszdáit, tréfás animátorait és elhízott üdülővendégeit; és veszélytelen, ám annál emlékezetesebb magántúrákba fogni. Egy kis vonatozással, taxizással és buszozással könnyedén ellátogathatunk a Star Wars egyik forgatási helyszínére, egy kiszáradt sós tóhoz és pillanatok alatt egy háziasított teve hátán találhatjuk magunkat a Szaharában. És legyünk felkészülve arra is, hogy a teljes út során serény tunéziai árusok kerámiatálakat és hamisított Gucci póólókat ...

Kabul: az utolsó kijárat

Vélemény2010.01.20, 17:01

Egyre reménytelenebbnek látszik a helyzet Afganisztánban, ahol magyar katonák is részt vesznek a NATO-küldetésben. A politikai helyzet nem stabilizálódik, a tálibok - a korábban az országot irányító, akkor az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges fundamentalista iszlám mozgalom tagjai - néhány napja Kabulban, a fővárosban hajtottak végre terrorakciót. Obama amerikai elnök tavaly decemberben bejelentette, hogy 2011 júliusában megkezdik az amerikai csapatok kivonását az országból; a NATO egyelőre nem szabott határidőt a missziónak. Szerzőnk német világpolitikai szakember, aki azt tárgyalja írásában, hogy mi lenne a NATO és az ENSZ llegjobb ...

150 halott a nigériai muszlim támadásokban

Nagyvilág2009.07.27, 17:55

Rendőrőrsöket támadnak sorra fegyveres csoportok Nigéria északi részén. A vasárnap kezdődött és hétfőn több városra is átterjedő támadásoknak már 150 áldozata van. Sok fegyveres egy nyugati iskolák ellen uszító muszlim prédikátort követ.

Felcukkolta a feministákat Obama

Nagyvilág2009.06.05, 21:03

Több feminista szervezet felháborodott azon, hogy Barack Obama amerikai elnök védelmébe vette a nyugati országokban élő muszlim nők fátyolviseléshez való jogát. A feministák szerint a fátyol viselése akkor is megalázó, ha valaki azt állítja, önként viseli.

Előző
Következő