IMF
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdasági válság
- IMF-tárgyalás
- Európai Unió
- Görögország
- IMF-hitel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Matolcsy György: Kipateroltuk az IMF-et
Magyarország élet-halál harcot, gazdasági szabadságharcot folytatott a pénzügyi függetlenségért, és jól tette, hogy tavaly "kipaterolta" a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter egy keddi előadásában. Azt is mondta, hogy 2013-ban "ma még elképzelhetetlen" makrogazdasági számok várhatóak.
Az IMF a minimumnak tartja a Széll Kálmán-tervet
A 2011-re tervezett 2 százalékos többlet elérhetőnek tűnik, de az azt követő év hiánycéljának teljesítéséhez végre kell hajtania Magyarországnak a költségvetési reformcsomagot az IMF szerint. A szervezet magyarországi misszióvezetője szerint a magas államadósság továbbra is korlátozza a gazdaságot.
Gordon Brown lehet az IMF következő vezetője
Csütörtöki brit sajtóértesülés szerint Gordon Brown korábbi brit miniszterelnök válthatja Dominique Strauss-Kahnt a Nemzetközi Valutaalap élén.
IMF: Európai bankok fenyegetik a világ pénzügyi stabilitását
Az európai bankok ingatag helyzete jelenti a fő fenyegetést a világ pénzügyi rendszerére - állítja a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet szerint Európa nem kerülheti el az életképtelen bankok átalakítását és a működő bankok feltőkésítését, utóbbinak egy részét vélhetően közpénzekből.
A szegénységre figyelmeztetett a Széll Kálmán-tervet dicsérő IMF
A Magyarországon járt IMF-delegáció vezetője szerint nem szabad a Széll Kálmán-tervben meghirdetett kiadáscsökkentéseket túlzottan a szegényekre hárítani, mert az veszélyeztetné a program tartósságát.
- címkék:
- Széll Kálmán-terv
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF részt vesz a portugál gazdaság átvilágításában
Csatlakozik az uniós szervekhez az IMF, hogy közösen felmérjék a pénzügyi mentőcsomagra szoruló Portugália gazdasági helyzetét. Pénteken Gödöllőn döntöttek arról az uniós vezetők, hogy Görögország és Írország korábbi megsegítésének mintájára nyújtanak segítséget Portugáliának.
Később törlesztené hitelét Lettország
Az Európai Uniótól, és az IMF-től felvett 7,5 milliárd eurós hitelére szeretne fizetési haladékot kapni Lettország.
Megijedt a gazdag országoktól az IMF egy jelentés szerint
Nem akart ellentmondani a legfejlettebb országok pénzpiaci szabályozó intézményeinek az IMF szakembergárdája, ez is hozzájárult a válság kialakulásához - derül ki a szervezet mellett működő elemzőközpont tanulmányából. Az értékelők azt javasolják, legyen nagyobb tere az alternatív véleménynek.
- címkék:
- gazdasági válság
- IMF
- Címkefelhő »
Feleségének elejtett félmondata szerint nyáron lemondhat az IMF vezére
Az IMF vezetőjének felesége egy francia hetilapnak adott interjúja miatt egyre többen számítanak arra Franciaországban, hogy Dominique Strauss-Kahn lesz Nicolas Sarkozy következő kihívója, ami azt jelentheti, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak már nyáron új vezetője lesz.
Szerénységre intette a gazdasági minisztérium az IMF-et
A Nemzetközi Valutaalap csütörtökön kiadott, az egyes magyar gazdaságpolitikai intézkedéseket néhány ponton keményen kritizáló országjelentésére reagál Matolcsy György minisztériuma, ami azt állítja, hogy a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolását tévesen nevezi az IMF államosításnak. A minisztérium szerint az állami nyugdíjrendszerbe a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka lépett vissza, és miután ez az emberek szabad döntése alapján történt, ezért ez semmiképpen nem nevezhető államosításnak.
Borúlátóan látja Magyarország teljesítményét az IMF
A kormánynál pesszimistábban látja a magyar gazdaság helyzetét a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet csütörtökön közzétett prognózisa szerint idén 2,8 százalékkal növedkehet a magyar gazdaság, 2012-től 2015-ig pedig évente 3 százalékos lehet a bővülés.
Felfelé módosította idei világgazdasági előrejelzését az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint 2011-ben a világgazdaság egésze - ezen belül a közép- és kelet-európai térség gazdasága - a korábban vártnál nagyobb mértékben növekedhet, mintegy 4,4 százalékkal. A gazdasági növekedés húzóerejét a feltörekvő országok jelentik, Európának pedig a kockázatok csökkentése érdekében meg kell erősítenie a pénzügyi segélyalapot.
IMF: Jobb az adósságra fordítani a nyugdíjpénzeket, mint elkölteni
A magyar kormány februárra ígért strukturális átalakítási terveit ígéretesnek tartja, az IMF azonban várja a további részleteket - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Irina Ivascsenko. A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője szerint a magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részét folyó kiadásokra fordítani "a jövő generációtól való kölcsönzés", de még mindig jobb a pénzt adósságcsökkentésre fordítani, mint elkölteni.
Megoldható, de ára is van Orbán adósságcsökkentésének
Könnyen összejöhet az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett államadósság-csökkentés, a kormány ugyanis több olyan forrással is rendelkezik, amelyekből azt megoldhatja. Felhasználhatja erre a célra az állami rendszerbe irányított magán-nyugdíjpénztári vagyonokat és az IMF-hitel megmaradt részét is. A látványos adósságcsökkentésnek ugyanakkor van hátulütője is. Az erre a célra felhasznált nyugdíjpénzeket ugyanis később vissza kell majd pótolni a rendszerbe.
Martonyi a BBC-ben: Alapvető hiba a Moody's-leminősítés
Martonyi János szerint hatalmas hiba volt a Moody's leminősítése, melyet a hitelminősítőnek újra kell gondolnia. A BBC-nek adott interjújában a külügyminiszter beszélt arról is, hogy Magyarország "rendkívül hálás" az IMF-nek és az EU-nak a 2008 októberében nyújtott pénzügyi segítségért, azóta azonban már könnyedén tudja finanszírozni magát a piacokról.
Az IMF megduplázza hitelnyújtó képességét az európai adósságválság miatt
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a következő hónapokban megduplázza, 450 milliárd dollárra növeli hitelnyújtó képességét az Európában elharapódzó szuverén adósságválság miatt.
- címkék:
- európai adósságválság
- IMF
- Címkefelhő »
Amerikai segítséget is kaphat az eurózóna
Egy amerikai kormánytisztviselő szerint elképzelhető, hogy az IMF-en keresztül amerikai pénzzel turbózzák föl az eurózóna stabilitási keretét. Ha azonban az IMF kemény feltételeket szab, meghiúsulhat a kezdeményezés.
- címkék:
- eurózóna
- adósságválság
- IMF
- Címkefelhő »
Az ír tévé szerint 85 milliárd eurós lesz a pénzügyi csomag
Az ír közszolgálati televízió szerint Írország 85 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot kap az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól - közölte kedd este az RTÉ. Az ír pénzügyminisztérium nem erősítette meg az értesülést.
Írország 85 milliárd eurós mankót kaphat
Az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól 85 milliárd eurós pénzügyi támogatást kaphat Írország - jelentette be Brian Cowen ír miniszterelnök.
- címkék:
- Írország
- válság
- csőd
- támogatás
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Három bankot államosítana az ír kormány
Az országnak nyújtott mentőcsomagból bankokat államosítana az ír kormány.
- címkék:
- Írország
- ír válság
- bank
- mentőcsomag
- IMF
- EU
- Címkefelhő »
Az ír járvány terjedésétől féltik az eurót
A nemzetközi segélycsomag bejelentése után összeomlott az ír kormány, a spekulánsok pedig már a többi gyengélkedő tagállamra figyelnek. Az [origo] által megkérdezett elemzők szerint a közös pénzt az védi leginkább, hogy sem az erős, sem pedig a gyenge tagállamoknak nem érdekük az eurózóna széthullása, az eurót pedig akkor fenyegeti veszély, ha egyszerre több állam kerül csődközeli helyzetbe.
Több tízmilliárdos hitelajánlatot vár az ír jegybank
Egy hitelcsomag-egyezség sem enyhítené tartósan az euróra nehezedő nyomást, mivel a piac figyelme várhatóan azonnal a gyenge lábakon álló többi euróövezeti gazdaságra terelődne át - nyilatkozták londoni elemzők, miután az ír jegybank kormányzója bejelentette, hogy több tízmilliárd eurós" hitelcsomag felajánlását várja az EU és a Nemzetközi Valutaalap csütörtöktől folyó dublini tárgyalásainak eredményeként.
- címkék:
- ír válság
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Ír válság: IMF-EU-delegáció érkezik Dublinba
Közös euróövezeti és IMF-küldöttség érkezik Írországba, a Dublinnak nyújtandó esetleges közös hitelprogramról csütörtökön kezdődhetnek a tárgyalások. Korábban háttéregyeztetéseket folytatott az ír kormány a nemzetközi szervezetekkel egy bankmentési forgatókönyvről.
IMF: Magyarországnak szerkezeti reformokra van szüksége
Hiányzik a jövő évi költségvetésből az erőfeszítés a szerkezeti reformokra, mondta a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének vezetője. Iryna Ivaschenko szerint szerkezeti reformok nélkül hosszabb távon a magyar gazdaság növekedési képessége meglehetősen alacsony, 2,5 százalék lehet.
- címkék:
- költségvetés 2011
- IMF
- Címkefelhő »
Kommunikációs káoszban oldanák meg az ír válságot
Napokig ellentmondó hírek keringtek a nemzetközi sajtóban arról, hogy Írország tárgyal-e az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal egy mentőcsomagról, kedden Brian Cowen kormányfő közölte, hogy csak a bankok mentéséről van szó. A miniszterelnök már hétfőn is arról beszélt, hogy nem mentőövről van szó, a kommunikációs káoszban azonban összemosódott a kettő, amit felerősített, hogy az ország függetlenségét érintő szimbolikus üggyé vált kérdés.
A román államfő nem hirdet ki két kiadásnövelő jogszabályt
Nem hirdeti ki az alapélelmiszerek esetében bevezetett 5 százalékra csökkentett áfáról, illetve a 2 ezer lejnél kisebb nyugdíjak adómenetessé tételéről szóló jogaszbályokatat Traian Basescu. A román államfő valószínűleg azért döntött így, mert a két kiadásnövelő intézkedést éppen akkor szavazták meg, amikor az IMF Romániában a hitelmegállapodás felülvizsgálatát végezte.
Óvatosan kell bánni a nyugdíjlépésekkel az IMF-tárgyaló szerint
Cristoph B. Rosenberg, az IMF-misszió vezetője szerint a jövőben az államháztartás fenntarthatóságára lehet rossz hatással a magán-nyugdípénztári befizetések átirányítása az állami rendszerbe, vagyis az, hogy a kormány a mostani bevételért cserébe vállalja a későbbi nyugdíjfizetést. A szakember úgy véli, a válságadók kivezetéséthez nagyon gyors növekedés kellene, a gyors bővülés feltételezése pedig túlzott optimizmust jelent.
Kritizálta az IMF a kormány nyugdíjtervét
Magyarországnak eddig az előnye volt a nyugdíjrendszere, a most tervezett változtatás csak rövid távon éri el azt a célt, amit a kormány vár tőle - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az IMF delegációvezetője. A kormány képviselője jelezte, tisztában vannak vele, hogy az szja-csökkentés önmagában nem elég a foglalkoztatás növeléséhez.
Titkosan kezelik az IMF és a főváros tárgyalásait
A főváros adósságáról, költségvetéséről, és a BKV helyzetéről tárgyalt pénteken a Városházán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság delegációja. A megbeszélések eredményéről a felek nem kívántak beszámolni.
MN: Tarlós az IMF-fel tárgyal Budapest jövőjéről
Az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel tárgyal Tarlós István főpolgármester Budapest és a BKV finanszírozhatóságáról - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Tarlós és Orbán Viktor felfüggesztette a BKV és a 4-es metró jövőjéről szóló tárgyalásokat.
"Nem fogták föl, hogy bajban van az ország" - a világ sereghajtói között Románia
Inkompetens és egyhelyben toporgó kormány, későn jött válságtudat, a fogyasztás visszaesése és az élénkíteni nem hajlandó jegybank - ezek mind szerepet játszottak az elhúzódó román recesszióban az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint. A gazdaság gondjait jól mutatja, hogy Románia egyike annak a mindössze három országnak, ahol az IMF szerint 2010-2011-ben csökken a gazdaság teljesítménye.
Görögországban a vártnál jobban csökkent a költségvetési hiány
Nem végleges adatok szerint a görög deficit 16,2 milliárd euróra hanyatlott a januártól szeptember végéig tartó időszakban, egy évvel korábban még 23,5 milliárd euró volt a hiány.
- címkék:
- Görögország
- megszorítások
- hiány
- IMF
- Címkefelhő »
Kétéves csúcson a román infláció
Romániában két éve nem látott szintre, 7,8 százalékra emelkedett szeptemberben az infláció.
- címkék:
- Románia
- infláció
- makrogazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Tovább nőhet a tavalyi görög hiány
Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya, a deficit akár 15 százalék felett is lehetett. A kérdést hétfőtől tíz napig az Eurostat uniós statisztikai hivatal szakértői vizsgálják Athénban.
A Moody's javította Ukrajna kilátásait az IMF-egyezség miatt
Az IMF-megállapodás kedvező hatásaira hivatkozva javította Ukrajna kilátásait a Moody's. Az ország két és fél évre szóló, 15,1 milliárd dolláros megállapodást kötött a valutalappal, amely új finanszírozási forrást jelent, és elősegíti az ukrajnai befektetési klíma javulását.
- címkék:
- Ukrajna
- hitelminősítés
- IMF
- Moodys
- Címkefelhő »
Ismét az árfolyamháborútól óvott az IMF vezetője
Pár napon belül másodszor beszélt arról a Nemzetközi Valutaalap első embere, hogy a kibontakozóban lévő árfolyamháború veszélyezteti a gazdasági növekedést. Dominique Strauss-Kahn szerint ha a világ országai együttműködnének makorgazdasági kérdésekben, mindenki jól járna.
Háborús övezetté válhatnak a valutapiacok
Már az IMF is foglalkozik egy esetleges valutaháború rémképével, egyre több ország mutat ugyanis hajlamot saját pénzneme gyengítésére, ami hosszú távon veszélyezteti a növekedési kilátásokat. A hazai szakértő kételkedik a módszer technikai kivitelezhetőségében, és nem tartja valószínűnek, hogy a forint árfolyamát érdemben befolyásolná.
Az IMF jövőre 2 százalékos növekedést vár Magyarországtól
Idén 0,6, jövőre pedig 2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságtól a Nemzetközi Valutaalap.
- címkék:
- infláció
- GDP
- makrogazdaság
- előrejelzés
- IMF
- Címkefelhő »
Valutaháborútól tart az IMF, újra csúcson az aranyár
A Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint a kormányok árfolyampolitikája a valutaháború lehetőségét hordozza magában; történelmi csúcsra drágult az arany szerdán; kevesebb a bankkártya-csalás az Egyesült Királyságban - gazdasági lapszemle.
IMF: A feltörekvő országok lekörözik a fejletteket
Az IMF friss prognózisa szerint a feltörekvő országokra lendületes fejlődésével párhuzamosan az eurózóna a korábban vártnál jobban, az amerikai gazdaság pedig rosszabbul szerepelhet.
- címkék:
- GDP
- világgazdaság
- makrogazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Morgan Stanley: Csak stresszhelyzetben fordulna a kormány az IMF-hez
A magyar kormány valószínűleg csak komoly "piaci stresszhelyzet" esetén kérne újabb IMF-finanszírozást - vélik a Morgan Stanley szakemberei.
Képviseleti helyekről mondana le az EU az IMF-vezetésében
Két helyről is lemondana az Európai Unió a Nemzetközi Valutaalap vezető testületében a feltörekvő országok javára. Cserébe viszont nagyobb beleszólás szeretnének, illetve az amerikai vétójogot is felülvizsgálnák - ez derült ki az uniós miniszteri találkozón. Matolcsy György magyar miniszter arról is beszélt, hogy szerinte nincs szükség az európai mentőmechanizmus aktíválására.
- címkék:
- mentőcsomag
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Londoni elemzők: A választás után sem várható IMF-tárgyalás
A magyar kormány várhatóan a hétvégi önkormányzati választások után "sem fog sietni" az IMF-tárgyalások újrakezdésével, pedig ha az európai piaci hangulat jelentősebben romlik, a magyar gazdaság piaci finanszírozhatósága is kérdésessé válhat - vélekednek legújabb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. Londoni elemzők egy másik csoportja a múlt héten még pont az ellenkezőjét állította.
- címkék:
- Orbán-kormány
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF újabb hitelrészlet lehívását engedélyezte Romániának
A Nemzetközi Valutaalap engedélyezte, hogy Románia 884 millió eurós részletet hívjon le a nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtott készenléti hitelből - közölte az IMF.
- címkék:
- Románia
- hitelszerződés
- IMF
- Címkefelhő »
Simor: indokolható, ha nem lesz új szerződés az IMF-fel
A jegybank elnökeként Simor András sajnálja a védőháló elveszítését, de "indokolhatónak" minősítette a kormány törekvését, hogy újra szabadon határozza meg gazdaságpolitikáját a Le Monde péntek délutáni számában megjelent interjúban.
Londoni elemzők: Valószínű a kormány-IMF-tárgyalások újrakezdése
Az EU nyomásának hatására immár a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában - vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik azt is valószínűsitik, hogy újrakezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel.
Új hitelszerződést köt az IMF-fel Románia
Románia új kölcsönszerződést köt jövőre a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) költségvetési hiányának a finanszírozása céljából - jelentette be Traian Basescu román államfő.
Rekord szintre nőtt kockázatot rejt a portugál és ír adósság
Írország és Portugália kockázatossága soha nem látott magasságba emelkedett, amelyet az államkötvények felára mutat: csütörtökön mindkét ország esetében rekord szintű többlethozamot kértek a piacon a papírjaikért. Írországot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) hozták hírbe múlt pénteken, amit ugyan gyorsan cáfoltak, de egy elemző szerint egy ilyen hírt nehezen feled a piac.
- címkék:
- államadósság
- IMF
- Címkefelhő »
Matolcsy: Biztosan nem lesz új hitelszerződés az IMF-fel
Matolcsy György szerint a kormány biztosan nem köt újabb hitelszeződést az IMF-fel. A nemzetgazdasági miniszter egy rádióinterjúban emellett ismét bírálta a jegybankot, amiért kötvényvásárlással nem élénkíti a gazdaságot.
Londoni elemzők: Magyarországnak jövőre szüksége lehet az IMF-re
A magas finanszírozási igények miatt jövőre szüksége lehet az IMF-re Magyarországnak, vélik londoni felzárkózó piaci elemzők, akik a devizahiteles háztartások növekvő terhei és a várhatóan gyengülő külső kereslet miatt kettős mélypontú recessziót sem zárnak ki a magyar gazdaságban.